|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Intézménymutató: Pest Megyei Kozgyûles/Onkormanyzat 2004. december 14.Hargita Megye Tanácsa nyílt levelet intézett a testvérmegyékhez, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Jász-Nagykun-Szolnok, Pest, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Zala megye közgyűléseinek. A népszavazás után a határon túli magyarok elveszítettek egy illúziót, azt, hogy saját magukon kívül valakire is számíthatnának. Az elkövetkező hetek, hónapok alkalmasak lesznek arra, hogy újraértékeljék kapcsolataikat testvérmegyéikkel, kiváltképpen azokkal, ahol a NEM szavazatok voltak többségben. /Testvérmegyei kapcsolatok újraértékelése. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), dec. 14./2005. augusztus 17.Két nap alatt immár hét megyét érintettek az újabb áradások Romániában. Hunyad megyében két település maradt áramszolgáltatás nélkül, a Vajdahunyad közeli Felsőtarnócán például az orkán erejű szél által kicsavart fák rongálták meg a vezetékeket. Herényi Károly, a Magyar Demokrata Fórum parlamenti frakcióvezetője Budapesten bejelentette: vízszivattyúkat visz a romániai árvíz sújtotta települések megsegítésére. Szabó Imre, a Pest megyei önkormányzat elnöke közölte, hogy a tanács két csoportban, összesen nyolcvan árvízkárosult erdélyi iskolás gyermek magyarországi nyaralását fedezi, és az első csoport Hargita megyéből már meg is érkezett. /R. Sz.: Orkán és áradások országszerte. = Krónika (Kolozsvár), aug. 17./lapozás: 1-2
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||