|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Intézménymutató: RMDSZ Baroti Szervezet 2007. március 10.Az RMDSZ, a Magyar Polgári Szövetség és a Székely Nemzeti Tanács baróti szervezetei aláírtak egy felhívást, amelyben felhívják a magyarokat, hogy ünnepeljék együtt a magyar nemzeti ünnepet. A felhívást az említett három szervezeten kívül a magyar egyházak, a civilszervezetek, illetve Barót független polgármestere, Nagy István is aláírták, és a helyi közösséghez szól. /Példamutató felhívás. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 10./2007. október 22.A baróti RMDSZ, a falvak szervezeteinek vezetőségét, választmányát, a megyei és helyi képviselőket tömörítő Baróti Egyeztető Tanács (BET) politikai nyilatkozata szerint az RMDSZ színeiben a helyi tanácsban mandátumot nyert öt képviselőt többé nem tekintik a frakció tagjainak. Azért marasztalták el, mert a közös munkára felszólító meghívásnak sorozatosan nem tettek eleget. Az érintettek egyöntetűen azt nyilatkozták a Háromszéknek, hogy a BET döntése semmit sem változtat gondolkodásmódjukon.,,Az RMDSZ helyi vezetése szerint csak az képviseli igazán a város érdekeit, aki fenntartások nélkül és fejet hajtva fogadja el néhány ember véleményét” – nyilatkozta egyikük, Józsa Vilmos. Molnár Jószef szerint kizárásának oka, hogy a tanácsüléseken sorra nem az RMDSZ álláspontját támogatta. Barót polgármestere, Nagy István elítélte az RMDSZ bosszúálló módszereit. Az RMDSZ frakcióvezetője, Antal Mihály természetesnek tartja, hogy ha valaki nem veti alá magát a szövetség belső törvényeinek, akkor attól előbb-utóbb meg fognak válni. /Hecser László: Képviselőitől vált meg a baróti RMDSZ. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 22./2007. november 15.A Krónika-karaván magyarfenesi állomásán egyes olvasók leszögezték, az emberek megundorodtak politikától. Örömmel vennék, ha többet írnának a népszokásokról, a magyar kultúráról. Tordaszentlászlón a Krónika kiegyensúlyozottságát méltányolta Boldizsár Zeyk Zoltán. Szinte valamennyi jelenlévő amellett érvelt, hogy az egyháznak a közéleti kérdésekben is állást kell foglalnia. „Nem én szóltam közbe szeptember 6-án, tehát nem rajtam múlt, hogy a Tőkés Lászlót támogató polgári oldal és az RMDSZ közötti megállapodás elmaradt” – jelentette ki a Krónika baróti találkozóján Szász Jenő, a Magyar Polgári Szövetség elnöke. Hozzátette: a megállapodás azon bukott el, hogy az RMDSZ képtelen volt elfogadni a Tőkés László által támasztott feltételeket. Szerinte azért sem jöhetett létre a megállapodás, mert míg Tőkés László egyértelműen rendszerváltást sürget az RMDSZ-ben, a szövetség megelégszik a pillanatnyi megoldáskereséssel. A kiábrándultság alátámasztásaként egy olvasó elmondta, hogy a baróti RMDSZ több mint kétezres tagságából hatan fizetnek tagsági díjat, a szervezet legutóbbi tisztújító közgyűlésén pedig mindössze huszonhárman vettek részt. /Krónika-karaván: Az újság tájékoztasson és szórakoztasson. = Krónika (Kolozsvár), nov. 15./2008. május 22.Erdővidéken amikor bányaszerencsétlenségben odaveszett vájárt, csillést temettek, felhangzottak a bányászhimnusz. Hatvanötre rúg az áldozatok száma 1950-től napjainkig. Baróton ma is élő bányamérnökök – Bartha János és Kiss Dezső – munkálkodtak azon, hogy minél teljesebb legyen a lajstrom. Most Barót városi RMDSZ-választmánya vörös andezitből készült klasszikus obeliszkre helyezi el azoknak a névsorát, akik évtizedekkel ezelőtt életüket vesztették a szénbányák mélyén. Május 24-én Baróton temető ravatalozókápolnája előtt ismét felhangzik a bányász fúvószenekartól a bányászhimnusz. /”Bányásznak halni szép halál, /egekbe szállni fel, fel, /Szerencse fel!”/ Emlékezésre hívja az áldozatok maradékait. /Kisgyörgy Zoltán: Egekbe szállni fel, fel, szerencse fel! A Géza-bányában elhunyt bányászok emlékköve a köpeci temetőben. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 22./lapozás: 1-4
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||