|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Intézménymutató: RMDSZ Csikszeredai Szervezet 1991. október 21.Tokay György felszólalt a parlament két házának okt. 21-i együttes ülésén, rámutatva az elüldözött románokról szóló jelentés egyoldalúságára, elfogultságára, magyarellenességére. Ilyen megállapítások szerepelnek benne: "a románellenes magatartás nemzedékről nemzedékre szállt". A jelentésben egy szó sem esik a kommunizmus 45 esztendejéről, illetve az azóta eltelt évek társadalmi elemzéséről. A jelentés állami szervek elleni támadásról szól. A szekuritátéról van szó! Többször kérni kellett, hogy elmondhassa hozzászólását a durva bekiabálások miatt. Nem szól a jelentés arról, hogy a kommunista diktatúra miatt 400 ezer román emigrált, csak a két megyéből elmenekült emberekről, belügyesekről, akik kiszolgálták a régi rendszert. Ugyancsak nem tér ki a jelentés arra, hogy a magyar kisebbség elvesztette iskoláit. / A beszéd szövege: Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 9-10./ Tőkés László a csíkszeredai RMDSZ-fórumon Tokay György ezen parlamenti beszédét Kossuth Lajos-i teljesítménynek nevezte. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 9-10./1996. július 18.Harmadik ülését tartotta júl. 18-án Csíkszeredában az a kezdeményező csoport, amely újra szeretné alakítani az RMDSZ-t. Eddig több mint ötezer csíkszeredai RMDSZ-tag fejezte ki aláírásával egyetértését az újjáalakítással kapcsolatban. A kezdeményezők újból megcáfolták a román lapokban megjelent, csíkszeredai keltezésű álhírt, hogy párhuzamos RMDSZ-szervezetet alakítanak. A kezdeményezők készek tárgyalni az RMDSZ jelenlegi városi vezetőivel, Borbély Ernő, a Csíki RMDSZ elnöke szintén készségét fejezte ki a tárgyalásokat illetően. Azt tervezik, hogy a város RMDSZ-tagjai maguk válasszák meg az elnököt és a körzeti elnököket, titkos szavazással, tudósított Székedi Ferenc. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), júl. 18./1997. január 14.Jan. 18-án tartják meg az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének tisztújító közgyűlését. Mint ismeretes, a területi szervezetnek a parlamenti választások óta nincs elnöke, az előkészületeket ezért a választmányi Állandó Bizottság irányítja. Az elmúlt héten ülésezett a Csíkszeredai RMDSZ Városi Küldötteinek Tanácsa is, amely többek között a területi szervezethez való csatlakozás kritériumait vitatta meg, és számos más kérdésben próbált egységes álláspontot kidolgozni. Több helyi RMDSZ-értekezleten hangzott el ugyanis olyan vélemény, hogy a csíkiakat sorozatosan háttérbe szorították a különböző Hargita megyei tisztségek betöltésénél. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jan. 15., 945. sz./1997. február 10.Veress Dávid csíkszeredai RMDSZ-vezető jan. 17-től kezdte el tiltakozását a kemény csíki télben a csíkszeredai RMDSZ-székház megszerzéséért és szándéka mellett mindmáig kitartott. Abban a városban, ahol a lakosság 83 %-a magyar, az RMDSZ-t megilleti egy székház, hangoztatta. Erről nyílt levélben értesítette Markó Bélát, az RMDSZ szövetségi elnökét, emellett aláírásgyűjtésbe is kezdett a székházért. /Aláírásgyűjtés a székházért. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 12./ Előzmény: jan. 24/32001. március 2.Febr. 28-án Marosvásárhelyen a Maros megyei RMDSZ-en belüli Reform Tömörülés (RT) elnöke - Kiss István, egyik markáns személyisége - Izsák Balázs és Kincses Előd ügyvéd tartott közös sajtótájékoztatót. Utóbbi elmondta: nem tagja az RT-nek, csak szimpatizánsa, és elnökjelöltje volt a legutóbbi, csíkszeredai RMDSZ-kongresszuson. A sajtóértekezlet témája az a megyei küldöttgyűlés volt, ahol megválasztották a Maros megyei elnököt (négy évre Kelemen Atilla parlamenti képviselőt), és a TKT-t. Kincses Előd kijelentette: szerinte 1999 februárja óta Maros megyében nem volt egyetlen legális RMDSZ-közgyűlés sem, mert soha nem tartották be a küldöttjelöléseknél ama alapszabályt, hogy a jelölésen a körzetekben minimum 50 tag, vagy a tagok 20 százaléka jelen legyen. A febr. 24-i közgyűlést szabálytalanul hirdették meg. Kifogásolta, hogy őt az ellene felmerült kifogások miatt a megyei etikai és fegyelmi bizottság megakadályozta abban, hogy TKT-tag legyen. Kifogásai: Lokodi Edit Emőke, az etikai bizottság tagja, már régen nem kellene RMDSZ-tag legyen, hiszen 1999 óta a Számvevőszék vezetőségében dolgozik, ami pártsemlegességet feltételez. Másrészt az RMDSZ alapszabályzata szerint csak a "megválasztott személyek" vonhatók felelősségre, és neki jelenleg semmilyen tisztsége nincs. Az RT elnöke elmondta: Izsák Balázs volt az RT jelöltje a TKT-ba, és a küldöttgyűlésnek nincs joga felülvizsgálni, kit jelöl a platform, a közgyűlés mégis megakadályozta, hogy TKT-tag legyen. Ezek miatt a Maros megyei RT és Kincses Előd az RMDSZ központi etikai és fegyelmi bizottságához fordul jogorvoslatért. Úgy vélik: Maros megyében a jelenlegi vezetőség félrevezeti, nem megfelelő módon tájékoztatja a közvéleményt. A jelenlegi vezetőség személyesen Kiss Istvánt teszi felelőssé a marosvásárhelyi polgármesteri szék elvesztéséért (állítólag az ő feladata lett volna felkészíteni az RMDSZ körzeti biztosait). Kérdésünkre, hogy mi az álláspontja ezzel kapcsolatban, Kiss István ezt válaszolta: "Nem egyedül az én feladatom volt a felkészítés, ezt hárman végeztük: Deák Gyula, Kádár István és jómagam." /(Máthé Éva): Fellebbez a Reform Tömörülés. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 2./2001. március 16.Csíkszeredán a márc. 15-i rendezvény Gál Sándor szobránál kezdődtek, dr. Csedő Csaba István polgármester mondott beszédet, majd Hegyi István református lelkész szólt az egybegyűltekhez. A Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes negyvennyolcas dalokat énekelt. Koszorúzás után a tömeg a Vár-térre vonult, meghallgatta Adrian Nastase miniszterelnök köszöntő szavait, illetve Orbán Viktor magyar miniszterelnök üdvözletét. A csíkszeredai RMDSZ-szervezet nevében Veress Dávid alelnök méltatta Petőfi példaértékű magatartását. Kelemen Hunor képviselő beszéde után Tamás József római katolikus segédpüspök és Simén Domokos unitárius lelkész közös imát mondtak. A 48-as szabadságharc idei ünnepségén először vettek részt a katonaság képviselői. /(Daczó Dénes): Márciusi ünnepségekről - dióhéjban. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 17./2001. november 22.Tar Gyöngyi csíkszeredai RMDSZ-elnök személyes okok miatt lemondott tisztségéről. A nov. 20-i ülésen megválasztották utódát, Hajdú Áront. Hajdú Áron 1991-től vállalkozóként tevékenykedik, jelenleg az Alutus RT ügyvezető igazgatója. /(Daczó Dénes): Hajdú Áron lett az új csíkszeredai RMDSZ-elnök. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 22./2002. december 3.Mindössze hatmillió lejt sikerült összegyűjtenie az RMDSZ csíkszeredai szervezetének Reiner Antal megsegítésére. Ráduly Róbert, a szervezet helyi elnöke kijelentette, hogy az eddig összegyűlt hatmillió lejből is egymilliót ő maga adományozott, míg szintén egymillió Kelemen Hunor RMDSZ-es képviselőtől származik. Reiner Antal az egyetlen, aki börtönben van Aurel Agache milicista halála miatt, akivel az 1989-es decemberi forradalomban végzett a népharag Kézdivásárhelyen. Reiner a csíkszeredai fegyházban tölti büntetését, és 60 millió lejes kártérítést kell fizetnie Agache családjának, ezért az RMDSZ helyi szervezete gyűjtést kezdeményezett a megsegítésére. Ráduly a Mediafaxnak adott nyilatkozatában elmondta, a milicista meggyilkolásával vádolt öt személy pere "nyilvánvalóan politikai természetű volt, hiszen számos ember közül, akik elítélendő cselekedetet hajtottak végre, ötöt juttattak börtönbe, valószínűleg ártatlanokat". A milicista haláláért később öt embert vontak felelősségre a törvény előtt: Orbán Fülöpöt, akit hét év szabadságvesztésre ítéltek, Héjja Dezsőt, aki ez év márciusában kapott kegyelmet, Paizs Ottót, akit négy évre ítéltek, valamint Reiner Antalt és Konrád Jánost, akik három-három évet kaptak, mindannyian halált okozó ütlegelés miatt. /M. I.: Hatmillió lej gyűlt össze Reiner számára. = Krónika (Kolozsvár), dec. 3/2004. március 16.Márc. 15-én Csíkszeredában a Gál Sándor-szobornál dr. Csedő Csaba István polgármester mondott ünnepi beszédet. Az immár kialakult hagyományok szerint Gál Sándor ezredes hat évvel ezelőtt felállított emlékművénél kezdődött az emlékezés. A népes tömeg lovasok felvonulásában, a vendég rezesbandák által előadott negyvennyolcas dalokban gyönyörködhetett. A polgármester egységre szólította fel hallgatóságát. Ezt tette az ünnepség másik helyszínén, a Vár téren is. Hajdú Áron, az RMDSZ Csíkszereda Városi Szervezetének elnöke, majd a Magyar Polgári Szövetség nevében Papp Előd alpolgármester szólt a hallgatósághoz. Az ünnepség Tamás József római katolikus segédpüspök fohászával, majd a közösen elmondott Miatyánkkal ért véget. Az ünnepség kezdetén a fúvószenekar eljátszotta a román és a magyar himnuszt, a megemlékezést a székely himnusszal zárta. /Sarány István: Többezres tömeg Csíkszeredában. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 16./2008. február 15.Borboly Csaba Csíki Területi RMDSZ-elnök, Ferencz S. Alpár oktatási alelnök, valamint Hajdu Gábor, a csíkszeredai RMDSZ elnöke feladták a postán a tanügyi törvénymódosítást támogató aláírásokat tartalmazó borítékokat. Két hét alatt több mind 6024 személy támogatta aláírásával a RMDSZ által szétküldött íveket, ugyanakkor ezzel párhuzamosan a Romániai Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) által nyomtatott íveken is jelentős számú aláírás gyűlt össze, közel kilencezer személy támogatta összesen a kezdeményezést. /Daczó Dénes: Elküldték a leveleket. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), febr. 15.2008. február 22.Az RMDSZ csíkszeredai szervezete bejelentette: támogatja a város jelenlegi polgármesterét, Ráduly Róbertet egy újabb mandátum megszerzésében. Hajdú Gábor, az RMDSZ csíkszeredai szervezetének elnöke hozzátette: előválasztásokat szerveznek a város polgármesteri tisztségének betöltésére. /Ráduly maradna Csíkszereda polgármestere. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 22./2008. április 9.Kemény hangvételű közleményekben utasítja rendre egymást az MPP, illetve az RMDSZ csíkszeredai szervezete. A Csíkszeredai Magyar Polgári Párt közleményében leszögezte, az MPP nyíltan jobboldali, keresztény és nemzeti erkölcsi értékrend alapján szerveződik. Az RMDSZ-nek nincs egységes ideológiája. Becze István, az RMDSZ Csíki Területi Szervezetének ügyvezető elnöke közleményében kifogásolta, hogy az RMDSZ listán hátrébb sorolt jelölteket telefonon hívogatják a Magyar Polgári Párt vezetői, ígérnek fűt-fát, önkormányzati listavezetői, polgármester-jelölti pozíciót. Felszólítja az MPP-t, hogy hagyjon fel ezzel a balkáni magatartással. /Közleményháború. = Hargita Népe (Csíkszereda), ápr. 9./2008. május 14.Elkezdte kampányát a polgármesteri tisztségért Ráduly Róbert, Csíkszereda jelenleg is hivatalban lévő városvezetője. Hajdú Gábor, az RMDSZ csíkszeredai városi szervezetének elnöke szerint személyekre és tisztségekre lebontható összefogás valósult meg Ráduly Róbert Kálmán polgármester-, Borboly Csaba megyei tanácselnök-jelölt és Bunta Levente székelyudvarhelyi-, Weil Gyula gyergyói polgármesterjelölt között, amire egy hatékony térségi fejlődést lehet építeni, és amely példaértékű az egész erdélyi magyarság számára. /Horváth István: Késve, de ringben Ráduly is. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 14./2009. január 23.Elkezdte a kormány a prefektusok leváltását. Liviu Dragnea belügyminiszter egyelőre négy megye élére nevezett ki új kormánymegbízottakat. Többek között leválthatják Hargita megye két magyar nemzetiségű alprefektusát, Romfeld Mária Magdolnát és Ladányi Lászlót. A csíkszeredai RMDSZ szerint az 1990-es évek óta a megye prefektúráján mindig volt magyar prefektus vagy alprefektus. „Az eddigiekhez képest visszalépés lenne a két magyar alprefektus leváltása vagy más tisztségbe való helyezése, mert az egyértelműen arra utalna, hogy a magyar nemzetiségűek nem méltók vezető kormányzati tisztség betöltésére a megye élén” – fogalmazott közleményében a csíkszeredai RMDSZ szervezet. /Bágyi Bencze Jakab: Már cserélik a prefektusokat. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 23./2009. március 13.Figyelemfelkeltő, egyórás, egyszemélyes tüntetést vállalt a csíkszeredai törvényszék épülete előtt Veress Dávid, a csíkszeredai Édes Anyanyelvünkért Szövetség és a városi Székely Nemzeti Tanács elnöke mert az intézményben nem biztosítják az anyanyelvhasználatot. Veress mindaddig folytatni kívánja a tiltakozást, amíg a magyar nyelv használatát nem teszik lehetővé a megyei törvényszéken, minden csütörtökön itt lesz. Veress Dávid az elmúlt húsz évben négyszer kezdett hasonló jellegű tiltakozásba, mindannyiszor sikeresen. Korábban a csíkszeredai RMDSZ székházáért vállalt tiltakozást, ugyanis a 83 százalékban magyarok lakta városban 1997-ben még nem volt a városi szervezetnek székháza. 2000-ben a székelyudvarhelyi Cserehát-ügyben meghurcolt Bardócz Csabáért vállalt egyszemélyes tiltakozást, de felemelte a szavát a csángók érdekében vagy a Szent Kereszt-plébánia egykori, a kommunizmussal szembeni ellenállás egyik helyi szimbólumává lett ideiglenes deszkatemplom megmentéséért is. 2002-ben a postahivatalok és a telefonos tudakozó kizárólagos román nyelvhasználata ellen kezdett akcióba. „Aki úgy érzi, neki is fáj a magyar nyelv méltatlan mellőzése, idővel csatlakozik majd. Most egyelőre azt láttam, sokan félnek akár még megállni és a tiltakozás okát ismertető román és magyar indoklást elolvasni is” – jelentette ki. /Kovács Csaba: Csíkszereda: Tiltakozás az anyanyelvhasználatért. = Krónika (Kolozsvár), márc. 13./2009. március 27.Egyértelművé vált, hogy Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke pártlappá kívánja „átszervezni” a Hargita Népét, amely eddig a sajtószabadság és a közszolgálatiság elvei alapján működött, olvasható a Hargita Népe szerkesztőbizottságának közleményében. A tevékenység fedőneve: Vizsgálóbizottság, amit ráadásul Hajdu Gábor, a csíkszeredai RMDSZ elnöke vezet. Az Új Magyar Szó országos, magyar nyelvű pártlap anyagi gondokkal küzd. A leépítések miatt Bukarestben felszabaduló udvari krónikások hada pedig „megbízhatóbban” szerkesztené a Hargita Népét, mint a jelenlegi szerkesztőgárda. /Állás, és annak foglalása. A Hargita Népe szerkesztőbizottságának közleménye. = Hargita Népe (Csíkszereda), márc. 27./2009. július 10.A csíkszeredai Magyar Főkonzulátus jelentőségének növelését kérték a helyi politikusok az idelátogató Szabó Vilmos magyar külügyminiszteri államtitkártól. Hajdu Gábor, a csíkszeredai RMDSZ elnöke kifejtette: azt szeretnék, ha a főkonzulátus nemcsak az irataikat elvesztő magyar állampolgárok menhelye lenne, hanem jelentős szerepet vállalna a térség Magyarországgal való kereskedelmi és kulturális kapcsolatainak építésében. Szükség lenne egy kereskedelmi, illetve egy kulturális attaséra is. /Isán István Csongor: A főkonzulátus erősítését kérték. = Hargita Népe (Csíkszereda), júl. 10./2009. október 7.Mintegy kétszázan vettek részt az aradi vértanúk emlékére szervezett csíkszeredai fáklyás felvonuláson október 6-án, amely az 1956-os térről indult és a Gál Sándor-szobornál ért véget. Az 1848-as emlékműnél a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom és város polgármesteri hivatala tartott rövid ünnepi megemlékezést. Veress Dávid, az RMDSZ városi szervezetének alelnöke ünnepi beszédében úgy fogalmazott: „A magyar szabadság vértanúira emlékezünk, akik a vérpadon, a magyar szabadság vértanúiként a magyar golgotán, Aradon lehelték ki lelküket. ” A beszédek után a résztvevők koszorúztak. Székelyudvarhelyen tizenhárom szál fehér gyertya és az aradi vértanúk fotográfiái álltak a Vasszékely talapzatán. Koszorúzással emlékeztek meg október 6-áról az Erdélyi Magyar Ifjak és a Hatvannégy Vármegye székelyudvarhelyi tagjai. /Fáklyaláng a vértanúkért. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 7./2009. október 21.Október 22–25-e között Csíkszeredában rendezik meg a Magyar őstörténet és kereszténység című, nemzetközi konferenciát, amelynek fő célja a magyarság és kereszténység elválaszthatatlan gyökérhálózatának megrajzolása. Szervezők: dr. Marácz László – Amszterdami Egyetem, Hollandia – egyetemi tanár, nyelvész (a konferencia elnöke); Veress Dávid, az RMDSZ csíkszeredai szervezetének alelnöke és Csapai Árpád Szilárd katolikus lelkész. /Magyar őstörténet. = Hargita Népe (Csíkszereda), okt. 21./lapozás: 1-19
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||