|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Intézménymutató: Regionalis Simonyi Tarsasag 2004. augusztus 9.A II. Regionális Simonyi Napokra több országból érkeztek résztvevők. Aug. 7-én fúvószene fogadta a Simonyifalva ünnepségére érkezett vendégeket. A művelődési otthonban dr. Hevesi József, a Regionális Simonyi Társaság elnöke nyitotta meg a rendezvényt. Megjelentek Debrecen és Gyula városok, Békés megye önkormányzatának küldöttségei, a békésszentandrásiak, akik rokonoknak is számítanak (Simonyifalva lakosságának egy része annak idején onnan települt át). Tokay György parlamenti képviselő a Simonyiak példamutatásáról, múltról és jelenről, a ma 860 lelkes, öregedő közösség EU-s jövőjéről szólt, ami meghozhatja a kiutat a ma szorító gondjaiból. Gaál Áron gyulai költő a költői helytállás bátorságáról értekezett. Báró Emődy Dániel, Simonyi óbester emlékének lelkes ápolója (1999 óta az ő szervezésében rendezik meg a debreceni Simonyi napokat), több olyan személyiségnek adott át emléklapot, akik hozzájárultak Simonyi óbester kultuszához. Ebben a megtiszteltetésben részesült többek között Böszörményi Zoltán, a Nyugati Jelen főszerkesztője és Balta János, a lap munkatársa. A képzőművészeti Simonyi-díjat Kocsis Rudolf szobrászművész kapta. A faluba érkezett együttesek végigjárták, -táncolták a falu főutcáját, majd rögtönzött néptáncbemutatót tartottak. A művelődési otthonban felléptek a hagyományőrző együttesek. A résztvevők emlékeztek az idén tavasszal elhunyt Szívós Imrére, aki Simonyifalva művelődési életének évtizedeken keresztül mindenese volt. /Jámbor Gyula: Simonyiakkal – Európa felé. = Nyugati Jelen (Arad), aug. 9./2005. január 24.Aradon, a Jelen Ház kávézójában képzőművészeti kiállítás nyílt a marosvásárhelyi születésű, Nagyváradon élő szobrász-grafikus, Deák Árpád munkáiból. A Regionális Simonyi Társaság szervezésben létrejött rendezvény egy kiállítás-sorozat része: két éve rendszeresen tartanak képzőművészeti kiállításokat a Jelen Házban. Szekernyés János temesvári művészettörténész a kiállított munkákról, a grafikákról és plakettekről beszélt. /(nagyálmos): Deák Árpád kiállítása a Jelen Ház kávézójában. = Nyugati Jelen (Arad), jan. 24./2006. február 17.Arad megyében a simonyifalvi Simonyi Imre Általános Iskolában megemlékeztek a költő, Simonyi Imre (1920–1994) halálának évfordulójáról. Szabó Attila iskolaigazgató értékelte a tavalyi gyulai szavalóverseny kapcsán a diákok teljesítményét, a felkészítő tanárok szakmai hozzáértését. Orbán Attila evangélikus lelkész a költő erkölcsi nagyságát, örökös ellenzékiségét, történelmi helytállását, költészetének értékeit emelte ki. A Regionális Simonyi Társaság elnöke a társaság aktuális teendőiről, a közös simonyifalvi–gyulai eurorégiós pályázatról (szabadidőközpont), az idei szavalóversenyről beszélt. /Simonyi Imrére emlékeztek. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 17./2006. március 20.Március 18-án ünnepélyes keretek között indították el Aradon az idei Regionális Simonyi Napok rendezvénysorozatát, amely egészen az október 6-i zárásig a román–magyar határ mindkét oldalán számos helyszínt foglal magába. A nyitás helyszíne a minorita kultúrház előcsarnoka volt, ott helyezték el ideiglenesen 2004-ben Simonyi óbester emléktábláját. Az ideiglenesség feloldását az aradi várnak a polgári életbe való bekapcsolódásától várják, ott szeretnék ugyanis egy Simonyi-emlékszoba berendezésével együtt elhelyezni majd az emléktáblát is. A régiós együttműködés keretében a simonyifalvi Simonyi-házat berendezték. Haász Tibor, Tőzmiske – ide tartozik Simonyifalva – polgármestere további elképzeléseket vázolt, köztük egy szabadidőközpont létrehozását. A debreceniek több olyan tárgyat – a Pro Patria Alapítvány Simonyi óbesterrel kapcsolatos kitüntetéseit, a Regionális Simonyi Társaság plakátjait, szórólapjait, könyveit, Simonyi-dokumentumok másolatait – mutattak be, amelyeket a majdani várbeli emlékszobába szántak, addig a simonyifalvi Simonyi-házban lesznek. /(Kiss): Regionális Simonyi Napok 2006. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 20./2006. június 8.Június 7-én Aradon, a Jelen Ház nagytermében átadták a Regionális Simonyi Társaság által odaítélt Simonyi-díjat Bodor Pál publicistának, a bukaresti TV magyar adását annak idején elindító főszerkesztőnek, az immár évtizedek óta Budapesten él és publikál, jelenleg a Népszabadságban. Böszörményi Zoltánnak, a Simonyi-díj alapítója mellett többek között dr. Hevesi József, a Regionális Simonyi Társaság elnöke is beszélt. Az ágyai iskolások magyar néptánc-összeállítást mutattak be. /Kiss Károly: Bodor Pálnak átadták a Simonyi-díjat. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 8./2007. december 3.Arad megyében Ágyán a református templomban december 2-án megemlékeztek a közelmúltban elhunyt, ágyai gyökerekkel rendelkezett Szabó Magda Kossuth-díjas írónőről. Erdős Márta magyartanár felolvasta a szintén ágyai Csép Sándornak az írónő halála alkalmából az ágyai közösséghez intézett levelét, amelyben a Szabó Magdához fűződő emlékei mellett sajnálattal említi, elfoglaltsága miatt a megemlékezésen sem ő, sem Tőkés László püspök nem tudott együtt lenni a falu híveivel. A továbbiakban a helybeli Olosz Lajos Általános Iskola énekkara elénekelte a 38. zsoltárt, amely az írónő Abigél című regényében szerepel. Dr. Hevesi József, a Regionális Simonyi Társaság elnöke ismertette az ágyai gyökereit mindenkor felvállaló Szabó Magda életútját. A megemlékezés végén Erdős Márta felolvasta Szabó Magdának az ágyaiakhoz írott levelét. /(b): Szabó Magdára emlékeztek Ágyán. = Nyugati Jelen (Arad), dec. 3./2009. július 4.Július 3-án Aradon, a Jelen Ház kávézójában megnyílt a nagyszalontai Bagosi Imre Tibor fotóművész, grafikus kiállítása. Deák Árpád nagyváradi szobrászművész méltatta a kiállított alkotásokat. Hevesi József, a kiállítást szervező Regionális Simonyi Társaság elnöke a társaság tevékenységéről és terveiről számolt be, a kiállító, Bagosi Imre Tibor pedig művészi hitvallást tett, amelynek lényege: a művészettel el kell ültetni valamit az emberekben. /Jámbor Gyula: Valamit elültetni az emberekben. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 4./2009. július 7.Aradon teltházas közönséggel nyílt meg a nagyszalontai Bagosi Imre Tibor kiállítása a Jelen Galériában. A pedagógus és művész egységes egésznek tekinti eddigi munkásságát, a fotókat és a grafikákat. A kiállítás, a Regionális Simonyi Társaság révén, Simonyifalván a Simonyi-napokon kerül az ottani közönség elé. /Hevesi Mónár József: Bagosi Imre Tibor tárlata a Jelen Galériában. = Nyugati Jelen (Arad), júl. 7./lapozás: 1-8
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||