|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Intézménymutató: Rockkedvelõ Ifjak Szervezete /RISZ/ 2007. május 8.A székelyudvarhelyi ifjúsági szervezetek 1990-ben alakultak meg: először volt a RISZ (Rockkedvelő Ifjak Szervezete), majd a SZISZ (Székelyudvarhelyi Ifjak Szervezete), ebből alakult a Polisz – ebből pedig az UFF (Udvarhelyi Fiatal Fórum), amely megalakulása (1991) után két évvel rendezte meg először a Székelyudvarhelyi Diáknapokat, 1993 májusában. Nagyjából minden évben nyitókoncerttel kezdődik, a záróakkord pedig a város diákpolgármesterének megválasztása – Nagy Pál UFF-elnök és csapata évről évre, ötletes programmal állt elő. Az első években még több száz, illetve több ezer diák gyűlt össze egy-egy szabadtéri koncertre. 2000 után csökkent a diáknapok népszerűsége, aztán 2003-tól ötletesebbek lettek. A diákpolgármester-vetélkedők mindig az egyik legnépszerűbb műsorszámnak számítanak a diáknapokon. A volt diák-városvezetők közül többen az írott, illetve elektronikus sajtóban helyezkedtek el, de voltak, akik később a zene, a tudomány, illetve az irodalom területén alkottak. A helyi televízió (1996-ig mind a kettő) és rádió (1999-től mind a kettő), illetve az Udvarhelyi Híradó is állandó partnere volt a diáknapoknak. /Katona Zoltán: A Székelyudvarhelyi Diáknapok rövid története. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), máj. 8./lapozás: 1-1
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||