|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Intézménymutató: Roman Mozart Tarsasag 2004. május 17.A kolozsvári székhelyű Román Mozart Társaság évről évre megemlékezik néhai tiszteleti tagjáról, Végh Sándorról, a legendás hegedűművészről, aki Kolozsvárt született 1912-ben. Korán elkerült szülővárosából, 1945 után Magyarországról is, ahol mint a Magyar Vonósnégyes alapítója és a Liszt Ferenc Zeneakadémia tanára akkor már a zenei élet élvonalához tartozott. A Román Mozart Társaság elnöksége évente odaítél egy Végh Sándorra emlékeztető ösztöndíjat, amely az özvegy, Végh Alice asszony adománya. Idén ketten is megkapták: Mihaela Goje és Szabó Emese. /László V. Ferenc: Végh Sándor-ösztöndíjak. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 17./2008. március 22.László Ferenc pályáját kimagasló szellemi képességei mellett akaratereje és szilárd keresztény hite határozta meg. A kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián szerzett oklevele szerint fuvolaművészként kezdte a tevékenységét, és több romániai városban, illetve kelet-európai országban hangversenyezett. Néhány év múltán azonban a kamarazene-tanári hivatást választotta. Előbb Kolozsváron a Zenei Líceumban tanított, majd a Bukaresti Zeneakadémián, vállalva a heti rendszerességgel tett utazások fáradalmait, s végül, 1991-től a Kolozsvári Zeneakadémián. Az egyetemen az adjunktusi beosztástól a professzoriig ért el. Kolozsváron tanszék- és doktorátusvezető tanárrá nevezték ki. Jelenleg ugyanitt konzulens professzor. Zenetudósként főleg zenetörténeti kérdésekkel foglalkozott. Több mint húsz könyvének java részét Bartóknak szentelte. Zenetudományi művek mellett konferenciákon tartott előadásokat, de jelentős publicisztikai munkássága is. Éveken át szerkesztette A Hét című lap zenei oldalát. Románul és németül ugyanolyan tökéletességgel, gazdag szókinccsel, magas irodalmi színvonalon beszél és ír, mint magyarul. A Romániai Mozart Társaságnak tíz évig elnöke volt. /Almási István: László Ferenc laudációja. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 22./lapozás: 1-2
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||