|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Intézménymutató: Romexpo (Bukarest) 1997. december 8.A Romexpo bukaresti központjának márványtermében dec. 8-án megtartotta alakuló ülését a Román-Magyar Üzleti Tanács /RMÜT/, amelybe eddig 97 román vállalat iratkozott be. Az alakuló ülésen Gheorghe Cojocaru, a román Kereskedelmi és Iparkamara elnöke - mostantól egyszersmind az RMÜT román társelnöke -, Dicsuk Pál, magyar társelnök és Szőcs Ferenc, Magyarország bukaresti nagykövete üdvözölte a résztvevőket. Dicsuk Pál elmondta az MTI-nek, hogy június 30-án alakult meg Budapesten a Magyar-Román Vegyes Kamara, amelynek ő a magyar, és ugyancsak Gheorghe Cojocaru a román társelnöke, aki a maga részéről már akkor ígéretet tett a román-magyar testület mielőbbi létrehozására, a két kereskedelmi kamara májusban aláírt megállapodásának megfelelően. A RMÜT létrejöttével a budapesti román-magyar kereskedelemfejlesztő összefogás immár nem egyoldalúan működik, hanem megvan a megfelelő partnere - mutatott rá Dicsuk Pál. Hangsúlyozta, hogy Magyarországon igen nagy az érdeklődés. A Román-Magyar Vegyes Kamarába mintegy 200 cég jelentkezett és számuk a romániai partnerszervezet létrejöttével várhatólag többszörösére nő. Magyarországon igen nagy érdeklődést vált ki a romániai privatizációs folyamat - mondta Dicsuk Pál. Keszthelyi Péter, a Dunaholding vezérigazgatója tanulmányi csoport élén érkezett a román fővárosba, hogy a privatizációs lehetőségeket felmérje. A Dunaholding Romániában is szeretné felhasználni a pénzügyi tanácsadásban, vagyonértékelésben szerzett tapasztalatait, portfolió-beruházások, cégvásárlások is érdeklik, elsősorban azokban az ágazatokban, ahol eddig is voltak beruházásai (építőanyagipar, malomipar, pékségek, festékgyártás, agrárkemikáliák)./Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 10., MTI/2001. március 1.A Magyarországi Kiállítás- és Vásárszervezők Szövetsége (MKVSZ), febr. 26-án Debrecenben tartotta idei közgyűlését. A szövetség fő törekvése, hogy egyre szorosabb kapcsolatot alakítsanak ki a határ menti országok kiállítóival. Ez a törekvés egybeesik az ITD Hungary Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztési Kht. Törekvéseivel. Az ITD ebben az évben hét különféle üzletember-találkozót, szemináriumot és konferenciát szervez Románia különböző városaiban, így Nagyváradon, Kolozsváron, Csíkszeredán, Sepsiszentgyörgyön és Brassóban. - A határ menti régiók együttműködésének támogatása keretében rendezték meg febr. 26-án Debrecenben a magyar-román üzletember-találkozót. George Cojocaru, a román vásárszervezők egyesületének elnöke - aki egyúttal a Romexpo elnök-vezérigazgatója szerint különösen jó együttműködést alakítottak az elmúlt években Szegeddel, Péccsel és Debrecennel, valamint a Hungexpóval. /Magyar-román kiállításszervezői találkozó Debrecenben. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 1./2008. június 3.Budapesten és Bukarestben egyaránt könyvfesztivált rendeznek a héten. Hetvenkilencedik alkalommal rendezik meg június 5. és 9. között az Ünnepi Könyvhetet Budapesten, harmadik alkalommal a Bookfestet a bukaresti Romexpo kiállítócsarnokában, június 4. és 8. között. A budapesti rendezvény, immár 7. alkalommal, a Gyermekkönyvnapok elnevezésű rendezvénnyel társul. A Vörösmarty téren és a térbe torkolló utcákon 142 pavilon áll majd, és 218 könyves cég mutatja be az összesen mintegy 400, újdonságként megjelenő kötetét. Tizennyolc határon túli magyar kiadó is jelen lesz a rendezvényen, köztük a csíkszeredai Pallas-Akadémia, Kolozsvárról a Kriterion, a Koinónia és a Polis Kiadó érkezik, Marosvásárhelyről pedig a Mentor. A bukaresti Bookfesten 160 kiadó lesz jelen könyvújdonságaival. Ez alkalommal újból a román fővárosba érkezik Orhan Pamuk Nobel-díjas török író, továbbá Esterházy Péter, akinek a Harmonia caelestis című regénye megjelenik románul. /Könyvünnep két fővárosban. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 3./2009. szeptember 17.Közösen mutatták be termékeiket a három székely megye vállalkozói Magyarországon. A Kárpát-medence kincsei Egerben című rendezvényen a reklámanyagokra már felkerült a székelyföldi termék védjegy szimbóluma. Október 2-án szintén Magyarországon, Szegeden mutatják be együtt a székelyföldi termékeket. Azt követően Bukarestben, a Romexpo-kiállításon alakítanak ki közös standot a régió vállalkozói. Még ebben a hónapban Sepsiszentgyörgyön rendezik a 3 Invest befektetői rendezvényt. /Kovács Zsolt: Bevetették a székelyföldi márkát. = Új Magyar Szó (Bukarest), szept. 17./2009. október 14.Első alkalommal mutatkozik be Székelyföld a ROMEXPO elnevezésű országos turisztikai vásáron. A Hargita és Kovászna megye közös jelenlétével zajló, 22. alkalommal megszervezett vásár október 15-18. között várja a látogatókat. A székelyföldi hagyományokat kézművesek mutatják be a vásár helyszínén. /Először mutatkozik be Székelyföld az országos turisztikai vásáron. = Krónika (Kolozsvár), okt. 14./2009. október 16.Első alkalommal mutatkozott be közös standdal október 15-én a Romexpo országos turisztikai vásárán Kovászna és Hargita megye tanácsa Bukarestben. A közel száz négyzetméteres standon helyet kapott mindaz, amit Székelyföld képviselete fontosnak tartott. A standok között Elena Udrea turisztikai miniszter is megjelent. „A székelyeket nagyon takarékos és találékony embereknek találom, gyakran fordulnak hozzánk a helyi turisztikát fejlesztő ötletekkel, s ezeket mindig megpróbáljuk támogatni” – nyilatkozta Udrea. /Fleischer Hilda: Hódítanak a székelyek. = Új Magyar Szó (Bukarest), okt. 16./lapozás: 1-6
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||