|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Intézménymutató: Sapientia EMTE Hallgatoi Onkormanyzat 2004. június 3.Sajtóközleményben reagált Kelemen Attila vádjaira a Sapientia marosvásárhelyi kirendeltségének diákönkormányzata nevében Kali István külügyi referens. Kelemen Atilla, az RMDSZ marosvásárhelyi polgármesterjelöltje meghökkenésének adott hangot annak kapcsán, hogy azok a diákok, akik azt vallják magukról, hogy nem politizálnak, ott voltak a várban, a Történelem – Fő utcán, és Deutsch Tamást hallgatták. Előzőleg pedig a Sapientia Hallgatói Önkormányzata (HÖK) – politikamentességre hivatkozva – a jótékonysági koncerten nem engedte szóhoz jutni Kelemen Attilát. – Egyetlen percig sem állítottuk, hogy magánszemélyként nem szimpatizálunk egyik vagy másik oldal által megfogalmazott eszmékkel – – áll többek között a közleményben. Kali István, aki ott volt a Történelem – Fő utcán úgy nyilatkozott, nem az egyetemet képviselte, hanem a lelkiismeretét. /Szucher Ervin: Sapientiás diákok kontra Kelemen Atilla. = Krónika (Kolozsvár), jún. 3./2005. október 12.A Marosvásárhelyi Magyar Diákszövetség két év után harmadik alkalommal adta ki a magyar oktatási minisztérium, ifjúsági minisztérium, az Illyés Közalapítvány, megyei tanács, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal, gazdasági egységek támogatásával Gólyafüzetét, amelynek újdonsága, hogy kétnyelvű, magyar és román nyelvű információkat egyaránt tartalmaz. Az 1200 példányszámban kiadott füzetecske „kísérőtárs kíván lenni a mindennapok nehézségeiben” – emelte ki Hadnagy László, az MMDSZ elnöke. A diákszövetség adatai szerint az idei tanévben közel 2700 elsőéves diák kezdte el egyetemi, főiskolai tanulmányait Marosvásárhelyen, közülük 680-an magyar nyelven. A Gólyafüzetet elsősorban a magyar anyanyelvű elsőéveseknek szánják, de a fennmaradó példányokat a román karok között is terjesztik. Az MMDSZ a felvételi ideje alatt információs irodát működtetett, egy hete a marosvásárhelyi Sapientia Hallgatói Önkormányzatával közösen rendeztek egy bemutatkozó estet. A hét végére az ötödik alkalommal Marosmagyarón megszervezett gólyatáborba mintegy hetven gólyát várnak. /Mészely Réka: Diákszövetség az elsőévesekért. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 12./2006. május 26.Csíkszeredában ötödik alkalommal szervezték meg a Sapientia-diáknapokat. A Hallgatói Önkormányzat (HÖK) által szervezett nyílt napon az egyetem központi épületében láttak vendégül több száz gimnazistát, akik az intézményben zajló tevékenységekkel ismerkedhettek meg. A stúdió két éve a diákok kezdeményezésére jött létre, és ma tizenhatan vezetnek itt rádió-műsort. A különböző egyetemi öntevékeny körök bemutatkoztak, köztük az EZÖK – Egyetemi Zöld Öntevékeny Kör. A végzősök az egyetemi diáknapok alatt tarisznyáikat készíthették, május 27-én ugyanis elballagnak az egyetemről. /Daczó Dénes: Hajnali torna a Sapientia-diáknapokon. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 26./2006. szeptember 19.„Az első kitűzött célunkat már megvalósítottuk, államvizsga-eredményeinkkel a romániai felsőoktatás élvonalába kerültünk, a második célt, a magyar miniszterelnök által sugalmazott akadémiai oktatást a tudományos kutatás minél magasabb szintre emelésével érhetjük el. Ehhez azonban megfelelő laboratóriumi felszerelések szükségesek, amivel később anyagi forrásokhoz juttathatjuk egyetemünket” – mondta Marosvásárhelyen, a campusban dr. Hollanda Dénes, a Sapientia Egyetem Műszaki és Humán Tudományok Karának dékánja. A magyar miniszterelnöki hivatal főosztályvezetője kifejtette, hogy a Sapientia a magyar kormány részéről kiemelten kezelt intézmény. Dr. Szilágyi Pál, az egyetem rektora hangsúlyozta, hogy az intézmény működése óta az idei évtől, a Partiumi Keresztény Egyetemmel – mint társegyetemmel – és a csíkszeredai meg a kolozsvári karral együtt a hallgatók létszáma 4000-re növekedett. A rektor rávilágított arra, hogy a magánegyetemek nem vállalják fel a mérnökképzést, a Sapientia kivételt képez, mert az itt folyó ez irányú oktatás – az elindított műszaki szakokkal – egyike a legjobbaknak. Suba Csongor István a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) elnökeke felvázolta a HÖK tevékenységét és eddig elért eredményeit – a Darázsfészek című egyetemi lap, a Kampusz Rádió, a Gólyatábor, Gólyabál, Mikulás-kupa, Tudományos Diákkonferencia. /Ferencz Melánia: Hallgatói fogadalom szeptemberben. Tanévnyitó a Sapientián. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 19./2006. december 15.Csíkszeredán a Sapientia Egyetem Csalóka Kórusa, a Harmat Néptánccsoport, a Hallgatói Önkormányzat és a Csíkszeredai Egyetemi Lelkészség újra megrendezi a Sapientia – EMTE karácsonyi ünnepségét. /Karácsony a Sapientián. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 15./2007. május 2.Megérkeztek a Csíki Székely Múzeumba a Munkácsy-festmények Szolnokról Csíkszeredába, a tárlat kilencedik, egyetlen erdélyi helyszínére Közben zajlik a Sapientia – EMTE Hallgatói Önkormányzata közreműködésével a tárlat népszerűsítése Erdély-szerte. /Antal Ildikó: Csíkszeredába érkezett a Munkácsy-tárlat. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 2./2007. augusztus 16.Erdélyi Magyar Tudományegyetem, más néven Sapientia, Csíkszeredai Campus. Tévhitek keringenek, melyek nem túl jó színben tüntetik fel az egyetemet. Az oktatók is hisznek a gonosz pletykáknak, és nem ajánlják az itteni továbbtanulás lehetőségét. Arra hivatkoznak, hogy a szakokat nem akkreditálták! Ez téves, egyes szakokat már akkreditáltak. Az egyetem épülete Csíkszereda központjában található. Az előadótermek, étkezde, irodák, a bentlakás és a tanári lakások egyazon épületben, a hatszintes volt szállodában vannak. Az egyetem korszerűen felszerelt. Hét szakon oktatnak: kommunikáció és PR, szociológia, környezetmérnöki, élelmiszer-mérnöki, könyvelés, közgazdaságtan, román–angol. Minden szakon léteznek tandíjmentes helyek, és természetesen tandíjasak is. Háromféle ösztöndíjra lehet pályázni: szociális, tanulmányi és érdemösztöndíj. A diákélet színes az egyetemen. Több öntevékeny kör is működik, így például: Hallgatói Önkormányzat, Csíkszeredai Egyetemi Lelkészség, Csíkszeredai Rákóczi Szövetség, Egyetemi Zöld Kör, EMTE Rádió, Színi Társulat, Csillagász Szakkör, különböző sportkörök stb. /Végh Tímea Hajnalka: Sapientia! Mit tudnak önök róla? = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), aug. 16./2007. szeptember 20.Marosvásárhelyen a Sapientia Egyetem számára a tanévkezdés nem csupán ünnepélyes megnyitóból áll, ezen a napon kezdődnek a gólyanapok. A Hallgatói Önkormányzat rendezvénysorozata idén is a HÖK bemutatkozójával indult. Ismerkedési játékokon vehettek részt az elsőévesek, idén először színjáték is volt, a versenyző csoportoknak egy film vagy rajzfilm jeleneteit kellett eljátszaniuk. A gólyanapok 12 órás filmmaratonnal folytatódnak. /Nagy Székely Ildikó: Esmeralda és Micimackó a Sapientián. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 20./2008. február 13.Idén sem vallott szégyent a Kolozsvári Magyar Diákszövetség, az Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet és a Sapientia Tudományegyetem Hallgatói Önkormányzata által szervezett farsangi bál, ahová csakis a jelmezbe öltözöttek nyerhettek bebocsátást. /Zsigmond István, KMDSZ: Minek a szesszió, hisz itt a farsang!? = Szabadság (Kolozsvár), febr. 13./2008. március 4.A marosvásárhelyi Sapientia Egyetemen /EMTE/ működő Kommunikáció és közkapcsolatok szak, a Hallgatói Önkormányzat és a PR-Alpha Egyesület Új média és kommunikatív magatartás címen kétnapos konferenciát tartott. A konferencián erdélyi és magyarországi előadók osztották meg véleményüket. Vita volt az újságírásban bekövetkező bulvárizálódás, a reklámok, illetve az online környezetben eltorzuló hitelesség problematikájával kapcsolatban. Ungvári Zrínyi Imre, a Babes-Bolyai Tudományegyetem és az EMTE előadótanára szerint évekre van szükség, amíg egyértelműen lemérhetővé válik az internetes újságírás hatása, az azonban már most leszögezhető, hogy a nyomtatott sajtó tájékoztató és véleményformáló szerepe a továbbiakban is megmarad. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) ügyvezető elnöke, Karácsonyi Zsigmond és Gáspárik Attila között kibontakozott a „blog-vita. ” Karácsonyi szerint a blogokon keresztül üzenő közszereplők virtuális valóságot választanak létformául, ez a manipuláció eszköze is lehet. Gáspárik ezzel szemben hatékony kommunikációs eszköznek nevezte az internetes naplót. /Nagy Székely Ildikó: Eszi vagy nem eszi? = Népújság (Marosvásárhely), márc. 4./2008. szeptember 16.292 első éves hallgató kezdi meg tanulmányait Marosvásárhelyen a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Műszaki és Humán Tudományok Karán. Az egyetem a marosvásárhelyi felsőoktatási intézmények közül idén is elsőként nyitotta meg kapuit. A Sapientia nyolcadik tanévnyitóján dr. Szabó Béla, a csíkszeredai magyar konzulátus vezetője, illetve dr. Egyed Ákos akadémikus, az Erdélyi Múzeum- Egyesület elnöke is részt vett. Dávid László, az egyetem rektora mondott beszédet. A diákok nevében Porkoláb Brigitta, a Hallgatói Önkormányzat elnöke szólt az "újoncokhoz," majd dr. Hollanda Dénes dékán arról beszélt, idén négy szak akkreditációjára kerül sor. A megnyitót követően a Sapientia és az Erdélyi Múzeum-Egyesület együttműködési szerződést írt alá. /Nagy Székely Ildikó: Ismét elsőként kezdett a marosvásárhelyi Sapientia. EMTE– EME- együttműködés. = Népújság (Marosvásárhely), szept. 16./lapozás: 1-11
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||