|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Intézménymutató: Somogyi Hirlap 2008. március 14.Az idén is kalotaszegi meghívottakkal ünnepelték Budapesten a Pilvax Kávéházban a magyar sajtó napját, március 12-én. Dr. Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke mondott ünnepi beszédet. A népviseletbe öltözött kalotaszegiek Péntek László, a kőrösfői Vasvári Pál Emlékmúzeum létrehozójának vezetésével jelentek meg. Péntek Zsuzsa színinövendék 48-as dalokat adott elő, Albert Beáta kezében a jelenlévők megcsodálhatták a Vasvári Pál által verbuvált egykori Rákóczi csapat zászlajának hiteles másolatát. Ezt követően átadták a több mint 15 éve alapított Vasvári Pál-díjat, mellyel olyan munkahelyeket jutalmaznak, ahol a munkaadók és munkavállalók között korrekt a kapcsolat. A pályázat alapján odaítélt díjat az idén az Axel Springer-Magyarország Kft. Somogy Megyei Irodája, valamint az általa kiadott Somogyi Hírlap és a munkahely szakszervezete kapta. /Okos Márton: Kalotaszegiek a Pilvaxban. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 14/lapozás: 1-1
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||