Erdély Romániához csatolása és Nagy-Románia megalakulása 1918 és 1920 között megbénította az erdélyi magyarság közéletét. Az éledezés 1921 körül kezdődött, azután a nemzeti (kisebbségi) autonómia és az államok konföderációja lett az a két legfontosabb törekvés, amit a romániai magyarság el akart érni. Száraz György munkája Erdély múltjáról, jelenidőben címmel jelent meg a nyolcvanas években. Könyvében megpróbált képet kialakítani a román-magyar viszonyról. Művében számos idézet szerepel arról, hogyan fogadták Trianont és a román Egyesítést a kortársak: magyarok, németek és románok. Botlik József Erdély tíz tételben (1918-1940) című munkája 1988-ban szintén összegzést készített, ugyanígy az Erdély rövid története /Budapest, 1989/ című kötet. Paál Árpád, a kolozsvári Napkelet főszerkesztője például így írt lapjában 1921-ben: „A magyar népkisebbségeknek mindenütt olyan önálló nemzettestekké kell válniok, melyek szervesen beilleszkednek az utódállamok közéletébe. ” Paál hozzátette: „A törzsmagyarságot is, az összes környező államokat is a történelem sodra hajtja az egyedül lehetséges kibontakozás irányába, a népek testvériségének államszövetségi intézményesítése felé. ” 1921. január 23-án Kolozsváron jelent meg Kós Károly, Paál Árpád és Zágoni István híres röpirata, a Kiáltó szó Erdély, Bánság, Körös-vidék és Máramaros magyarságához. Ebben olvasható: „Fölébredtünk. Látni akarunk tisztán. Szembe akarunk nézni az Élettel, tisztában akarunk lenni helyzetünkkel. Ösmerni akarjuk magunkat. Számba kell venni erőinket, szerveznünk kell a munkát, tudnunk kell a célt, amit el akarunk érni... Kiáltok! Neked: Erdély, Bánság, Körös-vidék és Máramaros ezeresztendős magyarsága: Ébredj kétesztendős álmodból, szemedet nyisd ki, nézz széjjel és állj az új életben tusakodni akarók közé. A rohanó idő füledbe harsogja: elég a passzivitásból. (…) Kiáltom a jelszót: építenünk kell, szervezkedjünk át a munkára. Kiáltom a célt: a magyarság nemzeti autonómiája. ”1919. szeptember 6-án Temesváron a romániai németek képviselői gyűltek össze. Megfogalmazták: „Alkotmány alkotandó, amely örök időkre biztosítja a romániai németség jogát arra, hogy politikailag mint egységes nemzet szervezze magát, s ennek alapján követhesse nemzeti, kulturális és gazdasági törekvéseit. ” Az erdélyi szászok már 1919. január 8-án a Szász Nemzeti Tanács medgyesi gyűlésén kijelentették, hogy „Erdély szász népe is nemzeti jövője garantálását remélve, állást foglal Erdély és Románia egyesülése mellett”. A román politikus, Iuliu Maniu biztosította őket „a szorgalmas szász nép nemzeti jogainak védelméről és tiszteletben tartásáról”. Az erdélyi románok nem voltak kezdetben egységesek Erdély kormányzásával kapcsolatban, az észak-erdélyi görög-katolikus románok voltak bizalmatlanok a regáti politikusokkal szemben. Az Erdély rövid története című könyv összefoglalta a Trianon utáni helyzetet: „A román nyelv uralkodóvá tételét minden eszközzel szorgalmazták. A hely- és utcaneveket a magyar többségű helyeken sem lehetett magyarul kiírni, sőt időnként a magyar nyelvű publikációkban sem, a kétnyelvű cégtáblákat megadóztatták, végül megszüntették. A bíróságokon 1921-től románul tárgyalták az ügyeket, románul nem tudó ügyfelek tolmács útján beszélhettek. Minden hatósági beadványt az állam nyelvén kellett megfogalmazni. A nyilvános helyeken megjelentek a feliratok: Csak románul szabad beszélni. ” hvg. hu /Kisebbségek Nagy-Romániában: kiáltottak, de hova? = Reggeli Újság (Nagyvárad), dec. 3./
