|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Intézménymutató: Szaszfenesi Rendõrseg 2009. március 10.Feljelentést tesz a rendőrségen a március 7-én megvert B. Ferenc, a kolozsvári Sapientia – Erdélyi Magyar Tudományegyetem gyakornoka, akit beszámolója szerint a biztonsági emberek azután vertek meg, hogy mérgében lehülyézte őket, mivel indokolatlanul lopással gyanúsították és megmotozták a Pólus bevásárlóközpontban. Három-négy napon belül gyógyuló sérülései vannak, ami könnyű testi sértésnek felel meg. A törvényszéki látlelettel elment a szászfenesi rendőrségre, ahol azzal fogadták, hogy nem tudnak iktatószámot adni. Március 7-én hiába hívta a rendőrséget, nem mentek ki a helyszínre. „Egy szászfenesi rendőr hívott végül, hogy nem tudnak kiszállni, ha valami bajom lett, menjek orvoshoz” – panaszolta B. Ferenc. A gyakornok megkereste a bevásárlóközpontban az eset tanúit: az elárusítókat, amikor viszont beszélni próbált velük, kiözönlöttek a biztonságiak. „Egy civil ruhás, aki szintén őrző-védőnek mondta magát azt „ajánlotta”, hogy hagyjam abba, amit csinálok – háborgott B. Ferenc. Az őrző-védő cég emberei állítják, ők csak a munkájukat végezték. „Enyhe lökdösődésnél több nem történt” – nyilatkozta az őr. A biztonságiak határozottan állítják, hogy B. Ferenc ittas állapotban volt. „Az incidens után két órán keresztül ültem a sürgősségen, ahol alaposan, tetőtől talpig megvizsgáltak, tehát ha részeg vagyok, biztosan észreveszik” – reagált erre B. Ferenc. /Fleischer Hilda, Hideg Bernadette: Látlelet egy verés után. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 10./lapozás: 1-1
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||