Marosvásárhelyen Bónis Johanna muzeográfus az alapítványi kuratórium elnökeként bejelentette, hogy idén április 29-én a marosvásárhelyi bíróságon bejegyeztették a Ráth Károly Közgyűjtemény Alapítványt. Ennek a fő célja: létrehozni azt a helyi magyar jellegű múzeumot, mely elsősorban Marosvásárhely és vidéke régészeti, történelmi, néprajzi, népművészeti és egyéb művészeti hagyatékát, a még fellelhető tárgyi emlékeket szeretné összegyűjteni. Az alapítványt az erdélyi magyar történelmi egyházak – a római katolikus, a református, az unitárius és az evangélikus-lutheránus – hozták létre. Eredetileg azt szerették volna, ha a neve Erdélyi Magyar Múzeumért Alapítvány lett volna. Azonban a hatalom közbeszólt, és így arról a Ráth Károlyról nevezték el, aki Marosvásárhelyen egykor megalapította a Székelyföldi Iparmúzeumot. A közvetlen cél most egy megfelelő ingatlan megszerzése. A kezdeményezők szívesen vennék, ha a lakosság jelezné, ha olyan tárgyak birtokában van, melyek e múzeum anyagának a részét képezhetnék. Romániában még nem létezik alapítványi magyar múzeum. /Máthé Éva: Egy rendkívüli kezdeményezés nyomán. Marosvásárhelyi magyar múzeum körvonalazódik. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 8./
2005. augusztus 3.
Bónis Johanna történész, a Marosvásárhelyi Történelmi Múzeum kutató muzeológusa tudománynépszerűsítő írásaival, a marosvásárhelyi céhek történetéről írt tanulmányával, a székely iparművészeti múzeumról írt könyve alapján vált ismertté. Legutóbb egyik elképzelése is megvalósult: április 29-én Marosvásárhelyen bejegyezték a Ráth Károly Közgyűjtemény Alapítványt, amelynek célja egy marosvásárhelyi magyar múzeum létrehozása, illetve a hajdani Székelyföldi Iparmúzeum visszaállítása. A marosvásárhelyi múzeum 1979-ben hirdetett meg egy középkorral foglalkozó történészi állást, amire Bónis Johanna sikeresen vizsgázott. 1982-ben elkezdte az addig felleltározatlan történelmi levéltári anyag rendszerezését. Ez volt a Marosvásárhelyi Történelmi Múzeum első, tudományosan rendezett raktára pontos nyilvántartással. Kutatási témának a céhtörténetet és kézművesség-történetet választotta. Ezzel a témával nem foglalkozott senki. A két világháború közötti Fodor István-féle Krónikás füzetekben jelentek meg céhekre vonatkozó adatok. Bónis Johanna kiállítása rendezésével a múzeumban bevezette a kétnyelvűséget. Jó kapcsolatot ápol több magyarországi múzeummal. /Bodolai Gyöngyi: Álmok és bosszúságok. Beszélgetés Bónis Johanna történésszel, a Marosvásárhelyi Történelmi Múzeum kutató muzeológusával. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 3./
2006. augusztus 23.
Hosszas betegség után elhunyt Bónis Johanna /Misztótfalu, 1950. jún. 21. – Marosvásárhely, 2006. aug. 22./, a Maros Megyei Múzeum igazgatója. Bónis Johanna elvégezte Kolozsváron a Babes-Bolyai Tudományegyetem történelem szakát. 1979-ben lett a Maros Megyei Múzeum munkatársa, 1982-től főmuzeológusként, az utóbbi két évben az intézmény vezetőjeként dolgozott. Fő kutatási területe Erdély történelme, ezen belül a középkori kézműipar, város- és céhtörténet, a művészeti intézmények fejlődése. Kötete jelent meg az erdélyi céhekről, a székelyföldi iparmúzeumról, képes útikalauzt írt Marosvásárhelyről. /Antal Erika: Elhunyt Bónis Johanna. = Krónika (Kolozsvár), aug. 23./ Mennyi történelmi, muzeális értéket átmentett Bónis Johanna, amikor ez bűntettnek számított. Álma az volt, hogy Erdélyi Magyar Múzeumot létesítsen Marosvásárhelyen, az egykori Székelyvásárhelyen. Könyvének dedikációjába is ezt írta Ötvös József lelkésznek: „a közösen megálmodott Erdélyi Magyar Múzeum-ügy sikerének reményében (...) 2003. karácsonyán”. Az Erdélyi Magyar Múzeum helyett Ráth Károly Alapítvány lett. – Nem Székelyföldön született, de a Székelyföldi Iparmúzeum lett Bónis Johanna élete. Ha egykor egy újabb Kultúrpalota homlokzatára felkerülnek a 20. század marosvásárhelyi személyiségeinek arcképei, akkor ott lesz Bónis Johanna arca is. /Ötvös József: In memoriam Bónis Johanna. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 24./
2009. augusztus 18.
Kíváncsi magyarországi turistacsoportok állnak meg Marosvásárhelyen, a Vártemplom gótikus szentélyrészében, hallgatják, amint sok évszázad székely-magyar helytállása elevenedik meg a városismertetőből. Azután megkérdezik a cikkírót, Ötvös József lelkészt, generális direktort: most akkor székely vagy magyar ez a város? 1616. április 29-ig biztosan székely volt ez a város, még nevében is /Székelyvásárhely/ ezt hordozta. Ekkor a Bethlen Gábor által adományozott kiváltságlevéllel együtt új nevet is kapott: Marosvásárhely. Az 1876-os közigazgatási átrendezésig a hét székely szék egyikének – Maros-széknek – volt a központja. A székely székek megszüntetése után is a köztudatban úgy élt, mint a legnagyobb székely város. Jelenleg elmondható, a székely nyomokat eltüntette a világváltozás. A cikkíró felvillant néhány székely emléket a város közelmúltjából. 1886. június 27-én megnyitották a városban a Székelyföldi Iparmúzeumot, amely 1944 őszéig élt. E székelyföldi múzeum épületét 1890-93 között nagyrészt (székely) közadakozásból építették fel. 1910-ben épült fel a sétálóutca végén a Székely-kioszk. Sokak emlékezetében él még az egykori Székely Színház, amely 1946. március 10-én nyitotta meg kapuit, két év múlva Állami Székely Színház néven működött, 1962-ben pedig már csak Állami Színház. 1956-ban a városban megalakult az Állami Székely Népi Együttes is, ami szép lassan Maros Művészegyüttesként járta a székelyföldi falvakat és városokat. A Vár sétány szobra őrzi a nagy székely vándor, Kőrösi Csoma Sándor emlékét. És itt van még a városban a Székely Vértanúk emlékműve. /Ötvös József: Hova lett a székely város? = Népújság (Marosvásárhely), aug. 18./
