A székelykeresztúri Molnár István Múzeumban a helyi Magánvállalkozók Szövetsége nemrég mutatta be Sándor-Zsigmond Ibolya (a múzeum munkatársa) második, „Mesében éltem” – A székelykeresztúri iparosság története című könyvét. A helytörténeti kuriózumnak is számító munka a régi idők keresztúri iparosait, azok életét mutatja be. A könyv nyomtatási költségeit teljes mértékben Székelykeresztúr magyarországi testvérvárosa, Ajka fedezte. /Szente B. Levente: „Mesében éltem”. A székelykeresztúri iparosság története. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 4./
2005. június 14.
Székelykeresztúr a 90-es évek elején még 20 000 lelket számláló városka volt. Akkor még a lengyár, vajgyár, fonoda, melegház eltartotta az ott dolgozókat, a Törekvés szövetkezetbe tömörülő kisiparosokat, mesterembereket. A középiskolában jobbára elhivatott tanárok végezték feladatukat, évente sok fiatalnak sikerült bejutnia egyetemekre, a technikumoknak nevezett főiskolákra, amelyeknek elvégzése után igyekeztek visszatérni szülővárosukba. A 80-as években felépült ipari monstrum, az acélöntöde 2000 munkahellyel csábította hazafelé a technikai végzettségűeket, sokan haza is jöttek. A városka kórházában jó nevű orvosok gyógyítottak, szülészetén gyermekek születtek elég számban ahhoz, hogy a reprodukció megtörténjen. – A városban ma ide látogató elhagyatott, málló vakolatú épületeket lát, az utcák sárosak, gödrösek, szemetesek, a kórház bezárt. A város jövőtlen, elhanyagolt, inkább visszafelé fejlődő régiója lett a térségnek. Amikor a privatizálás befejeződött, alig 200 munkás dolgozott a kezdeti 2000-ből. A maradék 200 azóta is 50-75%-os fizetésért dolgozik. Kőművesek, asztalosok, ácsok, lakatosok, víz-gáz szerelők tízesével hagyták el a várost, máshol (Székelyudvarhelyen, Magyarországon) keresve megélhetést. Családok bomlottak fel a távházasság kényszerűségében. A város agilis alpolgármestere a Magánvállalkozók Szövetségének is az elnöke. Most már a tanult, egyetemet végzett fiatalok sem jönnek vissza szülővárosukba. Öregedik a még itthon maradt lakosság Keresztúron. /Kovács Csilla: Egy székely kisváros tragédiája. Milyen sors vár Székelykeresztúrra? = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jún. 14./
2006. január 26.
A székelykeresztúri Magánvállalkozók Szövetsége és a Fehérlófia Egyesület vezetősége tanácskozásra hívta meg a városban tevékenykedő civil szervezetek képviselőit. Csáka Gizella, a szövetség irodavezetője megemlítette, hogy Székelykeresztúron és vidékén több mint 80 civil szervezet működik, többségükről nem lehet tudni, hol és mivel foglalkozik. Ezért határozták el ezt a találkozót. A találkozóra 45 keresztúri civil szervezet képviselőjét hívták meg, de csak 13 képviseltette magát. A részvevők hiányolták, hogy a találkozón a városvezetőség nem küldött képviselőt. Megállapították, hogy szükséges a civil szervezetek közötti kapcsolat kiépítése, a civil szervezetek adatbázisának létrehozása, a szervezetek tevékenységéről szóló rövid ismertetők megjelentetése. /László Miklós: Civil szervezetek találkozója Keresztúron. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), jan. 26./
