|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Intézménymutató: Szabad Foldmûveles 1998. március 21.Közel 200 millió forintot költött az Illyés Közalapítvány az elmúlt négy évben a határon túli magyar sajtó támogatására. A segítség hol pénz, hol számítógép vagy autó, s bár az újságokat nem Magyarországról tartják el, időnként életmentőnek bizonyultak a budapesti források a 11 határon túli magyar napilap némelyike számára, állapította meg Riba István összegzésében. Ugyanazok a lapok jelennek meg, többször új néven és más tartalommal, mint a hetvenes-nyolcvanas években. Próbálkoztak ugyan új napilapok indításával, de fennmaradnia egyiknek sem sikerült. Legutóbb idén januárban Sepsiszentgyörgyön az Erdély bukott meg. A Nap című újság Pozsonyban 1989-ben került az utcára, a Független Magyar Kezdeményezés, majd az utódjának tekinthető Magyar Polgári Párthoz közel álló napilap volt. A lap 1995-ben megszűnt. A Szabad Földműves hetilap munkatársai 1991-ben indították meg a Szabad Újság címen a napilapot, amely azonban csak két évig bírta, majd 1993 júliusában több magyarországi szervezet, a Magyarok Világszövetsége és a Pro Professione Alapítvány támogatásával hetilappá alakult át. Az Erdély /Sepsiszentgyörgy/ napilap egy hónapig állta a sarat, végül 100 millió lejes veszteséget okozva megszűnt, mondta el Willmann Walter, az Európai Idő főszerkesztője. A rendszerváltás leginkább a Romániai Magyar Szót viselte meg. Gyarmath János főszerkesztő tájékoztatása szerint a napilap 1990-ben még 150 ezres példányszámot ért el, jelenleg a tizedét, 15 ezret nyomnak. Bevételeik 30 százaléka származik hirdetésből. A Temesvári Új Szó 1994-ig napilap volt, 1995 óta csak hetilapként jelenik meg /Heti Új Szó/. Az erdélyi magyar napilapok a következő példányszámban látnak jelenleg napvilágot : 21 ezer példányban a Bihari Napló (Nagyvárad, Bihari Napló Rt.), 20 ezerben három napilap: Hargita Népe (Csíkszereda), Háromszék (Sepsiszentgyörgy, H-Press Kft.), Népújság (Marosvásárhely, Impress Kft.), 15 ezerben a Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti, Zotmar Press Kft.), 10 ezerben a Szabadság (Kolozsvár, Szabadság Kft.) és 7 ezerben a Jelen (Arad, Jelen Kft.) A Kárpáti Igaz Szó (Ungvár) évek óta csak hetente háromszor jelenik meg, mert az ukrán posta csak ennyi napon hajlandó terjeszteni. példányszáma 9 ezer körül van. Terjesztési nehézségekkel magyarázza Bálint István főszerkesztő, hogy csak 1 5 ezer példányban jelenik meg a valaha legterjedelmesebb magyar nyelvű napilapnak számító Magyar Szó (Újvidék). A lap állami képben van. Lovász Attila, az Új Szó (Pozsony) főszerkesztője szerint lapjából ma 40 ezret nyomnak /vasárnap a dupláját/ az 1990-es 61 ezer helyett. Az Új Szó tulajdona pozsonyi Vox Nova Rt., a többségi tulajdonos a düsselfdorfi Rheinisch-Bergische Druckerei und Verlags-GmnH. Szlovákiai magyar politikusok szerint megvan annak a veszélye, hogy Meciar miniszterelnök megveteti a lap részvényeit, s így az egyetlen szlovákiai magyar napilap a mai szlovák kormánypárthoz közel álló tulajdonos kezébe kerül. Szlovákiában és Romániában a lapok az ottani kormányoktól nem kapnak támogatást, Vajdaságban és Ukrajnában viszont kapnak kisebb-nagyobb apanázst. /Riba István: Határon túli magyar politikai sajtó. = Heti Világgazdaság, márc. 21./lapozás: 1-1
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||