|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Intézménymutató: Szivarvany Alapitvany Hidegvolgyi Roma Iskolaja (Marosvasarhely) 2008. október 21.Szegregációra és az épületben uralkodó rossz állapotokra hivatkozva meg akarják szüntetni a hidegvölgyi iskolában az első- második osztályokat és Marosvásárhely négy másik iskolájába osztanák el az ide járó kicsiket. A döntést a Tanügyminisztérium illetékesei anélkül hozták, hogy megkérdezték volna a roma szülőket, akik elháborodva jelentették ki, nem fogják más iskolákba engedni gyerekeiket. Továbbá a szóban forgó iskolákba járó gyerekek szülei azzal fenyegetőznek, hogy amint a roma gyerekek odakerülnek, kiveszik az elsősöket és másodikosokat a tanintézetekből. Az intézkedést tehát mindkét érintett fél ellenzi. A pünkösdista egyház által létrehozott hidegvölgyi iskolába 119 óvodás, illetve I-IV. osztályos gyerek jár, és hat – a megyei tanfelügyelőség által alkalmazott – pedagógus foglalkozik velük. – Demokrácia van, a szülőknek jogukban áll eldönteni, hogy melyik iskolába szeretnék járatni gyereküket – mondta Koszta Tibor, a Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal romafelelőse. Ion Tusnea főtanfelügyelő viszont kijelentette, vannak, akik ellenzik ezt, de nekik az előírásokat be kell tartaniuk. /Menyhárt Borbála: Szétszórják a hidegvölgyi gyerekeket. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 21./lapozás: 1-1
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||