|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Intézménymutató: Theologiai Kozlony (Nagyenyed) 2008. június 4.Györfi Dénes Régi kéziratos kollégiumi diáklapok a Bethlen Könyvtárban címmel tartott előadást Nagyenyeden. A Bethlen Gábor Kollégiumban korán elkezdődtek az önképzőköri tevékenységek, már 1630–ból, a gyulafehérvári korszakból vannak adatokat az ilyen jellegű rendezvényekről, később, az Enyedre való áthelyezést követően egyre inkább virágzott ez a fajta tevékenység. 1791–től rendszeresen összegyűlt a Magyar Társaság, nyelvművelési kérdéseket megvitatni. A viták eredményeként jelent meg a Próba című kiadvány 1792–ben, 1837–ben a Virágkosár, 1847–ben pedig Korány címmel publikálták a diákok irodalmi jellegű próbálkozásait. A kiadványok között ritkaságnak számít az 1838-ban REG, azaz Reggel cím alatt megjelent kéziratos önképzőköri diáklap, amely egyetlen példányban lelhető fel a könyvtárban. Ez a folyóirat indította el a kritikus gondolkodást, amelynek eredményeként a következő évben Villám címmel egy kritikai lap is napvilágot látott. 1842-ben a kollégiumi önképzőkör már egy 276 oldalnyi kéziratos könyvet publikált Munkatár címmel. A szabadságharc okozta pusztítás után lehetetlen volt a tevékenység folytatása, de viszonylag hamar talpra álltak: tíz év múlva működött az önképzőkör. Ennek eredménye volt 1864–ben megjelent Jelszó: ELŐRE című gyűjtemény. A református teológia diáksága Theológiai Közlöny című kiadványának 1888-as második évfolyamából is fennmaradt néhány szám. 1892 decemberében indult be az Ifjúsági Közlöny. Az önképzőköri munka alkotásai díszes kötetben jelentek meg: Ifjúság 1916–1917. A háború utáni megváltozott helyzetben évfolyamonként alakultak önképzőkörök, a legtermékenyebb a korábban alakult, Kemény Zsigmond nevét viselő kör volt, amely a Haladjunk című lapban közölt. /Dvorácsek Ágoston: Aranylapok a Bethlen Könyvtárban. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 4./lapozás: 1-1
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||