A romániai magyar színházak módszeres sorvasztását összegezte Kovács Levente történelmi visszapillantásában. A romániai magyar színházi élet jelenlegi struktúrája 1954-re alakult ki: hat társulat /Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyvárad, Temesvár, Sepsiszentgyörgy, Szatmárnémeti/ és egy színészképző főiskola Marosvásárhelyen. Kolozsvárról Bukarestbe telepítették a magyar nyelvű rendezőképzést, ez az 50-es évek második felére teljesen elsorvadt. A hatvanas években kezdődött a lassú visszaszorítás. 1965-től kezdődően csökkent a színművészetire felvehető magyar hallgatók száma, 1971-től a hetes létszámkeret /4 fiú, 3 lány) lépett életbe. 1976-ban váratlanul, szakmai előkészítés nélkül a magyar színművészeti főiskolán román tagozatot létesítettek. A cél az utolsó magyar felsőoktatási intézmény megtörése volt. 1982-től négy, 1984-től három magyar hallgatóval indultak évfolyamok, ezáltal veszélybe került a színészutánpótlás. Az egyre nehezebb helyzet miatt sok színész kivándorolt, Magyarországra települt. 1963-1992 között végzett összesen 199 hallgató, közülük gyakorló színészként romániai magyar színpadon működnek 88-an, kivándorolt 84 színész, ebből Magyarországra 63, pályamódosulás, elhalálozás, lemorzsolódás miatt a színészmesterséget nem gyakorolja 27 fő. A rendező-utánpótlás helyzete még siralmasabb. A színházak anyagi helyzete nagyon nehéz, segítségre szorulnak. A szerző bemutatta az egyes színházakat is. Kolozsváron az Állami Magyar Színháznak 1981/82-ben 43, 1989/90-ben 23, jelenleg 22 tagja van. Kivándorolt: 21 színész. Marosvásárhelyen a Nemzeti Színház magyar tagozatának 1981/82-ben 33, 1989/90-ben 26, jelenleg 21 tagja van. Kivándorolt: 19 színész. Nagyváradon az Állami Színház Szigligeti Társulatának 1981/82-ben 25, 1989/90-ben 24, jelenleg 23 tagja van. Kivándorolt: 12 színész. Szatmárnémetiben az Északi Színház magyar társulatának 1981/82-ben 34, 1989/90-ben 26, jelenleg 15 tagja van. Kivándorolt: 16 színész. Sepsiszentgyörgyön az Állami Színház magyar tagozatának 1981/82-ben 31, 1989/90-ben 26, jelenleg 16 tagja van. Kivándorolt: 12 színész. Temesváron a Csiki Gergely Színháznak 1981/82-ben 24, 1989/90-ben 21, jelenleg 9 tagja van. Kivándorolt: 12 színész. Megállapítható, hogy az erdélyi magyar színházak 1981/82-es 190 fős színészlétszáma 1992-re 106-ra csökkent. Nagy a rendezőhiány, emellett egyáltalán nincs dramaturgképzés. Nincs biztosítva a díszlettervezői utánpótlás sem. /Kovács Levente: Látlelet a sorvasztásról. = Tiszatáj (Szeged), aug./
1996. január folyamán
Cs. Gyimesi Éva tanszékvezető 1995. okt. 3-án tartotta meg előadását Szegeden, a József Attila Tudományegyetemen, abból az alkalomból, hogy díszdoktorrá avatták. Beszédében kifejtette, hogy a diktatúra alatt "a tudományművelés és az egyetemi élet gazdasági feltételei majdhogynem visszafordíthatatlan romlást szenvedtek, nagyobbat, mint bármelyik más trianoni utódállamban." A létfontosságú információáramlás és a modernizáció ezért még hosszú ideig akadályokba ütközik. - Cs. Gyimesi Éva szerint azok a kivételes személyiségek, akik a nemzetközi tudományos élet centrumaiig előrejutottak, kevés figyelemre számíthatnak az ún. "magyar tudományosság" mérvadó köreiben. Az ilyen értékrend árnyékában ritkán jelenik meg kritikai reflexió. "A kisebbségi élet íratlan törvénye tiltja a kritikát." A kritikus szellem "az egymást éltető kollektivista ideológiák nyájmelegében fuldoklik." Cs. Gyimesi Éva idézőjelbe teszi: "magyar tudományosság", mert a németen kívül ez más nyelvre lefordíthatatlan, összemossa a tudomány és tudománynépszerűsítés műfajait. Az erdélyi tudományos élet képviselői ritkán vállalják a megmérettetést román és német nyelven, ez szerinte bezárkózás, elszigetelődés. - A tanszékvezető az erdélyi magyar egyetemről is különvéleményen van. Azt fejtegette, hogy az egyetemszervezés és -vezetési tapasztalatok teljes hiányáról kell beszélnünk: a folytonosság Trianon után megszakadt és szerinte azóta sohasem állt helyre. A két világháború között csak egy tanszék volt, Kristóf Györgyé. A bécsi döntés után anyaországi professzorok érkeztek. Az 1959-es egyesítéssel a kontinuitás megszakadt. /Cs. Gyimesi Éva: Két kultúra peremvidékén. = Tiszatáj (Szeged), jan./
1996. január folyamán
A Tiszatáj (Szeged) folyóirat januári számában A határon túli magyar irodalom önmetafórái címmel közölt tanulmányokat. A közlést folytatta a februári számban is.
1996. október 31.
A SZIF, a Székely Ifjak Fóruma 1990. febr. 6-án alakult meg, akkor még az RMDSZ aktív támogatója volt. Később azonban Borbély Levente az önálló székely nemzet képviseletét hirdette meg Zengő Nyíl című, 1991-es felhívásában. Ebben már szembefordult az RMDSZ-szel, kirohant azok ellen, akiket anti-székelyeknek hívott, köztük volt Sylvester Lajos, Magyari Lajos költő és Fülöp Lajos székelykeresztúri múzeumigazgató. A SZIF tehát a káros megosztást szolgálja. Hermann Gusztáv Mihály székelyudvarhelyi történész már 1992-ben megfogalmazta véleményét, melyet a Tiszatáj (Szeged) 1992/6-os számában publikált. Megállapította, hogy a Borbély Levente, a SZIF ideológusa azt bizonygatja, hogy a székelység külön nemzet. Mindez politikai hazárdjáték. A kovásznai Fábián Ernő pedig megírta, hogy Dumitrascu konstancai szenátor, egykori kommunista párttörténész valóságos szózatot intézett a székelyekhez, hogy elégeljék meg a magyarok elnyomását és szabaduljanak meg a galád magyaroktól. /Fülöp D. Dénes: Önpusztító SZIF-ideológia. Nem magyar a székely? = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), okt. 31./
1998. március 5.
Márc. 15-e közeledtével a román nacionalista pártok és szervezetek körében egyre több magyarellenes megnyilvánulás tapasztalható. Se szeri, se száma az "objektív" történelmi visszapillantásoknak, amelyek elítélik a "vérengző" magyar forradalmárokat. A kolozsvári Adevarul márc. 4-i száma egyenesen rasszistának nevezi Daday Loránd erdélyi írót, aki Désen született és ott is alkotott élete nagyobb részében. Emlékére, születése századik évfordulóján, 1993-ban emléktáblát akart elhelyezni Désen, a Daday-ház falára az RMDSZ. Az emléktábla elhelyezését nem engedélyezték, arra hivatkozva, hogy valaki kiderítette: Daday Loránd Dücső Csaba álnéven írt egy román-ellenes könyvet a Horthy-korszakban Nincs kegyelem! címen. Most újra erről cikkezett a magyarellenes sajtó. Valójában ez az egész kitalálás, nincs semmi alapja. Kántor Lajos elmondta, hogy a Dücső-ügy a nyolcvanas években kezdődött, a hírhedt Lancranjan-üggyel, akkor röppent fel Dücső Csaba neve. /Szabadság (Kolozsvár), márc. 5./ Daday Loránd /Beszterce, 1893. nov. 6. - Dés, 1954. júl. 23./ Lancranjan hírhedt könyve /Cuvint despre Transilvania/ 1982-ben jelent meg. A nacionalista írást először Köteles Pál utasította vissza a Tiszatáj 1982/9-es számában, ez az írás azonban nem felelt meg a hivatalos kommunista, aczéli köröknek, ezért a párt jóváhagyásával Száraz György reagált /jóval visszafogottabban/ a Valóság 1982/10-es számában, ez a tanulmány kibővítve Egy furcsa könyvről /Magvető Kiadó, Budapest, 1983, Gyorsuló idő sorozat/ címmel látott napvilágot.
2001. december 5.
Megjelent az Erdélyi Szép Szó 2000 irodalmi antológia, a csíkszeredai Pro Print Könyvkiadó és a Hargita Kiadóhivatal gondozásában, amelynek kiadását eredetileg már a májusi hargitafürdői írótalálkozóra tervezték. A magyarországi Szép Versek és Körkép (szép prózák) mintájára készült erdélyi antológia gyakorlatilag a székelyudvarhelyi Ablak Kiadó 90-es évekbeli Fagyöngy és Erdélyi Dekameron megszakadt évi antológia-kezdeményezését éleszti újra egyetlen kötetben. Az antológia 54 erdélyi költő és prózaíró 2000-ben megjelent írásaiból tartalmaz válogatást Fekete Vincze szerkesztésében. A válogatás alapjául hazai és magyarországi irodalmi és kulturális folyóiratok szolgáltak, mint a Helikon, Székelyföld, Látó, Korunk, A Hét, valamint az Alföld, Hitel, Jelenkor, Forrás, Élet és Irodalom, Tiszatáj és mások. A kötet szerkesztői és gondozói fölvállalták az Erdélyi Szép Szó évről évre való megjelentetését. Az antológia formátuma hagyományos tankönyvméret, terjedelme 366 oldal. /(gál): Erdélyi Szép Szó. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 5./
2004. május 26.
A napokban újabb mellszobrot avattak Gyulafehérváron, Ion Lancranjan, a közeli Marosváradja szülötte, a hírhedt regényíró mellszobrát, Rebreanu, Caragiale, Eminescu, Cosbuc, Goga közvetlen szomszédságában. A városban van még a Nagy-Románia megvalósításában döntő szerepet játszó személyek igen nagyszámú mellszobor-csoportja. Azonban az egykori magyar város fényes történelmi múltját távolról sem jelképezi semmiféle emlékmű a város terein, parkjain. Bethlen Gábor, a Báthoriak, a Rákócziak, továbbá Batthyány Ignác, és nem utolsósorban Márton Áron mindenképpen maradandóbban járultak hozzá a város hírnevének öregbítéséhez, mint egyesek a fent említettek közül. /Újabb szobor Gyulafehérváron. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 26./ Ion Lancranjan hírhedt magyarellenes könyve, a Cuvint despre Transilvania /=Vallomás Erdélyről/ 1982-ben jelent meg. Az Ellenpontok erdélyi szamizdat 3-as száma reagált rá, elítélve a könyvet. Magyarországon Köteles Pál utasította vissza a Tiszatáj /Szeged/ 1982/9-es számában, majd Száraz György a Valóság /Budapest/ 1982/10-es számában. Száraz György tanulmánya kibővítve megjelent Egy furcsa könyvről /Magvető Kiadó, Budapest, 1983, Gyorsuló Idő sorozat/ címen.
2005. január 10.
Az Alapítvány az Erdélyi Irodalomért Hídverő-díját 2004-ben Ilia Mihálynak adományozta. Ilia Mihály munkássága, az egyetemes magyar irodalmi kultúrában betöltött szerepe, amit küldetésesnek nevezhetünk, ismert az erdélyi magyarság körében. A Trianon utáni erdélyi irodalommal is foglalkozott, fontosak Tompa László költészetéről írott tanulmányai. Ilia Mihály 1965-től 1976-ig volt a szegedi Tiszatáj folyóirat, rovatvezetője, főszerkesztő-helyettese, végül főszerkesztője. Éppen az erdélyi magyar irodalom iránti elkötelezettsége miatt leváltották. A folyóirat az ő kezében vált országos, sőt egyetemes magyar fórummá, mely igen sokat tett a határon túli magyar irodalom megismertetése érdekében. Ilia Mihály páratlannak bizonyult levélíróként: a huszadik század második felében ő vállalta magár azt a küldetést, amit egykoron Kazinczy Ferenc végzett. Számtalan határon túli íróval levelezett. A hetvenéves Ilia Mihály igazi hídverő. /Pomogáts Béla: Békítő öröm. A hídverő Ilia Mihály. = Helikon (Kolozsvár), jan. 10./
2005. november 4.
Bethlen Gábor- és Tamási Áron-díjat, illetve Márton Áron-emlékérmet adott át a Bethlen Gábor Alapítvány kuratóriuma november 2-án Budapesten, az Országos Széchényi Könyvtárban. A kuratórium döntése alapján az idén Ilia Mihály egyetemi tanár, a Tiszatáj című szegedi folyóirat egykori főszerkesztője és Vetési László lelkész kapott Bethlen Gábor-díjat. Márton Áron-emlékéremben részesült a bécsi Szent István Egylet, a máramarosszigeti Leöwey Klára Líceum és a szabadkai Széchenyi Általános Iskola. A Tamási Áron-díjat Donkóné Simon Judit érdi tanár, előadóművész vehette át. A Bethlen Gábor Alapítvány célja, hogy anyagi és szellemi támogatásával, ösztöndíjaival és díjaival úttörő szerepet vállaljon a nemzeti összetartozás szolgálatában, a közép-európai szellemi együttműködésben és a határon túl élő magyarság hazai megismertetésében. /Vetési László és Ilia Mihály Bethlen-díjasok. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 4./
2006. április 15.
Orosházán három album bemutatásával zárult a Művészet határtalanul elnevezésű PHARE–CBC-program, amelyet az orosházi Kulturális Kapcsolatok Egyesülete nyert el a Romániai Képzőművészek Szövetsége Aradi Fiókja partnerségével. Gonda Géza, a Kulturális Kapcsolatok Egyesületének elnöke vetített képes előadásában nemcsak a 2005 őszétől 2006 tavaszáig tartó második rendezvénysorozat eseményeit foglalta össze, kitért a 2004-ben megvalósított első próbálkozásra is. Míg 2004-ben 23-23 aradi, illetve orosházi képzőművész alkotásait láthatta a két város műértő közönsége, a most záruló projektben 26 aradi és 28 orosházi kötődésű képzőművész vett részt, az együttműködés kibővült a fotóművészekkel is, továbbá aradi és orosházi gyermekek a tornyai és a battonyai határátkelőn állították ki rajzaikat. Gonda Géza a jövőben a munkába belevonná a vajdasági szabadkai, sőt a hamarosan Orosházán kiállító nagy-britanniai brightoni fotósokat is. A programzáró három albumot azok főszerkesztője, Olasz Sándor, a Szegedi Tudományegyetem irodalomtörténésze, a Tiszatáj főszerkesztője mutatta be. A program tárlatain kiállító aradi és az Orosházához kötődő képző- és fotóművészeket portréval, rövid életrajzzal bemutató három – magyar, román és angol – nyelvű, valamint a konferenciákon elhangzott előadásokat egybefoglaló magyar nyelvű kiadványokról van szó. Az Arad városát képviselők között volt Kocsis Rudolf, a temesvári egyetem adjunktusa /egyben az albumok társszerkesztője/, Kett-Groza János, az aradi fiók vezetőségi tagja és Szekernyés János művészettörténész, a képzőművész szövetség temesvári fiókjának elnöke is. /Kiss Károly: Művészet határtalanul. = Nyugati Jelen (Arad), ápr. 15./
2007. január 5.
Elhunyt Nagy Gáspár költő, mintegy húsz vers-, próza- és esszékötet szerzője. A Kossuth- és József Attila-díjas alkotót 57 éves korában, türelemmel és méltósággal viselt hosszú szenvedés után, január 3-án érte a halál. „Nagy Gáspár munkásságát a magyarság sorskérdései iránti érzékenység és a felelős emberi létezés igénye határozta meg” – fogalmazott nekrológjában a Magyar Katolikus Rádió, amelynek kulturális szerkesztőségét 2004 óta a költő vezette. Pályája kezdetén népművelő és könyvtáros, majd a Móra Kiadó szerkesztője volt, 1989-ben a Hitel szerkesztője lett. A fiú naplójából című, 1956-ot idéző verse miatt a Tiszatáj folyóiratot 1986-ban betiltották. Szabadrabok című, 1999-ben megjelent gyűjteményes kötete tartalmazza mindazokat a verseket, amelyeket korábban a cenzorok miatt ki kellett hagynia köteteiből. /Elhunyt Nagy Gáspár. = Új Magyar Szó (Bukarest), jan. 5./
2008. február 16.
Földes György könyvét olvasva (Magyarország, Románia és a nemzeti kérdés 1956–1989) sok ismerős névvel találkozott Kántor Lajos, másokat hiányolt. Földes ezeknek az évtizedeknek a diplomáciatörténetét tárta fel elsősorban, de sűrűn kitért belpolitikai vonatkozásokra, a korabeli kultúra, az irodalom szereplőire is. Balogh Edgár bizonyára másképp olvasná ezt a Földes-tanulmányt, hiszen ő bizalommal fordult Kádár Jánoshoz. Kántor Lajos egyetlen személyes élménye a Kádár vezette hivatalos küldöttség 1958. februári kolozsvári gyorslátogatásához fűződik, amikor Kádár az állomástéren így kezdre beszédét: Itt, Kolozsvár főterén… E sajátos tájékozottságról tanúskodó szavakat számosan hallhatták, ünneplésre kirendeltek. A kádári időkből egyik emléke Kántor Lajosnak a Bibó-emlékkönyv1981-ből, amely szamizdatban maradt. Molnár Gusztávval és Szász Jánossal hárman szerepeltek benne Romániából. Ilia Mihály szegedi irodalomtörténész hatalmas dossziéja az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárából nyilvánosságra került. A Tiszatáj, illetve a „Subások” név alá gyűjtött megfigyeltek (Csoóri Sándor, Kiss Ferenc, Für Lajos, Ilia Mihály) ügyéről van szó. Ilia ellen a vád az volt, hogy a külföldi magyarság sorsával, irodalmával foglalkozik, egyetemen erről előadásokat tart. Külön bűne volt, hogy a Tiszatáj című folyóiratot ennek a törekvésnek a szolgálatába állította. Ezért 1975-ben, eltávolították a folyóirattól. Ilia Mihály kolozsvári barátainak leveleit fölbontották, elolvasták. Ilia Mihály neve nem szerepel Földes György könyvében. /!/ Száraz Györgyről, a Kortárs volt főszerkesztőjéről viszont szó van, a hírhedett Lancranjan-könyvről a budapesti Valóságban írt kritikai elemzése kapcsán. Száraz György írást kért Kántor Lajostól az egyre szaporodó magyarellenes, gyűlöletet szító román regényekről. Kántor teljesítettem a kérését, Fodor István álnéven írása megjelent a Kortárs 1988. júliusi számában. Emlékezetes volt az 1980. június eleji gyergyószárhegyi tanácskozás: a jelen lévő romániai magyar írók, szerkesztők az egyre elviselhetetlenebb romániai valóságról, a magyarok „elcsángósodásáról” cseréltek tapasztalatokat. A tanácskozás jegyzőkönyve megjelent nyomtatásban, a Korunk 1980. szeptemberi lapszámában. Ezekre nem tért ki Földes György. A legtekintélyesebb, a legnagyobb hatású megszólaló Illyés Gyula volt, megnyilatkozásai a nemzeti kérdésben jelen vannak Földes könyvében, a korabeli magyar pártvezetés reagálását sem hallgatja el a szerző. Valószínűleg többet érdemelt volna Szabédi László a magyar–román viszony tárgyalásakor, mint az 1959-es öngyilkosságára utaló egy mondat. Csoóri Sándor – Illyés Gyula örökségét magára vállalva – számos alkalommal foglalt állást a határon túli magyarok érdekében, a szomszédos országok nemzeti kisebbségeket elnyomó politikája ellen, kárhoztatva a magyar hivatalosság közönyét. /Kántor Lajos: Rólunk (is) szól a történet. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 16./
2008. február 22.
A Kolozsváron szerkesztett Korunk című folyóirat 2008/2-es számában a filmipar és filmművészet időszerű kérdéseit vizsgálja. A szegedi irodalmi folyóirat, a Tiszatáj akkor is figyelt az elszakított területek magyar irodalmára, amikor az még nem volt divat. A februári számban Vári Attila Ügynöklista című elbeszélése tanúsítja ezt a folytonosságot. Vári Attila erdélyi író, még ha Magyarországon is él, írásának színhely- és témaválasztása jelzi, nem szakadt el ihlető emlékforrásaitól. Lesz hasonló írás a márciusi számban is, akkor Csíki László novellájának közlését ígérik. A csíkszeredai Székelyföld 2-es számában olvasható Székely János: Esszé a fiamhoz című írása, mely 1981-ben jelent meg. A lapszámot a költő fia, Székely János Jenő szobrászművész munkáival illusztrálták. A magyarországi Gerendás Lajos az 1916-os román betörés homoródszentmártoni szenvedéseit tárta fel. A moldvai csángók lélekszámáról Seres Attila közölt tanulmányt. Hetedik évfolyamánál tart a Nagyváradon megjelenő Várad című folyóirat. A 2008/1-es szám mutatja a sokszínűségét. Pár szerző, pár cím: Balla D. Károly: Relaktív, versek Horváth Imre hagyatékából, Bogdán László regényrészlete, Gittai István, Fábián Sándor versei, a Fordítói műhelyben Christi Greller versei olvashatók Balázs Ildikó tolmácsolásában, a Törzsasztalban szerkesztett formában közlik Körössi P. József beszélgetését a Várad egyik legutóbbi vendégével, Csaplár Vilmos magyarországi regényíróval, Varga Gábor: Confessionis IV , Péter I. Zoltán: A Holnap centenáriuma. A diktatúra idején kevés magyarországi laphoz lehetett hozzájutni, járatni lehetett viszont a kárpátaljai magyar újságot (Kárpáti Igaz Szó), olvasni a Szabadkán megjelenő magyar hetilapot, a Hét Napot. A Hét Nap számon tartja az erdélyieket. Egyik tavalyi lapszámuk címoldalán a szentegyházi Gyermekfilharmónia látható, Székelyföld és Délvidék ölelkezése címmel képes riportban számoltak be az együttes vendégszerepléséről. Az egyes lapszámokban a délvidéki magyarság gondjait bemutató, a megmaradásukért folytatott elszánt küzdelmükkel foglalkozó írások az érdekesebbek. Dicséretes konoksággal folytatja a Művelődés című közművelődési folyóirat kiadását a Szabó Zsolt vezette szerkesztőség. Legutóbb a 2007/11-es szám érkezett meg Csíkszeredára, a Hargita Népe szerkesztőségébe. Ebből néhány cím: Sas Péter: In memoriam Kós Károly, Vas Géza: Volt egyszer egy Kalotaszeg, Szémán E. Rózsa: Báthory Napok, Kolozsi Gergely István: Petőfi Sándor látogatása, sétája Szamosújvárt, Szabó Emília: Árpád-házi Szent Erzsébet az irodalomban. Lexikonnal ér fel a Művelődés tavalyi összevont lapszáma az Erdélyi Mezőségről. A kötet az Erdélyi Múzeum-Egyesület 2006-os Mezőség-konferenciáján elhangzott előadásokat tartalmazza, kiegészítve a Mezőségről rendezett marosvásárhelyi tapasztalatcsere néhány népesedési, településfejlesztési, környezetföldrajzi témájú írásával. /Borbély László: Látókörünket tágító folyóiratok. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 22./
2008. augusztus 25.
Nekünk, a hetvenes évek diáknemzedéke számára Páskándi Géza kezdettől példa és szinte legenda volt, írta Bertha Zoltán magyarországi irodalomtörténész. Tudták róla, hogy hat évet töltött Románia legszörnyűbb börtöneiben és lágereiben. S hogy szabadulása után, a hatvanas évek végén már világirodalmi jelentőségű abszurd drámákat írt, illetve a Vendégséget nagy sikerrel játszották Budapesten, miközben színműveit Romániában letiltották. A Vendégséggel ő indította el az új gondolati-morálpéldázatos, klasszicizáló erdélyi történelmi drámaírás folyamatát, amely azután az ő életművében (többek között erdélyi és Árpád-házi triptichonjában), s a többiek (Székely János, Sütő András, Kocsis István) munkásságában is kibontakozott és kiteljesedett. Egységes magyarságtudatra, nemzeti eszmélésre, egyetemes műveltségeszmény követésére tanított bennünket, írta Bertha Zoltán. A nyolcvanas évek közepe táján, a Mozgó Világ, a Tiszatáj betiltása, az Új Forrás meghurcolása, Nagy Gáspár verseinek megbélyegzése és az őt ért megtorló retorziók után, az Írószövetség gyűlésén Páskándi Géza felháborodással kijelentette: a határon túl, Romániában folyamatosan szüntetik meg a magyar intézményeket, iskolákat, folyóiratokat, lapokat; s akkor most itt is megszüntetnek egyet-kettőt?! A kommunizmus leple alatt erőszakos magyarellenes nacionalizmus tombolt Romániában; Magyarországon pedig szintén (hasonlóan erőszakos és magyarellenes) anti-nacionalizmus dühöngött. Páskándi Géza világossá tette: az a liberalizmus vagy szabadelvűség, amelyből a nemzet szabadsága, a nemzet identitása, vagy a kisebbségi magyarság nemzeti autonómiája hiányzik: fabatkát sem ér. Páskándi emlékezett, Romániában mindig rászóltak: „ne magyarkodjon”, Magyarországon is lehurrogták: „ne magyarkodjon”. Páskándi Géza tanított minket hűségre és tisztességre, tudásra és hitre. Az ember és a magyar szeretetére, emlékezett rá Bertha Zoltán. /Bertha Zoltán: In memoriam Páskándi Géza. = Helikon (Kolozsvár), augusztus 25./
