|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Intézménymutató: XXI. Szazad Tarsasag 2004. február 19.Fenyegető veszedelmeket, sok tragikus megpróbáltatást sikerült elhárítani a magyarság feje fölül azzal, hogy az RMDSZ a kilencvenes évek elején nem tűzte zászlajára az autonómia ügyét – mondta az Erdélyi Riport /Nagyvárad/ legfrissebb számában megjelent interjújában Domokos Géza, a szövetség alapító elnöke. A hetilap azzal kapcsolatosan szólaltatta meg a neves romániai magyar közéleti személyiséget, a Kriterion Könyvkiadó volt igazgatóját, hogy januárban kulturális érdemeinek elismeréseként átvette Ion Iliescu államfőtől a Románia Csillaga Érdemrend tiszti keresztjét, ugyanakkor megkapta a budapesti székhelyű XXI. Század Társaság Hazám elnevezésű díját is. Domokos Géza nem hiszi, hogy a mostani hatalom hálával tartozna neki, mert ő következetesen ellenzéki alapállásból politizált. Domokos Géza szerint az 1990 márciusában Marosvásárhelyen történtek is azt mutatták: ha az akkor kibontakozó boszniai modell híveinek a véleménye túlsúlyba kerül az RMDSZ-ben, ha az akkori belső ellenzék eléri célját, hogy átvegye a Szövetség vezetését, akkor ma nem 190 ezer szülőföldjét elhagyó magyarról, hanem sokkal többről kellene beszélni. /Domokos Géza az autonómia kérdéséről. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), febr. 19./2006. november 20.Kallós Zoltán erdélyi néprajzkutatónak, Hubay Miklós drámaírónak, Fejtő Ferenc írónak, Kokas Ignác festőművésznek, Törőcsik Mari színművésznek, T. Sós Vera matematikusnak és Újfalussy József zeneesztétának ítélték oda idén a Hazám-díjat. A november 18-i díjátadáson Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke méltatta a kitüntetettek életművét. A XXI. Század Társaság elismeréseit Kocsis András Sándor alelnök és Ördögh Szilveszter író, kuratóriumi elnök adta át a díjazottaknak a Magyar Tudományos Akadémián rendezett ünnepségen. A Hazám-díjat 2001. október 31-én alapította a XXI. Század Társaság. Az elismerést a társaság évente olyan embereknek ítéli oda, akik a magyar közgondolkodásban, az ország tudományos, illetve művészeti életében kiemelkedő szerepet játszanak. /Hazám-díj Kallós Zoltán erdélyi néprajztudósnak. = Krónika (Kolozsvár), nov. 20./2008. november 19.Bacsó Péter filmrendező, Benkő Samu művészettörténész, Csengery Adrienne operaénekes, Féner Tamás fotóművész, Hankiss Elemér író, szociológus, Molnár Piroska színművész és Vajda György akadémikus vehette át idén a Hazám Díjat. A XXI. Század Társaság elismeréseit a Magyar Tudományos Akadémia székházában adták át november 15-én. Kocsis András Sándor, a társaság elnöke elmondta, a díjat nyolcadik alkalommal adták át, s az eddigi hagyományt követve az idei díjazottakról is interjúkötetet jelentet meg az általa vezetett Kossuth Könyvkiadó. /2008-as Hazám Díjak. = Népújság (Marosvásárhely), nov. 19./lapozás: 1-3
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||