|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Újváry József 2003. április 25.Az első nem Magyarországon rendezett nemzetközi építészeti diákkonferencia ápr. 24-én kezdte meg munkálatait Sepsiszentgyörgyön. A Kós Károly Iskolaközpont szervezésében zajló rendezvény megnyitóján Újváry József, az évente tartott konferenciasorozat győri kezdeményezője azt hangsúlyozta, építsünk barátságokat, hogy megmenthessük építészeti örökségünket. Vízi György a budapesti Építéstudományi Egyesület részéről szervezőként köszöntötte a százharminc résztvevőt és közel száz meghívottat, Seenger Pál a Porta Speciosa Egyesület nevében hangsúlyozta az évente tartott értekezés célját: az építészeti szakma gyakorlati oldalainak megismertetése mellett megmutatni az építészeti szakközépiskolás diákoknak azt, hogy milyen szellemi tartalma van épített örökségünknek. Márton Árpád parlamenti képviselő utánpótlás-konferenciának nevezte a rendezvényt, Albert Álmos polgármester a romos állapotban lévő műemlék épületek megmentéséért elengedhetetlen összefogásra hívta fel a figyelmet, Demeter János, a megyei tanács elnöke azt hangsúlyozta, hogy a múlt ápolása hitünket erősíti, amivel jövőt lehet építeni, Keresztély Irma főtanfelügyelő pedig a Kós Károly-iskola két évvel ezelőtti, két tanintézmény összevonása általi létrehozása helyességét látja igazolva abban, hogy az új iskola ennek a rangos konferenciának házigazdája lehet. /(fekete): Építsünk barátságokat, hogy megmenthessük örökségünket. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), ápr. 25./lapozás: 1-1
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||