|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Matei, Dorin 2008. május 24.Történelmi korszakokra bontva fogják ezentúl rendszeresen tanulmányozni román és magyar történészek a két nép közös múltját – nyilatkozott május 23-án Glatz Ferenc akadémikus a Bukarestben rendezett román-magyar történészkonferencia első napját követően. A bukaresti Magyar Kulturális Intézet rendezésében a magyarországi História és a romániai Magazin Istoric című szakfolyóiratok történészei találkoztak egymással. Elhatározták, hogy rendszeressé teszik az ilyen jellegű találkozókat. Glatz közölte, várhatóan ősszel lesz a folytatása ennek a találkozónak, amikor román kollégáikat Budapestre hívják. Csorba László, a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének igazgatóhelyettese elmondta: azért volt fontos ez a találkozó, mert létrejöhetett a szakfolyóiratok közötti együttműködési megállapodás. Csorba szerint az Európai Unió fel fogja ismerni, hogy az európai öntudat erősítéséhez az európai történelem új típusú ismeretére van szükség. Dorin Matei, a Magazin Istoric főszerkesztője is úgy látja, hogy a közös történelemkönyvnek meg kell születnie. – Itt az ideje annak, hogy végre közelítsük egymáshoz a párhuzamos történelmeket – fejtette ki Markó Béla RMDSZ-elnök a Bukarestben megrendezett magyar-román történészfórumon. /Román-magyar történésztalálkozó kezdődött Bukarestben. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 24./lapozás: 1-1
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||