|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Laslau, Ecaterina Clara 2001. október 28.II. János Pál pápa megválasztásának 23. évfordulója tiszteletére dr. Jean-Claude Périsset érsek, a Vatikán romániai apostoli nunciusa okt. 18-án fogadást adott, amelyen részt vettek a római katolikus és a görög katolikus főpásztorok s a szerzetesrendek és -kongregációk elöljárói. A palotát, amely az apostoli nunciatúrának, száz éve, 1901-ben épült. Az 1920-as trianoni békeszerződés után a bukaresti kormány kezdeményezte a Szentszékkel való diplomáciai kapcsolatfelvételt, 1920. okt. 17-én Romániába érkezett Francesco Marmaggi apostoli nuncius. Az Apostoli Szentszék és Románia között 1927. május 17-én megkötött konkordátumot a román állam 1948-ban egyoldalúan felmondta, 1950. július 4-én felszólították a nunciust, hogy három nap alatt a Vatikán munkatársaival együtt képviselője hagyja el az országot. A kommunista hatóságok lefoglalták az épületet, elkergették az épület gondozásával megbízott apácákat. Elöljárónőjüket, a moldovai származású Ecaterina Clara Laslaut 1950-ben hamis vádak alapján letartóztatták és mint a Vatikán kémét börtönbüntetésre ítélték. Tizennégy évet töltött börtönben, 1964. április 20-án, általános amnesztiával szabadult. 1990. július 14-én boldogan lépte át újra a nunciatúra küszöbét. Az 1989-es decemberi események után a nunciatúra palotája visszakerült a jogos tulajdonos kezébe, majd 1992. november 5-én ünnepélyesen újra megnyitották. Azóta egymást követték apostoli nuncius-érsekként John Bukovsky (1990.XI.27.-1995.I.23.), Janusz Bolonek (5.V.1995 -30.IX.1998) és dr. Jean-Claude Périsset, aki 1998. december 9-én kezdte meg tevékenységét Romániában. /Fodor György: Tisztelgés a pápa előtt. = Vasárnap (Kolozsvár), okt. 28./lapozás: 1-1
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||