|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Modrea, Florin 2006. november 13.A soproni Edutech Kiadó gondozásában megjelent Szép Erdélyünk című képes könyvsorozat újabb köteteinek bemutatójára és szétosztására készülődve hivatalos úton 600 példányt szeretett volna behozni az országba az importőr. A kolozsvári vámhivatalban azonban nem vámolták el a könyveket: a magyarországi kiadó munkatársai szerint azért, mert a vámosok ország- és nemzetellenesnek minősítették a kiadványt; a vámhivatal vezetője viszont azt állítja, hogy a vámolási kérelmet az igénylő visszavonta. „Az importőr 600 könyvvel érkezett a határhoz, az előírásoknak megfelelő iratokkal, a kolozsvári vámhivatalban azonban románellenesnek nyilvánították a könyveket, és megtagadták a vámolásukat” – panaszolta Göncz József, a könyv egyik szerzője, aki a Sopronban működő könyvkiadó vezetője. Mint elmondta, az importőr a sorozat első három, Erdélyről szóló kötetével jelentkezett a hivatalban, a negyedik akkorra még nem készült el. Az albumsorozat első kötete a Szép Erdélyünk – Történelmi képeslapokon, amely 1905–1949 közötti, erdélyi településeket bemutató képeslapok gyűjteménye. A második kötet alcíme Éljen a haza, ez a honfoglalástól 1944-ig kíséri végig a magyarság történelmét, szintén képeslapokkal illusztrálva. A harmadik kötet – a Receptek és vendéglők – letűnt korok gasztronómiai szokásait és ételreceptjeit mutatja be. „Kolozsváron felkészülten vártak a vámosok: megnézték a könyveket, majd azzal utasították el a vámolást, hogy történelmi témájú, Románia- és románnemzet-ellenes magyar könyvekről van szó” – részletezte a történteket Giczy József, aki a könyvek romániai behozatalát bonyolította. Mint elmondta, a vámosok el akarták kobozni a könyveket, és csak ismerősök közbenjárásával sikerült mégis elhozni őket. A vámhivatallal abban egyeztek meg, hogy a legrövidebb úton visszaviszik a szállítmányt Magyarországra. A kolozsvári vámhivatal vezetője, Florin Modrea cáfolta a magyarországiak állításait. „A 600 példányt a magyar történelmi egyházaknak, Erdély római katolikus és református gyülekezeteinek, magyar könyvtáraknak, iskoláknak szántuk, és még a téli ünnepek előtt szerettük volna szétosztani. A célunkat nem adjuk fel: januárig várunk, és akkor majd újra behozzuk őket. Akkor Románia is csatlakozik az Európai Unióhoz, és gondolom, nem lesz már akadálya a szabad könyvterjesztésnek. Szomorú azonban, hogy Európa küszöbén ilyen eset megtörténhet” – jelentette ki Göncz József, hozzátéve, hogy a könyvek jelenleg egy debreceni raktárban vannak. Mint elmondta, három évvel ezelőtt az első kötetet akadálytalanul hozták be az országba. Annak bemutatóját Nagyváradon tartották, a könyvszállítmányt pedig a Körös-parti városban vámolták el, és a vámosok semmi kivetnivalót nem találtak benne. /Gergely Gizella: Nem engedték be Romániába a Szép Erdélyünk sorozat köteteit. = Krónika (Kolozsvár), nov. 13./lapozás: 1-1
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||