|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Holló András 2005. április 8.Mádl Ferenc államfő a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét adta át Sütő András Kossuth-díjas írónak április 7-én a Sándor-palotában. „Hazánk fiaként köszöntünk, akinél a lélek, a nyelv és az életmű harmóniáját hite és magyarsága szőtte különleges, széttéphetetlen szövetté” – mondta a köztársasági elnök az ünnepségen. Mádl Ferenc szólt arról, hogy Sütő Andrásnak fájdalmat és szenvedést is hozott a magyarsága. „De erőt adott ez a nemzettudat, mert szilárdan a szülőföldhöz kötődött, és a humánum szellemisége táplálta” – fűzte hozzá. Sütő András az érdemrend átvétele után azt mondta: „időszerű feladat az írástudók számára Erdélyben, ugyanúgy mint Magyarországon, hogy járuljanak hozzá annak az állapotnak a visszahozatalához, amikor a más- más (...) politikai, ideológiai, szellemi irányzat békésen fér meg egymás mellett”. Sütő András a kitüntetést a március 15-i nemzeti ünnepen akadályoztatása miatt nem tudta átvenni. Az átadó ünnepségen jelen volt Gyurcsány Ferenc kormányfő, Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Holló András, az Alkotmánybíróság elnöke és Vizi E. Szilveszter, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. /Sütő András átvette a köztársasági érdemrend nagykeresztjét. = Népújság (Marosvásárhely), ápr. 8./ Az anyaország és a határon túli magyarság közötti konfliktusok nem fölszámolhatatlanok, nem tragikusak, nem drámaiak – mondta Sütő András Budapesten, a magas rangú állami kitüntetés átvételekor. Az írót fogadta Szili Katalin házelnök. Sütő idézte Szili Katalinnak, az Országgyűlés elnökének egyik nyilatkozatát, miszerint nem a kézfogás, hanem a testvéri ölelés jegyében kell ezt az integrációt folytatni, és akkor sok félreértés vagy félremagyarázás „söpörhető ki.” /Sütő András: nem drámaiak a magyar–magyar konfliktusok. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 8./lapozás: 1-1
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||