|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Hollós János 2002. szeptember 2.Lázáriban a görög katolikus templom, 1986-os felépítése óta, nem rendelkezett haranggal. Két évvel ezelőtt Hollós János, nyíregyházai teológiai professzor harangot adományozott az egyháznak, a lázári hívek is úgy gondolták, itt az ideje, hogy gyűjtést szervezzenek egy újabb harang megöntésére. A két harang felszentelésére szept. 1-jén került sor. /Fodor István: Lázári: Harangot szenteltek a görög katolikusok. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), szept. 2./2005. december 13.Törvénybe ütközőnek, ezért semmisnek nyilvánította a Magyar Rádió (MR) kuratóriuma december 12-én a testület elnökségének egy héttel ezelőtti határozatát, amelyben a közszolgálati médium két alelnöke munkáltatói jogok gyakorlására kapott felhatalmazást. A kuratórium a nyilvános ülésen – a 17 igen és négy nem szavazattal, két tartózkodás mellett elfogadott határozatban – egyúttal felszólította az elnökséget döntése visszavonására. A Magyar Rádió két alelnöke, Hollós János és Göblyös István ugyanis azonnali hatállyal elbocsátotta a Kossuth adó főszerkesztőjét, Perjés Klárát és még számos rádiós munkatársat. Az intézkedések nyomán több civil és szakmai szervezet – többek között az Országos Sajtószolgálat is – tiltakozását fejezte ki ez ellen, az „önkényes intézkedések” ellen. Az elbocsátások joga az elnököt illeti, jelenleg azonban ez a poszt betöltetlen, így kerülhetett sor az MSZP-s vezetésű két alelnök lépéseire. /Marad a Magyar Rádió szerkesztősége. = Új Magyar Szó (Bukarest), dec. 13./lapozás: 1-2
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||