|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Lásztity Péró 2002. december 28.Rasim Ljajic jugoszláv kisebbségügyi miniszter és Szabó Vilmos, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára dec. 27-én Belgrádban parafálta a jugoszláv-magyar kisebbségvédelmi megállapodást, amely biztosítani hivatott a két ország területén élő kisebbségek nemzeti, nyelvi, kulturális és vallási identitásának megőrzését és kibontakozását. A szerződés parafálásánál jelen volt a többi között Lásztity Péró, a magyarországi országos szerb önkormányzat vezetője, Józsa László, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnöke, Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, szerbiai miniszterelnök-helyettes. Ljajic hangsúlyozta, hogy az egyezmény a jelenleginél még jobban védi majd a kisebbségek jogait. Szabó nagy sikernek mondta azt, hogy az egyezmény rendelkezik az önkormányzati és autonóm formákról, illetve első ízben szó van benne a kisebbségi és egyházi közösségek kisajátított javainak visszaszolgáltatásáról. Fontosnak nevezte azt is, hogy a megállapodással életre hívott kormányközi vegyes bizottság által magasabb szintre kerül majd a kisebbségekkel kapcsolatos kérdések intézése és a kisebbségi jogok érvényesítésének ellenőrzése. "A megállapodás egyben jó üzenet Európának" - mondta Szabó. /Salamon Márton László: Szabó Vilmos: Üzenet Európának. Jugoszláv-magyar kisebbségvédelmi megállapodás. = Krónika (Kolozsvár), dec. 28./lapozás: 1-1
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||