|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 8 találat | lapozás: 1-8 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Lázár Erzsébet 2003. február 20.Tüdős S. Kinga /sz. Sepsiszentgyörgy, 1948/ Budapesten az Eötvös Loránd Tudományegyetemen párhuzamosan végezte a pszichológia és a művészettörténet szakot. A pszichológia szakra vették fel, azután Budapesten jelentkezett a művészettörténet szakra is. A két szakot nem lehetett társítani, így párhuzamosan végezte a két szakot. Bejutott az Eötvös Kollégiumba, megismerkedett olyan értelmiségiekkel, mint Csoóri Sándor, Utassy József, a két Kósa, Borsi Kálmán Béla. A diploma megszerzése után Budapesten a Magyar Nemzeti Galéria alkalmazta kutatónak. 1878-ban férjhez ment Tüdős István bukaresti pszichológus egyetemi tanárhoz. Csucsuja István a Iorga Intézetből hazament Kolozsvárra egyetemi tanárnak - ott van most is -, megürült a posztja. Demény Lajos, a nemzetiségi osztály vezetője hívta Tüdős S. Kingát, jöjjön az intézetbe, Csucsuja helyére. Sokat tanult Demény Lajostól és Vekov Károlytól, aki később Kolozsvárra távozott, jelenleg parlamenti képviselő. Demény Lajos tanácsára fordult a forráskutatás felé. Anyagot gyűjtött a Székely Oklevéltár következő kötetéhez. Tüdős S. Kinga 1995-ben szerezte meg a doktori címet, az 1935. évi székelyföldi katonai összeírásokat dolgozta fel, ez könyvalakban is megjelent: Erdélyi hétköznapok, Osiris Kiadó Budapest, 2001. Tüdős S. Kinga fontosabb tanulmányai és könyvei: Erdélyi védőrendszerek a XV-XVIII. Században /Osiris, Budapest, 1995/, ennek bővített változata a Háromszéki templomvárak /Mentor, Marosvásárhely, 2002/, Egy székely nemesasszony élete és személyisége Apafi korában /Tanulmány Lázár Erzsébet gyergyószárhegyi grófnőről, Sárospatak, 2000./, Székely főnemesi életmód a XVIII. század alkonyán /Kriterion, 1998/. Társszerzője volt a Scripta manent címmel 2001-ben Demény Lajos akadémikus 75. születésnapjára megjelent kötetnek. Legújabban a Duna Televízióban mutatja be Erdély műemléktemplomait. Tüdős S. Kinga elmondta, hogy nem fogadják tárt karokkal a levéltárakban, de amikor látják, hogy jegyzetel az asztalnál, beletörődnek. Munkássága, érdeklődési köre sokirányú. Tíz éve gyűjti az erdélyi iskolamesterek, deákok, papok, prédikátorok adatait. Hasonlóan gyűjti a végrendeleteket, az eddig összegyűlt anyagból elindítja az Erdélyi testamentumok sorozatot. A háromszéki anyag már összeállt: 1958-tól 1711-ig 140 ember végrendeletét teszi közzé forrásanyagként. A következő kötet lesz: Erdélyi főnemesek és nemesek testamentumai. A legizgalmasabbnak tartja az egyik következő kötetet: Erdélyi fejedelmek testamentumai. Nagy segítség számára, hogy a Mentor Kiadó vállalja munkái közzétételét. Tüdős Simon Kinga kitért arra, hogy a román szakkiadványok recenziókban közlik a magyar történészek munkáit, így a román történészek nagy vonalakban ismerik munkásságukat. A székely katonai összeírások, vagyis a lustrák, továbbá az általa közölt forrásmunkákban ezer és ezer személy adatai fordulnak elő, ezek mind magyar nevek. Hogyan lehet ezután hangoztatni, hogy Székelyföldön román őslakók éltek, akiket azután elmagyarosítottak. Ha egész vidékek /Kászon, Gyergyószék, Orbaiszék stb. - nem mutat ki egyetlen idegen hangzású nevet, akkor ezen nincs mit vitatkozni. Ahol elvétve előfordul román név, ott megjegyzik, hogy Havasalföldről vagy Moldvából jött ide. Demény Lajos a Székely Oklevéltár hatodik kötetében közli Marosszék, Aranyosszék, Csík, Gyergyó, Kászon és Udvarhelyszék 1635 és 1653 közötti összes hadköteles férfiainak névsorát. Ez elég bizonyíték. Rengeteg feltárni való anyag várja még a kutatókat a levéltárakban. Megírta Jobbágyélet a fejedelemkori Erdélyben című könyvét a következő alcímmel: Jövevényjobbágyok Háromszéken 1616-1698. Ez a munkája is igazolja, hogy nem igaz az a vád, hogy a magyar nemesek elnyomták a románokat. Az általa közölt szerződésekből más kép tárul elénk. Kiderült, hogy a román jobbágy még előnyöket is élvezett. / Tüdős Simon Kingával beszélget Barabás István. = A Hét (Bukarest), febr. 13., folyt.: febr. 20. /2003. október 25.Okt. 21-én Bukaresten, a magyar Kulturális Központban az 1956-os forradalomra emlékeztek, valamint bemutatták "A 7ek" című filmet az 1956-os kolozsvári diákmegmozdulások során börtönbe kerültekről. Az évtizedekkel későbbi találkozó jó alkalom volt az ezen résztvevő hét ember számára, hogy egy dokumentumfilmben a következő generációk számára elmesélhessék egykori élményeiket. A Román Kommunista Párt 1956-ban egy új statútumtervezetet szeretett volna elfogadtatni a diáksággal, erre az egyetemisták megfogalmazták követeléseiket (egyetemi autonómia, jóléti intézkedések, a külföldi kapcsolatok javítása, az orosz nyelv fakultatívvá való átminősítése). Ezek egybe estek az 1956-os budapesti eseményekkel. Később azután a magyarországi szervezkedésekkel akarták kapcsolatba hozni a kolozsvári törekvéseket azért, hogy néhány diák megbüntetésével, példát statuálva megfélemlítsék a lázadozókat. Az 1958 októberében összehívott bölcsészkari gyűlésen Vastag Lajos kissé merészhangú válaszaival kivívta kollégái rokonszenvét. Ezért a gesztusért az egyetemisták közül egyeseket kicsaptak nem csak a kolozsvári, hanem az ország valamennyi egyeteméről (mint a filmben szereplő heteket is). A november 4-én összehívott, második kari gyűlésen Koczka György (a filmbeli riporter) már ezt megelőzően bekövetkezett letartóztatása miatt nem vehetett részt. Ezután egyes egyetemisták végleg eltűntek, másokat letartóztattak vagy börtönbe zártak. Ezután jött a kolozsvári két egyetem, a Bolyai és a Babes egyesítése 1959-ben, ami tulajdonképpen a magyar egyetem megszűnését jelentette. A filmben szereplők elmondták: azokról sem szabad megfeledkezni, akik nem szenvedtek ugyan börtönbüntetést, de ezrek, tízezrek voltak, akik egyszerűen azért nem tanulhattak tovább, mert szüleik ún. kulákok voltak, esetleg lelkészcsaládból származtak, vagy külföldre emigrált rokonaik voltak Hogy kik voltak besúgóik, erre ma sincs bizonyíték, de sejteni lehet. A 7-ek: Csőgör Enikő, Lázár Erzsébet, Baranyi László, László Annamária, Metz Katalin, Vastag Lajos - aki távollétében csak kazettán lehetett jelen a találkozón - valamint Boros Zoltán. A film megtekintése után kerekasztal-megbeszélés következett. Dan Rusiecki elmondta: a budapesti forradalommal szimpatizálva a bukaresti egyetemisták is tüntetéseket szerveztek. Az első nagyobb tüntetésnek november 5-én kellett volna bekövetkeznie az Egyetem téren, de a besúgók által erről tudomást szerző és megfélemlítésül kamionokkal nagy számban kivonuló szeku ezt lehetetlenné tette. Így elmaradt a tüntetés, ennek ellenére elkezdődtek a letartóztatások. Kb. ötven egyetemistát tartóztattak le Bukarestben (többek közt őt is), másokat kicsaptak az egyetemről. /Gáspár Hajnal: In memoriam 1958 - Kolozsvár. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), okt. 25./2013. február 19.Volt felesége lépett Benedek helyéreBeváltotta hétvégi fenyegetőzését Eugen Nicolaescu egészségügyi miniszter, aki tegnap délelőtt leváltotta a Maros Megyei Sürgősségi Kórház onkológiai programjának vezetői tisztségéből Benedek Istvánt. Helyébe ennek volt feleségét, Benedek Lázár Erzsébetet nevezte ki. Mint arról beszámoltunk, a tárcavezető szerint az ismert orvos nem végezte megfelelően a tevékenységét. Nicolaescu azt vetette a hematológus szemére, hogy az elmulasztotta jelezni, hogy az egészségügyi intézmény nem rendelkezik a kezelések megfelelő lebonyolításához szükséges, kulcsfontosságú gyógyszerekkel. A liberális párti minisztert arról tájékoztatták alattvalói, hogy a marosvásárhelyi kórház nem rendelt bizonyos hiányzó gyógyszereket az Unifarm Országos Gyógyszervállalattól, és állítólag már arra is volt példa, hogy az egészségügyi egység patikájában bizonyos gyógyszerek lejártak, mert senki nem nyújtott be kérést ezek felhasználására. Ezzel szemben Benedek István, a Hematológiai és Gerincvelo-átültetési Központ vezetője úgy nyilatkozott, noha a kormány jelentős összeggel támogatta a fontos gyógyszerek beszerzését, jelenleg hét-nyolc, a leukémia kezelése és a veloátültetés során használt gyógyszer hiányzik. Eugen Nicolaescu továbbá elmondta, a minisztérium azért is döntött Benedeknek a gerincvelő-átültetési program koordinátori tisztségébol való eltávolításáról, mert az orvos félretájékoztatta a közvéleményt, és nem viselkedett felelős vezetoként. A leváltásáról kérdezett orvos tegnap lapunknak elmondta: „nem kevés pluszpénzzel, de hatalmas felelőséggel járó tisztséget, hanem a betegeit sajnálja”. „Én most is azt mondom, amit eddig: nagyon sok citosztatikum hiányzik a romániai kórházakból. És amint egy citosztatikumot nem lehet aszpirinnel helyettesíteni, egy másik citosztatikummal sem pótolható” – szögezte le. Kérdésünkre, hogy a marosvásárhelyi RMDSZ nemrég elmozdított elnökeként lát-e összefüggést pártbeli kegyvesztése és Nicolaescu döntése között, Benedek István úgy fogalmazott: „szeretné elhinni, hogy a kettőnek semmi köze egymáshoz”. Mint ismeretes, egy héttel korábban Ciprian Dobre, a Maros megyei önkormányzat liberális elnöke Vass Leventét váltotta le a Maros Megyei Klinikai Kórház, illetve a dicsőszentmártoni Gheorghe Marinescu Kórház igazgatótanácsából. A Maros megyei RMDSZ-ben mind Benedeket, mind Vasst a belső ellenzék vezéregyéniségeiként tartják számon. Szucher Ervin Krónika (Kolozsvár), 2015. november 7.A szabadságra vágyó erdélyi magyarság 1956-ban (4.)Kolozsváron a Bolyai Egyetemet ítélték el (III.) „Hálát adok az Istennek, hogy láttam népemet, amint gerincét kiegyenesítette”. Kós Károly Csupán néhány napig tartott a magyar forradalom, ám ez elég volt ahhoz, hogy a szovjet kommunizmus igazságában többé egyetlen normális erdélyi magyar értelmiségi se bízzék. De a románéban sem! Az erdélyi magyarság valóban nem lőtt, nem harcolt – konkrét értelmében a szónak. De lélekben és lélektől lélekig nagyon elevenen élte meg ötvenhatot! Azonnal le is csapott rá a román „igazságszolgáltatás”: nacionalizmusnak nyilvánította nemcsak az egyetemi autonómia-elképzeléseket, a magyar nyelvű szakoktatás igényét, irredentizmusnak egy fiatal csoport népdaléneklését, de még a nagy magyar írók, tudósok sírjának ápolását is. A legnagyobb figyelmet az értelmiség és az egyetemi hallgatók „meggyőzésének”, agymosásának szentelték. Ha egy-egy diák részletesebben érdeklődött a magyarországi eseményekről, járhatta a Securitatét, a városi, tartományi pártbizottságok irodáit, ott addig „gyomrozták”, amíg önként vállalta: hűségesen követi a kommunista párt politikáját. A diákmegmozdulásokért az Oktatásügyi Minisztériumot tették felelőssé. Leváltották Ilie Murgulescu minisztert, helyébe Miron Constantinescut nevezték ki. Legfontosabb feladata volt biztosítani az általános és középiskolák, egyetemek társadalmi összetételének javítását, s a marxizmus-leninizmus tanításának magasabb minőségi szintre emelését. Mindez azzal járt, hogy az iskolákból, egyetemekről egyszerűen kizárták az „osztályidegen elemeket”, a gyáros, földbirtokos, kiskereskedő, kisiparos származású tanulókat, hallgatókat! Szigorú szűrésnek vetették alá a tanárokat is: „ellenséges elem” gyanánt nagyon sok nagy tudású, kiváló tanárt távolítottak el. Ilyen össztűzben került sor a kizárásokra, a veszélyesnek minősített egyetemi hallgatók, tanárok bebörtönzésére. A kizárások, kirakatperek történetéhez és előzményeihez az is hozzátartozik, hogy 1956 őszén Bányai László akkori rektor (aki azokban a napokban tért vissza az Amerikai Egyesült Államokból), bár tudott a készülő letartóztatásokról, a diákok védelméért nem tett semmit. 1958 júniusában már néhány magyar szakos hallgató megkapta a Márton Gyula dékán által aláírt „elbocsátó, szép üzenetet”, amelyben tudatták a kizárásukról szóló határozatot. A „füttyös gyűlés” Alig kezdődött meg az 1958–1959-es egyetemi tanév, 1958 októberében sor került ama gyászos nagygyűlésre, mely jónéhány egyetemi hallgató sorsát megpecsételte. A kizárások janicsármunkáját elvégző elnökség tagjai: Bretter György, Bunta Péter, Farkas Zoltán, Szabó Sándor. A Bolyai Tudományegyetem bölcsész és történelem szakos hallgatóit az Arany János utcai (Sétatér eleje) épület nagy aulájában gyűjtötték össze. Minderre így emlékszik vissza Boros Zoltán, egykori negyedéves hallgató: „1958 októberének végén, a pontos dátumra nem emlékszem, volt egy gyűlés, amely ötvenhatról szólt. Nem értettük, hogy miért. Levezető-elnöke Farkas Zoltán tanársegéd, aki politikai gazdaságtant és marxista filozófiát tanított, a kari KISZ-ben fontos tisztséget töltött be, majd párttitkár lett. Név szerint szólította az embereket a színpadra. Arról faggatta az egyetemistákat, mit csináltak ‘56-ban, napról napra. Követelte, mondják el, mert úgyis mindent tudnak. Mit gondoltak, mi a véleményük most utólag 1956-ról. Valljanak színt, forradalom volt vagy ellenforradalom? Voltak, akik azt mondták, amit elvártak: ellenforradalom volt, jó, hogy jöttek a szovjetek, mert másképp világégés lett volna, Magyarország kivált volna a Varsói Szerződésből. De akadt, aki őszintén és világosan fogalmazott, amikor kérdést szegeztek mellének (Bunta Péter – T. Z.): Vastag elvtárs, ha 1956-ban Budapesten lett volna, s puska kerül a kezébe, kire lőtt volna? Vastag Lajos gondolkodás nélkül válaszolta: főbe lőttem volna magam! Tudomásom szerint ő már nem térhetett vissza a kollégiumba, nagyszüleihez, Dettára utazott, ott tartóztatták le. A diákság zúgolódott, elégedetlen volt azzal a móddal, ahogyan Farkas Zoltán a gyűlést vezette. Vastag Lajos frappáns válasza hatalmas tapsot váltott ki. Mindenki számára világos volt, hogy itt most bűnbakokat keresnek. A taps füttykoncertbe csapott át. Farkas Zoltán ekkor felállt az asztaltól, előrejött, s azt mondta: álljanak fel azok, akik tapsoltak! Nem állt fel senki. Álljanak fel azok, akik fütyültek! Nem állt fel senki. Bár fel akartam állni, egy szál egyedül én sem mertem. Majd elintézzük magukat – mondotta Farkas Zoltán. És elkezdődött a vallatássorozat. Sorban hívták be az embereket, legalábbis a mi évfolyamunkról mindenkit. Kérdezték: kit láttam tapsolni, kit láttam fütyülni? Természetesen senkit nem említettem. Magyaráztam: olyan helyen ültem, ahonnan nem láthattam semmit. Azt nem kérdezték, hogy én tapsoltam-e, fütyültem-e? S újabb nagygyűlés következett. Erre már pontosan emlékszem: 1958. november 4-én volt. Hallatlan feszültségben éltük át azt a hetet, mialatt folytak a vallatások. Senki nem bízott senkiben, senki nem kommunikált senkivel. A második nagygyűlést Takács Lajos – már ő volt a rektor – személyesen vezette. A dékánok, egyetemi tanárok a színpadon foglaltak helyet. Név szerint felolvasott hét embert, akiket eltávolítanak az egyetemről. Ott hallottam a saját nevemet is. Rendszerellenes magatartással vádoltak. Kértem, adják írásba, hogy én most már mi vagyok. Erre nem voltak hajlandók. Semmilyen írásos bizonyítékom nincs, hogy kizártak az egyetemről! Másnap jelentkeznünk kellett a városi IMSZ-bizottságnál. Kik maguk? Mondtuk: kizártak az egyetemről, vissza kell adnunk az IMSZ-tagsági könyvünket! Később úgy kaptam a katonai behívót, mint egyetemista. A kicsapott egyetemi hallgatók névsora: László Anna, Baranyi László, Lázár Erzsébet, Horváth Anna, Metz Katalin, Asztalos Lajos, Csoma Zoltán, Istenes Gabriella, Csőgör Enikő, Szekernyés László, Mátyás Erzsébet, Tibád Levente s jómagam.” Felgyorsul a gőzhenger 1958. október 26-a „füttyös gyűlés” néven írta be magát a Bolyai Tudományegyetem másfél évtizedes történetébe. Utána valóságos boszorkányüldözés kezdődött. Már korábban, 1957-ben letartóztatták és 7 évi börtönbüntetésre ítélték Bartis Ferencet. (Az ügyész előbb halálos ítéletet, majd 25 évi börtönbüntetést kért.) 1958. október 31-én hurcolták el Péterffy Irént, 10 évi nehéz börtönbüntetésre ítélték. 16 évi börtönbüntetéssel sújtották az elsőrendű vádlottat, Varró Jánost, 12 évre ítélték Lakó Elemér tanársegédet, 6 évre a festő-költő Páll Lajost, Vastag Lajost a „füttyös gyűlésen” elhangzott frappáns kijelentéséért 8 évi szigorított börtönbüntetéssel és további 5 évi jogvesztéssel „jutalmazták”. Iamandi Emil (az édesapja ókirályságbeli román, édesanyja magyar tanítónő, gyerekeit a kettős nemzeti tudat szellemében nevelte), valamint Szilágyi Árpád 5–5 év börtönbüntetést kapott. A letartóztatások, bebörtönzések, a diákok kizárása azt a hamis látszatot sugallta, hogy a Bolyai Tudományegyetem nem akar és nem tud beilleszkedni Románia egyetemeinek és felsőfokú tanintézeteinek sajátos politikai és ideológiai rendszerébe, veszedelmes gócpontot jelent, amelyet sürgősen fel kell számolni. Időnként egy-egy suttogó rémhír érkezett egyes karok megszüntetéséről, máskor azzal riogatták a hallgatókat, hogy túltermelés van, nem lesz hová elhelyezni a végzősöket. Felgyorsult a gőzhenger az egyesítés előkészítésére. A legfelsőbb párt- és államvezetés, a helyi hatalmasságok és a Babeş Tudományegyetem vezetősége hangzatos ígéreteket tett: a két egyetem egyesítése semmivel nem csorbítja a magyar nyelvű oktatást, ellenkezőleg, javítani fogja színvonalát, valóságos Kánaánt jelent majd az épület- és teremgondokkal, siralmas kollégiumi helyzettel küszdködő Bolyai Tudományegyetem részére. 42 év távlatából furcsának tűnik, hogy nagyon kevesen látták az egyesítéssel járó végzetes veszélyeket, a magyar egyetemi oktatás fokozatos elsorvasztására, majd felszámolására irányuló és minden eszközzel szorgalmazott törekvéseket! A „Dobai-perben” az egyik fővádlott Bereczki András volt, a Bolyai Tudományegyetem tanára, börtönbe zárták Gazda Ferenc akadémiai kutatót is. A „füttyös gyűlés” után az említetteken kívül letartóztatták Kelemen János és Váradi Emma magyar szakos hallgatót. Ezt követően „határozatlan, megalkuvó magatartásuk” miatt leváltották a történelem és bölcsészkar két vezetőjét, Bodor András dékánt és Náhlik Zoltán prodékánt. A romániai diákszövetségek 1959. február 18-a és 22-e közötti bukaresti országos értekezletén már nyíltan felvetették a két egyetem egyesítését. Ezen az értekezleten Gheorghe Gheorghiu-Dej főtitkár beszédében az oktatásra fordított hatalmas kiadások emlegetése mellett külön kitért arra, hogy a nemzetiségek elszigetelődésére irányuló törekvéseket ki kell küszöbölni, majd Leninre hivatkozva: a különböző nemzetiségű tanulókat egy iskolába kell tömöríteni, hogy a szocialista nemzetköziség szellemében építsék a közös jövőt. Egyesítés áldozatokkal 1959. február 23-án a prorektor már bejelentette a „bizalmas” hírt: a Nevelési és Oktatásügyi Minisztérium döntése alapján, a „hallgatók kérésére”, a két kolozsvári egyetemet egyesíteni fogják. Senkinek nem lehetett kérdése vagy hozzászólása! Február 26-án megkezdődtek a gyűlések. Az elnökségben Nicolae Ceauşescu, Atanasie Joja Nevelési és Oktatásügyi miniszter, Ion Iliescu, a diákszövetség elnöke, Vaida Vasile Kolozs tartományi első titkár, Remus Bucsa városi párttitkár, Aurel Moga orvosprofesszor, Constantin Daicoviciu, a Babeş Tudományegyetem rektora, Takács Lajos, a Bolyai Egyetem rektora, Antal Imre, Koszti István és Kacsó Magda diákok foglaltak helyet. A jelentést Vaida Vasile olvasta fel. A diákságból az egyesítésre vonatkozó első javaslatok egyike az alsósófalvi származású, de Nagyszebenben élő Kacsó Magda részéről hangzott el, minden bizonnyal hosszas és kitartó „meggyőzés” után. A Kolozsváron megjelenő Igazság korabeli lapszámai csak sejtetik az akkori hihetetlenül feszült légkört. Mindezek ellenére Balogh Edgár, Nagy István és Szabédi László első felszólalásában az egyesítés ellen szólt. Balogh Edgárt és Nagy Istvánt rábeszéléssel és fenyegetésekkel sikerült rávenni, hogy megváltoztassák álláspontjukat. Az Igazság lapszámai szerint második felszólalásában Szabédi László is „állást foglalt” a Babeş és Bolyai Egyetem egyesítése mellett. Előzetesen Tompa István író, a tartományi pártbizottság titkára ítélte el Szabédi László egyetemi tanárt a „felszólalásában megnyilvánult téves, nacionalista” nézeteiért. A hisztérikus kirohanások történetéhez tartozik, hogy Nicolae Ceauşescu Földes Lászlóból és Dezső Ervinből olyan vallomást akart kicsikarni, amelynek értelmében Szabédi László az előző napi tanácskozás szünetében azt állította, hogy az egyesítés nem szolgálja a magyar nemzetiség ügyét, hanem újabb elnyomás kezdetét jelenti. Sajnos, mégis akadt olyan professzor, aki hajlandó volt ezt visszaigazolni. Ezután került sor Szabédi László második felszólalására. Ezt követően a Securitate szüntelenül zaklatta, kétnaponként este kilenc óra és éjfél között vallatták. A ránehezedő rettenetes nyomást nem bírta, öngyilkos lett. Május 5-én követte őt Csendes Zoltán prorektor és felesége. Külön tanulmányt és alapos elemzést érdemelne az 1959. február 26-a és március 5-e közötti felszólalások ismertetése. Tény: Balogh Edgár, Jancsó Elemér, Márton Gyula, Csendes Zoltán, Gáll Ernő, Csapó József, Nagy István, Tompa István, a felszólaló román tanárokról, aktivistákról nem is beszélve, végül hivatalos felkérésre és nyomásgyakorlásra, valamint önszuggesztió hatására „helyeselték” a Babeş és Bolyai Egyetem egyesítését. A helyeslők közül csak Gáll Ernő végezte el később az „önszembesítést”. Talán akkor senki sem sejtette, hogy az egyesítés semmivel sem csökkentette a román kommunista diktatúra abbéli igyekezetét, hogy lefejezze a romániai magyar értelmiségi réteget. Tófalvi Zoltán Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. november 14.Szisz mosolya (Emlékezés egy régi novemberre)1958 őszén kezdtem a negyedévet a kolozsvári, akkor még magyar Bolyai Egyetemen. Az ötvenhatos ősz hallatlan feszültsége, diáktársaink elítélésének emléke már elhalványult, az ember valahogy akkor is feltételezi, hogy a rossz csak időszakos, csak tévedés, amikor ennek semmi alapja nincs, de valószínű, hogy ez a lelkiállapot segít a túlélésben. Évfolyamtársammal, Szilágyi Domokossal már több mint két éve egy igen szerény albérletben laktunk, a Marianummal szemben, a Cloșca utca 1. szám alatt, Koles néninél. A fűtés a szobánk melletti konyhából szivárgott át, a fürdőszobát egy rozsdás lavór jelképezte, de a tizenkét személyes bentlakási hálónál mégis jobb volt. Nem sokkal a tanítás megkezdése után sikerült találnunk egy alig drágább, de sokkal jobb szállást a szomszédos Einstein utca 16. szám alatt, Váncsa néninél. Gázfűtés, kényelmes ágyak, fürdőszoba. Maga volt a paradicsom, és oda már a kedveseink is eljöhettek. Az egyetemen Szigeti József irodalomtörténet tanárunk tényszerű, adatszerű előadásai után már Jancsó Elemér óráit hallgattuk, aki a 18. századi magyar írókról úgy mesélt, mintha személyes ismerősei lettek volna, köréjük rajzolva az akkori politikai, társadalmi, sőt, társasági életet. Vámszer Mártától a finn nyelvet kezdtük tanulni. ‘Kala uiskele’ = a hal úszik. Ugye, milyen hasonlóan hangzik? Csehi Gyula óráin a szocialista realizmus esztétikai érdemeivel ismerkedtünk. Reggelenként besétáltunk az előadásokra, szünetben kiugrottunk egy szánát és egy brióst uzsonnázni a szembeni tejüzletbe, egy jogász barátommal meg vadásztuk a szombat esti bulikat, ahol ő dobon, én zongorán megkerestük a színházra, kantinpótlásra meg akár egy féldeci rumra is a rávalót. Szisz hallgatag volt, mint mindig, kivéve, mikor költészetről vitatkozhatott, főleg barátjával, a szintén költő képzőművész-hallgatóval, Páll Lajossal. Néha engem is toleráltak mint hallgatót. Emlékszem, hogy egy talponállóban, féldeci „állás rummal” mellett hosszan mesélte a Csodaszarvas című versének felépítését Lajinak, aki mindig felnézett rá, és (talán ezért is) elfogadott barátja volt a saját értékét, tehetségét jól ismerő Szisznek. Az egyetemen volt valami lappangó feszültség. Ahogy beállt az október, ismét a két évvel korábbi események körül folyt a folyosói beszélgetés. Az ötvenhat őszi oldódás után, amikor az első és egyetlen szabad IMSZ-választáson éppen Szilágyi Domokost választottuk meg kari titkárnak, ötvennyolcra ismét formálissá és felülről diktálttá vált a szervezeti élet. Egyszer csak kihirdették, hogy filológia kari gyűlés lesz a sétatér elején levő egyetemi aulában. Az ott történtek tették emlékezetessé számomra a következő novembert. Diktatórikus gyűlésvezetés, előre kiszemelt diákokat hívtak a színpadra, és vallaniuk kellett: mit is gondolnak ötvenhatról? Forradalom volt vagy ellenforradalom? Mi lett volna, ha az oroszok nem vonulnak be? Péterfy Irén harmadéves magyar szakos diák hiába magyarázta, hogy tragikus esemény volt, sok fiatal vesztette életét stb., képtelen volt kimondani a kötelező minősítést: „ellenforradalom”. A húszéves lányt később tíz év börtönre ítélték ezért és egyéb „súlyos” bűneiért: 56-ban kint volt a temetőben halottak napján (mind ott voltunk), és gyertyát helyezett el magyar írók sírjára, többek között a betiltott Dsida Jenőére; lemásolta kézzel Illyés Gyula Egy mondat a zsarnokságról című versét; találtak nála becsempészett Irodalmi Újságot; beszélgetett arról diáktársaival, hogy fekete szalagot kellene viselni az elesett pesti fiatalok emlékére. A gyűlésvezető Farkas Zoltán ismétlődő provokáló kérdései miatt zajongani kezdett a diákság, füttyök is elhangzottak. Aztán november 4-én a szintén az aulában megrendezett kari gyűlésen hetünket „exmatrikuláltak”, kizártak az egyetemről. A pontos névsor: Baranyi László, Csőgör Enikő, László Annamária, Lázár Erzsébet, Metz Katalin, Simon Mária és jómagam. Fontosnak tartom leírni ezt a névsort, mert még mindig sok a téves információ azokról az időkről. A két gyűlés közötti időszak is gyakran jár az eszemben. Szisz, Váradi Emese, László Baby és én együtt élveztük a kontrollálatlan együttlétet Váncsa néninél. Folytak a kihallgatások, valami volt a levegőben, de Szisz arcán gyakran megjelent egy – nála ritkának számító – mosolyszerűség, amikor arról volt szó, hogy mi történhet velünk, hisz én például valóban be is kiabáltam néha az erkélyről, amikor a gyűlésvezető szövege sértően provokálóvá vált. Alig jártunk órákra, inkább az egyetemi könyvtárba. Ott olvastam egy verset, amit később sokszor mormoltam magamban a két szomorú novemberre emlékezve. „A végtelen vad réteken ... a vad novemberi szél ...„ Több évtized után jelent meg lelki szemeim előtt ismét Szisz mosolya. Feleségem, B. Nagy Veronika dokumentumfilmet akart készíteni Péterfy Irén volt elítélt diáklányról, és tanulmányozta az ötvenhatos-ötvennyolcas perek anyagait, szekusdossziéit. Péterfy Irén perében a legsúlyosabb vádakat egy Balogh Ferenc nevű ügynök jelentései alapján fogalmazták meg szinte szó szerint. Beleolvastam a vaskos dossziékba, és ismerősnek tűnt B. F. kézírása. Egy tartótiszt azt írta róla, hogy nagyon megbízható, és hogy ötvenhatban a filológián volt IMSZ-titkár. Egy világ omlott össze bennem. Ez indította el aztán Szisz ügynökmúltjáról a lavinát. Veronka végül is nem Péterfy Irénről, hanem Szilágyi Domokosról készített filmet Szemből, halál címmel, belefoglalva a döbbenetes felfedezést, amit kérésünkre Stefano Bottoni történész is ellenőrzött. Péterfy Irén épp Szisz akkori legjobb barátjának, Páll Lajosnak volt a szerelme, akit szintén bezártak 58 őszén. A peranyagból az is kiderül, hogy Váradi Emese, Szisz kedvese is ugyanolyan kategóriában szerepelt vádlottként a kihallgatások idején, mint Irénke. Aztán később eltűnt a neve, elejtették a vádat. Vajon annak idején erre utalt Szisz mosolya? Valamit valamiért? Sosem fog kiderülni. Azóta Péterfy Irén, Páll Lajos és a többiek szenvedéseire, Szisz tragikus kettős életére gondolva a novemberek gyakran felidézik bennem Emil Verhaeren versének kissé romantikus, de bennem időt és eseményt idéző hangulatát. „A végtelen vad réteken Üvölt a tél, Süvölt a szél, A vad novemberi szél.” Boros Zoltán A Háromszék 2015. november 7-ei számában Tófalvi Zoltán A szabadságra vágyó erdélyi magyarság 1956-ban (4.) című írásában a kilencvenes években készült interjúm szövegében tévesen említettem Horváth Annát, és kihagytam Simon Máriát. A többi felsorolt név viszont nem tőlem származik. Az eseményről dokumentumfilmet készítettem A 7EK címmel, a hétből hatan találkoztunk, és összeillesztettük emlékeinket. Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. január 26.Folyamatban a tisztújítás a MOGYE-nA Gyógyszerészeti Kar bojkottálta a választásokat Tavaszig megújul a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem vezetősége. A négyévente esedékes tisztújítássorán a kari tanácsok és a szenátus tagjait az elmúlt héten két körben választották meg a MOGYE oktatói és hallgatói. Az egyetem szenátusa 59 (44 tanár és 15 diák) tagból áll, az Általános Orvosi Fakultás kari tanácsa 39 tagból (29 oktató és 10hallgató). A Fogorvosi Karon 8 oktatóból és 3 diákból, a Gyógyszerészeti Fakultáson szintén 8 oktatóból és 3 diákból áll a vezetőség. A magyar és a román tagozat között a helyek az oktatók, illetve a hallgatók aránya szerint vannak elosztva. A hétpontos egyezség nyomán a magyar tagozatot megillető helyekre csak a magyar oktatók és hallgatók szavazhattak. A tagozat oktatóinak több mint 90 százaléka részt vett a szavazáson, ami a vezető szervekbe beválasztott képviselőik legitimitását igazolja. Az első körben Szabó Béla és Szilágyi Tibor professzorok kapták meg a szenátusba és az ÁOK kari tanácsába való bejutáshoz szükséges szavazatot, a szenátusba továbbá Pávai Zoltán és Benedek Imre professzorokat, Szatmári Szabolcs docenst, a Fogászati Kar képviseletében Petcu Blanka adjunktust választották. A második körben Orbán-Kis Károly, Kovács István, Szász József Attila és Lázár Erzsébet adjunktusokat, valamint Egyed Imre professzort juttatták be az egyetem szenátusába a magyar tagozat oktatói. Az Általános Orvosi Fakultás kari tanácsába az első fordulóban megválasztott Szabó Béla és Szilágyi Tibor professzorok mellett a második körben Benedek Imre és Pávai Zoltán egyetemi tanároknak, Szatmári Szabolcs docensnek, Kovács István és Orbán-Kis Károly adjunktusoknak szavaztak bizalmat. A Fogorvosi Fakultás kari tanácsába Mártha Krisztina docenst választották be a magyar oktatók. – Mi történt a Gyógyszerészeti Karon, hiszen az ő képviselőjük nem szerepel egyik vezetőségben sem? – tettem fel e kérdést Szilágyi Tibor egyetemi tanárnak. – A főtanszéki jelölőgyűlések után a magyar tagozat jelöltjeinek egyharmadát törölték a listáról. Sipos Emese professzort azzal a kifogással, hogy korábban fegyelmi elmarasztalásban részesült. Az egyetemi karok akkreditálása idején azért marasztalták el, mert a magyar szaknak a tanügyi törvény alapján külön akkreditációs dossziét készített, nem volt hajlandó aláírni azt a dokumentumot, amelyik törvényellenes közös akkreditációt jelentett. Bár azt állították, hogy a lehető legenyhébb szankciónak a későbbiekben nem lesz semmilyen következménye, a jelek szerint mégis lett. Másik két jelöltet a nyár folyamán kineveztek a rektorválasztás módját eldöntő bizottságba, majd miután feladatuk lejárt, megbízatásukat meghosszabbították a januári választásokra is, amit az érintettekkel nem közöltek. A választási szabályzat szerint nem szerepelhet a választási bizottságban az, aki jelölt. Ez logikus, de nálunk fordítva alkalmazták: a jelöltlistát igazították a bizottsághoz és nem fordítva, így további két jelöltet is töröltek a listáról, és fellebbezésüket elutasították. A történtek miatt a Gyógyszerészeti Kar magyar oktatói nem vettek részt a választásokon, így az őket illető helyek üresen maradtak. Ezt az egyetemi charta értelmében nem tölthetik be román tagozatos képviselőkkel. Miután az említett problémákat méltányosan rendezi az egyetem vezetősége, egy későbbi időpontban új választásokat kell kiírni. Nem engedhetjük meg, hogy azokat a kollégákat, akik kiállnak a magyar tagozat ügyéért, különböző adminisztratív eszközökkel kizárják a Gyógyszerészeti Kar és az egyetem vezetőségéből – nyilatkozta Szilágyi professzor. Egyébként a szenátus első ülésén fogják megválasztani az új elnököt, a rektor megválasztására és a dékánok kijelölésére márciusban kerül sor. Bodolai Gyöngyi. Népújság (Marosvásárhely) 2016. február 4.MOGYE-tisztújítás: a gyógyszerészeti karon a magyar oktatók távol maradtak a szavazástólA Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen (MOGYE) jelenleg tart a tisztújítás, amelynek első része már megtörtént. Megválasztották a szenátust és a kari tanácsokat, márciusban következik a rektorválasztás, majd a további tisztségviselők kinevezése. A Gyógyszerészeti Karon nem jelentek meg a szavazáson a magyar oktatók, mivel úgy vélték, hogy igazságtalanság és szabálytalanságok történtek. A 2012-es hétpontos egyezség alapján a chartába bekerült, hogy a két tagozat külön választ, tehát a román oktatók a román helyekre, a magyarok pedig a magyar helyekre szavaznak. Nincs versenyben a kettő egymással, és minden testületben, hogy hány hely van, az az oktatók számával arányosan van elosztva – magyarázta a Maszolnak Szilágyi Tibor, a magyar főtanszékek megalakításának folyamatos halasztása miatt lemondott rektorhelyettes. „Lényegében a magyar oldalon a magyarok magyarokkal versenyeztek és alapjában véve a régi vezetőségből sokan megmaradtak” – tette hozzá. Vagyis több mint a fele maradt, amit úgy értékeltek, hogy a magyar kollégák bizalmat szavaztak annak az irányvonalnak, ami eddig volt. Az orvosi karon, első körből bekerült a kari tanácsba és a szenátusba Szabó Béla és Szilágyi Tibor. A szenátusba még első körben bekerült Pávai Zoltán, Benedek Imre és Szatmári Szabolcs. Második körben a szenátusba bejutott továbbá Orbán-Kis Károly, Kovács István, Szász József Attila, Lázár Erzsébet és Egyed-Zsigmond Imre, a kari tanácsba pedig Benedek Imre, Pávai Zoltán, Szatmári Szabolcs, Kovács István és Orbán-Kis Károly. Az első körben, aki bekerült, az megkapta a szavazatoknak a felét, plusz egyet. A másodikban azok versenyeztek, akiknek nem volt meg a fele plusz egy az első körben. A második körre, a szavazatok sorrendjében, kétszer annyi jelöltet hagytak, mint ahány hely volt, és csak azok közül lehetett választani. A fogorvosi karon a szenátusba Petcu Blanka, a kari tanácsba Mártha Krisztina jutott be. Gyógyszerészeti Kar: meg kell ismételni a választást A Gyógyszerészeti Karon nem jelentek meg a szavazáson a magyar oktatók, mivel úgy vélték, hogy igazságtalanság és szabálytalanságok történtek. Szilágyi Tibor elmagyarázta, hogy a választási szabályzat meghatározza, hogy minden főtanszék hány jelöltet kell állítson. Őket a főtanszéki gyűléseken a gyógyszerészeti kar oktatói ki is jelölték. Erről a listáról három embert utólag kihúztak, ami azt jelentette, hogy lényegében a jelöltek egyharmadát levették. Ebben két dolog volt: Sipos Emesét azért, mert közel egy évvel ezelőtt fegyelmi megrovásban részesítették, amiért nem volt hajlandó a törvényellenes közös akkreditációs dossziét aláírni. Ez a legenyhébb formája a fegyelmi büntetésnek, és amiről mindenki azt mondta, hogy az nem számít, nincs gyakorlati jelentősége, most viszont ilyen alapon, hogy akinek fegyelmi problémája volt, az nem jelentkezhet, őt kivágták a listáról. A másik két jelöltet pedig olyan alapon törölték, hogy a tavaly szeptemberben tartott referendum alkalmából, amely azt hivatott eldönteni, hogy a rektort választják, vagy pályázat útján jelölik ki, még júniusban kineveztek egy választási bizottságot. Ennek a mandátuma szeptember elején lejárt, ám utána, szeptember közepén a Szenátus módosította a választási szabályzatot, és abba bevették, hogy a nyári bizottság marad a mostani szavazásra is. „Ezt azonban nem közölték az illetőkkel, így ők nem is tudták, hogy miután lejárt egy mandátumuk, akkor még egyszer kinevezték őket” – tette hozzá Szilágyi. A szabályzat szerint, aki jelölt az nem lehet tagja a választási bizottságnak. Nálunk fordítva jártak el, nem a bizottságot alakították a jelöltlista után, hanem a jelölteket vették le a listáról, tehát ezt a választást meg kell ismételni – ez a véleménye a magyar oktatóknak. Mivel külön vannak a román és magyar helyek, ezeket nem foglalhatja el más. A Gyógyszerészeti Karon egyelőre üresen maradt helyekre meg kell ismételni tisztességes feltételek között a választást. Kinevezések következnek Több általános választás már nincs, innen tovább már kinevezések vannak. Elsőként a rektort, és miután a rektor megvan, ő nevezi ki a rektorhelyetteseket és a dékánokat, utóbbi nevezik ki a dékánhelyetteseket. Érdeklődésünkre, hogy a rektor személye marad-e, Szilágyi úgy fogalmazott, hogy valószínűleg marad, nagyon nagy esélye van, hogy sikerrel pályázzon. Ma sem tartják be az oktatási törvényt Érdeklődésünkre Szilágyi elmondta, a normális választások önmagukban nem visznek közelebb a tanügyi törvény betartásához. Ez korábban is így volt, a helyek arányosan voltak elosztva, de a probléma az az, hogy ezt az egyharmados képviseletet bármikor leszavazzák, mihelyt kényes kérdésről van szó. „Ennek semmi köze ahhoz, amit az oktatási törvény előír: önálló szerveződési struktúrákat, külön departamentumokat, külön diákcsoportokat, külön akkreditációt és egy csomó mindent, amik mind nincsenek meg” – mondja Szilágyi Tibor. És, teszi hozzá, ez nem is igazán az egyetem belső helyzetétől függ, nem tartja valószínűnek, hogy belső erőből a román többségű szenátus változtatna a hozzáállásán. De egyelőre, amíg nincs meg a teljes vezetőség, még túl korai spekulálni ezen. A hétköznapi élet normálisan zajlik, az oktatás, kutatás, a szakmai feladatok ellátása, teljesen a normális mederben történnek, a közvetlen kollégák között nincs rossz viszony. „Valójában nem a román és a magyar kollégák közötti probléma ez, hanem egy intézményes probléma. Kollektív jogainknak a megtagadásáról van szó” – fogalmaz Szilágyi. Antal Erika maszol.ro 2017. június 1.A színház tüneményes jelenét rögzíti Nánó Csaba interjúköteteA színpadi játék tüneményes, mindenkori jelen idejét rögzíti Nánó Csaba újságíró második, kincses városbeli színészekkel készített interjúkat tartalmazó kötete – fogalmazott Visky András, a Kolozsvári Állami Magyar Színház művészeti igazgatója az Egy élet nem elég című, az Europrint Kiadónál napvilágot látott kiadvány szerdai bemutatóján. Mint elhangzott, a megszólaltatott művészekkel készített interjúkat nem mindig volt egyszerű szerkeszteni, hiszen az is megtörtént, hogy az alany négyszer kérte vissza a szöveget, vagy hogy hatórás hanganyagból kellett az újságírónak dolgoznia, az egy újságoldalnyi szöveg pedig sokszor szűkösnek bizonyult. A megjelent interjúk korabeli fogadtatásáról Nánó Csaba elmondta, érezhetően sikerük volt, az olvasóközönség várta a következő beszélgetést, megesett, hogy az utcán is gratuláltak neki. A kötetben olyan ünnepelt kolozsvári művészek mesélnek pályájukról, színészi hitvallásukról, mint Vitályos Ildikó, Széles Anna, Bisztrai Mária, Barkó György, Orosz Lujza, Krasznai Paula, Sebők Klára, Kakuts Ágnes, Török Katalin, a rendszerváltás előtt a kincses városból Magyarországra telepedett, ott befutott színészek is, mint Bács Ferenc, vagy Keresztes Sándor – aki később visszatért az itteni társulathoz, vagy kolozsvári születésű, más városokban játszó művészek, mint Lohinszky Lóránt vagy Higyed Imre. A kiadványban az Albert Júliával, Jancsó Miklóssal, Borbáth Júliával, Lázár Erzsébettel, Stieff Magdával készített beszélgetések is olvashatóak. A szerző interjút készített a nemrég elhunyt Fülöp Sárközy Júliával is, aki színészként kezdte, majd ügyelőként folytatta a társulatnál. A bemutatón szó esett arról is, hogy miként élték meg a művészek az 1989 előtti nehéz időket, amikor fojtogatóvá vált itthon a légkör, így sokan kitelepedtek közülük Magyarországra, ahol olykor otthontalannak érezték magukat, és arról is, milyen sok tekintetben sérülékeny a színész, akinek számos tényezőnek kell megfelelnie alkotó munkája során: a rendezőnek, kollégáinak, a közönségnek, önmagának. Nánó Csaba azt is elárulta, még 30 interjúja vár szerkesztésre, kiadásra, úgyhogy már készíti a következő kötetet, amelyben az 1960 és 1987 között működő kolozsvári színjátszó csoport, a Stúdió színpad történetét rögzíti gazdag képanyaggal, plakátokkal, fényképekkel, kritikákkal. A kötet szintén az Europrint kiadónál jelenik majd meg, amelynek vezetője, Derzsi Ákos a bemutatón elmondta, a könyv megszületése többet jelent a kiadó számára a puszta üzletnél, a kiadó, a nyomda és a szerző közti szép kapcsolat eredménye. Kiss Judit kronika.ro lapozás: 1-8
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
