|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 20 találat | lapozás: 1-20 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Cofariu, Mihaila 1991. október 10.Az 1990. márc. 19-20-i marosvásárhelyi véres események után azonnal elindított magyar és cigányellenes hajsza minden bizonnyal egyedülálló fejezetként íródik majd be a hazai és talán a nemzetközi jogtörténet krónikájába. Arra ugyanis ritkán van példa, hogy a támadókból lesznek a vádlók, állapította meg Tófalvi Zoltán A marosvásárhelyi kirakatper című összefoglalójában. A tragikus összetűzések után az ügyészség nem szervezőkre, a felbujtókra volt kíváncsi, holott perdöntő bizonyítékok voltak arra, hogy a Vatra Romaneasca rendelte azokat az autóbuszokat, melyek a görgényvölgyi felfegyverzett és leitatott románokat hozták Marosvásárhelyre, mégis a magyar és cigány résztvevők elítélésére helyezték a legfőbb hangsúlyt. Ilyen háttérrel indult a Cseresznyés Pál elleni tárgyalássorozat is. A perben tanúk egész sora jelentette ki, hogy márc. 20-án nem is láttak görgényvölgyieket, hanem a felfegyverzett /!/ magyarok támadtak a békésen tüntető románokra. Mihai Cofariu pedig Marosvásárhelyre jött megvédeni rokonait az Erdélyt elfoglalni készülő magyaroktól. A nemzetközi jogban nemigen fogadják el a videokazetta alapján történő azonosítást, Cseresznyés Pált és távollétében Barabás Ernőt ez alapján azonosították. A márciusi események után az ügyészség 35 dossziét állított össze, közülük 31-ben magyar, illetve cigány nemzetiségű a vádlott. A másik négy ügyben semmi sem történt, mert az ügyészség szerint a gázolók egyetlen esetben sem hibásak, hanem az áldozatok a bűnösök. Marosvásárhelyen okt. 4-én folytatódott Cseresznyés Pál pere. Egyre inkább körvonalazódik, hogy az ügyészség és a bíróság olyan kirakatpert akar, amely örök figyelmezetőként megmarad a város emlékezetében. A védőügyvédek kérték Cofariaunak a marosvásárhelyi és bukaresti orvosi látlelete közötti különbség felülvizsgálatát. /Tófalvi Zoltán: A marosvásárhelyi kirakatper. Ismét előre megírt forgatókönyv? = Erdélyi Napló (Nagyvárad), okt. 10./1992. július 18.Tófalvi Zoltán /Marosvásárhely/ összefoglalta a Cseresznyés per fejleményeit. Cseresznyés Pált 1991. jan. 17-én tartóztatták le és 1992, júl. 7-én az időközben Magyarországra menekült Barabás Ernővel együtt tíz évre ítélték. Tófalvi visszatekintett a kezdethez. 1990. márc. 20-án a marosvásárhelyi magyarok békés tüntetést szerveztek. Az előző napon, 19-én felfegyverzett görgényvölgyiek súlyosan bántalmazták az RMDSZ székházába menekült 72 személyt, kiverték Sütő András félszemét. 20-án újból behozták Marosvásárhelyre a görgényvölgyieket. A botokkal, vasvillákkal, dorongokkal felfegyverzett román lakosok Sáromberkén halálra gázolták Gémes Istvánt, Nagyernyén Csipor Antalt, Marosvásárhely főterén pedig Kiss Zoltánt. A támadók között volt a libánfalvi Mihaila Cofariu is. Az összecsapás során Cofariu súlyos sérülést szenvedett. Miközben a Sütő András elleni gyilkossági kísérlet, továbbá a három halálra gázol egyetlen tettesét sem ítélték el, keresték Cofariu támadóit. Egyetlen orvosi látlelet sem bizonyította, hogy Cseresznyés Pál rúgása életveszélyes sérülést okozott volna. Végül meggyőző bizonyítékok hiányában, hamis tanúvallomások alapján ítélték el Cseresznyés Pált, akit előzőleg a börtönben megvertek. Ezzel a marosvásárhelyi események magyar és cigány elítéltjeinek száma 47-re emelkedett. Közben a bíróság a védelem egyik koronatanúját, a Cofariut bekötöző Seres Máriát, aki azt állította, hogy a földön fekvő féri nem Cofariu volt, egy év börtönbüntetésre ítélték. /Elvált a férjétől és a megítélt gyermektartási díjat nem fizette ki, ezért börtönözték be./ A tárgyalás során levetítették az ír tévé felvételét, melyet a marosvásárhelyi eseményekről készített. Azonban a filmet a vádnak megfelelően átalakították: kivágták belőle azt a részt, amikor a botokkal, fejszékkel felfegyverzett román tüntetők áttörik a rendőrkordont és megtámadják a békésen tüntető magyarokat. Ehelyett csak azok a képsorok láthatók, ahol a magyarok ellentámadásba lendülnek. Az ellenséges légkört mutatta, hogy Luca Ioan ügyész így kezdte vádbeszédét: "Gyilkosság megbocsátani annak, aki embert ölt!" Hiába mutatott be az RMDSZ egy filmet a valóságban történtekről, azt nem vették figyelembe. Borz Grigore, a vád képviselője odáig ment a magyarság kollektív elítélésében, hogy 1990. márc. 20-át az RMDSZ által szervezett katonai akciónak minősítette. Végül kijelentette: egyetlen románnál sem volt ütő-, vágó-, szúrófegyvert. Mihály Sándor, Jung Ildikó és Veres Gyula védőbeszédei mindezek miatt valóságos vádbeszéddé vált. Mihály Sándor hivatkozott arra, hogy a hírhedtté vált Judea ezredes bevallotta, a Népújság is leközölte, hogy a görgényvölgyiek felfegyverkezve jöttek Marosvásárhelyre. A nagy távolságból készült videofelvételről nem lehet pontosan megállapítani, hogy a földön fekvő alak Cofariu. /Tófalvi Zoltán: A marosvásárhelyi per. = Népszabadság, júl. 18./1993. március 8.A szélsőséges, nacionalista Nagy Románia Párt megtartotta első országos kongresszusát /márc. 6-7./ Bukarestben. Kevés párt képviseltette magát, de a kormánypárt küldöttei megjelentek. Ott volt a Romániai Cigányok Általános Szövetségének főtitkára is. Ez azért keltett meglepetést, mert Vadim Tudor pártvezér korábban a cigányok kényszermunkára fogásának szükségességéről beszélt. A kongresszusát tartó párt az RMDSZ betiltását és Tőkés László püspöknek az országból való kiutasítását követelte. A magát magyar nemzetiségű románnak valló Iuliu Furo javasolta, hogy a parlament fogadjon el egy románellenes tevékenység elleni törvényt, követelte az etnikai lapon szervezett pártok betiltását és Tőkés László ügyészség elé állítását. Megjelent Mihaila Cofariu, az 1990-es marosvásárhelyi pogrom román sebesültje, akit már felköszöntött Iliescu elnök is, és akit most Vadim Tudor elnök köszöntött. A küldöttek nyílt szavazással újraválasztották az elnöki tisztségbe Vadim Tudort. /Magyar Hírlap, Új Magyarország, márc. 8./1993. április 29.Ápr. 30-án lesz Cseresznyés Pál fellebbezési tárgyalása Bukarestben. Cseresznyés Pált 15 évre ítélték, mert a magyarokra uszított hodáki Mihai Cofariu támadójaként azonosították az videofelvételen. Ezt a videofelvételt most többször bejátszották a román tévéadók, hogy hangulatot teremtsenek a tárgyaláshoz. Cseresznyés Pál ugyanannyit kapott, mint a tömeggyilkos Ion Dinca, akinek életfogytiglanját a Legfelsőbb Bíróság ápr. 26-án 15 évre változtatott. Az ő tárgyalása előtt a tévé nem mutatott felvételeket 1989. decemberéről. /Nits Árpád: Justitia félkarú mérlege. = Szabadság (Kolozsvár), ápr. 29./1993. április 30.Ápr. 30-án tárgyalta Bukarestben a Legfelsőbb Bíróság Cseresznyés Pál fellebbezését, akit a marosvásárhelyi törvényszék minősített emberölési kísérlet vádjával 10 év börtönre ítélt. - Frunda György, Cseresznyés Pál védője hangsúlyozta, ez politikai per, a 45 oldalas vádiratból 30 a marosvásárhelyi eseményekről szól, melyben - szemben a Helsinki Bizottság jelentésével -, a magyarságot kiáltja ki egyedüli bűnösnek. A marosvásárhelyi bíróságok elfogultak: az elítéltek közöl mindössze két román szerepel /másfél éves felfüggesztett szabadságvesztéssel/, de 44 magyar és cigány. Cseresznyés Pál elismerte, hogy belerúgott Mihaila Cofariuba, de ez nem emberölési kísérlet. A vádlott elmondta, hogy letartóztatása idején és később is, a börtönben többször megverték, aludni sem hagyták. Cseresznyés ügyvédje kérte, hogy a verést akadályozzák meg. A fellebbezés ügyében máj. 17-én hoznak ítéletet. Frunda György felmentő ítéletet kért. Amennyiben ez nem következik be, nemzetközi fórumokhoz fordulnak, mondta. /Demeter J. Ildikó: Mérlegen a Cseresznyés-per. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 5./ Az ápr. 30-i tárgyaláson bevonult az ítélőtanács: Antonie Pandrea elnök, Silvia Marica és Gheorghe Toader bírák. Az ügyész Bonini. Frunda György kérte a bíróságot, hogy védencével magyarul beszélhessen, de ezt nem engedélyezték. Frunda György védőbeszédében cáfolta a vádiratban foglaltakat. Akkor három autóbusz érkezett félrevezetett emberekkel, akik megtámadták az RMDSZ székházát. Ha a szervezők nem bujtatják fel a vidékről beáramló embereket, nem került volna sor összecsapásra. Maga Mihaila Cofariu is bevallotta, a román pópa figyelmeztette őket, a magyarok elfoglalták Marosvásárhelyt és uralmuk alá akarják keríteni Erdélyt. Sütő András támadóját másfél évre ítélték, Cseresznyés Pál egy rúgásért 10 esztendőre. Egy ütés nem meríti ki a minősített emberölés kísérletének vádját. A közerkölcs elleni vétség pedig nevetséges vád, amikor összecsapás történt. Megdöbbentő volt a sértett Cofariu ügyvédjének állítása: hangversenyre érkeztek a görgényvölgyi románok. /!/ Cseresznyés Pál elmondta, hogy a előzetes letartóztatása idején és a börtönben súlyosan bántalmazták a börtönőrök és cellatársai is. Nem hagyták pihenni, éjszaka is felzavarták és megverték. A tárgyalás után Frunda György kijelentette, ha a határozat nem lesz pozitív, akkor Cseresznyés ügyét újból szóbahozza az Európa Tanács jogi bizottságában. /Béres Katalin: Románia Dreyfus-pöre? = Orient Expressz (Bukarest), máj. 7./ Előzmény: 1991. jan. 18-án tartóztatták le, 1992. júl. 7-én a Maros Megyei Törvényszék 10 év börtönbüntetésre, valamint 1 millió lej kártérítésre ítélte Cseresznyés Pált és - távollétében - Barabás Ernőt. /Népújság (Marosvásárhely), 1992. júl. 8./1995. július 28.Gabriel Andreescunak a Contrapunct júniusi számában megjelent tanulmányát /Merre vessük tekintetünket?/ olvashatjuk magyar fordításban. Valentin Stannal közösen tanulmányt írt Románia és a Moldovai Köztársaság kapcsolatáról. A tanulmány őszinte hangja heves ellenkezést váltott ki, kulturális szervezetek, Iliescu elnök, a Külügyminisztérium részéről, a sajtó a szélsőséges Romania Marétől az ellenzéki Romania Liberáig megbélyegezte írásukat. A tanulmányban azt hangoztatták, hogy a valamikori Nagy-Romániához tartozó területek kérdése ma nem elsődleges kérdés. Fontosabb a román-magyar kapcsolatok alakulásának kérdése. 1989 után nacionalista módszerekkel indítottak támadást a demokrácia ellen. A magyar érdekek támogatásával vádolták Corneliu Coposut és Doina Corneát /!/. Azt a magyart, aki 1990 márciusában megrúgta Mihaila Cofariut, tíz év börtönbüntetéssel sújtották, míg az a román, aki kiverte Sütő András szemét, egy évet kapott, felfüggesztéssel. Smaranda Enachét marosvásárhelyi "honfitársai" megfenyegették, hogy meglincselik, amiért megértésre szólította fel a román és magyar közösséget. Ilyen körülmények között, írja Andreescu, közbelépni becsületbeli ügy volt. Szembe kellett szállni a társadalom belső békéjét aláásó forgatókönyvvel. A Társadalmi Dialógus Csoport mindig a román-magyar találkozók csomópontja volt, a 22 című lap a szélsőségek elleni harc éllovasaként marad meg a történelemben, a legfontosabb politikai-jogi szakértői vizsgálat a kisebbségi jogokról az Emberi Jogok Központjának égisze alatt született meg. 1993-tól a szélsőséges nacionalista pártok bejutottak a kormányba, a Demokratikus Konvenció nacionalista lett, a parlamentben megszavazott törvények hátat fordítottak az európai érdekeknek. Gabrielescu hitet tett a magyar-román együttműködés mellett, erre lát Magyarországon őszinte hajlandóságot. Az RMDSZ - Gabrielescu szerint - "fetisizálta az önrendelkezést, a különböző autonómiaformákat, a magyar személyek vagy szervezetek jogainak és szabadságjogainak érvényesítése helyett." Szerinte a hangsúlyt a versenyre, a multikulturalitásra, a határ két oldalán élők kapcsolatainak maximális fokozására kellene tenni. /A Hét (Bukarest), júl. 28./1996. március 13.Funar polgármester meghívót juttatott el a Szabadság szerkesztőségébe is, mely szerint márc. 15-én a kolozsvári Polgármesteri Hivatal megemlékezik "az 1848-as forradalomról és az elnyomók által meggyilkolt több tízezer románról". Kolozsváron felavatják az Avram Iancu utca 20. szám alatti épületen elhelyezett Baritiu-Balcescu-emléktáblát, amelyet Bartolomeu Anania ortodox érsek és George Gutiu görög katolikus püspök szentel fel, majd tudományos előadássorozat kezdődik "Supplex Libellus Valachorum - 205" címen. Az egykori eseményeket felidézik: Stefan Pascu és Camil Muresan akadémikusok, Ioan Silviu Nistor egyetemi tanár és Gelu Neamtu kutató. Az "ünnepségen" jelen lesz "Mihaila Cofariu élő nemzeti hős" is, akit, mint ismeretes, az 1990-es marosvásárhelyi események során - sokszor megcáfolt vátrás állítás szerint - megvertek a magyarok. /Élő nemzeti hős Kolozsváron Funar és Cofariu együtt ünneplik március 15-ét. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 13./1996. március 15.Kolozsváron márc. 15-én Funar polgármester felállíttatta a Petőfi-emléktáblát viselő Biasini házra a nagyméretű réztáblát, amely öles betűkkel hirdeti, hogy a magyarok 1848-ban 40 ezer románt öltek meg és 230 román falut dúltak fel. Az ünnepi szónokok sorban elmondták beszédüket, megjelent Mihaila Cofariu is, aki az 1990-es marosvásárhelyi események egyik áldozata. Grigore Zanc megyei prefektus is beszélt, arra utalva, hogy a marosvásárhelyi események okozói is magyarok voltak, erre bizonyíték az itt megjelent Cofariu. Funar beszédében figyelmeztette a magyarokat, nehogy megkoszorúzzák a Petőfi-emléktáblát, mert annak komoly jogi következményei lesznek. A kolozsvári magyarok a Magyar Színházban emlékeztek az évfordulóra, Benkő Samu akadémikus értekezett 1848-ról, majd a volt Petőfi-szobornál megkoszorúzták a Petőfi-emléktáblát, melyen a fenyegetés ellenére sokan megjelentek . Molnos Lajos, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke utalt a délelőtt folyamán itt elhelyezett történelemhamisító, magyarellenes, uszító emléktáblára. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 19./1998. november 16.1996 karácsonyán fényképezőgépek villogtak, amikor Cseresznyés Pál kilépett a marosvásárhelyi börtön kapuján. Sokan felajánlották a segítségüket, azután lassan mindenki eltűnt. Hónapok óta a most vele interjút készítő az egyetlen ember, aki érdeklődik a sorsa felől. Senkit sem érdekel, hogy kevés a betegnyugdíja. A szeme alatti sebet egy szegedi szemorvos sem tudta eltüntetni. - Mihaila Cofariu a magyarok "megleckéztetésére" jött Marosvásárhelyre. Bűn, ha valaki saját népét védelmezi? - kérdezte Cseresznyés Pál. Szabadlábra került ugyan, de Mihaila Cofariunak fizetnie kell az életjáradékot. Cseresznyés Pál 1941-ben született Vármezőn. Munkavállalásnál csak előjön: börtönviselt. A románok szemében pedig ő a legnagyobb ellenség. - Cseresznyés Pál keserűen állapította meg, hogy ma nem mennének el az emberek tüntetni, "Ilyen erkölcsi erózió ritkán zajlik le egy népcsoport életében..." /Tófalvi Zselyke: A szabadság börtöne. = Szabadság (Kolozsvár), nov. 16./ Előzmény: Cseresznyés Pált 1991. jan. 18-án tartóztatták le, azzal vádolták, hogy 1990. márc. 20-án Marosvásárhelyen belerúgott Cofariu Mihaila libánfalvi lakosba. Cseresznyés Pált rettenetesen megverték, így vették rá a beismerő vallomásra. Az akkori események miatt 1992. márciusáig 43 személyt ítéltek el, kizárólag magyarokat és cigányokat. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), 1992. márc. 17./ Marosvásárhelyen a Maros Megyei Törvényszék 1992. júl. 7-én 10 év börtönbüntetésre, valamint 1 millió lej kártérítésre ítélte Cseresznyés Pált és - távollétében - Barabás Ernőt. /Népújság (Marosvásárhely), 1992. júl. 8./2005. április 11.A roma származású Tóth Árpádnak, a „fekete március” egyik hősének a sírkövén ez áll Marosszentgyörgyön: „Itt nyugszik Tóth Árpád, a márciusi hős. / Neve ismeretlen, tette ismerős. /Szembeszállt a hordahaddal, / Halálba ment diadallal”. Az emléket a 37 évesen elhunyt férfi családja és a plébánia állította. Minden év tavaszán Baricz Lajos plébános és hívei elzarándokolnak a sírhoz, és virágokkal lepik el. A híveket és az emlékezni érkezett marosvásárhelyi vendégeket április 10-én Zolcsák Sándor marosvásárhelyi festőművész Emlékezzünk, ne feledjünk című, Tóth Árpád temetéséről készített fénykép-összeállítása fogadta. Tóth Árpád egyike volt azoknak a magyar cigányoknak, akik ellen Marosvásárhely véres márciusa után a román államhatalom kirakatpert indított. Állítólagos bűne az volt, hogy 1990-ben a szentgyörgyi tetőn sokadmagával együtt megpróbálta megállítani a Görgény és a Maros völgyéből kamionokon Vásárhely felé szállított fegyveres hordákat. A félrevezetett és leitatott román parasztok egy részét sikerült is megfékezni a város határában. Tóth Árpád nem sokkal szabadlábra helyezése után, 1991. április 6-án, máig tisztázatlan körülmények között, elhunyt. „A kórlapon szívinfarktust ír, de az orvosok azt mondták anyámnak, hogy minden belső szerve szét volt zúzva. Nekünk, gyerekeknek soha nem beszélt a börtönben töltött több mint fél évről, de anyámnak sokat panaszkodott. Román rabtársai csúfolták és verték. Aztán miután ’90 karácsonya előtt kijött, elment dolgozni, de nem bírta sokáig” – idézte fel a másfél évtizeddel ezelőttieket Tóth Árpád lánya, Erzsike, aki úgy tudja, hogy apja lényegében nem is vett részt a szentgyörgyi verekedésben. A letartóztatásról és a börtönkálváriáról egy másik marosszentgyörgyi, az időközben elhunyt Puczi Béla így számolt be emlékirataiban: „Nálam 1990. március 28-án hajnalban csengettek a rendőrök. Hatunk közül engem vittek be utoljára. A legtöbb magyar rendőr ki volt vezényelve az udvarra, a román rendőrök hallgattak ki minket. Mindenfélét összevissza ígértek, csak valljuk be, hogy a magyarok a hibásak, ők tették tönkre az autókat, buszokat. Meg hogy mondjuk meg, ki verte meg Mihai Cofariut. A nevét sem hallottuk soha. Az is igaz, hogyha ismerjük, akkor se mondtuk volna meg. Mindent bevetettek. Volt olyan éjszaka, hogy nem engedtek aludni, egész éjjel ordítoztak nekünk, hogy gyilkosok. Hét napig nem volt más, csak verés meg vallatás. Nyolc hónapot voltunk a vásárhelyi börtönben. (...) Két hét után megjelent egy delegáció Svájcból, Franciaországból és Németországból, interjút készítettek velünk. Tóth Árpád kipakolt, elmondott nekik mindent, hogy mi történt, hogy ártatlanok vagyunk. Nem tudtuk, hogy a mosdókagylóba mikrofon van szerelve, és a másik szobában mindent lehallgattak. Amikor a külföldiek elmentek, visszajátszották neki, miket beszélt. És minden nap annyit verték Tóth Árpádot, hogy kiszabadulásunk után egy hónappal belehalt.” Tóth és a többi szentgyörgyi magyar és roma megaláztatását Jung Ildikó, a férfi védőügyvédje is jól ismeri. „Letartóztatásuk után a rendőrök kivitték őket a mezőre, egy traktor alá fektették, majd beindították a motort. Közben fegyverrel álltak mellettük, és azt mondták, ha nem vallanak, elindítják a gépet” – emlékszik vissza Jung Ildikó, aki a 90-es évek elején számos, bűnbaknak kikiáltott cigány és magyar – köztük Cseresznyés Pál – jogi védelmét látta el. A hatalom nemcsak az igazságtalanul elítéltek életét keserítette meg, hanem neki is mindegyre betartottak, meséli. „Éjszakánként ismeretlen telefonálók fenyegettek, sokszor fegyveres rendőrök követtek az utcán. Miután sikerült a pert áthelyeztetnünk Nagybányára, a kedélyek lecsillapodtak, ott sokkal korrektebb eljárásban volt részünk” – mondta az ügyvédnő. „Ha Marosszentgyörgy, Nagyernye és Sáromberke magyarsága és magyar cigánysága 1990. március 20-án nem állítja meg a leitatott és felfegyverkezett román parasztok egy részét, akkor sokkal több román támadott volna a főtéri tüntetőkre. Ilyen esetben nem biztos, hogy a magyarság vissza tudta volna verni a túlerőt, elképzelni is szörnyű, mi történhetett volna, jegyezte meg Kincses Előd, akit egy nappal korábban ugyanazon hordák nyomására váltottak le a megyét irányító Nemzeti Megmentési Front alelnöki tisztségéből. – Be kell ismernünk: a vidékiek meg a környékbeli magyar cigányok mentették meg ’90 márciusában a vásárhelyi magyarokat. Az egyik roma vezér az ütközet másnapján azt mondta: Kincses úr, mi ne jönnénk segíteni a magyaroknak? Hiszen mi magyar cigányok vagyunk, nekünk fáj, ha ütik a magyart! S aztán, ma maguk, holnap mi...” A véres események után a rendőrség több mint félszáz személyt tartóztatott le – kizárólag magyarokat és magyar cigányokat. Szabadulásuk után sokan a száműzetést választották, többen tisztázatlan körülmények között hunytak el, egyesek öngyilkosságba menekültek. „Tudjuk, hogy nem támadás, hanem védekezés volt a bűnük. Azt viszont nem tudjuk, hogy kik és mikor indítják a marosvásárhelyi és környező községekre zúdult támadók megbízóinak kivizsgálását. Mi szeretnénk megbékélni, de az igazság feltárása nélkül ez nem lehetséges” – szögezte le Zolcsák Sándor, az RMDSZ akkori vásárhelyi elnöke. /Szucher Ervin: Életével fizetett a magyarokért. = Krónika (Kolozsvár), ápr. 11./2005. augusztus 12.Az 1989-es decemberi forradalom és az azt követő napok számos emberáldozatot követelő történéseivel, a bányászjárásokkal, a bukaresti Egyetem téri vérengzésekkel kapcsolatosan ismét előkerültek a dossziék. Az 1990-es tragikus márciusi marosvásárhelyi események hátterének, kirobbantói kilétének felderítésére viszont kísérletet sem tettek. Az egyik legnagyobb példányszámú román napilap, az Evenimentul Zilei folytatásokban közölt, „Az igazság a Marosvásárhely-ügyről” címen cikksorozatot. Nem az igazságot tartalmazza, mégis rokonszenves a két szerző, Mihai Mincan és Laurentiu Mihu alapállása. Sok a közöltekben a tévedés, nincsenek tisztában a magyar névhasználattal. Egyes nyilatkozatokat kiemeltek: „Egy héttel korábban a vasárnapi istentiszteleten bejelentették nekünk, hogy amikor a faluban félreverik a harangokat, indulnunk kell Marosvásárhelyre, hogy rendet teremtsünk, hogy megleckéztessük a magyarokat.” (Mihaila Cofariu) Ez az ember ma már másképpen nyilatkozik. Ioan Judea ezredes hamisít, tényeket ferdít el. A cikk a bebörtönzöttek statisztikáját sem hallgatta el. Eszerint 12 cigány, nyolc magyar és egy román nemzetiségű elítéltje volt a halálos kimenetelű összecsapásoknak. /Nagy Miklós Kund: Sajtó által homályosan. Marosvásárhely fekete márciusáról. = Népújság (Marosvásárhely), aug. 12./2006. január 18.Traian Basescu államfő elutasította az 1990. márciusi tragikus események nyomán 10 év börtönbüntetésre ítélt Barabás Ernő kegyelmi kérvényét, közölték a 15 éve Magyarországon élő Barabás Ernő védőügyvédjével, dr. Kincses Előddel. Barabás Ernő nem térhet vissza Erdélybe 2007. július 18-a előtt, ekkor évül el ugyanis az ellene hozott ítélet. Barabás Ernőt az 1990 márciusi marosvásárhelyi eseményeket követően emberölési kísérlet vádjával 10 év börtönbüntetésre ítélték. Az ítélet 1992 júniusában született meg, akkor, amikor Barabás Ernő már Magyarországon élt politikai menekültként. Ugyanennyit kapott Cseresznyés Pál, akit azonban börtönbe zártak és 5 év után szabadult. Kincses Előd elmondta el, hogy annak idején Emil Constantinescu államelnöknek is benyújtották a kegyelmi kérvényt, azonban választ nem kaptak rá. Kincses Előd megpróbálta elérni annak az ír televízió által készített videofelvételnek a szakértői elemzését, amelynek alapján Barabás Ernőt elítélték, de az igazságügyi szervek ezt a kérést nem vették figyelembe. Kincses ugyanis az akkori német sajtóra és más forrásokra hivatkozva kétségbe vonja, hogy a felvételeken látható személy a görgényhodáki Mihaila Cofariu lenne, és kijelentette, hogy e források szerint a felvételen egy Ioan Sacarea nevű személy látható, aki a későbbiekben öngyilkosságot követett el. Ioan Sacarea soha sem tett feljelentést a márciusi eseményeket követően, Márpedig ha bizonyítható lenne, hogy nem Mihaila Cofariu az áldozat, a Barabás Ernő ellen emelt vád elesne. Az ügyvéd hozzátette, hogy a román állam 1990 óta, amikor Barabás Ernő elhagyta az országot, nem kérte Magyarországtól az elítélt kiadatását. A sajtótájékoztatón Kincses kitért Dan Petru, a Marosvásárhelyi táblabíróság melletti ügyészség jelenlegi főügyészének szerepére is a marosvásárhelyi események vádlottai, a magyarok és magyar cigányok ellen folytatott nyomozásban, ezt a szerepet elítélendőnek nevezte és úgy vélte, Dan Petrunak nem kellene a főügyészi funkciót betöltenie. A marosvásárhelyi fekete márciust követően a legnagyobb büntetést, 10 év szabadságvesztést Cseresznyés Pál és Barabás Ernő kapta, 5 évet egy másik személy, míg a többieket hat hónap és 1 év közötti börtönbüntetésre ítélték. Román nemzetiségű elítéltről csupán egyről tud Kincses Előd. /Antalfi Imola: Az államelnök elutasította Barabás Ernő kegyelmi folyamodványát. = Népújság (Marosvásárhely), jan. 18./2006. január 31.Traian Basescu elutasította az 1990. márciusi magyarellenes pogrom nyomán elítélt Barabás Ernő kegyelmi kérvényét. Kincses Előd elmondta, ezek után a 15 éve Magyarországon élő Barabás Ernő 2007. július 18-a előtt – ekkor évül el ugyanis az ellene hozott ítélet – nem térhet vissza Erdélybe. A marosvásárhelyi fekete március, a magyarellenes pogrom után a román igazságszolgáltatás mintegy száz személyt, magyarokat és magyar anyanyelvű cigányokat ítélt el. Maga Kincses is csak egyetlen román elítéltről tud. A legsúlyosabb büntetést, 10 év szabadságvesztést Cseresznyés Pál és Barabás Ernő, 5 évest Szabadi Ferenc kapott, míg a többieket hat hónap és 1 év közötti börtönbüntetésre ítélték. Az ítélet meghozatalakor a már Magyarországon élő Barabás Ernőt emberölési kísérlet vádjával 1992 júniusában 10 év börtönbüntetésre ítélték. Kincses Előd elmondta: első ízben még Emil Constantinescu idején folyamodtak elnöki kegyelemért, eredménytelenül. Ion Iliescu regnálása idején nem látták értelmét az újabb próbálkozásnak, abban viszont reménykedtek, hogy 15 évvel a történtek után Traian Basescu államfő megkegyelmez Barabásnak. Kincses Előd a per során az ír televízió által készített videofelvételnek – ennek alapján ítélték el Barabást – a szakértői elemzését kérte, ám az igazságügyi szervek ezt visszautasították. Kincses kétségbe vonja, hogy az ír tévések felvételein látható személy a görgényhodáki Mihaila Cofariu lenne. Az ügyvéd szerint a felvételen az időközben öngyilkosságot elkövetett Ioan Sacarea látható. Kincses feltételezését igazolja a szülőknek ama nyilatkozata is, miszerint felismerték fiukat a felvételeken. Ioan Sacarea sohasem tett feljelentést a márciusi események után, így a videofelvételek szakértői elemzése sem történt meg. „Márpedig ha bizonyítható lenne, hogy nem Mihaila Cofariu az áldozat, akkor a Barabás Ernő ellen emelt vád elesne” – jelentette ki Kincses. Cofariu azért sem lehetett a videofelvételen látható helyszínen, mert már Vásárhelyre érkezésekor, az autóbuszról leszállva megsebesült. Ezt bizonyítja Cofariu kezelőorvosának, Kisgyörgy Zoltánnak a nyilatkozata is, miszerint – tekintve a sérült kórházi felvételének időpontját – kizárt, hogy a filmen látható helyszínre eljuthatott volna. A román hatóságok 1990 óta egyetlenegyszer sem kérték Magyarországtól az elítélt kiadatását, ami azt bizonyítja, tartottak attól, hogy perújrafelvétel esetén az akkori országvezetés számára – beleértve magát Ion Iliescut is – igencsak kényelmetlen, terhelő bizonyítékok kerülhettek volna nyilvánosságra. /Szentgyörgyi László: Basescu döntött: nincs kegyelem. A román hatalom szerint agresszor és áldozat egyaránt bűnös. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), jan. 31./2006. február 11.Február 10-én tartott sajtótájékoztatót Marosvásárhely dr. Kincses Előd ügyvéd. A Marosvásárhelyi Bíróság döntése szerint nem büntetendő Molnár Józsefnek azon kijelentése, hogy „Magyarország lépésről lépésre második Izrael lesz…” Az Országos Diszkriminációellenes Tanácsot szerint ez etnikai diszkrimináció, ezért a Marosvásárhelyi Bíróság 5 millió lej pénzbírságra ítélte Molnár Józsefet. Kincses Előd a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságára hivatkozva fellebbezett, ennek helyt adott a bíróság. A másik döntés a nagyváradi premontrei szerzetesrend ügyében született. A katolikus rend több mint tíz ingatlannal, földterülettel és egy mészkőbányával is rendelkezett. A kérést elutasították, Kincses Előd közbenjárásával a pert újraindították. A mészkőbánya esetében hosszas tárgyalássorozat után megszületett a bírósági határozat: semmisnek nyilvánította az államosítást. – A premontrei szerzetesrend ügyében precedens értékű döntés született, így lehetőség nyílik más hasonló helyzetben levő intézményeknek is visszakérni jogtalanul elkobzott ingatlanjaikat, hangsúlyozta dr. Kincses Előd. Dr. Kincses Előd egy héten belül benyújtja a bírósághoz Barabás Ernő kegyelmi kérvényét, remélve, hogy az 1990-es márciusi események miatt elítélt 55 éves férfi büntetését eltörlik. Barabás Ernőt 1992-ben távollétében, a Mihaila Cofariu ellen elkövetett emberölési kísérlet miatt 15 év börtönbüntetésre ítélték. Kincses hivatkozni fog az ügy elévülésére, s arra, hogy nem tudták bebizonyítani egyértelműen Barabás Ernő gyilkossági szándékát. /(vajda): Precedens értékű jogi döntések. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 11./2007. január 31.Másodjára is elutasította Traian Basescu államfő, hogy kegyelemben részesítse az 1990. márciusi marosvásárhelyi véres román–magyar összecsapás ügyében elítélt Barabás Ernőt. Az államfői döntésről Kincses Előd, Barabás ügyvédje tájékoztatta a sajtót. Az államelnök nem indokolta döntését. Az ítéletet a bíróság a libánfalvi Mihaila Cofariu megverését rögzítő televíziós képsorok alapján rótta ki. Ezeken Cofariu egyik támadójaként Barabást, másik támadójaként pedig Cseresznyés Pált azonosították. Mindkettőjüket tíz évre ítélték el, de Barabás az ítélet végrehajtása elől Magyarországra menekült, ahol menedékjogot kapott. Társa, Cseresznyés Pál 1996 karácsonyán államfői kegyelemmel szabadult. Kincses egyébként azt is kétségbe vonja, hogy jól azonosította a bíróság a világot bejárt képsorokon látható személyeket. /Gazda Árpád: Most sem kapott kegyelmet Barabás. = Krónika (Kolozsvár), jan. 31./2007. március 19.„Az erdélyi magyarság nem felejti 1990 márciusát, és nem felejthetnek azok a családok sem, amelyek súlyos emberáldozatot szenvedtek a véres események során” – jelentette ki Markó Béla Marosvásárhelyen, a márciusi események 17. évfordulóján tartott találkozón, amikor fogadta a véres események során elhunyt Csipor Antal, Gémes István és Kiss Zoltán hozzá tartozóit, valamint a sok évi börtönre ítélt Cseresznyés Pált és Szabadi Ferencet. A találkozón az RMDSZ vezetői idén is átnyújtották azokat az adományokat, amelyeket az RMDSZ Szolidaritási Alapjából különítettek el az áldozatoknak, valamint hozzátartozóinak. „A botokkal, vasvillákkal, dorongokkal felfegyverzett román lakosok Sáromberkén halálra gázolták Nagyernyén Gémes Istvánt, férjemet” – emlékezett Csipor Antal özvegye. Ketten súlyosabban, Nemes Zoltán fia könnyebben sérült meg, a negyedik elgázolt ember, Gémes István belehalt sérüléseibe. „Kísérteties álmok kínoznak ma is. Gyakran riadok fel arra, hogy börtöncellám sötétjében égő cigarettát oltanak el testemen, miközben csípős paprikát dörzsölnek a szemembe, amitől másfél órára elvesztem látásom, s ez alatt folyton csak ütnek-vernek” – tárta fel személyes tragédiájának részleteit Cseresznyés Pál, aki évekkel börtönből történt szabadulása után sem tud szabadulni a kísérteties emlékektől. „Majdnem kiverték a fél szememet, a fogaimmal viszont már nem volt szerencsém, mind odalettek”. Később bebizonyosodott, hogy a magát kulturális szervezetnek nevező Vatra Romaneasca szervezte meg a román falusiak szállítását a városba, feltüzelve őket a magyarok ellen. Idén a tetszhalott szervezet más, nem túl ismert szervezettel közösen „Az 1990. márciusi marosvásárhelyi események címmel” rendez szimpóziumot. Az összejövetelre meghívót küldtek Ion Iliescu akkori állam- és Petre Roman kormányfőnek, valamint Virgil Magureanu és Ioan Talpes volt titkosszolgálati vezetőknek. Kincses Előd ügyvéd, aki az események következtében egy időre kénytelen volt elhagyni az országot, szívesen venné, ha legalább most elmenne Ilisecu, Roman és Magureanu Marosvásárhelyre, ha 17 évvel ezelőtt nem tették. Több civil szervezet és számos román értelmiségi, a Temesvári Kiáltvány 17. évfordulóján nyílt levélben fordult a romániai törvényhozáshoz és az Európai Parlamenthez, amelyben igazságügyi vizsgálatot szorgalmaznak többek között a marosvásárhelyi események okainak és hátterének felderítésére. A Pro Európa Liga tavaly perújrafelvételt kért az 1990-es marosvásárhelyi események kapcsán, mivel azt gyanítják, hogy összefüggés van a véres konfliktus és a titkosszolgálat /SRI/ között. Az Igazságügyi Minisztérium azóta sem válaszolt a felkérésre. Sütő Andrást 1990. március 19-én brutálisan megverték, egyik szemét nem lehetett megmenteni. Tizenhét esztendővel ezelőtt a közeli falvakból teherautón érkeztek a megtévesztett román falusiak, hogy „visszafoglalják” a várost a magyaroktól. Másnap, március 20-án utcai összecsapások során sebesült meg a libánfalvi Mihaila Cofariu, akit a nacionalisták nemzeti hősnek kiáltottak ki, és akit mára már elfeledtek. Cseresznyés Pált 19 évi börtönre ítélték. A véres összecsapások három magyar áldozatot követeltek, több mint százan megsebesültek. /Bögözi Attila, Simon Judit: Ártatlan áldozatok emléke és büntetlen vétkesek között. = Új Magyar Szó (Bukarest), márc. 19./2007. április 3.Április 6-ra halasztotta április 2-án a Marosvásárhelyi Bíróság a Barabás Ernő nevére kiadott európai letartóztatási parancs ügyében történő döntést. A férfit az 1990-es marosvásárhelyi vérengzések után ítélték tíz év börtönre, ő azonban Magyarországra menekült. Február 27-én európai letartóztatási parancsot adott ki a bíróság Barabás Ernő ellen. Barabás ügyvédje, Kincses Előd fellebbezett, kijelentette, a bíróság „azokat vádolja, akik az önvédelemhez való jogukkal éltek“. Kincses elmondta, csak magyarokat és cigányokat ítéltek el, holott ezek nem tettek mást, mint védték magukat a Maros mentéről és a Görgény mellől behozott románokkal szemben. Barabás Ernőt 1992-ben 10 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték gyilkossági kísérlet vádjával – a bíróság szerint Barabás egy hodáki férfit, Mihaila Cofariut akart meglincselni. Barabással együtt Cseresznyés Pált is tíz év börtönre ítélték, de Emil Constantinescu akkori államfő 1996 karácsonyán Cseresznyést kegyelemben részesítette. /M. L. : Eltolták Barabás ítélethirdetését. = Új Magyar Szó (Bukarest), ápr. 3./2014. november 25.Közszolgálat régen és ma (45 éves a magyar adás)Miként lehetett a valóságot bemutatni, értéket csempészni a magyar adásba a cenzúra idején? Milyen kihívásokat hozott az öt év kényszerszünet utáni újrakezdés? Hogyan lehet felvenni a versenyt a kiszélesedett médiakínálattal? Mit tehet a magyar adás szerkesztősége pénz nélkül, a nézők és a politikum kegyvesztettjeként? – ezek voltak a Román Televízió magyar adása fennállásának negyvenöt éves születésnapját ünneplő egész éves rendezvénysorozat záróeseménye, a vasárnap Sepsiszentgyörgyön tartott fórum fő témái. 1969. november 23-án szólalt meg először magyar bemondó a román közszolgálati televízióban. Tizenhat év sugárzás után a magyar adást a hatalom megszüntette, a rendszerváltáskor, huszonöt évvel ezelőtt újraindult. Eme kettős évforduló jegyében nyitotta meg a vasárnapi vitafórumot Mosoni Emőke, a magyar adás jelenlegi főszerkesztője, menedzsere, aki szerint „a közszolgálatról manapság egyre kevesebb szó esik, ha mégis, akkor rendszerint elmarasztaló hangnemben.” A főszerkesztő úgy véli, ez a megítélés érinti a magyar adást is, de ennek ellenére van, mit felmutatniuk. „A negyvenöt év nem telt el nyomtalanul, megvan, dokumentumértékű. De vajon mit hoz a következő negyvenöt év? Úgy gondoltuk, az évforduló megfelelő alkalom arra, hogy nyíltan beszéljünk közös dolgainkról.” Háromszék a tévében Nehéz közszolgának lenni – hangsúlyozta köszöntőjében Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, aki bízik abban, hogy a jelenlegi helyzet nem rendíti meg hitében a magyar adás szerkesztőségét. A fórum első részében Háromszéken készített felvételekből vetítettek részleteket, amelyekről Kacsó Edith beszélgetett a meghívottakkal. Elsőként a Völgyesi András rendezte, 1976-os Csongor és Tünde képsorai villantak fel, majd a Bocsárdi László rendezésében 2000-ben, a Háromszék Táncegyüttessel közösen színre vitt Vérnászt idézték meg, amely egyfajta vízválasztó is volt a sepsiszentgyörgyi színház életében. Bocsárdi László említette azokat az időket, amikor a színház sokak számára egyfajta menekülés volt az önkifejezés valamilyen formájába, ellenben később, a kísérletezés útjára lépve születtek meg azok az előadások, amelyek révén folyamatosan frissíti eszköztárát. Váry O. Péter, lapunk munkatársa arról beszélt, hogy a Háromszék mindenkor különös odafigyeléssel követte a színházi történéseket, az előadásokról közölt írások közönségnevelő hatásúak. A Kőrösi Csoma Sándor útját megjáró, korán elhunyt Jakabos Ödönről vetített filmrészletet követően a nagy utazóra testvére, Rácz Éva emlékezett, majd a sepsiszentgyörgyi cigarettagyár 2011-es bezárása ürügyén Ferencz Csaba, lapunk gazdasági ügyvezetője beszélt a magánosítás útvesztőiről, a fiatalság jelenlegi lehetőségeiről. A cenzúra idején Szilágyi-Gödri Ildikó azzal vezette fel a magyar adás 1969–1985 közötti, megszüntetésig tartó időszakának ismertetését, hogy „az erdélyi magyarság meghatározó közéleti fóruma volt”, amit Tomcsányi Mária, Simonffy Katalin és Józsa Erika a helyszínen is megerősített, és ami kiderül a hármuk által szerkesztett, A mi magyar adásunk című kötetből is. „Felmutattuk értékeinket, bemutattunk embereket, és ebből lett a magyar adás. Minket így neveltek, hogy valamilyen hivatást, küldetést kell teljesíteni” – hangsúlyozta Tomcsányi Mária. Józsa Erika elmondta, bár a szerkesztőségi gyűléseken nem hangzott el, hogy értéket mentenek, népművelők, de azokban a falvakban, ahová a szerkesztőség elment filmezni, „azért egy-egy lakodalmi népszokás fennmaradt”. Simonffy Katalin szerint diktatúrában könnyebb volt televíziózni, egészen más töltete volt, amit akkor egy-egy adásban elmondtak, a nézők pontosan értették, hogy mi a mögöttes tartalom. Simonffy szerint „mindenki egyszemélyes intézményként vállalta feladatát”. A szóban forgó időszak képkockái forogtak: Csáky Zoltán egy tragikusan végződő bicskázásról szóló filmjéből, Csép Sándor a kalotaszegi egykézés okát boncolgató dokumentumfilmjéből, majd Józsa Erika meglepetésként bejátszotta Bodor Pál egykori főszerkesztő videoüzenetét, aki szerint nem volt hiábavaló ez a „szinte eszelős elképzelés”, amit a magyar adás jelentett, és megköszönte minden egykori munkatársának a kitartást. Az újrakezdés Az 1989. december 21., 22. és 23-ai eseményekre Boros Zoltán és Simonffy Katalin emlékeztette a vitafórum hallgatóit, rövid bejátszásban idézték fel a fordulat utáni első jelentkezést a Szabad Román Televízióban. Egy hónapig nyolc-tízezer ember is tartózkodott a televízió épületének udvarán, onnan is lőttek, oda is lőttek – emlékezett Boros Zoltán, az újrakezdés utáni főszerkesztő, aki egykori és új kollégáival igyekezett a valóságról tájékoztatni a közvéleményt. Ebben kiváló munkatársra talált Koczka György személyében, aki 1989 decemberében a szabadságot mikrofonnal a kezében élte meg a temesvári rádiónál, majd mindvégig azon volt, hogy kiderüljön az igazság az akkori történésekről. Ez sarkallta akkor is, amikor 1990 fekete márciusában a marosvásárhelyi eseményekről és annak következményeiről forgatott filmet, az ő mikrofonja előtt vallotta be ország-világnak a libánfalvi Mihai Cofariu, hogy nem maguktól mentek Marosvásárhelyre, hanem a pap küldte, hogy megvédjék a „békésen tüntető románokat” a magyarokkal szemben. Az akkori események következtében börtönbe zárt Cseresznyés Pállal Galbács Pál készített interjút, ebből is láthatott részletet a fórum vasárnapi közönsége, mindkettőt Kacsó Sándor filmezte, Tófalvi Zoltán pedig a véres napok előzményeit ismertette, hangsúlyozva, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar hallgatóinak március 7-én megkezdett ülősztrájkja indította el a lavinát. Szerinte 1990 fekete márciusát „jobban ki kellett volna használni a magyar jogkövetelések szempontjából”. A magyar adás operatőrei ott voltak kameráikkal a Bukaresti Egyetem téri tüntetéseknél, a bányászjárások alkalmával, a televízió alkalmazottjainak megszorítások elleni tiltakozásánál, valahányszor az utcára ment a tömeg, nemcsak megörökítették, hanem bizonyos helyzetekben befolyásolták is az eseményeket – szögezték le a szerkesztők. Versenyhelyzet és túlélés Az 1990-es évek nem csak a társadalomban hoztak változást, a média is jócskán átalakult, a televíziózásban pedig más fogyasztói szokások honosodtak meg. Kábeltelevíziók, helyi televíziók sugároztak átvett, illetve saját készítésű magyar nyelvű műsorokat, ezekkel nehéz volt felvennie a versenyt az egyre szűkülő anyagi lehetőségekkel működő hazai közszolgálati magyar adásnak. Kacsó Sándor, aki Boros Zoltántól vette át az adás főszerkesztését, folyamatosan azzal szembesült, hogy az eladósodott Román Televízió magával rántja a magyar adást is, a felgyűlt adósságok miatt egyre kevesebb pénzből kell gazdálkodniuk. Mosoni Emőke már ilyen szűk pénztárcájú szerkesztőséget vett át, jelenleg három csatornán heti hat óra adást kell készíteniük mind kisebb költségvetésből. A megkérdőjelezett jövőről a fórum negyedik témakörében beszélgettek a meghívottakkal. Ferencz Judit egy korábbi adásban Márton Árpád képviselőt faggatta a törvénykezés bonyolultságáról, ebből láthattunk részletet, a lehetőségekről pedig Gáspárik Attila, az Országos Audiovizuális Tanács egykori tagja, valamint Eckstein-Kovács Péter volt kisebbségügyi miniszter, mondott néhány ötletet. Gáspárik szerint újra kell fogalmazni a közszolgálatiságot, és élni kell a digitális média lehetőségeivel, mert a televíziózás, miként az egész média globális átalakulásban van. Eckstein-Kovács Péter azt javasolta, keressenek olyan egyéniségeket a műsorok elkészítéséhez, akik „viszik az adást”. Szerinte a politika mindig bele akar avatkozni, hogy mit mondjon a média, az adott szerkesztőség vezetőségének a dolga, hogy megtalálja és megőrizze függetlenségét, hitelességét. Arra a kérdésre, hogy lesz-e közszolgálatiság öt, tíz év múlva, mindannyian azt válaszolták, hogy lesz, de azt senki nem tudta, milyen pénzből, hogyan, miként? Ambrus Attila, a Brassói Lapok főszerkesztője felvetette, az információdömpingben elvész a tartalom, ezért nem olyan derűlátó, mint kollégái. Válaszul mondta Gáspárik Attila, ha lett volna, ha lenne erős érdekvédelmi szakmai szervezete a hazai magyar médiának, amely kiáll a közszolgálatiság mellett, akkor most nem itt állnánk. Mosoni Emőke azzal zárta a magyar adás 45 éves születésnapját ünneplő, kissé keserédesre sikerült – nem alaptalanul és nem véletlenül – fórumot, hogy annyi biztos, „a tartalom mögött előállítás van, amihez pénz kell. A tartalom akkor ér valamit, ha azt nézik. Az utóbbi években kiestünk a nézők kegyeiből. Ami azt jelenti, hogy kiestünk a politikum kegyeiből is. (…) Közösen kell megtalálnunk a megoldást a kollégákkal, hogy ne kössünk olyan kompromisszumot, amelyet aztán életünk végéig bánunk. Első lépésként valahogy vissza kell kerülnünk a köztudatba”. Megfogalmazása szerint az évforduló éve ünnep is, de jó alkalom visszatérni a gyökerekhez. „Arra támaszkodunk, amink van, amire kíváncsiak az emberek. Így próbálunk visszakerülni a nézők kegyeibe. Hogy lássák, ma is készülnek a magyar adásban olyan anyagok, amelyek sehol máshol nem. És érdemes megnézni, mert nekik szól.” Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2015. március 25.Még egyszer márciusrólAzt tartják, hogy bizonyos történelmi tények és események megértéséhez, a valódi tisztánlátáshoz kell egy bizonyos időtávlat, hogy tárgyilagoson, érzelmektől, indulatoktól mentesen ítélhessük meg a valós tényállást. Ha ez így igaz, akkor az 1990 márciusában Marosvásárhelyen megesett dolgok a kivételek közé tartoznak, hiszen negyedszázad távlatából mindenki a maga szemszögéből beszél a fekete márciusról. A különbség talán annyi, hogy a felek ma már kevesebb indulattal fűszerezik az emlékezést. De a szembenállás, a „párhuzamos történelem” képtelensége változatlanul uralg, s így lesz ez mindaddig, amíg legalább erkölcsileg nem vonják felelősségre a sötétből cselekvőket, az etnikai összecsapás igazi szervezőit és haszonélvezőit, a nacionalista kommunizmus rövid időre elrejtőzött, de gyorsan előkerülő pribékjeit. Nem lesz megnyugvás és józan tisztázás addig, amíg Mihai Cofariut, a félrevezetett, leitatott, de gyilkos szándéktól egyáltalán nem mentes libánfalvi nyomorultat továbbra is nemzeti hősként, mi több, ártatlan áldozatként emlegetik, s krokodilkönnyeket hullatnak érte. Az elemi jogérzet tiltakozik ellene, hogy a házadra rászabadított csürhét áldozatnak állítsa be bárki, főleg, ha azt a megsemmisítésedre, de legjobb esetben is a megfélemlítésedre toborozták. Pénzzel, itallal, hazugságokkal, sötét elemi ösztönökre és fölkorbácsolt indulatokra alapozva. Ha a megsemmisítés nem is sikerült huszonöt évvel ezelőtt, a megfélemlítés és a remény eltiprása annál inkább, mert mi más lenne a magyarázat arra, hogy Marosvásárhelyen – most már irányított, tömeges betelepítések nélkül – megfordult az etnikai arány, s az akkor még enyhe magyar többségű városból román többségű lett, ahol most már végleges és visszavonhatatlannak tűnő folyamat tovább apasztja az egykori székely főváros magyar közösségét. A sötét erők tehát végeredményben elérték a céljukat, s igazuk van azoknak, akik attól tartanak, hogy Székelyföld többi városai következnek most sorra, mert a nemzetállami gőg nem nyugszik az itteni „végső megoldásig”. Persze, addig még vagyunk, és itt vagyunk. Magyari Lajos Székely Hírmondó (Kézdivásárhely) 2017. június 15.A fogadatlan prókátor és a díszpolgárSütő András író fogalmazta meg azt, hogy az 1990. február 10-i gyertyás-könyves méltóságteljes tüntetésen azért jelent meg százezres tömeg, mert a magyarok 70 éve vártak arra, hogy jogaik védelmében kiállhassanak. A Ion Iliescuék hathatós részvételével megszervezett marosvásárhelyi fekete márciusi „ţărăniada” a magyarság jogszerző lendületét és a gyűlölt szekuritáté visszaállításának elfogadtatását célozta meg. A román hatalom már akkor is bevetette ellenünk az (i)gazságszolgáltatást, és ennek a törvénytelen, jogsértő eljárásnak volt önkéntes eszköze a marosvásárhelyi születésű Lucian Chiriac, a Marosvásárhelyi Ügyészség ügyésze, akinek díszpolgárságát egyhangúlag megszavazta a marosvásárhelyi tanács. Néhai Vitos Lajos megyei ügyész mondta el azt, hogy ő és a Maros megyei ügyészség másik bűnügyi nyomozója, Liviu Moica megtagadták a Cseresznyés Pál és Barabás Ernő elleni nyomozati eljárás le-folytatását, és ezt vállalta el helyettük a marosvásárhelyi helyi ügyészségen dolgozó L. Chiriac. A 25 éve ügyvédként munkálkodó egykori ügyész elismerte a Cseresznyésék elleni nyomozati eljárásban játszott szerepét, de azzal kisebbítette tettének következményeit, hogy a vádiratot nem ő szerkesztette meg. Ez így is van, mivel helyi ügyészként hatáskör hiányában nem folytathatott volna nyomozást a gyilkossági kísérlettel vádolt Cseresznyésék ellen. Védekezése viszont megerősíti néhai Vitos Lajos megyei ügyésznek Chiriac túlbuzgóságára vonatkozó leleplezését. Viselkedése annál elítélendőbb, mivel marosvásárhelyiként Chiriac pontosan tudta, hogy ki volt az agresszor és kik gyakoroltak jogos önvédelmet, de lelkesen részt vett az igazság ki nem derítésében, a valóság meghamisításában. Ebben az összefüggésben érthetetlen Vass Levente marosvásárhelyi RMDSZ-elnök hozzáállása, akit tiszavirág-életű Maros megyei RMDSZ-elnökségem idején alelnöknek neveztem ki, és úgy mutattam be a sajtónak, hogy ő az „RMDSZ politikai jövője”. Ebben a minőségében (?) a sajnálatos tények nyilvánosságra hozatala után is lelkesen védelmezi Lucian Chiriac díszpolgárságát, mondván, hogy a fekete március óta olyan sok jót tett a magyaroknak, hogy kitüntetését bármikor ismét megszavaztatná az RMDSZ-frakcióval (!?). A jótétemény abban állhat, hogy Chiriac ügyvédként honorárium ellenében magyarok védelmét is ellátja, ill. egyetemi tanárként a magyar diákokat is oktatja. Vass szerint ezért hálásnak kell lenni, és Chiriac leleplezése nem egyéb, mint „magyar kekeckedés”. Halkan megjegyzem, hogy néhai dr. Kiss Árpád agysebész is megmentette a magyarokat megtámadó Mihai Cofariu életét, hiszen a szakmát nem szabad a politikával összekeverni. Hozzáteszem, mindig azt vallottam, hogy hazugságra, meghunyászkodásra nem alapozható a valódi román–magyar megbékélés. Befejezésül egy adalék a marosvásárhelyi magyarság igazságszolgáltatás általi sikeres megfélemlítésével kapcsolatban: Sütő András Kossuth-, Herder- és állami díjas írót, a Maros megyei RMDSZ akkori elnökét, a sérelmére elkövetett gyilkossági kísérlet után a bukaresti katonai kórházban felkereste Ion Iliescu akkori államfő, és megígérte, hogy a tetteseket felelősségre fogják vonni. A félrenyomozás miatt, amikor Sütő sikertelen szemműtéte után visszatért az Egyesült Államokból, rábeszélték, hogy nyugalma érdekében vonja vissza a bűnvádi feljelentést. Ennek következtében – törvénytelenül – beszüntették a nyomozati eljárást, noha hivatalból üldözendő cselekményről volt szó, amelyben nincs helye a kibékülésnek. Marosvásárhely 2017. június 13. Kincses Előd Népújság (Marosvásárhely) lapozás: 1-20
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
