|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Szilágyi Gizella 1990. január 11.A Babes-Bolyai Tudományegyetem magyar szakos hallgatóit 1984-től kényszerítették arra, hogy Erdélyen túli, színromán vidékeken tanítsanak. 1984-ben a 29 végzősből 20-at, a következő három évben /1985-1987/ valamennyi végzőst román vidékre nevezték ki. Két évfolyam /1985, 1986/ hallgatói írásban tiltakoztak a minisztériumnál, a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Országos Tanácsánál és a pártközpontnál, de tiltakozásukat válaszra sem méltatták. E két évfolyam hallgatói közül többen megtagadták azt, hogy távoli vidékeken tanítsanak, román iskolákban. Akik megtagadták a kihelyezés elfogadását, azokat nem lehetett állami intézményhez felvenni. Többen munkások lettek, alkalmi munkából éltek, illetve külföldre távoztak. Néhány példa, mi lett a sorsuk: Szilágyi Gizella virágot árul a kolozsvári piacon, Rózsa Hajnal szövetkezeti bedolgozó Kolozsváron, Vargha Zsolt 1986 óta kosárfonó Nagyszalontán. Hasonló sors várt a tanárképző magyar hallgatóira. A magyar iskolákba pedig román tanárokat neveztek ki. /Dobra Judit tanár: Helyzetkép - rétegfelvételben. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 11./2009. május 11.A VI. Református Kollégiumi Napok keretében a kolozsvári Reményik Sándor Társaság, a Reményik Sándor Művész Stúdió Alapítvány, valamint a „házigazda” Református Kollégium részéről Szilágyi Gizella magyartanár szervezésében május 9-én ismét sor került a Reményik Sándor szavalóversenyre. A Reményik-nagydíjat – egy Reményik Sándort ábrázoló plakettet, Gergely István szobrászművész alkotását – idén Nagy Noémi, a Református Kollégium növendéke nyerte el. /N. -H. D. : Ismét Reményik-szavalóverseny. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 11./lapozás: 1-2
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||