|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
| észrevételeim vannak | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Tamási Áronné Bokor Ágota 1993. június 19.A Tamási Áron Alapítvány félmillió forint alapítványi tőke kamataival támogatja évente egy gimnazista székely fiú vagy lány tanulmányait. Az alapítványt Tamási Áronné hozta létre. /Tamási Áron Alapítvány. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 19-20./2007. január 31.Másfél évtizede kezdte el a Budapesten székelő Tamási Áron Alapítvány tevékenységét, 1993-ban pedig Tamási Áronné Bokor Ágota asszony levélben értesítette a székelyudvarhelyi gimnáziumot (amely 1990 óta viselte az író, hajdani diákja nevét), hogy létrehozott egy alapítványt /Tamási Áron Alapítvány Diákja ösztöndíjat/ azzal a céllal, hogy segítsen évente egy-egy rászoruló székely középiskolást a továbbtanulásban. Székelyudvarhelyen 1993. május 28-án, Tamási Áronné Bokor Ágota jelenlétében ismertették az ösztöndíj létestését, a négyszáz éves gimnázium jubileumán szervezett iskolatörténeti tudományos ülésszakon. Sütő András, a kuratórium tiszteletbeli elnöke és a magyar szellemi élet sok jeles személyisége is megjelent. Azóta tizennégy év telt el, s az alapítványi ötszázezer forint alaptőke kamatjából egyre többen részesülnek. /Lőrincz József: Ösztöndíj a cselekvő erdélyi magyar ifjúságért. = Művelődés (Kolozsvár), 2007. január/lapozás: 1-2
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||