udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 2299 találat lapozás: 1-30 ... 1111-1140 | 1141-1170 | 1171-1200 ... 2281-2299 I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

1998. június 24.

A bukaresti Adevarul jún. 22-i számában egy állítólagos Tőkés-Orbán "titkos egyezményről" adott hírt. Ismeretes, hogy ugyanez a lap jún. 20-án "leleplező" írást közölt Tőkés Lászlónak a Securitatével való kitalált együttműködéséről. Tőkés László püspök, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke jún. 23-án közzétett nyilatkozatában cáfolta az Adevarul mindkét számának állításait, "a Securitate kommunista titkosszolgálattal való kitalált együttműködéséről" szóló cikket és "a valóságtól idegen, képtelen sztorinak" minősítette azt, hogy titkos megállapodást kötött volna Orbán Viktorral, a Fidesz - Magyar Polgári Párt elnökével, amikor a választások után Budapesten látogatást tett nála. Nem véletlen, hogy ugyanebben az időszakban zajlik a másik temesvári, Bárányi Ferenc miniszter lemondatási kálváriája. Nem véletlen, állapította meg Tőkés László, hogy az állítólagos Orbán-Tőkés megállapodásról szóló kitaláció szerzője nem más, mint az 1990. márciusi marosvásárhelyi provokációk egykori hírhedt krónikása, Dorin Suciu. Ion Iliescu volt államfő pártja pedig éppen ezekre a napokra időzítette a Kiáltvány Erdélyhez című jelzését, amely Erdély szétdarabolásának veszélyével riogatja a románságot. Mindezekből kitűnik, hogy "a román politikai hadszíntéren újból a "magyar kérdés" került bevetésre", a céltábla újból az RMDSZ. Éppen ezért Tőkés László "alig érthetőnek" tartja Markó Béla szövetségi elnök egyik megjegyzését, miszerint a lemondásra felszólított Bárányi Ferenccel kapcsolatos eljárásnak nincs magyarellenes természete. Éppen ellenkezőleg, elemzése szerint a román nacionalisták és kommunisták "a demokratikusnak nevezett kormányerők bátorító asszisztenciája mellett" a visszakövetelt magyar tulajdonok és a helyreállítandó magyar egyetem témájában "frontális támadást, koncepciós hadjáratot indítottak a romániai magyarság, az RMDSZ és annak egyes képviselői ellen". A sokadszorra ismételt magyarellenes kampány és ennek szakmai hátterét a - gátlástalanul tovább működő - volt Securitate biztosítja. "Õk azok, akik a titkosszolgálati dossziékat törvényellenes módon kiszivárogtatják. Õk azok, akik egykori áldozataikat továbbra is büntetlenül vádolják és megfélemlíteni próbálják" A tiszteletbeli elnök nyilatkozatában ezért hangsúlyozta, hogy "itt már nem csupán a célba vett személyekről, hanem arról a politikai szándékról van szó, hogy a gyenge lábon álló demokratikus kormányt tovább gyengítsék és megbuktassák, a romló romániai helyzet ódiumát az RMDSZ nyakába varrják, Bukarest és Budapest kapcsolatait tönkretegyék és a magyar-román kapcsolatokat megmérgezzék, a jogtalanul birtokolt magyar egyházi és közösségi javak visszaszolgáltatását megakadályozzák, a magyar nyelvű felsőoktatás helyreállításának ügyét ellehetetlenítsék, az RMDSZ-t végletesen megosszák, még mielőtt közös céljai érdekében újból összefoghatna". A kibontakozó akciósorozathoz - ahogy az 1956-os romániai magyarellenes tisztogatáshoz a magyar forradalom - a változott körülmények között "Orbán Viktor pártjának győzelme, illetve az ún. Orbán-effektushoz kapcsolt RMDSZ-en belüli "radikalizáció" szolgál alkalmas ürügyként". "A kormányba szorult RMDSZ-nek őrizkednie kell attól, hogy netalán akaratlanul is cinkosává váljék az első fokon ellene irányuló, másodsorban pedig a felhasználásával a román demokrácia ellen forduló sötét politikai erőknek" - figyelmeztetett Tőkés László. /Szabadság (Kolozsvár), jún. 24./

1998. június 24.

Göncz Árpád köztársasági elnöki jún. 24-én telefonon érdeklődött Emil Constantinescu államfőnél a romániai árvízhelyzetről, és együttérzését fejezte ki a károsultakkal. A két elnök a telefonbeszélgetés során megemlékezett Barabás Miklósról. A festő halálának 100. évfordulója alkalmából Sepsiszentgyörgyön nemrég ünnepséget tartottak, a két államfő felesége, Göncz Zsuzsanna és Nadia Constantinescu fővédnökségével. - A rendezvény a két nép megbékélésének szép fejezete volt - értékelte a magyar fél. A román államelnökség sajtóirodája közleményben számolt be arról, hogy Göncz Árpád magyar köztársasági elnök jún. 24-én felhívta Emil Constantinescu román államfőt és a maga és a magyar hatóságok nevében részvétét tolmácsolta a legutóbbi időjárási katasztrófák romániai áldozatainak, kifejezésre juttatva a magyar nép együttérzését a szomszédos, baráti román nép iránt. A beszélgetés során megállapodtak abban, hogy diplomáciai úton minél hamarabbi időpontra új találkozót tűznek ki ahelyett, amelyre Salzburgban került volna sor a héten a kelet-közép-európai állam- és kormányfők tanácskozása alkalmából. Göncz Árpád sajnálkozását fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a román államfőnek le kellett mondania a romániai árvízhelyzet miatt a salzburgi államfői találkozón való részvételről és kettejük kétoldalú találkozójáról, de fontosnak tartotta, hogy megismételje a magyar hatóságok arra irányuló szilárd eltökéltségét, hogy a román hatóságokkal együtt folytassák és elmélyítsék a két állam közötti történelmi megbékélés folyamatát. Egyetértettek abban, hogy az új kétoldalú találkozóról diplomáciai úton kell megállapodni, minél előbbi időpontban. /Göncz-Constantinescu telefonbeszélgetés. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 25./

1998. június 24.

Radu Vasile román miniszterelnök lengyelországi látogatásán egy sajtóértekezleten kijelentette: a román kormány üdvözli a Fidesz jobbközép párt hatalomra kerülését, bár - jegyezte meg -, Orbán Viktor egyes kijelentései "aggodalmat" váltottak ki a román politikai körökben. Mindezek ellenére a miniszterelnök úgy vélte, a katonai kapcsolatok "kitűnőek" a két ország között. A kormányfő még utalt arra, hogy hivatalos meghívást kapott magyar kollégájától, Radu Vasile azonban úgy szeretné, hogy előbb a magyar miniszterelnök látogasson el Bukarestbe, ezzel is mintegy eloszlatni kívánva a "kételyeket" arra vonatkozóan, hogy a két ország között fennálló viszonyok változatlanok maradtak. /Vasile meghívta Orbánt. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 25./

1998. június 24.

Gabriel Andreescu nyílt levelet intézett az SZKT-hoz. Ebben kifejtette: az SZKT, az RMDSZ kormányzati szerepvállalásának felfüggesztésére vonatkozó esetleges döntése ellentétben állna a "politikai logikával", mivel ezzel a lépéssel nemcsak a jelenlegi politikai felállást, hanem magának a szövetségnek eszközérvényesítési lehetőségeit számolná fel. A cikkíró szerint az RMDSZ számára a kormányzati részvétel a "lehetőségek maximumát" jelenti, az eddigi eredményeket pedig csupán az alkotmánybíróság, a 22-es sürgősségi kormányrendelet alkotmányellenesnek nyilvánítása felhőzheti be. Ha az RMDSZ nem óhajtja "a törvényhozási többleterőt és a végrehajtó erőt, akkor miért van szükség a magyar kisebbségnek szenátorokra és képviselőkre? Ha visszautasítja a közintézmények használatát, akkor miért hozott létre egy szervezetet, amely részt vesz a választásokon?" ? tette fel a kérdést Gabriel Andreescu. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 25./

1998. június 24.

Dr. Garda Dezső parlamenti képviselőt a képviselőház tanügyi bizottságának tevékenységéről. elmondta, hogy a szakbizottsági tagok mintegy 60 cikkelyt tárgyaltak meg és fogadtak el, a munkálatokat viszont hátráltatta az, hogy gyakran nem állt össze a döntéshozáshoz szükséges kvórum. Nem volt előnyős az RMDSZ helyzete sem: a szakbizottság koalíciós pártokhoz tartozó tagjai "diszkréten felrótták" a benyújtott, önálló magyar egyetemre vonatkozó törvénytervezetet, azzal érvelve, hogy ezzel az RMDSZ "megszegte a protokollumot". A képviselő hangsúlyozza, bár teljes mértékben egyetért a törvénytervezettel és benyújtásának szükségességével, nem tud azonban egyetérteni a benyújtás időpontjával: álláspontja szerint be kellett volna tartani az RMDSZ-frakció döntését, azaz, meg kellett volna várni azt, hogy az oktatási törvény kérdésében a protokollumnak megfelelően szavaznak-e a koalíciós partnerek. A négyek lépése a képviselő szerint lehetőséget nyújtott az RMDSZ-ellenes propaganda felerősödésére. /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 25./

1998. június 24.

Az Evenimentul Zilei ismertette Ion Diaconescu, a parasztpárt és Petre Roman, a Demokrata Párt elnökei által tett nyilatkozatokat, amelyek szerint nem szükséges magyar egyetem Kolozsváron, továbbá Frunda György szenátorral készült interjút közöl, címben emelve ki: ha szombatig, az RMDSZ SZKT üléséig a koalíció nem ad jelzést a magyar egyetem elfogadására vonatkozólag, nem látja be, miért maradna az RMDSZ a kormányban. /MTI/

1998. június 25.

A kormány június 25-i ülésén elfogadta a 17 kisebbségi ingatlan visszaszolgáltatásáról szóló sürgősségi kormányrendeletet. A 17 ingatlan közül 8 a magyar, 3 a német, 1-1 pedig a bolgár, lengyel, török, görög, szerb és örmény közösség tulajdonát képezte az állami birtokba vétel előtt. Ezen az ülésen ugyanakkor / a jún. 10-i koalíciós megállapodásnak megfelelően/ kormányhatározat született az állami magyar tannyelvű egyetem létrehozásának módozatait vizsgáló bizottság felállításáról. A bizottság paritásos alapon működik, magyar és román részről egyaránt 6-6 tagja van: egyetemi tanárok, kormányszakértők. A bizottság elnöke Tokay György kisebbségvédelmi miniszter. A kormányülésen beterjesztették a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia keretében működő magyar tannyelvű tagozat létrehozására vonatkozó törvénytervezet szövegét, amelynek megvitatására a kormány jövő heti ülésén kerül sor. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jún. 25. - 1291. sz./ Az egyetemmel foglalkozó 12 tagú bizottságnak október 15-ig kell elkészítenie jelentését. A 17 kisebbségi ingatlan közül nyolc tartozott korábban magyar egyházak, közösségek tulajdonába. A két nagyváradi püspöki palota mellett az Erdélyi Múzeumi Egyesület székháza, a temesvári Magyar Ház, a bukaresti Petőfi Sándor művelődési ház, a gyulafehérvári Batthyaneum épület és könyvtár, a Brassó mellett lévő szecselevárosi evangélikus oktatási épület és a kolozsvári Dávid Ferenc utcai unitárius nyugdíjpénztár szerepel a listán. Markó Attila, a kisebbségvédelmi hivatal jogi igazgatója elmondta az MTI-nek, hogy elvi határozatról van szó, amelynek alapján az érdekelt nemzeti kisebbségek és intézmények részvételével külön-külön bizottságok tárgyalnak a szóbanforgó épületek jelenlegi használóival /az esetek többségében közintézményekről van szó/ azok jogi helyzetéről, az átadáshoz szükséges jogi eljárásokról, a jelenleg bennük működő intézmények elhelyezéséről. Határidőt nem tartalmaz a kormányhatározat. /MTI/

1998. június 25.

A szenátus június 25-i ülésén két fontos törvénykezdeményezést fogadott el. A kormányt a parlamenti vakáció idején kormányrendeletek kibocsátására feljogosító törvénytervezet a kisebbségi közösségek ingatlanjavainak visszaszolgáltatására vonatkozó tételt is magában foglalja, ezért az ellenzéki pártok /SZDRP, RNEP, NRP/ szenátorai heves magyarellenes kirohanások és hazafias szólamok elpufogtatása után kivonultak a teremből, a szenátus viszont távollétükben szavazattöbbséggel elfogadta a rendelkezést. Ugyancsak véget ért a Securitate mint politikai rendőrség dekonspirálására vonatkozó törvényjavaslat szenátusi vitája. A végszavazást megelőzően Eckstein-Kovács Péter szenátor bejelentette, hogy az RMDSZ-frakció támogatja a törvénytervezetet. Kijelentette azonban, hogy az RMDSZ nézete szerint a módosítások kétértelművé tették a törvényt, ellehetetlenítették a civil társadalom ellenőrzését. Eckstein-Kovács Péter ugyanakkor kifejezte abbeli reményét, hogy a képviselőházi vita, illetve a további egyeztetés folyamán sikerül majd helyreállítani a lerontott eredeti törvényjavaslat szövegét. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jún. 25. - 1291. sz./ A szenátus elfogadta a Ticu Dumitrescu által előterjesztett törvényjavaslatot - ám olyan módosításokkal, hogy maga a szerző kivonult az ülésről, azzal vádolta szenátortársait, hogy elárulták. A szenátor ezért kérte, ne róla nevezzék el a törvényt, amelyet jelenlegi formájában nem vállal. Dumitrescu szenátor javaslata értelmében külön, pártatlan intézmény jött volna létre a több százezer dosszié tárolására, ám a szenátus úgy foglalt állást, hogy a dossziék maradjanak ott, ahol eddig őrizték őket, vagyis a különböző mai hírszolgálatok, állami hatóságok kezelésében. Ez a szenátor szerint nem nyújt megfelelő biztosítékot a személyi dossziékkal való újabb visszaélések ellen. A törvényt a képviselőháznak is el kell fogadnia. /MTI, jún. 25./

1998. június 25.

A kormány tagjai jún. 25-én zárt borítékban nyilatkozatot adtak át Radu Vasile miniszterelnöknek arról, hogy együttműködtek-e a Securitate volt kommunista titkosszolgálattal. A nyilatkozatokat a miniszterelnök elemezni fogja, és maga is nyilatkozatot ír - közölték a kormány ülése után. /MTI, jún. 25./

1998. június 25.

Az RMDSZ képviselőházi frakciója jún. 25-én a következő közleményt adta ki: Az RMDSZ képviselőházi frakciójának meggyőződése, hogy dr. Bárányi Ferenc egészségügyi miniszternek és Temes megyei parlamenti képviselőnek nem kell lehajtania a fejét sem az 1961 előtti, sem azutáni közismert tevékenységéért, még kevésbé azért, hogy a szekuritáté üldözöttjévé és többszöri áldozatává lett. Ugyanakkor elítéli azt a lejáratási kampányt, melyet dr. Bárányi Ferenc ellen folytatnak, s amelynek célja a totalitárius diktatúra áldozatainak és kiszolgálóinak tudatos összemosása. Ezért elfogadhatatlannak tartja, hogy a titkosszolgálatok irattárából szelektív módon olyan dokumentumok kerülhetnek napvilágra, amelyeket politikai visszaélésekre használnak fel. Az RMDSZ képviselőházi frakciója szolidaritásra és következetességre szólítja fel a romániai demokratikus, haladó erőket, éppen azért, hogy a diktatúra káros örökségét elutasítsák és végképp felszámolhassák. Ennek reményében sürgeti a Ticu-Dumitrescu szenátor kezdeményezte dosszié-törvény mielőbbi véglegesítését és haladéktalan alkalmazását. Addig is, a fentiek és a Temesvári Kiáltvány 8. pontjának szellemében, az RMDSZ képviselőházi frakciója eleget tesz a belső átvilágítás kötelességének és követelményének. /RMDSZ Tájékoztató (Bukarest), jún. 25. - 1291. sz./

1998. június 25.

A Vallásügyi Államtitkárság a kormány elé terjesztette a vallásügyi törvénytervezetet. A törvénytervezet a 15 hivatalosan elismert romániai egyház képviselőinek egyetértését tükrözi, amely 1997-1998 között hat találkozó alkalmával fogalmazódott meg. /Szabadság (Kolozsvár), jún. 25./

1998. június 25.

Bodó Barna tanulmányában azt vizsgálta, hogy mitől függ a kisebbségek anyanyelvi jogérvényesítése, kitért a helyi elit szerepére. 1997 folyamán néhány bánsági településen, köztük Temesváron vizsgálták a helyi elit szerepét. Az egyes népek azt szeretnék elfogadtatni egymással, hogy "otthon vannak". Az otthonosság legtermészetesebb kerete az anyanyelvhasználat. Többségi nyomásra a kisebbségi anyanyelvhasználat magánjellegűvé válik. A kisebbségi elit számára a nemzeti keret többnyire önkorlátozásként jelentkezik, például a házastárs kiválasztásában vagy az iskola nyelvével kapcsolatos döntésben. A szórványban pedig, ahol a félszázezres városban két iskola kínál csupán anyanyelvi képzést, vállalni kell azt, hogy több időt vesz igénybe az iskolába járás. Az ötezer fős magyarság Lugoson általános iskoláját sem tudja fenntartani, pedig ekkora közösség általában középiskolát éltet meg. A szórvány magyar elit rejtőzködik, a közösség élére nincs ki odaálljon. "Demográfiailag erős települések évek óta nem tudnak kiállítani egy-két olyan helyi vezetőt, akik mögé a közösség fölsorakozhatna" - állapította meg Bodó Barna. A szórvány elit nem is keresi az országos kisebbségi intézményekkel való kapcsolatot. Az oktatás területét nézve Hargita megyében szinte minden magyar gyermek magyar iskolában tanul, a másik véglet Temes megye, ahol a magyarul tanuló magyar tanulók részaránya 22 százalék. - A szórványban az elit jelentős részét semmilyen tevékenység nem köti az anyanyelvhez. Vidéki városokban - Lugoson, Zsombolyán -, ahol egy-két évtizede jelentős helyi magyar kulturális élet folyt, magyar líceumi tagozat létezett, már az általános iskolák léte is veszélyben van. Ez olyan új helyzet, amelyre az oktatás felelős irányítói nem voltak felkészülve. Iskolabuszokat kell beállítani, bentlakásprogramot kell elindítani, el kell érni, hogy magyar szaktanárok tanítsanak, mert jelenleg sok magyar tanár román iskolában tanít. - Ki kell térni a sajtó szerepére is. Temesvár hetilapja - a Heti Új Szó - fennmaradásáért hatalmas harcot vív, ebben az RMDSZ - anyagiak hiányában - nem tudja segíteni. - A helyi elit nincs helyzete magaslatán. /Bodó Barna: Helyi elit és az anyanyelvi oktatás. = A Hét (Bukarest), jún. 25./

1998. június 25.

Hadadon sok évi szünet után újra megnyílik a könyvtár. Péter Rozália rendberakja a tizenkétezer kötetes könyvtárat, elvégzi a selejtezést és összegyűjti a falubelieknél található könyveket, ezután újra megnyitja kapuit a Wesselényi-kastélyban levő könyvtár. /Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 25./

1998. június 25.

Rasvan Popescu, a román kormány szóvivője szerint a jún. 25-én létrehozott paritásos bizottság feladata a magyar tannyelvű állami egyetem létrehozásáról szóló tervezet kidolgozása, továbbá egy ilyen egyetem szervezeti és működési szabályzatához szükséges dokumentáció összeállítása lesz. A tanulmány és az akkreditálási dokumentáció benyújtásának határideje október 15. - Az állami televízió azzal kommentálta a bejelentést, hogy a nyáron nem jön létre a magyar egyetem. Borbély Lászlót, az RMDSZ kormányzati ügyvezető alelnökét, területrendezési államtitkárt megkérdezte a tévériporter, hogy szerinte milyen döntés várható az RMDSZ hét végi kolozsvári tanácskozásán a koalícióban való további részvételről. Borbély annak a személyes véleményének adott hangot, hogy a szövetség nem fog kiválni a kormányból, de a döntés az RMDSZ "belső parlamentjére", az SZKT-ra tartozik. Verestóy Attila, a szövetség szenátusi frakcióvezetője egy rádiónyilatkozatban szintén azt hangsúlyozta, hogy a kormányzati részvétel fenntartását támogatja. - Ugyanakkor az RMDSZ-politikusokat elégedetlenséggel töltötte el, hogy bár a június 10-i koalíciós egyezségben értelmében a képviselőház oktatási bizottságának június 25-ig be kellett volna fejeznie a tanügyi törvényt módosító kormányrendelet jóváhagyására vonatkozó jelentés kidolgozását, erre nem került sor. A bizottság több, a kormánytöbbség, illetve az ellenzék pártjaihoz tartozó tagja távol maradt a szerdára tervezett ülésről, amelyen a kisebbségekre vonatkozó előírások, köztük az önálló egyetemalakítás jogára vonatkozó pontok jóváhagyására is sor kerülhetett volna. /MTI, jún. 25./

1998. június 26.

Június 26-án megkezdődött Kolozsváron az RMDSZ Szövetségi Egyeztető Tanácsa /SZET/. Felelősségteljes elemzés, körültekintő helyzetfelmérés és tárgyszerű bírálat jellemezte az SZET Kolozsváron lezajlott ülését - értékelte Markó Béla szövetségi elnök a testület aznapi munkáját. Mint Markó az MTI-nek elmondta, a SZET áttekintette a koalícióban és azzal kapcsolatban az elmúlt hónapokban végbement eseményeket, így az áprilisban Radu Vasile vezetésével újjáalakult kormány programját és működését. Ezt követően Takács Csaba, az RMDSZ ügyvezető elnöke beszámolt a SZET-nek a szövetség munkájáról, majd Tokay György kisebbségvédelmi miniszter, valamint két meghívott államtitkár a kormányprogram különböző elemeiről beszélt a testület tagjainak. Az ülésen felelősségteljes vita bontakozott ki az RMDSZ koalíciós részvételének hasznáról, eredményeiről, de kudarcairól is. Markó Béla elmondta: a testület tárgyszerű bírálatokat is megfogalmazott a koalíciós részvétel ügyében, különös tekintettel az egyházügyi kérdésekre, valamint az önálló állami magyar egyetem alapítását illetőleg újraindítását érintő problémákra. A SZET tagjai - mondotta Markó - kedvezően ítélték meg és értékelték a kisebbségektől jogtalanul elvett 17 ingatlan visszaadásáról született kormányrendeletet és az egyetem-alapítással foglalkozó kormánybizottság létrehívását. A SZET tagjai megtárgyalták azt a javaslatot, hogy le kell bonyolítani az RMDSZ- tisztségviselők átvilágítását, de ehhez megfelelő szabályozást kell kidolgozni. Ami a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) jún. 27-én megnyíló ülését illeti, Markó hangoztatta, hogy az RMDSZ "belső parlamentjének" is nevezett fórumon is a szövetség politikai, szervezeti és kormányzati tevékenységéről szóló beszámolók hangzanak el. Valószínűnek mondta, hogy az SZKT-ülésen éles vita bontakozik ki a Securitate-dossziék ügyéről. Markó annak a reményének adott hangot, hogy az SZKT jól elemzi majd a történteket, és azokból helyes következtetéseket von majd le. /MTI, jún. 26./

1998. június 26.

Szőcs Géza az átvilágítás követelményét hangsúlyozta írásában. A közvélemény arra kíváncsi, ki volt a Securitate embere. De miért a múlt idő, tette fel a kérdést Szőcs Géza. "Ki az, aki úgy gondolja. hogy az RMDSZ - az első számú politikai ellenség - nincs ma is keresztül-kasul átszőve informátorokkal, sőt annál is többel: máshol hozott döntések végrehajtóival, nemegyszer ítéletvégrehajtóival?!" Nem véletlen, hogy most kerülnek elő azok az iratok. Bárányi nem hagyta zsarolni magát, hanem vállalta: szekus volt. Szőcs Géza összefoglalta Bárányi múltját, kitérve arra, hogy 1982-ben őt rejtegette, nem kis kockázattal. 1989-ben Tőkés László mellé állt, nem kis kockázattal. 1989 őszétől - Szőcs Gézán keresztül - a Szabad Európa rádió titkos temesvári tudósítójaként működött. Ezért "mérlegelni vagyunk kötelesek", hangsúlyozta Szőcs Géza, ki mit követett el ténylegesen. - A múltfeltárás úgy lenne teljes, ha nemcsak a besúgók neve lenne ismert, hanem a megbízóké, a beszervezőké is. Szőcs Géza arra is emlékeztetett, hogy a Securitate a régi időkben minden kihallgatáson kötelező módon jelentést írt. Az ilyen kihallgatási jegyzőkönyveket próbálják meg mostanában ügynöki tevékenység bizonyítékaként felmutatni. A cél a hiteles politikusok lejáratása vagy megbüntetése. Mindezek miatt az RMDSZ-nek az elmúlt évtizedek történelmének őszinte feltárását kell szorgalmaznia, nyújtson be az RMDSZ egy ilyen törvényjavaslatot. Addig is az RMDSZ - javasolta Szőcs Géza - végezze el saját közszereplőinek átvilágítását. /Szőcs Géza: Átvilágítást!, avagy közszereplőink múltjának átvilágítása, mint imperatívusz. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 26./

1998. június 26.

Kötő József oktatási államtitkár, az RMDSZ ügyvezető alelnöke jelentős lépésnek tekinti a román kormány jún. 25-i döntéseit a magyar állami egyetemmel és egyes elkobzott közösségi javakkal kapcsolatban. Mindez azt bizonyítja, hogy a partnerekben megvan a politikai akarat e kérdések megoldására. Ami történt, azt egy folyamat kezdetének kell tekinteni, jelentette ki. A teljes igazságtételt az egyházügyi törvény elfogadása jelentené, amely a jogtalanul elkobzott javak természetbeni visszaszolgáltatásáról intézkedik, továbbá a közösségi javak visszaszolgáltatásáról szóló törvénytervezet, továbbá az, ha lehetővé teszik, hogy a következő év költségvetésébe bekerüljenek az egyetem létrehozásához szükséges infrastrukturális beruházások. Kötő József elmondta, hogy a bizottság nemcsak a hazai, hanem a külföldi természetes jogi személyek támogatásának megszerzésével is foglalkozik, tehát a szükséges infrastruktúra létrehozása akár kormányközi együttműködéssel is elképzelhető. A bizottságnak állandó székhelye és fizetett alkalmazottja lesz a Kisebbségi Hivatal keretében, ami biztosítja tevékenységének folytonosságát. A kormány következő ülésén kedvező határozat várható a Gheorghe Dima Zeneakadémia magyar pedagógusképző tagozatának és a Babes-Bolyai Tudományegyetemen létrehozandó magyar nyelvi, irodalmi és néprajzi kar ügyében - közölte Kötő, aki szerint a Szövetségi Képviselők Tanácsának hét végi ülése azt is elemezni fogja, hogy a tanügyi bizottság az ígéretek ellenére sem készítette el jelentését az oktatási törvény módosításáról. /Szabadság (Kolozsvár), jún. 26./

1998. június 26.

Szokondon, a megüresedett plébánián 1996 óta rendszeresen szerveznek nyári táborokat a fiataloknak. Igény mutatkozott arra, hogy a plébánia befogadóképességét növeljék, emiatt megvásárolták a szomszédos házat. Németországi segítséggel történt a bővítés, így hozták létre az új katolikus központot, a Szent Ignác Lelkiségi Központot, ahol a csoportok egymást válthatják. A központ megszentelése jún. 26-án történt. /Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 27./

1998. június 26.

A Német Demokratikus Fórum 1994-ben adta ki a Deportarea etnicilor germani in Uniunea Sovietica 1945 /A német etnikumúak deportálása a Szovjetunióba 1945-ben/ című dokumentumgyűjteményt, amely 70 ezer német nemzetiségű román állampolgár elhurcolásáról szól. A könyvben olvasható, hogy a román belügyminisztérium 1944. december 31-én a 32137-es számú parancsban adott utasítást a német nemzetiségűek internálására, majd az 1945. jan. 3-án kiadott 51093-as és 15345-ös számú útmutatókban tudatta a csendőrséggel és rendőrséggel, hogyan kell ezt megvalósítani. Észak-Erdélyből a szovjet hadsereg kiutasította a román közigazgatást, ezért ezen a területen maguk a szovjet katonák hurcolták el a németeket. /Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), jún. 26./

1998. június 26.

Az RMDSZ vezetői megbeszélést folytattak Emil Constantinescu államfő főtanácsosával, Zoe Petre asszonnyal. Verestóy Attila, az RMDSZ szenátusi frakciójának vezetője kifejtette: a találkozó kapcsolatban állt a Szövetségi Képviselők Tanácsának hét végi kolozsvári tanácskozásával, amely a szenátor szerint "végelszámolást" hozhat a az RMDSZ és a koalíciós partnerei között az eddigi beváltatlan ígéretek kapcsán, pontosabban, az egyházi és közösségi javak visszaadásával, valamint az önálló magyar egyetem újraindításával kapcsolatban. Verestóy elfogadhatatlannak nevezte, hogy az egyezséget a koalíciós partnerek minden nap másképpen próbálják magyarázni, és leszögezte: amennyiben nem történik előrelépés, akkor nem az RMDSZ fog kilépni a kormányból, hanem "a koalíció távolodik el a szövetségtől". /Romániai Magyar Szó (Bukarest), jún. 26./


lapozás: 1-30 ... 1111-1140 | 1141-1170 | 1171-1200 ... 2281-2299




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék