udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 4106 találat lapozás: 1-30 ... 601-630 | 631-660 | 661-690 ... 4081-4106 I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2000. március 11.

Bíró Béla ismert nézetét fejtette ki újra, most Max van der Stoel multikulturális egyetemet szorgalmazó javaslatát kommentálva. Bíró Béla sietett kijelenteni, ki a gyanús: "A saját nyelvi univerzumába bezárkózó tudós már eleve gyanús, sőt több is annál..." Megállapította, hogy a javaslat kapcsán az "egyetem magyar anyanyelvű tanárainak tehát lelkendezniük kellett volna. Arra kellett volna törekedniük, hogy a háromnyelvű egyetemi lapon túlmenően az egyetem által kiadott összes dokumentum, az egyetemen elhelyezett feliratok, sőt tanácskozások többnyelvűsége se maradjon ki a konkrét célok közül, hiszen a multikulturalitás /a valóságos/ ezek nélkül elképzelhetetlen." Könnyedén hozzátette: "Hogy az egyetem román nacionalistái a magyar és német nyelv kvázi hivatalossá tételét - ez idő szerint - még kevésbé fogadnák el", "ez már későbbi kérdés.." Bíró szerint az elzárkózás gesztusait a magyaroknak föl kellene adniuk. /Bíró Béla: Valójában ki a multikulturális? = Krónika (Kolozsvár), márc. 11./

2000. március 11.

Kolozsváron az Állami Filharmónia az 50-es évek elején alakult meg. Most nagyon nehéz helyzetben vannak. Simon Emil, az intézmény igazgató-karmestere feltárta az áldatlan, nyomorúságos helyzetet. Nem csak a meghívott vendégeket nem tudják kifizetni, de a nevetségesen alacsony béreket sem. Egy kezdő filharmóniatag havi fizetése nem éri el a 600 ezer lejt sem, míg egy hasonló képességű zenész például Konstancán 2,5 milliót kap. Ezért a legjobb zenészek elmennek más zenekarokhoz, vagy külföldre távoznak. A megyei tanács rendkívüli anyagi segítséget szavazott meg az intézménynek. Így az alkalmazottakat ki tudják fizetni. Ez csupán pillanatnyi megoldás. Simon Emil segítséget kér intézményének. /Nehéz helyzetben a kolozsvári filharmónia. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 11-12./

2000. március 11.

Mint a Gellért Sándor szavalóverseny szervezőjének, adataim vannak arról, hogy Petőfi-versekkel nagyon ritkán, csak elvétve találkozhattunk az eddig megrendezett nyolc versenyen. Ennek csak egy magyarázata lehet: nem ismerik Petőfi költészetét. Nagy vesztesége ez korunk fiatalságának!" Csirák Csaba, a szatmárnémeti Szent-Györgyi Albert Társaság társelnöke írta e sorokat 1998. február 4-én Dávid Gyulának. Nagy vonalakban hasonló tartalmú levelet küldött akkor az erdélyi magyar művelődés több más jeles képviselőjének. Az eredmény: Petőfi születésének 175. és halálának 150. évfordulója alkalmából 1998 január és 1999 március között megrendezték a Romániai Petőfi Sándor Vers- és Prózamondó Versenyt, melyre 1225 iskolás nevezett be tíz megyéből, legtöbben Szatmár, Beszterce és Maros megyéből, de még Hunyad megyéből is 62-en. Az a kiskönyv, amelyet Csirák Csaba, a verseny főszervezője most adott ki mind az 1225 diák nevét felsorolja, s van közte ilyen is, mint Marian Ioan, Turcu Dan vagy Echardt Caius. /1225 diák 442 Petőfi-verset szavalt. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 11-12./

2000. március 11.

Kéthetente jelentkezik a Szegedi Rádió és a Temesvári Rádió műsorában az Európa Hullámhosszán kétnyelvű - magyar-román - 55 perces magazinműsor. A közös rádióadás március 9-én ünnepelte harmadik születésnapját a Temesvári Rádió székhelyén. A négytagú, román-magyar szerkesztőségében két temesvári és két szegedi, mindkét nyelven beszélő szerkesztő dolgozik: Lang János, Kimpián Péter (Szeged), valamint Nica Ágnes, Lehőcz László (Temesvár). Az Európa Hullámhosszán a Duna-Maros-Körös-Tisza Eurorégió eseményeiről szól, a határtérség közéleti, gazdasági, kulturális és civil kapcsolatairól, továbbá a határon átnyúló együttműködésről. Az Európa Hullámhosszán első kétnyelvű adása 1997 januárjában hangzott el, amely márciustól már a Temesvári Rádióval történő együttműködésben készült. Az 55 perces műsorok magyar változatát a Temesvári Rádió hullámhosszán (630 KHz) szombaton 14-15 óra között hallhatják a rádióhallgatók, a román változatot este 6,05-kor tűzik műsorra. Főbb témáik: az európai regionalizmus és a DMKT Eurorégió működése, a szakmai és civil szervezetek kapcsolata, ipari lehetőségek, befektetések ösztönzése stb. /Európa Hullámhosszán - bánsági eurégiós rádióműsor. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 11-12./

2000. március 11.

Nehezen halad Szatmárnémetiben a Rákóczi Kollégium épületének elkészítése. Sipos Miklós szatmári református esperes elmondta, hogy a magyarországi pályázatokhoz fűzött remények nem jöttek be. Újabb pályázatokat fognak benyújtani, különböző alapítványokhoz. Márc. 10-én a másfél évtizede Németországban Paulovics László képzőművész egy grafikai alkotást adományozott az épülő Rákóczi Kollégium javára. /Turos Lóránd: Paulovics László ajándéka a Rákóczi Kollégium javára. = Nyugati Jelen (Arad), márc. 11./

2000. március 11.

Kvarda Józsefet, a Magyar Koalíció Pártjának alelnökét, parlamenti képviselőt választotta a Csemadok országos elnökévé márc. 11-én a Szlovákiai Magyar Társadalmi és Közművelődési Szövetség /Csemadok - megtartotta a régi nevét/ előrehozott közgyűlése. A Dunaszerdahelyen zajló közgyűlésen a több mint száz küldött a szövetség három alelnökét is megválasztotta. A kelet-szlovákiai régiót alelnökként ezentúl Köteles László, a közép-szlovákiait Balajti Lajos, a nyugat-szlovákiai régiót pedig Miklósi Péter képviseli a hetvenezer tagot számláló szövetség országos vezetésében. /Új elnök a Csemadok élén. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 13./

2000. március 12.

Az RMDSZ gazdasági munkacsoportja március 12-én, a képviselőházban elemezte Románia középtávú stratégiájának alapját képező makrogazdasági modellt. A tanácskozáson részt vettek: Bara Gyula államtanácsos, Borbély László, a Közmunkaügyi és Területrendezési Minisztérium államtitkára, Neményi József, a Versenytanács címzetes államtitkára, Lányi Szabolcs, az Országos Tudomány-, Technológiaügyi és Újítási Ügynökség elnöke, Kerekes Gábor, a Román Fejlesztési Ügynökség alelnöke, Demeter Attila, a Román Fejlesztési Ügynökség tanácsosa, Czédly József bukaresti alprefektus, Antal István, Birtalan Ákos és Ráduly Róbert képviselők, valamint Tánczos Barna parlamenti szakértő. A megbeszélés során a munkacsoport tagjai felhívták a figyelmet a modell számos hiányosságára és hibájára, és döntöttek arról, hogy észrevételeiket eljuttatják a középtávú gazdasági stratégiát előkészítő szakértői csoport társelnökéhez, Mugur Isărescu miniszterelnökhöz. /RMDSZ Tájékoztató, márc. 14. - 1679. sz./

2000. március 12.

A magyar egyetemi pasztorációban részt vevők számára hatodik alkalommal rendeztek konferenciát Magyarországon február 18-20-a között, idén Kismaroson. A jelenlevők a római és görög katolikus, valamint a református és az evangélikus egyházat képviselték. A magyarországi egyetemi lelkészségek, közösségek mellett a marosvásárhelyi és a kolozsvári egyetemi lelkészség is meghívást kapott. Bara László egyetemi lelkész (aki két hallgatóval együtt képviselte a marosvásárhelyi lelkészséget), kifejtette, hogy az előadások mellett fontosak voltak a viták, véleménycserék is. Szó volt a nyári táborok szervezéséről is, meghívták őket a zánkai táborba. /VI. Egyetemi Pasztorációs Konferencia. = Vasárnap (Kolozsvár), márc. 12./

2000. március 13.

Újabb környezetszennyezés helyszíne Nagybánya: hírügynökségi jelentések szerint húszezer tonna nehézfémüledék ömlött a borsabányai színesfém-kitermelő vállalat átszakadt derítőgátján át a környező vizekbe. A nagybányai REMIN Rt. cinket és ólmot termelő bányavállalatának derítőgátja a nagy mennyiségű hóolvadás és a napokban lehullt hatalmas csapadék miatt szakadt át. A román illetékesek szerint a mostani szennyeződés nem jár olyan súlyos következményekkel, mint a néhány héttel ezelőtt a Szamosba, majd a Tiszába, végül a Dunába került cián. Romica Tomescu környezetvédelmi miniszter úgy nyilatkozott: az eddigi román mérési adatok szerint a gátszakadás következtében szennyeződött közeli patak, valamint a Visó folyó és a Tisza vizének minőségi mutatói általában megfelelnek a román szabványoknak - a vas-, cink- és ólomtartalom kivételével. A Tiszán Máramarosszigetnél a román szabványokban megengedett vastartalom háromszorosát, a cinktartalom kilencszeresét és az ólom 1,8-szeresét mérték. "Megkönnyebülhetünk, az egyedüli túllépés a cinktartalom tekintetében tapasztalható és nem az ólomnál, ahogy a magyar médiák közölték. Az érintett folyóvizekkel a szomszédos területek vízellátási forrásai nem károsodtak, tehát aggodalomra semmi ok. A Vasér patak, a Visó folyó és a Tisza térségében a felszíni vizek vas-, ólom- és a cinkmutatói csaknem ugyanolyan határok között mozogtak a baleset előtt, mint utána. Nem lehet tehát azt állítani, hogy ennek a balesetnek főbenjáró hatása lenne a környezeti tényezők minőségére. Semmiképpen sem beszélhetünk katasztrófáról. A mostani esetet semmiképpen sem hasonlíthatjuk össze a nagybányai Aurul vállalatnál történt balesettel" - mondotta Tomescu. A márc. 11-i román lapok közlésére reagálva, miszerint a Nyugat szemében Románia "ökológiai pokolnak- tűnik, a miniszter leszögezte: "Nem beszélhetünk arról, hogy Romániában ökológiai pokol lenne, ezt jól meg kell érteni, de meg kell változtatnunk magatartásunkat. Nekünk, akik a környezetre felügyelünk, mind pedig - és elsősorban - azoknak, akik az ipari tevékenységet felügyelik, mindenekelőtt a bányakitermeléssel foglalkozóknak". Tomescu ugyanakkor bezárással fenyegette meg azokat a bányavállalatokat, amelyek nem érvényesítik a biztonságos működtetés követelményeit. - Időközben az ukrán hatóságok is jelezték: őket is érintette az újabb román környezetszennyezés. /Újabb nagybányai környezetszennyezés. Tomescu: Románia nem "ökológiai pokol" = Szabadság (Kolozsvár), márc. 13./

2000. március 13.

A miniszterelnökkel lezajlott egyórás megbeszélés után Emil Constantinescu államfő márc. 13-án bejelentette, hogy megoldódott a Victor Babiuc védelmi miniszter Demokrata Pártból való távozását követően, négy héttel ezelőtt kirobbant kormányválság. Az államfő felkérte Mugur Isarescu miniszterelnököt, hogy hivatalosan terjessze elő Victor Babiuc lemondását, és javasoljon új minisztert helyette. Ez megtörtént, az államelnök kikérte a szenátus és a képviselőház véleményét is, és azonnal aláírta a Demokrata Párt által jelölt Sorin Frunzaverde védelmi miniszterré történő kinevezését, aki márc. 13-án letette a miniszteri esküt. - Constantinescu bejelentette: várja a koalíciós pártok vezetőinek azonnali megegyezését a törvényhozási prioritásokról. /Megoldódott a kormányválság. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 14./

2000. március 13.

Márc. 13-án az RMDSZ bukaresti székházában Markó Béla szövetségi elnök, Takács Csaba ügyvezető elnök, Kötő József tanügyi államtitkár, Asztalos Ferenc, a Képviselőház tanügyi szakbizottságának alelnöke és Nagy F. István oktatásügyi ügyvezető alelnök részvételével oktatáspolitikai tanácskozást tartottak. A napirendi pontok között szerepeltek: Az állami felsőoktatási intézmények magyar oktatási vonalainak szerkezeti átalakítása és szakosodási kínálatának bővítése, újonnan indítandó magyar csoportok beiskolázási számai (jog, közgazdaság). - Az Erdélyi Magyar Alapítványi Egyetem szerepe a romániai magyar felsőoktatásban. - A romániai magyar oktatáskutatás intézményesítése; a bukaresti Neveléstudományi Kutatóintézet kolozsvári fiókjának létrehozás. - Az elméleti és a szakoktatás közötti arány módosítása, a román oktatási reform célkitűzéseinek megfelelően. - A szellemi és testi fogyatékosokat oktató hálózat kiegészítése. - Az iskolahálózat fejlesztése a szórvány területeken. - A romániai magyar felsőoktatásban és közoktatásban oktatók és oktatottak szociális problémáit mérséklő védőháló kérdése. /RMDSZ Tájékoztató, márc. 13. - 1678. sz./

2000. március 13.

Az elmúlt év decemberében Emil Constantinescu elnök nevében "a kommunista erők elleni harcban tanúsított bátorságáért és a szabadságért hozott áldozata elismeréseként" díszoklevelet és emlékérmet nyújtottak át, többek között, Ioan Agache volt milicista tiszt utódainak. Mint ismeretes, az illető személy 1989. december 22-én Kézdivásárhelyen fegyveresen szegült szembe a forradalmi tömeggel, és a felháborodott emberek áldozata lett. Markó Béla RMDSZ-elnök levélben tiltakozott emiatt Emil Constantinescu államelnöknél. /RMDSZ Tájékoztató, márc. 13. - 1678. sz./

2000. március 13.

Az Erdélyben tervezett magyar magánegyetem már idén ősszel megkezdheti tevékenységét, de nagyon fontos lenne, hogy az RMDSZ kormányzati pozíciójával elérje az akkreditálás kérdésének megoldását és az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatására hozott kormánydöntések végrehajtását - jelentette ki márc. 13-ám nagyváradi látogatásának befejezésekor Sasvári Szilárd, a magyar Országgyűlés kulturális és sajtóbizottságának elnöke, akit Szilágyi Zsolt, az RMDSZ parlamenti képviselője hívott meg. Sasvári látogatásának központi témája az Erdélyben tervezett egyházi hátterű magyar magánegyetem ügye és az egyházi ingatlanok visszaadásának problémája volt. - Az első lépés az akkreditálás megszerzése, mert akkor kerülhet szóba az egyetem bővítése, s a jelenlegi 700 fős hallgatói létszám már középtávon jóval több lehet. Sasvári találkozott Tőkés László református és Tempfli József katolikus püspökkel, ellátogatott a helyi színházba, képzőművészeti kiállításon vett részt, majd fórumot tartott. /Sasvári Szilárd nagyváradi útjáról. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 15./

2000. március 13.

Márc. 11-én, a Világszövetség Erdélyi Társasága küldöttállító közgyűlésén, ellenszavazat nélkül, két tartózkodással Patrubány Miklóst jelölte a Magyarok Világszövetsége elnöki tisztére. A küldöttállító küldöttgyűlésen az MVSZ vezetéséből jelen volt Tőkés László tiszteletbeli elnök, Czirják Árpád, a Védnöki Testület tagja, Patrubány Miklós elnökhelyettes, Csörgits József (Horvátország), Toró T. Tibor és András Imre elnökségi tagok. A küldöttállító közgyűlésnek három alapvető feladata volt - nyilatkozta András Imre MVSZ-elnökségi tag, a VET titkára: "Elsődlegesen azt kellett meghatároznunk, hogy az erdélyi küldöttség mit visz magával a májusi világkongresszusra, milyen formában és milyen tartalommal jelenik meg az erdélyi szellem és értékrend a budapesti kongresszuson. Terveink szerint, erre az időre Háromszékről útban Buenos Aires felé, "megpihen" majd egy székelykapu. De szeretnénk, hogy jelen legyenek az erdélyi népzene, népviselet, valamint a hagyományos és modern erdélyi tudományosság eredményei egyaránt. A küldöttgyűlés minden erdélyi magyar akadémikust felkért, hogy vegyen részt a VET-küldöttségben. Az eddigi visszajelzések pozitívak. Ugyanakkor kiállítjuk a modern technikai, kommunikációs eszközök segítségével megvalósított vagy megjeleníthető eredményeinket - a KIÚT és a Nagycsaládos programokat." A VET szorgalmazza az MVSZ Védnöki Testülete és annak elnöke, a tiszteletbeli elnök szerepkörének kiterjesztését és igazi intézményesülését. A VET tervezete szerint az MVSZ Védnöki Testülete a magyar integráció megjelenítője kell hogy legyen, a tiszteletbeli elnök pedig a világ magyarságának nagykövete. Jelen esetben - a VET elképzelése szerint - ez a szerepkör harmonikusan illeszkedik Tőkés László püspöki szerepkörével, együttesen pedig a világ magyarságának szolgálatával. - Tőkés László püspök a tanácskozás kifejtette: bárkit is választanak meg MVSZ-elnöknek, a meglévő feszültségeket képtelen lesz feloldani, az ellentétek mindenképpen újrateremtődnek a szövetségben. Az MTI kérdésére válaszolva a püspök nem zárta ki hogy "utolsó lehetőség gyanánt", a májusi világkongresszuson mégis elvállalja a jelölést, abban az esetben, ha a különböző régiók személyében látnák a szövetség integrálásának, a kívánt béke megteremtésének lehetőségét. /Patrubány a VET elnökjelöltje, Tőkés a világ magyarságának nagykövete. Az erdélyi szellemiségnek jelentős szerepe van az MVSZ megújulásában. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 13./

2000. március 13.

Március 11-én Nyíregyháza és Szatmárnémeti polgármestere Nyíregyházán aláírta a testvérvárosi szerződést. Ez a szerződés csupán keretbe foglalta, hivatalosította a már meglévő együttműködést. Szatmárnémetit a polgármester, valamint Ilyés Gyula alpolgármester képviselte, akinek jelentős szerepe volt a kapcsolatok fejlesztésében. /Szatmárnémeti - Nyíregyháza. Testvérvárosok lettek! = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 13./

2000. március 13.

A református egyházon belül megjelenő különböző irányzatokról tájékoztatott Juhász Tamás teológiai tanár. Különböző, Nyugatról jövő hittérítők, buzgalmi csoportok jelentek meg a kommunizmus alól felszabadult Erdélyben, illetve egész Közép-Kelet-Európában. Az vezette őket, hogy ebben a térségben a kommunizmus szétverte a vallást, az egyházat, és nekik újból meg kell alapítaniuk az egyházat, a keresztyénséget. Ezeknek a mozgalmaknak egyik ága a Magyarországon jól ismert, de Erdélyben is elterjedt Hit Gyülekezete, amely főleg reformátusok között hódított. A református egyházon belül megjelent a koreai-amerikai gyökerű Miskolci Missziós Csoport, az utóbbi két évben pedig a Zimányi József magyarországi lelkész nevével jelzett irányvonal, egy evangelizációs mozgalom. Ugyanakkor felélénkült az Erdélyben sokkal régebben működő CE-szövetség is. A miskolci csoport működése különösen 1992-1997 között volt nagyon erőteljes, de úgy néz ki, hogy most már lecsengőben van. Náluk túlbuzgóság és az idegen pénz érvényesítette befolyását. Itt-ott működnek kisebb csoportok: Brassóban, Széken és a Sóvidéken. A CE betűszó jelentése: Keresztyén Törekvés, angolul Christian Endeavour. Tagjai a református egyházon belül maradtak, de az egyházon belül fokozni kívánják a kegyességi hitgyakorlatot, bibliaórákat, imaköröket tartanak. A hittérítő és kegyességi körökön túl egész sor diakóniai feladatot is vállalnak. 1989 után a CE-szövetség jogi személyként is bejegyeztette magát, nyugati és magyarországi támogatással anyagi hatalomra tett szert. Kiépült struktúrája szerint a CE-szövetség már-már "egyház az egyházon belül". Vele szemben a hivatalos református egyház legnagyobb kifogása az, hogy olyan feladatokat is végeznek, amelyek kizárólag a hivatalos egyházra tartoznak. Templomban, gyülekezetben csak az egyház hivatalos lelkészei, tagjai prédikálhatnak, illetve oszthatnak úrvacsorát, keresztelhetnek. A CE-szövetség azonban ilyen irányba is önállósulni próbál. - Másfél-két éve megjelent Zimányi-féle mozgalom. Zimányi József valahol a Nyírségben lelkész. Szerinte a református egyházban ezelőtt ötszáz évvel nem történt meg végbe teljes mértékben a reformáció., ezért az egyház minden tagjának állandóan megújított vállalással kell megerősítenie azt, hogy ő az egyházhoz tartozik. Ezt az önkéntes vállalás a "megtérés". A mozgalom tagjai azt vallják, hogy a "megtért", köteles állandóan beszámolni tévedéseiről, ballépéseiről, kisebb-nagyobb bűneiről. Ezzel láthatóan el is különülnek a gyülekezetnek azon részétől, amely "nem tért meg". Úgy látszik, komoly anyagi bázissal rendelkeznek, mert táborokat, összejöveteleket és utaztatásokat könnyen meg tudnak szervezni. Tíz, tizenkettőre tehető már azoknak a zömmel fiatalabb református lelkészeknek a száma, akik a Zimányi-féle módszert kedvelik, elsajátították és továbbviszik. - Juhász Tamás leszögezte: a reformátusoknál az evangelizáció vagy hittérítő beszéd szokatlan és ismeretlen. Ezek a beszédek stílusukban távol állnak a református egyház megszokott tanítási és prédikálási módszerétől. A Zimányi-féle evangelizációk lebecsüléssel néznek a hivatalos egyházra, és annak intézményeire. Nem tartják elégségesnek vagy jónak azt, hogy egyháztagság egyenlő a keresztséggel. Ők azt állítják, hogy azt csak attól kezdve lehet keresztyénnek számítani, ha azt az illető személy "megtéréssel" ki is nyilatkoztatja. Lebecsüléssel nézik az egyházban a templomjárást, az egyházi hagyományokat, szokásokat. Üres szokásoknak tekintik, amíg ezeket a hívek megtérési nyilatkozattal nem erősítik meg. Juhász Tamás kifejtette: a református egyház nem tartja szükségesnek, hogy a meggyőzés hatását ilyen szóbeli nyilatkozattal erősítsék meg. Zimányiék szerint a tánc, alkoholfogyasztás, cigarettázás helytelen, ez tipikus szektás megnyilvánulás. Ezen a téren a Zimányi-féle evangelizáció találkozik a CE-szövetséggel, valamint a miskolci irányzattal. Juhász Tamás szerint hamis, helytelen szemléletük van a bűnről és a "megtérésről". A Biblia nyilatkozattétellel egybekötött látványos megtérésre felhívást nem ír elő. Azt, hogy az egyházban lévőnek azt mondják, térjen meg, nem tudják elfogadni, szögezte le Juhász. Hozzátette: a legfájdalmasabb az, hogy a tömbmagyar gyülekezetekben mind kulturális, mind politikai szempontból megosztják a közösséget. Ezek a térítők figyelmen kívül hagyják a magyarság egységének szempontját. Úgy látja, hogy nem áll fenn a szakadás veszélye a református egyházon belül. Egy hónapja folyik az a beszélgetéssorozat, amit az Erdélyi Református Egyházkerület vezetősége kezdeményezett a Zimányi-féle mozgalommal és a CE-szövetséggel. Élesek a viták, mélyek az ellentétek. Nem akarnak külön egyházat létrehozni, mint ahogyan azt a miskolci csoport szerette volna. Juhász Tamás attól tart, hogy akiket megzavar egy ilyen evangelizációs mozgalom, azok fogékonyak lesznek valamelyik szekta, szabadegyház irányába. /Papp Annamária: Egyház az egyházban? Interjú Juhász Tamás teológiai professzorral. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 13./

2000. március 13.

Nagymajtényban megemlékeztek az 1848-49-es forradalom és szabadságharc évfordulójáról és a tisztelegtek a politikai üldözöttek emléke előtt. Az emlékezés a templomban, szentmisével kezdődött. Martin Lőrinc plébános hangsúlyozta: "kötelességünk a szabadságért küzdő magyar hőseink emlékét megőriznünk és ápolnunk." Varga Attila parlamenti képviselő mondott beszédet. /Nagymajtény. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), márc. 13./

2000. március 13.

Az idei március 15-i ünnepi rendezvények helyszíne és időpontja a következő: Arad: március 14-én. 16.30 órától a szabadságszobor elemeinek megkoszorúzása a minorita rendház udvarán. 17 órától zenés- irodalmi előadás a Minorita Kultúrházban, március 15-én 17 órától koszorúzás és emlékezés a vesztőhelynél. Beszterce-Naszód: március 12- én 17 órakor a besztercei kultúrházban lesz ünnepi megemlékezés. Brassó: március 12- én 15 órától koszorúzási ünnepség az alsó-tömösi hősök emlékművénél, március 15-e 17 órától koszorúzási ünnepség a hosszúfalusi temető 1848-as emlékművénél, amit ökumenikus istentisztelet követ a türkösi katolikus templomban. Csík: március 15-én Csíkszeredában 10-kor ünnepi rendezvény, majd a területi szervezet a kászoni szervezettel közösen szervezi meg a 15 órai Nyerges- tetői ünnepséget. Fehér: március 15-én a központi ünnepség helyszíne az enyedi Vártemplom, mely ünnepi istentisztelettel kezdődik, majd ünnepi beszédekkel és fogadással folytatódik. Az előadást Gúdor Botond magyarigeni református lelkész előadása zárja az Erdély-hegyaljai 48-49-es eseményekről. Felső-Háromszék: március 15-én Kézdivásárhelyen 11 órától hagyományos lovas felvonulás, a környékbeli hagyományőrző csoportok bevonásával, az ünnepség díszvendége Markó Béla. Háromszék - Sepsiszentgyörgy: március 15-én 10 órától koszorúzási ünnepség, ezt követően 16.45 órától emlékünnepség a Szemerja negyedi Kisstadionban. 18.30 órától ünnepi előadás a Szakszervezetek Művelődési Házában, majd 19 órától hangverseny a Tamási Áron Állami Színházban. Kolozs: március 14-én 16 órától Hídelvén ökumenikus istentisztelet és ünnepi műsor, majd honvédsír koszorúzás a kismezői temetőben, 19 órától ünnepi gálaműsor az Állami Magyar Operában; március 15-én 12 órától ökumenikus istentisztelet a Szent Mihály templomban, 14.30 órától koszorúzás a Biasini szállónál, 19-kor emlékműsor az Állami Magyar Színházban, március 16-án 18 órától a Pro Iuventute székházban az RMDSZ belmonostori kerületének emlékműsora. Krassó-Szörény: március 15-én 17 órai kezdettel koszorúzás a Kereszthegyen a Hergoltz féle 1848-as emlékműnél. Maros: március 15-én Marosvásárhelyen de. 11 órakor a területi szervezet vezetősége a Nicolae Balcescu szobornál koszorúzik. Az eseményre meghívták a román pártok képviselőit is. 15 órakor a Székely Vértanúk emlékművénél tartanak megemlékező ünnepséget, március 19-én: 19 órától a Nemzeti Színház nagytermében megemlékező ünnepség a Fekete Márciusról. Történelmi Máramaros: március 15-én 10 órától ünnepi megemlékezés a református templomban, majd 11.30-kor koszorúzási ünnepség az emlékműnél, valamint a református és katolikus temetőben. 17 órától koszorúzási ünnepség a hosszúmezői emlékműnél. Nagybánya: március 15-én délelőtt koszorúzás a római-katolikus, a református temetők 1848-as honvédsírjainál, valamint a Petőfi emléktáblánál, cserkész-zarándoklat a város 1848-as emlékműveinél, majd este 18 órakor a Városi Színház termében megemlékező kulturális műsort tartanak. Szilágy: március 15-én 10 órától ökumenikus istentisztelet a belvárosi református templomban, 11 órától az 1848-49-es emlékmű koszorúzása, amit 11.30 órától megemlékező ünnepség követ a Wesselényi szobor előtti téren. 12.30 órától a református temetőben lévő honvédsírok megkoszorúzása. 18.30 órától előadás a szakszervezetek művelődési házában. Udvarhelyszék: március 15-én a megemlékezést a polgármesteri hivatal szervezi. Ezzel egyidőben Magyar Ifjúsági Konferenciát is tartanak, melynek meghívottja Deutch Tamás. Bukarest: március 15-én du. 17-kor a Zalomit utca 6. szám alatti Petőfi Házban ünnepi megemlékezést rendez a bukaresti Petőfi Művelődési Társaság, amelyen előadások és művészi megnyilvánulások hangzanak el. /A tizedik szabad romániai március 15-e "menetrendje" = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 13./ Az RMDSZ Temes megyei szervezete a helyi magyar ifjúsági szervezeteket kérte fel a 2000. évi március 15-ei ünnepi rendezvények megszervezésére. A Temesvári Magyar Ifjúsági Szervezet (TEMISZ) által összehangolt megemlékezésen az ünnepi beszédeket is az ifjúsági szervezetek (TEMISZ, TMD) és a Bartók Béla Líceum diákjai tartják. A felkérés azért is jogosnak tűnik, mert a Temesvári Magyar Diákszervezet (TMD) - a Városháza mellett - jelentős mértékben hozzájárult a szabadfalui Petőfi-emlékmű felújításához. Az ünnepség március 15-én, 16 órakor a Szabadfalui emlékműnél lesz. Koszorúzások lesznek 14 órakor a Girodai úti 48-as obeliszknél, 15,30-kor az Eftimie Murgu szobornál, 17 órakor a józsefvárosi temető honvédsírjainál, 18 órakor az újszentesi Petőfi-emlékműnél. A megemlékezések sorát vasárnap, március 12-én a Millenniumi templomban a Szabó Dénes esperes-plébános által celebrált szentmise nyitja meg, amelynek keretében Mátray László színművész szaval és Toró T. Tibor helyi RMDSZ-elnök mond emlékbeszédet. /Pataki Zoltán: Rendhagyó március 15-ei ünnepség Temesváron. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 13./ Gyergyószentmiklós rendezvények sorával köszönti a magyar szabadságharc napját: a X. Sífutó Emlékverseny az ünnepnap jegyében zajlik a Bucsin tetőn. Március 13-án a Salamon Ernő Líceum V-VIII osztályosai immár tizedik éve szavalóversennyel ünnepelnek. Március 14-én a Salamon Ernő Gimnáziumban a Széchenyi Kör, majd a Fogarassy Mihály Általános Iskola emlékezik meg a magyar szabadságharcról. 14 órakor gyermekrajz-kiállítás nyílik a Figura Galériában, 15,30-tól pedig diákok történelmi vetélkedője a Salamon Ernő Líceumban. Este 18 órákor a Korona nagytermében, az ünnepi megemlékezésen előadást tart dr. Garda Dezső történész, és fellép az Ipartestület Férfidalárdája, a Domokos Pál Péter női kórus, a Szent Miklós kamaraegyüttes, a Dalocska gyermekkar, valamint a verseket tolmácsoló Laczkó Attila. 19 órától Papp Kincses Emese Virrassz velem című naplóregénye bemutatójának ad otthont a Korona tükörterme. Március 15-én 15 órától ünnepi szentmise a város templomaiban, 16 órától ünnepi megemlékezés és koszorúzási szertartás a Petőfi-szobornál. Ezt követően a hagyomány szerint gyertyás körmenet indul a temetőbe, ahol koszorúzási szertartással és közös imádkozással emlékeznek a város elhunyt hőseire. /Március 15. Gyergyószentmiklóson. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), márc. 13./

2000. március 14.

Márc. 14-én dr. Garda Dezső Hargita megyei képviselő a képviselőházban a magyar forradalom és szabadságharc 152. évfordulójáról emlékezett politikai nyilatkozatában. A felszólaló kiemelte, hogy a márciusi magyar forradalmi események lehetővé tették a társadalom előrehaladását szolgáló reformok megvalósítását. Dr. Garda Dezső kitért arra a tényre, hogy az 1848-as forradalom eseményeit a román történészek nagy része a magyarellenesség szítására használta és használja fel, holott a magyar szabadságharc eseményei a két nép kölcsönös tiszteletét is eredményezhetnék. /RMDSZ Tájékoztató, márc. 14. - 1679. sz./

2000. március 14.

1999 januárjában Frunda György RMDSZ-szenátor javaslatot terjesztett az Európa Tanács jogi bizottsága elé, amelyben a kisebbségi kérdést monitorizáló ad-hoc bizottságok létrehozását kérte. A múlt héten a bizottság elutasította a javaslatot. A román média ezt úgy értelmezte, hogy az ET ellenzi a kollektív jogokat, és nem támogatja a nemzeti közösségek kérdésének ilyenszerű nemzetközi szabályozását. A Szabadság kérésére Frunda György részletezte a történteket. Javaslatában kérte az ad-hoc kisebbségi bizottság létrehozását, hogy az kidolgozza az Európai Emberjogi Egyezmény mellékleteként a kulturális jogokról szóló egyezséget, másrészt járjon közben azért, hogy a tagországok ratifikálják a Kisebbségi Keretegyezményt, a Regionális és Kisebbségi Nyelvi Chartát, a Helyi Önkormányzati Chartát, illetve monitorizálja az aláírt egyezmények tiszteletbentartását. Ebben a kérdésben az a döntés született, hogy a monitorizálási bizottság fog eljárni. Igaz, hogy a jogi bizottság negatív véleményezést adott, de ez nem jelent elutasítást, mivel a végső döntést az ET közgyűlésének bürója fogja meghozni. A jogi bizottság álláspontja az, hogy a nemzeti közösségek kérdése túl fontos ahhoz, hogy ad-hoc bizottság döntésétől függjön. Végül határozat született: a jogi bizottságot nevezik ki a kisebbségi kérdéseket felügyelő és kezelő fő bizottságnak. Nem igaz tehát a román sajtónak Adrian Nastase kijelentéseire alapozott állítása, hogy az ET közgyűlése elutasítja a kollektív jogokat. Az ET elnöke, a főtitkára, és az Európai Emberjogi Bíróság is egyöntetűen állítja, hogy adott területen a kollektív jogok elismertek. /Gál Mária: Frunda cáfol. Nincs szó veszteségről. = Szabadság (Kolozsvár), márc. 14./


lapozás: 1-30 ... 601-630 | 631-660 | 661-690 ... 4081-4106




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék