udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 6089 találat lapozás: 1-30 ... 2191-2220 | 2221-2250 | 2251-2280 ... 6061-6089 I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2003. május 21.

Petrozsény magyarsága szórványban él, tájékoztatott Versánszky Eduárd, a helyi RMDSZ elnöke. Az 1992-es népszámlálás során 5737-en nyilvánították magukat magyarnak, az akkori város összlakosságának 9,8-10 százaléka, azonban a tavalyi számláláskor 1400-zal kevesebben mondták magukat magyarnak. Ez nagy visszaesésnek számít. A rendszerváltás előtt néha ellátogatott ide egy-egy színház. A rendszerváltás után az RMDSZ próbálta a magyarokat összegyűjteni. 1991-ben létrejött a Petrozsényi Ifjúsági Szövetség. Később megszűnt ez az ifjúsági szervezet, de ezelőtt egy évvel újraalakult. Már nincs önálló magyar iskola, az elemiben összevont osztályok működnek 14 diákkal, míg az V-VIII. osztályban 24-en tanulnak. A szülők egyre kevesebb gyereket írattak magyar iskolába. A magyar iskolát kijárt gyermek nem folytathatja magyarul a tanulmányait, a középiskolát Déván kell járnia a Magyarok Nagyasszonya Kollégiumban vagy a Petőfi-Eminescu iskolában. Éveken át nem volt magyar művelődési élet. 1998-ban Versánszky Eduárd kezdeményezésére megalakult a Karborégium Humanitárius Egyesület, hogy művelődési programokat indítsanak. Sikerült a marosvásárhelyi, a temesvári színházat meghívni, a megyében levő táncegyütteseket elhozni. Szüreti bálokat, teadélutánokat rendeztek. A petrozsényi egyetemen régebb több magyar tanult, mára nagyon megcsappant a számuk. Van egy nagyon jó fiatal szervezőjük, Szél Lőrinc, aki a lupényi és petrozsényi MADISZ mindenese. A katolikus káplán és az unitárius lelkész is nagyon fiatal, ők is sikerrel vesznek részt az ifjak szervezésében. Nemrég alakult meg a Zsil-völgyi ifjúsági képviselők szervezete, a ZSIK, amelynek célja a fiatalokat itthon maradásra késztetni. Petrozsény "dupla szórvány", mivel Hunyad megye is szórványvidék, de a magyarság többsége Déva és Vajdahunyad környékén lakik. Van egy száz kilométeres térség, ahol szinte nincs magyar, s aztán következik a Zsil völgye. Eléggé elszigetelten élnek. Ez a maroknyi magyarság három városi tanácsost juttatott a tanácsba. A leányiskolát az egyház vissza fogja kapni. Szerződéseket kötöttek, pályázatokat írtak, májusban megkezdődik az építkezés. Ősztől itt akarják beindítani az V-VIII. osztályt, a petrozsényi és petrillai iskolák összevonásából fog létrejönni, körülbelül 40 gyermekkel. Varga Rezső petrozsényi római katolikus plébános elmondta, hogy mintegy háromezer híve van. A Zsil völgyében két plébánián működik, az egyik a petrozsényi, a másik a hozzácsatolt aninószai. Évente hetven temetésük van és 30-35 keresztelő. Mózes István református lelkész közölte, 1054 lélek tartozik hozzá. /Szász Tibor, Stracula Attila: Az Isten háta mögött. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), máj. 21./

2003. május 21.

Nagyváradon a Művészeti Szakközépiskolában három évvel ezelőtt beindítottak egy-egy magyar tannyelvű osztályt mind az általános, mind a középiskolai tagozaton. Tavaly nyáron már felhívást kellett megjelentetni a lapokban, hogy jelentkezzenek tanulók, különben megszakad a folyamat. Idén még rosszabb a helyzet, eddig mindössze hét jelentkező akadt az ötödik, és alig egy tucat a kilencedik osztályba. Márpedig ha nem gyűl össze 25-25 diák, ezen az őszön nem indulhat magyar tagozat. Nehéz elhinni, hogy egy Nagyvárad méretű településen nem akad ötven művészi hajlammal megáldott magyar gyermek. Annál is inkább, mert a román tagozatosok között meglehetősen gyakori a magyar nevű nebuló. /T. Szabó Edit: Miért nem tanul magyarul, ha teheti? = Erdélyi Napló (Nagyvárad), máj. 21./

2003. május 21.

A Marosvásárhelyen élő Hunyadi László nemcsak a legismertebb, de a 89-es rendszerváltás óta legfoglalkoztatottabb erdélyi szobrászok egyike. A hetvenedik életévében járó művész elmesélte, hogy 1989 előtt tíz esztendőben egyetlen szobrot sem készített, ezért örült a megnyíló lehetőségnek. Így született a segesvári Apor Vilmos-, a székelyudvarhelyi Márton Áron- és Orbán Balázs-, valamint a vásárhelyi Petőfi-szobor. De elkészült a keszthelyi háborús emlékművel, a kalocsai sétálóutcát díszítő, Asztrik bíborost ábrázoló, valamint a hajdúhadházi köztéri szobraival is. Hunyadi László a hetvenes évek végén közel két esztendőt az agyagfalvi 48-as emlékművön dolgozott. Kulcsár Béla korai halála után a munkát Kiss Leventével közösen fejezték be.. Mire elkészültek, a művészeti líceumot beolvasztották a pedagógiai szaklíceumba, ő pedig úgy döntött, oda már nem követi kollégáit. Ezért a nyolcvanas éveket szabadúszóként élte át. Ekkor fordult az iparművészet és az ötvösség felé. Hunyadi László már szülőfalujában, Dombón kezdte formálni az agyagot. Hunyadi hangsúlyozta, hogy a fiatal szobrászok alig szerzik meg a mindennapi betevőre valót. Félő, hogy felszámolják az utánpótlást. Ezen sürgősen változtatni kellene. /Sz. L.: A boldog kivétel. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), máj. 21./

2003. május 21.

Hagyományteremtő szándékkal rendezte meg a dévai Traian Líceum magyar tagozata máj. 15-én első önálló kultúrműsorát a helyi művelődési ház nagytermében. A bemutatkozás nagyszerűen sikerült. Kisfaludy Károly A kérők című darabjának bemutatása igencsak próbára tette a diákok nyelvérzékét és memóriáját. Hauer Erich aligazgató külön értékelte pedagógus kollégáinak munkáját, akik felelevenítették az iskolai előadások hagyományát. Nagyszerű ötletnek bizonyult az ünnepség szünetében meghirdetett perselyezés. A begyűlt adományokat a dévai iskolák magyar tagozatain tanuló diákok év végi díjazására fordítják. /Hagyományteremtő iskolai előadás. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 21./

2003. május 21.

Orbán János Dénes nemrég megjelent, Teakönyv című kötete, az Irodalmi Jelen Könyvek sorozat harmadik darabja. Szerzője elnyerte a Petőfi-, a Faludy- és a Sziveri János-díjat, ő volt a Nobel-díjas Kertész Imre Herder-ösztöndíjasa Bécsben, Rómában beválasztották a 12 legjobb európai fiatal költő közé, tavaly pedig - ez idáig legfiatalabbként - a magyar állam József Attila-díjjal tüntette ki. Az erdélyi magyar irodalom fenegyereke élete harmincadik évébe érkezett, és egy évtized telt el írói debütálása óta. A Teakönyv eleddig kötetben meg nem jelent írásaiból válogat. Kötetének Arad, Hunyad és Temes megyei bemutatására az elkövetkező napokban kerül sor. /Bemutató Aradon, Déván, Pécskán, Temesváron. Orbán János Dénes Teakönyve. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 21./

2003. május 21.

A tízéves fennállását eddig kiadott könyveinek tárlatával és még kapható frissebb kiadványainak kirakodóvásárával az idei Varadinumon ünneplő nagyváradi Literator Könyvkiadó érdekes vállalkozásba fogott: megjelentette Ion Creanga legismertebb művének román és magyar nyelvű változatát egy kötetben. Fábián Imre ültette át újból magyarra az Amintiri din copilarie című prózai írást, a már közismert Gyermekkorom emlékei címet átvéve. A kétnyelvű kiadás külön érdeme, hogy a szöveg tüköroldalon követhető a román-magyar változat összehasonlításának lehetőségével, s ezzel a gyermekek, ifjak nyelvtanulását szeretné elősegíteni a Literator. /Gyermekkorom emlékei. = Erdélyi Napló (Nagyvárad), máj. 21./

2003. május 21.

Véget ért a Bukaresti Magyar Diákszövetség (BMDSZ) szervezte diáknapok rendezvénysorozat. A 2000-ben újjáalakult szervezet elnöke, Rácz Attila beszámolt a diáknapokról. A műsorban volt színdarab, Tudományos Diákköri Konferencia, táncház, sportrendezvények, kirándulás, közgazdász-klub és természetesen buli. Bukarestben első ízben szerveztek magyar diákoknak TDK-t, amelyre nyolc közgazdász és három mérnök nevezett be. A BMDSZ keretében is megalakult a Bukaresti Ifjú Közgazdászok Klubja (BIKK). A klub heti rendszerességgel működik. A Petőfi Művelődési Házban működik a Petőfi Színjátszó Kör. /Borbély Tamás: Magyar diáknapok Bukarestben. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 21./

2003. május 21.

Szemelvények Gyergyó múltjából címmel tartották meg máj. 17-én az első Unicornis Diákkonferenciát Gyergyószentiklóson, a Gépgyártóipari Iskolaközpont dísztermében. András Szabolcs fiatal történelemtanár, a rendezvény főszervezője elmondta, hogy a Gépgyártóipari Iskolaközpont X-XI-es diákjaival az idén januárban alakították meg az Unicornis Diákkört, amely helytörténeti kutatásokat tűzött ki céljául. A diákkonferenciára az Unicornis Diákkör meghívta Gyergyószentmiklós többi középiskolájának diákságát is, így a Salamon Ernő Gimnázium és a Batthyány Ignác Mezőgazdasági Szakközépiskola diákjai is bekapcsolódtak a helytörténeti kutatómunkába. A dolgozatok mellett a diákok Gyergyó történeti helyszínei címmel saját készítésű fotókból fényképkiállítást is rendeztek a konferencián, és az elhangzott dolgozatok és fényképek teljes anyagát megjelentették CD-lemezen. /Gál Éva Emese: Az I. Unicornis Diákkonferencia. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 21./

2003. május 21.

A Tiszteld múltad... közösségépítő program első aradi csángó napján, máj. 20-án sokan jöttek el a Jelen Házba, hogy találkozzanak Duma András csángó költővel és a László István vezette Klézsei Hagyományőrző Csoporttal. Duma András az Én országom, Moldova című kötete kapcsán a csángó sors számos vetületével megismertette a hallgatóságot. /Kis magyar sziget. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 21./

2003. május 21.

Szabó Mária, a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia elsőéves magiszter hallgatója első díjat nyert az április 23-26-án, Budapesten lezajlott XXVI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) keretén belül első alkalommal megszervezett Országos Művészeti és Művészettudományi Konferencia (OMMK) Zenetudományi szekcióján. Szabó Mária az itthoni ETDK-n mindössze a harmadik díjat tudta begyűjteni. Az itteni első díjas kolléganője ott elismerő oklevelet kapott. Szabó Mária díjnyertes dolgozata esszé volt: A fecsegő csecsebecsék, avagy szalonbeli elmélkedések a rokokó zenéjéről. Jövőre Szabó Mária fogja szervezni az ETDK zeneművészeti szekcióját, a kolozsvári zeneakadémia diákjainak körülbelül fele magyar, tehát többszáz potenciális versenyző lenne. /Jakab-Benke Nándor: "Haldoklik a magyar zenekutatás". Interjú Szabó Máriával, a magyarországi OTDK első helyezettjével. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 21./

2003. május 21.

1995 óta először találkozott Kányádi Sándor a gyergyóremetei gyerek- és felnőtt olvasókkal. A máj. 19-i este a Cseres Tibor Egyesület meghívására, a Pallas-Akadémia Könyvkiadó közreműködésével valósult meg. Gyergyóremetén a találkozás élményt nyújtott a megjelenteknek. A Fráter György Általános Iskolában a teltháznyi közönséget Papp Mihály iskolaigazgató, a helyi Cseres Tibor Egyesület elnöke köszöntötte. Az iskola diákjai Kányádi-verseket szavaltak. Kányádi Sándor elmondta: nagyon szerencsésnek mondhatja magát, hogy az akkori szellemi élet nagyjaival, Tamási Áronnal, Illyés Gyulával, Márton Áronnal kerülhetett kapcsolatba, barátságba. /Gergely Edit: Kányádi Sándor: lelki lábbeli a vers. = Krónika (Kolozsvár), máj. 21./

2003. május 21.

Máj. 19-én Kolozsváron bemutatták Lakatos Demeter Csángú országba /Lakatos Demeter Csángómagyar Kulturális Egyesület, Budapest, 2003/ című könyvet. A könyv szerkesztője, Libisch Győző azzal indokolta a kötetbemutató irodalomtörténeti jelentőségét, hogy Lakatos Demeter csángó költő műveinek posztumusz kiadása megkísérli a lehetetlent: a verselgető csángó költőt a magyar irodalom berkeibe emeli. Lakatos Demeter 1911 és 1974 között élt Szabófalván. Édesanyjától tanult magyarul, de írni-olvasni nem tudott anyanyelvén: magyar verseit román ortográfiával írta. Lakatost Demetert Dsida Jenő fedezte fel a magyar irodalom számára, Falevelek hulladoznak című versét ő közölte 1935-ben a Keleti Újság hasábjain. A költő verseit, meséit, leveleit 13 ciklusban összefogó könyv létrejöttét Domokos Pál Péter néprajzkutató szorgalmazta, ő bízta meg a szerkesztőt az összegyűjtött kéziratok kiadásával. Lakatos Demeter írásaiból 1992-ben Libisch már összeállított egy kötetet Búcsú az ifjúságtul /Áramlat Kiadó, Budapest/ címmel - ezt Domokos Pál Péter nem érhette meg. A 2003-as, kétkötetes Csángú országba a költő hozzáférhető magyar verseinek, meséinek, leveleinek szinte teljes gyűjteménye. A könyv előszavát Beke György írta, aki Lakatos Demeter személyes ismerője volt. /Csángú országba. Könyvbemutatót tartottak Kolozsváron. = Krónika (Kolozsvár), máj. 21./

2003. május 21.

A kedvezménytörvény módosítása távolról sem elsődleges fontosságú kérdés a délvidéki magyarság számára, ez már "idejétmúlt téma", amennyiben a hét végi MÁÉRT megint csak erről fog szólni - közölte az MTI-vel Kasza József, az Vajdasági Magyar Szövetség elnöke. Szerbiában javában zajlik a tulajdonszerkezet váltása, s ebből a folyamatból kimarad a vajdasági magyarság, amire a politikus évek óta hasztalanul figyelmezteti a magyar kormányt. Az elmúlt évtized politikai bizonytalansága közepette a délvidéki magyarok az anyaországba vitték megtakarított pénzüket, és munkaerővel is serkentették a magyar gazdaságot. Most viszont a szerbiai privatizáció során e pénzből eddig egy árva garas sem folyt vissza a Vajdaságba. Miközben külföldi bankok tucat számra jelennek meg a szerbiai piacon, egyetlen magyar érdekeltségű pénzintézet sem vetette meg a lábát a Vajdaságban. Budapest mellőzi a délvidéki magyarságot, ami érthetetlen és fájó. /Kasza József idejétmúlt témának tartja a státustörvényt. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 21./

2003. május 21.

870 ezer külföldi turista látogatott Romániába az első negyedévben, 5,6 százalékkal több, mint 2002 megfelelő időszakában. Ezek közül a legtöbben, 233 ezren Magyarországról érkeztek, ez 26,9 százalékos növekedést jelenet az egy évvel korábbihoz képest. /Magyarok szállják meg Romániát. Növekvő turistaforgalom az első negyedévben. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 21./

2003. május 22.

Az RMDSZ Operatív Tanácsa máj. 21-i ülésén a státustörvény módosító tervezetével kapcsolatban a következő álláspontot alakította ki: a tervezet megfelel a Velencei Bizottság Jelentésébe foglalt alapelveknek, és megoldja a szomszédos országok által eddig fölvetett problémákat; a módosított szöveg lehetővé teszi, hogy a kedvezmények eddigi köre ne szűküljön, és a határon túli magyarok ezután is akadálytalanul részesülhessenek ezekben a kedvezményekben. A módosítás után lehetővé válik, hogy egy gyermek esetén is folyósítható legyen az oktatási támogatás. Az RMDSZ szükségesnek tartja az oktatási támogatásra vonatkozó rendelkezést úgy módosítani, hogy a szövegből kiderüljön: amennyiben valamely országban ennek megvannak a feltételei, közvetlenül a gyermekhez, illetve a családhoz is eljuthat ez a támogatás. A diákigazolvánnyal kapcsolatban javasolják a tervezetet úgy módosítani, hogy minden határon túli magyar nemzetiségű egyetemi hallgató számára hozzáférhető legyen ez az igazolvány; ugyanez vonatkozik a pedagógusigazolványra is. A törvény mielőbbi véglegesítése Magyarország, a szomszédos országok és a határon túli magyar közösségek politikai érdeke is. /Az RMDSZ álláspontja a kedvezménytörvényről. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 22./

2003. május 22.

Kétszázezer aláírást adott át máj. 20-án a kedvezménytörvény módosítása ellen tiltakozva Csoóri Sándor Szabó Vilmosnak, a Határon Túli Magyarok Hivatalát felügyelő politikai államtitkárnak. Az átadást követően Csoóri Sándor az MTI-nek nyilatkozva elmondta: azt szeretnék elérni, hogy a kedvezménytörvény továbbra is kedvezményeket biztosítson a határon túli magyarságnak. Csoóri Sándor leszögezte, hogy az aláírásgyűjtést folytatják. A Kossuth-díjas költő szavai szerint tart attól, hogy a kedvezménytörvény a politika áldozatává válik. /Aláírásgyűjtés a kedvezménytörvényért. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), máj. 22./

2003. május 22.

Négy, külföldön működő magyar kulturális intézet új vezetőjének kinevezésével Hiller István meghozta első miniszteri döntéseit hivatalba lépésének első napján, máj. 19-én. A Római Magyar Akadémiát a jövőben Csorba László vezeti, aki eddig az intézmény igazgató-helyettese volt; a Bukaresti Magyar Kulturális Központ igazgatója Beke Mihály András lett, a Moszkvai Magyar Kulturális, Tudományos és Tájékoztatási Központ vezetőjévé Kiss Ilonát nevezte ki, a Kairói Kulturális Tanácsosi Hivatal igazgatásával pedig Vida Lászlót bízta meg - ismertette. A romániai magyar központot Hergyán Tibor vezette. Az új igazgatók szeptember 1-ével töltik be pozíciójukat. A pályázatokra több mint 50 jelentkezés érkezett. /Beke Mihály a Bukaresti Magyar Kulturális Központ igazgatója. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 22./

2003. május 22.

A Román Humanista Párt (RHP) szerint az aradi Ezeréves Magyarország (Szabadság-szoborcsoport) emlékmű RMDSZ által kezdeményezett köztéri felállítása nem javítja a román-magyar kapcsolatokat, mivel a lépés "szélsőséges és nacionalista jellegű", és nincs köze a két nép jövőjéhez. A párt szükségesnek tartja egy Nagy-Egyesülés-emlékmű felállítását Aradon, az 1918-as egyesülés 85 évfordulója alkalmából. /Ellenzik az aradi Ezeréves Magyarország emlékmű felállítását. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 22./

2003. május 22.

A Romániai Magyar Szó Postafiók rovatában közöl olvasói leveleket. Sok ilyen levél Tőkés László püspököt támadja. Ezek között is kiemelkedik bizonyos Malaies Mihály írása, melyben dühödten kirohant a püspök ellen /Tőkés úr és barátai - írta többször, a szélsőséges román lapok hasonlóan írják/, továbbá Orbán Viktor volt miniszterelnök ellen is. A levélíró kifejezte nagy örömét, amiért az egyik platform fontos személyisége felajánlotta segítségét Joita Tanase legfőbb ügyésznek... /Malaies Mihály, Élesd: Válasszuk meg a "legnagyobb erdélyi magyart". = Romániai Magyar Szó (Bukarest), máj. 22./

2003. május 22.

Bartha Júlia vezeti a maroknyi bábcsapatot, a Habakuk /Marosvásárhely/ bábcsoportot. Felléphettek a XII. Kárpát-medencei Bábfesztiválon Budapesten. Fellépésük sikeres volt, a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesülethez tartozó Habakuk bábcsoport a Magyarok Világszövetsége képviselőjétől átvehette a kupát és az oklevelet. /(suba): A bábjátszás örömei. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 22./


lapozás: 1-30 ... 2191-2220 | 2221-2250 | 2251-2280 ... 6061-6089




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék