udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
6089
találat
lapozás: 1-30 ... 5761-5790 | 5791-5820 | 5821-5850 ... 6061-6089
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2003. december 12.
Dec. 9-én Marosvásárhelyen, a Dr. Juhász András Gyülekezeti Központban a II. Mezőmadarasi Alkotótábor részvevői bemutatták táborozásuk eredményeit. Szász Zoltán lelkész kifejtette: hagyománnyá szeretnék fejleszteni ezt a kiállítást. Remélhetően a Mezőmadaras Fejlesztési Egyesület és a helybeli családok ezután is összefognak, hogy nyaranta vendégül lássák az alkotókat. /(nk): Mezőmadarasi emlékképek. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 12./2003. december 12.
Az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete (EMME) Kolozs megyei szervezetének tárlatán 28 képzőművész alkotásai sorakoztak. A szervező, Székely Géza grafikusművész, az EMME helyi elnöke szólt a harmadik alkalommal megrendezett tárlat jelentőségéről. /Amikor a tanár vizsgázik. Művészpedagógusok kiállítása az Apáczai Galériában. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 12./2003. december 12.
A marosvásárhelyi Ariel színházban dec. 12-én bemutatják a gyergyószentmiklósi Figura Stúdiószínházzal közösen létrehozott Fagyöngyszüret című felnőttelőadás zenés történetet, amelynek forgatókönyve angol és skót balladákra, illetve Robert Burns ballada-feldolgozásaira épül. Az előadás rendezője Barabás Olga. /Fagyöngyszüret - bemutató. = Népújság (Marosvásárhely), dec. 12./2003. december 12.
Dec. 5-én volt a Lendvay Márton Színjátszó Kör /Nagybánya/ újabb bemutatója, Szántó Armand-Szécsén Mihály: Paprikáscsirke c. bohózata, Simori Sándor rendezésében, Méhes Kati, a szatmárnémeti Harag György Társulat tagjának szakirányításával. A színészek telt házat, tapsot, a nézők pedig két órányi önfeledt szórakozást kaptak. /(Tamási Attila): "Paprikáscsirke". = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), dec. 12./2003. december 12.
Nagybányai magyar képzőművészek alkotásaiból nyílik kiállítás dec. 12-én Felsőbányán, az RMDSZ székházában. A két város között hagyományosak a képzőművészeti kapcsolatok, jelenleg is Felsőbányán, illetve a Bódi-tó partján zajlanak a Véső Ágoston által vezetett Nagybánya-festőtáborok. /Nagybánya, Felsőbányán. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), dec. 12./2003. december 12.
Hamarosan megjelenik "Az ismeretlen Nagybánya", a Teleki Magyar Ház 2004-es falinaptára. Az intézmény tavaly először kiadott, 12 oldalas, képes kalendáriumának ("Egyszer volt Nagybánya") alapgondolatát folytatva, az idei kiadvány is a régi Nagybányáról szól. /Falinaptár - 2004. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), dec. 12./ 2003. december 12.
Dec. 15-én avatják fel a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem Bölcsészkarán az Ottlik Géza szellemi hagyatékának nagy részét tartalmazó termet. A közel 3000 címből álló hagyatékot 1994-ben Lengyel Péter, Ottlik örököse adományozta a Cs. Gyimesi Éva által vezetett Collegium Transsylvanicum Alapítványnak. Az Ottlik-könyvtár tanteremként és doktorandusok, fiatal kutatók egyfajta "tanácstermeként" is funkcionál majd, tájékoztatott Egyed Emese, a Magyar Irodalomtudományi Tanszék vezetője. A felbecsülhetetlen értékű könyvgyűjtemény közel tíz éve "állomásozik" a kincses városban, minekutána Lengyel Péter, Ottlik Géza szellemi hagyatékának örököse és gondozója a Cs. Gyimesi Éva által vezetett Collegium Transsylvanicum Alapítványnak adományozta. A könyveket az alapítvány különböző székhelyein őrizték. A Magyar Irodalomtudományi Tanszékre való átköltöztetés ötlete 2003 tavaszán merült fel, amikor a tanszék doktorandusképzésre és munkaszervezés céljaira külön termet kapott. /Papp Attila Zsolt: Kolozsváron az Ottlik-hagyaték. = Krónika (Kolozsvár), dec. 12./2003. december 12.
Nagybányán, a Teleki Magyar Házban láthatók a fiatal, tehetséges, sokoldalú művész, Győri Sánta Kinga festményei. Gazdag színvilága nagybányaiságát bizonyítja. /Dr. Sasi Nagy Béla: Városok, gyermeki világok, vörösben. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), dec. 12./ 2003. december 12.
Moldován Gyula székelyudvarhelyi festőművésznek idén három egyéni és három csoportos kiállítását láthatta - belföldön és külföldön egyaránt - a tárlatlátogató közönség. Két hónap alatt Moldován Gyula két tárlattal is jelentkezett Budapesten: az őszi Fesztiválon a Vármegye Galériában, ahol - Határok nélkül címmel - több erdélyi, kárpátaljai és vajdasági alkotóval közösen vett részt, valamint egy egyéni tárlattal, melynek a Magyarok Világszövetségének Bartók Béla-terme adott otthont. /(fbz): Fordulópont Moldován művészetében. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 12./2003. december 12.
Megjelent az Erdélyi Féniks /Nagybánya/ folyóirat új száma. Szó van benne a Biblia világáról, a Csíkszeredában tartott gyógyszerésztalálkozóról, szemelvényeket közöltek a magyar nemzeti líra köréből, gazdag a néprajzi rovat is. /Megjelent az Erdélyi Féniks. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), dec. 12./ 2003. december 12.
A Volt Munkaszolgálatos Katonák Hargita Megyei Érdekvédelmi Szövetsége 2000. márc. 11-én alakult. A szövetség vezetőtanácsának Buzogány Dénes elnök által jegyzett közleményéből kiderül, a munkaszolgálatos katonákról keveset tud a közvélemény. A vezetőtanács elhatározta, hogy Csíkszereda központjában emlékművet állít azok emlékére, akik 1950-1961 között sorkatonai szolgálatukat munkaszolgálattal töltötték le. A szervezet továbbá egy emlékkönyvet készít abból a kép- és szöveganyagból, amely a munkaszolgálatosokról jelenleg is folyamatosan gyűl. Kérnek minden munkaszolgálatost, hogy vessék papírra emlékeiket a szomorú katonaidőkről. /M. L. F.: Könyv készül a volt munkaszolgálatos katonákról. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 12./2003. december 12.
Két magyar vonatkozású könyvvásár is nyílt dec. 11-én Kolozsváron: a Kriterion Könyvkiadó által szervezett rendezvényen kilenc kiadó mutatkozik be, a Korunk szerkesztőségében megtartott egynapos eseményen pedig a Komp-Press kiadó mutatta be újdonságait. A szervező Kriterion Kiadó igazgatója, H. Szabó Gyula szerint Kolozsvárnak szüksége van a rendezvényre. /Bálint B. Eszter, Soó Éva: Könyvek maratonja. Magyar kiadók mutatkoznak be Kolozsváron. = Krónika (Kolozsvár), dec. 12./2003. december 12.
Egy évre az első kötet megjelenése után napvilágot látott a folytatás is: Vitos Mózes elfeledett életművének kiemelkedő alkotása, a Csíkmegyei füzetek újból az olvasó elé került, száz évvel a sorozat utolsó, harmincnegyedik füzete megjelenése után: Csikmegyei füzetek II. Adatok Csíkmegye leírásához és történetéhez. Hargita Kiadóhivatal, Csíkszereda, 2003. Elolvasva Vitos munkáját, megállapítható, hogy a megye mai gondjainak egy része a múlt századforduló idején is megoldásra váró kérdések voltak. Egyik ilyen gond: a térség nem tudott megélhetést biztosítani az itt élők számára, ezért sokan kényszerültek arra, hogy közelebbi vagy távolabbi helyeken keressenek megélhetést. Akkor a székely leányokat Brassóba küldték cselédnek, pünkösdkor pedig meglátogatták őket. Ma a Brassóból Budapestre tartó Korona vonatot kell megnézni ünnepnapok közeledtén. Vitos Mózes írta, hogy a vidék életében nagy szerepet játszik a pityóka. Ma is hasonló a helyzet, értékesítési gondokkal tetézve. Nincs ipar Csíkban, olvasható, de ma sincs másként. Az utóbbi időben ismételten napirendre került a Székelyföld modernizációjának kérdése. Ha ez nem történik meg, száz év múlva ismét ki lehet adni Vitos Mózes mestermunkáját, mert aktuális marad. Esetleg fordításban kell majd közölni. /Sarány István: Vitos Mózes újrafelfedezése. = Hargita Népe (Csíkszereda), dec. 12./2003. december 12.
A közelmúltban újra ünnepelt a nagybányai magyar könyvszerető közönség: bemutatták Kis Kornél rendező, műkedvelő színjátszó, tollfogató újabb, második kötetét. Címe: Elvinni a szót, tartalmát a helyi magyar amatőr színjátszó mozgalom története adja. Megközelítőleg egy évszázaddal ezelőtt olyan kiadványok kerültek ki a jó hírnevű nagybányai és misztótfalusi nyomdákból, mint például a Woditska-féle bányászati monográfia, Palmer Kálmán turista-kalauza, Révai Károly költő és műfordító verseskötetei, Schönherr Gyula helytörténeti kiadványai, Teleki Sándor emlékiratai vagy Révész János evangélikus lelkész egyházi jellegű eszmefuttatásai. Az 1989-es fordulatot követően megnőtt a helyi jellegű kiadványok száma. Metz József, Oszóczky Kálmán, Balogh Béla, Dávid Lajos és még sokan mások asztalunkra tették az EMKE-füzetek most már több mint tucatnyi kötetet meghaladó sorozatát. Értékes helytörténeti munkák jelentek meg Máramarosszigetről, Felsőbányáról, Kapnikbányáról, Szinérváraljáról, Szamosardóról, Erzsébetbányáról és más magyarlakta helységekről. Kis Kornél évtizedeken át a nagybányai műkedvelő színjátszás szíve-lelke volt. Idősebb korában, matematikatanári pályafutása végén döbbent rá, hogy a tollforgatáshoz is ért. Első könyve, a Riportok a Kereszthegy tövéből. Most megjelent könyvében legértékesebbek azok a fejezetek, amelyek saját műkedvelői tevékenységéből, élményeiből táplálkoznak. A kötetből megismerhetők azok a műkedvelők, akik több mint fél évszázadon át, hivatásos színház hiányában vállalták az amatőrködés cseppet sem könnyű szerepét. /Klacsmányi Sándor: Elvinni a szót. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), dec. 12./ 2003. december 12.
Kaszta István második kötetét mutatták be Nagybányán, a Teleki Magyar Házban. Az első, az "Amíg élünk, emlékezünk" című kötet májusban látott napvilágot, a zilahi magyar nyelvű oktatás történetét tekintette át, felvázolta a szilágysági magyarság múltját és jelenét. A második kötet "Lét és munka" címmel cikkgyűjtemény. Azokat az írásokat fogja csokorba, amelyek az utóbbi tizenkét évben láttak nyomdafestéket a Bányavidéki Új Szó, Szilágysági Vidéki Napló, Erdélyi Napló, valamint a Glasul Maramuresului hasábjain. A fejezetcímek is jelzik /Lét és munka, Helytörténet, Tanügy, Tudósítások stb./ hogy az írások tematikája változatos. Mindkét könyv a Helvetica Lap- és Könyvkiadó /Nagybánya/ gondozásában látott napvilágot. /Dávid Lajos: Kaszta István: Lét és munka. = Bányavidéki Új Szó (Nagybánya), dec. 12./ 2003. december 12.
Dec. 13-án mutatják be Balázsi Dénes Székelyszentlélek 670 éve /Udvarhelyszék Kulturális Egyesület, 2003/ című falumonográfiáját a székelyszentléleki kultúrotthonban, melyre a Dr. P. Benedek Fidél Általános Iskola közössége és a Vadrózsák Művelődési Egylet vezetősége hívja az érdeklődőket. /(bb): Székelyszentlélek 670. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 12./ P. Benedek Fidél mintegy 80 oldalban foglalta össze mindazt, amit össze tudott gyűjteni Szentlélekről. Balázsi Dénes közismert hely- és tájtörténész alapos munkával kiegészítette ezt a vázlatot. /Róth András Lajos: Amíg egy monográfiáig eljutunk... = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 12./2003. december 12.
Székelyudvarhelyen bemutatták Kolumbán Sándor Gyűlölve az önkényt című kötetét. A könyv novellákat tartalmaz, a kommunista rezsim kegyetlenségeit, hiábavaló áldozatköveteléseit eleveníti fel nagyjából a nyolcvanas évek időszakából. Kolumbán Sándor munkáját saját költségén adta ki, mivel egyik kiadó sem vállalta megjelentetését. /(bb): Gyűlölve az önkényt. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), dec. 12./2003. december 13.
Dec. 9-10-én került sor Bukarestben a Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködési Parlamenti Közgyűlés 22. ülésszakára. A román szenátus elnöke, Nicolae Vacaroiu elnökletével folyó munkálatokon egy sor ajánlást és nyilatkozatot fogadtak el. A szociális együttműködés terén jóváhagytak egy ajánlást, amely a szegénység leküzdését célozza. Ezzel kapcsolatosan Kerekes Károly RMDSZ-képviselő ismertette a román küldöttség álláspontját. A közgyűlés nyilatkozatban ítélte el a legutóbbi törökországi és oroszországi terrorcselekményeket és a terrorizmus leküzdésére irányuló térségbeli együttműködést szorgalmazta. /Elítélték a terrorizmust. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), dec. 13./2003. december 13.
A nemek közötti esélyegyenlőség jegyében Eckstein-Kovács Péter Kolozs megyei szenátor kész perbe fogni az RMDSZ-t - jelezte sajtótájékoztatóján. Eckstein elégedetlen azzal, hogy két parlamenti képviselő és egy szenátor kivételével a szövetség vezetőségéből szinte teljes mértékben hiányoznak a nők. A szenátor javasolni fogja, hogy a választásokra jelölt helyi tanácsosok 30 százalékát a szebbik nem képviselői alkossák. Közölte, amennyiben az SZKT nem fogadja el javaslatát, kész a román igazságszolgáltatáshoz fordulni. /-or-: Perrel fenyegeti az RMDSZ-t Eckstein. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 13./2003. december 13.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács megalakulásával valami új kezdődik el, írta a Szabadság munkatársa, Makkay József. Az új ernyőszervezet létrejöttét sokféleképpen minősítik: az ellenséges támadásoktól, a mértéktartó véleménynyilvánításon át a teljes elfogadásáig igen széles a paletta. Az RMDSZ csúcsvezetői lépten-nyomon támadják. Magyarország ellenzéki pártjai támogatják az erdélyi tanácsok megalakulását. Év eleje óta folyamatosan mondják, hogy a Babes-Bolyai Tudományegyetemen lesznek magyar fakultások, hogy visszaállítják az aradi Szabadság-szobrot stb. Ezek a "reálpolitikusok" a teljes elutasítás ellenére továbbra is kiállnak a kormány mellett. A látszólagos romániai magyar ellentétek előbb-utóbb nyugvópontra jutnak. És ebben nagy szerepe lehet az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak. /Makkay József: Hit a változáshoz. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 13./