udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 6288 találat lapozás: 1-30 ... 871-900 | 901-930 | 931-960 ... 6271-6288 I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2004. február 23.

Az RMDSZ Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) és a Szövetségi Egyeztető Tanács (SZET) február 21-én Marosvásárhelyen tartotta együttes ülését. – Választások évében vagyunk, eddig sem szavaztunk, hanem választottunk, és idén is választanunk kell – jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök politikai helyzetelemzésében. Nyitott, befogadó és demokratikus RMDSZ viheti tovább a romániai magyarság politikai egységét. „Be kell bizonyítani, hogy az RMDSZ-ben mindenki megméretkezhet, és aki mégis ellenlistát, ellenszervezetet tervez, csak rombolni akar”, mutatott rá Markó, egyben felhívást intézve a romániai magyarság jogaiért dolgozni akaró minden magyarhoz, hogy vegyenek részt az előválasztásokon. „Leülünk, tárgyalunk, egyeztetünk, konzultálunk természetesen, de csak az egységes RMDSZ-en belül. Az ajtókat minél tágabbra nyitva, de a közös épületet megtartva! Ez a mi ajánlatunk!” Nem lehet az RMDSZ biztosította erkölcsi-politikai-pénzügyi-logisztikai hátérrel egy másik politikai szervezet talpra állításán buzgólkodni. Kifejtette: valószínűleg együtt kell működni ezekben a hónapokban is a Szociáldemokrata Párttal (SZDP). Magyarországtól elvárják, hogy egy közös nemzetpolitika kialakítására törekedve próbálja meg egyformán szeretni határon túli nemzettársait, és a támogatási összegeket ne csökkentse. Frunda György szenátor szerint a Székely Nemzeti Tanács, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a polgári körök az RMDSZ ellen akarnak fellépni, amelyet minden szempontból elfogadhatatlannak tart, ezért azt javasolta: mindenkit, aki gyengíti az RMDSZ-t, ki kell zárni a szövetségből. Az idei évre kötendő kormánypárti megállapodásról Frunda kijelentette, ha az SZDP nem teljesíti két vállalt kötelezettségét, a két magyar kar létrehozását a Babes-Bolyai Tudományegyetemen (BBTE) és az aradi Szabadság-szobor ügyének a rendezését, akkor nem lehet szó újabb megállapodás létrejöttéről. Az RMDSZ-küldöttek nyilatkozatot fogadtak el az EP külügyi bizottságának Romániáról szóló jelentéséről. Eszerint az RMDSZ elengedhetetlennek tartja Románia mielőbbi csatlakozását az EU-hoz. /Papp Annamária: Nyitott ajtókat közös épületben! Az SZKT elfogadta az RMDSZ helyhatósági választási programját. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 23./ A vita során előbb a frakciók nevében szóltak hozzá a szövetségi képviselők. Lakatos Péter (Partium Frakció) azt kifogásolta, hogy egyes RMDSZ-es parlamenti képviselők az MPSZ polgármester-jelöltjei. Kónya Hamar Sándor (Polgári Centrum Frakció) szerint az autonómiáról sokkal többet kell beszélni. Puskás Bálint (Kereszténydemokrata Frakció): valakikkel együtt kell működni, mint ahogy a parlamenti sikerek érdekében ezt meg is tette a szövetség. De meg kell követelni a partnertől az együttműködési feltételek betartását. Szabó Ödön (Új Erő Frakció) azt a nagyváradi újságírót támadta, aki kezdetben az erdélyi magyarságot szolgálta, ezután pedig egy román vállalkozói kör által indítandó lapot fog vezetni. Winkler Gyula (Szórvány Frakció) szintén ez eredményeket sorolta, mondván, hogy a román önkormányzati képviselőkkel való együttműködés vezetett azokhoz. Eckstein Kovács Péter (Szabadelvű Kör) sérelmezte, hogy kevés szó esett az elnöki tájékoztatásban az idén kérdésessé vált protokollumról. Borbély László (Novum Forum Frakció) igen sértőnek minősítette azt, hogy a belső ellenzék szerint a csúcsvezetőség „árulja a hazai magyarság jogait". Visszautasította Tőkés Lászlónak (aki nem volt jelen az SZKT-n) azt a felvetését, miszerint az RMDSZ manipulálta az Európai Néppártot a FIDESZ ellen. Frunda György az idei protokollumot attól tette függővé, hogy meglesz-e Kolozsváron a két magyar egyetemi kar, viszont szerinte az aradi szoborügyet „nem kell elsietni". Takács Csaba ügyvezető elnök nem értett egyet ezúttal Frunda Györggyel a kizárásokat illetően. Varga Attila úgy vélte: az ellenzék autonómia statútumai „dilettáns munkák, steril szellemi környezetben születtek. Nem ér semmit egy program, ha nem lehet politikai cselekvéssé változtatni". Vekov Károly szerint szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy létrejött az RMDSZ alternatívája, evidencia az a másik szervezet, amely szintén az erdélyi magyarság érdekeit jeleníti meg. Benedek Imre doktor az egészségügy siralmas helyzetét ecsetelte. Sebestyén Csaba, az RMGE elnöke a mezőgazdaság súlyos gondjaira figyelmeztetett, Bakk László az Erdélyi Magyar Kezdeményezés Platform közleményét ismertette, melyben követelik a három szintű autonómia megvalósulását, valamint azt, hogy a romániai magyarság nemzeti közösségként határozza meg magát; kérik: rehabilitálják az 1989-es események elítéltjeit; az EU-csatlakozás előtt valósuljon meg a reprivatizáció; tiltakoznak ugyanakkor a Székelyföld elrománosítása és gazdasági diszkriminálása ellen. /Máthé Éva: A helyhatósági választás volt a tét az SZKT-n. „Két jelölt kevesebb, mint egy jelölt!" = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 23./

2004. február 23.

Választási összefogást Erdélyben címmel a Szabad Demokraták Szövetségének ifjúsági szervezete /Új Generáció/, valamint az RMDSZ-szel együttműködő Magyar Ifjúsági Értekezlet (MIÉRT) közös nyilatkozatot fogadott el. A romániai küldöttség magyarországi látogatása alkalmából írták alá a nyilatkozatot, amely szerint az erdélyi magyarság politikai ellehetetlenüléséhez vezet, ha a júniusi romániai önkormányzati választásokon az RMDSZ riválisai megosztják a magyarok szavazatait. Az SZDSZ-Új Generáció, valamint a MIÉRT közös fellépésekkel tervezik erősíteni egymás esélyeit. Közös közleményüket az SZDSZ részéről Csőzik László, a MIÉRT részéről Kovács Péter elnök írta alá. Kovács Kálmán informatikai és hírközlési miniszter, illetve Magyar Bálint oktatási miniszter is fogadta az erdélyi vendégeket. /B. T.: Összefogásra és egységre van szükség. Magyarországi liberális nemzedéktársaikkal találkoztak a MIÉRT-esek. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 23./

2004. február 23.

Többen kritizálták Székelyföld területi önkormányzata (autonómiája) szervezeti szabályzatának (statútumának) tervezetét. Nem vették észre, hogy tervezetről van szó. Románia önmagától sem állami magyar egyetemet, sem autonómiát nem fog adni. Ez is indokolja a Magyar Nemzeti Tanács életre hívását, és elsőnek a székelyföldi önkormányzati szervezeti szabályzat-tervezet elfogadását. Guest, az USA romániai nagykövete nemrég tette szóvá, hogy Romániában vannak jó törvények, de nem hajtják végre azokat. A Legfelsőbb Védelmi Tanács elutasította a területi autonómiát és azt „demokrácia és Európa-ellenesnek” minősítette. Csapó József a román parlament szenátoraként 1995-ben elkészítette első autonómiatervezetét. Romániában valószínűleg ő a legjobb ismerője az európai autonómiáknak és autonómiatörekvéseknek. Pontosan ezeket mutatja be közel négyszáz oldalon önálló kötetében, amely végül is 2003-ban jelent meg. – Markó Béla nemrég bejelentette, hogy az autonómia alapjai a Székelyföldön le vannak rakva. Mint a szocializmusé, jegyezte meg cikkében Gajdos Balogh Attila. /Gajdos Balogh Attila: Kiút a feketelyukakból. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 21., folyt.: febr. 23./

2004. február 23.

A Demokrata Párt felsőházi frakciója megszűnt, és ezzel együtt a csoport összes tisztségei is. Markó Béla szövetségi elnök, az RMDSZ február 19-i bukaresti sajtóértekezletén Puskás Bálintot a szenátus alelnökeként mutathatta be. A kormánypárt azt kérte, hogy a mostani ülésszakon az RMDSZ nyerje el ezt a funkciót. A szavazásnál az RMDSZ elnyerte az alelnöki tisztséget, Frunda György pedig az emberjogi, kisebbségvédelmi bizottság elnöke lett. /Béres Katalin: Puskás Bálint – szenátusi alelnök. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 23./

2004. február 23.

Március 15-e nagyváradi megünneplésének kapcsán hívott össze sajtótájékoztatót Tőkés László püspök. Elmondása szerint a Királyhágómelléki Református Egyházkerület szervezte ünnepségsorozat program-tájékoztatása kimaradt a helyi napilapból, a Bihari Naplóból, ellenben az RMDSZ csúcsrendezvényéről bőséges híranyag látott napvilágot. Az egyházkerületi programot egy nappal később, rejtett helyen közölte a Bihari Napló, az RMDSZ tehát megpróbálja kisajátítani és manipulálni a teljes magyar sajtót. Ez érvényesül az erdélyi magyar televízió felállításában is, mivel az RMDSZ kampányfőnöke egyben a tévé kuratóriumát is vezeti. /Balla Tünde: Sajtómanipuláció áldozata? = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 23./

2004. február 23.

Fenntartja a Székelyudvarhelyért Alapítvánnyal szembeni követelését az Illyés Közalapítvány (IKA) kuratóriuma – döntött hétvégi ülésén a testület. A kuratórium megkapta Szász Jenő udvarhelyi polgármester, a Székelyudvarhelyért Alapítvány elnökének levelét, amelyben arra kérte a testületet: tekintsen el a 163 ezer euró visszafizetésétől. Laborcz Géza, az Illyés Közalapítvány titkára beszámolt arról, hogy a kuratórium az ülésen jelenlevő Szabó Vilmost, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkárát kérte fel a további intézkedésre. /Lukács János: Fenntartja álláspontját az IKA. = Krónika (Kolozsvár), febr. 23./

2004. február 23.

Szatmárnémetiben Viorel Solschi polgármester megvonta Ilyés Gyula alpolgármester aláírási jogát. Ezzel a döntéssel gyakorlatilag Ilyés Gyulát megfosztotta szinte valamennyi eddigi feladatától. /T. L.: A politika nem ismeri a hálát. Viorel Solschi megvonta Ilyés Gyula aláírási jogát. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), febr. 23./

2004. február 23.

Február 20-án az RMDSZ Szatmár megyei szervezetének választmánya titkos szavazással elfogadta a testület előtt megjelenő valamennyi, RMDSZ–es megyei tanácsos beszámolóját. A választmányi ülésen csupán Kovács Jenő nem jelent meg, aki bár még az RMDSZ–frakció tagja, a helyhatósági választásokon a Magyar Polgári Szövetség jelöltjeként indul Nagykároly polgármesteri tisztségéért. A választmányi ülésen Ilyés Gyula megyei elnök kifejtette: tiszteletben tartja Kovács Jenő döntését, hogy egy más szervezetben kíván politizálni, azonban úgy véli, hogy az RMDSZ tanácsosaként elvárható, hogy adjon számot tevékenységéről a szervezetnek. Kereskényi Sándor szenátor kifogásolta, hogy a Megyei Könyvtár élén mindeddig olyan személyek álltak, akik nem érezték magukénak az intézmény működését. /T. L.: Elfogadták az RMDSZ–es megyei tanácsosok beszámolóit. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), febr. 23./

2004. február 23.

Február 20-án Szatmárnémetiben, a Scheffler János Lelkipásztori Központban András Imre és dr. Csapó József beszéltek a Magyarok Világszövetsége idén júniusban megrendezésre kerülő VI. kongresszusának előkészületeiről, a magyar eredetkutatás legfrissebb tudományos eredményeiről és időszerű nemzetstratégiai kérdésekről. Dr. Csapó József előadásában elsősorban a közösségi autonómia székely és szász hagyományaival, valamint a az európai uniós joggyakorlattal foglalkozott. András Imre előadásában hangsúlyozta, mennyire időszerű és fontos a magyarság keleti gyökereinek kutatása napjainkban A vitában Schönberger Jenő római katolikus megyés püspök és Sipos Miklós református esperes is véleményt nyilvánított. /B. É.: MVSZ–küldöttek Szatmárnémetiben. = Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti), febr. 23./

2004. február 23.

Borszéknek köszönhetően Románia nyerte a világ legjobb palackozott ásványvize díjat a 14. alkalommal megrendezett Berkeley Springs International Water Teste nemzetközi vízseregszemlén, ahol hat ország indult több kategóriában. A szénsavval dúsított ásványvíz kategóriában a lista élén a borszéki borvíz végzett. /Világelső a borszéki borvíz. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 23./

2004. február 23.

Meglepetést hozott a gyergyószentmiklósi Tarisznyás Márton Múzeum igazgatói posztjáért napokban lezajlott versenyvizsga. Míg fél éve két női jelölt /Gál Éva Emese költő-képzőművész, újságíró és Zöld-Kémenes Kinga muzeológus/ között zajlik a harc a városi múzeum vezetői székének megszerzéséért, a vizsgán elért eredménye alapján várhatóan Csergő Tibor András tanár kapja majd meg a tisztséget. Az 1993-ban Gyergyószentmiklóson érettségiző Csergő Tibor tavaly már pályázott a Figura Stúdió Színház vezetésére, ősztől pedig a Salamon Ernő Gimnázium tanára. Kinevezéséről a helyi tanács fog dönteni. /Gergely Edit: Történelemtanár a Tarisznyásban. = Krónika (Kolozsvár), febr. 23./

2004. február 23.

Február 22-án Vámosgálfalva általános iskolája felvette Fogarasi Sámuel református lelkész, történetíró nevét. Az istentisztelet után az egybegyűltek megkoszorúzták Fogarasi Sámuel sírkövét. Keszegh András lelkész bemutatta néhai elődje, Fogarasi Sámuel életét, példaként állítva személyét a vámosgálfalviak elé. Jelenleg az iskolában 356 diák tanul, közülük 37-en a román tagozaton. A román tanárok tiltakozó levelet juttattak el a helyi tanácshoz, ellenezve a választott nevet. A polgármester felkérésére, hogy nevezzenek meg olyan személyiséget, aki méltóbb arra, hogy a községközponti iskola a nevét viselje, nem válaszoltak. /Simon Virág: "Megvívtuk a harcot" Névadó ünnepség Vámosgálfalván. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 23./

2004. február 23.

Február 21-én Marosvásárhelyen, a Juhász András Gyülekezeti Központban rendezték meg a Nagyapó mesefája című mesemondó verseny Maros megyei szakaszát. A megye 17 településéről, illetve Marosvásárhely hét iskolájából érkező csaknem 35 kisiskolás versenyzett. /Járay F. Katalin: Aranyszájú mesemondók. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 23./

2004. február 23.

Szilágy megye tanácsa májusra megjelenteti a megye összes helységét térinformatikai alapú információ- és adatkezelési módszerrel bemutató atlaszát. Fekete Szabó András, a megyei tanács alelnöke számolt be erről. A kiadvány a megye 289 települését mutatja be térképeken és tevékenységi ágazatonként. A 15 ezer példányban tervezett atlasz a megyetérképen kívül a városok, községek, falvak térképeit is tartalmazza. A megye atlasza a gazdasági cégek hasznos kézikönyve lehet. Az elmúlt évben jelent meg a Kolozsvárt és a hozzá tartozó megye 430 települését, azok reprezentatív gazdasági egységeit bemutató atlasz, román, magyar, angol nyelven. 2003-ban látott napvilágot a Nagyszalontát szintén három nyelven ismertető kiadvány, valamint a Tordát, Aranyosgyérest és a Tordai hasadékot bemutató atlasz. /Fejér László: Szilágy megye atlasza. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 23./

2004. február 23.

A kolozsvári ünnepek között hagyományossá vált Mátyás-napok idei rendezvénysorozata az első napján, február 21-én a Mátyás-házban megtartott megnyitón az alig maroknyi közönség színvonalas előadást hallgathatott meg. A főszervező, László Bakk Anikó kiemelte: a tizenkettedik Mátyás-napok alkalmával számban ugyan kevesen, ám lélekben annál többen töltik meg igaz szellemiséggel a házat. Dr. Gaal György tartott előadást a nagy király szülőháza sorsának alakulásáról. Kolozsvár legrégebbi lakóháza gótikus stílusú épület. 1889-ben felavatták a ma is látható emléktáblát, amelyet Pákey Lajos építész tervének alapján Zala György szobrász készített. Az Erdélyi Kárpát Egyesület múzeuma volt a ház, 1934-ben azonban a múzeum anyagát egyszerűen kiszórták az utcára. Néhány évvel később az emléktáblát is eltávolították, ez a lépés azonban olyan hatalmas tiltakozást váltott ki, hogy a város akkori polgármestere kénytelen volt bukaresti parancsra visszahelyeztetni azt az eredeti helyére. A szülőház mai formája Kós Károlynak köszönhető: a bécsi döntés után őt kérték fel tervezőnek, Kós pedig szinte korhű módon állította helyre az épületet. Jelenleg a Ion Andreescu Képzőművészeti Akadémia épülete. 1996. január 15-én még egy tábla került a ház falára, ezúttal két nyelven, és a valóságnak megfelelő tartalommal. /Sándor Boglárka Ágnes: Tizenkettedik Mátyás-napok. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 23./

2004. február 23.

Február 21-én ötödik alkalommal rendezte meg a Kolozsvár – Donát negyedi Reményik Sándor Jótékonysági és Művelődési Egyesület a Reményik Sándor versmondó versenyt, melynek a Református Kollégium adott otthont. Az egyesület nevében Farkas Zoltán elnök elmondta: a verseny következő, nemzetközi szakaszát március 20-án tartják Marosvásárhelyen, oda küldik tovább a kolozsvári megmérettetés legjobbjait. /S. B. Á.: Reményik-versek az egykori Alma Materben. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 23./

2004. február 23.

Aradon szűknek bizonyult a Central Szálloda vendéglője a hagyományos magyar farsangi mulatság számára, mely sorrendben a harminckettedik megyei magyar bálnak és a tizennegyedik EMKE-rendezvénynek számít. A százhatvan bálozó jó mulatását kiváló szervezőmunka előzte meg. A zenét a kisiratosi Poly Dy együttes biztosította. Volt természetesen éjfélkor tombola is. Matekovits Mária szerint idén mintegy száz jelentkezőnek voltak kénytelenek nemet mondani, mert Aradon még nincs olyan mulatóhely, amely lehetővé tenné, hogy több százan vegyenek részt a hagyományos magyar megyei bálokon. /K. S.: A 32. aradi magyar megyei bál. = Nyugati Jelen (Arad), febr. 23./

2004. február 23.

Gy. Szabó Béla pasztelljeiből nyílt kiállítás február 22-én Kolozsváron, az Újalsóvárosi Református Egyházközség Pata utcai Fehér Galériájában. A tárlat anyagát elsősorban az 1930-as években készült munkák képezik, amelyeket a világ több országa (Brazília, Mexikó, Kína, Német-ország, Olaszország stb.) ihletett. Gy. Szabó Béla a múlt századelején született Gyulafehérváron, innen nevében a Gy betű. /Farkas Imola: Barangolások. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 23./

2004. február 23.

Február 16-án a bukaresti Magyar Kulturális Központban megnyílt az erdélyi születésű, de Budapesten élő Józsa Judit kerámiaszobrainak kiállítása. Józsa Judit 1974-ben született Korondon, a több nemzedéken át fazekassággal foglalkozó Józsa családban. Tizennyolc éves korában saját módszert kezdett alkalmazni: az úgynevezett hajtogatós technikát. Bemutatkozott már Hollandiában, az Egyesült Államokban és Kanadában is. Elsősorban népművésznek vallja magát, de az 1996-ban Ópusztaszeren kiállított Honfoglalás című történelmi sorozatával, úgy véli, meghaladta ezt a besorolást. A harminc darab 30-40 cm-es figurából álló szoboregyüttes érdekessége, hogy hiteles leletek alapján készült, korhűen ábrázolja a ruhákat, szerszámokat, a hét vezér alakját és a csodaszarvas legendáját. Említésre méltó még az Árpád-házi szenteket ábrázoló sorozata. /Gáspár Hajnal: Józsa Judit keramikus kiállítása. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), febr. 23./

2004. február 23.

Marosi Ildikó kitűnő irodalomtörténész Kis/Helikon/könyv sorozatának legújabb kötete: Versailles-i repkény /Pallas–Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda/. Ebben a marosvécsi Helikon-találkozók személyes, emberi vonatkozásairól írt. /A Pallas–Akadémia új könyve. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 23./


lapozás: 1-30 ... 871-900 | 901-930 | 931-960 ... 6271-6288




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék