udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
7525
találat
lapozás: 1-30 ... 1051-1080 | 1081-1110 | 1111-1140 ... 7501-7525
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2008. február 21.
A Pinczés István rendezte Zalán Tibor Katonák, katonák című előadás egyedüli határon túli produkcióként meghívást kapott a kortárs magyar dráma fesztiváljára, a debreceni DESZKÁ-ra. Az előadást a debreceni közönség február 21-én láthatja. A Debrecenben évente megrendezendő DESZKA fesztivál a 2006– 2007-es évadban bemutatott kortárs magyar drámák legnagyobb seregszemléje, az írók, rendezők és más színházi alkotók igen ígéretes szellemi műhelye. A Csokonai Színház által befogadott egyhetes fesztivál programjában 7 nagyszínpadi és 10 stúdió, illetve kamaraelőadás szerepel. /Az udvarhelyi színház a DESZKÁ-n. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), febr. 21./2008. február 21.
Hat éve már, hogy Fenyéden a fiatalok bevonásával színjátszás zajlik Kovács Imre kultúrigazgató vezetésével. Hagyománnyá vált, hogy évente ez a középiskolásokból álló csapat bemutat egy darabot a helyi közönség előtt. Idén Tamási Áron Énekes madár című színművét játsszák, melyre vasárnap, február 24-én kerül sor. /Énekes madár. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), febr. 21./2008. február 21.
XVIII. századi írók kerek asztala című beszélgetésre, szellemtörténeti játékra került sor Kolozsváron a február 18-án tartott Bretter György Irodalmi Körön. Az est meghívottja Egyed Emese költő, irodalomtörténész volt, aki a kor hangulatát illusztrálandó, XVIII. századból származó könyveket hozott magával. A meghívott beszélgetőtársa Bréda Ferenc volt. Elmondása szerint Egyed Emese komoly kutatásokkal foglakozik az irodalomtörténet prérijén, ez a fajta tevékenysége kuriózumnak számít. Egyed Emese külön feladatot látott Barcsay Ábrahám és a felvilágosodás világában. Barcsay világában a szelídséget, a békét, egyfajta tehetetlenséget vélt felfedezni, aki kevés művet hagyott maga után, de az nagyon inspiratív. Egyed Emese mesélt a XVIII. századi kordivatról, hogyan kapcsolódik össze a kultúra a személyességgel, milyen kapcsolatban áll egymással az olvasás és a felidézés. /Varga Melinda: Kalandozás a XVIII. század irodalmába. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 21./2008. február 21.
A helyi református egyházközség és nőszövetség meghívására Mezőbándra látogatott a Krónika marosvásárhelyi képviselete. A jelenlevőket az érdekelte leginkább, hogyan készül a lap, hány munkatársa van. A család apraja-nagyja talál benne olvasnivalót” – fogalmazott Lukácsy Szilamér református lelkész. Vetési Antal Zoltán, a római katolikus egyház képviselője a legjobb magyar sajtóterméknek tartja, amely objektívan tájékoztat. A faluban sokan olvassák a magyarországi magazinokat, folyóiratokat is, amelyeket a Krónika terjesztési hálózatán keresztül rendelnek meg. /Antal Erika: Krónika: gazdag lap. = Krónika (Kolozsvár), febr. 21./2008. február 21.
Marosvásárhelyen a Bernády Házban megnyílt a Gyergyóremete képekben című fotótárlat, a kiállítás fényképeinek fotóalbumát is bemutatták. Ádám Gyula fotóművész, szerkesztő kiemelte, ez a könyv egy kicsit más, mint a többi, kevesebb pénzből is jobb, szebb kötetet, albumot tudtak szerkeszteni és kiadni. A fotótábor tagjai a régi falut keresték és megtalálták. /(n. b.): "Gyergyóremete fölül eltűnik minden felhő". = Népújság (Marosvásárhely), febr. 21./2008. február 21.
Bölöni Domokos író, újságíró Széles utcán jár a bánat című legújabb kötetét kollégája és barátja, Nagy Miklós Kund főszerkesztő-helyettes mutatta be Marosvásárhelyen. – Novelláinak szereplői amolyan antihősök. Folyamatosan megpróbálják megtalálni életük értelmét, újra meg újra felfedezik a spanyolviaszt, miközben esendő lényük által a szerző is kiadja önmagát – mondta a méltató. „Leszakadt emberek, akik nem tudtak mit kezdeni a hirtelen rájuk szakadt szabadsággal” – így határozza meg Bölöni Domokos a műveiben leginkább testet öltő embertípust. „Mindig lemaradtam a nemzedékemtől egy lóhosszal, talán ezért is volt tele az életem különféle pótcselekvésekkel” – emlékszik vissza a vargabetűs hat évtizedre az író. A rövidpróza műfajához való kötődés Bölöni Domokos szerint az újságírói létből fakadó kényszer. /Nagy Székely Ildikó: "Nem nyughat bennem a huncut micsimán" = Népújság (Marosvásárhely), febr. 21./2008. február 21.
Bölöni Domokos két prózakötetét, a Jézus megcibálja Pricskili Dungónak a fülét /Impress, Marosvásárhely, 2006/ és a Széles utcán jár a bánat /Juventus Kiadó, Marosvásárhely, 2007/ című könyvét mutatták be február 19-én a marosvásárhelyi Bernády-házban. A szerzővel – aki a Népújság című napilap munkatársa – szerkesztőkollégája, Nagy Miklós Kund beszélgetett. Bölöni Domokos számára számtalan dolog kínál témát: a kocsmai történetek, a televíziós híradók és show-műsorok, a rádió, az internet. A szerző élete során sok helyen megfordult. A Küküllőmente, a Marosmente különösen közel áll a szívéhez. Akárcsak Vásárhely, ahol a „bögrecsárdák” vendégeivel megismerkedett, és akiktől sok érdekes történetet hallott. „Az életem úgy alakult, hogy megismerhettem a falusi világot is, de mivel éppen a kollektivizálás idején voltam kisgyerek, a szüleim úgy látták jónak, ha taníttatnak, és nadrágos embert csinálnak belőlem” – mesélt gyerekkoráról a szerző. Túl a hatvanadik életévén a szerző újságíróként már nem vállal sok feladatot, így több ideje jut saját témáinak megírására. A városi környezetben élő népszokásokról született írásait szeretné következő kötetében megjelentetni – mondta el a Krónikának. /Antal Erika: Pricskili Dungó kalandjai. = Krónika (Kolozsvár), febr. 21./2008. február 22.
Végre ismertette a vádakat Miron Mitrea szociáldemokrata politikussal az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA). Mitrea ugyanabban az ügyben érintett, mint amiben „sorstársa”, Adrian Nastase volt kormányfő, éspedig a Zambaccian utcai ingatlan megszerzésében. A vád kenőpénz elfogadása. Adrian Nastase másfél millió euróra becsült házáról van szó. 2007 szeptemberében a DNA azt kérte Traian Basescu államfőtől, hogy hagyja jóvá a Mitrea elleni bűnvádi eljárás beindítását. Traian Basescu ez év januárjában kérte Teodor Melescanu ideiglenes igazságügyi minisztert, indítsák be a bűnvádi eljárást nyolc volt és jelenlegi tárcavezető ellen. Az érintettek: Adrian Nastase, Miron Mitrea, Tudor Chiuariu, Paul Pacuraru, Nagy Zsolt, Victor Babiuc, Codrut Seres és Traian Decebal Remes. /DNA-meghallgatáson Mitrea. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 22./2008. február 22.
A NATO amerikai bizottságának elnöke, Bruce Jackson február 20-i bukaresti látogatása során kijelentette: az Egyesült Államok tiszteletben tartja Románia álláspontját Koszovó kapcsán, de reméli, hogy Románia újraértékeli az új állammal kapcsolatos politikáját. /Jackson: Romániának meg kell gondolnia magát. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 22./2008. február 22.
Borisz Tadics szerb államfő február 21-én Romániába látogatott. A tárgyalásokon elsőrendű téma volt Koszovó, akárcsak Szerbia jövője. Traian Basescu államfő számos tanáccsal ellátta belgrádi kollégáját, s azt javasolta a szerbeknek, hogy minél hamarabb tegyék magukat túl a mostani nehéz pillanatokon. A két ország jó viszonyt ápol egymással. /B. T. : Basescu beletörődést sugallt a szerb államfőnek. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 22./2008. február 22.
Az Olaszországban élő idegen állampolgárok közül a románok vezetnek a bűncselekmények elkövetésében – jelentette ki Antonio Manganelli, az olasz rendőrség parancsnoka a román rendőrség által szervezett bukaresti sajtótájékoztatóján. „Számunkra leginkább az olaszországi román bűnözés aggasztó, a lopás, rablás és az utcákon elszaporodó bűnözés” – mondta Manganelli. /L. I. : Olaszországi bűnözés: a romániaiak vezetnek. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 22./2008. február 22.
Amerikai befektetők több tízmillió eurós beruházása nyomán Nagykárolyban épül fel Észak-Erdély első bioetanolt előállító üzeme. A környezetbarát üzemanyagot alapvetően kukoricából előállító üzem az egykori nagykárolyi kendergyár helyén épül föl, tájékoztatott Bekő Tamás polgármester. /Sike Lajos: Kukoricából zöldenergiát. Bioetanol-üzem épül a Szatmár megyei Nagykárolyban. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 22./2008. február 22.
A kézdivásárhelyi és a Bihar megyei szervezet példáját követve február 21-én a csíki RMDSZ is közös előválasztásra hívta a helyi politikai ellenzék jelöltjeit a helyhatósági választásokra. Hajdú Gábor bejelentette, hogy Ráduly Róbert jelenlegi polgármestert támogatják, de jelentkezhetnek még jelöltek az április 6-i előválasztásokra. Rádulynak máris ellenjelöltje van, Papp Előd, akit a Magyar Polgári Párt indít. Közös lista indítását szorgalmazta a helyi RMDSZ a kézdivásárhelyi előválasztáson is. A Magyar Polgári Szövetség helyi szervezete elutasította a felkínált lehetőséget. Kézdivásárhelyen az előválasztáson megméretkezik a Székely Tanács megbízott széki elnöke, Bakk László, valamint a jelenleg is tanácsosi mandátummal rendelkező Laczkó Áron, a Kézdivásárhelyi Székely Tanács elnöke is. Az RMDSZ Bihar megyei szervezete szintén közös előválasztásra tett javaslatot a Magyar Polgári Egyesület (MPE) vezetőségének, amely elutasította az indítványt. Az MPE az MPP bejegyzésének véglegesítésétől tette függővé az RMDSZ-szel való együttműködés módozatait. A két szervezet vezetői már tárgyaltak is a közös előválasztásról. /RMDSZ: nyitott előválasztások. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 22./2008. február 22.
A Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) január 26-i ülésén mutatta be az Ügyvezető Elnökség az RMDSZ önkormányzati stratégiáját a következő évekre. A dokumentum tervezetének elfogadásáról a következő ülésén dönt a testület. Az RMDSZ a kezdeményező és szolgáltató önkormányzatokhoz akar eljutni, erről szól ez a stratégia: élhető jövőkép állítása, írta Cseke Attila, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke. Az RMDSZ versenyképes, erős érdekképviselettel bíró, legitim önkormányzatokat akar az Európai Unióban. Erős kapcsolati háló kiépítése és működtetése szükséges Brüsszel, Bukarest, Budapest és a helyi közösségek között. Szükséges, hogy legyenek fejlesztési központok. Az önkormányzatoktól kell elindulnia a kezdeményezésnek. Kezdeményező, élelmes, rátermett jelölteket kell állítani a helyhatósági választásokon. Az RMDSZ teljes mértékben támogatja a széleskörű decentralizációt. A mikrorégiók önkormányzatai ne egymásnak vetélytársai, hanem egymással együttműködő partnerei legyenek. A területfejlesztési koncepcióknak alulról építkezve kell hogy kialakulniuk. Fontos a régióban, mint közigazgatási egységben való gondolkodás kialakítása. Hosszabb távon a kulturális intézmények decentralizációja biztosította önálló művelődéspolitika szavatolhatja a tömb- és a szórványmagyarság kulturális identitásának erősítését. Az RMDSZ továbbra is szorgalmazza az elkobzott egyházi vagyonok visszaadásáról szóló törvény maradéktalan alkalmazását. /Cseke Attila, az RMDSZ önkormányzatokért felelős ügyvezető alelnöke: Az RMDSZ önkormányzati stratégiájáról. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 22./2008. február 22.
„Székelyföld mindig is román föld volt és lesz” feliratú plakátok bukkantak fel Kolozsvár forgalmasabb utcáinak hirdető oszlopain, az Új Igazság Fórum (FND) indítványára. A FND kolozsvári vezetője, Alexandru Santu közölte, rendelkeztek a polgármesteri hivatal engedélyével. Hozzátette: országszerte indítanak hasonló ellenkampányt, amelyet egy bukaresti pro-Szerbia tüntetéssel zárnak majd. Raimonda Boian, a polgármesteri hivatal szóvivője szerint azonban a plakátolásra nem volt engedély, így rövid időn belül eltüntetik a kiragasztott plakátokat. /Autonómia-ellenes plakátok. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 22./2008. február 22.
Az erdélyi szászok nem igénylik az autonómiát, hanem továbbra is kisebbségként szeretnének élni Romániában – jelentette ki sajtótájékoztatóján Klaus Johannis, a Romániai Német Demokrata Fórum (FDGR) elnöke, Nagyszeben polgármestere. „Az erdélyi szászok nem igénylik az autonómiát, az ezzel kapcsolatos álláspontunkat már az 1918-as egyesülés során megfogalmaztuk, és ezen azóta sem változtattunk” – mondta. Jelenleg Romániának mintegy 60 ezer német nemzetiségű lakosa van. /Johannis: A szászoknak nem kell autonómia. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 22./2008. február 22.
Az RMDSZ csíkszeredai szervezete bejelentette: támogatja a város jelenlegi polgármesterét, Ráduly Róbertet egy újabb mandátum megszerzésében. Hajdú Gábor, az RMDSZ csíkszeredai szervezetének elnöke hozzátette: előválasztásokat szerveznek a város polgármesteri tisztségének betöltésére. /Ráduly maradna Csíkszereda polgármestere. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 22./2008. február 22.
Kolozsvári politikai körökből kiszivárgott információk szerint Kónya-Hamar Sándor RMDSZ-es parlamenti képviselőt indítaná a Magyar Polgári Párt (MPP) kolozsvári polgármesterjelöltként a május 25-én esedékes helyhatósági választásokon. A politikus cáfolta, hogy vállalta volna ezt. „Nem tagadom, hogy az MPP képviselői megkerestek az előző hetekben, de arról nem tárgyaltunk, hogy vállalnám-e ezt a feladatot – nyilatkozta Kónya-Hamar Sándor. – Egyelőre egyetlen célom van, tisztességesen végigdolgozni a mandátumom hátralévő időszakát, aztán a nyáron majd eldöntöm, hogy a jövőben egyáltalán szeretnék-e aktívan politizálni. Tudomásom szerint a kolozsvári magyarságnak már van megfelelő polgármesterjelöltje László Attila személyében. ”Szász Jenő, az MPP elnöke elmondta, az MPP minden magyar többségű településen saját polgármesterjelöltet indít, és saját önkormányzati képviselő-jelöltlistát állít, Kolozsvár vonatkozásában azonban egyelőre nem döntöttek. „Kónya-Hamar Sándor RMDSZ-es parlamenti képviselővel konkrétan nem egyeztettünk a kérdésről, azt azonban kijelenthetem, hogy a Kolozs megyei politikust sosem tartottuk tőlünk távolinak” – fogalmazott a pártelnök. Az RMDSZ Kolozs Megyei Küldöttek Tanácsának február 15-i ülésén döntés született arról, hogy László Attila, a szervezet Kolozs megyei elnöke lesz az RMDSZ polgármesterjelöltje a kincses városban. /Gyergyai Csaba: Kónya cáfol. = Krónika (Kolozsvár), febr. 22./2008. február 22.
Továbbra is kitart Bölöni László jelölése mellett a Magyar Polgári Párt marosvásárhelyi szervezete, jelentette be Kiss István városi elnök, kilátásba helyezve egy átfogó aláírás-gyűjtési akciót is. „Nem egyeztettünk Bölönivel, de, ha kell, több ezer aláírást gyűjtünk annak érdekében, hogy gondolja meg magát, és vállalja el a jelölést” – mondta Kiss. /Szucher Ervin: Az MPP nem mond le Bölöniről. = Krónika (Kolozsvár), febr. 22./2008. február 22.
Mégis közös szervezésű március 15-i ünnepség lesz Sepsiszentgyörgyön. Tóth Birtan Csaba, a sepsiszentgyörgyi RMDSZ elnöke telefonon egyeztetett Gazda Zoltánnal, az MPSZ sepsiszéki elnökével, aki két hete javasolta, tegyék politikamentessé a megyeközpont ünnepét. Tóth Birtan Csaba egyetértett, hogy ki kell zárni a politikumot és a kampányt. A március 15-i megemlékezés programja részben körvonalazódott, javaslatokat várnak az MPSZ-től és más szervezetektől. Ünnepi szónoknak Chaldek Tibort, a budapesti Pongrácz Gergely Polgári Kör elnökét hívták meg – tájékoztatott az RMDSZ-elnök. /Farkas Réka: Mégis közös ünnep lesz (Március 15. Sepsiszentgyörgyön). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 22./