udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
7525
találat
lapozás: 1-30 ... 2581-2610 | 2611-2640 | 2641-2670 ... 7501-7525
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2008. május 5.
A Mátyás király szoborcsoport állaga romlik, szükség van a restaurálására. Szabó Bálint, az Utilitas Kft. vezetője, a restaurálási tervek egyik kidolgozójaként elmondta, 2006-ban kellett volna nekifogni a kutatásnak-tervezésnek. A 2006-ban kitűzött első versenytárgyalásra senki sem jelentkezett, mert hibás volt a kiírás: „új szobor állításáról” szólt. A második versenytárgyalásnál pontosított a városháza: „nem új, hanem a régi” szobor restaurálásáról van szó. Azonban nem akarták finanszírozni a szükséges előtanulmányokat, kutatásokat, ezért elutasították az Utilitas ajánlatát. A harmadik versenytárgyalást 2007 júniusában – egyedüli jelentkezőként – az Utilitas nyert meg, a társult Kolozsi Tibor szobrászművésszel. 2007. augusztus 28-án aláírták a városházával a restauráláshoz szükséges kutatásra-tervezésre vonatkozó szerződést. A szobrot védő fakerítést többször össze-vissza törték, félretolták, ezért senkit sem büntettek meg, a kárt nem térítették meg. Két és fél hónap kellett ahhoz, hogy a miniszteri jóváhagyás megtörténjen. /Nagy-Hintós Diana: Nem fejeződik be idén a Mátyás király szoborcsoport restaurálása. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 5./2008. május 5.
Immár 15. alkalommal rendezték meg Erdőszentgyörgyön a Szent György-napokat, melyen kórházavató és európai tanácsadó központ megnyitása is volt. Az rendezvénysorozat palotabállal vette kezdetét május 3-án a Rhédey-kastélyban, ahol a csíkszeredai Codex régizene-együttes biztosított korabeli zenét. Másnap felavatták a kórház frissen felújított épületét, majd az újonnan kialakított Europe Direct információs irodát, ahol bemutattak egy Erdőszentgyörgyről, a kisváros lehetőségeiről szóló filmet és fejlesztési tervezetet. A testvértelepülés, Celldömölk Soltész Lajos Színháza jelentkezett előadással. A gazdasszonyok töltöttkáposzta- és gulyásfőző versenyen bizonyíthattak. /Kovács Zsolt: Szent György-napok Maros megyében. = Krónika (Kolozsvár), máj. 5./2008. május 5.
Kaslik András, a Pro Majláth Egyesület elnöke a majláthfalvi bentlakásról elmondta, az iskolaépülethez ragasztott új épület emeleti része nyárig valószínűleg elkészül, ahol 12-15 gyermeket lehet majd elszállásolni. /Balta János: Ősztől bentlakás Majláthfalván? = Nyugati Jelen (Arad), máj. 5./2008. május 5.
A Kisiratosi Máltai Háznak az utóbbi években önfenntartóvá kellett válnia, amit a haszonbérben végzett földművelésből próbálnak megvalósítani. Almási Olga, a Máltai Ház vezetője elmondta, közel 400 hektár földet művelnek meg, amiből 12 hektár a sajátjuk. A talajműveléshez szükséges gépeket a Sapard programhoz benyújtott pályázat támogatásával vásárolták. A beutalt 45 idős és beteg ellátásához szükséges tejet a 12 tehén biztosítja, míg a húst a 45 sertés, továbbá az 5 borjú. Kemény küzdelmet folytatnak a Máltai Ház fenntartásáért, ahol a beutaltak közül 38 pelenkázásra szorul, 11 betegápoló gondoskodik róluk. /Balta János: Gondoskodni minden áron. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 5./2008. május 5.
Május 4-én éjjel az erdővidéki Köpecbányán több mint ötven magyar és roma nemzetiségű polgár támadt egymásra a település központjában. „A konfliktus azt követően robbant ki, hogy a helyi magyarok megelégelték a településen mindennaposnak számító, romák által elkövetett lopásokat, ráadásul szerintük a helyi hatóságok sem tudnak mit kezdeni a helyzettel” – nyilatkozta Buzsi Andrea megyei rendőrségi szóvivő. A magyar közösség képviselőinek elmondása szerint az egykori bányásztelepen a két etnikum közti konfliktus nem új keletű: a mintegy kétszázötven lakosú faluban élő, körülbelül negyven-ötven roma „évek óta félelemben tartja” a település lakóit. Legtöbbjük személyazonossági igazolvánnyal sem rendelkezik. Hol szénát, hol fát, hol háziállatokat visznek el a köpecbányaiak portájáról, megdézsmálják a termőföldeket is, ráadásul felügyelet nélkül legeltetik az állataikat a környékbeli legelőkön. /Gyergyai Csaba: Konfliktus Köpecbányán. = Krónika (Kolozsvár), máj. 5./2008. május 5.
Sepsiszentgyörgyön a Szent György-napi ünnepségek idején Pro Urbe-elismerésben részesül Bunika Mihály kereskedő, Péter Albert nyugalmazott tanár, László Attila zenetanár, kórusvezető és Gheorghe Zaharia köztisztviselő. Sepsiszentgyörgy önkormányzata post mortem díszpolgári címet adományozott Marco Bota svájci állampolgárnak. Harmincezer kötetes könyvgyűjteményét, mely sok irodalmi, természettudományos kuriózumot is tartalmaz, családja átadta a Bod Péter Megyei Könyvtárnak. /Simó Erzsébet: Taps nélkül a közért (Pro Urbe-díjak). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 5./2008. május 5.
Sepsiszentgyörgyön tartott bemutatót a gyergyószentmiklósi Csabafiak Katonai Hagyományőrző Egyesület. A lovas-, fegyver-, harcászati bemutatók időutazásra hívták a nézősereget. A Csabafiak nem csupán hagyományőrzőkként, lovasokként, íjászokként vagy kardosokként állják meg helyüket, hanem kedvességből, humorból is jelesre vizsgáztak. /Farcádi Botond: Jókedvű időutazás a Csabafiakkal (Szent György-napok). = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 5./2008. május 5.
Emlékházat avattak május 4-én Csíkmindszenten a falu híres szülötte, Nagy István (1873–1937) festőművész tiszteletére. Nagy István szülőházát lebontották, ezért a csíkszentléleki önkormányzat és a magyarországi Mission Art Galéria kezdeményezésére felújították és emlékházzá alakították a festő testvére, Nagy Ferenc hagyományos parasztházát. Az emlékházban a közel húsz eredeti festmény és reprodukció mellett újságcikkeket, családi fényképalbumokat állítottak ki. Pál Péter, Csíkszentlélek polgármestere elmondta, a ház és udvara a község egyik fontos kulturális terévé válik a jövőben, ahol az emlékházat működtető Nagy István Alapítvány irányításával képzőművészeti alkotótáborokat is szerveznének. /Székely Zita: Újra otthoni portán. = Krónika (Kolozsvár), máj. 5./ Nagy István képzőművész csíkmindszenti emlékházának a felavatásával kezdődött a Hargitai Megyenapok csíki programja. A Hargitai Megyenapok keretében május 5-én a csíkmadarasi fúvószenekar térzenével szórakoztatja a csíkszeredaiakat a helyiek által Tapstérnek nevezett Szabadság téren, majd Nagy P. Zoltán fotográfiáiból nyílik kiállítás, amelyen bemutatják a művész fotóalbumát is. /Horváth István: Megyenapok Hargita-módra, „festői” emlékszoba-avatóval. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 5./2008. május 5.
Május 4-én Kolozsváron felavatták a Donát negyedi református templomot, amely az egyházközséget vezető Bibza István és Bibza Gábor lelkészek, illetve a gyülekezet tagjai több mint tíz éves megfeszített munkájának eredménye. Jelen volt Makovecz Imre világhírű építész, a templom tervezője. Képviseltette magát a római katolikus és az ortodox egyház, valamint a templom építését anyagilag támogató hollandiai és németországi gyülekezetek. Nagy Benedek, a Művelődés- és Vallásügyi Minisztérium képviselője jelezte, a tárca is támogatta a templom építését. /Templomavatása Donát negyedben. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 5./2008. május 5.
A Beszterce-Naszód megyei Kisilva környéki románok „om bun”-ként (jó ember) emlegetik ma is gróf Zichy Domokos veszprémi püspököt, aki a 19. században Óradnán és környékén templomot, iskolát, patikát és jótékonysági intézményt létesített, valamint egy orgonával ajándékozta meg a katolikus templomot. Az azóta először felújított orgonát május 3-án, a templombúcsún adták át. Takács Noémi besztercei zongoraművész örül, hogy nem új orgonával cserélték fel az óradnaiak ezt a páratlan szépségű és hangú orgonát. /Mayla Júlia: Templombúcsú Óradnán. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 5./2008. május 5.
Május 4-én fotókiállítás-megnyitóval egybekötött könyvbemutatót tartottak Marosvásárhelyen az unitárius egyház Bolyai téri tanácstermében, ahol a Mentor Kiadó frissen megjelent Fénytől fényig című fotóalbumát, illetve a kiállítóterem falain látható fényképeket ismertette Sebestyén Mihály, a kötet előszavának szerzője. Az albumban a néhány éve elhunyt ifjabb Kolcsár Renate felvételei láthatók, aki utazásai során a tájat, az épületeket, templomokat, műemlékeket, a természeti jelenségeket örökítette meg. A marosvásárhelyi származású fotós Svédországba költözött. /Antal Erika: Falra akasztott tárcanovellák. = Krónika (Kolozsvár), máj. 5./2008. május 5.
Megjelent P. Benedek Fidél: Ferences kolostorok és templomok. II. kötet Csíksomlyó, Kaplony, Szászváros és az erdélyi Szent Jakab-kápolnák /Pallas–Akadémia Könyvkiadó, Csíkszereda/ Sajtó alá rendezte és az előszót írta Sas PéterP. Benedek Fidél megírta az egykori ferences kolostorok történetét, amely gazdag kézirathagyatékában maradt, és amelynek első kötete Ferences kolostorok címen 2005-ben jelent meg. /Új könyv. = Hargita Népe (Csíkszereda), máj. 5./2008. május 6.
A szenátus elsöprő többséggel jóváhagyta azt a törvényjavaslatot, amely régészeti és természeti védett területnek nyilvánítja Verespatakot. A végső döntés a képviselőház feladata. Ez mindenképpen újabb védőpajzsnak számít Verespataknak, miután a környezetvédelmi tárca nyomására a kormány tavaly megtiltotta a ciánalapú nemesfém-kitermelést. /Újabb pajzs Verespataknak. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 6./2008. május 6.
Tizennyolc és fél esztendőnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a politikai küzdelem porondján két magyar alakulat mérkőzzék meg. A tizenkilencedik esztendős RMDSZ és a még csecsemőnek számító Magyar Polgári Párt. Az RMDSZ–nél az egység értéke helyén egy politikai elit hatalmának és pozícióinak megőrzéséről van szót, a ,,választás szabadságában” pedig benne van az is, hogy valami önrontást követünk el. Ott lehet sikeres a kisebbségi magyar képviselet, ahol valahogyan szót értettek, a széthúzás helyett az összezárás gyakorlatát választották. Az első példát erre a felvidéki magyarok szolgáltatták, a másodikat a vajdasági nemzettársak. A felek ígérik, nem fognak lejárató kampányt folytatni, valójában máris ujjal mutogattak egymásra. /Magyari Lajos: A Nagy Dobbantás. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 6./2008. május 6.
Bárdos Csaba, az MPP Kolozs megyei tanácsosi listavezetője leszögezte, az őszi EP-választások eredményei feljogosítják az MPP-t arra, hogy Kolozs megyében jelölteket állítson. Reménykednek abban, hogy júniusban az MPP jelöltjei is bejutnak a Kolozs Megyei Tanácsba. Bárdos Csaba elsősorban a vidékkel szeretne foglalkozni, főleg kulturális egyesületek létrehozásában segédkezne. A másik fontos terület a középületek restaurálása, az egyházi ingatlanok felújítása. Bárdos lát arra lehetőséget, hogy az RMDSZ és az MPP a megye magyarságának érdekében összefogjon és együttműködjön. /Nagy-Hintós Diana: Kulturális értékeink megőrzése az egyik legfontosabb célkitűzés. Interjú Bárdos Csabával, az MPP Kolozs megyei tanácsosi listavezetőjével. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 6./2008. május 6.
A Sapientia Egyetem vezetősége közleménye szerint “a Sapientia Alapítvány, valamint az Erdélyi Magyar Tudományegyetem vezetői és akadémiai közössége felháborodással olvasták a kolozsvári Szabadság napilap május 3-i számában Tibori Szabó Zoltánnak a Sapientia Egyetemről közölt „A Sapientia-EMTE-ről – a kíméletlen tények nyelvén” c. cikkét, illetve az ahhoz kapcsolódó interjúkat”. A közlemény szerint „az említett cikk a legalapvetőbb újságírói deontológiai kritériumokat is figyelmen kívül hagyja”, ezért a cikk szerzője ellen panasszal fognak élni a MÚRE Becsületbíróságánál, illetve megfontolás tárgyává teszik az intézményt ért hitelrontás bírósági úton való jogorvoslását. A riportban közölt állításokra az elkövetkező napokban tételesen válaszolni fognak. A közleményt Kató Béla, az alapítvány elnöke és dr. Dávid László, az egyetem rektora írja alá. /Válaszra készül a Sapientia. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 6./2008. május 6.
Ilyés Gyula Szatmárnémeti polgármestere, az RMDSZ polgármesterjelöltje olyan Szatmárnémetit szeretne, ahol jól érzik magukat, és nem költöznek el a fiatalok. A többi jelölt eddig nem dolgozott a közigazgatásban. Hangsúlyozta, hogy mindenkit ugyanazok a jogok illetnek, függetlenül attól, hogy milyen nyelven beszél. /Sike Lajos: Az útfeltörés nem választásfüggő. Beszélgetés Ilyés Gyulával, az RMDSZ szatmárnémeti polgármesterjelöltjével. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 6./2008. május 6.
Dr. Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei szervezetének elnöke rámutatott, a Maros megyei magyar választók vannak annyira bölcsek, hogy tudják, az RMDSZ kipróbált csapatát kell támogatni. Az RMDSZ-nek közel 1326 jelöltje van a megyében, az 54 polgármester-jelöltből 25 új. – Új helyzetet jelent, hogy van egy másik magyar politikai párt. Kelemen olyan vádakkal nem tud mit kezdeni, hogy az RMDSZ állítólag megfenyegette az MPP jelöltjeit, ő helyteleníti ezt a módszert. Az ilyen vádakat bizonyítani kell. /Mózes Edith: Kelemen Atilla: A választás nem rulett. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 6./2008. május 6.
Május 5-én sajtótájékoztatón ismertették választási programjukat a sepsiszentgyörgyi polgármesteri székért versenybe szálló magyar jelöltek. Antal Árpád, az RMDSZ polgármester-jelöltje bejelentette: „radikális változtatásokra készül: gondoskodó, ügyfélbarát, szolgáltató, vállalkozó és vállalkozóbarát, illetve kezdeményező önkormányzatot szeretne”. „Sepsiszentgyörgy Erdély legnagyobb magyar többségű városa, ahol ezt meg is kell őrizni” – hangsúlyozta, emlékeztetve, hogy az 50-es években még Kolozsvár, a 90-es években pedig Marosvásárhely számított annak. Antal olyan intézményrendszert alakít majd ki, amelynek révén a lakosság nemzetiségi összetétele a gazdasági fejlődés ellenére sem változik meg. Csinta Samu, az MPP polgármester-jelöltje kampányában kiscsoportos beszélgetések, és nagyobb, tömegeket megmozgató rendezvények is szerepelnek. Antal levében kérte Takács Csabát, a Communitas Alapítvány kuratóriumi elnökét, hogy a kezelésében levő közpénzek ne jussanak politikai pártokhoz. A levelet a korábbi egyeztetések ellenére az RMDSZ jelöltjei nem írták alá. Kovács István, az MPP Kovászna megyei tanácselnök-jelöltje kampánykörútra indul, amelynek első állomásai Kökös és Uzon lesznek. /Kovács Zsolt: Párhuzamos kampányrajt. = Krónika (Kolozsvár), máj. 6./2008. május 6.
A Székely Nemzeti Tanács a júniusi ülésszakig memorandumot küld az Európa Tanács parlamenti gyűlésének, amelyben kéri egy raportőr kinevezését Székelyföld számára. A raportőr feladata lenne, hogy felmérje a székelyföldi magyar közösség körében az autonómia iránti igényt. Izsák Balázs SZNT-elnök sajtótájékoztatón kijelentette, a tanács lobbizni fog annak érdekében, hogy a memorandumot az ET parlamenti gyűlésének minden egyes tagja megkapja. A memorandum többek között tartalmazza a Székelyföld autonómiájáért kiírt belső népszavazások eredményeit is. /Az SZNT székelyföldi raportőrt kér az Európa Tanácstól. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 6./