udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
7525
találat
lapozás: 1-30 ... 2851-2880 | 2881-2910 | 2911-2940 ... 7501-7525
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2008. május 19.
„A bonchidai Bánffy-kastély restaurálása bizonyítja, hogy újjá lehet éleszteni egy történelmi műemléket még akkor is, ha ez nagyon romos állapotban van” – jelentette ki Hegedűs Csilla, a Transylvania Trust ügyvezető igazgatója Bonchidán. A kolozsvári alapítvány vezetője az egykori főnemesi rezidencia helyszínén nyújtott részletes tájékoztatást arról a programról, amely a napokban elnyerte a műemlékvédelem Europa Nostra díját. A műemlékvédelmi oktatást célzó programok kategóriában nyerte el a bonchidai Bánffy-kastélyban működő Épített örökség helyreállító és szakképző központ az első helyezést. /Újjáéleszthető történelmi műemlékek. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 19./2008. május 19.
Május 18-án zsúfolásig megtöltötték a hívek Pécskán a római katolikus templomot, hogy együtt ünnepeljék a templombúcsút. Az ünnepi misét a tavaly pappá szentelt, pécskai születésű Kocsik Zoltán celebrálta. A búcsúban fellépett a dombegyházi Május Néptánccsoport, a Kisperegi Asszonykórus, a Pécskai Diákklub népi zenekara, valamint a helybéli Búzavirág. A templombúcsú az előző napon elkezdődött a templom melletti téren felállított színpadnál, ahol több együttes, köztük a délvidéki Temerinből érkezett 3+2 (Bugyi Zoltán és Burai Károly zenekara) szórakoztatta. /Irházi János: Templombúcsú Pécskán. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 19./2008. május 19.
A világhírű tornászedző Károlyi-házaspár – Károlyi Béla és Károlyi Márta – kapta az Amerikai Magyar Alapítvány idei Abraham Lincoln-díját. Az 1942-ben Kolozsvárott született Károlyi Béla minden idők legsikeresebb tornaedzője; 9 olimpiai, 15 világbajnok és 12 Európa-bajnok tornász került ki a keze alól. A szakember az 1976-os montreali és az 1980-as moszkvai olimpián a román, később pedig – miután az Egyesült Államokba távozott – az amerikai női tornát juttatta fel a csúcsra. Az Amerikai Magyar Alapítványt magyar származású egyetemi tanárok és egyesületi vezetők alapították 1955-ben abból a célból, hogy a magyar kulturális hagyományokat ápolja és népszerűsítse Amerikában. A Lincoln-díjat korábban mások mellett olyan személyiségeknek adományozták, mint Bay Zoltán fizikus, Milton Friedman Nobel-díjas közgazdász, Hargitay Mariska színésznő és Dohnányi Ernő zeneszerző. /Amerikai Magyar Alapítvány Lincoln-díja a Károlyi-házaspárnak. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 19./2008. május 19.
Május 17-én rendezte Marosvásárhelyen az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület néptáncfesztiváljának keretében a hetedik Gyermek Gyöngykoszorút, majd a hagyományos népdalvetélkedőt. /Nagy Székely Ildikó: Gyermekhangokból fonott gyöngykoszorú. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 19./2008. május 19.
Különleges világot képez Haller József művészete – jelentette ki Nagy Miklós Kund, a Népújság főszerkesztő-helyettese a képzőművész legújabb kiállításán Marosvásárhelyen, a Bernády Házban. Haller József az utóbbi évek munkáiból állította össze grafikai kiállítását. /Haller József, a reneszánsz ember. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 19./2008. május 19.
Két könyvbemutató volt a hét végén Temesváron, a magyar nyugdíjasok klubjában. A rendkívül tevékeny tagság és vezetőjük Béres Margit a változatos szórakoztató programok közé művelődési rendezvényeket is befogad. Vámos-Gulyás Margit: Egy óvónő emlékei és riportok (Pardon Folyóirat Könyvkiadója, Temesvár, 2008) a nyugalmazott óvónő első könyve, egy küzdelmes életpálya tanulságait összegző írások fűzére. Kató Gizella jól ismert alkotója a városnak, mese- és elbeszéléskötetei, versei két nyelven is közkézen forognak. Legújabb könyve: Az ígéret (Eurostampa Könyvkiadó, Temesvár, 2008) eddigi műfajaiból többet is magába foglal. Először a rajzoló, zenélő édesapjára és költő férjére, Kató Sándorra emlékezett. /Szekernyés Irén: A tényektől a fikcióig. Két könyvbemutató a magyar nyugdíjasok klubjában. = Nyugati Jelen (Arad), máj. 19./2008. május 20.
Az év első négy hónapjában az előző évhez képest háromszorosára növekedett azoknak a személyeknek a száma, akik valamilyen járműben elbújva próbáltak meg bejutni Romániába, vagy pedig a nyugati határon ugyanilyen módszerekkel kijutni az országból. Elsősorban moldovai köztársaságbeli állampolgárok, de akadnak köztük törökök, indiaiak vagy afrikai országokból származó személyek is. A legtöbb törvénytelen határátlépési kísérletet a román–magyar határon jegyzik, ahol az utasforgalom is jelentősen megnőtt: közel 50%-kal. /Balázs Bence: Románia lett a kapu Európa és a Schengen-övezet felé. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 20./2008. május 20.
Visszautasította a Tiszta Kormányzásért Koalíció (TKK) vádjait Vasile Soporan szociáldemokrata képviselő, aki a Kolozs megyei tanács elnöki tisztségére pályázik a helyhatósági választásokon. Országszerte a megyei tanácselnöki tisztségre pályázók egyharmadáról bebizonyosodott, hogy együttműködtek a volt Szekuritátéval. „Visszavonhatatlan bírósági döntés van a birtokomban arra vonatkozólag, hogy 1989 előtt nem folytattam politikai rendőrségi tevékenységet”, jelentette ki Soporan. /Soporan: Nem működtem együtt a Szekuritátéval. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 20./2008. május 20.
Hetedik alkalommal rendezte meg Kolozsváron a Tranzit Alapítvány a Láthatatlan Kollégiummal közösen az Emberi Piramis elnevezésű, a pártállami diktatúráról indított beszélgetés-sorozatot. A május 17-i Beszélgetés egy Stasi áldozattal című rendezvény egyfajta mikrotörténet feltárása, egyben nyitás a diktatúra más megnyilvánulásai irányába. A meghívott, Frank Schumann rövidfilmje indította a beszélgetést. Az ötven emberre jutó egy besúgóval „dolgozó” NDK környezetében nem meglepő eset az 1981-től a Berlini fal lerombolásáig folyamatosan üldözött, letartóztatott, bebörtönzött, majd Nyugat-Németországba toloncolt Frank Schumann esete. A titkosszolgálati törvény révén, amely lehetőséget adott a Stasi dossziék megtekintésére (kb. 1 millió 700 ezer kelet-német polgár kérelmezte aktáinak megtekintését), a társadalmi megrökönyödés és a „besúgó vadászat kora” következett. Németországgal összehasonlítva, ahol már többé-kevésbé lecsengett a korszak feltárása, Romániában a meghurcoltatások élményei sokkal élőbbek, társadalmi szintű feldolgozása pedig nehézkesebb. /Musca Szabolcs: Beszélgetés Kelet és Nyugat között. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 20./2008. május 20.
Slota, a bohóc és ura címmel, Egyre rosszabb a viszony Szlovákia és Magyarország között alcímmel közöl kommentárt május 19-én a Lidové Noviny című cseh konzervatív napilap. Szlovákia már nem a „legelmaradottabb magyar falu”, hanem sikeres állam, amely ma gazdagabb, mint a lemaradó „Alföld”, ahogy a szlovákok időnként Magyarországot nevezik. A magyarok Szlovákiát még mindig „Felvidéknek” mondják. Ján Slota, a kormánykoalíciós Szlovák Nemzeti Párt elnöke a múlt héten „lovas bohócnak” nevezte Szent István királyt. Robert Fico, aki jelen volt a kijelentés elhangzásakor, szemrebbenés nélkül hallgatott. Gyurcsány Ferenc magyar miniszterelnök ennek kapcsán lemondta szlovákiai látogatását. Fico csodálkozik, és ő maga játssza a sértettet. /Egyre rosszabb a viszony Szlovákia és Magyarország között. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 20./2008. május 20.
Az Evenimentul Zilei bukaresti napilap szerint a romániai hőerőművek az orosz, bolgár és izraeli titkosszolgálat valamikori tagjaitól kétszeres áron vásárolják fel a szenet. Az Országos Energiaszolgáltató üzlettársa az orosz kémszolgálat volt ezredese és három KGB-tag is, akik a Nova Bank és a Román–Orosz Üzleti Központ alapítói. Pénzmosás gyanúja miatt ez a két intézmény átvilágítás alatt áll. /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 20./2008. május 20.
Május 19-én a második perújrafelvételi tárgyalás a bukaresti legfelsőbb bíróságon, akárcsak az első, alig pár percig tartott. A tárgyalóteremben jelen volt Paizs Ferenc, aki ügyvédje nevében halasztást kért. A jelen nem levő Héjja Dezsőt Constantin Nicolae fővárosi ügyvéd hivatalból képviselte. A taláros testület megállapította, hogy az Agache-dosszié még mindig nem került hozzájuk, ugyanis a három iratcsomó jelenleg a Külügyminisztériumnál található, mivel az ő feladatuk válaszolni az Agache család által a strasbourgi nemzetközi emberjogi bírósághoz előterjesztett két vádpontra. Az egyik az élethez való jog, a másik pedig a méltányos bírósági eljáráshoz való jog. A bíróság a következő tárgyalást szeptember 29-re tűzte ki. /Iochom István: Másodszor is halasztottak (Agache-per) = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 20./2008. május 20.
A napokban az Erdélyi Magyar Tudományegyetem körül zajló rossz ízű vitával kapcsolatban szükséges ismételten megvilágítani a kérdéskör átfogóbb összefüggéseit. Kató Béla, a Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnöke emlékeztetett, a kolozsvári Bolyai Tudományegyetem megszüntetése és az utána történtek nyomán természetes vágy volt 1990-ben, hogy legalább az 1959 előtti szintre vissza kellene állítani a magyar felsőoktatást. A politikum folyamatosan játszadozott a dologgal, a Petőfi–Schiller Egyetem és minden variáció előkerült, de haladás nem történt. Akkor a magyar kormány a magyar parlamenttel úgy döntött, nem vár tovább, magánegyetemként kell az egészet elindítani. Megszavazta az Országgyűlés, hogy évi kétmilliárd forintot ad erre a célra. Egy egyetemi épületet Csíkszeredában kell felépíteni. A törvény nem engedte, hogy az egyetem jogi személyként létezzen, kellett egy alapítvány, amelyiknek a tevékenységében benne van, hogy egyetemmel foglalkozhat. Először a kuratórium elnöke volt például a rektor, és a kuratórium maga a szenátus is. A Babes–Bolyai Tudományegyetem magyar részlege egy kalodában tartott, kibontakozásában gátolt intézménycsökevény. Nem véletlenül hívják magyar vonalnak, és nem tagozatnak, mert valóban nem tagozat. Az egyetem önállósága a tét ma is. A baj a Babes–Bolyaival az, hogy akik abban a rendszerben élnek, nem nézik jó szemmel egymást. Féltik a tudományos előmenetelüket. Bántó, hogy spekulációval vádolják az alapítványt. /B. Kovács András: Az önállóság a tét (Interjú Kató Bélával, a Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnökével) = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 20./2008. május 20.
Kelemen Hunor az RMDSZ kampányfőnöke az elmúlt napok negatív kampány-tapasztalatairól, Antal Árpád, az RMDSZ sepsiszentgyörgyi polgármesterjelöltje a Kolozsváron tanuló sepsiszentgyörgyi diákokat hazahívó terveiről számolt be Kolozsváron. „Temesváron visszaköszön a múlt” – állapította meg Kelemen Hunor, ugyanis a Temes megyei választási bizottság elfogadott egy óvást, amely az RMDSZ általános plakátjainak a Temes megyei közterekről való eltávolítását kér. A Temes megyében kialakult „szörny-koalíció” nem egyedi eset, hiszen ez a koalíció az elmúlt hetekben már országszerte összeállt. „Plakátháború van Székelyföldön” – jelentette ki Kelemen, utalt az MPP, a magyar versenypárt székelyföldi agresszív kampányára, amelynek része az erkölcstelen tartalmú, a jelöltek magánéletéről szóló hazug szennyiratok népszerűsítése, valamint a fényes nappal történő plakáttépési akció. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesterjelölt a Gyere haza! című projektjét mutatta be, amellyel a Kolozsváron tanuló sepsiszentgyörgyi diákok hazatelepedését segítené. Szerinte a sepsiszentgyörgyi származású egyetemistáknak csak 43%-a települ haza az egyetem elvégzése után, szaktudásukra és munkájukra azonban ennél jóval nagyobb szükség volna. /Temesváron visszaköszön a múlt, Sepsiszentgyörgy hazavárja a fiatalokat. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 20./2008. május 20.
„Az Európai Néppárt pénteken hozott döntése alapján támogatja az RMDSZ jelöltjeit. A párt ugyanakkor reméli, hogy az RMDSZ-nek erős képviselete lesz a helyi közigazgatásban 2008 és 2012 között” – jelentette ki Kelemen Hunor, az RMDSZ ügyvezető elnöke. Az RMDSZ-t Nagy Zsolt külpolitikai titkár képviselte az ENP politikai vezetőtestületének ülésén. Az RMDSZ 1998 óta tagja az ENP-nek. /Néppárti biztatás az RMDSZ-nek. = Népújság (Marosvásárhely), máj. 20./2008. május 20.
Herédi Zsolt szociológus /sz. Kolozsvár, 1971/ az MPP kolozsvári tanácsosjelöltje szerint hiányzik az egységes városfejlesztési koncepció. Kiemelt helyet szán a kolozsvári magyar fiatalok, fiatal családok problémáinak, a környezetvédelmi kérdéseknek. A közszolgálati intézmények centralizált, belvárosi szolgáltatásainak lakótelepi kiterjesztései a belvárosi forgalom túlterheltségét is csökkentenék. Támogat minden tervet ami a régi a zöldövezetek megőrzésére irányul. /Sz. K. : Hiányzik az egységes városfejlesztési koncepció – véli Herédi Zsolt szociológus, az MPP városi tanácsosjelöltje. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 20./2008. május 20.
Zavarta a kampány zaja a gyergyószentmiklósi katolikus híveket. A május 18-i vasárnap reggeli szentmise résztvevői közül többen is kifogásolták, hogy az RMDSZ kampánya túlságosan hangosan szólt a templom közelében. Weil Gyula, az RMDSZ polgármesterjelöltje szerint az állítások nem helyénvalóak. Ő a református templomban volt istentiszteleten, oda nem hallatszott be semmi. Weil szerint az RMDSZ kampánya nem agresszív, „akik piszkos játékot játszanak, azok a másik oldalon vannak”. Az MPP tanácsosjelöltje, Simon Katalin sajtóértekezleten fejezte ki rosszallását, mondván, nem lehet szemet hunyni afölött, ahogyan az első áldozás ünnepét zavarták. /Misét zavart a kampány zaja? = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 20./2008. május 20.
Az RMDSZ látványos kampányakciót szervezett Székelyudvarhelyen, Korodi Attila Hargita megyei kampányfőnök vezényletével. A miniszter szerint a Hargita megye tanácselnöki székére pályázó Szász Jenő – jelenleg Székelyudvarhely polgármestere – nem tudja, hogy hány közigazgatási központ van abban a megyében, melyet tanácselnökként vezetni szeretne. Korodi átadta a sajtónak azt a szöveget, melyet Szász a Székely TV Aktuális – Választás 2008 című műsorában mondott el /61 közigazgatási központ van Hargita megyében/. Korodi helyesbített: a megyében 9 város és 58 község van, ami 67 közigazgatási központot jelent. A helyesbítést illusztrálta: fehér vászonra a „61” nem egyenlő „67”-tel szöveget írta fel. Egy levélborítékot címezett Szász Jenőnek, s a levélhez mellékelt egy doboz Cavintont is, mely „agyértágító, és feledékenység ellen nagyon jó. ”Szász Jenő közleményben reagált erre: „Viccelni lehet, s néha kell is, de egy megye közigazgatási régióinak száma állandóan változik. Azaz volt olyan év, amikor 61 közigazgatási régiója volt a megyének, jelenleg 67 van, de lesz még több is, ugyanis számos, ma még azonos közigazgatási körzethez tartozó település fog hamarosan külön közigazgatással rendelkező településsé válni. ” Néhány hónap múlva már nekünk kell Cavintont küldeni a vicces kedvű környezetvédelmi miniszternek – áll Szász közleményében. /Bágyi Bencze Jakab, Fleischer Hilda: Cavintont küldtek Szásznak. = Új Magyar Szó (Bukarest), máj. 20./2008. május 20.
A két magyar polgármesterjelölt, Ráduly Róbert jelenlegi polgármester, az RMDSZ jelöltje és Papp Előd, az MPP jelöltje között dől el valószínűleg a június 1-jei választásokon, hogy ki vezeti az elkövetkező négy évben Csíkszeredát. Ráduly Róbert magabiztosan hiszi, bizonyító erejű eddigi tevékenysége. A polgármester az elmúlt négy év során követett városvezetési koncepció szerint kíván tovább dolgozni. Papp Előd – aki 2000–2004 között a város alpolgármestere volt – változtatásokra készül, amennyiben megnyeri a választásokat. „Visszaadná” a városházát a polgároknak, mivel úgy gondolja, a városvezetésnek mindig a polgárok rendelkezésére kell állnia. Munkahelyteremtő programja keretében ipari parkot létesítene, emellett Csíkszereda kertvárossá alakítása is prioritás a programjában. Függetlenként száll versenybe a polgármesteri székért Tamás Sándor János, aki jelenleg helyi tanácsosként tevékenykedik. A városi tanácsosi helyekre az RMDSZ és az MPP is teljes listát állított. Az MPP tanácsosjelölt-listájának élén Szondy Zoltán újságíró, Papp Előd polgármesterjelölt és Soós Szabó Klára háziorvos áll. Az RMDSZ önkormányzati tanácsosi listáján Antal Attila alpolgármester, Xántus Attila helyi tanácsos és Orbán Zsolt tanár vannak az élen. /Székely Zita: Kétesélyes csata. = Krónika (Kolozsvár), máj. 20./2008. május 20.
A média képviselői előtt, nyílt párbeszédre hívja MPP-s ellenjelöltjét, Kovács István unitárius lelkészt Tamás Sándor, aki az RMDSZ színeiben indul a Kovászna megyei tanács elnöki tisztségéért. /Farkas Réka: Nyílt vitára készülnek a tanácselnökjelöltek. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), máj. 20./