udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 7525 találat lapozás: 1-30 ... 3541-3570 | 3571-3600 | 3601-3630 ... 7501-7525 I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2008. június 18.

Tariceanu liberális pártelnök, illetve az RMDSZ vezetői fejhullást követelnek. Előbbi azon szervezetek elnökeiét, amelyek az országos átlagnál gyengébb teljesítményt értek el, utóbbiak azokét, akik 2004-hez képest szerepeltek rosszabbul. Azok kérik számon mások gyenge teljesítményét, akik mereven elutasították ugyanazt magukra nézve. /Chirmiciu András: Mércék. = Nyugati Jelen (Arad), jún. 18./

2008. június 18.

Sikerül megőriznie az RMDSZ-nek a fontosabb erdélyi megyeszékhelyeken kapott eddigi alpolgármesteri székeket, illetve a megyei tanácsokban betöltött alelnöki tisztségeket. László Attila, a Kolozs megyei RMDSZ-szervezet elnöke jelezte, a kincses városnak Boros János után a következő négy évben is magyar alpolgármestere lesz, a tisztséget László Attila tölti majd be, a Kolozs megyei egyik alelnöki tisztséget pedig Fekete Emőke. Nagyváradon Biró Rozáliának sikerült megőriznie alpolgármesteri székét, Kiss Sándor eddigi Bihar megyei tanácselnök pedig a testület egyik alelnöke lesz, közölte Szabó Ödön, a Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke. Marosvásárhelyen alpolgármester maradhat Csegzi Sándor, a Maros megyei tanács egyik alelnöki széke szintén az RMDSZ-nek jut – tájékoztatott Kelemen Atilla megyei RMDSZ-elnök. A Maros megyei tanács jövő héten tartja az alakuló ülését. Lokodi Edit Emőke tanácselnök mellé Ciprian Dobre liberális és Szabó Árpád RMDSZ-es tanácsosokat jelölik alelnököknek. Székelyföldön kérdéses volt, jut-e egy-egy alpolgármesteri szék az MPP-nek a megyeszékhelyeken, illetve kerül-e polgári jelölt a megyei tanácsok valamelyik alelnöki székébe. A Hargita megyei önkormányzat alakuló tanácsülését jövő héten tartják, az eddigi alelnökjelöltek az RMDSZ-es Sófalvi László és Petres Sándor. Csíkszeredában Ráduly Róbert polgármester jelezte, hogy az eddigi RMDSZ-es alpolgármesterekkel kíván együtt dolgozni. Székelyudvarhelyen továbbra sincs megegyezés az alpolgármesteri tisztségről. Az RMDSZ-es alpolgármester megválasztásához a zöldek egy szavazatára van szükség, mert az RMDSZ-nek nincs többsége a tanácsban. Kovászna megyében a Háromszéki Képviselők Tanácsa Henning Lászlót jelölte a megyei tanács egyik alelnöki székére, a másik tisztséget már korábban Demeter Jánosnak ítélték. „Az RMDSZ többséget szerzett a megyei tanácsban, és el tudja vezetni az elkövetkező négy évben a megyét” – válaszolta Tamás Sándor megyei tanácselnök arra a kérdésre, nyitottak-e elfogadni az MPP jelöltjét valamelyik alelnöki tisztségre. Sepsiszentgyörgyön Antal Árpád, a város új polgármestere június 23-án teszi le hivatali esküjét. Nem zárkózik el az MPP- alpolgármesteri ajánlatától. /Maradnak a fontos tisztségek. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 18./

2008. június 18.

Az RMDSZ inkább lemondott az egyik alpolgármesteri tisztségről Marosvásárhelyen, csak hogy ne kelljen koalícióra lépnie a Dorin Florea vezette PD-L-vel. Az eddigi kettő helyett az RMDSZ csupán egyetlen alpolgármestert kíván állítani a marosvásárhelyi önkormányzat élére. Az RMDSZ a két mandátumot letöltött Csegzi Sándor fizikust javasolja a tisztség betöltésére. Leköszönő kollégája, Bakos Levente megerősítette: az RMDSZ nem tart többé igényt a személyére, elbúcsúzott munkatársaitól. A jövőben Bakos önkormányzati képviselőként tevékenykedik majd. A Nemzeti Liberális Párttal (PNL) kötött egyezség értelmében a másik alpolgármesteri széket Marius Ichimnek, a PNL marosvásárhelyi polgármesterjelöltjének ajánlják fel. Cserében az RMDSZ alelnököt állíthat a megyei önkormányzat vezető testületében. A következő választási ciklusban Lokodi Edit Emőke elnök munkáját egy liberális alelnök, illetve Szabó Árpád, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke fogja segíteni. Dorin Florea, Marosvásárhely újraválasztott demokrata-liberális párti (PD-L) polgármestere felháborítónak tartja az RMDSZ–PNL-alkut. Az RMDSZ tíz, a demokrata-liberális alakulat nyolc képviselőt juttatott be a 23 tagú testületbe, amelyben a liberálisok csak két tanácsossal képviseltetik magukat. Ichim személyével kapcsolatban a polgármester leszögezte: semmiféle feladatot nem hajlandó átruházni rá. „Eddig is egyedül vezettem a várost, ezentúl is azt fogom tenni!” – jelentette ki. Arra a felvetésre, hogy egy esetleges RMDSZ–PD-L-koalíció a kétharmados többséget is biztosítaná, Kelemen Atilla megyei elnöke kifejtette: az RMDSZ-nek eddig is elég volt az egyszerű többség. /Szucher Ervin: Feláldozott tisztség. = Krónika (Kolozsvár), jún. 18./

2008. június 18.

Markó Béla, az RMDSZ elnöke Iochom István újságíróhoz írt nyílt levelében reagált az újságíró Markó és szülővárosának népe /Háromszék, jún. 17./ című cikkére. Elhűlve olvasta: ,,Úgy hírlik, Markó Béla büntetni készül nem jól szavazó népét, szülővárosa választópolgárait, azokat, akik a Magyar Polgári Párt jelöltjeire adták szavazatukat, és azokat is, akik otthon maradtak. ” Markó szerint az újságírói becsület azt kívánná, hogy elmondja: hol hírlik? Ki hírli? Mert ő ilyet nem mondott. Rágalomról van szó. A népre nem lehet haragudni, magyarázta. A helyi RMDSZ dolgozott rosszul, Markó rájuk haragszik. /Markó Béla: Mitől függ a szeretet? Válasz Iochom Istvánnak. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 18./

2008. június 18.

Benedek Imre, aki 2000 és 2004 között frakcióvezetői tisztséget töltött be a Maros megyei önkormányzatban, sajtótájékoztatón készül bejelenteni álláspontját azzal a döntéssel kapcsolatosan, miszerint az RMDSZ felső vezetésének ígérete ellenére úgy tűnik, nem ő kapja meg a tisztséget. Elesett a frakcióvezetői tisztségtől testvére, Benedek István is, aki négy éven keresztül a marosvásárhelyi önkormányzatban irányította az RMDSZ tanácsosait. A Benedek fivérek politikai bosszút vélnek felfedezni az RMDSZ döntésében, mivel tavaly nyáron Csegzi Sándort támogatták Borbély László ellenében a polgármester-jelöltségre. /Vakvágányra helyezik a Benedekeket? = Krónika (Kolozsvár), jún. 18./

2008. június 18.

Szatmár megyében egyedül Kaplonyban választottak MPP-s polgármestert Mosdóczi Vilmos személyében, aki villamossági almérnök. Elképzelhetőnek tartja, hogy négy év múlva közös jelöltlistán indulnak majd az RMDSZ és az MPP jelöltjei. A munkahelyteremtést tartja a legfontosabbnak, mert ez Kaplony legnagyobb problémája. /Fodor I. : Mosdóczi Vilmos a megye egyetlen MPP-s polgármestere. = Szatmári Magyar Hírlap (Szatmárnémeti), jún. 18./

2008. június 18.

Haszmann Péter Pál csernátoni muzeológus Kovászna megyei képviselőjelölt, aki a Tamás Sándor és Antal Árpád után megüresedő parlamenti székek egyik várományosa, elmondta, az RMDSZ még nem kereste meg őt. Tamás Sándornak Kovászna megyei tanácselnökké, valamint Antal Árpádnak sepsiszentgyörgyi polgármesterré történt megválasztása után – az összeférhetetlenségi törvény miatt – le kell mondaniuk képviselői mandátumukról. Nem első eset az RMDSZ-nél, hogy képviselők lemondanak parlamenti mandátumokról, helyüket pedig a listán következő jelölt foglalja el. Legutóbb Puskás Bálint szenátor helyét vette át Szabó Ilona, miután előbbit alkotmánybírónak nevezték ki, majd Zsombori Vilmos, a Nukleáris Tevékenységeket Felügyelő Országos Bizottság elnöke foglalta el az európai parlamenti képviselőnek megválasztott Sógor Csaba szenátori székét. /Mihály László: Távozó honatyák. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 18./

2008. június 18.

Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy új RMDSZ-es polgármestere nem tartja megfelelőnek az alpolgármesteri tisztségre a Magyar Polgári Párt (MPP) jelöltjét, Gazda Zoltánt. /Nem kell az MPP jelöltje. = Krónika (Kolozsvár), jún. 18./

2008. június 18.

A kovásznai RMDSZ kezdeményezésére tárgyalóasztalhoz ültek az MPP helyi szervezetével. Fontosnak tartják, hogy a jövőben közösen dolgozzanak a város érdekében és a közös magyar érdekekért. A kovásznai tizenhét fős tanácsba hét RMDSZ-es és három MPP-s tanácstag jutott be. /Együttműködés Kovásznán. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 18./

2008. június 18.

Kilépett a Magyar Polgári Pártból a kovásznai polgármesteri székért vívott harcban alulmaradt Zsuffa Levente. Mint mondta, a továbbiakban nem kíván közéleti szerepet vállalni. /Farcádi Botond: Zsuffa Levente kilépett az MPP-ből. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 18./

2008. június 18.

Bukarest főpolgármestere Sorin Oprescu lesz. Sokan vitatják, hogy mennyire tekinthető függetlennek. Oprescu ugyan kilépett a Szociáldemokrata Pártból (PSD), azonban nyílt titoknak számít, hogy továbbra is élvezi a tömörülés több hangadó politikusa, így Ion Iliescu támogatását. Oprescu győzelmével Bukarest a PSD kezébe került. Sorin Oprescu apja a Szekuritáté, anyja kémelhárítás tisztje volt, állítólag ő maga is ezeknek a kapcsolatoknak köszönheti gyors szakmai és politikai előmenetelét. Az Egyetemi Kórház sebészeti tanszékének vezetője volt, 2005–2006-ban csupán 14 műtétet végzett, tavaly egyet sem. Honatyaként a parlamentben is hiányzásaival tűnt ki, a második helyen állt a „lógósok feketelistáján”. Minisztériumi rendelettel elmozdították kórházigazgatói tisztségéből. A döntést megfellebbezve pert nyert ugyan, de nem jelentkezett az igazgatói vizsgára. Utóbb nyilvánossá vált, azért nem, mert annak idején hamisítással állította össze a tisztség elnyeréséhez szükséges szakközléseinek dossziéját. /Bogdán Tibor: A nagy vesztes – Bukarest? = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 18./

2008. június 18.

Törvényes a vallási jelképek jelenléte a romániai iskolákban – döntötte el a Legfelsőbb Bíróság. Romániában tavaly ősszel bontakozott ki éles vita arról, hogy számos iskola tantermeinek falain látható vallási szimbólumok diszkriminálják-e vagy sem a különböző felekezetű diákokat. A vitát egy tanár robbantotta ki azzal, hogy az országos Diszkriminációellenes Tanácshoz fordult. A testület helyt adott a tanár beadványának, és felszólította az Oktatási Minisztériumot, hogy tiltsák ki a vallási jelképeket az oktatási intézményekből. A szaktárca a bírósághoz fordult, és jogi úton támadta meg a Diszkriminációellenes Tanács határozatát. Alapfokon veszítettek, de a Legfelsőbb Bíróság végül jogerős ítéletben a minisztérium álláspontját tartotta helyénvalónak. (Erdély Ma) /Hírsaláta. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 18./

2008. június 18.

Johann Dieter Krauss besztercei evangélikus lelkész bejelentette: bepereli Szilágyi János prefektust, mert hanyagsággal vádolta. Hivatalos levélben arra kérte a megyei elöljárót, hogy a nyilvánosság előtt vonja vissza kijelentését, miszerint ellene is nyomozást indíttat munkahelyi gondatlanság vádjával. A tűzvész estéjén a prefektus tanúk jelenlétében inzultálta a lelkészt. – Ön nagyon rég készült erre. Csak nem tudta, mikor fog bekövetkezni – mondta a prefektus a lelkésznek, mielőtt az illetékes szervek megállapították volna a tűz keletkezésének okát. Ha beperel, akkor nagyon szívesen elmegyek a tárgyalásra – reagált a lelkész kijelentéseire Szilágyi János. /Beszterce – Nyilvános bocsánatkérést követel az evangélikus lelkész. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 18./

2008. június 18.

Magyarországon Békés megye déli részén számos üres ház talált gazdára, sok román állampolgár költözött a határ menti településekre, s onnan járnak dolgozni Romániába, írta a budapesti Világgazdaság. Ugyanakkor a települések lakói nem járnak át dolgozni Romániába a magas munkanélküliség ellenére, mert alacsonynak tartják az ottani fizetéseket. Mezőkovácsházán már alig van eladó ház. A határ közeli Battonyán az elmúlt két-három évben több mint háromszáz házat vettek meg romániaiak. /Lapszemle. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 18./

2008. június 18.

A magyar Oktatási és Kulturális Minisztérium Pro Cultura Hungarica kitüntetésben részesíti Kozma Mária írónőt, a Pallas-Akadémia Könyvkiadó főszerkesztőjét. A kitüntetést dr. Szabó Béla, csíkszeredai magyar főkonzul fogja átadni. A Pro Cultura Hungarica díj a magyar kultúra értékeinek Magyarország határain túli megismertetésében és terjesztésében, valamint a magyar nemzet és más nemzetek művelődési kapcsolatainak gazdagításában elévülhetetlen érdemeket szerzett nem magyar állampolgárok részére adományozható. /Pro Cultura Hungarica díj Kozma Máriának. = Hargita Népe (Csíkszereda), jún. 18./

2008. június 18.

Egyházellenességgel vádolta Tőkés László református püspök, európai parlamenti képviselő Kósáné Kovács Magda szocialista EP-képviselőt június 16-án, a strasbourgi plenáris ülésen, napirend előtti felszólalásában: „Találóan fogalmazta meg XVI. Benedek pápa magyar püspökök előtt, hogy a kommunista rezsim hosszú időszaka milyen nyomasztó örökséget hagyott maga után. Felvetése különleges időszerűséget lel ma, Nagy Imre mártír miniszterelnök kivégzésének ötvenedik, valamint a brutális egyházüldözések elindulásának, Mindszenty József bebörtönzésének hatvanadik évfordulóján. A hatalmi erőszakkal párosuló militáns egyházellenesség fájdalmas korszakát idézte fel Kósáné Kovács Magda posztkommunista képviselőtársunknak a plénumon legutóbb elhangzott nyilatkozata, melyben Benedek pápától, a katolikus egyháztól kívánta megvédelmezni az európai értékeket... Annak tudatában, hogy a kereszténydemokrata gyökerekre visszanyúló Unióban a valódi európai értékek hordozói maguk a keresztyén egyházak is, mint református püspök, az egyházellenes ideológiák és intolerancia minden megnyilatkozását visszautasítom” – jelentette ki a püspök-politikus. Martin Sculz szocialista frakcióvezető visszautasította Tőkés szavait. „Kósáné meggyőződéses demokrata, és az európai egységért küzd. Nem érdemli meg, hogy néhány kollégája ilyen szavakkal illesse” – fogalmazott. Hozzátette: „Magyarországi belső ügyekről van szó... Visszautasítom ezeket a szavakat, amelyek belegázolnak Kósáné személyiségébe. ” Kósáné az MTI-nek kifejtette: “szíven ütő és méltatlan volt a felszólalás egy olyan ember kivégzésének évfordulóján, akiről Szájer József, a Fidesz EP-delegációjának vezetője is azt mondta, hogy hithű kommunistaként halt meg. Akkor most kikhez akar Tőkés László csatlakozni?” XVI. Benedek pápa május 10-én az Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti prímás vezette magyar püspöki delegáció előtt mondott beszédében azt mondta: “jogos volt kritikátok a homoszexuálisok együttélésének polgári jogi elismerésével kapcsolatosan, mert az nemcsak az Egyház tanításával ellentétes, hanem a magyar alkotmánnyal is.” Kósáné néhány nappal későbbi napirend előtti felszólalásában úgy foglalt állást: „Az unió tagországai kivétel nélkül szekuláris államok. Ennek értelmében a tagországok kormányai nem avatkoznak a vallási kérdésekbe, de az egyház sem helyezheti ideológiai nyomás alá az egyes tagállamokat”. /Tőkés–Kósáné csörte Strasbourgban. = Új Magyar Szó (Bukarest), jún. 18./

2008. június 18.

A választások alatt kiéleződtek a régi ellentétek Paptamásiban. Szűcs Ferenc, a község újraválasztott RMDSZ-es polgármestere aláírásgyűjtést kezdett Bereczki András református lelkész eltávolítása érdekében. Az egyik névtelenséget kérő olvasó szerint gyermekekkel és fogyatékosokkal is aláíratták a listát. Bereczki a helyhatósági választásokon a Magyar Polgári Párt (MPP) színeiben bejutott a 11 tagú helyi tanácsba. Bereczki András szerint a konfliktus 2004-ben kezdődött, amikor a református egyház visszakapott három ingatlant, ezek egyikében működött a helybéli iskola, amely végül 2007-ben költözött el. A paptamási református egyházközség a községhez tartozó falvakkal ellentétben sosem kapott anyagi támogatást az önkormányzattól, sorolja Bereczki. Irsik Ibolya tanítónő, presbiter elmondta, semmi nem igaz abból, amit mondanak a tiszteletesről, mert ő a paptamási egyházért harcol. „Nem írtak itt alá sem kiskorúak, sem mozgássérültek, jelentette ki Szűcs Ferenc polgármester, azt is cáfolta, hogy munkatársai is segítenének neki az aláírásgyűjtésbe. Szűcs Ferenc szerint Bereczki református iskolát akart létesíteni a visszakapott egyházi ingatlanokban, amelybe más felekezetű gyerekek nem járhattak volna. A polgármester a háromszáz, a lelkész elmozdítását támogató aláírást benyújtotta az esperesi hivatalba. /Fried Noémi Lujza: Ki a pappal a faluból? = Krónika (Kolozsvár), jún. 18./

2008. június 18.

A Mezőség-kutatás eredményei címmel újabb interdiszciplináris konferenciát szervez az Erdélyi Múzeum-Egyesület Bölcsészet-, Nyelv- és Történettudományi Szakosztálya és a BBTE Magyar Néprajz és Antropológia Tanszéke. A régióra a 19. században irányult rá a figyelem. Az első feljegyzések a mezőségi magyar társadalom fogyatkozását, nyelvi és kulturális erózióját tették szóvá. Ezt követően a szépirodalom (Petelei István, Makkai Sándor, Wass Albert, Sütő András) és az etnológia a mentalitás, az életforma, a társadalmi viszonyok archaikus jellegét emelte be a köztudatba. Az 1970-es évektől kezdve a Mezőség a táncházmozgalom jelszavává alakult. Az összefoglaló nagy mű, a „Mezőség leírása” hiányzik. A konferencia október 17-én lesz Kolozsváron. A szervezők saját kutatási eredménnyel rendelkező előadók jelentkezését várják. Az erdélyi Mezőség leírásai: Gilyén Nándor: Az Erdélyi Mezőség népi építészete. Budapest, 2005; Keszeg Vilmos: Mezőségi hiedelmek. Marosvásárhely, 1999; Kós Károly: A Mezőség néprajza I–II. Marosvásárhely; Makkai Gergely: Az Erdélyi-Mezőség tájökológiája. Marosvásárhely, 2003; Palotay Gertrúd–Szabó T. Attila: Mezőségi magyar hímzések. Erdélyi Tudományos Füzetek. 159. Kolozsvár, 1943; Tagányi Károly–Dr. Réthy László–Pokoly József: Szolnok-Doboka vármegye monographiája. I–VII. Deés, 1901; Az erdélyi Mezőség (tematikus összeállítás). Művelődés (Kolozsvár), 2007. 6–9. sz. /Felhívás. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 18./

2008. június 18.

Június 17-én az Erdélyi Múzeum-Egyesület (EME) székhelyén ülésezett a Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB), a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) hatodik területi, egyben első határon túli bizottsága. Az ülésen részt vett Pálinkás József akadémikus, az MTA májusban újonnan megválasztott elnöke. Pálinkás József elmondta: a hagyományok szellemében az MTA továbbra is szoros kapcsolatot kíván ápolni a romániai magyar tudományos élettel, ezen belül a KAB-al és az EME-vel egyaránt. Segíti a kutatóprogramokat, a pályázati erőforrásokhoz jutást, a csereprogramokat. Nem zárkózik el a román tudományos élettel való együttműködéstől sem. A díszvendéget fogadta az EME elnöke, Egyed Ákos történész. A Kolozsvári Akadémiai Bizottság (KAB) ülésén Péntek János elnök üdvözölte az anyaországi vendégeket (az MTA-elnökön kívül Berényi Dénes akadémikust és Tarnóczi Mariann titkárt.) Pálinkás József a KAB szerepét hangsúlyozta a kárpát-medencei magyarság kulturális egységének megőrzésében. Ezt az összetartozási tudatot erősítették elődei: Kosáry Domokos, Glatz Ferenc és Vizi E. Szilveszter, ezt kívánja folytatni ő is. Az MTA a magyarországi tudomány egészének megjelenítője, minden, tudománnyal foglalkozónak a köztestülete. Pálinkás József szerint globalizálódó világunkban nagyon fontos megőrizni a hagyományos emberi kapcsolattartást. Az MTA nem tesz különbséget a KAB és más területi bizottságai között. Komoly probléma a kutatómunkához szükséges utánpótlás biztosítása. Szükségessé vált közbelépni a legtehetségesebb fiatalok megtartása és a társadalom szellemi egészségének megőrzése érdekében. /Ö. I. B. : Kolozsváron a Magyar Tudományos Akadémia elnöke. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 18./

2008. június 18.

A határon túli színházak huszadik fesztiválja kezdődik június 19-én Kisvárdán. A tíznapos rendezvényen 41 előadással vendégszerepel négy ország – Románia, Szerbia, Szlovákia, Ukrajna – huszonkét színházi társulata. Bemutatkoznak az aradi, a csíkszeredai, a gyergyószentmiklósi, a marosvásárhelyi, a nagyváradi, a sepsiszentgyörgyi, a szatmárnémeti, a székelyudvarhelyi és a temesvári magyar színházak, fellép a vásárhelyi Yorick Stúdió, a sepsiszentgyörgyi M Stúdió és az udvarhelyi Nézőpont Színház társulata is a Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT) versenyelőadásként szerepelt Love& Money című produkciójával. A kisvárdai találkozó lehetőséget biztosít a végzős színművészeti szakos hallgatók bemutatkozására is. A jubileumi fesztivál kísérőprogramjaként könyvbemutatókat tartanak: többek között a Komp-Press Kiadó Színész-interjú sorozatának legújabb kötetét, Köllő Katalin Csiky András című könyvét ismerheti meg a közönség. /Jubileumi találkozó. = Krónika (Kolozsvár), jún. 18./


lapozás: 1-30 ... 3541-3570 | 3571-3600 | 3601-3630 ... 7501-7525




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék