udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 7525 találat lapozás: 1-30 ... 721-750 | 751-780 | 781-810 ... 7501-7525 I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2008. február 8.

Közérdek rovására elkövetett visszaéléssel vádolják az oktatásügyi minisztert. Az elmúlt 19 évben annyit változott a tanügyi törvény, hogy immár minden javítási szándék zsigeri ellenkezésbe ütközik. Bűnvádi panaszt tett a főügyészségen Cristian Adomnitei tanügyminiszter ellen az AEACE – Oktatás Minőségét Értékelő Ügynökség – nevű szakmai szervezet, szolgálati hanyagság és a közérdek rovására elkövetett szolgálati visszaélés vádjával. Az egységes félévi dolgozatok bevezetését nem előzte meg hatástanulmány, és a minisztérium nem konzultált az érintett társadalmi csoportokkal – jelentette ki Gheorghe Radulescu indoklásként azt követően, hogy bűnvádi panaszt nyújtott be a tanügyminiszter ellen az egységes félévi dolgozatok miatt. Matekovits János kisebbségi oktatásért felelős igazgató megkérdőjelezi a vádak megalapozottságát. /Oborocea Mónika, Pásztor Krisztina: Nebulófárasztó reform. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 8./

2008. február 8.

Első alkalommal folytattak február 7-én Székelyudvarhelyen megbeszélését a Magyar Polgári Párt (MPP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) vezetői. A Tőkés László, EMNT-elnök, EP-képviselő és Szász Jenő, MPP-elnök által aláírt közleményben leszögezték: a konzultáción részt vevő felek áttekintették az MPP bejegyzése, illetve a tavaly november 25-én lezajlott európai parlamenti választások nyomán kialakult új politikai helyzetet, a politikai pluralizmus, a választás szabadsága megteremtése által az erdélyi magyar nemzeti közösség számára megnyíló lehetőségeket. A helyhatósági választásokra való felkészülés tekintetében az MPP felkérésére megegyeztek az egyeztető-jelölő bizottság felállításáról, melynek védnökségére Tőkés Lászlót, az EMNT elnökét kérték fel. Az egyeztető-jelölő bizottság célja az önkormányzati választásokon nemzeti listák felállítása, az erdélyi magyar nemzeti ügy iránt elkötelezett személyek jelölése Erdély településein és megyei önkormányzataiban. Tőkés László EP-képviselő február 7-én Sepsiszentgyörgyön megnyitotta európai parlamenti irodáját, amelyet „kis európai székelyföldi nagykövetségként” kívánnak működtetni. /Egyeztető-jelölő bizottság létrehozásáról döntött az MPP és EMNT. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 8./ A közös egyeztető-jelölő bizottságok konkrét működési szabályzatát a jövőben dolgozzuk ki – fejtette ki Szilágyi Zsolt, az EMNT alelnöke, aki szerint a bizottság célja nemzeti listák felállítása az önkormányzati választásokra. Tőkés László sürgette, hogy haladéktalanul üljenek tárgyalóasztalhoz az RMDSZ és az MPP vezetői, és állapodjanak meg a közelgő helyhatósági választásokra vonatkozó demokratikus verseny és együttműködés szabályaiban. Tőkés hangsúlyozta: az EMNT (mint az autonómiát szorgalmazó gyűjtőszervezet) „ugyanazzal a beállítottsággal“ fordul mind az RMDSZ-hez, mind az MPP-hez, vagyis nem pártelv alapján tesz különbséget közöttük, az EMNT célkitűzései jelentik a szempontot. /Illyés Judit: Tőkés tárgyalásokat sürget Tőkés tárgyalásokat sürget. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 8./ Újraszervezik az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsot (EMNT), hogy betölthesse a neki szánt szerepet, és az erdélyi magyarság egészét egyesítse soraiban – jelentette ki Tőkés László. /Farkas Réka: Verseny és együttműködés. = Hargita Népe (Csíkszereda), febr. 8./

2008. február 8.

,,Azt szeretném elérni, hogy a Romániáról szóló következő országjelentésben ne csak a korrupcióról, ne csak az igazságszolgáltatásról és ne csak a cigánykérdésről legyen szó, hanem a kisebbségi kérdésről és a magyarság védelméről is. Már az nagy eredmény volna, ha nemzetközi szintre tudnánk emelni az erdélyi magyarság, Székelyföld-ügyét" – fogalmazott február 7-én Tőkés László székelyföldi EP-irodája hivatalos megnyitóján. Kifogásolta, hogy az RMDSZ EP-képviselői továbbra is ,,csatolt áruként" próbálják felvetni Brüsszelben az erdélyi magyarság ügyét, úgy vélte, nem ez a helyes út. Tőkés kitért arra, hogy a román nacionalizmus próbálja gátolni a magyar ügy érvényesítését, szálka a szemükben mindazért, amit képvisel, és kényelmes számukra az RMDSZ, mert politikusai nem okoznak gondot nyilatkozataikkal.,,Szimbolikus jelentőségű, hogy Tőkés László EP-irodái közül a székelyföldi készült el elsőként. Székelyföld többet érdemel, Székelyföld esélyt nyert az EP-választásokon arra, hogy az integráció kínálta lehetőségeket a maga hasznára fordítsa" – fogalmazott Szilágyi Zsolt, Tőkés brüsszeli irodavezetője. /Farkas Réka: Nem csatolt áru a magyar ügy. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 8./

2008. február 8.

A civil szervezeteket tömörítő Civilek Háromszékért Szövetség (CIVEK) támogatja elnökét, Berecki Kingát politikai szerepvállalásában. Bereczki Kingát múlt héten választották meg a párttá alakuló MPSZ sepsiszentgyörgyi alelnökévé. Berecki Kinga azért vállalta az alelnöki megbízatást, mert bízik benne, segíteni tud, hogy megfelelő emberek kerüljenek a helyi és megyei önkormányzatba. /Farkas Réka: Civilek és a politika. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 8./

2008. február 8.

Az RMDSZ továbbra is az arányos képviselet elvét szorgalmazza az új választási rendszerben – hangoztatta Kelemen Hunor ügyvezető elnök kolozsvári sajtóértekezletén. A politikus elmondta, hogy az RMDSZ, a Nemzeti Liberális Párt és a Szociáldemokrata Párt együtt vett részt a Pro Democratia szervezet által, e kérdés kapcsán szervezett vitafórumon, ahol azonban a jelenlévők nem tudtak egységes álláspontot kialakítani. Kelemen Hunor hangsúlyozta: az RMDSZ számára a legfontosabb cél a romániai magyarság parlamenti képviseletének biztosítása. /D. B. : RMDSZ: kell az arányosság. Tőkés tárgyalásokat sürget. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 8./ „Sem a párbeszédtől, sem az együttműködéstől nem zárkózunk el, de szeretnénk látni a Magyar Polgári Párt programját és ajánlatát” – válaszolt Kelemen Hunor, a szövetség ügyvezető elnöke arra a kérdésre, hogy az RMDSZ hajlandó-e tárgyalni a nemrég bejegyzett MPP-vel. /Benkő Levente: Kelemen Hunor: várjuk a Magyar Polgári Párt ajánlatát. = Krónika (Kolozsvár), febr. 8./

2008. február 8.

Az RMDSZ vezérkarának kikosarazza az egy hete bejegyzett polgári párt gratulációt és párbeszédkészséget követelő elnökét. Az RMDSZ magának vindikálja az erdélyi magyarság politikai képviseletét. Markó Béla RMDSZ-elnök a Német Demokrata Fórummal való együttműködést fontosnak, az MPP-vel való párbeszédet azonban fölöslegesnek nevezte. /Rostás Szabolcs: Verseny. = Krónika (Kolozsvár), febr. 8./

2008. február 8.

A magyar nyelvű utcanévtáblák vitát keltettek Marosvásárhelyen a tanács február 7-i ülésén. Törzsök Sándor képviselő tette szóvá, hogy az új utcanévtáblákról hiányzik az utcák magyar nyelvű felirata, a táblákon nincs magyar név, csak az "utca" megnevezés szerepel magyar nyelven. "Ön 2004-ben azt ígérte, hogy a város minden lakójának polgármestere lesz, viszont az új utcanévtáblák kihelyezése cinikus gesztus a város magyar ajkú lakossága iránt" – rótta fel a képviselő Dorin Florea polgármesternek. Dorin Florea visszautasította a vádat, szerinte törvényesen jártak el az új táblák kihelyezése során. Dr. Benedek István képviselő azt tette szóvá, hogy a tanács novemberben határozatban szögezte le, hogy az utcanévtáblákon a magyar utcaneveknek is kell szerepelniük, és elkészült az utcanevek hivatalos magyar fordítása is. Kirsch Attila képviselő elmondta, a Kinizsi Pál utcában a Paul Chinezu név helyett egyszerűen csak Chinezu szerepel. "Van valamilyen köze netán a kínaiaknak a városhoz?" – kérdezte a tanácsos a polgármestertől. A polgármester nem adott választ arra, hogy a tanácsi határozatot miért nem tartották be. /Ingerült szóváltás az utcanevekről. = Népújság (Marosvásárhely), febr. 8./

2008. február 8.

Bukarestben bejegyezték a Magyar Polgári Pártot. „Szász Jenő székelyudvarhelyi polgármester is kijárta magának, legyen egy elnöki karosszéke, kétnyelvű táblája pártszékházán, legyen pecsétje, jelvénye a hajtókáján Árpáddal, Csaba királyfival, Wass Alberttel egyszerre vagy külön-külön” – írta ironikusan Lokodi Imre, az Új Magyar Szó munkatársa, a Népszavát tudósító cikkében. /Lokodi Imre, Marosvásárhely: Túl lenni a nehezén. = Népszava (Budapest), febr. 8./

2008. február 8.

Hollai Hehs Otto Németországban élő publicista szerint a jövő Európájában a különböző régiók elkülönítése, autonomizálása szükségszerű folyamat lesz. A cikkíró szerint a székelység autonómia törekvése nem reális. Hangsúlyozta, hogy a nemzeti parlamentek jelentősége állandóan csökken. Erdélynek megadatott a lehetőség, hogy egy önálló régióvá alakuljon. A cikkíró szerint olyan erős erdélyi pártra van szükség, amelyben a szórvány magyar, székely és erdélyi román egyaránt politizálhat. /Hollai Hehs Otto: A pártról (pártokról) – nyugati szemmel. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 8./

2008. február 8.

Üzenetben kaptak halálos fenyegetést a székely tanács vezetői. „Te szaros bozgor, ha nem fejezed be azonnal a referendumot, a jég alatt találnak meg, a hídnál” – kapott román nyelvű üzenetet Czirják Károly, a Maroshévízi Székely Tanács elnöke, illetve Csibi István, a szervezet titkára. Az eset január közepén történt, a január 2–31. között zajlott referendum idején, amikor Székelyföld autonómiájáról kérdezték a Hargita megyei kisváros lakóit. Ezután még két fenyegető üzenet érkezett. „Hetekkel ezelőtt érkeztek az üzenetek, de nem hoztuk nyilvánosságra őket, hogy ne ijesszük el a népszavazásban részt vevő biztosokat” – mondta a Krónikának Czirják Károly. Nem tettek feljelentést. Gheorghe Filip, a megyei rendőrség szóvivője elmondta, minden fenyegetőzést jelenteni kell, függetlenül attól, hogy ismeretlen telefonszámról érkezett. Mint mondta, a rendőrségnek megvannak az eszközei, hogy kiderítse a küldő kilétét. /Jánossy Alíz: Megfenyegetett „bozgorok”. = Krónika (Kolozsvár), febr. 8./

2008. február 8.

Egy orosz lap brüsszeli tudósítójának több diplomata is elismerte, nincs rendben, hogy a magyar Nemzetbiztonsági Hivatal élére Laborc Sándort nevezték ki, ő ugyanis a KGB-akadémián tanult. A Fidesz és a kereszténydemokraták keményen bírálták Gyurcsány Ferenc miniszterelnököt, amiért Laborc Sándort szemelte ki a nemzetbiztonság élére. /Laborc a NATO mumusa? = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 8./

2008. február 8.

Az 1989-es változások után kezdődött újra az iskolai vallásoktatás. Napjainkban új tanügyi törvényt készítenek, amely talán elismeri harmadik oktatási formaként – az állami és magán – mellett a felekezeti oktatást is. Az új törvény megalkotói úgy tervezik, hogy a nem felekezeti középiskolák tantervéből kihagyják a fakultatív vallásórákat, s az elemi és általános osztályokban nem kötelező módon, de lehetséges lenne a vallástanítás. /Szilágyi T. Júlia: A zavarosfejű, veszélyes kamasz érdekében. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 8./

2008. február 8.

A Babes–Bolyai Tudományegyetem Sepsiszentgyörgyi Tagozatának oktatói és hallgatói körében visszatetszést keltett Palka György Egyetemi élet Sepsiszentgyörgyön című írása (Háromszék, 2008. febr. 1.). A cikkíró ,,ismerősei és barátai" véleményére alapozott általánosságait az egyetemi közösség alaptalannak minősíti. Az oktatók, hallgatók egyformán büszkék arra, hogy a több évszázados múltra visszatekintő kolozsvári BBTE-hez tartoznak. A sepsiszentgyörgyi tagozatot erre hivatott állami szakbizottság akkreditálta, ami biztosítja az oktatási törvényes keretet, megfelelőnek találva az oktatói szintet, valamint az infrastrukturális feltételeket. Az intézetben a tanár és a hallgató hétköznapi munkája kölcsönös bizalmon alapszik. A hozzászólás aláírása: A BBTE sepsiszentgyörgyi tagozatának oktatói közössége és hallgatói önkormányzata. /Egyetemi élet Sepsiszentgyörgyön. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), febr. 8./

2008. február 8.

Szamosújváron a Téka Művelődési Alapítvány és a Kaláka néptáncegyüttes már jelentős hírnévre tett szert, és a mezőségi szórványkollégium is kezd ismertté válni. Tavaly ősszel avatták fel a 90 férőhelyes kollégiumot, amely máris szűknek bizonyul. A Téka Szórványkollégium mögött nem áll fenntartó szervezet. Február elején a kollégium javára szervezett farsangi bált a Téka Alapítvány. A megjelenteket a Csigás-banda szórakoztatta. Az 1994-ben alakult zenekar főleg lakodalmakon zenél, ismert kedvelt muzsikusok a környéken. A 25 tagú Kaláka is fellépett moldvai és kalotaszegi táncokkal. /Fodor Emőke: Szamosújvár. Farsang a szórványkollégiumért. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 8./

2008. február 8.

Az Együtt a gyermekekért – Nappali foglalkoztató központ elnevezésű projektjét ismertette sajtótájékoztatón a Gyermekekért, Közösségért és Családért Alapítvány (FRCCF) Kolozsváron. A sajtótájékoztatón jelen volt Valer-Sorin Morar, a szociális védőszolgálat elnöke és Julia Todea, a FRCCF programigazgatója is. A projekt, amelyet az Európai Unió Phare-programja támogat, mintegy 300 kolozsvári család támogatását vállalta el. Az alapítvány a program végéig egy olyan adatbázist szeretne összeállítani, amely adatokat tartalmazna a szociálisan hátrányos helyzetű családokról. /Kopacz Eszter, Márk Boglárka: További segítség a hátrányos helyzetű családoknak. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 8./

2008. február 8.

A Kolozsvár Társaság szervezésében megemlékeztek egy ötven éve, 1958. január 14-én tartott „Fiatal szerzők estjé”-ről, amely, a Kriterionnál 1961-ban rajtolt Forrás-nemzedék első közös megnyilvánulása volt. László V. Ferencnek az eseményt felidéző előadása megjelent a Korunk idei 2. számában. Jó lenne, ha Balázs Sándor hozzászólása is megjelenne valahol. László V. Ferenc, mint az 1958-as szerzői est társszervezője, előadásában – a zenei vonatkozások mellett – főleg annak történelmi hátterére emlékezett, különös tekintettel arra az időleges ideológiai olvadásra, amely 1953-ban, Sztálin halálával kezdődött és mintegy öt év múlva csengett le. 1956 koraőszén Románia-szerte diákegyesületek alakultak. A diákegyesületek 1957 márciusában országos szövetségbe tömörültek. Balázs Sándor figyelmeztetett: a Fiatal szerzők estjének tervét a párttal kellett jóváhagyatni. Nemsokára oktatókat neveztek ki a diákegyesületek élére, ez a diákegyesületek teljes eljelentéktelenedéséhez vezetett. A köztudat szinte teljesen tájékozatlan a romániai diákegyesületek szövetségének történetét illetően. A párt két akkori bizalmi embere a Bolyai diákegyesületének az élén, mind Bretter György, mind Balázs Sándor szerepe áldásos volt a nemzedék és az utánuk jövők másképp-gondolkodásának kiművelésében. Nem írták még meg a Romániai Diákegyesületek Szövetségének a történetét, holott erre szükség lenne. /László V. Ferenc: Nyereségünk: a hiány megmutatkozása. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 8./

2008. február 8.

Első ízben tartanak kórustalálkozót február 8-án a nagykárolyi Szent László Közösségi Házban. A város és a környező falvak nyolc katolikus és református dalárdája között van Cantecum Novum és a Pro Ecclesia. /Kóruspremier Nagykárolyban. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 8./

2008. február 8.

Egyre több, egykor külföldre telepedett magyar család költözik vissza Erdélybe „Mindennap honvággyal ébredtem, és honvággyal tértem nyugovóra” – magyarázza a székelyudvarhelyi Jánosi András, aki több mint 25, külföldön töltött év után 2007 telén költözött haza szülővárosába. A szintén hazatért Benedek Lukács családjával panziót, vendéglőt, sípályát és lovardát működtet a Székelyudvarhely melletti Homoródfürdőn. Szilágyi László szatmárnémeti mérnök Németországból telepedett haza családjával. Czimbalmos Attila gyergyószárhegyi festő-restaurátor 1993-ban távozott, 2002-ben szerzett diplomát a Magyar Képzőművészeti Egyetem Restaurátorképző Intézetében, 2006-ban hazatért. Hosszadalmas folyamat volt a diploma honosítása, a jogosítványok megszerzése. Most már saját vállalkozása keretében restaurál. Veres Valér szociológus, a Babes–Bolyai Tudományegyetem adjunktusa szerint Romániában alig léteznek migrációra vonatkozó adatok, ezért a jelenség nagyon nehezen kutatható. Személyes tapasztalatai alátámasztják a hazatelepülés jelenségét. Az egyetemen több olyan kollégája van, akik külföldi tanulmányok után tértek haza. /Hazahívó honvágy. = Krónika (Kolozsvár), febr. 8./

2008. február 8.

Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című költeménye került előtérbe a székelyudvarhelyi Tomcsa Sándor Színház havi rendszerességgel jelentkező legújabb felolvasóestjén, melynek nem titkolt célja, hogy „bevonzza” a fiatalokat a kultúra házába. Az előadások sikerességét példázza, hogy már iskolákba is kaptak meghívást felolvasóestek tartására. Eddigi műsoraikban Tamási- és Shakespeare-drámákból, valamint görög tragédiákból adtak elő. Az előadóestek rendezői Csurulya Csongor és Patkó Éva színházi rendezők. /Bágyi Bence Jakab: Udvarhelyi „kulisszatitkok” = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 8./

2008. február 8.

Tíz éve várnak rá, és most – minisztériumi segítséggel – végre megoldódni látszik a Kolozsvári Állami Magyar Színház új stúdiótermének ügye. Ez egyike annak a húsz épületnek, amelyek építését vagy felújítását az Európai Fejlesztési Bank hitelezi. „Száz férőhelyes stúdiószínház lesz, és a jelenlegi díszletraktár fölé épül. A bejáratot a Szamos-part felől tervezzük” – tájékoztatott Tompa Gábor, a színház jelenleg külföldön tartózkodó igazgatója. /Darvas Beáta: Színháztér épül Kolozsváron. = Új Magyar Szó (Bukarest), febr. 8./


lapozás: 1-30 ... 721-750 | 751-780 | 781-810 ... 7501-7525




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék