udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 4068 találat lapozás: 1-30 ... 151-180 | 181-210 | 211-240 ... 4051-4068 I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2010. január 19.

Csík: már nem gyászolnak
Elvitték tegnap az „Ebből az intézményből magyar vezetőt távolítottak el” feliratú, gyászjelentés formájú táblát a Hargita Megyei Tanács bejárata elől. A helyi RMDSZ vezetői így kívánták jelezni, hogy a szövetség kormányra lépésével csökkent a magyar igazgatók leváltása miatti feszültség Székelyföldön.
Utolsó szakaszába érkezett tegnap az RMDSZ és a Demokrata–Liberális Párt (PD-L) közötti egyeztetés a kormányzati tisztségek elosztásáról: a koalíciós partnerek lapzártánkkor az országos ügynökségek és hatóságok vezetőségi posztjain alkudoztak.
Kovászna és Temes az élen
Eközben helyi szinteken is zajlanak a tárgyalások a PD-L és az RMDSZ között a megyei intézményvezetői tisztségek elosztásáról, igaz, eddig nem sok eredménnyel: mindeddig csak Kovászna és Temes megyében sikerült aláírni a koalíciós partnerrel a megállapodást – erősítette meg tegnap lapunknak Kovács Péter területi szervezetekért felelős ügyvezető alelnök.
Emlékeztetett: a területi szervezetek január 21-ig kaptak határidőt arra a két alakulat vezetőségétől, hogy megkössék a helyi egyezségeket. „Ott, ahol nem sikerül megállapodni a határidőig, a PD-L és az RMDSZ országos vezetői próbálnak megoldást keresni a helyi tisztségek elosztására” – magyarázta Kovács Péter.
Temes megyében egy igazgatói és hat aligazgatói tisztséget sikerült két tárgyalási forduló után kialkudni a helyi RMDSZ-nek, Kovászna megyében pedig a posztok 65 százalékát szerezte meg a PD-L-vel folytatott egyezkedéseken.
Baciu: vissza az egész!
Ez utóbbi megállapodással azonban máris elégedetlen a demokrata-liberálisok háromszéki vezetője, igaz, Gheorghe Baciu nem is vett részt a helyi „koalíciós szerződés” múlt heti aláírásán. Az RMDSZ-szel folytatott tárgyalásokon a PD-L régióért felelős alelnöke, Gheorghe Sricpcaru képviselte a koalíciós partnert, a megyei elnök Bukarestben volt.
„Nekem csak az utolsó pillanatban szóltak a megállapodásról” – panaszkodott Baciu, aki szerint a nélküle megkötött egyezséget újra kell tárgyalni. „Elfogadhatatlan, hogy a választásokon nyertes párt olyan kulcsfontosságú intézményekből küldi haza az embereit, mint például a pénzügyi igazgatóság vagy a mezőgazdasági igazgatóság” – nyilatkozta a Kovászna megyei PD-L elnöke.
„A kutya ugat, a karaván halad” – kommentálta tegnap megkeresésünkre Gheorghe Baciu panaszait Tamás Sándor. A háromszéki RMDSZ-szervezet elnöke nem tartja valószínűnek, hogy a PD-L helyi vezetőjének kifogásai felboríthatják a már megkötött megállapodást. „Nyilván, hogy Baciu tiltakozik, hiszen most nagyon haragszanak rá azok az igazgatók, akiknek most távozniuk kell posztjukról, s akiket korábban ő juttatott tisztségbe” – mondta Tamás Sándor.
Csíkban ma tárgyalnak
Hargita megyében ma tart tárgyalási fordulót az RMDSZ és a PD-L az intézményvezetői tisztségek elosztásáról. Borboly Csaba megyei tanácselnök, a Csík Területi RMDSZ elnöke reméli, hogy a háromszékinél is jobb arányban jutnak igazgatói posztokhoz.
„Hangsúlyoznám azonban, hogy nem is az arány számít. Számunkra az a fontos, hogy olyan intézmények élére kerüljenek felelős, szakértelemmel rendelkező magyar igazgatók, amelyek az emberek mindennapjait érintik. Ilyen az oktatás, a mezőgazdaság, az egészségügy” – magyarázta az ÚMSZ-nek Borboly Csaba.
Oldódott a feszültség
Csíkszeredában egyébként tegnap jelképesen is jelezték, hogy véget értek a magyar igazgatók eltávolításával keletkezett feszültségek Hargita megyében: Korodi Attila képviselő és Bencze István, a csíkszeredai városi RMDSZ ügyvezető elnöke sajtóesemény keretében elvitte az „Ebből az intézményből magyar vezetőt távolítottak el” feliratú, gyászjelentés formájú táblát a Hargita Megyei Tanács bejárata elől.
„Most már nyugodtan bevehetjük a táblát, elérte célját. Ezentúl új időszak kezdődik a megye közéletében” – jelentette ki Korodi, utalva arra, hogy a megyébe nemrégiben magyar prefektust neveztek ki, és hamarosan a megyei intézmények élére is jobbára magyar tisztségviselők kerülnek.
Korodi emlékeztetett, hogy a magyar igazgatók tavalyi leváltása elleni tiltakozásul 2009. április 30. – május 22. időszakban a helyi RMDSZ hét darab ilyen táblát helyezett ki Csíkszeredában egy-egy intézmény bejárata elé. Ezek egy részét egyébként azóta ellopták.
Cseke Péter Tamás, Inczefi Tibor. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)

2010. január 19.

Cotroceni-ben az Unió elnöke
„Azért jöttem Bukarestbe, hogy közelebbről is megismerjem Romániát” – jelentette ki tegnap este Herman Van Rompuy, az Európai Unió újdonsült elnöke, miután Traian Băsescu államfővel tárgyalt a Cotroceni-palotában.
A belga politikus beszámolója szerint a román elnökkel elsősorban az EU aktuális gazdasági kérdéseiről, illetve a tagállamok miniszterelnökeinek és államfőinek soron következő tanácskozásáról is egyeztettek, amelyet – kezdeményezésére – február 11-én tartanak.
Rompuy hangsúlyozta, az Európai Tanács legközelebbi, informális ülésein arra próbálnak majd megoldásokat keresni, miként lábalhatnak ki a gazdasági válságból az EU tagállamai. Hozzátette, céljuk az, hogy az Unió országainak gazdasága idén legalább kétszázalékos átlagnövekedést érjen el. „Célunk a hosszú távú gazdasági stabilitás elérése, hogy lépést tudjunk tartani a világ nagyobb gazdaságaival” – fogalmazott Herman van Rompuy tegnap este Bukarestben.
Elmondta, a február 11-i EU-csúcs is ezt a célt szolgálja. „A gazdasági talpra állás, valamint az új év új kihívásainak a megoldása lesz a prioritásunk” – tette hozzá az elnök. Hozzátette, szükségét érzi annak, hogy az Unió országainak vezetőivel jó, kölcsönös bizalmon alapuló kapcsolatot alakítson ki. „Ez mind a mandátumom hatékonysága szempontjából, mind az eredményes együttműködés miatt fontos” – hangsúlyozta az Európai Unió elnöke.
Herman Van Rompuy már korábban bejelentette, hogy február 11-re soron kívüli találkozóra Brüsszelbe hívta az EU-tagországok állam- és kormányfőit. A megbeszélés témája a gazdasági válság mellett a káros éghajlatváltozás elleni fellépés lesz. Utóbbira vonatkozóan azt emelte ki, hogy a múlt havi koppenhágai konferencia tapasztalatainak felhasználásával, az EU egységének fokozásával kell megpróbálni elérni az ambiciózus célkitűzéseket.
Az Unió gazdasági helyzetével kapcsolatban Van Rompuy elmondta, hogy most már közép- és hosszú távon kell gondolni, és ennek érdekében dönteni kell a 2020-ig ívelő növekedési programról. Mint mondta, hosszú távon sem egyértelműen kedvezőek a gazdasági kilátások.
Fleischer Hilda. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)

2010. január 19.

Külön ünnep, külön gyász
Egyre inkább úgy tűnik, kevés a gyakorlati hozadéka a tavaly életre hívott és oly nagyon ünnepelt magyar összefogásnak. Pillanatnyi célját — az eredményes közös szereplést az EP-választásokon — elérte, ám azóta szinte nem akadt olyan kérdés, amelyben egyetértettek volna a felek. Nem sorakoztak fel a Tőkés László által megálmodott módon a nagy és szent ügyek mellé, mi több, az éppen ezek kapcsán élesedő nézetkülönbségek csak erősítik a széthúzást.
Az autonómia-munkacsoportot életre hívták, ám munkájuk jó esetben is csak vánszorog, eddig eredménynek a látszatát sem sikerült felmutatniuk. Nem született megállapodás sem tavaly, sem idén a székelyföldi önkormányzati nagygyűlések ügyében, a politikai szekértáborok külön-külön rendezvényeken hangoztatták zengzetes autonómiakövetelő szólamaikat. Nincs közös tervezés, közös cselekvés, egyetértés a legalapvetőbb kérdésekben sem, így nem csodálkozhatunk azon, hogy külön emlékeznek a húsz esztendővel ezelőtti tragikus marosvásárhelyi eseményekre.
Tőkés László és az EMNT idejekorán elkezdte többnapos megemlékező rendezvénysorozata szervezését, céltudatosan a húsz évvel ezelőtti rendszerváltás folyamatába illesztették Marosvásárhely fekete márciusának felidézését. Jelképesen is fontos momentum, hogy társszervezőjükké szegődött a Smaranda Enache nevével fémjelzett Pro Europa Liga, gyertyás felvonulással, majd konferenciával, neves előadókkal emlékeznek 1990 márciusára.
Az RMDSZ nem volt hajlandó „közösködni", Markó Béla kijelentette, ő semmiféle fáklyás menetnek nem híve, s kiderült, számukra nem kívánatos efféle megemlékezésen részt venni. Az RMDSZ egy tizenegy órás dokumentumfilm levetítése során, az ezt követő beszélgetésen idézi fel a húsz évvel ezelőtti történéseket.
Nehezen megmagyarázható, miért van szükség a külön-külön emlékezésre. Nem mondhatjuk, hogy az RMDSZ szabadulni próbál a nyomasztó évfordulótól, hisz több alkalommal idézték az elmúlt napokban az egykori eseményeket, és kérték a dokumentumok titkosításának feloldását is. Mégis, úgy tűnik, a hatalom részeseiként a szelídebb, kevéssé látványos múltidézést tartják időszerűnek. Került hát ismét valami, ami elválaszt nemcsak magyart a romántól, de közvetlenül is érintett magyart a magyartól. Újabb alkalom, hogy bebizonyosodjék: nemcsak ünnepelni, de emlékezni, gyászolni sem tudunk közösen.
Farkas Réka. Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2010. január 20.

Markó: maradjon a képviselet!
Az RMDSZ ellenzi a törvényhozás létszámának csökkentését, mivel az negatívan érinti a kisebbségi képviseletet, ezért nem sietteti a parlament zsugorítását – jelentette ki tegnap Markó Béla RMDSZ-elnök, hozzátéve, hogy a kisebbségi képviseletet meg kell tartani.
A képviselők számának csökkentése számos problémát vet fel, ezek egyike – amely nagyon fontos – a kisebbségi képviselet. A népszavazáson az ország megszavazta, ezt követően meglátjuk, mit lépünk” – közölte.
Mint kifejtette, várhatóan hosszas egyeztetések kezdődnek, de az RMDSZ-nek nem áll érdekében siettetni a folyamatot. Az a tény, hogy a magyartól eltérő kisebbségeket pozitívan diszkriminálják, azaz mindegyik hivatalból delegálhat egy képviselőt a parlamentbe, pozitív dolog, amelyet a következő parlamentben is meg kell tartani.
Balogh Levente. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

2010. január 20.

Erdélyre kisugárzó értékek központja
Olyan sok, egész Erdélyre kisugárzó érték található Kolozsváron, hogy mindenképp hasznos lesz, ha létrejön a Kós Károly Akadémia Alapítvány és a Minerva Művelődési Egyesület égisze alatt működő Erdélyi Magyar Kulturális Központ – nyilatkozta a Krónikának Kántor Lajos közíró, irodalomtörténész, az RMDSZ alapító tagja.
Markó Béla, a RMDSZ elnöke szombaton a szövetség huszadik születésnapján jelentette be az alapítvány létrehozását és a kulturális központ tervét. Kántor Lajos szintén szombaton a „fel nem adható város”-nak nevezte Kolozsvárt.
Mint vélekedett, már az alapítvány névválasztása is jó, hiszen Kós Károly építész, író, grafikus, könyvtervező és politikus hagyatéka rendkívül gazdag és feldolgozatlan még. Tibori Szabó Zoltán, a Szabadság napilapot kiadó Minerva Egyesület elnöke érdeklődésünkre elmondta: a kulturális központ gazdasági alapját a Minerva által visszaigényelt és részben visszakapott belvárosi ingatlan jelenti – a még állami tulajdonban levő épület visszaszolgáltatása már folyamatban van.
A tervek szerint a kulturális központnak az 1920 és 1948 között a Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézetnek helyt adó Brassai Sámuel utcai ingatlan ad majd helyet. Kántor Lajos úgy nyilatkozott, a helyszín megfelel a célnak, hiszen elég terület áll rendelkezésre, viszont a központ kialakításához várhatóan sok pénzt kell majd belefektetni.
Megkeresésünkkor Tibori Szabó Zoltán és Lakatos András, az RMDSZ oktatásért felelős ügyvezető alelnöke egybehangzóan úgy nyilatkozott, egyelőre csak a kulturális központ alapkoncepciójával készültek el – eddig ugyanis az alapítvány alapszabályán dolgoztak, beszerezték a bejegyzéshez elengedhetetlenül szükséges okiratokat, és eldöntötték, milyen ingatlan ad majd helyet az új intézménynek.
Hogy tulajdonképpen miben áll majd az Erdélyi Magyar Kulturális Központ tevékenysége, később döntik el a Kós Károly Akadémia Alapítvány és a Minerva Művelődési Egyesület vezetői.
Kiss Előd-Gergely. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

2010. január 20.

RMDSZ- PDL: vidéki perpatvar
Bár az RMDSZ és a Demokrata-Liberális Párt (PDL) csúcsvezetése közötti megállapodás értelmében január 20-áig kell megszülessenek a két alakulat helyi szintű együttműködéséről szóló megegyezések, a tárgyalásoknak koránt sincs vége.
A legtöbb megyében a decentralizált intézmények vezető tisztségeinek elosztása körül zajlik a vita. Maros, Szatmár, Kolozs és Hargita megyében javában zajlanak a koalíciós pártok közti egyeztetések, Bihar megyében pedig a megyei RMDSZ-szervezet közölte: nem hajlandó felrúgni a Nemzeti Liberális Párttal (PNL) korábban kötött együttműködési megállapodást. Kovászna megyében – az erdélyi megyék közül elsőként – már aláírták az ezzel kapcsolatos egyezményt.
Bihar megye: az RMDSZ a liberálisokkal folytatja
Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke a Krónikának ismét megerősítette: szó nincs arról, hogy felmondanák a megyei és a nagyváradi önkormányzatban a PNL-vel fennálló megállapodást. Kifejtette, a megyei szervezet kezdettől úgy gondolkodott, hogy a PNL-t tartja meg partnerként, függetlenül a kormányban kialakult viszonyoktól.
„Az intézményvezetői tisztségeknél fontosabb a tavaly leváltott magyarok erkölcsi kárának megtérítése” – fogalmazott Szabó. Szerinte miután az elmúlt évben az RMDSZ azért harcolt, hogy az intézmények élére ne politikai alapon nevezzen ki vezetőket a kormány, akkor sem szabad változtatnia álláspontján, amikor a saját embereiről van szó.
„A bíróság már több esetben elrendelte az eltávolított tisztségviselőket ért anyagi kár megtérítését, most annak kell következnie, hogy a felelősök nyilvánosan megkövetik a leváltottakat, és elismerik, hogy jól végezték a dolgukat” – magyarázta. Ha ez megtörténik, lehet, hogy születik konkrétabb megegyezés is, de biztosan nem egy-két napon belül – mondta Szabó Ödön. A Bihar megyei önkormányzatban az RMDSZ a liberálisokkal alkot többséget, a testület elnöke és egyik alelnöke PNL-s, a másik alelnök pedig az RMDSZ színeiben tevékenykedik.
Az RMDSZ és a PDL hétfőn este megállapodott az állami ügynökségek vezetői tisztségeinek elosztásáról, a tárgyalások eredményeképpen a szövetség többek között a pénzügyőrség és a környezetvédelmi felügyelőség élére jelölhet képviselőt.
A Mediafax PDL-forrásokból úgy tudja, a pénzügyőrségen és a környezetvédelmi felügyelőségen kívül az RMDSZ az Országos Vízügyi Hivatal és a Kisebbségügyi Hivatal vezetését is megkapja.
Az idézett források szerint a koalíciós partnerek abban is megállapodtak, hogy a szövetség ezenkívül egy repülőtér-igazgatói tisztséget is kap. Arról még folynak a tárgyalások, hogy melyik repülőtér igazgatóját jelölheti az RMDSZ.
Maros megye: szombatra halasztottak
Az RMDSZ Maros megyei szervezete eddig többször tárgyalt a PDL helyi vezetőségével, legutóbb tegnap. „A megyében a vezető tisztségek 40 százalékát kapja meg az RMDSZ, és a vezető-helyettesi állások negyven százalékát szintén magyar nemzetiségű szakemberek töltik majd be” – tudtuk meg Kelemen Atillától. Kérdésünkre, miszerint korábban leváltott vezetőket helyeznek-e vissza tisztségeikbe, a megyei RMDSZ-elnök azt válaszolta: lesznek régi és új jelöltek is. Maros megyében várhatóan szombaton írják alá a koalíciós egyezményt, ekkor hozzák nyilvánosságra a tisztségekre jelölt személyek névsorát is.
Hargita megyében ugyancsak tegnap ültek asztalhoz a demokrata-liberálisok és az RMDSZ helyi képviselői, a szövetség Csíki Területi Szervezetének sajtóosztályától azonban megtudtuk, a feleknek lapzártánkig nem sikerült megállapodniuk, így a tisztségek elosztására vonatkozó megállapodást várhatóan ma írják alá. Kolozs megyében jelentős igényekkel lép fel az RMDSZ: László Attila, a szövetség megyei elnöke közölte, a magyar lakosság arányának megfelelően a megyei intézmények igazgatói tisztségeinek 16 százalékát kérik a PDL-től. Egyelőre itt sem született egyezség a PDL-vel, a tárgyalások a napokban folytatódnak.
Szatmár megye: el sem kezdték az egyezkedést
A Szatmár megyei RMDSZ objektív okok miatt még nem tudott tárgyalóasztalhoz ülni a PDL helyi képviseletével – tudtuk meg Nagy Szabolcstól, a szövetség megyei szervezetének sajtóreferensétől. „A PDL megyei vezetője, Ioan Holdiş parlamenti képviselő az elmúlt időszakban nagyon elfoglalt volt, ezért nem tudtunk egyeztetni vele a megyei együttműködés mikéntjéről” – fogalmazott a sajtószóvivő.
A szatmári RMDSZ-nek jelenleg még nincs pontos ütemterve a partnerségről szóló tárgyalások megszervezésére, de a közeljövőben egyeztetni fog a nagyobbik kormánypárt helyi szervezetével. Szatmár megye ügyeit az RMDSZ a megyei önkormányzatban jelenleg a liberális és a Szociáldemokrata Párttal (PSD) közösen kezeli, ez a két politikai alakulat látja el a megyei tanács alelnöki tisztségeit. A tanácselnöki pozíciót az RMDSZ birtokolja, és ugyanígy övék a nagyobb városok, Szatmárnémeti, Nagykároly és Tasnád polgármesteri széke is.
Kereskényi Gábor, Szatmárnémeti alpolgármestere, az RMDSZ városi szervezetének elnöke korábban úgy nyilatkozott a Krónikának, hogy a szövetség a megye magyar lakosságával arányosan 40 százalékot szeretne kapni a decentralizált intézmények igazgatói székeiből, ezért nem zárkóznak el a tárgyalások elől.
Kovászna megye: Baciu visszakozott
A Demokrata-Liberális Párt Kovászna megyei egyeztetőtanácsa hétfői ülésén érvényesnek nyilvánította az RMDSZ-szel kötött helyi szintű megállapodást a decentralizált intézmények vezetői tisztségeinek újraelosztásáról. A szervezet várhatóan pénteken, az RMDSZ-szel egy időben hozza nyilvánosságra az igazgató- és aligazgatójelöltek névsorát.
Mint ismeretes, Gheorghe Baciu, a PDL megyei szervezetének elnöke nem vett részt múlt héten a két párt közötti tárgyalások véglegesítésén, ezt követően úgy nyilatkozott: nem hajlandó aláírni az RMDSZ-szel kötött megállapodást, és javasolni fogja a vezetői tisztségek újraelosztását. A PDL egyeztetőtanácsának ülését követően azonban viszszakozott: mint mondta, a sajtó félreértelmezte nyilatkozatait, egy pillanatig sem kérdőjelezte meg az egyezség legitimitását. A háromszékiek országos viszonylatban elsőként írták alá a megyei szintű RMDSZ–PDL-együttműködést, az egyeztetések eredményeként a kormánynak alárendelt 35 megyei közintézmény 65 százaléka magyar irányítás alá kerül.
A koalíciós partnerrel kötött egyezmény értelmében az RMDSZ öt megyei intézmény élére jelölhet igazgatót Szilágy megyében – jelentette be a PDL-vel folytatott egyeztetést követően Seres Dénes, a szövetség területi szervezetének elnöke. Mint mondta, a megállapodás szerint az RMDSZ további hét dekoncentrált intézmény aligazgatói tisztségét is megkapja. Lucian Bode, a demokrata-liberálisok Szilágy megyei szervezetének elnöke tegnap úgy nyilatkozott: a vezetői tisztségek elosztása az etnikai arányok figyelembevételével történt.
Gyergyai Csaba, Kiss Előd-Gergely, Máthé Éva, Nagy Orsolya, Végh Balázs. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

2010. január 20.

Államtitkárként a kisebbségi oktatásért fog felelni Király András – A barikád másik oldalán
A kormányzati szerepvállalással a népszerűtlen döntések következményeit is vállalnia kell az RMDSZ-nek, a tanügyben is – állítja Király András Arad megyei RMDSZ-elnök, az oktatási minisztérium új államtitkára.
A Csiky Gergely Iskolacsoport jelenlegi igazgatója saját megfogalmazása szerint a barikád másik oldalára áll, de a magyar nyelvű oktatás érdekeit fogja szem előtt tartani, még akkor is, ha a legújabb rendelkezések kész tények elé állítják, és a költségvetés szűk mozgási teret enged.
– Az RMDSZ-nek fenntartott államtitkári tisztséget a Szövetségi Állandó Tanács döntése értelmében kaptam meg, de csak azután foglalhatom el a hivatalt, miután a miniszterelnök aláírja a kinevezést – nyilatkozta Király András. – Erre sor kerülhet néhány napon, vagy héten belül. Szeretném ezt a félévet lezárni a Csikyben, és csak azután munkába állni a minisztériumban. Ott a kisebbségi oktatás lesz a fő feladatom, de bizonyára más munkaköröket is kapok majd. Ez az államtitkárság felelt eddig például a parlamenttel való kapcsolattartásért.
– Nem hálátlan feladat most államtitkárnak lenni, amikor számos népszerűtlen intézkedést, karcsúsítást készítenek elő a tanügyben?
– Valóban nehéz időszak ez, de az RMDSZ felvállalta a kormánytagságot, aminek ez is velejárója. Reméljük, racionalizálni tudjuk a kormány elképzeléseit. A közösségnek jogos elvárásai vannak az RMDSZ-szel szemben a kormányzati szerepvállalás okán, de a mostani állapotok nem hasonlíthatók a 2004 és 2008 közötti időszakhoz. Eddig a hatalom halogatta, hogy hozzányúljon a közszférához, most megteszi ezt. Hogy úgy mondjam, a barikád másik oldalára állunk, a végrehajtást képviseljük.
– Az a közhangulat, hogy az RMDSZ asszisztál a kis létszámú – főleg magyar – iskolák bezárásához, ami többek között a fejkvóta-rendszer eredménye.
– A tanügyi törvényben és az Országos Oktatási Paktumban is vannak kitételek, amelyek a kisebbségi oktatás esetében pozitív megkülönböztetést alkalmaznak, és azon leszünk az RMDSZ-szel, hogy észszerű, elfogadható változások legyenek. Azok az átiratok, amelyeket a tanügyminisztérium minden megyébe elküldött, és amelyek alapján sokan kész ténynek veszik bizonyos iskolák bezárását, inkább felmérő jellegűek, még nincs eldöntve semmi.
– Megszűnnek iskolák, vagy sem?
– Megszűnhetnek, de ezt nem a minisztérium dönti el. Az önkormányzatok beleegyezése is kell hozzá, hiszen attól függ, hogy egy település hány alkalmazottat és iskolaépületet tarthat fenn. Az biztos, hogy a keretszámok a nagyobb létszámú intézményeknek kedveznek. De itt hangsúlyoznom kell, hogy még parlamenti képviselői mandátumom alatt volt egy törvényjavaslatom – amit most is fenn fogok tartani –, hogy az elszigetelt, tömegközlekedéssel nehezen megközelíthető helységekben lévő iskolákat működtessék a létszámtól függetlenül, mert mindenkinek joga van a közoktatáshoz és az anyanyelvű oktatáshoz. Természetesen, ha az utaztatás, az étkeztetés és a felügyelet megoldható, akkor jobb, ha nagyobb közösségben tanul a gyerek, több pedagógus ügyel rá. Ezt mindenütt a helyi sajátosságok figyelembe vételével lehet megoldani, és ha kell, elutazok minden megyébe, hogy közösen döntsünk. Menni fog, mert előbb-utóbb a napközis programot is be fogják vezetni, hiszen a karcsúsítás mellett valós reformra is szüksége van már a tanügynek. Az igaz, hogy a jelenlegi költségvetés elég keskeny pályát szab nekünk.
– A kinevezése kapcsán megkerülhetetlen a kérdés: a politikai karrier előbbre való, mint a szakmai előmenetel?
– Azt hiszem, azzal elértem a politikai pályám csúcsát, hogy parlamenti képviselő lehettem. A minisztériumban egész más dolgozni. Ez egyben szakmai kihívás, ugyanakkor az RMDSZ programját is képviselnem kell. Tagadhatatlan: örülök, hogy rám esett a választás, de nehéz időszak következik.
– Ön a legrövidebb ideig funkcióban lévő igazgató a Csiky Gergely Iskolacsoportban?
– Ezt nem tudom, mert régebben is voltak igazgatóváltások tanév közben, de tényleg nem hittem, hogy ilyen rövid ideig leszek igazgató: szeptemberben két évre előre terveztük a kollégákkal az iskola ügyeit. Mégis, úgy érzem, ennyi idő alatt is sikerült eredményeket elérni, új irányvonalat szabni az intézménynek. Ősztől a szolgáltatások–turizmus szakkal bővül a középiskolai tagozatunk.
– Feltételezem, hogy most már az aradi beruházások is nagyobb figyelmet kapnak majd a minisztériumban.
– 2004 és 2008 között szinte minden magyar iskolát újjáépítettünk, de a Csiky mindig is kiemelt figyelmet kapott, hiszen a megyében itt folyik csak középiskolai oktatás magyarul. Ha nem lett volna az RMDSZ, még mindig egy épületben lennénk a román iskolával, vagy az új szárny építése sem kezdődhetett volna el. Odafigyelünk rá, de a többi magyar iskolát sem mellőzzük.
– A pécskai szülők egy része szeretné, ha magyar középiskolai oktatás indulna Pécskán. Ön pártoltaugyan ezt, de azért korábban megjegyezte, hogy a Csiky igazgatójaként nem teljes mértékben támogatja, hiszen az aradi iskolától vonna el diákokat. Államtitkárként hogyan viszonyul ehhez?
– Minden minőségemben jó kezdeményezésnek tartom, csak ne legyen egyszeri fellobbanás. Egyik iskola sem konkurenciája a másiknak, hanem inkább kiegészítője: a szakokat igény szerint indítják, és tudom, hogy ha Pécskán lenne mezőgazdasági szakképzés magyarul, jó néhány diákunk azt választaná. Viszont nem lehet egy intézményt politikai ráhatással létrehozni, mint az 1990-es években. Van egy akkreditációs folyamat, amit be kell tartani, és biztosítani kell a folytonosságát is. Olyan körülmények között, hogy évente 120-140 nyolcadikos végez magyarul megyeszerte, ez elég nehéz. De dolgozni kell rajta!
– Ki lesz az ön utódja a Csikyben?
– A tantestület tagjai közül nevez ki valakit a tanfelügyelőség. Szeretnénk, ha előbb a kollégák tudnák meg a kilétét, és azután a nyilvánosság.
*
Hadnagy Éva, az iskola aligazgatója érdeklődésünkre elmondta: nem ő lesz a megbízott igazgató, továbbra is csak a helyettesi poszt betöltését vállalja.
Pataky Lehel Zsolt. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)

2010. január 20.

Ötéves a Szülőföld Alap – Két pilléren a magyar nemzetpolitika
– Az idei évben a nemzetpolitika legfontosabb feladata a stabilitás megőrzése – mondta hétfőn Budapesten Gémesi Ferenc, a Miniszterelnöki Hivatal kisebbség- és nemzetpolitikáért felelős szakállamtitkára 2010 nemzetpolitikai stratégiájáról, majd hozzátette, „kiemelt feladat a szórványban élő magyarok támogatása”.
A sajtóbeszélgetésen részt vett Törzsök Erika, a főosztály főigazgatója is. A stratégiai pontok, feladatok ismertetése előtt Gémesi röviden átfutotta a most ötödik születésnapját ünneplő Szülőföld Alap eredményeit. Elmondta, a magyar nemzetpolitika 2006-tól két pilléren nyugszik, az egyik a támogatáspolitika, a másik pedig a fejlesztéspolitika.
A megújított támogatáspolitika célja a nyelvi-kulturális önazonosság megőrzését segítő intézmények és programok támogatása.
E körben a stabilitást erősítik a nemzeti jelentőségű intézmények és programok, amelynek révén a magyarság számára fontos oktatási–tudományos–kulturális intézmények a Kárpát-medencében előre kiszámítható, az éves költségvetési alkuktól mentesített támogatások révén tudnak működni. Ide kapcsolódik a pályázati úton támogatásokat nyújtó Szülőföld Alap.
A fejlesztéspolitika (elsősorban az Európai Területi Együttműködés adta lehetőségek kiaknázása) vonatkozásában pedig egy teljesen új struktúra kialakítására volt szükség a megújított intézményrendszeren belül. A fejlesztéspolitika révén kialakuló komplex térségfejlesztés eredményeképpen a magyarlakta régiókban élők lehetőségei kibővülhetnek. Ez elősegítheti egyben a többség és a kisebbség együttműködését is. A fejlesztéspolitika, a területi együttműködés nem etnikai alapú, de a fejlesztések valamennyi ott élő közösség életlehetőségeit javíthatják. Ezért aztán a magyar kormány 2006-tól – a közös nyelvi–kulturális–történelmi szálakra építve – olyan politikát alakított ki, amely a regionális realitásokból kiindulva egyidejűleg veszi figyelembe a külhoni magyarság érdekeit és a jószomszédi viszony követelményét, a térségbeli realitásokra, az új lehetőségekre koncentrál, felhasználja a fejlesztéspolitika, a határon átnyúló együttműködés lehetőségeit, ami az együttműködésre és a pártpolitika-mentességre épül, így megteremti a közösségi szempontból meghatározó ügyekben a stabilitást és erősíti a közösségek között a magyar–magyar szolidaritást.Az eredmények tekintetében Gémesi Ferenc a fő hangsúlyt a stabilitásra, kiszámíthatóságra tette, elmondva, hogy az öt év alatt a Szülőföld Alap 8 milliárd forint támogatást osztott szét, beérkezett több mint tízezer pályázat, és volt 5400 támogatott program.
A látható eredmények
A legsikeresebb megvalósítások között említette, hogy Kárpátalján felépült a beregszászi Európai Magyar Ház, megújult a Kisdobronyi Általános Iskola, elindulhatott a Nagyberegi Református Líceum építkezésének előkészítése, a Técsői Magyar Oktatási Központ és a Jánosi Mesterképző Akadémia új épületszárnyának építése, lezárult a szórványszempontból is fontos tiszaújlaki iskola második épületszárnyának megépítése, a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola nagyberegi tájházának felújítása, a Munkácsi Szt. István Líceum, valamint az Ungvári Nemzeti Egyetem Humán-Természettudományi Magyar Karának bővítése.
Románia-szerte csak a szimbolikusan is nagy jelentőségű programokat számba véve megállapította, hogy elkészültek a tanári lakások Kolozsvárott, új diákétkezdéje van szintén a kincses városban az unitárius kollégiumnak és a Kalotaszentkirályi Iskolaközpont szórványkollégiumának, elkészült a Téglás Gábor Iskolacsoport Déván, az egyházmegye millenniumára megújult a gyulafehérvári római katolikus Szent Mihály székesegyház, és végre felújítottuk a csángó magyarok számára fontos központként működő Pusztinai Házat.
A vajdasági magyarság oktatási-kulturális intézményrendszere az elmúlt években jelentős változásokon ment át: kibővült és felújításra került a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium Zentán, tornaterem épült a Kosztolányi Dezső Nyelvi Gimnáziumban, kibővült a tótfalusi iskolaközpont, megújultak a torontáli, feketicsi, torontálvásárhelyi, csókai, újvidéki, padéi magyar művelődési házak.
A kis lélekszámú magyar közösségek is gyarapodhattak az elmúlt időszakban: folyik és hamarosan a végéhez érkezik a lendvai Bánffy-központ felújítása, Horvátországban felújításra került a hercegszőllősi református műemlék templom és a laskói református templom, valamint a csúzai óvoda, felépült a tájház és a népfőiskola Pélmonostoron.
– A szórvány ügye az egyik legégetőbb témája a nemzetpolitikának, ezért is hoztuk létre tavaly határon túli szakértőkből a Szórvány Tanácsot, amelynek elnöke a szlovéniai magyarság parlamenti képviselője, Göncz László – tért át egy másik fontos tevékenységre a szakállamtitkár. Elmondta, hogy a Tanács javaslatai alapján csak ebben az esztendőben több mint 350 millió forintot fordított a Miniszterelnökség szórványprogramokra. Kormányzati támogatással működik a szórvány szempontból fontos projektek között az EMKE által létrehozott magyar házak hálózata, a Munkácsi Szent István Líceum, a Karácsfalvai Sztojka Sándor Görög Katolikus Líceum, a Kárpátaljai Református Egyház Diakóniai Koordinációs Központja, illetve a técsői Református Líceum, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium Zentán, a Kosztolányi Dezső Nyelvi Tehetséggondozó Gimnázium Szabadkán, a Nagybecskereki Miasszonyunk Leánykollégium, illetve a Muzslyai Emmausz Fiúkollégium. Támogatjuk más intézmények mellett a szórványóvodákat Szolyván, Huszton, Bustyaházán, Técsőn, Aknaszlatinán, Nagybocskón, Gyertyánligeten. A csángó program részeként Budapest nemcsak a kulturális eseményeket és a meglévő intézményeket támogatja, de a magyar nyelvű oktatás megerősítését is, amelynek már komoly eredményei vannak.
Prioritások 2010-re
A sajtóbeszélgetésen elhangzott, hogy a 2010-es költségvetésből is egyértelmű, hogy a magyar kormánynak prioritása a nemzetpolitika stabilitása. Amint az már korábban is elhangzott, de Gémesi Ferenc megerősítette, a költségvetési támogatás összege változatlan maradt 2010-re is, vagyis a Szülőföld Alap számára biztosították az előző évekhez hasonlóan a két- milliárd forintos keretet.
– A 2010. évi elfogadott nemzetpolitikai költségvetés jelzi a kormány elkötelezettségét a megújított nemzetpolitika, a külhoni magyarsággal egyetértésben kialakított programok folytatásában. A költségvetés továbbra is megfelelő szinten biztosítja a nyelvi és kulturális önazonosság megőrzéséhez fűződő támogatásokat, a nemzeti intézményekre szánt összegeket, egyidejűleg lehetőséget adva a modernizációt célzó projektekre is. A támogatások lehetőséget ad arra is, hogy kormányzati oldalról kiemelt figyelmet fordítsunk a szórványmagyarság kérdéskörére is – mondta még Gémesi hétfőn.
Nemzeti intézmények
A 2009. december 15-i Magyar–Magyar Kormányzati Konzultáción a határon túli magyar szervezetek vezetőivel megállapodás született a Nemzeti intézmény program 2010–2014 közötti időszakra történő folytatására az intézmények területi és tartalmi körének kisebb bővítésével.
Így 2010-től két újabb ország intézménye, a szlovéniai Magyar Nemzetiségű Művelődési Intézet, valamint a Bécsi Magyar Otthon programjainak támogatása bekerült a Nemzeti intézmények körébe.A 2007-ben nemzeti jelentőségűvé nyilvánított romániai magyar intézmények körének és támogatási nagyságrendjének megtartása mellett néhány új intézménnyel bővült a romániai intézményi kör, és új nemzeti jelentőségű projekt támogatása indul el.
A Nemzeti intézmények új körének meghatározásakor mindenekelőtt az adott intézmény anyanyelv- és nemzeti identitást megőrző erejét vették figyelembe. Az új intézmények is az oktatás és a kultúra területéről kerültek ki: a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem és a Színművészeti Egyetem háttérintézményei, a Studium-Prospero Alapítvány – 5 millió forint, illetve a Kolozsvári Protestáns Teológia – 3 millió forint működési támogatásban részesül nemzeti intézményként. Ezzel a bővítéssel minden magyar, vagy magyarul is oktató felsőoktatási intézmény háttérintézménye nemzeti jelentőségű státust nyert.
A kultúrában is bővült a támogatottak köre a Korunk, a Helikon és a Látó folyóiratokkal. 2007-ben az NI-kör kijelölésekor Erdélyben 9 magyar színház és egy opera működött. Azóta létrejött és jelentős sikereket ért el az Aradi Kamaraszínház, ezért bővítették az aradival a nemzeti jelentőségű intézményként támogatott színházak körét, és emelték 2 millióval a színházi támogatási keretet.
Egyes erdélyi projekttervek
A nagyenyedi vártemplom: Az erdélyi fejedelemség egyik szimbóluma a nagyenyedi református vártemplom. Tavaly a templom viharkárt szenvedett, a torony helyreállítása érdekében mind a román helyi hatóságok, mind a magyar kormány igyekezett mindent megtenni, ennek ellenére nagy értékű belső károk is keletkeztek. A 2010-es tervek között szerepel a keletkezett károk elhárításához való hozzájárulás.
A vicei árvaház bővítése, közös gyermekház, tanulóház kialakítása az árvaházi és a falu szórványmagyar iskolásai számára. A Possibilitas Egyesület évek óta két árvaházat működtet a besztercei szórványban, gondoskodik a nevelt gyerekek nehéz sorban élő, hátrányos helyzetű szüleiről is. Az alapítvány által gondozott gyerekek révén biztosított a kistérség magyar nyelvű osztályainak működése. Az elmúlt két évben hozzájárultak az árvaház működéséhez, 2010-ben ahhoz a beruházáshoz nyújtanak segítséget, amely anyagi fedezetének zömét EU-s pályázaton nyerte el az egyesület.
Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság: A Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság az egyedüli műemlékvédelemmel foglalkozó erdélyi magyar szervezet, amely országos hatáskörben fejti ki tevékenységét, már közel két évtizede. Ez egyértelműen meghatározza a KLMT helyzetét az erdélyi és romániai műemlékvédelemben. A KLMT feladata, hogy intézményesítse az erdélyi magyar műemlékvédelmi tevékenységet a tudatosítással, figyelemfelkeltéssel és a támogatási rendszer szervezésével párhuzamosan. Az erdélyi épített örökség az európai kulturális örökség szerves részét képezi, a cél érzékennyé tenni a társadalmat, felhívni a figyelmet és bebizonyítani, hogy a kulturális örökség igenis érték.
Mi várható 2010-ben?
a külhoni magyarság támogatásának kiemelt szerepe, válság idején is változatlan támogatás
több mint 2 milliárd forint összegű forrás
kapcsolattartási támogatási program folytatása. Gémesi fontosnak tartotta hangsúlyozni, hogy habár 2010 választási év Magyarországon, „az élet nem áll meg, a nemzetpolitikát csinálni kell”.
A Szülőföld Alap forrásainak regionális bontása 2010-ben
Románia 39,75%
Szlovákia 14,75%
Szerbia 22%
Ukrajna 19%
Horvátország 2%
Szlovénia 1,5%
Ausztria 1%. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)

2010. január 20.

Patak nagyasszonya nevében
Új év a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesületnél
– Milyen évet zárt és mit tartogat idei eseménynaptárában a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület? – erről szerezhettek tudomást az érdeklődők tegnap délben a marosvásárhelyi Bernády Házban. Az erdélyi fejedelemasszony nevében tevékenykedő egyesület új elnöke, Náznán Olga a kulturális és sajtókapcsolatok felelősét, Kilyén Ilka színművésznőt kérte fel a tavalyi rendezvények értékelésére.
– Egy egész évi munkát felbecsülni nem az én tisztem. Ezt megtette helyettem a közönség és a média, amelynek köszönettel tartozunk a támogatásért. Úgy gondolom, 2009-ben sikerült a helyi kulturális élet apró, fehér foltjait megszínesíteni. Ez volt a célunk többek között a harmadszorra megszervezett, sikeresnek bizonyult operettesttel. A Kántorné-emlékest is tömegeket mozgatott. A Kultúrpalota akkor is zsúfolásig megtelt, amikor nagyszabású műsorral tisztelegtünk a 80 éves Tóth Erzsébet és a magyar dal előtt. Azt hallottam valakitől, akkor látott itt utoljára ennyi embert, amikor 1956 novemberében Tamási Áron hazalátogatott – mondta Kilyén Ilka, majd az idei rendezvények legközelebbikét, a magyar kultúra napja alkalmából január 23-án, szombaton a Kultúrpalotában sorra kerülő ünnepi műsort körvonalazta, amelyet az EMKE-vel közösen szervez az egyesület. Az esemény kuriózumát olyan marosvásárhelyi zenészek jelentik, akik maguk készítik hangszereiket. Ők: Lőrinczi György lant- és Sándor Vilmos citerakészítő.
Szó esett ugyanakkor a február 26-27-ére tervezett, péntek délutántól szombat estig tartó Wass Albert felolvasási maratonról, amelybe több – túlnyomórészt magyarországi – szervezet bekapcsolódik. Az eseménynek a Sapientia EMTE koronkai campusa ad otthont, megvalósításában Murvai Olga dékánhelyettes és a kommunikációs tanszék diákjai is részt vesznek. Február 19- én a korhű hangulatú hagyományos Zsuzsa-bállal adózik Patak nagyasszonya emlékének az egyesület, melynek tagjai az idei évet a négy évszázada született Lorántffy Zsuzsanna évének nyilvánítják. Ezt a tervek szerint egy uniós pályázat révén, szlovákiai és magyarországi szervezetek bevonásával megvalósítandó rendezvény is tükrözi majd.
Nagy Székely Ildikó. Forrás: Népújság (Marosvásárhely),

2010. január 20.

Szászrégeni játszótervek
Próbál a Kemény János Népszínház
A válság, a kisvárosi élet és a csökkenő lélekszámú magyarság ellenére javában zajlik a munka a szászrégeni Kemény János Népszínház kulisszái mögött. A népszínházi rangot szerzett, műkedvelő magyar színjátszó társaság vezetője, Tamás Ibolya bizakodó: a nehézségek, költségvetési gondok ellenére sem állt le a társulat és a hozzá tartozó bábcsoport, illetve két tánccsoport, próbálnak, bemutatókra készülnek, találkozókat szerveznek.
– December 12-én műkedvelő színjátszó-találkozót szerveztünk, a Kemény János Népszínház ezen mutatta be legutóbbi, Bubus című előadását. Vaszary Gábor darabját Kozsik József színművész rendezte: háromfelvonásos bohózat, nagy sikert arattunk vele a találkozón, amelyen részt vett Gyergyószentmiklós műkedvelő társulata, a hozzánk tartozó Csim-Bumm gyerek-színjátszó csoport, a marosszentgyörgyi Kolping Család. Jelenleg épp tapogatózunk, új bemutatandó darabot keresünk, illetve beszéltünk Kárp György színművésszel, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház gazdasági igazgatójával, hogy szívesen fellépnénk Vásárhelyen is. Ő beleegyezett, így fennáll a vásárhelyi vendégjáték lehetősége.
Ami a bábcsoportot illeti, készülünk a március 15-i, hagyományos fellépésünkre, amelyen ezúttal újítani szeretnénk: Kossuth- nótákat, huszár- és katonadalokat adunk majd elő, szemben az eddigi, többnyire Kormorán- feldolgozásokkal. Azok is szépek, de most hagyományosabb előadást tervezünk az ünnepre. Ugyanakkor új mesejátékkal készülünk a Vitéz László Maros menti Műkedvelő Bábostalálkozóra, amelyet szintén mi szervezünk és amelyet hagyományosan nagyszerű fesztiválhangulat jellemez.
– A színház kis és nagy társulata mellett a tánccsoportok is próbálnak.
– Igen, február végén farsangi előadással jelentkezünk. A Kerekerdő tánccsoport a nagyok, egyetemisták tánccsoportja. Ők a mezőségi, nyárádmenti, szentiványi, küküllőmenti táncrendeket próbálják, míg a Hagyományőrző Rügyecskék tánccsoport éppen az utóbbit tanulja, de már ők is járják a nyárádmentit és a mezőségit. A gyerekeknek a felkészülésben, koreográfiában Nagy Levente, a Maros Művészegyüttes táncosa segít nekünk. A Vitéz László mellett másik találkozónkat, a Hagyományőrző Rügyecskék népdalvetélkedőt is szervezzük, amelyen harmadik-negyedik osztályos diákok vesznek majd részt, ezt április végére-május elejére időzítettük.
– A válság és a vele járó kellemetlen következmények sorozata valószínűleg megnehezíti a munkát, mégsem állt le a régeni magyar kulturális élet... Hogyan bírják?
– Nem túl könnyen, de kitartunk. A népszínház a művelődési ház égisze alatt működik, az pedig a polgármesteri hivatalhoz tartozik. De szerencsénkre sokat segít a Humana Regun Egyesület, amelynek én is alapító tagja vagyok. Rengeteget pályázunk, tulajdonképpen ezekből a pályázatokból finanszírozzuk tevékenységünk nagy részét. És ami a legfontosabb: nagyon sok tehetséges gyerek, fiatal vesz körül minket, nem hagyhatjuk, hogy elkallódjanak.
Nagy Botond. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

2010. január 20.

Magyar személyt neveznek ki a pénzügyőrség élére
Összesen tizenkét országos intézmény és állami gazdasági társaság – többek között a Pénzügyőrség és a TAROM – vezetői tisztségét alkudta ki hétfő este koalíciós partnerétől az RMDSZ a Demokrata–Liberális Párttal folytatott tárgyalásokon.
A koalíciós partnerekkel folytatott tárgyalások egyik résztvevőjétől, Borboly Csaba Hargita megyei tanácselnök elmondta, részben olyan intézményekről van szó, amelyek élén jelenleg is RMDSZ által javasolt vezető áll. Ugyanakkor sikerült „visszaszerezni” olyan hivatalokat, amelyeket korábban – a Tăriceanu-kormány idején – már vezetett RMDSZ-es tisztségviselő.
Az egyeztetések révén az RMDSZ javasolhat vezetőt a kormányfőtitkársághoz tartozó Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala élére, így megtarthatja tisztségét Markó Attila, aki már öt éve vezeti az intézményt. Várhatóan nem történik változás az Országos Tankönyvkiadó élén sem, amelynek vezérigazgatója 2005-től az RMDSZ által javasolt Dáné Károly.
Szintén az RMDSZ kötelékében marad az Országos Urán Társaság, melynek élén jelenleg Vajda Borbála volt szenátor áll. A „visszaszerzett” intézmények sorába tartozik az Országos Szabadalmi és Védjegyhivatal, amelyet korábban évekig az RMDSZ-es Varga Gábor vezetett.
Az újonnan szerzett hivatalok egyike egy „rettegett” intézmény, a Pénzügyőrség, illetve egy másik, szintén büntetésekre szakosodott hatóság, a Környezetvédelmi Őrség. RMDSZ által javasolt személy vezetheti ezentúl az Országos Levéltárat is. A kisebbik kormánypártnak jutó „egzotikusabb” intézmények közé tartozik az Országos Vízgazdálkodási Hivatal, az Országos Talajjavító Hatóság, illetve az Országos Vetőmag-minősítő Felügyelőség.
Alku tárgyát képezte a koalíciós partnerek között az állami kézben lévő nagyvállalatok, gazdasági társaságok vezetésének elosztása is. Eszerint az RMDSZ-nek a román légitársaság, a TAROM igazgatói posztja jutott, más források szerint egy repteret irányító társaság.
A hétfő esti egyeztetéseken szintén jelenlévő Tánczos Barna elmondta: az intézményvezetői tisztségek elosztása még nem ért véget, az aligazgatói posztokról újabb tárgyalási forduló várható a koalíciós partnerek között. „Aligazgatói tisztséget szeretnék szinte valamennyi olyan országos intézményben, amelynek vezetését nem kaptuk meg. Emellett további igazgatói posztokat is szeretnénk, mert az eddig kialkudott tizenkét funkció nem felel meg az RMDSZ 12,8 százalékos kormányzati súlyának” – magyarázta a regionális fejlesztési államtitkári tisztségre jelölt politikus. Forrás: manna.ro

2010. január 21.

Volt egyszer egy Magyar Autonóm Tartomány
A területi autonómia a múlt rendszer bukása óta megvalósulatlan álma a székelységnek. az önrendelkezés igénye hamar bekerült az RMDSZ dokumentumaiba is, majd a később alakult politikai és civil politikai szervezetek egyenesen fő programpontként fogalmazták meg az autonómia igényét. Mások, főként az idősebb nemzedék tagjai, ma is szóba hozzák, hogy az '50-es '60-as években létezett egy Magyar Autonóm Tartomány. Csakhogy egyrészt az névleg volt autonómia, másrészt akkor is csak Sztálin nyomására hozták létre. A téma kutatója Vince Gábor nyilatkozott Lehőcz Lászlónak a moszkvai levéltárban végzett kutatásairól. Forrás: Erdély.ma

2010. január 21.

Nehezíti a vidéki iskolák helyzetén az új tanügyi finanszírozási mód
Gondot okozhat a vidéki iskoláknak a fejkvóta bevezetése, ugyanis a gyereklétszám miatt nem lesz biztosítva a tanárok fizetése. Az összeget a helyi önkormányzatoknak kell megpótolniuk – ha van miből.
A tanügy átszervezésére kényszeríti az önkormányzatokat, iskolaigazgatókat a szeptembertől bevezetendő új finanszírozási rendszer – állítják a háromszéki illetékesek. A Kovászna megyei tanfelügyelőség és önkormányzat képviselői a napokban az iskolaigazgatókkal találkoztak, hogy az új elvet ismertessék.
Mint ismeretes, az új tanévtől az iskolák, óvodák a diáklétszám függvényében kapják a támogatást, az úgynevezett fejkvóta 2857 lej egy évre, egy városon, román tagozaton tanuló gimnazista diák után. Ez az alap, amit szorzókkal módosítanak annak függvényében, hogy a tanintézet vidéken vagy városon működik, napközi, elemi iskola vagy gimnázium. A terv kidolgozói emelt összeget szánnak a kisebbségi oktatásnak, a magyar diákok esetében magasabb szorzóval számolnak.
Fedezetlen tanári bérek
Kovászna megyében 38 ezer diák tanul, az első számítások szerint így évente 111 millió lejes fizetésalapot kaphat a megye. Tavaly azonban 124 millió lejt költöttek a fizetésekre, így az idei összeg a szükségletek 91,5 százalékát fedezi. Henning László, a megyei önkormányzat alelnöke szerint a legnagyobb gondot az jelenti, hogy a különböző szintű intézmények között nagy különbségek vannak a fizetésalap biztosításában: van, ahol 123 százalékban, de sok helyen csak 50–60 százalékban biztosított az alkalmazottak bére. Példaként a kökösi iskolát említette, ahol 89 gyerek tanul: utánuk erre az évre 488 622 lejt kapnak, ám tavaly 789 000 lejt költöttek fizetésekre, így csupán a szükséges alap 61,9 százaléka biztosított.
Megyei szinten utólag nem lehet kiegyenlíteni a különbségeket, a tanügyben dolgozók fizetésére szánt pénzt az önkormányzatoknak utalják, és ha többet kapnak a kelleténél, kénytelenek lesznek visszautalni azt a központnak. Henning szerint a vidéki iskolákban az alacsony gyereklétszám miatt lehetnek gondok, a városi intézményekben ugyan sok a gyerek, viszont nagyobbak a költségek, hiszen ezekben egyes fokozattal rendelkező tanárok tanítanak, akiknek magas a fizetésük. A hiányzó összeget az önkormányzatok saját költségvetésükből pótolhatnák, ám sok esetben erre nincs pénzük.
Gimnázium csak a községközpontban
Keresztély Irma főtanfelügyelő szerint minden egyes faluban meg kell tartani az óvodát és az elemi iskolát, azonban a gimnazistáknak a községközpontban kellene tanulniuk. Ugyanis vidéken általában összevont osztályokban tanulnak az 5–8. osztályosok, ami a minőség rovására megy, mondta a szakember. Azonban sok háromszéki községben nem lehet megoldani az ingázást: vagy sok a gyerek, és nem férnek be egy iskolabuszba, vagy a községközpontban nincs elég terem több osztály számára.
Keresztély Irma arra is felhívta a figyelmet, hogy az elmúlt tíz évben Háromszéken tízezerrel csökkent a diáklétszám, évente ezer gyerekkel kevesebbet írattak be, a tanárok száma azonban változatlan. Gondot okoz, hogy a tárca emelte a minimális gyereklétszámot, első osztályt 25, ötödik és kilencedik osztályt csak harminc diákkal lehet indítani.
Latzin Gábor iskolaigazgató javasolta, hogy magyarországi mintára a kis iskolák tömörüljenek konzorciumba, így a fejkvóta ellenére megoldható a fennmaradás, és pályázni is köny-nyebb. A tanfelügyelőség tizenegy pontos javaslatcsomagot adott át az igazgatóknak, ennek alapján kell megvizsgálniuk, hogyan tudják csökkenteni költségeiket és az alkalmazottak számát.
Bíró Blanka. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

2010. január 21.

Háromszék: harc a kétnyelvűségét
Több mint húsz háromszéki civil szervezet írt alá egy, az anyanyelv védelmében megfogalmazott kiáltványt. A marosvásárhelyi Civil Elkötelezettség Mozgalom (CEMO) kezdeményezésére a civilek a kétnyelvűség betartását kérik a közintézményeknél és a gazdasági életben egy ötpontos dokumentumban, az érvényes jogszabályokra hivatkozva.
A kiáltvány szerint „élni kell azzal, ami van, és ki kell vívni azt, ami nincs”. Felkérik a vállalkozókat, hogy a termékeket magyarul is feliratozzák, a szolgáltatásokat magyarul is kínálják.
A lakosságot bojkottra szólítják fel: ne vásároljanak olyan boltból, ahol nincs magyar felirat. „Oda kell figyelni, hogy senkit ne érjen hátrányos megkülönböztetés, a szlovák nyelvtörvény negatív példájából kiindulva ki kell védeni minden, magyar közösséget érintő diszkriminatív rendelkezést” – áll a dokumentumban.
A kiáltvány szerint a pedagógusoknak és a szülőknek kell tudatosítaniuk a fiatalokban: az anyanyelv nem hátrány az érvényesülésben, a többnyelvűség érték. Ugyanakkor a civilek felszólítják a magyar elöljárókat, hogy fokozottan figyeljenek a törvény által szavatolt nyelvi jogok betartására.
A Civilek Háromszékért Szövetség arra figyelmeztet, az anyanyelvhasználat a szórványosodás fokmérője, minél nagyobb mértékben rongálódik a nyelv, annál nagyobb mértékű a beolvadás.
Bíró Blanka. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

2010. január 21.

Gyermekközpontú oktatást ígérnek Hargita megyében
Először képvisel közös célt a prefektúra, a tanfelügyelőség és a megyei tanács, és bár hármunk felelőssége eltér, ugyanabba az irányba mutat – fogalmazott Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke a tanfelügyelőség élére frissen kinevezett Ferencz S. Alpár tegnapi beiktatásán, amelyen jelen volt az ugyancsak az RMDSZ által delegált új prefektus, Ladányi László Zsolt is.
Borboly elmondta, miközben a demokrata-liberálisok (PDL) és a szociáldemokraták (PSD) alkotta nagykoalíció tavaly nem vette figyelembe a szövetség véleményét bizonyos döntések meghozatalánál, az RMDSZ kormányra kerülése nyomán ez megváltozik.
Ladányi László röviden vázolta a prefektúrának az új főtanfelügyelő tevékenységével kapcsolatos elvárásait, a kormánybiztos szerint a kiegyensúlyozottság, méltányosság, egyenlő elbírálás, mértéktartás és professzionalizmus a modern, fejlődő oktatás kulcsa. Ferencz S. Alpár, a József Attila Általános Iskola eddigi igazgatója – aki a január elején lemondott Elena Ianoşit váltja az intézmény élén – „székfoglaló” beszédében elmondta, nem akar egyedül döntéseket hozni, minden intézkedést és szemléletmódosítást partnerség révén, egyeztetések után kíván végrehajtani, ebben a folyamatban pedig fontos szerepet játszanak majd az önkormányzatok, oktatási intézmények, utóbbiakban ugyanakkor nemcsak az igazgatók, hanem a tanárok, szülők, illetve az egyházak, a civil szféra és a szakszervezetek is szót kapnak. Az új, 33 éves hargitai főtanfelügyelő bevallottan a gyermekközpontú oktatás híve, emellett hangsúlyozta: nemcsak a kormányt és a minisztériumot, hanem a pedagógusokat is képviselni szeretné.
Különben Borboly Csabától megtudtuk: Hargita megyében nem zárultak le a PDL-vel az állami intézmények vezető tisztségeinek elosztásáról folytatott egyeztetések, az RMDSZ csíki területi szervezetének elnöke azonban nem kívánt nyilatkozni arról, milyen funkciókra számíthat a szövetség. Nem kötötték meg a koalíciós megállapodást Kolozs megyében sem, László Attila területi RMDSZ-elnök szerint a megbeszélések a következő napokban is folytatódnak.
Forró Gyöngyvér. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

2010. január 21.

Erdélyi Magyar Kulturális Központ alakul Kolozsváron
Olyan sok, egész Erdélyre kisugárzó érték található Kolozsváron, hogy mindenképp hasznos lesz, ha létrejön a Kós Károly Akadémia Alapítvány és a Minerva Művelődési Egyesület égisze alatt működő Erdélyi Magyar Kulturális Központ – nyilatkozta a Krónikának Kántor Lajos közíró, irodalomtörténész, az RMDSZ alapító tagja.
Markó Béla, a RMDSZ elnöke szombaton a szövetség huszadik születésnapján jelentette be az alapítvány létrehozását és a kulturális központ tervét. Kántor Lajos szintén szombaton a „fel nem adható város”-nak nevezte Kolozsvárt.
Mint vélekedett, már az alapítvány névválasztása is jó, hiszen Kós Károly építész, író, grafikus, könyvtervező és politikus hagyatéka rendkívül gazdag és feldolgozatlan még. Tibori Szabó Zoltán, a Szabadság napilapot kiadó Minerva Egyesület elnöke elmondta: a kulturális központ gazdasági alapját a Minerva által visszaigényelt és részben visszakapott belvárosi ingatlan jelenti – a még állami tulajdonban levő épület visszaszolgáltatása már folyamatban van.
A tervek szerint a kulturális központnak az 1920 és 1948 között a Minerva Irodalmi és Nyomdai Műintézetnek helyt adó Brassai Sámuel utcai ingatlan ad majd helyet. Kántor Lajos úgy nyilatkozott, a helyszín megfelel a célnak, hiszen elég terület áll rendelkezésre, viszont a központ kialakításához várhatóan sok pénzt kell majd belefektetni.
Tibori Szabó Zoltán és Lakatos András, az RMDSZ oktatásért felelős ügyvezető alelnöke egybehangzóan úgy nyilatkozott, egyelőre csak a kulturális központ alapkoncepciójával készültek el – eddig ugyanis az alapítvány alapszabályán dolgoztak, beszerezték a bejegyzéshez elengedhetetlenül szükséges okiratokat, és eldöntötték, milyen ingatlan ad majd helyet az új intézménynek.
Hogy tulajdonképpen miben áll majd az Erdélyi Magyar Kulturális Központ tevékenysége, később döntik el a Kós Károly Akadémia Alapítvány és a Minerva Művelődési Egyesület vezetői.. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

2010. január 21.

Az erdélyi magyar EP- képviselők a Gusa-szobor ellen
Az Európai Parlament (EP) erdélyi magyar képviselői közleményben tiltakoztak szerdán Stefan Gusa volt vezérkari főnök marosvásárhelyi szobrának tervezett felállítása ellen.
Emlékeztettek arra, hogy az illetékes bíróság elutasította a szoborállítás felfüggesztésére vonatkozó keresetet. Felemelték szavukat a vitatott szobor felállítása ellen, és utaltak a jobbközép irányzatú Európai Néppárt tavaly decemberi kongresszusának azon határozatára, amely elítéli a kommunizmus jelképeinek feltámasztására irányuló törekvéseket.
A szobor felállítása "a romániai forradalom megcsúfolását jelentené, annak 20. évfordulóján" – fogalmaztak közleményükben.
Strasbourgban tartott ülésükről beszámolva az erdélyi magyar EP-képviselők kitértek arra: az Európai Néppárt bonni kongresszusának azon határozata, amely európai kisebbségvédelmi keretegyezmény létrehozására irányul, "komoly előrelépést jelent a mind ez ideig háttérbe szorult EU-kisebbségpolitika tekintetében". Összefognak annak érdekében, hogy EP-mandátumuk idején ez a célkitűzés megvalósuljon. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

2010. január 21.

Strasbourgban emelnek szót a Guşă-szobor ellen
Az Európai Parlamentben emelik fel szavukat az erdélyi magyar képviselők Ştefan Guşă volt vezérkari főnök marosvásárhelyi szobrának felállítása ellen. Tőkés László, Winkler Gyula és Sógor Csaba – az EP Erdélyi Magyar Képviselőcsoportjának tagjai – idei első strasbourgi ülésükön egyeztek meg ebben. A temesvári tüntetők közé lövető néhai tábornok szobrának felállításáról tavaly határozott Marosvásárhely önkormányzata, az ez ellen tiltakozók a bíróságnál kérték a végrehajtás felfüggesztését, ám az illetékes bíróság első fokon elutasította a keresetet. Az erdélyi magyar EP-képviselők emlékeztetnek az Európai Néppárt tavaly decemberi kongresszusára, amely határozatban ítélte el a kommunizmus szimbólumai feltámasztását célzó törekvéseket. Ebben a szellemben fogják felvetni a szoborállítás ügyét az uniós fórumokon, hiszen véleményük szerint ez a romániai forradalom megcsúfolása volna az 1989 decemberi események huszadik évfordulóján.
A három EP-képviselő közös nyilatkozatban üdvözölte az európai kisebbségvédelmi keretegyezmény kidolgozására néppárti határozatot, és együttműködést fogadtak annak érdekében, hogy az uniós kisebbségpolitikának eme alapdokumentuma létrejöjjön mandátumuk ideje alatt. Azt is vállalták, hogy javítanak az egymás közötti kommunikáción. Közös akcióként bejelentették, hogy február végén ünnepélyes évkezdő találkozót rendeznek jeles EP-beli kollégáik részvételével az erdélyi magyar közösség megismertetése, támogatásának elősegítése érdekében. Forrás: Reggeli Újság (Nagyvárad)

2010. január 21.

Normatív finanszírozás
Napok, sőt hetek óta forrong a romániai közoktatás a normatív finanszírozás, azaz a fejkvóta-rendszer bevezetése miatt. Az oktatásügyben jártas szakemberek azt nyilatkozták, hogy ezt a rendszert az Európai Unió tagállamaiban már sikeresen alkalmazzák, Romániának is fel kell zárkóznia, életbe kell(ene) ültetnie az új szabályokat.
Voltaképpen miről is van szó? Arról, hogy a 2009/114-es sürgősségi rendelet értelmében idén januártól kezdődően minden iskolás vagy óvodás gyerek esetében az állam megállapította azt az összeget – egy mutatószám által –, amelyet az illető nebuló oktatására költ. Amennyiben az illető tanuló valamelyik nemzeti kisebbséghez tartozik, korrekciós szorzót alkalmaznak, tehát (valamivel) nagyobb összeget állapítanak meg a taníttatására, mint a többségi nemzethez tartozó gyerekek esetében. Növelt korrekciós szorzót alkalmaznak például ama tanulók esetében is, akik művészeti líceumba járnak, mindezt az egyéni órák, például hangszeroktatás miatt.
Eddig az elmélet, most jön a gyakorlat. Ami – sajnos – már elszomorító. Kolozsvári iskolaigazgatókkal beszélgetve kiderült, mindannyian sötéten látják a jövőt: a normatív finanszírozás nem fedezi sem a bentlakásos iskolák, sem a művészeti tan intézetek normális működését. A vidéki iskolák esetében pedig egyenesen a megszűnés Damoklész-kardja lebeg a gyerekek és a tanerők feje fölött.
Mi lesz például azokkal a gyerekekkel, akik szülővárosuktól távol, bentlakásos iskolában tanulnak, ha a normatív finanszírozás nem teszi lehetővé, hogy nevelőt vagy szakácsot alkalmazzon az iskola? Mi lesz például a nagy múltú és kiváló eredményeket elért kolozsvári zenelíceummal, ahol minden gyereknek van két egyéni szaktanára, és kisebb csoportokban tanulnak más tantárgyakat is? (Nem az olvasók untatásáért hozom fel pont ezeket a példákat, hanem azért, mert ezekről vannak konkrét, pontos és ellenőrizhető értesüléseim.)
Mi lesz azokkal a vidéki gyerekekkel, ahol a kis létszám miatt megszűnik a magyar tagozat, és a szülő kényelmességből vagy más okból kifolyólag nem vállalja – esetleg anyagi okok miatt nem vállalhatja azt –, hogy a gyerekét minden nap felülteti az iskolabuszra, és más településre küldi iskolába azért, hogy az magyarul folytassa tanulmányait? Ebből pedig csak az következik, hogy a vidéki iskolák megszűnése után egyes szülők nem haboznának román tagozatra adni csemetéiket. Ezt alátámasztja az a múlt héten közzétett Kolozs megyei szociológiai felmérés is, miszerint a nyolcadikos gyerekek szüleinek 46 százalékának nagyon fontos, 31 százalékának pedig „csak” fontos, hogy a gyermekük anyanyelvén tanulhasson. A másik oldalról nézve: közel 20 százaléknak kevésbé vagy egyáltalán nem fontos az, hogy a gyereke magyarul tanulhasson. Ennél rosszabb a helyzet a negyedik osztályos gyerekek szüleinek esetében: csak 30 százalékuk választaná ezt vagy azt a tanintézetet az anyanyelven való tanulásért.
Visszatérve a normatív finanszírozás bevezetésére: állítólag már a 2006/2007-es tanévtől életbe kellett volna azt ültetni Romániában. Mit tett a szaktárca ez alatt az idő alatt? Miért nem sikerült mostanra kidolgozni stratégiát a rendszer zökkenőmentes életbe lépéséhez? Miért kell most a megyei tanfelügyelőségek nyakába varrni a létszámcsökkentés ódiumát? Vajon a belpolitikai csatározásokra való figyelés, illetve a hirtelen és meggondolatlan intézkedésekkel való foglalatosság köti le a szaktárca figyelmét? Egyszerű állampolgárként nem tudhatom...
Végezetül csak a sokat idézett Reményik-idézettel tudok bátorságot önteni magamba és az olvasókba: „Ne hagyjátok, a templomot, / A templomot és az iskolát!” Valahogy így kellene hozzáállnunk a dolgokhoz. Ki kell tartanunk az anyanyelvi oktatás mellett – főleg vidéken. Talán még szorult annyi nemzeti öntudat és civil kurázsi a romániai magyarságba, hogy belássa: az anyanyelven való tanulásról sohasem mondhatunk le.
NAGY-HINTÓS DIANA. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

2010. január 21.

Kolozsváron is megegyeztek a tisztségekről
Január 20-án, azaz tegnap járt le a határidő, amit a Demokrata-Liberális Párt (PD-L) és az RMDSZ területi szervezetei kaptak, hogy helyi szinten is megkössék a koalíciós megállapodásokat, és megegyezzenek a megyei dekoncentrált intézmények vezetői tisztségeinek az elosztásáról. Ami Kolozs megyét illeti, László Attila a Szabadságnak elmondta: a demokrata-liberálisokkal sikerült megállapodniuk abban, hogy az RMDSZ a magyarság részarányának megfelelő intézményvezetői tisztséget kapjon. Ezek szerint az RMDSZ 6 igazgatói, 21 aligazgatói és 9 alsóbb szintű poszt várományosa Kolozs megyében, tájékoztatott az RMDSZ megyei elnöke, aki egyelőre nem volt hajlandó el árulni, hogy pontosan milyen tisztségekről is van szó.
László Attila közölte: elsősorban azoknak a funkcióknak a visszaszerzéséről van szó, amelyeket korábban az RMDSZ elveszített, de olyan intézmények is szóba kerültek, ahol a szövetségnek eddig nem voltak képviselői. Kolozsvár alpolgármestere elmondása szerint az egyeztetések az elkövetkezőkben is folytatódnak.
Szilágy megyében az RMDSZ-nek szintén a régió magyar lakosságának arányának megfelelően 5 igazgatói és 7 al igazgatói poszt jutott. Ezzel szemben Beszterce-Naszód megyében nem sikerült dűlőre jutniuk a PD-L és az RMDSZ vezetőinek, a két párt közötti tárgyalások folytatódnak.
Úgyszintén tegnap Niculescu Tónit, az RMDSZ jelöltjét a román külügyminisztérium államtitkárává nevezték ki. Az erről szóló miniszterelnöki határozat a Hivatalos Közlöny szerdai számában jelent meg. Niculescu 2005–2009 között hasonló tisztséget töltött be a tárcánál, majd 2009-ben a külügyminisztérium diplomáciai tanácsosa volt.
Az Új Magyar Szó információi szerint a hétfő esti tárgyalások során megegyezés született a két kormánypárt között arról, hogy továbbra is az RMDSZ „hatáskörében” maradt az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának vezető tisztsége, amelyet ezután is Markó Attila tölt be. Hasonló a helyzet az Országos Tankönyvkiadóval is, amelynek élén a 2005-ben kinevezett Dáné Károly marad, és szintén a szövetségé az Országos Urán Társaság igazgatói tisztsége, amelyet Vajda Borbála volt szenátor tölt be. „Visszakerült” az Országos Szabadalmi és Védjegyhivatal, az újonnan szerzett intézmények: Pénzügyőrség, Környezetvédelmi Őrség, Országos Talajjavító Hatóság, illetve az Országos Vetőmag-minősítő Felügyelőség, és nem utolsósorban a román légi társaság, a TAROM igazgatói posztja.
Kovács Péter ügyvezető alelnök lapunknak elmondta: további tárgyalások várhatók az országos intézmények aligazgatói, alelnöki tisztségekről. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)



lapozás: 1-30 ... 151-180 | 181-210 | 211-240 ... 4051-4068




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék