udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 4068 találat lapozás: 1-30 ... 751-780 | 781-810 | 811-840 ... 4051-4068 I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2010. március 16.

Autonómiát Székelyföldnek!
Az autonómia, a szabadságkövetelés jegyében zajlott Sepsiszentgyörgy március 15-i megemlékezése. A hétfő délutáni központi rendezvényeket sűrű havazás és csípős szél próbálta szétszabdalni, ám ez mintha csak lelkesítette volna a szónokokat. Igen éles, sokszor radikális követeléseket fogalmaztak meg a több ezer ünneplő előtt. Beszédében Tőkés László európai parlamenti képviselő az erdélyi magyar összefogást szorgalmazta.
Az eddig megszokott forgatókönyvtől eltérően idén az Erzsébet park 1848-as oroszlános emlékművénél nemcsak koszorúztak, de ide „száműzték" a politikát is, a pártok nevében itt tarthatott beszédet egy-egy szónok, no meg itt kapott lehetőséget az ifjúság üzenetének tolmácsolására az idei szónokverseny győztese, Albert-Nagy Ákos. „Szívem szomorú, mert a magyar csak akkor ünnepel, amikor emlékezik" — mondotta, s feltette a kérdést: „Testvéreim, meddig akarunk a régmúlt hősök emlékein örvendezni, és mikor akarjuk már felvenni a tett fegyverét?" Az ifjú szónok szerint bajban vannak a fiatalok, „láthatatlan módon haldokolnak", mert kevés előttük a jó példa, fényre, parázsra, erőre van szükség a jövőépítéshez — hangoztatta.
Édler András RMDSZ-es parlamenti képviselő március 15-ét a szabadság szimbólumának nevezte, de feltette a kérdést is: vajon ma valóban szabadok vagyunk-e? Párhuzamot vont a jelen és a 162 évvel ezelőtti helyzet között, majd levonta a következtetést: „Számunkra ez a szabadság egy korlátolt szabadság, látszólagos szabadság. Nem fog változni mindaddig, amíg mások hozzák meg helyettünk a döntéseket. (…) Egyértelművé kell tennünk, vannak olyan dolgok, amelyekben nem ismerünk kompromisszumot, csak egyetlen megoldás létezik: a történelmi autonóm Székelyföld visszaállítása" — hangsúlyozta. Még határozottabban, erőteljesebben fogalmazta meg a székelység követeléseit Nagy András, az MPP ügyvezető elnöke. Történelmi visszatekintéssel jutott el a mába, felelős magyar politikusokról, harcról, árulókról, magyar virtusról és gerincről szólott, majd arról, hogyan bukta el Románia a húszéves demokráciát, miként váltak önös érdekek követőivé a csak hatalomra, pozícióra áhítozó politikusok. „Olyan vezetőkre van szükségünk, akik nem a népből élnek, hanem a népért vannak" — hangsúlyozta, és szinte harsogva kiáltotta világgá: „Mit kíván a szé­kely magyar nemzet? Területi autonómiát!" Füzesi Oszkárné Bajtai Erzsébet, Magyarország bukaresti nagykövetének felesége az anyaország üzenetével érkezett, egységre, közös kiállásra, magyarságuk megőrzésére intette az egybegyűlteket, majd a Rétyi Fúvószenekar muzsikájára megkoszorúzták az emlékművet a különböző intézmények, szervezetek képviselői. A havas, hideg március felemelő pillanata volt, amikor Szilágyi Zsolt előadásában felcsendült Erkel Ferenc Bánk bánjából a Hazám, hazám... című dal.
A koszorúzás után elállt ugyan a havazás, és a nap is kibújt a felhők mögül, de a színház elé felállított színpadon minden elázott, életveszélyesnek tűnt a szereplő diákok felvonultatása, így a korábbi elképzelés változott, és a fúvósok, a környékbeli lovasok bevonulása után az ünnepség szónokai léptek közönség elé. Antal Árpád polgármester az elmúlt évek március 15-i ünnepségeit idézte fel: „Az elmúlt húsz évben éltünk jót és rosszat, megtapasztaltuk, hogy milyen felemelő együtt lenni, de éreztük a bőrünkön a testvérviszály átkát is" — mondotta, de leszögezte, minden bomlasztó próbálkozás dacára ez idáig kitartottunk, és kitartunk ezután is. Hisz abban, ha valamit valóban nagyon akarunk, azt véghezvisszük, és ilyen célként határozta meg Székelyföld demilitarizálását, földjeinknek a katonaságtól való mielőbbi visszaszerzését. „Merjünk elég bátrak, elég okosak és elég elszántak lenni ahhoz, hogy sorsunkat magunk alakíthassuk" — zárta beszédét Sepsiszentgyörgy polgármestere.
Támogatni kell ezt a kezdeményezést, no meg azt is, hogy a most hazahozott ágyú ne kerüljön vissza Bukarestbe — hangsúlyozta Tőkés László európai parlamenti képviselő, aki arról is szólt, mennyi mindent elvettek tőlünk, egyházainktól, értékeink sokasága került Bukarestbe. Felhívta a figyelmet: „az autonómia és a szabadság rokon értelmű szavak", „az autonómia eszköz a szabadság útjának megtalálására. Ezért ragaszkodunk hozzá, és ezért nem szabad elprédálni az önrendelkezés ügyét." Kiemelte: az Európai Unióban magyar unióra van szükség, az európai népek integrációjának előfeltétele a magyar integráció, ezért össze kell fognunk. Fontos határozatokat hozott a Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlés, de „a majdani székelyföldi parlamentet, a valós önkormányzati nagygyűlést kizárólag együtt tudjuk megszervezni, félre kell tenni a csoportérdekeket, egyetlen szervezetnek sincs joga kisajátítani az autonómia ügyét" — hangsúlyozta. A háromszékiek segítségét kérte, ne engedjék szétszakadozni a frontokat, a pártokat. „Fogjunk össze, és gyakoroljon nyomást a magyarság, hogy vezetői, képviselői ne kétfelé húzzák a szekeret, hanem haladjunk egy irányba, ez pedig az önrendelkezés Erdély és Székelyföld számára" — zárta nagy tapssal kísért beszédét Tőkés László.
Farkas Réka. Forrás: Erdély.ma. Forrás: Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2010. március 16.

Így élünk mi – egyetemista mindennapok Székelyudvarhelyen
A cím szándékosan tartalmazza az egyetemista szót, hiszen különös módon nem minden székelyudvarhelyi tudja, hogy a Modern Üzleti Tudományok Főiskoláján kívül létezik egyetemi oktatás is a városban: ez a Benedek Elek Líceum épületében működő, intézményileg a Babeş–Bolyai Tudományegyetemhez tartozó Pszichológia és Neveléstudományok Karának kihelyezett Kisiskolai- és Óvodapedagógus Szaka, ahol a hároméves alapképzés után a hallgatók kettős képzési – tanítói és óvónői – diplomát kapnak.
Az 1999–2006 között működött college típusú képzés után az intézmény is áttért a bolognai rendszerre, ami kompatibilisabbá tette a más, hasonló profilú felsőoktatású intézményekkel – akár külföldiekkel is. Ennek az uniformizálódásnak azonban nem csak előnyei vannak, hiszen a nemzeti kultúra szempontjából ez a átjárhatóság mindenképpen veszteségként könyvelhető el.A szak működésébe dr. Antal Sándor tanulmányi igazgató nyújtott betekintést. A beiratkozás rendszere roppant egyszerű: érvényes érettségi diploma alapján történik, a 20 államilag támogatott helyet az érettségi vizsgaeredmények szerint kapják meg a hallgatók. Ezen felül minden beiratkozó kap lehetőséget, így a rosszabb érettségi eredményeket produkálóknak sem kell aggódniuk, amennyiben itt szeretnék folytatni tanulmányaikat.
Jelenleg 70 első-, 56 másod- és 22 harmadéves látogatja az előadásokat. Ezek közül a kiemelkedően jó tanulmányi eredményeket elérő hallgatók – általában évfolyamonként egy-egy személy – érdemösztöndíjnak örülhet, ennek összege 350 lej. Létezik tanulmányi és szociális ösztöndíj is, utóbbi a kisebb jövedelemmel rendelkező családok gyerekeinek jár. 
A száraz számadatokon túl egyéb mutatók tekintetében is nívós kép rajzolódik ki az egyetemről: a végzősök – akik a kezdetektől helyben államvizsgázhattak – csupán elhanyagolható hányada nem veszi sikeresen az államvizsga nehézségeit. Érezhető, hogy aki nekivág a képesítések megszerzésének, az komolyan veszi a jövőbeli feladatát. Tanári állások terén sincs ok panaszra: a tizenegy állásból hat helyileg le van fedve, a többi tárgy kevesebb óraszámú, elszórt, így kényelmesen megoldható bedolgozó tanárokkal, a diákok folyamatosan változó órarenddel és elmaradó-bepótolandó órákkal nincsenek összezavarva.
És bár a tanítói és óvónői karrier lehetőségével élni akarók negyven százaléka Udvarhelyszék vonzásköréből kerül ki, szép számmal akadnak hallgatók Csíkból, Gyergyóból és Maros megyéből is. Az mindenképpen említést érdemel, hogy működik távoktatásos forma is, ez főképp azokat célozza meg, akik korábban végzett középiskolai szintű tanító- és óvóképző képesítésüket egyetemi képzéssel szeretnék kiegészíteni, de bárki jelentkezhet, aki érettségivel rendelkezik és ezen a pályán szeretne elhelyezkedni vagy képesítést szerezni. Nem elhanyagolható az sem, hogy ehhez megfelelő infrastruktúra áll rendelkezésre: videokonferenciás felszerelés, e-learning platform stb. A vegyes (blended) típusú képzésben szemeszterenként van három kontaktórás hétvége, ahol a hallgatók találkoznak a tantárgyfelelőssel és az úgynevezett tutorral, és elmondhatják meglátásaikat, kérdéseiket. A távoktatásban résztvevők a félévek végén a nappali tagozattal teljesen azonos körülmények között vizsgáznak.
Visszatérve a nappali képzésre, mivel értelemszerűen az intézmény nem engedhetne meg magának egy külön bentlakást, így a Székelyudvarhelyen állomásozó, távolabbról érkezett egyetemisták egy része a református kollégium diákotthonának vendégszeretét élvezi. Az ottani bentlakásban két egyetemista szoba van kialakítva, melyekben szobánként tizenkét személy lakik csoportosan. Nincs kollektív – csajos-fiús – együttélés, azon egyszerű oknál fogva, hogy a teljes nappali képzésen mindössze három fiú van – és ők mind székelyudvarhelyiek. A kolesz színvonalához képest az árak meglehetősen alacsonyak: csupán 230 lejt kérnek havonta el a diákoktól, amibe belefoglaltatik a napi három étkezés költsége is. Ez ám a jó ár-érték arány!
Kényelemben sem szenved senki nagy hiányt, a bentlakás tévé- és netszobával van felszerelve, de ettől függetlenül sokan a laptopjukat is beviszik, egyszerűbb, komfortosabb, intimitás-központúbb, lehet wireless innen-onnan internetet kapni – térítésmentesen. A jó hangulatot egymás születésnapjának közös megünneplésével is fokozzák – nem rossz dolog bentlakó egyetemistának lenni Székelyudvarhelyen. Ám akad aki a nagyobb önállóság érzését nyújtó kintlakást részesíti előnyben. A hétköznapjairól információkat adó leányzó csíkszeredai, és immáron második éve vizitálja a Kisiskolai- és Óvodapedagógia Szak óráit.
Egy, a központban található magánházban sikerült berendezkednie, ahol külön szobával büszkélkedhet – akárcsak lakótársa, aki egy mellette levő szobában éli mindennapjait. Noha a tulajdonosok is ott laknak, gyakran előfordul, hogy napokig nem is látják egymást – ennek ellenére nagyon jó a kapcsolat, odafigyelnek a nebulókra. A költségek sem nevezhetőek (túlzottan) borzalmasnak: 80 euró/hónap, ez fix összeg, egyéb kiadások – gáz, villany stb. – nincsenek. Mivel egy ilyen hely nagy kincs, amit meg kell őrizni, ezért a nyári időszakra is fizetik a csupán tanév közben ottlakók a – csökkentett – bért.
Szerencsére a kintlakóknak is van lehetőségük a bentlakók étkezdéjében táplálkozni – a megkérdezettem is ezzel az alternatívával él –, igaz, csak az ebéd hozzáférhető. A háromfogásos, mindössze 5,5 lejbe kerülő étkezés ízletes, persze mindig minden mindenkinek nem lehet ínyére. A kintlakás külön konyhájában is van alkalom főzőcskére, ha szükség van rá. A konyhához hasonlóan külön fürdőszoba lehetőséget nyújt a mosásra is, rendszerint az apróbb dolgok kézzel mosódnak, a nagyobbak hazaszállítódnak.
Benti szórakozáshoz a laptop szolgáltatja az alapot, hozzá az internet valamely szomszédtól ugyancsak ingyen jár. Kinti összejövetelek, bulik kedvelt színhelyei az Irish, Retro, Jungle, szürke hétköznapokon meg az Udvarhelyi Kávéházban (régi nevén Mokka) töltik az időt.
Magáról az egyetemről is érdeklődtem, elvégre a növendékek véleménye tükrözi leginkább a valóságot. Meglepődtem, hogy negatívummal nem tudtak szolgálni: a tanárok korrektek – az normális, hogy elvárják a hallgatók hozzáértését ahhoz, amit csinálnak, de órákon kívül is szívesen beszélgetnek, odafigyelnek rájuk, elvégre ők is felelősek azért, hogy ne csupán szakmailag jól képzett emberek kerüljenek ki a kezeik alól. Az egyetem körülményei ideálisak, most érkeztek új padok és kivetítők, amik otthonosabbá és könnyebbé teszik a nem mindig egyszerű diákéletet.
Úgy tűnik jól választ az, aki a kihelyezett kar mellett teszi le a voksát. Az lehet, hogy nincs tombolás és vad pörgés, mint az egyetemi központokban, de ez nem is cél, a nyugodtabb temperamentum amúgyis előny annak, aki a fiatal generáció oktatásának hatalmas felelősségét vállalja magára. És ha ennyi nem lenne elég a jóból, ősztől pedagógia szak is indul, kísérleti jelleggel. A habot a tortán pedig az ugyancsak ősszel rajtoló, úttörésnek számító mesterképzés jelenti. Azért kuriózum ez, mert tanítóknak nem volt még mesterképzésre lehetőségük. Ez az innováció elsősorban tanítókat és óvónőket szólít meg, de nem kizárólag – olyanok jelentkezését is várják, akiknek nem tanítóképzői alapképzése van (logopédus, egyéb rokonszakmák).
Pinti Attila. Forrás: Székelyhon.ro

2010. március 16.

Megemlékezés a Székely vértanúk emlékművénél
Jó érzés magyarnak lenni, különösen ilyenkor, március 15-én, amikor Kossuth Lajosék, Petőfi Sándorék végtelen szabadságszeretetére gondolunk. Olyan hatalmas, olyan végtelen szabadságot akartak ők itt Európának ezen a részén, hogy abból jutott volna bőven minden nemzetnek, és ha megvalósul az ő álmuk, senki sem lett volna híjával a szabadságnak errefelé – mondta ünnepi beszédében Markó Béla, az RMDSZ elnöke a marosvásárhelyi Postaréten, ahol többezres tömeg gyűlt össze emlékezni és ünnepelni.
Markó szerint jó érzés magyarnak lenni ezen a napon még Romániában is, ahol embernek lenni sem könnyű sokszor, nemhogy magyarnak, nem könnyű nyugdíjasnak, álláskereső fiatalnak sem lenni.
A gyertyás, könyves tüntetéstől kezdve zajlott a marosvásárhelyi magyarok szabadságharca
Rámutatott, nem könnyű visszagondolni a múltra, nem az 1848 óta eltelt százhatvankét esztendőre, hanem arra, ami húsz évvel ezelőtt történt Vásárhelyen. Az is szabadságharc volt, 1990. február 10-től, a gyertyás, könyves tüntetéstől kezdve zajlott a marosvásárhelyi magyarok szabadságharca, amely március 20-án tetőzött. "Ha akkor otthon maradnak a marosvásárhelyi és környékbeli magyarok, Ernyétől Szovátáig, és ha nem állnak mellénk a cigányok, ma szétvert, megalázott közösség lennénk. Így pedig azóta is itt vagyunk, magyarok vagyunk, számos jogunkat kivívtuk, és amit eddig nem sikerült, azt ezután ki fogjuk vívni" – hangsúlyozta, figyelmeztetve, hogy "nekünk ma erre a szabadságharcra is emlékeznünk kell". Köszönetet mondott a húsz évvel ezelőtti magyaroknak, a cigányoknak és azoknak a románoknak is, akik minden nacionalista nyomás ellenére megértették a magyarok követeléseit.
Köszönetet mondott ugyanakkor "a húsz évvel ezelőtti szabadságharc áldozatainak, halottainak, sebesültjeinek", Sütő Andrásnak és a többieknek. Mint mondta, "békés küzdelem volt ez a részünkről, és végig az maradt volna, ha a régi rend haszonélvezői ránk nem uszítják a félrevezetett, botokkal felfegyverzett falusi románokat, akik nem tudták, hogy az ő szabadságuk attól nem lesz kevesebb, ha a magyarok is szabadon használhatják anyanyelvüket".
Minket Petőfi Sándor szelleme vezérel
– jelentette ki a továbbiakban, aki világszabadságot akart, harcolt minden zsarnokság ellen, és minden nép szabadságát egyként megbecsülte. "Mi is megbecsüljük azokat, akikkel együtt élünk, a jó ügy érdekében összefogunk velük, együtt kormányzunk, amikor szükség van ránk, tudásunkat, képességeinket megmozdítjuk az ország, a megye, a város, legszebb szülőföldünk, Erdély érdekében, de nem tűrjük, hogy valaki is ismét száműzni próbálja a magyar nyelvet a nyilvános életből. Nem elég az sem, ami van, tovább kell mennünk előre a magyar nyelvhasználat kiterjesztésében, a magyar iskolarendszer bővítésében, a különböző autonó-miaformák megteremtésében.
Valahogy úgy kellene cselekednünk, hogy az utódoknak is legyen, amire büszkén visszanézniük. Például arra, hogy nem hagyjuk annyiban a múltat, és feltárjuk, ami történt".
Az igazságot ki kell deríteni!
Felhívta a figyelmet, hogy százhatvanegy éve nem tudjuk, mi lett Petőfi Sándorral, de azt sem tudjuk igazán, hogy húsz évvel ezelőtt itt Marosvásárhelyen mi történt, kik szervezték a pogromot, kik tervezték el és szervezték meg a magyarellenes megtorlást, kik bujtogattak, kik a felelősök azért, ami történt? Az igazságot ki kell deríteni! "Kérjük, hogy az 1990. március 19–20-ával kapcsolatos dokumentumokat is tegyék hozzáférhetővé, szüntessék meg a titkosságukat. Jogunk van tudni, hogy kik a bűnösök. Érdeke ez minden becsületes embernek, magyarnak, románnak egyaránt, mert ha tudjuk, mi történt, el tudjuk kerülni, hogy valaha ismét megtörténhessen. Nekünk Petőfi Sándorék álma szerint szabad, egyenlő, testvéri életet kell teremtenünk itt, Erdélyben, itt, Romániában. Más szóval: igazi demokráciát. Ma ünnep van, szép piros-fehér-zöld ünnep, örüljünk neki, tanuljunk a múltból, és legyünk egy pillanatig büszkék arra, hogy magyarok vagyunk, és arra is, hogy marosvásárhelyiek vagyunk" – hangsúlyozta Markó Béla.
Közös történelmi múlt, közös európai jövő
Emil Boc miniszterelnök üzenetét Bárczi Győző alprefektus tolmácsolta, aki a kormány nevében köszöntötte a romániai magyar közösséget. Március 15-ét a magyar nemzet fontos ünnepének, az 1848-as forradalom kiemelkedő pillanatának nevezte, kiemelve, hogy "a románok és magyarok közösen hittek akkor is a szabadság, egyenlőség és demokrácia eszményében, ugyanakkor azok a legitim törekvések, amelyek ezekhez az eszményekhez fűződtek, mára a nagy európai család polgáraiként a közös jövő építéséhez vezettek". Rámutatott, hogy "Románia és Magyarország, valamint az itt élő románok és magyarok közötti kapcsolatok az elmúlt években jelentősen fejlődtek, s mára már baráti, együttműködésen és kölcsönös tiszteleten alapuló viszonnyá váltak", megköszönve ezt a romániai magyar közösségnek, amely a románokkal együtt jelentősen hozzájárult ennek a viszonynak a kialakításához". Ugyanakkor hangsúlyozta az RMDSZ szerepét, amely "komoly kormányzati partnerré vált", s köszöntötte a Magyar Köztársaságot is, "hisz közös a történelmi múltunk, de közös az európai jövőnk is".
A magyarság bebizonyította, hogy képes küzdeni a szabadságért
Traian Basescu államfő levelében, amelyet Marius Pascan prefektus olvasott fel, március 15-ét, a világ magyarságának ünnepét ugyanolyan felemelő pillanatnak nevezte, "akárcsak Románia nemzeti ünnepe minden román számára", hiszen "ezen a napon egyrészt az 1848-as európai forradalmi hullám részeként a magyar szabadságharc eseményeit idézzük fel, másrészt a magyarok, románok és más európai nemzetek törekvéseit a modernizációra és a nemzeti felemelkedésre. Mint mondta, "a történelem során a magyarság bebizonyította, hogy képes küzdeni a szabadságért. Megtette ezt 1956-ban is, amikor Közép- és Kelet-Európának irányt mutatva szembefordult a kommunista rendszerrel, és megtette ezt 1989 decemberében is azáltal, hogy részt vett Romániában a kommunista diktatúra megdöntésében".
Kiemelte: jelenleg Románia és Magyarország is ugyanannak az európai családnak a tagja, amelyben közös cél az állam modernizációja és jóléte, végül "minden romániai magyarnak örömet és jólétet kívánt, s azt, hogy bízzanak egy jobb európai jövőben".
1848 hagyatéka határokat átívelve köti össze a magyarság tagjait
Bajnai Gordon magyar kormányfő üzenetében úgy fogalmazott, hogy bármenyire távol élnek a hazától, bármilyen régen is szakadtak el az anyaországtól, 1848. március 15. emléke és hagyatéka határokat átívelve köti össze a magyarság tagjait. Egyik legnagyobb nemzeti ünnepünk megtartása ezért fontos része összetartozásunk kifejezésének. Az 1848-as forradalomra és szabadságharcra való emlékezés lehetőség arra, hogy minden magyar próbálja megkeresni és megadni saját válaszait identitásának legalapvetőbb kérdéseire, függetlenül attól, hogy Magyarországon vagy a világ más pontján ünnepel.
Le a kalappal, marosvásárhelyiek!
Immár hagyományosan köszöntötte Kelemen Atilla, az RMDSZ megyei elnöke az egybegyűlteket, hangsúlyozva, hogy a világon mindenhol – vidámabban vagy könnyesebben –, de ünnepel a magyarság. Magyar egyenességünket, szókimondásunkat, a követeléseink egyszerű, de lényegre törő megfogalmazását tudja a magyarság hozzáadni a kormányzáshoz, hogy ne csak mi, magyarok, de az ország minden lakója: románok, magyarok, németek, és mind a 18 nemzetiség úgy érezze, hogy egy demokratikusabb, jobb országban él.
Kossuth Lajost emlegette, aki az amerikai szenátusban is felszólalt, a Capitoliumban a világ demokratái között áll a szobra, és felkérte a prefektust, tegyen meg mindent, hogy Marosvásárhelyen ismét legyen Kossuth utca. Ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy Maros megyében 78 településen zajlottak megemlékezések, de arra is, ami húsz évvel ezelőtt, 1990 márciusában történt Marosvásárhelyen, és azt mondta, soha nem szabad elfeledni az események áldozatait, "az újkori hősöket".. "Tudjuk, hogy az erdélyi magyar ember egy kicsit nagyobb keresztet hordoz, de biztonsággal mondhatjuk, hogy ezt a keresztet hordozni fogjuk itt, Erdélyországban, Maros megyében és Marosvásárhelyen is" – zárta szavait Kelemen Atilla arra kérve Füzes Oszkár nagykövetet, hogy a magyarországi politikai csatározásokat ne szivárogtassák be Erdélybe.
Az ünnepi megemlékezés a székely himnusszal kezdődött, a magyar himnusz eléneklésével és koszorúzással zárult. Fellépett Györffy András és Sebestyén Aba, a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház művésze, Madaras Ildikó, a Marosvásárhelyi Filharmónia énekese, műsorvezető Nagy István színművész volt.
Mózes Edith. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

2010. március 16.

Nincs napirenden Moldova és Románia egyesülése
(MTI/ITAR-TASZSZ) – Nincs napirenden Moldova és Románia egyesülésének a kérdése – jelentette ki Theodor Baconschi külügyminiszter az Unimedia moldovai hírügynökségnek nyilatkozva.
Baconschi a januári kisinyovi látogatása eredményeit kommentálta a hétfőn megjelent interjúban, amelyet az ITAR-TASZSZ orosz hírügynökség ismertetett.
"A partnereinkkel Kisinyovban folytatott tárgyalásokból ítélve a Romániával való egyesülés kérdése nem időszerű sem az elitnek, sem a moldovai polgárok többségének. Mi csak akkor tárgyalhatnánk erről komolyan, ha valóban bejelentenék az egyesülés szándékát" – mondta Baconschi, s hozzátette, hogy a moldovai állampolgároknak "szuverén joguk van ahhoz, hogy önállóan oldják meg ezt a kérdést".
A román diplomácia vezetője ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy a két országot a közös történelem, a kultúra, a nyelv, illetve más értékek is összekötik.
"Ugyanazt a nyelvet beszéljük, és ez Moldova előnyére szolgál az európai uniós integrációs törekvésekben" – mondta a külügyminiszter. Hozzátette, hogy Moldova uniós integrációja javára válna mindkét ország állampolgárainak. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

2010. március 16.

Magyar állami kitüntetések erdélyi díjazottjai
Érdemrendet kapott Makkai János, a Népújság volt főszerkesztője
Március 15., az 1848–1849-es forradalom és szabadságharc évfordulóján a Magyar Köztársaság elnöke – a miniszterelnök előterjesztésére – magas állami kitüntetésben részesítette a kulturális- tudományos élet több kiemelkedő erdélyi szereplőjét. Lapunk nyugalmazott főszerkesztőjének, Makkai Jánosnak kiemelkedő intézményvezetői, szerkesztői és újságírói tevékenysége elismeréseként Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (polgári tagozata) kitüntetést adományozták.
Kossuth-díjat kapott a magyar költészetet alapvetően gazdagító életművéért Kovács András Ferenc Babérkoszorú és József Attila-díjas költő, esszéíró, műfordító, a Látó szépirodalmi folyóirat főszerkesztője.
Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (polgári tagozata) kitüntetésben részesült dr. Gáspárik Attila színművész, a Marosvásárhelyi Művészeti Egyetem rektora, a minőségi média védelme és ösztönzése, valamint az egyetem nemzetközi akkreditációja érdekében végzett tevékenysége elismeréseként. Arany Érdemkeresztet kapott dr. Vass Levente urológus, a Studium Alapítvány és Szakkönyvkiadó alapító tagja. Ezüst Érdemkeresztet adományoztak Kilyén Ilka színművésznőnek. Hiller István oktatási és kulturális miniszter Díszoklevelet adományozott dr. Gagyi Zoltán dicsőszentmártoni művelődéstörténésznek.
Kovács András Ferenc és Gáspárik Attila Budapesten vette át a kitüntetéseket, a többieknek március 26-án Kolozsváron rendezett ünnepségen Szilágyi Mátyás, a Magyar Köztársaság főkonzulja adja át a kitüntetéseket.
A Maros megyeieken kívül még elismerésben részesültek: Kallós Zoltán Kossuth-díjas néprajzkutató, aki az erdélyi magyarság néprajzi, népművészeti és népzenei kincseinek feltárása, gyűjtése és megőrzése terén végzett munkájáért, valamint a mezőségi szórványoktatás egyik központjának megteremtéséért a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje (polgári tagozata) kitüntetést kapta. A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (polgári tagozata) kitüntetésben részesült még: Demény Attila Nádasdy Kálmán-díjas zeneszerző, zongoraművész, a Kolozsvári Magyar Opera rendezője, az erdélyi és a Kárpát-medencei magyar kulturális értékek megőrzése és bemutatása érdekében végzett tevékenységéért, Gábos Zoltán, az MTA külső tagja, a Babes-Bolyai Tudományegyetem nyugalmazott egyetemi tanára, dr. Nagy Tóth Ferenc biológus, az MTA külső tagja.
A Magyar Köztársasági Érdemrend lovagkeresztje (polgári tagozata) kitüntetést adományozták Balázs-Bécsi Attilának, a Szamosújvári Téka Alapítvány elnökének, projektmenedzsernek, Bíró Rozália Ibolyának, Nagyvárad alpolgármesterének, Hegedüs Csillának, a Transylvania Trust Alapítvány ügyvezető igazgatójának, Márton Árpád festőművésznek, nyugalmazott művészetpedagógusnak.
Cseke Péter aranytollas lett
Tizenketten vehették át a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ) által alapított Aranytoll Díjat a Magyar Sajtó Napja alkalmából pénteken Budapesten; a kitüntetéseket Eötvös Pál, a MÚOSZ elnöke és Szepesi György, az Aranytoll-bizottság elnöke nyújtotta át – közölte a MÚOSZ pénteken az MTI-vel. A Magyar Újságírók Romániai egyesülete javaslatára Cseke Péter, a Kolozsvári Akadémiai Bizottság Média- és Kommunikáció-tudományi Szakosztályának szervezője, illetve a Kolozsvári Médiakutató Intézet megteremtője részesült Erdélyből Aranytoll Díjban. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

2010. március 16.

Kertésznapok Nyárádszeredában
Szakmai újdonságok – változatos termékek
A nyolcadik alkalommal megtartott nyárádszeredai kertésznapok célja az elmúlt évek során nem változott, továbbra is a szakma legfrissebb újdonságainak, a főbb irányvonalaknak, a munkaerőpiac változásainak, az értékesítés lehetőségeinek a bemutatása, az erdélyi és magyarországi termelők bemutatkozása, a kapcsolatteremtés biztosítása érdekében szervezik meg – hangzott el a Budapesti Corvinus Egyetem Nyárádszeredai Tagozata vezetőjének nyitóbeszédében. Március 13-án, szombaton a nyárádszeredai művelődési házban dr. Jakab Sámuel egyetemi tanár és Dászkel László polgármester köszöntötte a magyarországi és vajdasági vendégeket, résztvevőket.
Erdélyben jó alapjai vannak a fenntartható fejlődésnek, ezért fontos a fiatal kertészek gyakorlati képzése, akik részt vehetnek a vidéki gazdaságok felvirágoztatásában – mondta Haschi András Péter, a mezőgazdasági tárca államtitkára. Az EU kínálta lehetőségek kihasználása az együttműködés révén valósulhat meg – hangsúlyozta a magyarországi vendégek nevében Ocskay Mária, a Magyar Dísznövényszövetség és Terméktanács elnöke, valamint a magyarhomorogi arborétumot vezető Tóth Erzsébet az alföldi faiskolák egyesületének képviseletében.
Az előadások érdekes és változatos tematikát öleltek fel. Dr. Bálint János, a Corvinus Egyetem (BCE) docense Vidékfejlesztés és versenyképesség címmel arra a kérdésre adott választ, hogy miképpen jöhetnek létre a sikeres termesztési és mezőgazdasági körzetek, kell-e változtatni a hagyományokon vagy a korszerűség fontosabb. Beszélt az eredményes vállalkozás feltételeiről, s bemutatta az elmúlt év három legsikeresebb gazdasági vállalkozását a Kárpát-medencében: a Cserpes sajtműhelyt, a Lipóti pékséget és Nagy József feltalálót, akinek új terméke a nejlonzacskóban hűtés nélkül tárolható sárgarépagolyó.
Bár ádáz vita folyik mellette és ellene, a molekuláris biológia eljárásainak felhasználása a génmódosított növények előállításában lerövidíti, olcsóbbá, hatékonyabbá teszi a növénynemesítést – hangzott el Berényi János újvidéki növénynemesítő előadásában. A virágtermesztés újdonságait és lehetőségeit Komisszár Lajos, a BCE nyugalmazott adjunktusa, a zöldségtermesztés új irányait Némethy Zoltánné Uzoni Hanna, a gyümölcstermesztők számára fontos tudnivalókat Bandi Attila, a Sapientia Egyetem PhD hallgatója mutatta be. A magyar nemesítésű dísznövényekről (köztük a Mecsek virágos kőrisről, a hamis ciprus gömbváltozatáról és az Árpád- házi Szent Erzsébet aranyérmes rózsáról) Lukács Zoltán, a budapesti Garden Kertészeti és Erdészeti Szolgáltató Kft. ügyvezető igazgatója tartott előadást. A biológiai sokféleséget megőrző fenntartható erdőgazdálkodásról Ábrán Péter erdőmérnök (Megyei Környezetvédelmi Felügyelőség), a gyógynövény-feldolgozásról Bod Aladár, a Solvoplant igazgatója értekezett. A régi karakteres városközpontokkal szemben a mai városképek egyhangúságát Fekete Albert, a BCE docense mutatta be, s meggyőző volt ifj. Szőcs Lajos, a kőrispataki Szalmakalap-múzeum ügyvezetőjének a szalmaszál erejéről készült bemutatója. Végül csodálatos tájakra, gyönyörű rózsák közé kalauzolta el a hallgatóságot a kolozsvári Wagner István, a Rózsatermesztők Világszövetségének alelnöke.
Vasárnap termékbemutatóval, vásárral, magbörzével, erdélyi és magyarországi cégek bemutatkozásával folytatódtak a kertésznapok, amit a helybeliek és a látogatók ki is használtak, hogy virág- és zöldségmagokat, gyümölcsfa-csemetéket, díszcserjéket és dísznövényeket, szőlődugványokat, rózsatöveket, virághagymákat, finom enyedi bort, szentsimoni pálinkát, nyárádszeredai mézet és viaszgyertyákat, virágokat és virágpalántákat, friss zöldséget, kőrispataki szalmadíszeket, mezőgazdasági eszközöket, virágcserepet és szakkönyveket vásároljanak. Hadd tegyük hozzá, hogy termékbemutatón és vásáron az egyetem volt végzősei, ma sikeres vállalkozók kínálták termékeiket. Az idei kertésznapok szervezője a Budapesti Corvinus Egyetem Nyárádszeredai Tagozata, az EME Agrártudományi Szakosztálya és az EMTE Marosvásárhelyi Karának Kertészmérnöki Tanszéke volt.
Bodolai Gyöngyi. Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

2010. március 16.

Farkas Miklós átvette a Segesvár díszpolgára címet
A segesvári önkormányzat januárban díszpolgári címet adományozott Farkas Miklósnak, a segesvári Gaudeamus Alapítvány alapítójának, a Mircea Eliade Főgimnázium nyugalmazott matematikatanárának. A díszpolgári oklevelet és a város kulcsát Dorin Danesan polgármester adta át március 6-án, a segesvári magyar középiskolai oktatás 50. évfordulójára szervezett ünnepi rendezvényen, dr. Mariana Gorczyca és Tóth Tivadar, a líceum igazgatója és igazgatóhelyettese jelenlétében.
Az önkormányzat a líceum vezetőségének javaslatára egyhangúlag fogadta el a Segesvár magyarsága számára megtisztelő cím odaítélésről szóló határozattervezetet, amellyel elismerte Farkas Miklósnak a segesvári oktatás és művelődés fenntartására és fejlesztésére kifejtett odaadó és önzetlen, majdnem 50 éves munkáját. Farkas Miklós, a város első magyar nemzetiségű díszpolgára Marosvásárhelyen született 1941. május 31-én. Tanár szülők gyereke, elemi iskolai tanulmányait 1947- ben kezdte el Marosvásárhelyen, a Református Kollégiumban, 1958-ban sikeres felvételi vizsgát tett a kolozsvári Bolyai Egyetem matematika-fizika szakára, ahol 1963-ban szerzett diplomát matematika-mechanika szakon. A segesvári Mircea Eliade Főgimnázium magyar tagozatán kezdte tanári pályafutását, ahol megszakítás nélkül, 42 éven át oktatta a matematikát. 2003- ban vonult nyugdíjba, de még két évig tanított. Több mint 1000 diák került ki a keze alól, 12 osztálynak volt osztályfőnöke. Amint a méltatásában elhangzott, kollégáival együtt sikerült olyan szellemiséget kialakítania, amelyet azokból a nagy hagyományokkal rendelkező erdélyi magyar iskoláktól "örököltek", amelyekben ők tanultak, s rövid időn belül a frissen alakult tagozat kiváló eredményekkel büszkélkedhetett. Diákjai eredményesen szerepeltek a matematikai olimpiák különböző szakaszain és az egyetemi felvételi vizsgákon. Több mint 20 éven keresztül vezette a Segesvár környéki matematikatanárok módszertani körét és a Romániai Matematikai Társaság segesvári fiókjának elnöke volt 23 évig. Szakmai és művelődéssel kapcsolatos írásai jelentek meg hazai lapokban és folyóiratokban : Matematikai Lapok, Tanügyi Újság, Korunk, A Hét, Helikon, Romániai Magyar Szó, Népújság stb. Több matematika tankönyvet írt a XII. osztályok számára. 1990. után, rövid ideig a helyi politikai élet résztvevője volt, alapító tagja és elnöke a helyi RMDSZ-szervezetnek. 1990. március 18-án vezetésével (RMDSZ elnöki, valamint igazgatóhelyettesi minőségében) a magyar tagozat tanulói egyórás, táblás felvonuláson (tüntetésen) vettek részt, önálló magyar iskolákat követelve.
A segesvári EMKE szervezet alapító tagja és elnöke volt (1993–1995), valamint az Erdélyi Múzeum Egyesület és a fehéregyházi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület tagja napjainkig.
1993-ban – volt tanítványai és kollégái támogatásával – megalapította a segesvári Gaudeamus Alapítványt, amelynek elnöke volt 1993 és 2002 között, majd igazgatója napjainkig.
A Gaudeamus Alapítvány fő célkitűzése a segesvári és környékbeli szórványban élő magyar gyermekek anyanyelvű oktatásának támogatása. E célból az alapítvány 1999. óta szórványkollégiumot működtet, ahol 80 diáknak biztosít jó szállás-, étkezési- és tanulási körülményeket.
(a.) Forrás: Népújság (Marosvásárhely)

2010. március 16.

Emlékművet avattak Pécskán
Hit és erkölcs nélkül nincs felemelkedés
Arad – 1958-ban súlyos ítéletet mondtak ki Temesváron: az ún. Szoboszlai-per 57 vádlottja közül tízet halálra ítéltek, 47 vádlottra hatalmas, többek számára életfogytiglanig tartó börtönbüntetést szabtak ki.
A tíz elítéltet nemsokára ki is végezték – máig sem lehetett kideríteni, hol, és természetesen azt se tudni, hol vannak földi maradványaik. Gyermekeik, hozzátartozóik, rokonaik még egy szál virágot sem vihettek sírjukra, hiszen nem tudják, merre van...
Tegnap Pécskán olyan emlékművet avattak, amely a kommunista diktatúra 1956-os romániai áldozatainak állít emléket. Azért éppen Pécskán, mert a per néhány vádlottja e helységhez köthető: Szoboszlai Aladár katolikus pap a szervezkedés idején itt is szolgált, egy másik kivégzett, Lukács István kereskedő pécskai volt. Az 1950-es évek egyik legnagyobb politikai perébe fogottak azonban nemcsak Arad megyéből kerültek ki, a mai Temes, Maros, Hargita, Kovászna, sőt Bukarest területén is voltak tagjai, és nem csak magyarok.
A tegnapi ünnepségre – a kedvezőtlen időjárás ellenére – sokan eljöttek az egykori elítéltek hozzátartozói közül – a Lukács család tagjai például Németországból és Magyarországról –, de a ma még élő három perbefogott közül is itt voltak ketten – Ferencz Béla ferences szerzetes, Ervin atya (aki az 1964-es, nyugati nyomásra létrejött általános amnesztiát követő években Tornyán is szolgált) és Orbán Péter.
Az ünnepség a római katolikus templomban emlékező szentmisével kezdődött, amelyet négy pap – Czeglédi Ferenc helyi, Sándor Tivadar arad-gáji plébános, Ervin atya és Blénesi Róbert aradi minorita szerzetes – celebrált. Tekintettel a rossz időjárásra, az eredetileg a templom melletti Szentháromság téren emelt emlékműnél tervezett beszédeket is a templomban tartják – jelentette be Nagy István tanár, a Kálmány Lajos Közművelődési Egyesület elnöke, aki egyébként rendkívül értékes segítséget nyújtott az ünnepség szervezésében, az emléklap elkészítésében stb. Jámbor Ilona, az In memoriam 1956 Egyesület elnöke, az emlékműállítás kezdeményezője arról beszélt, hogy Szoboszlai nevét sehol sem ismerik jobban, mint Pécskán. Köszöntötte az ünnepségen megjelenteket, az egykori elítélteket és hozzátartozókat, a Magyarországot képviselő Bitay Levente kolozsvári vezető konzult (a Magyar Külügyminisztérium biztosította, pályázat útján, az emlékműállításhoz szükséges összeg oroszlánrészét), az RMDSZ megyei vezetőségét képviselő Bognár Levente elnököt és Cziszter Kálmánt, és természetesen a pécskaiakat. Antal Péter, Pécska polgármestere, az ünnepség fővédnöke, akinek kiemelkedő szerepe van abban, hogy az emlékművet a városban felállíthatták, örömét fejezte ki afölött, hogy Pécska ilyen szép emlékművel gazdagodott, amely a város egyik jelképe lesz, és bekerül a helység történetébe. Bitay Levente, a kolozsvári főkonzulátus vezető konzulja nemzeti napunk alkalmából köszöntötte a megjelenteket és kiemelte: ez az emlékmű a szabadságot szimbolizálja, az 1848-as és 1956-os eszmét, olyan emlékhely, amely méltó az egykori elítéltek nevéhez és szándékaihoz.
Tófalvi Zoltán, az 1956-os romániai események egyik legalaposabb ismerője az 1956 utáni romániai koncepciós perekről beszélt, mindenekelőtt a legnagyobbról, a Szoboszlai-perről, megjegyezve: egységes frontot igyekeztek kialakítani a kommunista rendszerrel szemben, felvetették a román–magyar–osztrák, a megbékélés eszméjét előtérbe állító konföderáció (ennek a fővárosa Arad lett volna!) tervét. Beszélt a magyar 1956-ról, ami egy ideig a romániai lakosság teljes szimpátiáját élvezte és elmondott egy kevésbé ismert tényt: azt, hogy a forradalom leverését követően kivégzett 54 személy közül 42 román volt! Beszédét így fejezte be: magyarként és európaiként hisz a békés együttélésben, de ehhez meg kell ismernünk egymás történelmét.
Az utolsó szónok, az egykor életfogytiglani börtönre ítélt Ferencz Béla a perhez és elítéltekhez kapcsolódó személyes élményeket is felelevenített, amelyek azt példázzák többek között, milyen rendkívüli megaláztatásoknak voltak kitéve a politikai perekbe fogottak. Az emlékmű, zárta beszédét, azt jelenti: azonosulni tudunk vagy akarunk azzal az értékrenddel, eszmével, amelyet az képvisel. Ez az emlékmű, hangsúlyozta, a kishitűségnek, a félelemnek a cáfolata is.
Az emlékművet Ervin atya áldotta meg, leleplezésekor Wittner Mária, a magyarországi 1956-os forradalom halálra ítélt (de végül kegyelmet kapott) áldozata rövid beszédet mondott, amelyben azt emelte ki: hit és erkölcs nélkül nincs felemelkedés. 
Az emlékmű alkotója Dinyés László
Jámbor Gyula. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)

2010. március 16.

Bojkott
Miközben mi, magyarok, ma nemzeti ünnepünket ünnepeltük, a Cotroceni-palotában Băsescu elnök alkotmánymódosítási konzultációval kísérletezett.
Sikertelenül.
Alig érkeztek meg a meghívottak, s az államfő alig mondta el bevezető mondatait arról, hogy miként képzeli el az ország legfelsőbb törvényének megváltoztatását, és ehhez miért várja a javaslatokat, az ellenzéki pártok delegációi kivonultak a tanácsteremből.
Nem azért, mert jónak tartanák jelenlegi alkotmányunkat, s nem akarnák azt javítani, hanem azért, mert az államfő, meglepetésükre, nemcsak a parlamenti pártokat hívta meg a megbeszélésre, hanem az úgynevezett függetlenek csoportját is, tehát azokat a honatyákat, akik cserbenhagyták pártjaikat, s az utóbbi hónapokban ellenzéki oldalról átpártoltak a hatalmi oldalhoz.Elsőként a liberálisok álltak fel, majd a szociáldemokraták és a konzervatívok is, sértőnek tartva az államfő magatartását, annál is inkább, mivel alkotmánymódosítási programjavaslataikban az is szerepel, hogy az új alaptörvénynek meg kell tiltania a politikai vándormadár-politikát.
Az RMDSZ egyrészt könnyebb, másrészt nehezebb helyzetben volt.Könnyebb, mert a március tizenötödikei ünnepségek miatt csak harmadik-negyedik vonalával – két államtitkárral – képviseltette magát, Markóéknak tehát nem kellett az ellenzék szemrehányásait hallgatniuk, hogy miért nem vonulnak ők is ki, másrészt ugyanakkor azt a látszatot is kelthette, hogy még ebben a kényes kérdésben is lojális a kormányhoz, amelynek tagja, még akkor is, ha nem ért teljesen egyet az állampárt alkotmánymódosítási javaslataival.
Azzal sem többek között, hogy a kétkamarás parlamentet egykamarássá redukálják, a felsőházat az RMDSZ is meg akarja tartani, olyan formában, hogy az a jövőben a régiók érdekeit képviselje.
Azzal, hogy a honatyák számát 300-ra vagy 300 alá csökkentsék, ahogy azt a novemberi népszavazás is kérte, minden párt egyetért, azzal viszont nem, hogy az Alkotmány módosításának ez vagy az lenne a leglényegesebb pontja, hogy az államfő még nagyobb hatalomhoz juthasson.
Régóta – elfogadása óta – világos: Románia legfelsőbb törvénye elavult, nem felel meg az Európai Unió követelményeinek, gyökerestől kellene megváltoztatni.
Amit Băsescu akar, csak foldozás.
Kérdés azonban, hogy a jelenlegi politikai osztály akar-e, képes-e egyáltalán gyökeres alkotmányreformot.
Kilin Sándor. Forrás: Nyugati Jelen (Arad)

2010. március 16.

Mit gondolnak rólunk egyes román értelmiségiek?
Elgondolkodtató, hogy kolozsvári, erdélyi magyarokként mennyire hermetikus világban élünk: külön színházunk van, operánk, műszaki-tudományos társaságunk, barlangász klubunk, műemlék- és állatvédő egyesületünk, iskolánk, óvodánk, líceumunk, egyetemünk, külön kiránduló/túrázó egyesületünk, talán még méhész, bűvész és sírkőfaragó nem-kormányzati szervezetünk is. Más gazda egyesülethez társulunk, s talán még az erdélyi magyar sörgyártók is külön civil szervezetbe tömörülnek. Külön szervezeti életet élnek a magyar közgazdászok, jogászok, környezetvédők, a nők, gyerekek, művészek, vadászok és halászok, a „gondolkodók” (lásd: Erdélyi Gondolat Egyesület), a néptáncosok, cserkészek, zenészek, újságírók stb. Hogy a politikáról és a külön (teljesen más) historiográfiáról ne is beszéljünk!
Az önálló magyar intézményekre szükség van.Az önálló intézményrendszer közösségünk kohéziójának egyik záloga, az önálló szervezeti élet rendkívül fontos eleme. De feltevődik a kérdés: mégis, hol vannak a metszéspontok?
Annak ellenére hogy a 80 százalék román, 18–20 százalék magyar etnikai arányú Kolozsváron születtem, s 34 éve itt is élek, a monostori „böjéc zsélát”-okat (amolyan HMCS-k, azaz helyi menő csávók), akikkel igen sokat verekedtünk gyermekkoromban, s az iskolai „böját dé böjátokat”, “„böját de kártiér”-eket leszámítva nekem se volt igazán kapcsolatom a románokkal: magyar család, óvoda, elemi, líceum, egyetem, ifjúsági szervezet, munkahely, barátnők (két kivétellel), baráti társaság, barlangász klub, stb.
A Főtér átrendezése alkalmával kirobbant vita közepette alkalmam volt olyan kolozsvári románnal társalogni, akinek a családjában vannak magyarok, felsőfokú végzettsége van, értelmiségi munkát végez, az átlagosnál sokkal tájékozottabb, egy ideig nyugat-európai országban tanult és élt, s jelenleg az egyik legfontosabb kolozsvári döntéshozó talán legbefolyásosabb tanácsadója. Ez a beszélgetés afféle utolsó cseppet jelentett a pohárban, ebben az évben ugyanis ez már a sokadik ilyen beszélgetés román értelmiségiekkel, aminek végkövetkeztetése, legalábbis számomra, rendszerint ugyanaz: sohasem sikerül már megértetnünk magunkat a többséggel!
Az említett hölgy értetlenül állt aFőtéravatása kapcsán kibontakozott botrány láttán.
– Nem értem az egészet. Minek ez a felhajtás, hogy nincs magyar program is? Semmilyen kapcsolatom nincs a magyar szervezetekkel, nem is ismerem őket, kit hívtam volna meg? Adj valami tanácsot, kapcsolatembereket, neveket, telefonszámokat, de gyorsan! – mondta kétségbeesve.
Elhiszem neki, hogy a jó szándék vezérelte, de csak annyit tudtam mondani neki: már késő. És még azt: ha a nemzeti-keresztény és a szabadelvű beállítottságú magyarok összefognak, akkor ti, románok valamit nagyon, de nagyon rosszul csináltok.
Az értetlenkedés folytatódott: szerinte mi, magyarok állandóan csak nosztalgiázunk, a múlttal foglalkozunk, siránkozunk, mimóza lelkűek vagyunk, sértődékenyek, érthetetlenek. Olyan ufó-szerűek, akik valahonnan a homályból hirtelen előbukkannak, aztán követelnek valamit a történelem nevében. A „dicső múlt nevében”. Hogy az nekünk jár és kell. Mert a jussunk. És hogy ő megadná, nincs ezzel semmi baj, sőt még többet is adna, tegyünk ki magyar zászlót is az intézményekre, legyen kiírva minden magyarul is, nem probléma. Hol kell aláírni, hogy ez legyen? Elmondta, ő aláírta az RMDSZ többnyelvű feliratot követelő lajstromát. Mivel nem hittem el neki, elővette az asztalából a fénymásolatot… Meglepődtem.
Ő is úgy látja, mi már csak relikviák vagyunk, mert a múltban élünk. A temetővel (ki is mondták, hogy a Házsongárd Alapítványra gondolnak) foglalkozunk a vállalkozások támogatása helyett. És hogy miért nem vagyunk „ellenállóbbak”, s ha nem vagyunk, akkor meg miért vállaljuk a vegyes házasságokat, amikor tudjuk, hogy az megfogyatkozásunkhoz vezet? Miért a múzeumokkal, és nem a kortárs művészek kiállításaival foglalkozunk? Nem értik, mi a rendeltetése, mivel foglalkozik az Erdélyi Múzeum-Egyesület, nekik ez egyszerűen a Societatea Muzeului Ardelean. Pedig próbáltak utánajárni, de a www.eme.ro román oldalán ez fogadta őket: Pagina este în construcţie.Beleolvastak az EME honlapjának angol változatába, de amikor ilyen szöveg fogadta őket, hogy „historical moment” (történelmi pillanat) és „tradition of our great ancestors” (dicső elődeink hagyománya), „we conserve the recognition of the following things named very nice by Márai Sándor: the country, the people and the father-land” (azt a felismerést és meggyőződést visszük így tovább, amit legszebben Márai Sándor formált szavakká: Az „ország”, a „nép” még nem „haza”), akkor unottan abbahagyták.
– A ti újságotok miért nincs románul is fent a neten? – kérdezték őszinte érdeklődéssel. – Miért nem lehet román nyelvű napi összefoglalót feltölteni? Nem, nem Băsescuról, mert azt látjuk a tévében, hanem a magyar közösségi élet történéseiről/eseményeiről szóló anyagokról miért nem lehet egy összefoglalót lefordítani? Mert érdekel minket, foglalkoztat az, hogy mi történik a magyar közösséggel.
Mondtam, hogy nincs pénz erre is.
– Szükségünk van rátok, akarunk kommunikálni veletek, kellenek a meglátásaitok, de ti vagy a „temetőben” vagy a „múzeumban” vagytok – mondták, persze sarkítva, de kifakadva.
Nem értenek és nem is fognak érteni bennünket. Még a legjóhiszeműbbje sem. Egyszerűen külön világban élünk.
Eszembe jutott az Asztalos Lajos kezdeményezésére is az 1990-es évek elején az RMDSZ által kiadott Híd-Puntea című román nyelvű, de magyar értelmiségiek által írt kiadvány. Most miért nincs egy ugyanilyen?
Arról is morfondíroztam, ma ki vállalhatná fel Octavian Buracu szerepét. (Dr. Octavian Buracu, a jól ismert, de, sajnos, nem eléggé becsült Interetnikai Párbeszéd Szövetségnek, az Erdélyben élő többségi nemzet és a kisebbségi népcsoportok közötti megbékélést szolgáló civil szervezetnek az alapítója és elnöke volt. Sokan a magyarok közül ma is tisztelettel emléleznek rá.) Szerintem például Eckstein-Kovács Péter, Salat Levente, Ádám Gábor, Tompa Gábor vagy akár Kántor Lajos kellene hogy legyen az, aki továbbviszi ezt a stafétabotot…
A fenti írást a www.koliver.wordpress.com címen elérhető személyes blogon közöltem, ahova összesen 64 vélemény érkezett. Ebből idézek néhányat.
Dunailaci felhasználó például azt írta: „Nagyon örülök ennek a bejegyzésnek. Ideje volt már ilyen témát is napirendre tűzni. Valóban igaz, hogy az egész magyarság búval bélelt. Siránkozunk, hogy szegény fejünk, mit tett ellenünk a tatár, a török, az osztrák, a román.”
Erna szerint „végre valaki összefoglalta az erdélyi magyarság egyik legnagyobb rákfenéjét. Igazából nem ismernek bennünket, szinte semmit sem tudnak rólunk (csak mást ne mondjak, Kolozsvár helytörténetével foglakozó jó román nyelvű könyv jelen pillanatban beszerezhetetlen, Erdély történetéről szóló egy sincs a boltokban), akkor hogyan akarjuk elfogadtatni magunkat velük? Hogyan akarjuk, hogy megismerjenek bennünket, értékeinket, a világunkat, amelyben mi élünk és melynek értékei szerint ítélünk? Követelhetjük így reggeltől estig az ősi jusst, semmi sem lesz belőle. Pedig sokan lennének ránk kíváncsiak…”
Ezzel szemben az Autonómiát Székelyföldnek nevű felhasználó úgy gondolja „Nem kell ennyire borúlátónak lenni. Nem értenek és nem is fognak? Hol itt a gond, amikor mi mindenben különválunk, mindent párhuzamosan csinálunk, külön sörözünk, néhány éve teljesen külön is kocsmázunk. Az igazság az, hogy mi NEM AKARUNK VELÜK EGYÜTT ÉLNI, s jólesne, ha ők is ugyanezt tennék, ugyanakkor pedig, ha bármit kérünk, elvárjuk, hogy szó nélkül megadják.”
Kolev felhasználó azt írta: „Teljes meggyőződéssel merem mondani, hogy nem hiszek egy szót sem abból a feltételezett jóhiszeműségből, amit a megkérdezett hölgy tanúsított. Nagyon jól tudják ők, hogy kik vagyunk, mit akarunk, mik az értékeink és miben hiszünk… És igen, 1000 éves múltunkért, állam és városalapításainkért jár nekünk valami.”
Attila nevű kommentáló azt állítja, a leírt jelenséget tapasztalta román ismerőseinél. „Sokszor kérdeztek a magyarokról. A magyar kajákról, a Magyarország–erdélyi magyarok kapcsolatról, egy-egy magyar szó jelenteséről, stb. Nem utasítottak el, s nem „bozgoroztak” le. Pedig a Mărăşti tömbháznegyedben nevelkedtem, és nap mint nap velük jártam. És még el se románosodtam. Magyar család, barátok, barátnő, suli, egyetem. Ugyanakkor teljesen egyetértek azzal, hogy szükség lenne információk átadásra a magyar közösség eseményeiről a románok felé, román nyelven. Biztos, hogy eleinte tele lesz a magyarokat szidó kommentekkel. De ugyanakkor néhány ember nyitna közösségünk felé. És ez haladást jelent megmaradásunk, jövőnk felé. Az űrhajósok és a városalapítók között is meg kell találnunk az „arany középutat”. Nem szabad elfelednünk múltunkat, de oda kell figyelnünk jövőre. És a JÖVŐ A FONTOSABB!!!”
Réka azt írta: „Igen, Olivér, igazad van, nekem is ezt vágta egyszer a fejemhez egy román ismerősöm, hogy mi párhuzamos világban élünk mellettük. Először felháborodtam ezen, de aztán elgondolkoztam rajta egy kicsit, mennyire igaza van. Egy másik síkon éljük életünket és jól érezzük magunkat így, hogy a két sík csak akkor találkozik, amikor mi akarjuk.”
Ercsey-Ravasz Ferenc nem hiszi azt, hogy ha mi változtatunk ezen a párhuzamos léten, akkor egyből tökéletesen megértjük egymást, és kebelbéli jó barátok leszünk. „Mint ahogy azt sem hiszem, hogy a nyitás a beolvadásnak kedvezne (sajnos a bezárkózás viszont nem akadályozza azt meg). De néhány dolgot elérnénk vele. Először is egyértelművé tennénk, hogy nincs semmi rejtegetnivalónk.Ilyenek vagyunk, erre büszkék vagyunk, ezt tudjuk és akarjuk nyújtani a nagy közös erdélyi sorsnak, amely akár tetszik, akár nem, előttünk van, kikerülhetetlenül. Másodszor eloszlatnánk egy halom előítéletet, hiszen sok román eszében úgy élünk, mint a nyereg alatt puhított húson élő ázsiai hordák leszármazottjai. Európai kultúrát, transzszilván magyar kultúrát mutathatnánk fel nekik. Esetleg elcsodálkozhatnának azon, hogy nekünk a 16. században már volt vallási türelemről szóló törvényünk, miközben ők mostanság fejezik be a nyárádtői görög katolikus templom befalazását-lerombolását… A vitathatatlan értékek előtt az értelmes ember (még a román is) fejet hajt, az oktondival pedig úgysincs mit kezdeni. Harmadjára: eloszlatnánk sok tévhitet. Sokszor találkoztam például azzal a meggyőződéssel román körökben, hogy mi, erdélyi magyarok Magyarországhoz tartozónak érezzük magunkat. És nagyon elcsodálkoztak, amikor közöltem, hogy – legalábbis javarészt – ez nem igaz. Mi külön világot, külön kulturális, sőt, nyelvi valóságot képezünk. Sokan közülünk idegennek érzik magukat Magyarországon. Sokáig folytathatnám, de nincs értelme. Aki érti, érti.”
Kiss Olivér. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

2010. március 16.

Kötő József: szükséges a diaszpórában élő közösségekkel való kapcsolattartás
Élénk beszélgetés alakult ki Kötő József parlamenti képviselő és a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Történelem és Filozófia Karán működő Jelenkor Története és Nemzetközi Kapcsolatok mesterképzős hallgatók között a diaszpórában élő magyar közösségekkel való kapcsolattartás fontosságáról.
Kötő József képviselő a nemzetközi kapcsolatos mesterisek felkérésére rövid előadást tartott e témáról, beszámolt szíriai és palesztinai látogatásairól, a diaszpórában élő magyar és nem magyar közösségek sorsáról, e közösségek gazdasági és kulturális jelentőségéről. Hangsúlyozta: e közösségeknek óriási szerepük van az anyaország nemzetközi megítélésében, pozitív vagy gyakran negatív képet alkotva erről. Jó lobbizási lehetőségek rejlenek e diaszpórákban, de ugyanakkor egyes diaszpórák alaposan le is járathatják egy állam, egy nép, egy nemzet külföldön kialakított tekintélyét.
A politikai életben való szereplésük sem elhanyagolandó, csak arra emlékezve, hogy a legutóbbi romániai elnökválasztáson a diaszpóra szavazatai döntötték el a játszmát. A diákok felvetették a kérdést: mennyire etikus, hogy a diaszpórában élők döntsék el az anyaország politikai életét és egyben az anyaország polgárainak a jövőjét? Kötő József képviselő hangsúlyozta, hogy napjaink globalizálódó világában, amikor az Európai Unión belül a mozgásszabadság, a munkavállalási lehetőség és a munkaerő-áramlás szinte korlátlan, a diaszpórák jelentősége egyre nő. Ha viták is vannak arról, hogy mennyire etikus a diaszpórák beleszólása az anyaország politikai életébe, a XXI. században ez elkerülhetetlen és szükséges.
Szükséges a diaszpórákkal való folyamatos kapcsolattartás, ezek kulturális támogatása, mert az asszimiláció veszélye nagyon nagy. A Szíriába vagy Palesztinába férjhez ment erdélyi magyar nő elsősorban arabnak vallja magát (egy olyan világba került, ahol a kulturális értékek nem nagyon hagynak alternatívát), másodsorban erdélyinek (büszke arra, hogy Kolozsváron nőtt fel, itt tanult, de férjével, aki Romániában végezte az egyetemet, arabul és románul kommunikál) és csak harmadsorban vallja magát magyarnak. Nem minden diaszpórában élő közösségnél ennyire nagy az asszimiláció kísértése (vagy nyomása), de éppen ezért nagyon nagy figyelmet kell szentelni e diaszpórák kulturális támogatásának.
A különböző diaszpórák kulturális fejlődése, gazdasági befolyása, politikai lobbija kitűnő témát nyújt a nemzetközi kapcsolatokat tanulmányozó hallgatók számára mind az államvizsga, mind a mesteri vagy doktori disszertáció céljából, nem beszélve ezek kutatásának gyakorlati hasznáról. Erre való tekintettel, Kötő József az előadás alkalmával felajánlotta segítségét a diaszpórák kutatásának nem csak elméleti, hanem gyakorlati megvalósításához is. Forrás: Szabadság (Kolozsvár)

2010. március 16.

A Petőfi szobornál ünnepelt az MPP és az SZNT
Marosvásárhely – A Calarasilor, volt Kossuth, utcai Petőfi szobornál ünnepelt a marosvásárhelyi Magyar Polgári Párt és a Székely Nemzeti Tanács.
Az MPP és az SZNT képviselői mellett jelen volt Füzes Oszkár Magyarország nagykövete, a Hatvannégy Vérmegye fiataljai, egyházi, a polgármesteri hivatal valamint civil szervezetek képviselői.
Nagy László unitárius esperes az egység hiányára hívta fel a figyelmet, arra, hogy két helyen lehet ünnepelni Marosvásárhelyen, „két helyen ünnepelünk de külön”. Kifejezte azon reményét, hogy jövőre az ünnepség a Kossuth és nem a Calarasilor utcában fog zajlani.
Az utca nevéhez kapcsolódó nézeteltérések már 2005-ben elkezdődtek, amikor a helyi tanács a 255 határozatban megszavazta azt, hogy a Calarasilor utca újból a Kossuth nevet viselje. A tanácsi határozatott a Vatra Romaneasca szervezet törvényre vitte és azóta is folyik a pereskedés ez ügyben. Forrás: erdon.ro

2010. március 16.

Méltóságteljes ünneplés Nagyváradon
Nagyvárad – A nagyváradi magyarság az idén is közösen emlékezett az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulójára Szacsvay Imre szobránál. Beszédek hangzottak el, majd koszorúztak.
A télies időjárás ellenére az idei március 15-i ünnepség alkalmából is hatalmas tömeg gyűlt össze Szacsvay Imre szobránál, hogy az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kitörésének 162. évfordulójára emlékezzen. Mint ahogyan az utóbbi években megszokottá vált, a rendezvényt közösen szervezte a Bihar Megyei RMDSZ a magyar történelmi egyházakkal, civil és ifjúsági szervezetekkel. Részt vettek a Magyar Polgári Párt (MPP), különböző tanintézetek, valamint a jelentősebb román politikai alakulatok, közintézmények és hivatalok képviselői is. A hagyományoknak megfelelően szentjobbi és diószegi huszárok, valamint cserkészek álltak díszőrséget, és közreműködtek a Kálmándi Fúvószenekar tagjai is. Az ünneplők kokárdát viseltek és néhány nemzeti színű zászló is feltünt a tömegben. Újdonságként a váradi George Coşbuc Általános Iskola néhány diákjai is fellépett (Tóth Zsófia, Fazekas Kriszta, Sebestyén Krisztina, Nemes Dóra és Dimény Eszter), Kiss Tünde tanárnő tanítványai Kossuth-nótákat és toborzó énekeket adtak elő.
Beöthy Ödön portré
A Himnusz elhangzását követően Szabó József helyi önkormányzati képviselő köszöntötte a sokadalmat, aki ezúttal a moderátor szerepét is elvállalta. Traian Băsescu államfő üzenetét Gavrilă Ghilea prefektus, Bajnai Gordon magyar miniszterelnök levelét Sándor Mátyás, a Magyar Köztársaság bukaresti nagykövetségének légügyi katonai attaséja, Emil Boc román kormányfő jókivánságait pedig dr. Sarkady Zsolt alprefektus olvasta fel. Ünnepi beszédet Biró Rozália alpolgármester, Zatykó Gyula, a Magyar Polgári Párt nagyváradi vezetője és Szabó Ödön, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke mondott, akik egyaránt a magyarság összefogásának fontosságát emelték ki.
Az ünnepség egyik érdekes momentumaként az RMDSZ-es politikus egy Beöthy Ödön-portrét nyújtott át dr. Sarkady Zsoltnak, arra hívva fel a jelenlevők figyelmét, hogy a főispán alakja méltatlanul marad ki a március 15-i megemlékezésekből. Arra kérte az alprefektust: a képet akassza ki a Prefektúra folyosóján lévő arcképcsarnokba, vagy ha oda nem lehet, akkor a saját irodájába.
A felszólalások után koszorúzások hosszú sora következett, majd huszárok vezette fáklyás menet indult a Fő utcán keresztül a Petőfi-szoborig. A méltóságteljes felvonulás incidensek nélkül zajlott le.
Ciucur Losonczi Antonius. Forrás: erdon.ro

2010. március 16.

Erős közösség ünnepe
Az autonómiakövetelések jegyében zajlottak a március 15-i megemlékezések
Szabad, egyenlő, testvéri életet, igazi demokráciát kell teremteni Erdélyben, Romániában – mondta tegnap Marosvásárhelyen Markó Béla szövetségi elnök az RMDSZ március 15-i központi ünnepségén. A politikus nem csupán az 1848-as forradalomra és szabadságharcra emlékezett beszédében, hanem a húsz évvel ezelőtti véres marosvásárhelyi eseményekre is.
A Székely himnusszal indult Marosvásárhelyen az RMDSZ központi március 15-i megemlékezése, ahol a mintegy tízezer résztvevő nemcsak a 162 évvel ezelőtti, hanem az 1990-es eseményekre is emlékezett. A Postaréten, a Székely vértanúk emlékművénél tartott központi rendezvényen zökkenőmentesen, csendzavarás nélkül ért véget az ünnep, ahol a szónokok között elsőként Markó Béla, az RMDSZ elnöke mondta el ünnepi beszédét.
Az 1848-as szabadságharc kirobbanásának évfordulója kapcsán úgy fogalmazott, hogy minden nemzet történetében vannak fontos állomások, a nemzeti szolidaritásnak olyan példái, amelyekre újból és újból emlékezni kell. „Sokan vitatják manapság, hogy mi értelme van a nemzeti büszkeségnek, és nem vezet-e nacionalizmushoz, más népek gyűlöletéhez. Nem, éppen ellenkezőleg, aki joggal büszke nemzete történelmére, mert van, amivel büszkélkednie, annak nincsen amiért másokat gyűlölnie vagy megvetnie” – hangsúlyozta Markó.
Szerinte különösen jó érzés magyarnak lenni március 15-én, ugyanis ekkor Kossuth Lajosék, Petőfi Sándorék végtelen szabadságszeretetére gondolunk. „Olyan hatalmas, olyan végtelen szabadságot akartak ők itt, Európának ezen a részén, hogy abból jutott volna bőven minden nemzetnek, és ha megvalósul az ő álmuk, senki sem lett volna híjával a szabadságnak errefelé. Akkor nem sikerült. De büszkék vagyunk rájuk, mert a magyar nemzet legszebb, legjobb énjét mutatták fel együtt, szolidárisan” – mondta el Markó Béla.
Markó Béla nem csak 1848-ra emlékezett beszédében, hanem a marosvásárhelyi Fekete Márciusra is
Az 1990-es marosvásárhelyi eseményekkel kapcsolatban a miniszterelnök-helyettes elmondta: az is szabadságharc volt, a marosvásárhelyi magyarok szabadságharca. „Ha akkor otthon maradnak a marosvásárhelyi és környékbeli magyarok Ernyétől Szovátáig, és ha nem állnak mellénk a cigányok, ma szétvert, megalázott közösség lennénk” – mondta szónoklatában Markó Béla.
Az ünnepi szónoklatok sorozatát Kelemen Atilla, az RMDSZ Maros megyei szervezete elnökének beszéde zárta, aki elmondta, Maros megyében 78 helységben ünneplik az 1848-as forradalom évfordulóját, de sok helyen emlékeznek a fekete március eseményeire is. Teremeújfaluban idősb Kiss Zoltánra emlékeztek, aki húsz évvel ezelőtt Marosvásárhelyen veszítette életét, amikor halálra gázolta a görgényvölgyieket szállító teherautó.
Nyerges-tetői tisztelgés a kötelességtudók előtt
A hideg, havas idő ellenére több százan gyűltek össze a Csíkkozmáshoz tartozó Nyerges-tetői emlékműnél tisztelegni azok előtt, akik 1849. augusztus 1-én Gál Sándor vezetésével megpróbálták feltartóztatni a Háromszék felől betörő orosz csapatokat. Korodi Attila RMDSZ-es képviselő beszédében azt a költői kérdést tette fel, hogy vajon ma hányan adnák fel kényelmüket a lövészárokért.
Gyerkó László szenátor azt emelte ki, hogy a nyergestetői csata a szülőföld védelmének a jelképe, amelynek a hősei olyan áldozatot hoztak, amelyet a mai székely is meg kell hozzon nap mint nap.
Székely zászló a csíki megyeházán
Ünnepélyes keretek között vonták fel tegnap a székely lobogót Hargita Megye Tanácsának székházára az 1848–49-es szabadságharc évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen. A kék-arany színű lobogót a megye zászlajának fogadta el nemrégiben a megyei önkormányzat, amint Borboly Csaba tanácselnök fogalmazott: „visszahelyezte jogaiba a közösségi jelképet”, „Nem éri fel a nemzeti zászlót, de a mi múltunk szimbóluma” – érvelt Borboly, hozzátéve: tiszteljük a román zászlót is, amely „a román barátainknak a legkedvesebb”.
Sokkal vehemensebb hangot ütött meg Veres Dávid, a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) csíkszéki soros elnöke, aki az autonómia kivívásának fontosságára helyezte a hangsúlyt, majd beszéde végén „Székelyföld nem gyarmat”, „Székelyföld szabad” jelszavakat skandálta.
Visszatérő motívum: Gábor Áron rézágyúja
Sűrű havazással indult, majd az ünnepség közben napsütésre váltott az idő Sepsiszentgyörgyön. A hideg ellenére szép számmal gyűltek össze a háromszéki megyeszékhely központjában az ünneplők. A várost piros-fehér-zöld kokárdákkal díszítették ki. A sepsiszentgyörgyi ünnepség az Erzsébet parki 1848-49-es emlékmű megkoszorúzásával kezdődött, majd a színház előtti téren felállított színpadon folytatódott az Emeld fel fejedet büszke nép című emlékműsorral.
A színpad előtt lovakkal vonult fel a Csillagőrző Egyesület, a 11. Székely Huszárezred hagyományőrző csapata és az uzoni Hagyományőrző Huszárok csapata. Az ünnepi beszédek fő gondolata Gábor Áron hazahozott ágyújához kapcsolódott. Köszöntőbeszédében Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester kiemelte: a negyvennyolcas harcok egyik „résztvevője” érkezett haza.
„Gábor Áron rézágyújáról van szó, melyet negyven év után hazahoztunk, mert a miénk, és mert a miénk, itthon kell maradnia. Amint ránézek, látom, hogy Gábor Áron kiáltja: »Lészen ágyú!«. Ez az optimizmus, ez a hit, amire ma is szükségünk van, hogy Székelyföld volt, van és lesz!” – mondta Antal Árpád és hozzátette: „egy ilyen nagy közös ügyünk Székelyföld demilitarizálása, földjeinknek a katonaságtól való mielőbbi visszaszerzése!”
Sepsiszentgyörgy polgármestere bejelentette, hogy az ünnepség helyszínén aláírásgyűjtésbe kezdenek, melyben kérik, hogy szolgáltassák vissza az eltulajdonított és militarizált területeket.
Ágyúval hívták a tömeget
Kézdivásárhelyen a hagyományőrző csapatok és a falvak felvonulása után Rácz Károly polgármester köszöntőjével kezdődött az ünnepség. Petőfi Sándor Talpra magyar című megzenésített verse Tolcsvay László előadóművész tolmácsolásában csendült fel, majd Tőkés László EP-képviselő, az EMNT elnöke szólt az ünneplő tömeghez, és a hazatért Gábor Áron-ágyúra mutatva kiemelte: „lészen nemcsak ágyú – ahogy mondta egykor Gábor Áron –, hanem lészen autonómia is”.
Kelemen Hunor művelődési miniszter beszédében kiemelte: szülőföldjére érkezett és mivel itthon érzi magát, nem jöhetett üres kézzel, hazahozta Gábor Áron egyetlen megmaradt ágyúját, amelynek itt a helye ma, és itt lesz holnap is.
A művelődésügyi miniszter beszédét egy „Lesz-e autonómia?” felkiáltás szakította meg, amire Kelemen Hunor azt válaszolta: mindennek eljön az ideje, és ha együtt cselekszünk akkor sikeresek leszünk. Háromszéken 19 órakor a maksai Óriáspincetetőn meggyújtották az őrtüzet, amelyhez 21 óráig minden település csatlakozott.
Traian Băsescu: a romániai magyarok legyenek büszkék „hármas identitásukra”
A romániai magyaroknak magyarságukra és román állampolgárságukra egyformán büszkének kell lenniük – ez az egyik fő gondolata annak a román elnöki hivatal által tegnap közzétett ünnepi nyilatkozatnak, amelyben Traian Băsescu államfő március tizenötödike alkalmából köszöntötte a romániai magyarokat.
A dokumentum szerint a romániai magyarok számára sokkal könnyebbé és természetesebbé vált a magyarságukból, valamint a román és az európai állampolgárságukból adódó hármas identitásuk vállalása most, amikor Románia és Magyarország is tagja „a nagy európai családnak”, és az állam modernizációjára, valamint a jólét megteremtésére irányuló közös célokkal rendelkeznek.
Emlékeztetett arra, hogy a kommunista diktatúra idején az emberi jogokat és a nemzeti kisebbségek jogait semmibe vették az akkori hatóságok, az elmúlt húsz évben azonban visszafordíthatatlan lépéseket tett Románia a sokszínű és demokratikus társadalom kiépítésére, ahol a nemzeti kisebbségek jogait az alkotmány, de újabban a Lisszaboni Szerződés is szavatolja.
Emil Boc miniszterelnök ünnepi köszöntőjében méltatta a Románia és Magyarország, valamint a románok és a magyarok közötti viszony elmúlt években tapasztalt fejlődését. Rámutatott: ezt a viszonyt ma már a barátság, az együttműködés és a kölcsönös tisztelet jellemzi, és megköszönte a romániai magyaroknak, hogy a románok erőfeszítéseivel együtt hozzájárultak annak kiépítéséhez. Boc az RMDSZ szerepét is méltatta, amely – mint írja – komoly kormánypartnerré vált.
Antal Erika, Inczefi Tibor, Kovács Zsolt. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)

2010. március 16.

Nagydob és szalmaszál
A romániai magyarság sorsán segítő politikai bátorság nem a melldöngetés, hanem a következetes, építkező munka.
„A különböző sajtónyilatkozatok, médiaszövegek, honlapok és más kommunikációs eszközök felhasználása ellenére világosan kell látni: a Székely Nemzeti Tanács vagy a nevében beszélők bármilyen állampolgárhoz hasonlóan, az alkotmány biztosította vélemény- és szólásszabadság alapján játszhatnak intézményesdit, szólhatnak bármiről, elfogadhatnak bármit, de annak nincsen semmiféle politikai vagy jogi következménye.”
Kommunikációs utóhatásai azonban lehetnek, hiszen a politikai zűrzavarban eligazodni nem akaró, vagy attól magát távol tartó románság egy része felkapja majd és ismételgeti a számára nem tetsző kulcsszavakat, kiborítja az RMDSZ vagy éppen a parlament asztalára, akadályozva így a nagy nehezen újból napirendre tűzött kisebbségi törvénytervezet érzelemmentes, ésszerű és tényszerű megvitatását.
Az SZNT nagypolitizálni akar, de ehhez nincs sem elméleti, sem gyakorlati mozgástere. Az önrendelkezés nem a fellengzős kinyilatkoztatások, nem a szóvirágok, hanem a folyamatos építkezés függvénye és építkezni csak az tud, akinek meg vannak a hozzá szükséges eszközei.”
Mintegy öt héttel ezelőtt írtam le ezeket a szavakat itt az Új Magyar Szóban, és nyilvánvalóan nem a próféta, hanem a székelyföldi és a romániai helyzetet nem a közhelyek felszínén, hanem részleteiben, a hétköznapok apró történéseiben is meglehetősen jól ismerő újságíró szólt belőlem.
Azóta az SZNT Sepsiszentgyörgyön megjátszotta az intézményesdit – és mi lett a következménye? Amint az várható volt, különösképpen a román kereskedelmi televíziók felkapták a hírt, a romániai magyarság témájában teljesen járatlan tudósító lányok elcsicseregték magukat, aminek kettős lett az eredménye: a józan román politikusok, újságírók és elemzők elmondták, hogy a sepsiszentgyörgyi gyülekezet a legjobb esetben is valamiféle szimpózium, semmiféle jogi következmény nélkül, különben is Romániában alkotmányos rend és szólásszabadság van, mindenki azt mond, amit akar, a gunyorosabbak úgy gondolták, hogy saját lakásukat kinevezik önálló köztársaságnak és ott a japánt teszik meg hivatalos nyelvnek, hogyha már a székelyek nagygyűlésén kínai jeleket is lehetett látni, a román nacionalisták azonban megkapták az újabb tápszert ahhoz, hogy éppen március 15-e előtt Erdély nagyobb városaiban hatalmas román lobogókkal vonuljanak ki az utcákra, a szórványban pedig azok a magyarok is bevonuljanak a templomokba, akik úgy gondolták, hogy ezután mindig szabadon ünnepelhetnek.
És ami még következik: az RMDSZ-szel koalíciós, demokrata-liberális párton még néhányat csavarnak az ellenfelek, nehogy elfogadja a kisebbségi vagy éppen a regionális újrafelosztásra vonatkozó törvényt, mert lám mivel jár, az ország testéből, szívéből szakítanak ki darabokat és így tovább, hallottuk és ismerjük már a folytatás valamennyi változatát.
És mit mond majd az SZNT és annak híres-nevezetes házbizottsága, amelynek beintésére Sepsiszentgyörgyön az egykori kommunista román parlamentet megszégyenítő gyorsasággal, a közgondolkodásra utaló bárminemű vita nélkül fogadtak el más dokumentumokból összefércelt szövegeket? Hogy roppant sikeresek vagyunk, mert megint a közbeszéd tárgyává tettük az autonómiát.
Sajnos, még a minket megértő román értelmiségiek szemében is az ilyesfajta közbeszéd – közröhej. Éppen azt a higgadtságot, nyugodtságot, kiegyensúlyozottságot, megfontoltságot, a körülményeket mindig figyelembe vevő bölcsességet – ha úgy tetszik, a gondolkodás méltóságát – próbálja aláásni, amely a romániai magyarságot összességében jellemzi.
És ugyancsak szomorú az is, hogy a légüres térben élő, egyre-másra frakciózó SZNT mellett a Magyar Polgári Párt hitelét vesztett vezetőségének is csupán arra futja erejéből, hogy bármilyen pótcselekvés jellegű szalmaszálban megkapaszkodjon.
A magyar nyelvben a bátorság és a butaság is egyazon betűvel kezdődik, de tartalmukban óriási a különbség. A romániai magyarság sorsán segítő politikai bátorság nem a melldöngetés, hanem a következetes, építkező munka. Hiszen nagydobbal még a verebet sem lehet megfogni, nemhogy az autonómia kék madarát.
Székedi Ferenc. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)

2010. március 16.

Tőkés: internetre a szekusokkal
A Kollektív Emlékezet Virtuális Gyűjteményének létrehozását kezdeményezte Tőkés László EP-képviselő a hét végén Nagyváradon megtartott sajtótájékoztatóján. A kezdeményezés célja, hogy mindazok, akik kikérték dossziéjukat a Szekuritáté Levéltárát Átvilágító Országos Tanácstól (CNSAS), tegyék közzé azt annak érdekében, hogy segítse a további vizsgálódásokat, és fény derüljön az összefüggésekre.
A virtuális gyűjtőhely megvalósításáért munkacsoportokat kívánnak létrehozni, mondta el Szilágyi Zsolt, az EP-képviselő munkatársa. Tőkés feltárta, volt sógora, Bartha Tibor, ma Budapesten élő ortopéd orvos a CNSAS-nál fellelhető dokumentumok alapján a „Stelian” nevű ügynökkel azonosítható, aki folyamatosan megfigyelte családjukat, az esküvőtől kezdve, majd 1989 után azonnal Magyarországra távozott.
Elmondta továbbá, hogy a Szekuritáté tisztjeinek, tartótisztjeinek, kollaboránsaik és a megfigyeltjeik névjegyzékének nyilvánosságra hozatala igen nagy felzúdulást keltett egyházi és közéleti körökben. Tőkés meglepődve tapasztalta, hogy míg korábban azért bírálták, mert „csak” a besúgókat leplezte le, most a tartótisztek névsorának közzétételéért is támadják.
A megtisztulás érdekében azt javasolta, hogy a volt kollaboránsok kérjék ki, és tegyék közzé dossziéikat, leplezzék le tartótisztjeiket, hozzák nyilvánosságra azok nevét, akikről jelentettek.
A protestáns egyházak alternatív átvilágítást végeznének
Szakmai egyeztető fórumot hoztak létre az erdélyi történelmi protestáns egyházak, amelynek célja az egyházak átvilágításával kapcsolatos tapasztalatok megosztása. A szakmai egyeztető fórum nagyban megkönnyítené az egyházak átvilágításának folyamatát – fejtették ki véleményüket az erdélyi protestáns egyházak képviselői.
A létrehozott fórum elsődleges célja az, hogy lehetőséget biztosítson az egyházak átvilágítása során szerzett tapasztalatok megosztására, a közérdekű információk kölcsönös ismertetésére, valamint az állami szervek egyházi életbe való beavatkozásának összehangolt feltárására. A fórum a felesleges feszültségek előidézésének megakadályozását is szolgálja: az egyházak módszeres, összehangolt munkájukkal bebizonyíthatják, hogy a fórum lényege a múlt tisztázása, nem az egyes érintett személyek lejáratása.
A szakmai egyeztető Fórum alapító nyilatkozatát az Erdélyi Református Egyházkerület, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület, az Erdélyi Unitárius Egyház, valamint a Romániai Evangélikus–Lutheránus Egyház képviselői írták alá.
Totka László. Forrás: Új Magyar Szó (Bukarest)

2010. március 16.

Megzavart emlékezés
Rendőri beavatkozás zavarta meg a tegnapi kolozsvári ünnepségsorozatot, a hatóságiak három egyetemista lányt, és egy öltözetén fasiszta jelszavakat viselő férfit kísértek be az őrsre. Az Új Magyar Gárda Székely Szakasza „Székelyföld nem Románia!” feliratú molinót hordozott. Nagyszabású rendezvénysorozattal emlékezett idén az 1848–49-s forradalom és szabadságharc kitörésére tegnap a kolozsvári magyarság és diákság. Azonban a rendezvénysorozat 15 órára, a Főtérre tervezett Forradalmi sétatér, élő szoborpark, kokárdakészítés, korabeli műhelyek elnevezésű programja elmaradt, miután a rendőrök bekísértek az őrsre három történelem szakos egyetemista lányt. A hatóságiak szerint a diákok a városháza engedélye nélkül tüntettek.
B. R., az előállított lányok társa a Krónika kérdésére elmondta, a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) kérte fel őket, hogy készítsenek egy, a ’48-as eseményeket bemutató tablót. „Az időjárás közbeszólt, és a nagy szél miatt a magyar színház előzetes ígérete ellenére nem adta kölcsön azokat a pannókat, amelyekre a képeket akasztottuk volna. Ezért a KMDSZ vezetésével közösen úgy döntöttünk, hogy a Mátyás-szoborcsoport elé, a kerítésre fogjuk felaggatni a képeket. Két rendőr belénk kötött, és azzal vádolt, hogy tüntetünk és provokatív a kiállításunk” – mesélte a történelem szakos egyetemi hallgató.
B. R. szerint a képek a ’48-as forradalom híres személyiségeit, azok tevékenységét mutatták be. A lány szerint a rendőröket az akkori viszonyokat megjelenítő térkép zavarta, amelyet Nagy-Magyaroszág térképeként értelmeztek, és azt állították: Romániát sértő felirat szerepel rajta. A lányokat bekísérték az őrsre, ahol vallomást írattak alá velük és a KMDSZ vezetőivel, majd a térképet elkobozták. Egyelőre nem tudni, megbírságolják-e őket.
„Székelyföld nem Románia!”
Délelőtt több mint ötszáz kolozsvári magyar, elsősorban diák vonult rezesbanda kíséretében a Protestáns Teológiai Intézet elől a Szent Mihály-templom elé. A magyar és székely zászlóval felszerelkezett tömeg végig énekelt a szűk félórás séta során. A Gábor Áron rézágyúja, a Kossuth Lajos azt üzente és az Édes Erdély kezdetű dalokat többször is ismételték.
Az ünneplő tömeg elején Cseke Attila egészségügyi miniszter, László Attila kolozsvári alpolgármester, Fekete Emőke, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke és Szilágyi Mátyás, Magyarország kolozsvári főkonzulja állt. A mintegy kétszáz méteres sor vége felé az Új Magyar Gárda Székely Szakaszának képviselői „Székelyföld nem Románia!” feliratú molinót tartottak maguk előtt, és árpádsávos zászlókat lengettek. Kérdésünkre, hogy kolozsváriak-e, csak annyit feleltek: hírzárlat van.
Egyiküket bevitték a rendőrségre fasiszta jelképek viselése miatt. A rendőrség szerint a férfi karján halálfej volt látható, és egy gótikus betűkkel írt német nyelvű felirat: „Meine Ehre heißt Treue” (Becsületem a hűség – az SS jelmondata). A férfi ellen büntetőjogi eljárás indul.
Az istentiszteletet követően az időközben másfél ezresre duzzadt ünneplő tömeg a Biasini-szálló elé vonult, ahol megkoszorúzta a Petőfi-emléktáblát. Az ünnepi felszólalások sorát Cseke Attila és László Attila nyitotta. Szilágyi Mátyás beszédébe kifejtette: felemelő érzés számára, hogy a kolozsvári fiatalság egyre szabadabban ünnepelheti az összmagyarság egyetemes ünnepét. Ezt követően a rendezvénysorozatot szervező kilenc ifjúsági szervezet olvasta fel a maga 12 pontját.
Ebben a Kossuth utca nevének és a Mátyás-szoborcsoport magyar feliratának a visszahelyezését, az önálló állami magyar egyetem és Kolozsvár egykori címerének a visszaállítását kérik. Követelik továbbá a funari örökség – a jelenlegi címer, a magyargyalázó plakettek és emléktáblák – végleges eltüntetését, magyar feliratokat, kétnyelvű utca- és eligazító táblák kihelyezését, a magyar nyelvhasználat biztosítását a közigazgatásban, egészségügyben és igazságszolgáltatásban, valamint a román hatóságok és szélsőséges szervezetek magyarellenes megnyilvánulásainak megszüntetését.
Kiss Előd-Gergely. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

2010. március 16.

Borzolja a kedélyeket Bukarestben a SZÖN
„Világos, egyhangú álláspontot vár Traian Băsescu államfőtől és Emil Boc miniszterelnöktől a Szociáldemokrata Párt a hét végén Sepsiszentgyörgyön megrendezett Székely Önkormányzati Nagygyűlésen (SZÖN) elfogadott alkotmányellenes határozatok ügyében” – jelentette be tegnap Ecaterina Andronescu, a PSD alelnöke.
Mint hangsúlyozta, Romániában példaértékű a kisebbségpolitika, sőt szerinte pozitív diszkrimináció is szerepel a román törvénykezésben a kisebbségeket illetően. Éppen ezért szerinte az ország vezetőinek határozott álláspontot kell az ügyben megfogalmazniuk, s meg kell védeniük az alkotmányt.
Az önkormányzati nagygyűlés miatt Radu Câmpeanu, a Nemzeti Liberális Párt képviselője is a kormányt és Traian Băsescut szólította fel, hogy tegyenek lépéseket a magyar nyelv hivatalossá tételét követelő döntések ellen. Szerinte a magyarok megnyilvánulásai kezdik veszélybe sodorni Románia egységét. „Elsősorban a kormány, valamint az államfő feladata, hogy intézkedjen az ügyben, hivatalosan és komolyan leszögezze, hogy az ország egysége nem képezheti vita tárgyát, valamint azt, hogy a székelyek kijelentései felelőtlenek, s ellentmondanak a román állam egységének.
A kormány és az államfő feladata meghozni a szükséges intézkedéseket, mivel a dolgok alakulása veszélyes lehet országunk nyugalmára” – hangoztatta tegnap Radu Câmpeanu, leszögezve, mint egykori politikai menekült, tudja, milyen hatást tud kiváltani a külföldiek szemében a „Romániából gerjesztett hazugságpropaganda”.
Eközben parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását és a belügyminiszter székelyföldi látogatását kérte Ioan Selejan Hargita és Kovászna megyei ortodox püspök. Az egyházi vezető is a hétvégi Székely Önkormányzati Nagygyűlés miatt aggódik, szerinte a hatóságoknak sürgősen ki kellene vizsgálniuk az egyebek között a magyar nyelv hivatalossá tételét követelő sepsiszentgyörgyi rendezvényt. Az ortodox püspök aggodalmát fejezte ki ugyanakkor amiatt, hogy hétfőn – a március 15-i megemlékezés alatt – a székely zászlót is kitűzték a román lobogó mellé a megyei önkormányzat székhelyének a homlokzatára. Az ortodox püspök ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy az itt élő románság kisebbségben van, és szükségük van az állam védelmére.
Ugyanakkor tegnap a Konzervatív Párt (PC) mintegy ötven szimpatizánsa – többnyire nyugdíjas – vonult az RMDSZ bukaresti székháza elé tiltakozva Románia szétszabdalása ellen. „A román nyelv az egyetlen hivatalos nyelv”, „Románia egységes nemzetállam”, „PC nem engedi meg az ország területének szétszabdalását”, „Nem Románia szétszabdalására” – állt egyebek mellett a tiltakozók által kifeszített molinókon. Az akció mintegy tíz percig tartott.
Bálint Eszter. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

2010. március 16.

Gyanús március 15.
A ’48-as eszméről, a nemzeti ébredésről, a márciusi ifjakról, a Nemzeti dalról, a Tizenkét pontról kellene most. Hogy miért március 15. a legszentebb ünnepe a magyarnak, akire egy egész világ felnézett 162 évvel ezelőtt, és vett példát haza- és szabadságszeretetből.
De legalább arról, ami gyermekkori olvasmányélmények alapján kitörölhetetlen marad az emlékezetben: a magukat a hívó szóra a birodalom, Európa minden tájáról hazaverekedő magyar huszárokról, elkötelezettségükről. Vagy csak úgy egyszerűen arról, amire igennel válaszolunk, amikor az ötéves nekünk szegezi: apa, mi magyajok vagyunk? Azaz a lényegről.
De nem lehet, még nem. Húsz éve szisztematikus gyanakvás övezi az erdélyi magyart március 15-én: fókuszban másfél millió potenciális revizionista. Ha szobrot akar emelni Kossuthnak, Petőfinek, Bemnek, ha huszáregyenruhát ölt, ha felvonul a piros-fehér-zöld alatt, kokárdát tűz a mellére, akkor olyan nincs, hogy bele ne magyaráznának Nagy-Magyarországot, nosztalgiát, szeparatizmust. Két évtized sem volt elegendő megtanulni, hogy 1848. március 15., illetve 1990. március 19–20. nem egymásból következő eseménysor, és hogy a gyertyás-könyves jogkövetelést nem szabad összemosni a fegyveres küzdelemmel, a „csak” ünnepelni vágyó gyalogmagyart a fekete bomberdzsekit, bakancsot meg barettsapkát hordó, vagánykodó székely gárdistával.
Értelmiségiek bizonygatják, mennyire kedvelik, sőt tisztelik a magyart, elvégre Jonival, Locival rúgták a bőrt a grundon, tinédzserkori szerelmük egyikét Ildikónak, Erikának hívták, nem létezik itt semmiféle konfliktus többségi és kisebbségi között, az egész műbalhét a politikusok szítják az anyanyelvhasználattal, magyar egyetemmel meg autonómiával. Dehogy van itt magyarfóbia, kérem! Aztán mégis a szobortalapzatot, kopjafa tövét, emléktábla oldalát koszorúzók adják az egész napos bréking nyúzt, a magyar legyen büszke román állampolgárságára, de ne magyarkodjon, és természetesen, érezze csak itthon magát – de csakis jó románként. Ha viszont ünnepelni akar, akkor azt tegye meg otthon. Értsd: odaát. Addig is, amíg itthon teszi, rendelni kell mellé rendőrt, sok-sok egyenruhás és civil rendőrt.
Tessék mondani, szabad magyarnak lenni?
Rostás Szabolcs. Forrás: Krónika (Kolozsvár)

2010. március 16.

Címer és pecsét a Székelyföldön
Csíkszereda – Székely címerekből és pecsétekből nyílik kiállítás a csíkszeredai megyeháza galériájában március 18-án, csütörtökön 16 órai kezdettel.
A tárlat átfogó képet nyújt a székelység képviseleti, helyhatósági és egyházi szervezetei által használt szimbólumokról a 15. századtól napjainkig, bemutatja a látogatónak a székely nemzet régi és újabb címerét és címeres pecsétjeit, azok különböző alkalmakkor és helyeken való ábrázolását. A kiállított pecsétek reprodukciók, részben a címer és pecsét használatát engedélyező kiváltságleveken megadott színes rajzok és pecsétnyomók, részben viasz-, felzetes vagy tuslenyomatok.
A székely szimbólumok használatának kérdésébe a szakma csak a közelmúltban kapcsolódott be, akkor, amikor igénnyé vált a régi szimbólumok megismerése. A kezdeményező Hargita Megye Tanácsa volt, amelynek támogatásával létrejött a Székely Címer-, Pecsét- és Zászlótörténeti Munkacsoport. Ebben olyan szakemberek vállaltak munkát, akik több éve vagy évtizede szakmai megalapozottsággal kutatták és kutatják a székely jelképeket, és arra törekedtek, hogy a szimbólumok feltárásával közkinccsé tegyék azokat. Forrás: erdon.ro

lapozás: 1-30 ... 751-780 | 781-810 | 811-840 ... 4051-4068




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék