udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
6943
találat
lapozás: 1-30 ... 211-240 | 241-270 | 271-300 ... 6931-6943
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2014. január 16.
A tulajdonos tudta nélkül került lakat a Lázár-kastélyra
Rég nem lépte át a kastély küszöbét, a továbbiakban nem is szándékszik megtenni. Január 16-án is az alpolgármester jelenlétét kérte, amikor végigvezetett az ingatlanban, melynek ő az egyik tulajdonosa. Vormair István kijelentette: a pert azért indította, mert nem volt, akivel tárgyalni. Még arról sem értesítették, hogy lakat kerül a kastélyra, elszállítják a műalkotásokat.
A Lázár-kastély körül kialakult újdonságokról, a bezárásáról és a festmények elszállításáról Vormair István vallja: őt senki nem értesítette. A tőszomszédságban lakó, a kastélyból 2/24-ed részt tulajdonának tudó polgár portálunknak arról is beszélt, miért kezdte követelni a szakértő által megállapított magas bérleti díjat. Az okot röviden így határozta meg: „nem volt, akivel szóba állni, kénytelen voltam bírósághoz fordulni”.
A visszaigénylés kálváriája
A három kastélytulajdonos egyike, Vormair István, a volt gazdatiszt leszármazottja az egyetlen, aki Szárhegyen él. Ő volt az első, aki az ingatlan-visszaigénylést elindította. Mint mondja, többen akadályozták, hogy jogos tulajdonához jusson. Már 2001-ben azzal kellett szembesülnie, hogy kérését a kulturális központ igazgatója öt-hat hónapon át magánál tartotta, nem továbbította. Aztán a helyi önkormányzat öt évig húzta az időt, aztán közölték, nem ismerik el jogosultságát, csak a másik két tulajdonos követelését. „Peres úton kellett bizonyítsam igazamat, szembeállt velem a helyi és megyei tanács és a két másik tulajdonos is, úgy vélem, őket félrevezették” – mondta Vormair. A hosszú procedúrát követően, melynek része volt az is, hogy a kolozsvári kriminalisztikai intézet vizsgálta az adásvételi szerződés hitelességét, a legfelsőbb bíróságon is megszületett a határozat: vissza kell szolgáltatni a jogos tulajdont. Igaz, a végén végrehajtóhoz is kellett fordulni, de sikerült visszaszerezni a 2/24-ed részt a kastélyból.
Egyezségkötés a bérlővel
Miután tulajdonos lett, Vormair István a megyei önkormányzat kérdésére elmondta, ő a közjó érdekében ingatlanrészét bérbe adja a benne tevékenykedőknek a törvény által szabott három évre, a kapott bérleti díj nyolcvan százalékát egy bankszámlán tartja, majd a kastélyra fordítja. „A szerződésben benne volt, hogy a törvény értelmében megszabott bérleti díjat köteles a bérlő fizesse, ugyanakkor az állagmegőrző javításokat is el kell végezze. Ezt kérem, mindenki jól jegyezze meg” – fogalmazott Vormair, további részleteket olvasva fel az aktából, miszerint a bérlő kötelessége az épület épségét megtartani, karbantartani, hogy károsodás ne érhesse. „Ez azt jelenti, hogy ha a tetőről leesik tíz cserép, akkor ő azokat felrakja. Ez érvényben volt 2013. szeptember 8-ig, és ez idő alatt számtalanszor hívtam fel a megyei tanács figyelmét, dossziészámra vannak az aktáim, hogy a szükséges, állagmegőrző javításokat el kell végezni. Ígéretet kaptam, de nem lett belőle semmi” – szögezi le a kastélytulajdonos.
Ingyenes bérleti időszak
A szerződés időtartamának lejártát követően tárgyalásra került sor a megyei tanács képviselőivel, újabb ígéret hangzott el a munkálatok elvégzésére a következő időszakban, mikorra díjmentesen kérték használatba a kastélyt. „A haszonkölcsönről szóló szerződésben is szerepelnek a kölcsönvevő kötelezettségei, köztük az, hogy jó tulajdonoshoz méltóan használja és karbantartja az épületet, rendeltetésének megfelelően használja, a szerződés lejártakor pedig köteles az ingatlant visszaadni. 2013. november elsejéig szólt az újabb megállapodás, s csak annyit csináltak, hogy vásároltak négyszáz darab cserepet, ami az összfedélzet egy százalékára sem volt elegendő. S ezek után kérik, hogy adjam tovább is ingyen nekik használatra. Hogy legyen nekem bizalmam ezek után?” – teszi fel a kérdést Vormair.
Szemet szúró pénzköltések
„Igazat adok a jogásznak abban, hogy egyszerre nem lehet százezreket költeni, de nem kellett volna várni, amíg ilyen nagyra nőnek a javítási költségek. A szerződésben az van, hogy a tulajdonosnak olyan állapotban kell számba adni az épületet, amilyenben 2001-ben, a kérésem letételekor volt” – mondja a tulajdonos, majd példákkal áll elő olyan pénzköltésekre, amelyek szerinte indokolatlanok voltak, amelyeket a kastély állagmegőrzésére is lehetett volna fordítani. „Az intézménynek 14 alkalmazottja van. Hozzá tartozik a vendégház, de ott maximum négy személynek van dolga, tízen a kastélynál lehetnek. Ez sok, de nem lenne vele gond, ha még nem lenne több mint huszonnégy személlyel szerződés különböző munkálatok elvégzésére. A képeket papíron annyit forgatták, hogy ha ez a valóságban megtörtént volna, már nem lenne rajtuk festék. Erre lettek elszámolva pénzek, és amit mondtam, mindenre dokumentumom van. Én állítom, ha akkora a krízis, mint amekkoráról beszélnek, akkor nem kellett volna így költekezni. Egy gazdaember három, esetleg öt személyt tartana, de azok, ha leesik egy cserép, rögtön helyretennék. Csak megjegyzem, olyan a gazda, hogy miután az eső befolyt a Lovagterembe, egy nagy nejlont húztak ki a tetőtérbe, így oldotta meg a problémát” – fogalmazott a tulajdonos.
Párbeszéd híján pereskedés
Vormair állítja, többször írt levelet a megyei önkormányzat elnökéhez, azokban felsorolta a rendellenességeket, kitért arra is, a központ alkalmazottjai hogyan tárgyalnak vele, mint tulajdonossal, hogy minden tiszteletmegadást mellőznek: „Azt is mondták nekem, amikor felhívtam a figyelmüket, hogy a kapubástyáról hiányoznak cserepek, hogy Vormair hozzon létrát, s tegye fel a cserepet. Hát ez miféle magatartás?” De nemcsak vele bánnak bárdolatlanul bizonyos személyek, állítja, hanem a turistákkal is. Arról is írott, sajtóban megjelent panaszt tartogat aktacsomójában. Mint mondja, november közepén is asztalhoz ült Borboly Csabával, a megyei közgyűlés elnökével, ígéret volt, hogy külön könyvelésbe kerül a Lázár-kastély pénzforgalma, az igazgatással is más személyt bíznak meg itt. Mivel változás nem történt, ilyen formában a folytatást sem akarja, Vormair az igazságszolgáltatás útján kéri a szakértő szerint megállapított bérleti díjat. „Nem volt, akivel értekezni, nem maradt más választásom, mint a bírósági utat választani a bérleti díj ügyében. Nem volt párbeszéd. Még most sem tájékoztatnak a dolgokról, azt sem közölték, hogy bezárják a kaput, elviszik a festményeket” – mutatott rá Vormair.
Számonkérés következik
A kastélytulajdonos szerint nem menekül meg a bérlő a számonkéréstől, illetve november elsejétől a bérleti díj kifizetésétől sem azáltal, hogy lakatot tett a bejáratra. Ameddig nem kerül sor hivatalos átvételre, átadásra szakértő jelenlétében, aki igazolja, hogy eredeti állapotban kerül vissza gazdájához az ingatlan, az ügy nincs lezárva. Vormair ragaszkodik a pontos elszámoláshoz, addig nem látja lehetőségét, hogy bármilyen formában is beszélni lehessen a kastély újranyitásáról, turistafogadásról. Leszögezi: ő egy a három tulajdonos közül, társaival ez ügyben részéről nem történt egyeztetés.
Balázs Katalin
Székelyhon.ro,2014. január 16.
A külhoni magyarok támogatását célzó pályázatokat hirdettek meg - A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. meghirdette a Magyarország határain kívül élő magyarság szülőföldjén történő egyéni és közösségi boldogulásának, anyagi, szellemi gyarapodásának elősegítését, kultúrájának megőrzését célzó pályázatokat - közölte az alapkezelő csütörtökön az MTI-vel.
Közleményük szerint "A magyar kultúráért és oktatásért" központi és regionális pályázati, valamint a "Szülőföldön magyarul" támogatási programra lehet pályázni.
A pályázatokat január 15. és március 14. között, eltérő beadási határidőkkel lehet benyújtani a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-hez vagy az alapkezelő által megbízott közreműködő szervezetekhez.
A pályázatok benyújtásával és a felhívásokkal kapcsolatos információkat az alapkezelő honlapján, a www.bgazrt.hu címen érhetik el az érdeklődők - írták.
(MTI)2014. január 16.
KUTATÁSI JELENTÉS
Milyen kihívásokkal szembesül a csángó oktatási program?
2012 tavaszán és őszén terepkutatás történt Csángóföldön, mini-PISA-felmérést is végeztek a gyerekek körében. A legnagyobb gond a pedagógiai végzettséggel rendelkező tanárok alacsony száma és a körükben tapasztalható fluktuáció.
2012 tavaszán és őszén a Teleki László Alapítvány támogatásával és megrendelésére Csángóföldön, Kárpátalján és Vajdaságban felmérések készültek a szórványoktatás hatékonyságáról. A kutatást dr. Papp Z. Attila, az MTA Társadalomtudományi Kutatóközpont Kisebbségkutató Intézetének igazgatója vezette.
A kutatás eredményeit először 2013 januárjában az MTA TK Kisebbségkutató Intézetben, majd pedig áprilisban és novemberben tudományos konferenciákon mutatták be. Az alábbiakban a kutatási jelentés Csángóföldre vonatkozó megállapításait ismertetjük kivonatolva.
A jelentésből kiderül, a Csángó Oktatási Program keretében a 2012/2013-as tanévben 26 helyszínen zajlott magyar oktatás, ezek közül 18 helyszínen az állami iskolában, fakultatív órák keretében, önálló tantárgyként tanulták a gyerekek a magyar nyelvet. A iskolán kívüli foglalkozásokon részt vevő gyerekek száma 1700–1800 körüli, míg az állami oktatási rendszerben magyarul tanuló diákok száma kb. 1050 volt.
A kutatás keretében Csángóföldön interjúkat készítettek a csángó oktatási programban érintett szereplőkkel: pedagógusokkal, szülőkkel és diákokkal 2012 májusában (Lészpeden, Nagypatakon, Lujzikalagorban, Csík faluban és Pusztinán). A kutatók a programhoz kapcsolódó nehézségeket is próbálták feltárni.
Az oktatási program legnagyobb kihívásai:
a pedagógiai végzettséggel rendelkező tanárok alacsony száma, a tanárok körében tapasztalható fluktuáció és az utánpótlás kérdésének megoldatlansága.
Az oktatási felelőssel készített interjúból kiderült, hogy a programban 24 helyszínen oktató 47 pedagógus közül egyetlen személy rendelkezett magyar szakos tanári végzettséggel, illetve volt néhány középiskolai vagy felsőfokú óvónői/tanítónői képzettséggel rendelkező oktató. Ez nem csupán az oktatási program minőségét befolyásolja, hanem a magyarórák iskolai bevezetése esetén az oktatók számára hátrányt jelent, ha nem rendelkeznek pedagógiai végzettséggel – áll a kutatási jelentésben.
Előzmények
2012. január végén az oktatási programot működtető MCSMSZ vezetősége lemondott amiatt, hogy a mintegy 140 millió forintos éves költségvetésének felét biztosító magyar állami támogatást nem kapta meg. Döntésükhöz az is hozzájárult, hogy két magyarországi alapítvány - a budapesti Teleki László Alapítvány, illetve a budapesti Moldvai Magyar Oktatásért Alapítvány (AMMOA) - Romániában egy újabb alapítványt szeretett volna létrehozni, és a moldvai magyar oktatás ügyére szánt magyar állami támogatást az MCSMSZ helyett a továbbiakban ez az új szervezet kapta volna. Mint kiderült, a Teleki László Alapítvány az azelőtti évben megbízást kapott a magyar államtól az MCSMSZ pénzügyi átvilágítására, mely során hiányosságokat tapasztaltak. A moldvai magyar oktatási program lebonyolításában presztízzsel és tapasztalattal rendelkező MCSMSZ védelmében több szervezet és magánszemély kiállt, végül a kialakult nyilatkozatháborúban a magyar kormány a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségét (RMPSZ) kérte fel az oktatási program koordinálására. Az MCSMSZ-től 2012 februárjától vette át a Csángó Oktatási Program felügyeletét az RMPSZ. A lemondott vezetőség több tagja együttműködési megállapodást kötött az RMPSZ-szel. Először február-áprilisra szóló ideiglenes megbízatásról volt szó. Az átmenet sem volt botrányoktól mentes, egy „külsős válságmenedzser” vitatható döntéseket hozott, míg aztán Márton Attila lészpedi tanár lett az új oktatási felelős 2012 márciusától. 2012 májusában az RMPSZ mind a magyar kormány, mind a magyarországi magántámogatásokat a program számára becsatornázó AMMOA képviselőivel aláírta a megállapodást a program működtetéséről, és azóta is koordinálja az oktatási programot. Az utolsó nyilatkozat a témában: „Mi azt látjuk, hogy amióta az RMPSZ átvette a programot, a program bővült. Húsz-huszonöt százalékkal több gyerek vesz részt az oktatásban, négy új faluban tudtuk elindítani az oktatást. Olyanok, akik korábban kiléptek a programból és önállóan szervezték meg az oktatást, most visszaléptek a programba. Mindezt a korábbi költségek kétharmadából hozza ki az RMPSZ. Mindemellett ott van a megfelelő minőség-ellenőrzés és a magasabb szakmai színvonal, úgy, hogy a programban résztvevő oktatók is kiszámíthatóbb bérezéssel, magasabb jövedelemmel vesznek részt a programban. Ami a számokat illeti, két forrásból tevődik össze a program támogatása, és ebből tevődött össze korábban is. Az egyik, amit a magyar kormány ad, a másik a keresztszülői támogatások. Ez összesen eddig 150 millió forintot tett ki. Most 90 millió forintból tudunk több gyereket elérni, magasabb szakmai színvonal mellett.” (Répás Zsuzsanna, 2013 október.)
Probléma a magas fluktuáció
A 24 helyszínből a 2011/2012-es tanévben kilenc helyszínen tanítottak az előző tanévhez képest teljesen új pedagógusok, akik korábban vagy nem vettek részt az oktatási programban, vagy más helyszínen tanítottak, további négy helyszínen pedig a már több éve ott dolgozó pedagógusok mellé kerültek be új pedagógusok – derül ki a kutatásból. A 2012/2013-as tanév szintén nagymértékű fluktuációval indult, a helyszínek felén új pedagógusok (is) tanítottak.
Az interjúalanyok szerint a fluktuáció szorosan összefügg egyrészt azzal, hogy az oktatási programba bekerülő pedagógusok egy része nincs tisztában a helyi viszonyokkal, nincs felkészülve arra, hogy milyen kihívásokkal kell szembenéznie Csángóföldön, és emiatt egy-két év után kilép a programból, vagy esetleg indulásból nem is tervez hosszabb távra, hanem rövidtávú tapasztalatszerzésként fogja fel az egészet. A szakképzettséggel rendelkező magyarországi oktatók számára pedig nagy nehézséget okoz a román nyelvtudás hiánya, hiszen enélkül gyakorlatilag lehetetlenné válik a gyerekekkel való kommunikáció azokban a falvakban, ahol a magyar nyelvet nem beszélik a megfelelő szinten.
A fluktuáció megszüntetése a pedagógus helyi közösségbe való beilleszkedése és „tanítói presztízsének” kivívása szempontjából is fontos. Akár évekbe is telhet, amíg a helyi közösség befogadja a tanárt, amíg sikerül a települési viszonylatban befolyással bíró személyekkel (polgármester, pap, iskolaigazgató) jól működő kapcsolatot kialakítania, ami sokszor kulcskérdése a helyi oktatási program megszervezésének és működtetésének.
A fluktuációt erősítik az egyenlőtlen lakhatási körülmények,
ugyanis míg egyes oktatási helyszíneken sikerült megfelelő feltételeket biztosítani az oktatók számára, más helyszíneken hiányoznak a legelemibb feltételek. A program hosszú távú sikeressége érdekében ezeket az egyenlőtlenségeket célszerű a lehetőségekhez mérten felszámolni, hiszen a gyengébb feltételeket kínáló települések kevésbé lesznek vonzóak a pedagógusok számára, ez pedig erősíti a fluktuációt – javasolják a kutatók.
A kutatási jelentés szerint az oktatási program felelőse pozitívumnak érzi, hogy a pénzügyi felügyelet átkerült a Moldvai Csángómagyarok Szövetségétől a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségéhez, szerinte ez csökkenti a pénzügyi egyenlőtlenségeket is, ami szintén az elégedetlenség, a feszültségek növekedéséhez járult hozzá, és a rendszerből való kilépés esélyét növelte. Az RMPSZ irányítása alatt a 2012/2013-as tanévtől kezdődően a helyszínek fenntartása a pedagógusok számára egységesen kiutalt összegek alapján történik. A kutatók azonban azt tapasztalták, ezzel szemben több helyszínen nagy az elégedetlenség, ami több pedagógusnak a programból való kilépéséhez is vezethet – írják. A finanszírozás újragondolása során szükséges figyelembe venni az egyes helyszínek sajátosságaiból adódó különbségeket – javasolják.
A fluktuáció problémájának megoldására – a körülmények előzetes megismertetése és a különböző egyenlőtlenségek felszámolása mellett – két javaslat fogalmazódott meg a kutatási jelentés szerint: az oktatási programba bekerülő pedagógusokkal minimum két éves szerződést írnának alá, ami az évenkénti pedagóguscserét lenne hivatott kivédeni; ugyanakkor hosszú távon helyi, azaz csángóföldi pedagógusokra kellene támaszkodnia a programnak.
Kimaradás, elvándorlás, harc az iskolában
A belső kihívásokon túl még számos problémával kell szembenézniük a pedagógusoknak és az oktatási program működtetőinek. A gyerekek néha kimaradnak, a magyar órák gyakran ugyanis plusz áldozatvállalást jelentenek, hiszen reggel 7 órától, vagy délután, a tanórák után kerül sor ezekre. Probléma az elvándorlás is, ami a gyereklétszám csökkenését vonja maga után, sok szülő külföldön vállal munkát, majd kiköltözteti a nagyszülőket és gyerekeket is.
Az iskola és az ott oktató pedagógusok viszonyulása szinte minden helyszínen gondot okoz, különösen akkor, amikor a magyar órákat be szeretnék vinni az iskolába, iskolai fakultatív magyar nyelvórák formájában; minden új helyszínen meg kell vívni a harcot az iskolával – foglalja össze a kutatási jelentés.
Ott is, ahol normalizálódni látszik a helyzet, az iskolákkal kialakított egyensúly eléggé törékeny, sok esetben személyfüggő, valószínűleg még éveknek kell eltelniük, amíg ez a kérdés stabilizálódik – értékelik a csángóföldi helyzetet. Ha pedig a helyi közösség is negatívan viszonyul a magyar órákhoz, az befolyásolni képes a szülők hozzáállását, akik a megbélyegzésüktől való félelem miatt, illetve a konfliktusok elkerülése érdekében nem mernek érvényt szerezni akaratuknak.
12 pedagógus kérdőívet is kitöltött. Felük utalt arra, hogy a helyi hatóságok, a polgármester, iskolaigazgató és tanárok egy része igyekszik ellehetetleníteni minden eszközzel a magyar nyelvoktatást, az állami iskolák részéről nagy ellenállás tapasztalható. Kommunikációs problémák vannak amiatt, hogy a szülők a gyerekekkel románul beszélnek a családban. Az oktatás fakultatív jellege a gyerekek érdeklődése, motivációja tekintetében mutatkozik hátráltató tényezőnek. Többen utaltak az anyagi-infrastrukturális feltételek hiányára is.
A pedagógiai vonatkozású kihívások közt megjelent a továbbképzések hiánya, illetve a tanárkollégákkal folytatott módszertani tapasztalatcserék hiánya, a tankönyvek hiánya, a tanterv és munkaterv hiánya (egy-egy személy említette ezeket). Az egyik pedagógus a nyelvoktatással kapcsolatos konkrétabb problémákat vázolt fel: a gyerekek figyelemzavara (ami szerinte a 40%-ot is eléri körükben), a magánhangzók kiejtésnek problémája, olvasási nehézségek. Egyik faluban megfogalmazódik a helyi állami iskola gyenge színvonala is problémaként, ami kétségkívül összefügg az előbbiekkel is, hiszen amennyiben a gyerekek alapvető olvasási-írási készségei hiányosak, az a magyar nyelv oktatásában is hátrány.
A gyerekek kompetenciái és a „pedagógiai hozzáadott érték”
A kutatók felmérték, a programban részvevő diákok milyen nyelvi kompetenciákkal rendelkeznek (szókincs, szövegértés), az oktatás hatékonyságát pedig a pedagógiai hozzáadott-érték meghatározásával mérték.
A kérdőív három részből tevődött össze: 1. szocio-demográfiai és egyéb háttéradatok (románul); 2. magyar nyelvismeretre, szövegértésre vonatkozó rész; 3. egy matematikai-logikai kompetenciát mérő rész (románul). Az összesített szövegértési és matematikai mutatókat a nemzetközi PISA tesztekhez hasonló módon összesítették. 25 faluban (26 helyszínen), összesen 470 tanulóval töltették ki a teszteket, ez a célcsoport mintegy 35 százalékát is kiteszi, így a hibahatár 95 százalékos megbízhatósági szinten +/-3,8 százalékpont.
A sztenderdizált szövegértési mutatók átlagainak települések szerinti vizsgálatából kiderül: Kostelek magasan kiemelkedik e téren a többi település közül, ezt pedig Csík, Magyarfalu, Frumósza és Somoska követi. (Kosteleken jó a magyar nyelvállapot, a falu történelmileg a Gyimesek része, egy időben Csíkszépvízhez tartozott, a magyar oktatás a Bákó megyei Ágas községhez csatolásakor szűnt csak meg. A faluban magyar misék is vannak - lásd bővebben itt.) A lista másik végén Nagypatak és Bahána található. A település mint változó önmagában 24,6 százalékban magyarázza a helyszíneken mért nyelvi szintek közötti különbségeket.
A magyar nyelvi kompetenciák közötti eltéréseket külső és belső tényezők befolyásolják. Előbbiek közé az iskolával szorosan össze nem függő kontextuális tényezőket sorolták (helyszínek magyar nyelvi állapota, gyerekek társadalmi nyelvhasználati szokásai, a gyerekek családi és szocio-ökonómiai háttere), utóbbiak közé pedig olyan tényezőket, mint az életkor, osztály, magyar nyelvtanulás ideje (hány éve tanul magyarul a gyerek), az iskolarendszerű és az azon kívüli magyar oktatásban való részvétel, a gyerekek önértékelése és jövőtervei.
A külső tényezők közül a nyelvi kompetenciaszint elsősorban a nyelvhasználati szokásokkal mutat szignifikáns kapcsolatot: a „csángós” nyelvhasználat (tehát ha a gyerek valamilyen szinten használja a csángó nyelvjárást a mindennapi kommunikáció során) mindhárom szövegértési feladat esetében a legerőteljesebb hatást fejti ki, e feladatok teljesítését pedig 10 százalékban magyarázza. Hasonlóképpen, 9 százalékban magyarázza a nyelvi kompetenciákat az ún. családiháttér-index (a saját könyvvel és számítógéppel rendelkező gyerekek pl. jobban teljesítettek, míg a külföldön dolgozó anyák gyerekei kevésbé jól).
A magyar nyelvi kompetenciákat az egyes települések szintjén 40%-ban magyarázza az, hogy hány éve van magyar képzés a faluban, illetve mekkora a magyarul beszélők aránya a településen, azaz milyen a falu nyelvállapota. Ám a magyar nyelvoktatás régisége egy adott településen nem képes a magyar nyelvi kompetenciákat erősíteni a gyerekek egyéni hozzájárulása nélkül, továbbá a képzés megerősödését egy-egy településen olyan kontextuális, de belső tényezők is hátráltathatják, mint a pedagógusi fluktuáció vagy belső konfliktusok. Ebből az is következik, hogy
egy adott képzés csak a helyi világba ágyazottan fejthet ki jótékony hatást,
a képzések önmagukban csak akkor lehetnek sikeresek, ha az iskola/képzés egyfajta magyar nyelvű kulturális-társadalmi helyszíné is válik a gyerekek számára – vonják le a kutatók a következtetést. Tehát olyan szakképzett pedagógusokra van szükség, akik valamilyen mértékben „kulturális menedzserként” is működnek, viszont csak kulturális menedzserként a pedagógusmunka nem lehet hatékony – javasolják a szakértők.
A kompetenciaszinteket külső és belső tényezők által meg nem magyarázott részét a szakirodalom pedagógiai hozzáadott értéknek (PHE) nevezi. Ez azt jelzi, hogy a szóban forgó tényezők alapján történő becslés szerint milyen szinten kellene az egyes diákoknak teljesíteni, és ehhez képest hogyan teljesítenek, azaz a pedagógusok mennyit tesznek hozzá/vesznek el az egyes helyszíneken a tényezők befolyásoló hatásához/hatásából. Az összesített – tehát belső és külső adottságokat egyaránt figyelembe vevő – modell keretében vizsgálva a pedagógiai hozzáadott értéket, a következő települések teljesítettek adottságaikhoz képest szignifikánsan jobban: Csíkfalu, Pokolpatak, Diószén, Forrófalva, Somoska, Lészped, Lujzikalagor, Frumósza, Diószeg, Lábnyik és Klézse. A teszt során rákérdeztek arra is, hogy a gyerekek hol szeretnének élni. A románul feltett kérdésre a gyerekek mintegy nyolc, az ugyanezt magyarul firtató kérdésre a tanulók mintegy 5 százaléka válaszolta azt, hogy Magyarországon szeretne élni. Azok a gyerekek, akik Magyarországot jelölték meg, rendszerint magasabb magyar nyelvi kompetenciaszinttel rendelkeznek.
A kutatók további javaslatai
A magyarórákat minél inkább integrálni kell a közoktatási rendszerbe. Ugyanakkor ez a törekvés nem kell, hogy kizárólagos legyen, hiszen egyes helyszíneken elképzelhető, hogy a civil forma megfelelőbb keretet ad a képzéseknek, illetve több helyszínen az állami iskola vezetősége és/vagy az egyház ellenséges megnyilvánulása miatt ez nem tűnik kivitelezhetőnek.
Az oktatás helyszíneit vonzóbbá kell tenni; nemcsak a képzések minőségére hatna ki, hanem általában a magyar nyelv és a magyarsághoz való tartozás presztízsét növelné, ha felújított termekben, épületekben zajlanának a képzések – vélik a kutatók.
Sok gyereknek a magyar nyelv gyakorlatilag idegen nyelv, ezért oktatása speciális pedagógiai módszertant igényelne.
A szülőket is be kellene vonni a képzésekbe, így hatékonyabban lehetne az asszimilációs folyamatokat ellensúlyozni. Minden tanév végén valamilyen bizonyítványt, „magyar diplomát”, a magyarsághoz tartozást sugalló kis emléket lehetne átadni – javasolják.
Közös táborokat lehetne szervezni tömbben és szórványban élő fiataloknak, ami által valamiféle magyar szolidaritás is kialakulhatna, valamint a tömbben élők államnyelvi kompetenciáit és a szórványhelyzetben lévő fiatalok magyar nyelvtudását lehetne erősíteni.
A gyerekeket motiválni kellene a magyar órákon való folyamatos részvételre, pl. egy ösztöndíjprogram révén, amely a foglalkozásokon való részvételt és a nyelvi kompetenciák fejlődését honorálná.
Végül javasolják a programban részt vevő gyerekek nyelvi szintjének rendszeres mérését, amelyet évente legalább két időpontban (egy bemeneti és kimeneti időpontban, mert ez által a program hatékonyságáról is pontosabb képünk lenne, és ez nagy támogatás lehetne az ott zajló pedagógiai munkának is. „Lehet is és kell is ilyen méréseket végezni, hiszen csak így adunk esélyt arra, hogy képet kapjunk az oktatás hatékonyságáról, egyszersmind a közpénzek felhasználásáról” – áll a kutatási jelentésben.
A kutatási jelentés eljutott nemcsak a Telekihez, hanem az RMPSZ-hez és a csángóföldi pedagógusokhoz is, és tervben van az eredmények részletes bemutatása és közös kiértékelése. Minden mérésnek akkor van értelme, ha az érintettekkel át lehet beszélni – közölte kérdésünkre Papp Z. Attila. Mint mondta, szóbeli ígéret van arra nézve, hogy a kompetenciaméréseket rendszeresítsék, bár még konkrét megbízás erre nincs. 2013 őszén a magyar kormány Közigazgatási és Igazságügyi Minisztériuma képviselőivel is végigbeszélték a javaslatokat – közölte a kutató. A kutatási eredményeket hamarosan egy szakfolyóiratban is publikálják.
Transindex.ro2014. január 16.
L. Balogh Béni
CSAPDAHELYZETBEN Romániai magyar érdekképviselet 1940-1944 között
Történelmi üresjáratnak bizonyult a Romániai Magyar Népközösség, mely ellenséges környezetben, személyes ellentétektől terhelve működött négy évig.
Előzmények A két világháború közötti romániai magyarság politikai érdekképviseleti szerve 1922-től 1938-ig az Országos Magyar Párt (OMP) volt, amelynek élén 1926-től a konzervatív beállítottságú gróf Bethlen György állt.
A királyi diktatúra bevezetését követően, az 1938 decemberében, korporatív alapon létrehozott Nemzeti Újjászületési Front (Frontul Renașterii Naţionale) lett az egyetlen engedélyezett politikai szervezet. Gyárfás Elemér, Kis–Küküllő vármegye egykori főispánja, a Katolikus Státus világi elnöke, volt bukaresti szenátor, Bethlen György nevében felajánlotta Miron Cristea miniszterelnöknek a magyar kisebbség együttműködését. A román kormány a Nemzeti Újjászületési Frontba való belépést javasolta.
Ugyanakkor csak az egykori OMP-vezetés ellenzékével, a liberálisabb Bánffy Miklós gróffal és bizalmasával, Szász Pállal volt hajlandó tárgyalásokat folytatni. Az új magyar érdekvédelmi szervezet, az 1939. február 11-én megalakult Romániai Magyar Népközösség vezetőjét végül Bukarest jelölte ki Bánffy személyében.
A román kormány beavatkozása nem csak a Bethlen-Bánffy ellentétet mélyítette el, de az erdélyi magyarság jelentős részét is elidegenítette a „fölülről lefelé” alakult szervezettől. Ami ráadásul a Nemzeti Újjászületési Front magyar tagozataként működött, emiatt pedig sokan a magyar érdekek „kiárusításaként” értékelték a történteket.
„Születési hibái” ellenére, a Bánffy Miklós vezetése alatt alig másfél évig működött Népközösség társadalomszervező munkája kiemelkedő volt. Főleg gazdasági és szociális téren ért el eredményeket, tehát olyan területeken, amelyek korábban az OMP figyelmén kívül estek.
Mikó Imre összegzése szerint a gazdakörök útján, továbbá a szomszédságok, tehát az ún. tízes szervezetek kiépítésével, a munkásság csatlakoztatásával és az iparosok összefogásával olyan magyar szervező munka indult meg Erdélyben, amilyenre azelőtt sohasem volt példa.
Újrakezdés Dél-Erdélyben
A második bécsi döntés nyomán a Romániában rekedt közel félmilliónyi magyarságra a kisebbségi lét gyökeresen új szakasza várt. Számaránya és területi elhelyezkedése megváltozott, demográfiai, szellemi potenciálja jelentősen összezsugorodott, és ezzel egyidejűleg módosult az ország politikai berendezkedése is. A kisebbségi életforma felépítését majdhogynem az alapoktól kellett újrakezdeni egy meglehetősen ellenséges társadalmi-politikai közegben. A dél-erdélyi magyar közvélemény jelentős része a bécsi döntés után is a székhelyén maradt gyulafehérvári római katolikus püspököt, Márton Áront látta volna szívesen vezetőjeként.
A magyar kormány azonban Gyárfás Elemért bízta meg ezzel a feladattal. Jakabffy Elemér emlékiratai szerint Gyárfás beleegyezett abba, hogy ő „csak” a politikai vezetést fogja gyakorolni, „nemzetvezetőül” pedig Márton Áront ismeri el. A püspök valóban mindvégig a dél-erdélyi magyarság nem hivatalos, erkölcsi-szellemi vezetőjének számított, szavának súlya volt Budapesten és Bukarestben is.
A Romániai Magyar Népközösség 1940. november 4-én, Nagyenyeden tartotta újjáalakuló értekezletét. Betöltötték a bécsi döntés nyomán megüresedett vezetői tisztségeket. Elnökké Gyárfás Elemért, alelnökké Szász Pált, gr. Bethlen Bálintot és Jakabffy Elemért választották.
Elfogadtak egy határozatot, amely egyebek mellett megállapította: a magyarországi románokat sújtó intézkedések a dél-erdélyi magyarság helyzetét is rendkívül megnehezítették.
Az ügy előzménye az volt, hogy Gyárfás korábban előzetes meghallgatási jogot kért a magyar kormánytól az észak-erdélyi románságot érintő intézkedésekre nézve. 1940. szeptember 19-én Budapest erről írásban is biztosította.
A megállapodást azonban a magyar kormány a több száz észak-erdélyi román család 1940. októberi, meggondolatlan kiutasításával megszegte, ez pedig súlyos következményekkel járt a dél-erdélyi magyarság számára. Mindkét oldalon kezdetét vette a kölcsönösségen alapuló nemzetiségi politika, amely több-kevesebb intenzitással 1944 őszéig tartott.
Az 1940. november 4-én módosított alapszabály szerint Kolozsvár helyett Nagyenyed lett a Népközösség új székhelye. Idővel azonban a tényleges központtá Bukarest vált, s mellette a szervezet aradi és brassói tagozata tett szert nagyobb jelentőségre, elsősorban az ott létesült magyar királyi konzulátusok miatt.
A román kormány elismerte ugyan a Magyar Népközösségnek, mint a romániai magyarok átfogó képviseleti szervének létjogosultságát, de az országos és helyi politikai ügyekbe semmiféle beleszólási jogot nem biztosított számára. Tevékenységét amúgy is szinte mindvégig megbénította a gyülekezési tilalom, az utazási korlátozások és az igen szigorú levél- és sajtócenzúra. 1941 januárjában a hatóságok egy időre bezárták a Népközösség nagyenyedi és dévai irodáját, az utóbbi esetben az irattárat is elkobozták.
Erre azért került sor, mert a Népközösség jelentéseket készített a magyarellenes intézkedésekről, amit a román hatóságok „hamis hírek terjesztésének” minősítettek. 1941 júliusában a petrozsényi irodát zárták be. Letartóztatták a helyi elnököt, Veress Béla unitárius lelkészt, akit később kétévi börtönre ítéltek.
A Népközösség működése
A Népközösség főleg a jogvédelem terén fejtett ki aktivitást, központi és helyi irodái révén állandó jogsegélyt nyújtott. A leghatékonyabban működő brassói iroda például hivatalos beadványok megszerkesztésében segédkezett, eljárt a hatóságoknál a magyar panaszok orvoslása ügyében, munkaközvetítést vállalt, ezenkívül kőnyomatos körlevelekben rendszeresen ismertette a legújabb hatósági rendelkezéseket.
Rendszeresen informálta a már említett magyar konzulátusokat a dél-erdélyi magyarság helyzetének alakulásáról, és segítette ezek működését. Az egyházakkal együtt részt vállalt a Magyarországról érkezett, elsősorban szociális célokat szolgáló titkos segélyek szétosztásában a rászorultak között.
A Népközösségnek a magyar kormánnyal és a magyar külképviseleti szervekkel fenntartott kapcsolatait a román hírszerző szervek úgy értelmezték, hogy idegen érdekeket követ, és irredenta, revizionista propagandát folytat.
Napilapja a Temesváron megjelenő, Vuchetich Endre által szerkesztett Déli Hírlap volt. Papírhiányra hivatkozva a hatóságok folyamatosan korlátozták a lap terjedelmét és példányszámát. 1942 decemberében az újság már csak 10 ezer példányban és mindössze négy oldalon jelenhetett meg. A Népközösség helyi tagozatai a körülményektől függően egészségügyi, szociális és kulturális feladatokat is elláttak.
A brassói tagozat például az itteni, viszonylag kedvezőbb körülmények közepette sikerrel karolta föl a szegényügyet és népkonyhákat, gyermekotthonokat állított föl, a rászorulóknak ingyenes orvosi vizsgálatot és gyógyszerellátást biztosított.
A jóval kedvezőtlenebb helyi viszonyok dacára a bánsági tagozat 1940 szeptemberében egy ötezer kötetes népkönyvtárat nyitott Temesváron, 1941-ben egészségügyi szolgálatot szervezett.
Karácsonyi segélyakciói során több száz pár cipőt és ruhaneműt osztott szét, ezenkívül az egyházakkal együttműködve rendszeres napi ebédet biztosított kb. ötszáz iskoláskorú gyermeknek. A Magyar Nő- és Leányegylet támogatásával napközi otthonokat tartott fönn.
Az aradi tagozat főleg jogvédő és szociális tevékenységével tűnt ki, míg a Hunyad vármegyei és a dél-bihari népközösség munkáját szinte teljesen megbénították a román hatóságok.
A Népközösség keretei között a magyar gazdák érdekeit védő önálló szervezetként működött az Erdélyi Magyar Gazdasági Egyesület (EMGE) Dél-Erdélyben maradt része. Szász Pál elnök Nagyenyeden állította föl az új központot, egyben hat kerületet szervezett, melyek élére gazdasági felügyelőket nevezett ki.
Az EMGE tevékenysége eredményesnek bizonyult. Az ún. gépakciók során több száz mezőgazdasági géphez juttatta ingyen vagy kedvezményes áron a magyar kisbirtokosokat. Viszonylag nagy mennyiségű gabonát, vetőmagot, tenyészállatot és műtrágyát osztott ki, a rászorulóknak kölcsönöket és gyorssegélyt is nyújtott.
A helyszíni oktató- és szervezőmunkát, valamint a gazdakörök életét azonban ellehetetlenítették a különböző csendőrségi tilalmak. Ráadásul az EMGE vezetői a hatóságok állandó zaklatásának voltak kitéve. Az egyesület központi irodáját a katonaság többször lefoglalta, és lapját, az Erdélyi Gazda című folyóiratot ismételten betiltották.
Személyi ellentétek
A Népközösség szűkebb vezetésen belül kezdettől fogva ellentétek voltak. Többen egyszemélyes vezetési stílussal vádolták Gyárfást, és szemére vetették, hogy keveset törődik a Népközösség belső ügyeinek intézésével.
A lappangó viszály 1942 szeptemberében került felszínre, amikor is Szász Pál levélben közölte Gyárfással, hogy lemond alelnöki tisztségéről. Ezt azzal indokolta, hogy Gyárfás nem hívja össze a Népközösség elnöki tanácsülését, és nem egyeztet a többi vezetővel, mielőtt a dél-erdélyi magyarságot érintő fontos kérdésekről nyilatkozik.
A Gyárfás-Szász viszály mögött részben személyes, részben elvi ellentétek álltak. Jakabffy visszaemlékezései szerint a Gyárfást támogató bánsági, aradi, brassói magyar vezetők véleménye az volt, hogy Szász megsértődött, amiért Budapest választása 1940 szeptemberében nem rá, hanem Gyárfásra esett.
Ezért később éppen olyan aknamunkát folytatott, mint 1940 előtt Bethlen György ellen. A baloldali Kacsó Sándor viszont elvi különbségekről írt. Szerinte a bankár Gyárfás csak választót és nyírni való nyájat látott a népben, míg Szász − Gyárfással ellentétben − nem a magyar kormány megbízottja volt, hanem a népet képviselte, és azt szervezte. Magyarország német megszállását követően a Gyárfás Elemér és Márton Áron közötti feszültség is kiéleződött. Míg a püspök 1944. május 18-án, a kolozsvári Szent Mihály templomban elmondott szózatában nyíltan felemelte szavát a zsidók deportálása ellen, addig Gyárfás az „árral úszott”, és a németbarát Sztójay-kormánnyal igyekezett jó viszonyt ápolni.
A Népközösség „közép-erdélyi” vezetői: Márton Áron, Szász Pál, gróf Haller István, Nagy Ferenc református püspökhelyettes és Gál Miklós unitárius főgondnok május elején azt kérték Gyárfástól, hogy hívja össze az elnöki tanácsot a „súlyosbodó hadi és politikai helyzet” megbeszélése érdekében.
A május 25-én, Gáldtőn tartott értekezleten, amelyen csak Gyárfás és az elégedetlenkedők jelentek meg, Márton Áron élesen bírálta az elnök egyszemélyes vezetési stílusát, és tiltakozásképpen elhárított magától a „Népközösség munkájában való mindennemű kollaborációt”.
Néhány hét múlva Gál Miklós, Szász Pál és gr. Haller István bejelentették, hogy teljes szolidaritást vállalnak a püspökkel. Júliusban, mivel Gyárfás nem volt hajlandó összehívni az elnöki tanácsülést, lemondtak elnöki tanácsi tagságukról. Ez azonban az 1944. augusztus 23-án bekövetkezett fordulat miatt már nem került nyilvánosságra. A román átállás és az ezt követő események a Romániai Magyar Népközösséget nyomtalanul elsodorták.
Helyét a baloldali irányultságú MADOSZ, majd a Magyar Népi Szövetség vette át.
Összegzésként elmondható, hogy 1940-1944 között a Romániai Magyar Népközösségnek igen mostoha körülmények között kellett képviselnie a Dél-Erdélyben maradt magyarság érdekeit.
A szigorú utazási korlátozások, a levél- és sajtócenzúra, a gyülekezési tilalom, valamint a központi és helyi román hatóságok gyakran ellenséges magatartása szinte megbénította tevékenységét. Leginkább a jogvédelem terén fejtett ki aktivitást, de a helyi tagozatok egészségügyi, szociális és kulturális feladatokat is elláttak.
Különösen a Népközösség keretein belül működő EMGE végzett eredményes szervezőmunkát. 1942 szeptemberében felszínre kerültek a Népközösség vezetésen belüli személyes ellentétek.
1944 tavaszán ezek kiéleződtek, és egyre markánsabb ideológiai jelleget öltöttek. Mindez azonban − Kacsó Sándor szavaival − „történelmi üresjáratnak” bizonyult. A Népközösség rövidesen megszűnt, legtöbb vezetője pedig (az 1945 előtti román politikai elit számos képviselőjéhez hasonlóan) személyes üldöztetésnek lett kitéve.
Transindex.ro,2014. január 16.
Toró: az EP-választások és az alkotmánymódosítás összekapcsolása koalícióra ítéli az erdélyi magyar pártokat
Az erdélyi magyar állampolgárok választási regisztrációjáról, az európai parlamenti választásokról, illetve az alkotmánymódosításról beszélt Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke január 16-án Kolozsváron tartott sajtótájékoztatóján.
„Elsődleges feladatunknak tekintjük a magyarországi választásokra való regisztrációt” – jelentette ki Toró. Mint mondta, a statisztikák szerint több mint 110 ezer külhoni magyar állampolgár regisztrált eddig a magyarországi választásokra, ebből 75 ezer erdélyi. Elmondta, hogy jelenleg 30 ezer fölé tehető azok száma, akik a Néppárt vagy az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) segítségével regisztráltak papír alapú űrlapon. A következő hónapokban a regisztrációban nyújtott segítség kiemelt tevékenysége lesz a Néppártnak, ezért jelenleg országszerte segítenek a párt és az EMNT képviselői a külhoni választási névjegyzékbe való regisztrálásban mind papíron, mind online módon. „Az a célunk, hogy Erdélyben elegendően magas legyen a regisztrált magyarok száma, hogy a közösség visszaigazolhassa a magyar kormány nemzetpolitikáját” – mondta Toró. Hangsúlyozta: a magyarországi választásokon való részvétel nem pártpolitikai kérdés, mindenkinek a feladata, hogy minél több erdélyi magyar állampolgárt mozgósítson. Elmondta, hogy közéleti szereplők is egyetértenek ennek fontosságával, megemlítette, hogy Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek is támogatja ezt, és a protestáns egyházak is aktívan részt vesznek a mozgósításban.
Az Európai Parlamenti választásokon az optimális megoldás az erdélyi magyar pártok koalíciós listája, amelyet Tőkés László vezet” – szögezte le Toró. Ez a megoldás azért optimális, mivel egyrészt nincs törvényi akadálya, vagyis ugyanúgy 5 százalékos a küszöb, mint az egyes pártok esetében, másrészt egy közös lista mozgósítaná a legsikeresebben az erdélyi magyar választópolgárokat, harmadrészt Tőkés László az egyike a közép-kelet-európai rendszerváltás szimbolikus alakjainak (Václav Havel és Lech Walesa mellett), így ismertsége a legmagasabb, szavainak súlya a legnagyobb. Hozzátette, hogy a Néppárton belül is nyitott a vita: több vélemény van az európai parlamenti választásokkal kapcsolatosan, és mindegyikben van logika. Hivatalos döntés, stratégiai álláspont a Néppárt Országos Választmányának február 22-i ülésén várható, addig a párt belső fórumain zajlik a vita.
Toró szerint ugyan felmerült fideszes körökben, hogy Tőkés László a listájukon szerepelhet, hiszen az erdélyi EP-képviselő a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) elnöke, a nemzetegyesítési program szimbolikus alakja, így a jelölése természetes következménye lenne a Fidesz nemzetpolitikájának. „Ezzel kapcsolatos hivatalos felkérés egyelőre nincs, és nem csak a Fidesz vezetésének kell döntenie az ügyben, hanem Tőkés Lászlónak is, hogy vállalja-e vagy sem a jelöltséget” – szögezte le a Néppárt elnöke.
A bukaresti kormánykoalíció azzal kapcsolatos tervéről, hogy egy időben rendezzék az EP-választásokat és az alkotmánymódosító népszavazást, Toró T. Tibor úgy vélekedett: nem helyes a kettőt összekapcsolni, mivel a két szavazást más-más logika szerint kell megtervezni és lebonyolítani. „Jogilag nem összeférhetetlen a kettő, viszont politikailag és erkölcsileg aggályos az egyidejűség” – fogalmazott Toró. Szerinte ha ez megtörténik, akkor az erdélyi magyar közösség szempontjából megerősíti a koalíciós kényszert. A jelenlegi alkotmány és a népszavazási törvény szerint ugyanis a referendum érvényességével 50 százalék plusz egy szavazatos többség szükséges, ezért a román pártok a maximális mozgósításra törekednek, a magas román részvétel mellett pedig nehéz lesz a megfelelő magyar részvételt biztosítani az EP-választásokon.
Az alkotmánymódosítás tartalmi kérdéseiről szólva Toró megemlítette, hogy az RMDSZ három általa javasolt módosítás kapcsán beszél sikerről. Az első a kisebbségek államalkotó tényezőként való elismerése, amely a Néppárt elnöke szerint nem más, mint a probléma kivetítése a múltba, hiszen a módosítás értelmében a központosított román nemzeti egységállam létrehozásában fontos szerepet játszott az ortodox egyház, a királyi ház és a nemzeti kisebbségek. „Ez azért is tűnik majdhogynem gúnyolódásnak, mivel nem egy jövőbe mutató kitétel, nincs benne az, hogy a jövőben számolnak velünk. Ezért ezt a módosítást a jelenlegi formájában nem támogathatjuk” – fogalmazott Toró.
A másik, az RMDSZ által sikerként kommunikált módosítás a 6. cikkelyt érinti, amely a Szövetség szerint megteremti az erdélyi magyar közösség kulturális autonómiájának törvényes alapjait. „A módosítás problémás, mivel a parlamentben évek óta porosodó kisebbségi törvényhez köti a kitétel végrehajtását, és nem határozza meg sem a kulturális autonómia ismérveit, sem pedig azt, hogy kit tekint a közösség törvényes képviselőjének” – mondta Toró.
Hasonlóképpen problémás a nemzeti szimbólumok használatát garantáló módosítás is, mivel tulajdonképpen alkotmányos alapot teremt a székely zászló betiltásához. „A székely zászló használatát nem garantálja az etnikai, vallási és nyelvi kisebbségeket említő cikkely, mivel a székelység nem etnikai, vallási vagy nyelvi kisebbség” – figyelmeztetett Toró.
A Néppárt nem érthet egyet ezekkel a módosításokkal, ráadásul az elfogadott alkotmánymódosítási javaslatok között nem szerepel a magyar nyelv regionális hivatalos nyelvként való elismerése, sem pedig a különleges jogállású régiók kérdése sem, mondta Toró, aki szerint az erdélyi magyar pártoknak egyeztetniük kellene, és közös álláspontot kellene kialakítaniuk az alkotmánymódosítás kapcsán. Újságírói kérdésre válaszolva Toró T. Tibor elmondta, a Néppárthoz nem jutott el az az autonómiatervezet, amelyet az RMDSZ ígért korábban, és amelyről a Szövetség vezetői azt mondták, hogy egyeztetni fognak az erdélyi magyar közösség egészével. Az Erdélyi Magyar Néppárt sajtóirodája
Kms.mtva.hu,2014. január 17.
CIVEK-tiltakozás: meghamisították az emlékművet!
A Civilek Háromszékért Szövetség minden évben október végén megszervezi a világháborús hősök sírjának tisztítását, rendbetételét. Az akció célja a magyar hazáért elesett Hősök emléke előtti tisztelgés és a történelmi esemény ismertetése a fiataloknak.
Felháborodással vettük tudomásul, hogy az emlékművet „felújítási" címszó alatt meghamisították, és nem az eredeti állapotának megfelelően állították vissza. Tiltakozunk a harcban elesettek emlékének meggyalázása és a történelmünk hamisítása ellen! Kérjük Sepiszentgyörgy polgármesterét, hogy nyilvánosan nyilatkozzon a történelmi emlékmű javítási eljárásáról és nevezze meg a felelősöket a hamisításért. Egyben követeljük az emlékmű eredeti állapotban való visszaállítását. Civilek Háromszékért Szövetség
Sepsiszentgyörgy, 2014.01.16
Erdély.ma,2014. január 17.
A barikád másik oldalán
A helyi románság komfortérzetét szolgáló gesztusokat hiányol, ennek ellenére elképzelhetetlennek tartja Székelyföld területi autonómiáját a sepsiszentgyörgyi Ioan Lăcătușu, a Kovászna és Hargita Megyei Románok Civil Fórumának ügyvezető elnöke.
– Közvetlenül a vízszentelési istentisztelet után érkezett beszélgetésünkre. Magyarokat is látott a templomban?
– Hogyne, nagyon sok magyar jár hozzánk ilyenkor. De az előző rendszerben is így volt. Még a nyolcvanas években egyszer Erdővidékről próbáltam hazajutni, s mit látok az autóban, amelyik felvett? Egy ortodox keresztet. A sofőr is észrevette a csodálkozásomat, s mondta, hogy semmi okom rá, rengeteg ismerőse jár román templomba, szentelteti meg a vizet, hiszen Isten nemzetiségre való tekintet nélkül segít a rászorulókon. Ilyen világot éltünk akkoriban.
– Valamiért mégsem felhőtlen a magyar–román együttélés Székelyföldön. Ön pedig hiába a székelyföldi románság legjelentősebbnek tartott érdekvédelmi szervezete, a Kovászna és Hargita Megyei Románok Civil Fórumának vezetője, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szerint a két nemzet közötti közeledés legfőbb akadálya. Hogyan viseli ezt a keresztet?
– Megvallom, nehezen. Főleg, hogy a polgármester még soha nem tett igazi, őszinte kísérletet arra, hogy megbeszéljük a székelyföldi románság gondjait, félelmeit. Persze tudom én, hogy azt kell mondania, amit a választói többsége hallani akar, de nem lehet színházat játszani a végtelenségig.
– Apropó, színház. Önt pártaktivistaként érte a rendszerváltoztatás, most pedig a székelyföldi ortodox egyház egyik legfontosabb világi támogatója. Hitelesnek érzi magát ebben a szerepben?
– Nézze, tisztában vagyok azzal, hogy talán halálomig hordanom kell ezt a bélyeget. Olyan világot éltünk, amikor az adott körülmények között kellett megpróbálni segíteni az embereknek. És én igyekeztem, amit talán az is bizonyít, hogy soha senki nem támadott azzal, hogy ártottam volna neki. Fiatalemberként érkeztem Szentgyörgyre Moldvából, több éven át voltam a város alpolgármestere. Templomba nem jártam, az nem fért volna bele, de ha utánakeres a nyilvántartásokban, talál egy Profira Lăcătușu nevet: a teleket nálam töltő édesanyám révén anyagilag is rendszeresen támogattam az egyházamat. S még élnek néhányan, akik igazolni tudják, hogy a háttérből segítettem az Állomás negyedi vagy a Csíki utcai katolikus templom felépítését egy olyan korban, amikor erre elméleti esély is alig nyílt.
– Ilyen előélettel és beágyazottsággal ma önnek kellene lennie a székelyföldi elöljárók legfőbb román tárgyalópartnerének. Ehhez képest Háromszéken például inkább ezerszer Mădălin Guruianut kérdezi Antal Árpád, mint egyszer önt...
– A kuruc–labanc jelenséget a magyaroknak nem kell megmagyarázni, és azt is tudom, hogyan kezeli a magyarság Hajdu Győző szerepét. Nos, a magyar elöljárók rendre a mi kollaboránsainkat keresik, Guruianut, Sabin Ghermant, Dan Manolăchescut, hasonlókat, megkérdőjelezve a többiek hitelességét, önkényesen jó és rossz románokra osztva a székelyföldi románságot. Antal Árpád számára elfogadhatatlanok azok a románok, akik ismerik a történelmet, akik képviselnek valakit, valamit. Nem tudok olyan románról, aki megkérdőjelezné az elmúlt 23 év alatt kifejtett tevékenységemet, márpedig ha az enyémek hitelesnek tartanak engem, azt egy magyar városvezetőnek is figyelembe kellene vennie. Álnok állításnak és manipulációnak tartom, hogy én, mi lennénk a magyar–román párbeszéd legfőbb akadályai. És az is elfogadhatatlan, ahogy a románság érdekében kifejtett tevékenységünket a helyi magyar sajtó következetesen magyarellenes megnyilvánulásként kezeli.
– Mitől lenne ön, illetve az ön neve által fémjelzett szervezetek hitelesebbek, mint a legutóbbi önkormányzati választásokon képviselői mandátumot szerző, önmagukat a pártpolitika második vonaláig felküzdő fiatalok?
– Több érvem is van e tekintetben. Az általam vezetett fórum ernyője alatt egyesül a legtöbb román civil szervezet. És mindenek felett: mellettünk áll az ortodox egyház. Azt hiszem, hitelességünk legfőbb garanciája, hogy a fórum tiszteletbeli elnöke maga Ioan Selejan, Kovászna és Hargita megye ortodox püspöke.
– Közel negyven éve él Sepsiszentgyörgyön, talán joggal várhatná el öntől a magyarság, hogy empátiával viszonyuljon az aktuális problémákhoz, akár az autonómia kérdéséhez. Finoman szólva viszont épp az ellenkezője történik.
– Ezúttal is szeretném leszögezni: nem támogatjuk a területi autonómia ügyét, mert az beláthatatlan veszélyekkel fenyegeti a székelyföldi románságot. A mi szempontunkból Székelyföldön de facto már 23 éve létezik autonómia, hiszen az etnikai indíttatású szavazások nyomán fel sem merülhetett román polgármester megválasztása mondjuk Csíkszeredában. A decentralizálás pedig, akarjuk-nem akarjuk, ezt a folyamatot erősíti. Az autonómiának az a fajtája, amit mostanában hangoztatnak, történelmileg amúgy is rég meghaladott, amit az is bizonyít, hogy II. Józseftől Nagy-Románia adminisztratív átalakításáig többször is felszámolták a különböző autonómiaformákat, de akár az ötvenes-hatvanas évek Magyar Autonóm Tartományát is ide sorolhatjuk.
– A felszámolások okait is tanulmányozta?
– Természetesen: az adott időszak vezetői szerint nem feleltek meg a kor modern adminisztratív kihívásainak. Akadtak, akik abban az időben is igyekeztek felzárkózni a haladó világhoz.
– Szól még valami Székelyföld autonómiája ellen?
– Bizony. Az autonómia intézményesítése nélkül is nagy gondjaik voltak a térségben élő románoknak az elmúlt 23 évben. Nem a mindennapi élettel, mert azzal soha nem voltak különösebb problémáink, főleg azoknak, akik beszélik is a magyar nyelvet. A román identitás kérdése a legégetőbb. Nem az esett rosszul nekünk, hogy a megyei múzeumból Székely Nemzeti Múzeum lett, hanem az, hogy minden a megkérdezésünk nélkül zajlott. A mód, ahogyan elbocsátottak öt román muzeológust, ahogyan kezelték a román kulturális vagyont. Az nem működik, hogy az egyik fél nyeresége a másik kárára történjen. Tudja, milyen nehéz volt elviselni a magyar értelmiség ellenségességét a Kovászna és Hargita Megyei Ortodox Püspökség létrehozásakor? A mi részünkről soha nem tapasztalhattak ilyen kizáró jellegű retorikát. Mutasson nekem egyetlen mondatot, amelyben Ioan Selejan püspök úr a magyar–román együttélés ellen szólt volna!
– Nem kerestem utána, de az ortodox egyház kivételezett állami támogatását, székelyföldi térhódítási offenzíváját talán ön sem vonja kétségbe.
– Ismerem ezeket a félelmeket, de kijelenthetem, hogy az ortodox egyház csak ott fejlesztett, ahol reális népi igény volt rá. Ne feledjük, hogy az egyházunk évszázadokon át mennyire elnyomott helyzetben volt Erdélyben, hivatalos elismertség és a létfenntartáshoz nélkülözhetetlen ingatlanok nélkül. A püspök úr semmi egyebet nem tesz, mint igyekszik biztosítani egyháza létét, működési hátterét.
– Viszont éppen önnek mondott ellent, amikor elismerte, hogy a templomépítéseknél nem kizárólag a jelenlegi demográfiai helyzetet veszik figyelembe, hanem a várható demográfiai jövőt is. Ezzel magyarázta például az erdővidéki Magyarhermányban – ahol egyelőre alig él román – épített ortodox templom indokoltságát.
– Ott viszont növekvőben a román nyelvű, ortodox hitű cigányok száma. Nekem a demográfiai kérdések a szívem csücske, márpedig a népszaporodási mutatók egyértelműen azt jelzik, hogy egyre jelentősebb létszámú cigány közösségekkel kell számolnunk. Ez pedig a templomépítés esetében is figyelembe veendő szempont, még akkor is, ha volt már rá példa, hogy egy nagyobb volumenű anyagi ösztönzés esetén egész cigány közösségek váltottak hitet.
– Nem gondolja, hogy a sérelmek kölcsönös sorolgatása és fenntartása csak a frontok további megmerevedését szolgálja? Elképzelhető olyan fordulat, ami az önök autonómiatörekvésekkel kapcsolatos álláspontjának árnyalásához vezethetne?
– A magyar fél részéről érkező erőteljes gesztusokra lenne szükség a székelyföldi románság önbizalmának erősödésére. Antal Árpád egyszer azt mondta, ő biztosítja a román alpolgármestert, ha a rendőrség állományának 75 százaléka magyar lesz. De hát ez nem vásár! A sokat emlegetett Dél-Tirolban is léteznek az olasz állam intézményei. És ezt nem olvasmányokból állítom, megbízottunk töltött ott három hónapot, hogy hiteles forrásból tájékozódhassunk az ottani állapotokról.
– Akkor jó lenne, ha visszaküldenék még egy időre, mert nem sikerült felfedeznie, hogy többek között az olasz állam dél-tiroli intézményei emberállományának szigorúan tükröznie kell a település etnikai összetételét.
– Igen? Akkor lépjünk tovább, mert sok úgynevezett apróság zavarja még az érzékenységünket. Hogy lehet például a térség jövőjéről kizárólag magyarországi szakemberek és politikusok jelenlétében tárgyalni, a mi mellőzésünkkel? Jelzésekre várunk. Például egy román könyvtárosra a megyei könyvtárban. Semmi kifogásom a jelenlegiek ellen, de nem lehetne egy gesztust tenni ennek a maroknyi valahnak? Évekig kellett harcolnunk, hogy a városi önkormányzat elfogadjon egy román nemzetiségű díszpolgárt. Senki nem értesít bennünket, mi történik a városban. December elsején többen felhívtak, hogy mi az a színpad a város közepén, ellentüntetés készülődik a nemzeti ünnepen? Akinek tudtam, elmondtam, hogy adventi gyertyagyújtás lesz, de csoda-e, ha ilyen körülmények között egy ünneplő román feltéved arra a színpadra? És ezért megbírságolják. A saját nemzete ünnepén.
– Mit gondol, találkozhatunk autonómiaügyben a barikád ugyanazon oldalán?
– Ha kitartanak az önrendelkezés e formája mellett, aligha. Romániában soha senki nem fogja támogatni a területi alapú autonómiát.
Csinta Samu |
Erdélyi Napló (Kolozsvár),2014. január 17.
Baloldali együttlét, hegy alatti abrakolás?
A múlt hét legjelentősebb magyarországi belpolitikai eseménye a két legjelentősebb baloldali ellenzéki erő megegyezése volt: Bajnai Gordon visszalépett, átengedte Mesterházy Attilának a miniszterelnök-jelölti posztot. Mértékadó körökben jogos ellenszenv övezi a különböző történelmi korszakokra vonatkozó utólagos bölcselkedéseket, főleg olyankor, amikor a töprengő a múltra vetíti vissza a jelen szempontjait és ismereteit. Ami persze nem jelenti azt, hogy ne lenne értelme az ilyen gondolatkísérleteknek, de aki ilyesmire vállalkozik – ha komolyan veszi önmagát –, azokra az információkra kellene támaszkodnia, amelyek a kor embere számára is rendelkezésre álltak. Politikai vuduzás
A tető alá hozott ellenzéki összefogás kapcsán nem kell visszavetíteni, elég józanul, tárgyszerűen és érdekmentesen mérlegelni. A választások előtt néhány hónappal könnyedén megállapítható, hogy a nemzetellenes erők szövetségének sikerült eltaktikáznia magát. Ha színrelépéskor Bajnai összellenzéki baloldali támogatást kap, a politikai erők és a média részéről egyaránt, komoly esélye lett volna a győzelemre. Ahogy azonban telt az idő, és az MSZP húzódozott besorolni mögé, ahogy egyre-másra jelentek meg levitézlett figurák a(z ön)jelölt holdudvarában, s ahogy egyik kommunikációs baklövést követte el a másik után – ezek csúcsa volt az emlékezetes Orbán-szobordöntés és „vuduzás” –, úgy csökkentek az esélyei arra, hogy elnyerje a miniszterelnöki stallumot. Egyes balos elemzők is úgy ítélik meg, hogy az aláírt egyezség nem egy győzelemesélyes stratégia origója, csak kármentés, amely legfeljebb azt akadályozhatja meg, hogy a Fidesz ismét kétharmaddal nyerjen. Különösen úgy, hogy minden előzetes csokorba gyűjthető hivatkozás dacára az MSZP–Együtt PM összefogás Gyurcsány Ferenc pártját is integrálni szándékozik. Egyelőre egyik pártvezető sem repes az örömtől, hogy netán Gyurcsány Ferenccel közös listán szerepelhet, az együttműködés részletei nincsenek is kidolgozva, de felettébb valószínűtlen, hogy Gyurcsány belemenne bármiféle megegyezésbe úgy, hogy lemond a jelöltségről. Mint például tette annak idején Jörg Haider, hogy tehermentesítse pártját, s a szalonképesség határait meghúzni igyekvő megmondó emberek üresbe lépjenek.
A Gyurcsánnyal való kiegyezést az sem könnyíti, hogy a „baloldal” mumusaként kezelt politikai szereplő azt szorgalmazza: a közös miniszterelnökjelölt ne pártember legyen, hanem „külső” szakértő. A jobboldali sajtó rá is játszik a kérdésre, előszeretettel vet fel szóba jövő neveket, amivel egyértelmű kihangsúlyozást nyer az ellenoldal amatőrizmusa, hiszen tényleg ritka fonák helyzet, amikor egy politikai tábor a választások előtt néhány hónappal egy kancellári demokráciában még nem tudja, hogy ki lesz a hivatalban levő miniszterelnök kihívója.
A gyáva nyúl-játék vége
A szocialisták több okból sem rajonganak Gyurcsány ötletéért, annak dacára, hogy ez akár többletesélyt adhat a táboruknak. Egyrészt hosszas lélektani háború után megnyerték a „gyáva nyúl”-játékot, amit Bajnaival játszottak annak színrelépése óta. (A „gyáva nyúl” játékban két gépkocsi száguld egymással szemben, a tét pedig az, hogy melyik sofőr számára válik fontosabbá a túlélés a presztízsnél, melyik rántja el a kormányt. Aki elrántja, az a gyáva nyúl. A játékban értelemszerűen az is benne van, hogy mindketten „bátrak” maradnak, és otthagyják a fogukat. A múlt héten megkötött megállapodás aláírásáig ez látszott a legvalószínűbb forgatókönyvnek.) A rövid távú pártérdek azonban azt diktálja, hogy használják ki a helyzetet és erősítsenek vezetőjük pozícióján és népszerűségén. Mesterházy Attilának, aki „Öregek tanácsa” (Kovács, Lendvai stb.) ide vagy oda, keményen kézben tartja a párt irányítását, most lehetősége van a demokrácia megmentőjének szerepében tetszelegni. Másrészt a szocialisták egyszer már erősen megégették magukat ebben műfajban 2009 őszén, amikor az emlékezetes nyilvános miniszterelnök-keresés idején igen rövid idő alatt közel 10 százalékot csökkent a párt támogatottsága. A „casting” komolytalanná tette őket, s már a barátiként számon tartott sajtó egy része is velük élcelődött. Kelemen pragmatizmusa
A Gyurcsánnyal való kiegyezést ugyan nem befolyásolja, de azért érdekes volt olvasni az RMDSZ elnökének évértékelő interjújában, hogy két párttal nincs kapcsolatuk: a Jobbikkal és a Demokratikus Koalícióval. A Jobbiktól való elhatárolódás könnyen magyarázható. A párt középtávon aligha kerül kormányra, de a legvalószínűbb, hogy soha, tesz erről a médiafősodor és a nemzetközi összefogás. Ugyanakkor a nemzeti oldalon még mindig legnépszerűbb politikus – egyben a legfőbb hatalmi centrum is manapság –, Orbán Viktor kezdettől a Jobbik elszalonképtelenítésére törekedett (a MIÉP esetével ellentétben, amely pártnak mindig az alkotmányosságát hangsúlyozta). Mindez jó ürügy arra, hogy a modernkori „újbeszélt” használó, a modern tabukat tiszteletben tartó Kelemen Hunor is beszálljon a szélsőségesező kórusba. Annál érdekesebb a Gyurcsány-párttól való távolságtartás, amely addig nem volt jellemző, míg Gyurcsány irányította az országot. Vélhető, hogy e mögött is politikai számítás van, hiszen a DK-sok nem minden RMDSZ-szervezet számára számítanak persona non gratának, viszont az erdélyi választói bázis számára annál inkább. Az erdélyi választóközönség aligha feledte a 2004. december 5-i népszavazást, amikor Gyurcsány Ferenc állt a határon túli magyarok ellen uszító kampány élén.
Sokakban visszacseng a 2002-es 23 millió román munkavállalós kampány is, ami szintén Gyurcsányhoz köthető, olyannyira, hogy egyik könyvében dicsekszik is vele: az ő ötlete volt az Orbán-Nãstase egyezség megfúrása és ilyetén tálalása. Mindezeken túl a Gyurcsány-párt volt az egyetlen, amely nyilvánosan elhatárolódott a Székelyek Nagy Menetelésétől – egyébiránt a meneteléstől szintén elhatárolódó Markó Bélához nagyon hasonló érveléssel –, e politikai csoporthoz köthető az a három képviselő, aki nem szavazta meg a magyar állampolgárság kiterjesztését a 2010-es választások után, és e párt az egyetlen, amely ebben a kérdésben változást ígér, ha kormányra jut. Egyszóval aligha van Erdélyben politikus, akinek a neve annyira rosszul csengene, mint Gyurcsányé. Amit a politikai pragmatizmussal beoltott Kelemen Hunor kitűnően érzékel is.
Kármentés és hátradőlés
Összefoglalva: a magát baloldalnak mondó politikai szövetségnek minden rezsicsökkentés, tudatos kormánypárti médiastratégia, nemzetközileg is elismert gazdasági eredmény dacára lett volna győzelemesélyes stratégiája, ha időben lép. A hegy alatti abrakolás nagy valószínűséggel valóban csak „kármentésre” jó. Amíg azonban egy meccset le nem fújnak, annak végeredményére nem lehet mérget venni. A kényelmes hátradőlésre 2002-ben már egyszer ráfizetett a Fidesz, kis híján rá is ment az ország.
Okunk van hinni, hogy e hibát nem követik el még egyszer.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár),2014. január 17.
Schengeni remények a zöldhatáron
A határ menti romániai és magyarországi önkormányzatok a Trianon előttről létező és azóta felszámolt mintegy húsz határon áthaladó, összekötő út tervezésébe és építésébe fogtak az Európai Regionális Fejlesztési Alap programján keresztül. Eddig egyetlen, az Érsemjént Bagamérral összekötő műút készült el teljes hoszszában, de a schengeni csatlakozás hiányában ez sem járható.
Riportunkban schengeni csatlakozásra váró határ menti partiumi településeket látogattunk meg, amelyek a rendszerváltás előtti hátrányt igyekeznek előnyükre változtatni. A kiváló minőségű termőfölddel rendelkező Érsemjén község falvainak útkeresése egyebek mellett a tágabb régió útkeresését is jelzi.
A partiumi Érsemjént Bagamérral összekötő új műúton keresztbe rakott betontorlaszok előtt kényszerülök fékezésre: eddig lehet kocsival eljönni, az úttorlaszon túl már Magyarország. Ha a schengeni övezetben lennénk, most nyugodtan bekocsikázhatnék az ugrásnyira fekvő Bagamérra. Határőrnek nyoma sincs, a törvény viszont megakadályoz abban, hogy csak úgy, a senki földjén átsétáljak Magyarországra. A magas őrtornyokat lebontották, miért is szökne valaki, ha személyazonossági igazolvánnyal gond nélkül átjut a határátkelőkön. A senki földjének magyar oldalán, a lekaszált határsávban az egymástól mintegy száz méterre fekvő hófehér határkövek mellett mezei út vezet végig az országhatáron. Időnként felbukkan egy-egy határőr-terepjáró, de a két ország határőrizete formális, hiszen a rég beígért schengeni csatlakozás szellemében már sehol nem kéne határátkelőnek állnia Magyarország és Románia között.
Az elmúlt években a határ menti romániai és magyarországi önkormányzatok a Trianon előttről létező, azóta felszámolt mintegy húsz határon áthaladó, összekötő út tervezésébe és építésébe fogtak az Európai Regionális Fejlesztési Alap által finanszírozott HURO-program keretében. Eddig négy-öt út készült el – közöttük bicikliutak is –, de csak az Érsemjént Bagamérral összekötő, mintegy másfél millió euróból megépült és végig megfestett útszakaszt adták át teljes egészében. A földeken dolgozó traktorokon kívül azonban senki sem jár erre, legfentebb a kíváncsi újságíró, aki megpróbál belelátni az uniós bürokrácia útvesztőibe.
Az egyelőre céltalanul álló vadonatúj műút látványa azért is feltűnő, mert a községközpontot, Érsemjént eddig sáros szekérút kötötte össze a határmentén fekvő másik két településsel, a többségében románok lakta Érkenézzel és a magyarok és cigányok lakta Érseléndddel. A községi, illetve megyei utak rendbetételére az önkormányzat nem kapott sem román állami, sem uniós támogatást: a mintegy öt éve húzódó kormánypályázat a Boc-kormány bukásával került le napirendről. A községi utak járhatatlansága miatti közfelháborodást csak fokozta a határon átnyúló, kihasználhatatlan luxusút elkészítése, ez pedig arra késztette a helyi magyar önkormányzatot, hogy az eredeti tervekhez képest egy jóval keskenyebb útszakaszt aszfaltozzon le Kenézen át Selindig. A befejezéshez nem volt elegendő pénz, a határtól ugrásnyira fekvő magyar faluba továbbra is a hatvanas évek elején „korszerűsített” köves úton lehet eljutni. Ha valaki mégis a rövidebb utat választaná Nagyvárad fele – azaz nem kerül vissza Érsemjénen át Érmihályfalvára –, és Székelyhíd fele autózna, sofőrnek és kocsinak egyaránt megrázkódtató kaland lenne. A romániai viszonylatban is járhatatlan szekérútról elrettentő kisfilmek keringnek a YouTube-on.
A fűszerpaprika paradicsoma
A magyar határhoz legközelebb fekvő partiumi magyar településre, Érseléndre érsemjéni önkormányzati képviselő társaságában érkezem. A kilencvenes évekre emlékeztető sáros faluképpel ma már alig találkozik az ember. A községközpont, Érsemjén szépen gondozott utcái, közterei és egy kisvárost megszégyenítő, gyönyörű parkja ellenére pár kilométerrel odébb, a szintén magyar falu, Selénd, a középkorban rekedt. Pedig a kommunista rendszer évtizedei alatt a piacokon őrölt pirospaprikát kereső háziasszonyok számára a falu neve Bukaresttől Kolozsvárig mindenhol ismerősen csengett: a selindi „piros arany” olyan híres volt, mint a tágabb Kárpát-medencében a szegedi fűszerpaprika. A régi paprikamalmok elve alapján a falu egyetlen újrabarkácsolt kis kőőrlésű háztáji malmában az 1994-ben hazatelepedett vasúti nyugdíjas, Koba János mesél a messze földön híres foglalatosságról. A két világháború között országos hírnévre szert tett fűszerpaprika-őrlés sikertörténete az 1962-es kollektivizálással torpant meg. Ekkor a zömében paprikatermesztésből élő 1600 lakosú Érselénd magyarságát a kommunista hatóságok mindenükből kiforgatták. Elkeseredésükben a módos gazdaemberek aprópénzért prédálták el gyönyörű portáikat a faluba nagy számban betelepedő cigányságnak, és a kényszerszövetkezetesítés elől elmenekülve Nagyváradra költöztek ipari munkásnak. Az érvágást máig megérzi a mintegy ezer lélekszámúra zsugorodott falu, ahonnan az itthon maradók is beingáztak vonattal az 54 kilométerre fekvő Nagyváradra. A pusztulásnak indult faluban alig maradtak, akik kitartottak a paprikatermesztés mellett, és a hatósági megszorítások ellenére is rendületlenül járták az ország piacait.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár),2014. január 17.
A gagauzok nem kérnek Romániából
A Moldovai Köztársaság Romániával történő egyesülésének ötlete a függetlenség kivívására készteti a Gagauz Autonóm Tartományt. A február elejére kiírt referendumot Chișinău nem ismeri el, a gagauzok azonban nem tágítanak. A gagauz autonómia új választás előtt áll.
Népszavazást írt ki február 2-ra a Gagauz Autonóm Tartomány 35 tagú parlamentje, a Népgyűlés (Halk toplușut). A referendumon arra kell választ adnia amintegy 150 ezer szavazóképes gagauz polgárnak, hogy a Moldovai Köztársaság függetlenségének felbomlásával az autonóm terület kilép-e a moldáv államkeretből, és ezzel független állammá válik.
A chișinăui fennhatóság alatt álló, az autonóm terület fővárosában, Komratban működő járásbíróság elutasította a Népgyűlés referendum-kiírását, törvénytelennek minősítve azt. A bírói érvelés szerint az ország egyetlen régiója sem kérheti különválását a Moldovai Köztársaságtól: erre a moldáv alkotmány nem ad lehetőséget. Ezzel szemben a gagauzok azzal érvelnek, hogy a terület autonóm státusát kimondó, törvényerőre emelkedett 1994-es autonómiastatútum egyik cikkelye világosan fogalmaz: amennyiben a Moldovai Köztársaság – függetlenségét elveszítve – Romániához csatlakozna, a Gagauz Autonóm Tartomány kérheti függetlenedését az országtól. A törvény elfogadásakor a chișinăui parlament ígéretet tett arra, hogy a gagauzok által kért klauzulát bevezetik az ország alaptörvényébe, ez azonban ma is hiányzik a Moldovai Köztársaság alkotmányából. Sem a komrati gagauz parlament, sem a tartomány végrehajtó szerve, a gagauz kormány – élén Mihail Formuzal báskánnal (kormányzóval, portrénkon) – nem fogadták el a bíróság döntését, és folytatják az előkészületeket a február 2-i referendum megszervezésére. A „szakadár” gagauzok akcióját Chișinău nem nézi tétlenül: a moldáv főváros legfelsőbb ügyészsége bűnvádi eljárást indított a népszavazást szervező gagauz vezetők ellen.
A Románia-barát moldvai kormánykoalíció nagyobbik pártja, a Demokrata Párt tiszteletbeli elnöke, Dumitru Diacov a Szabad Európa Rádiónak adott interjújában úgy fogalmaz: „engem egyaránt aggaszt a Băsescu-féle álláspont – aki az egyesüléssel akarja számunka elhozni a boldogságot, illetve az erre válaszlépésként adott gagauz autonómiareferendum”. Traian Băsescu folyamatosan visszatérő moldáv–román egyesülési elképzeléseit azonban a Moldovai Köztársaság elnöke, Nicolae Timofti is támogatná, legalábbis erről nyilatkozott december elsejei bukaresti látogatásán a román közszolgálati televízióban.
A moldvai kormányzó pártok háza táján azonban távolról sem egyértelmű a Romániával való egyesülés szándéka, mint ahogy – a közvélemény-kutatások tanúsága szerint – a lakosság többsége is az ország függetlenségének megőrzése mellett az európai uniós integrációt látná szívesebben. A két világháború közötti román megszállásra emlékező gagauzok azonban nem várnak tétlenül: a választásokra készülő Népgyűlésben nem csak a Romániával való egyesülés gondolatát utasítják el, hanem – az utcai tüntetések nyomására – a szovjet utódállamok által életre hívott Vámunióhoz csatlakoztatnák Gagauziát. Közben a választások előtti kemény politikai harc idénye is elkezdődött a tartományban: tavaly ősszel a Népgyűlés menesztette Mihail Formuzal kormányzót, akit többek között azzal vádoltak meg, hogy nem lépett fel erélyesebben a Gagauziát térdre kényszerítő moldvai gazdasági intézkedések ellen. Kormányzói feladatait a választásokig ügyvezetőként ellátó Formuzal a moldvai kormánypártot, a demokratákat vádolja beavatkozással. A kormányzó szerint legmagasabb szinten is tetten érhető Chișinău keze, amely mindent elkövet az autonóm tartomány gazdasági ellehetetlenítéséért.
Az autonóm régió története
A Gagauz Autonóm Tartomány története a Szovjetunió bomlásának idejére nyúlik vissza. 1990 és 1994 között a gagauz közbeszéd a független Gagauz Köztársaságról szólt: a térségbeli nagy átrendeződések idején a gagauzok más lehetőséget nem láttak céljaik kivívására. Chișinău és Gagauzia székhelye, Komrát között az első években semmiféle párbeszéd nem folyt. A moldvai parlament és a kormány azt mondta: önálló Gagauzia nem létezik, így nincs miről tárgyalni. Hasonló elutasításra talált a transznisztriai orosz közösség önállósodási törekvése is, ahol ez véres háborúba torkollott. Két évvel ezelőtti gagauziai riportutunk során gaguz politikusok elmondták: számukra elfogadhatatlan volt a háborús forgatókönyv, és ezt egyértelművé tették Chișinău számára is. A moldáv politikusok tanultak a transznisztriai példából, és kétoldalú tárgyalássorozat végén az akkor uralmon levő kormánypártok – a pro-román pártok kemény tiltakozása ellenére – 1994-ben törvényben ismerték el Gagauzia autonómiáját.
Az immár húsz éve önálló döntéshozó és végrehajtó szervvel rendelkező Gagauz Autonóm Terület az éppen hatalmon levő moldvai kormánypártok viszonyulása miatt hol barátibb, hol ellenséges viszonyban áll Chișinăuval. Az autonóm terület gazdasági boldogulása sokban függ a régióba érkező és az onnan útra induló áruk és szolgáltatások vámilletékétől, amit a moldvai főváros oszt vissza Komratnak. Az autonóm tartomány által kezelt helyi adók és illetékek mellett ez a régió legfontosabb pénzforrása, e körül van a legtöbb vita. Hiába szabályozza a visszaosztást a Chișinăuban megszavazott autonómiastatútum, Formuzal kormányzó szerint a tartomány még egyetlen évben sem kapta meg az őt megillető teljes összeget.
Az autonóm terület lakóinak 86 százaléka gagauz: az 1848 négyzetkilométeren elterülő Gagauzia 3 városában és 23 falujában összesen 164 ezer ember él. Többségük fő tevékenysége a mezőgazdaság: gabona-, zöldség- és gyümölcstermesztés, bortermelés és állattartás a régió legfontosabb jövedelemforrása. A főleg törökországi befektetéssel felépült élelmiszer-ipari vállalatok immár feldolgozzák a helyi nyersanyag jelentős részét, és a régió az eddiginél sokkal több készterméket exportál.
Török eredetű nép lévén, az ortodox vallású gagauzok Törökországgal ápolják a legszorosabb kapcsolatot: a török államfők az elmúlt két évtizedben többször is ellátogattak Gagauziába. A második fő külföldi partner Oroszország, amely több régiójának egyetemén tanulhatnak ingyenesen gagauz diákok. Gagauzia fővárosában, Komratban is működik egyetem: a moldvai oktatási minisztérium finanszírozásában működő gagauz egyetemen orosz, gagauz és román nyelven folyik a mintegy kétezer diák oktatása.
Az autonóm Gagauzia mind gazdaságilag, mind kulturálisan sajátos utat járt be az elmúlt két évtized alatt, a nehéz moldvai gazdasági helyzet miatt azonban az autonóm területen sem jobb az életszínvonal, mint az ország más részein. A gagauz vezetők tovább gyengítenék a Moldovától való gazdasági függőséget: az esetleges román csatlakozástól való félelmen túl a mostani népszavazásnak ez az egyik legfontosabb tétje.
Makkay József
Erdélyi Napló (Kolozsvár),2014. január 17.
Felelősségvállalás helyett vagdalkozás
Több szempontból is beszédes Tamás Sándor megyeitanács-elnök válasza a rétyi fűrésztelep engedélyeztetési folyamatát firtató kérdésre, amely az önkormányzat szerdai ülésén hangzott el. A replikából ugyanis kiviláglik mindaz, ami olyannyira jellemzi a politikai elitet – nem- csak a bukarestit, de a romániai magyar, a székelyföldi politikumot is –: a felelősség hárítása, a törekvés a mindenre kiterjedő hatalomra, illetve az a reflex, amely az érdemi vita helyett minduntalan a személyeskedő vádaskodást választja.
A megyei önkormányzat elnöke a többi állami hivatal és hatóság jóváhagyásával takarózik, azt ecseteli, szakmai kérdésekben a megyeháza nem illetékes, és – akárcsak az elmúlt hónapok során – azt sugallja: nem is állt módjukban megakadályozni az osztrák cég háromszéki megtelepedését, az intézmény autonómiája nem terjed ki arra. E logikának némileg ellentmondva sorolja a beruházás melletti érveket: a rétyiek támogatják, munkahelyek létesülnek – így vezetőhöz méltó felelősségvállalás gesztusa helyett csak politikusi magyarázkodást látunk. Ennél is súlyosabb következményekkel járhat azonban az a vagdalkozás, amellyel támogató magatartását leplezni próbálja: elnöki lendületében ugyanis Tamás Sándor politikai akciónak bélyegez egy civil tiltakozást. E hatalomittas magatartás arra világít rá: a megye vezetője képtelen kilépni a politikai logikából, abszolút uralomra törekszik, és egyszerűen nem hajlandó elfogadni, hogy van élet pártokon, pontosabban az RMDSZ-en kívül is, és bármennyire nem tetszik neki, igenis, léteznek Háromszéken olyan emberek, akik képesek önálló gondolkodásra, képesek állást foglalni egy, a régió egészét érintő, életüket befolyásoló kérdésben, és hajlandóak akár utcai megmozdulás révén kifejezni véleményüket. Lehet azon gondolkodni, hogy sok vagy kevés az a másfél száz személy, aki részt vett a megmozduláson, lehet azon vitatkozni, hogy jó vagy rossz, ha egy párt csatlakozik ahhoz és részvételre szólítja híveit – de politikai akciónak minősíteni egy olyan rendezvényt, amely a minősítés pillanatában ráadásul még el sem kezdődött, az alighanem a háromszéki polgárok egy részének megvetéséről árulkodik. Ráadásul olyan értéket kérdőjelez meg, amely autonómiamozgalmunk egyik alapja: a civil öntudatot. Arra pedig szinte nem is volna érdemes kitérni, hogy a megyei önkormányzat ülésén a térség jövőjéről és az itt lakók életét befolyásoló beruházásról szóló vitát miként tereli politikai síkra az elnök – de az a kisstílű, inkább óvodába, semmint a megyei tanács üléstermébe illő replika, amellyel egy jelen nem is levő politikai ellenfelét illeti, mégiscsak fölöttébb árulkodó. Hűen tükrözi, hol is állunk jelenleg politikai kultúra, felelős önkormányzatiság dolgában. Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),2014. január 17.
Bemutatkozott az új nagykövet
Bukaresti megbízatásának első hivatalos napján Sepsiszentgyörgyre, majd Kézdivásárhelyre érkezett Zákonyi Botond, Magyarország frissen kinevezett nagykövete. Tegnap délelőtt Kovászna megye prefektusával is találkozott, akitől elsősorban a nemzeti kisebbségek helyzetéről és a magyarországi befektetésekről kért tájékoztatót.
Dumitru Marinescu kormánybiztos közleményben tudatta, hogy a magyar nagykövetnek elmondta, intézménye jól együttműködik a „megyében élő kisebbségek képviselőivel”, és készek a párbeszédre, arra, hogy tovább javítsák, bővítsék ezeket a kapcsolatokat. A találkozón az is elhangzott, hogy a prefektúra és a magyar diplomácia romániai képviselői egyaránt folytatni és élénkíteni szeretnék a két ország közötti gazdasági és kereskedelmi kapcsolatokat. Értesüléseink szerint Zákonyi Botond találkozott a megye és a megyeszékhely vezetőivel is, az Erdélyi Magyar Néppárt képviselőivel pedig a kettős állampolgárok regisztrációjáról tárgyalt. Egyeztetett a Székely Nemzeti Tanács vezetőivel is, az SZNT közleményében kiemelte: Zákonyi Botond megerősítette, a magyar diplomácia támogatja Székelyföld autonómiatörekvéseit. (-kas)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),2014. január 17.
Átcsoportosították a tanügyi intézményeket (Tanácsülés Kézdivásárhelyen)
A céhes város önkormányzata tegnap délután tartott idei első ülésén elfogadták a 2014–15-ös tanévre vonatkozó, kézdivásárhelyi tanügyi intézmények működését szabályozó határozattervezet, illetve visszavontak egy decemberi, két iskolát érintő határozatot.
Bokor Tibor polgármester arról számolt be, hogy miután decemberben a képviselő-testület jóváhagyta a Bod Péter Tanítóképző (felvételünk) és a Református Kollégium 300-nál kevesebb diákkal való működését, a megyei tanfelügyelőség december 17-én értesítette az önkormányzatot, hogy nem értenek egyet az elfogadott határozattal. Azóta több alkalommal is egyeztetett a főtanfelügyelővel, illetve a tanintézmények vezetőivel, és közösen próbáltak jó megoldást találni. Elmondta: a Csipkerózsika pénzügyi központot – nem az óvodát – felszámolják, az eddig ide tartozó intézményeket pedig átcsoportosítják. A Bod Péter Tanítóképzőhöz kerül a Vackor Napközi Otthon, így biztosítják a háromszáz fölötti létszámot, a 2. számú óvoda átkerül a Református Kollégiumhoz, s így itt is biztosított a háromszáz fölötti létszám. A Csipkerózsika óvoda a Manócskához kerül, ahová a város többi óvodája is tartozik. Bokor azt is hangsúlyozta, hogy a háromszáznál kevesebb létszámú tanintézmények további műödését a tanügyminisztériumnak is jóvá kell hagynia, ami nagy rizikóval járhat, ha nem kapják meg a szükséges engedélyt. Arra a kérdésre, hogy az átszervezés hány munkahely megszűnését jelenti, Bokor nem tudott pontos választ adni, annyit ellenben megjegyzett, hogy az igazgatói állás biztosan megszűnik, de a tanügyi és kisegítő személyzetet nem az önkormányzat, hanem a megyei tanfelügyelőség hagyja jóvá, amibe nincs beleszólásuk.
A két határozattervezetet többségi szavazattal, három néppárti tartózkodás mellett fogadták el.
Iochom István
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),2014. január 17.
Merre tart a magyar nemzet?
Harmadik állomásához ért a Professzorok Erdélyben elnevezésű előadás-sorozat, amelyet Náray-Szabó Gábor vegyészprofesszor, a Professzorok Batthyány Körének elnöke tart Merre tart a magyar nemzet? címmel január 18-án, szombaton 17 órától a Vártemplomban. Az előadásokat Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa és a Professzorok Batthyány Köre szervezi.
– Professzor úr, Merre tart a magyar nemzet? címmel tart előadást Marosvásárhelyen. Miért tartja fontosnak ezt a témát? Milyen válaszokra számít a közönség részéről, illetve milyen jövőképet kapnak majd az érdeklődők, ami a magyar nemzetet illeti?
– Az anyaországi jobboldal kétharmados választási győzelme után alapvető változások tanúi lehettünk. Fontos tehát elvégezni a számadást: jó vagy rossz irányba megyünk, kell-e helyesbíteni, esetleg alapvetően változtatni rajta. Én egyértelműen abban hiszek, hogy a nehézségek ellenére jó az irány, remélem, a közönség soraiban is sokan osztják majd e véleményemet. Két fontos érvem: a gazdaság sikeresen kilábalt a 2008-as válságból, nő az össznemzeti termék, csökken az infláció, kezdenek jönni a befektetők, az unió megszüntette az ellenünk folyó túlzottdeficit-eljárást. Az új alkotmány a keresztény Európában határozza meg a nemzet helyét, hatásosan védi az alapvető természeti erőforrásokat, megteremti a magyarság habitusának megfelelő jó kormányzás előfeltételeit. – Száz év után először a külhoni magyar állampolgárok is élhetnek szavazati jogukkal a magyarországi országgyűlési választáson. Hogy látja, ez mennyiben határozza meg a magyar nemzet jövőjét?
- Az alkotmány megteremti a magyar nemzet szellemi újraegyesítésének elvi alapjait, melyekre építve úgy tudjuk kibontakoztatni nemzeti létünket, hogy nem sértjük a Kárpát-medencében élő más népeket, ellenkezőleg, összekötő kapcsot képezünk közöttük. Erre nagy szükség van, mert súlyos kihívások érik a régiónkat, amelyekre csak úgy tudunk megfelelő választ adni, ha összefogunk. Ez persze nem megy egyik napról a másikra, de az elmúlt tizenöt évben számos jelét tapasztaltam annak, hogy haladunk. A külhoni magyar állampolgárok szavazataikkal aktív részt vállalnak a nemzet életében, ez erősíti az összetartozás érzését.
– A magyar nemzet több világhírű tudóst, felfedezőt adott a világnak. Hogyan látja a mai fiatalságot, „méltó” lesz elődeihez?
- Fiatalságunk hasonló kihívásokkal néz szembe és hasonló bajokkal küzd, mint a nyugati civilizáció többi fiatalja. A gyors változások okozta bizonytalanság, az értékek válsága próbára teszi az életét most tervező, vagy éppen a felelősség elől menekülő ifjúságot. Ha mi, idősebbek világos és biztató jövőképet, vonzó életcélt tudunk eléjük tárni, megtalálják a helyüket és sikerrel küzdenek meg a problémákkal. Minden baj és probléma ellenére létezik a tenni akaró magyar fiataloknak az a kritikus tömege az anyaországban és a határon kívül egyaránt, mely képes felépíteni a jövőt, és amely méltó lesz az elődeihez.
– Ön, mint a Professzorok Batthyány Körének elnöke, hogyan látja a tevékenységüket, miért tartja fontosnak egy ilyen kör létezését?
– A kör célja, hogy a polgári értékrendet magukénak valló egyetemi tanárok közös munkájának keretet biztosítson, a jelen kihívásaira hosszabb távon is érvényes megoldásokat keresve előmozdítsa a nemzet erkölcsi és gazdasági felemelkedését. A kör tagjainak tekintélyét, tudását és tapasztalatait felhasználva, szakmai és erkölcsi támogatást ajánl a polgári Magyarország megteremtését céljuknak tekintő, és azt hitelesen meghirdetni képes politikai pártoknak és politikusoknak. A rendszerváltás hosszúra nyúló, feszültségekkel és ellentmondásokkal terhelt, sokszor zavaros időszakában, a kiforratlan gondolatok kavalkádjában fontos az ilyen következetes szellemi termékek tevékenysége.
Forró Gyöngyvér
Népújság (Marosvásárhely),2014. január 17.
III. Kárpát-medencei Gazdasági Fórum
A Wekerle-terv segíti a külhoni magyarság megmaradását
A Wekerle-terv segíti a külhoni magyarság megmaradását és megerősödését, a gazdaság bővülése révén a magyarországi magyarságot, valamint gazdasági növekedést visz az egész Kárpát-medencébe – mondta Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes csütörtökön, Székesfehérváron, a III. Kárpát-medencei Gazdasági Fórum startolása előtt újságíróknak nyilatkozva. Kérdésre válaszolva közölte: a magyarság megmaradása szempontjából kulcsfontosságú, hogy ne csak a kulturális és a közjogi kötelék erősödjön Magyarország és a külhoni magyarság között, hanem gyakorlatban is segítséget nyújtson az anyaország, például a gazdasági élet területén. Úgy vélte, hogy a Wekerle-terv mint gazdaságfejlesztési program növekvő életlehetőséget biztosít minden ember számára a Kárpát-medencében. Semjén Zsolt hangsúlyozta, hogy Magyarország az élet minden területén támogatja a külhoni magyarságot: támogatást kapnak a határ menti együttműködésekben és gazdaságfejlesztésben is. Utóbbira példaként említette az agráriumot, ahol mezőgazdasági gépek beszerzésének támogatására van mód.
A miniszterelnök-helyettes szerint az Osztrák-Magyar Monarchia egykori területének természetes egységként kezelése olyan gazdasági bővülést hozhat, amely növekvő életminőséget és lehetőségeket jelent a határon túli és az anyaországi magyarság számára. Radetzky Jenő, a Fejér Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke köszöntőjében kiemelte: munkával és gazdasági integrációval kell megteremteni a megmaradás alapjait a Kárpát-medencében. Úgy fogalmazott, hogy „a legjobb nemzetiségi politika egy hatékony, eredményes integrációs gazdaságpolitika lehet”.
Galambos Dénes, a megyei kormányhivatal kormánymegbízottja büszkeségüknek nevezte, hogy 2011-ben Fejérből, Mórról indult el az a kezdeményezés, amely a kormány által elfogadott Wekerle-tervben bontakozott ki. A terv fő céljának a magyar kis- és középvállalkozások megerősítését, a munkahelyteremtést és az exportképesség növelését nevezte.
Népújság (Marosvásárhely),2014. január 17.
„Sikerült szinten tartani a magyar oktatást 2013-ban”
Beindul a Szent Ferenc gyermekotthon Óteleken
A Temes megyei magyar oktatás helyzetéről és kilátásairól beszélgettünk január elején Halász Ferenc helyettes főtanfelügyelővel, akinek a hatáskörébe tartoznak a nemzetiségi oktatás mellett, az oktatási beruházások, az iskolák informatizálása és a nem pedagógus iskolai személyzet helyzete.
Halász Ferenc a Nyugati Jelennek azt nyilatkozta: a tavalyi év legfontosabb eredményének tartja, hogy Temes megyében sikerült szinten tartani a magyar oktatást, megőrizni a magyar osztályokat és óvodai csoportokat.
– A magyar iskolákban a diákok létszáma nem csökkent az új tanévben, sőt, a Bartók Líceumban rekord számú gyereket írattak az előkészítő osztályokba – mondta Halász Ferenc –, bővült a magyar oktatás olyan értelemben is, hogy új fakultatív csoportok indultak 2013-ban Temesságon, Temesrékason és Máriaföldén. Pedagógus ellátottság szempontjából is sikerült mindenütt fedezni az igényeket. Pénzügyileg mostoha időket élünk, de ilyen körülmények között is sikerült egy-két fontosabb oktatási beruházást megvalósítani. A Bartók Líceumhoz tartozó óvoda részben megújult, Végváron pedig új iskolaépületet sikerült átadni 2013-ban. Óteleken működőképessé vált a Szent Ferenc gyermekotthon, amely a második félévtől remélhetőleg gyermekekkel is benépesül. A nevelő család, saját gyerekeikkel, már megérkezett, február elején további gyerekek érkeznek Petrozsényből és Temes megyéből. A Szent Ferenc gyermekotthon lakói az Óteleki I–VIII. osztályos Általános Iskolában folytatják tanulmányaikat a második félévben.
– Hogyan sikerül az alacsony létszámú magyar iskolák működéséhez szükséges pénzt előteremteni?
– Tekintettel a kedvezőtlen demográfiai viszonyokra, az iskolák és óvodák fenntartása és működtetése érdekében sokat kell dolgoznia minden egyes pedagógusnak és intézménynek. A krónikus pénztelenség rányomja a bélyegét az oktatási rendszerünkre. Továbbra is érvényes a fejkvóta rendszer, amely nem biztosítja kellő mértékben iskoláink finanszírozását. A 2014-es év sem hoz változást ezen a téren. A mi osztályainkban és óvodai csoportjainkban az alacsony létszám miatt állandó a pénzhiány, meg kell küzdeni azért, hogy a létszám alattiak egyáltalán éljenek. Ezért nagy segítség, hogy a tanfelügyelőség mellett a minisztériumban is ott van a képviselőnk, Király András oktatásügyi államtitkár, akiknek a támogatásával eddig sikerült ezeket a gondokat megoldani.
– Milyenek a magyar oktatás kilátásai a 2014-es évre?
– A beiskoláztatási tervet éppen most alakítjuk, remélem, hogy sikerül mindenütt mai formájában megtartani a magyar iskolahálózatot, de elég sok településen meg kell küzdeni azért, hogy ezek az intézmények tovább működhessenek az alacsony gyermeklétszám miatt. Idén is folytatjuk azokat a programokat, tevékenységeket, amelyek hagyományossá váltak a Temes megyei magyar oktatásban. Decembertől beindult egy találkozó sorozat, kiszállunk minden olyan településre, ahol valamilyen magyar oktatási forma létezik, hogy a helyi hatóságokkal, pedagógusokkal és legfőképpen a szülőkkel találkozzunk és beszélgessünk a hogyan továbbról.
Nagy erőpróba előtt állunk: április 8–11. között Temesváron szervezzük meg a Mikes Kelemen magyar tantárgyverseny országos döntőjét!
Pataki Zoltán
Nyugati Jelen (Arad),2014. január 17.
Változatosság a BMC értékfelmérő kiállításán
Műfaji és stiláris tekintetben is a változatosság jellemzi a Barabás Miklós Céh (BMC) hagyományos, évi értékfelmérő és -felmutató kiállítását, amely tegnap délután nyílt meg a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva-termében.
A tárlaton a 100. életévébe lépett Cs. Erdős Tibortól a huszonéves Máthé Lászlóig és nemzedéktársaiig terjedően követhetjük nyomon Kolozs megyei művészeink teljesítményét – hangsúlyozta méltatásában Németh Júlia műkritikus, a BMC alelnöke, a teremben látható festmények, szobrok, grafikák, kerámia- és textilmunkák, művészi üvegtárgyak, művészfotók szemügyre vételére buzdítva az egybegyűlteket. A közönséget Tibori Szabó Zoltán, a Minerva elnöke köszöntötte, majd Magdó János kolozsvári magyar főkonzul, Kolozsi Tibor szobrász, a BMC elnöke és Starmüller Géza festő, a tárlat rendezője szólt néhány szót. Az érdeklődők munkanapokon 11 és 15 óra között tekinthetik meg az alkotásokat a Jókai/Napoca utca 16. szám alatt.
Szabadság (Kolozsvár),2014. január 17.
Visszaszolgáltatták a Jósika palotát a Bánffy családnak
Tizenhárom év pereskedés után szolgáltatták vissza a Bánffy család leszármazottainak a főtéri Jósika-palotát. A kolozsvári bíróság január 16-i határozata végleges és végrehajtható, de nem visszavonhatatlan. A Transilvania reporter értesülései szerint az épületben székelő Unita Turism fellebbezni fog, de a tárgyalásig el kell hagynia az épületet. Lapunk úgy tudja, az örökösök még nem döntöttek arról, mi legyen az épület sorsa.
Szabadság (Kolozsvár),2014. január 17.
ICCMER: újabb véres kezű börtönőr
Tizenöt ember haláláért tartják felelősnek Gheorghe Iuliu Sebestyént, aki 1954 január és 1955 decembere között a szamosújvári börtön őrségének parancsnokhelyettese volt – tájékoztatott tegnapi közleményében az IICCMER.
[IICCMER = Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet]
Szabadság (Kolozsvár),2014. január 17.
EMNP: optimális megoldás lenne a koalíció
Továbbra sem hajlik az RMDSZ az erdélyi magyar koalíció létrehozására az európai parlamenti választások esetében, holott az összefogásra csütörtökön újfent javaslatot tett az EMNP, egy nappal korábban pedig az MPP is.
Miközben Toró T. Tibor néppárti elnök szerint az EP-választások és az alkotmánymódosítás összekapcsolása koalícióra ítéli a magyar alakulatokat, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök leszögezte: a szövetség nem köt választási koalíciót egyetlen párttal sem. Közben az ugyancsak összefogást sürgető Tőkés László nem erősítette meg, hogy Fidesz-listán indul az európai megmérettetésen.
Az európai parlamenti választásokon az optimális megoldás az erdélyi magyar pártok koalíciós listája, amelyet Tőkés László vezet – szögezte le csütörtökön Toró T. Tibor. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke kolozsvári sajtótájékoztatóján azzal indokolta álláspontját, hogy nincs törvényi akadálya a koalíciónak, arra ugyanúgy öt százalékos küszöb érvényes, mint az egyes pártok esetében.
Szerinte egy közös lista mozgósítaná a legsikeresebben az erdélyi magyar választópolgárokat, annál is inkább, mivel az EP-választás és az alkotmánymódosító népszavazás összekapcsolása esetén a román pártok „maximális mozgósítási üzemmódba kapcsolnának", hiszen az alaptörvény elfogadtatásához legkevesebb 50 százalékos részvétel szükséges.
„Másrészt Václav Havel és Lech Walesa mellett Tőkés László egyike a közép-kelet-európai rendszerváltás szimbolikus alakjainak, így ismertsége a legmagasabb, szavainak súlya a legnagyobb" – állapította meg Toró. Hozzátette, a néppárton belül is megoszlanak a vélemények az EP-választás kapcsán, bizonyos álláspontok szerint az alakulatnak önállóan kellene indulnia, mások úgy gondolják, Tőkés László függetlenként újra sikeres lehet. Hivatalos döntést az országos választmány február 22-i ülésén hoz az alakulat az ügyben.
Toró T. Tibor jogi szempontból kivitelezhetőnek, politikai és morális szempontból azonban aggályosnak nevezte a bukaresti kormánykoalíció tervét, miszerint egy időben rendeznék az EP-választásokat és az alkotmánymódosító népszavazást. A néppárt elnöke arról is beszámolt, hogy az EMNP tárgyalt az erdélyi történelmi egyházak képviselőivel a magyarországi választásokat megelőző regisztrációról. Közölte, Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek is támogatja, és a protestáns egyházak is aktívan részt vesznek a mozgósításban.
Toró T. Tibor szerint ugyan felmerült fideszes körökben, hogy Tőkés László a listájukon szerepelhet a májusi megmérettetésen, hiszen az erdélyi EP-képviselő a Kárpát-medencei Magyar Autonómia Tanács (KMAT) elnöke, a nemzetegyesítési program szimbolikus alakja, így a jelölése természetes következménye lenne az Orbán Viktor vezette alakulat nemzetpolitikájának.
„Ezzel kapcsolatos hivatalos felkérés egyelőre nincs, és nem csak a Fidesz vezetésének kell döntenie az ügyben, hanem Tőkés Lászlónak is, hogy vállalja-e vagy sem a jelöltséget" – szögezte le a néppárt elnöke. Tőkés egyébként az indulását firtató kérdésre a Heti Válasz csütörtöki számában megjelent interjúban leszögezte, meg kell nézni, mi az erdélyi magyarság érdeke, és nem volna méltó, ha a Fidesz vezetőivel való konzultáció nélkül nyilatkozna a kérdésről.
Arra, hogy volt-e megkeresés a Fidesztől, amire korábban Toró T. Tibor utalt, Tőkés úgy válaszolt: ilyenről nincs tudomása. „De én a néppártnak csupán a védnöke vagyok, s lehet, hogy ő pártelnökként folytatott idevágó megbeszéléseket" – jelentette ki Tőkés, hozátéve: a hírnek az a szépséghibája, hogy róla szól és nem arról, amiről kellene, azaz az erdélyi magyarság erős brüsszeli képviseletéről.
„Az RMDSZ az együttműködéstől való elzárkózással azt kockáztatja, hogy a puszta erdélyi képviseletünk is veszélybe kerül. Úgy látom, a szervezet végső soron megelégedne egy pártgyőzelemmel, azaz legfeljebb két képviselő Strasbourgba küldésével" – fejtette ki Tőkés. Emlékeztetett: 2009-ben azért küldhetett az erdélyi magyarság három képviselőt Brüsszelbe, mert közösen indultak az autonomisták és az RMDSZ, szerinte ezen az úton kellene továbbhaladni most is.
Közben Szatmárnémetiben Kelemen Hunor leszögezte: az RMDSZ nem köt választási koalíciót egyetlen párttal sem, az alakulat EP-jelöltlistája a szövetség neve és a tulipán jele alatt fut majd. „Nem akarjuk feladni azt a 25 éves politikai brandet, amit felépítettünk, és amelyet minden egyes voksoláskor az erdélyi magyarság megerősített. Semmi sem indokolja, hogy erről lemondjunk" – fejtette ki csütörtökön az RMDSZ vezetője, határozottan elutasítva az EMNP általa rögeszmének nevezett, a koalícióra és Tőkés listavezetői pozíciójára vonatkozó javaslatát.
Kelemen bejelentette azonban, hogy január folyamán tárgyalni fog a májusi megmérettetés kapcsán Biró Zsolttal. A Magyar Polgári Párt elnöke ugyanis szerdán elmondta, azt tartaná korrektnek és felelős magatartásnak az RMDSZ részéről, ha koalíciót kötne a polgári alakulattal az EP-választásokra, a listán pedig a harmadik helyet átengedné az MPP-nek.
Bonyolult autonómiastatútum Január végére végleges lehet az RMDSZ vezetői által a tavalyi év végére ígért székelyföldi autonómiastatútum. Kelemen Hunor szerint azért nem készültek el időben, mert a tervezet elkészítése bonyolultabbnak mutatkozott, mint ahogy azt gondolták. „Most is itt van a táskámban, megmutathatom az eddig elvégzett munka eredményét, melyet magamhoz vettem, hogy elolvashassam" – nyilatkozta a Krónikának csütörtökön a szövetség elnöke Szatmárnémetiben. Hozzátette, a statútumot igyekszenek mihamarabb elkészíteni, hogy a törvényhozás tavaszi ülésszakán benyújtsák a bukaresti parlamentben.
Kelemen Hunor azzal magyarázta a polgáriak iránti „részrehajlást", hogy az MPP „tisztességesen viszonyult" a szövetséghez a 2012-es parlamenti választások előtt, amikor az EMNP-vel ellentétben nem indított jelölteket, nem veszélyeztetve az erdélyi magyarok parlamenti képviseletét. Kelemen ugyanakkor nem zárkózott el attól, hogy más pártok jelöltjeinek helyet adjanak a szövetség listáján.
A Krónika ezzel kapcsolatos kérdésére úgy válaszolt: aki ezen szerepel majd, annak RMDSZ-tagnak kell lennie, mert ezt követeli a törvény. Hozzátette: február 15-éig várják a jelentkezőket, a jelöltek kilétéről és sorrendjéről azután döntenek. Kelemen hibának nevezte továbbá, hogy a kormány összekötné az EP-választásokat az alkotmánymódosító népszavazással. „Tudjuk előre, hogy az alaptörvény módosítása kapcsán hisztérikus vitákra lehet számítani a román pártok részéről, és nem tartjuk jónak, hogy ezek beárnyékolják az EU-val kapcsolatos témákat" – fejtegette az elnök.
Babos Krisztina, Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár),