udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
6943
találat
lapozás: 1-30 ... 451-480 | 481-510 | 511-540 ... 6931-6943
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2014. január 29.
Visszakapják a tulajdont –
Visszaszolgáltatja a román állam a zsidóknak a kommunizmus idején elkobzott ingatlanokat. Erre tett ígéretet Izraelben Traian Băsescu államfő.
A román elnök szerint 2024-ig sikerül majd lebonyolítani a visszaszolgáltatási folyamatot. Traian Băsecu az Israel Hayom napilapnak nyilatkozott erről.
„A bürokráciával kapcsolatos nehézségek ellenére, az ingatlanoknak már csaknem 20 százalékát visszaszolgáltattuk a jogos tulajdonosaiknak és megígérhetem, hogy egy évtized alatt elérjük a 100 százalékot. Aki be tudja bizonyítani, hogy a volt tulajdonos, megkapja a kártérítést. Abban az esetben, ha az ingatlant nem lehet visszaszolgáltatni, a tulajdonos két féle kártérítésben részesülhet: pénzt vagy más földterületet kaphat”. – nyilatozta Traian Băsescu államfő.
Marosvásárhelyen a zsidó hitközség évekkel ezelőtt kapta vissza a jelenlegi Ariel Bábszínház épületét, amelyet a kommunizmus idején koboztak el. Schwartz Theodor, a hitközség volt alelnöke a visszaszolgáltatást nem kiváltságnak, hanem a tulajdonjog egyik legfontosabb pillérének tartja.
Schwartz Theodor elmondta: „mindenkinek, akinek jogos, aktákkal bebizonyítja, hogy neki az volt és azt elvették jogtalanul, annak vissza kell adni, mindegy, hogy ki”.
Van azonban még számos olyan zsidó származású magánszemély is, aki több évig tartó pereskedést követően még várja volt tulajdonának a visszaszolgáltatását.
Vas-Gál Lóránt
erdely.tv
Erdély.ma,2014. január 29.
Történészek Erdély sorsáról
Erdélyről, pontosabban a magyar kormányzat két világháború közötti Erdély-politikájáról, illetve a második bécsi döntésről beszélt hétfő este Sepsiszentgyörgyön Bárdi Nándor és L. Balogh Béni budapesti történész. A Székely Nemzeti Múzeumban alapos, ok-okozatot taglaló előadásokat hallhattak az érdeklődők, ugyanakkor szó esett a szerzők legújabb, Csíkszeredában kiadott köteteiről is.
Bárdi Nándor Erdély és a magyar kormánypolitika a két világháború között címmel tartott előadást, mondván, döntően az érdekli, a magyar kormányzat mit kezdett Erdéllyel, hogyan jutott a második bécsi döntésig. Mint mondta, Erdély problematikája 1910 után egy Budapest–Bukarest–Bécs játszma függvénye, olyan külpolitikai kérdés, melynek kezelésére a miniszterelnökségen külön osztályt hoztak létre. Trianon után, a húszas évektől kezdődően a romániai magyarság kényszerkisebbségként említhető, mely a magyar nemzet részének tekinti magát, miközben a romániai magyarság Erdélyben szociológiai értelemben nem volt kisebbség, mert jobbak voltak a pozíciói a romániai társadalmi átlagnál.
A magyar kormányzat Trianontól kezdve békés revízióban érdekelt, Magyarország mindvégig ragaszkodott a határon túli magyar kisebbséghez. Bárdi Nándor egyébként javasolta, nemzetpolitika helyett érdemes magyarságpolitikában gondolkodni, illetve ez utóbbi fogalmat használni. A kor revíziós politikája kapcsán megjegyezte, területi integritásunkat elveszítettük, de megőriztük a kulturális integritásunkat, ugyanakkor a budapesti kormány szándéka szerint segíteni próbálta a kisebbségi eliteket, 1920-tól a katonai lehetőséget elvetették. Magyarországot az olaszok támogatták revíziós elképzeléseiben, a német külpolitika viszont nem volt partnerük, ugyanakkor olyan elképzelések is felmerültek, mint például a Rothermere angol sajtómágnás visszacsatolási javaslata. A magyar revíziós terveket mindig lebegtették, a magyar közvélemény nem fogadta volna el csak az etnikai visszacsatolást, azaz az etnikai határok alapján történő visszacsatolást.
Felmerültek „korridoros” elképzelések is, Székelyföld korridoros kapcsolása. Szakértők több változatot dolgoztak ki a revízióra, a magyar kormány Gömbös Gyula miniszterelnöksége idején, 1933-ban titokban átadott Mussolininak egy tervet, mely a gazdasági előnyökre helyezte a fő hangsúlyt – Székelyföld például nem volt lényeges –, viszont kulcsfontosságú volt a Zsil völgyének megszerzése. Az 1920 utáni erdélyi politikáról elhangzott: annak sajátossága, hogy nagyon jól tudták, mennyire fontos a politikai egység. Ebben az időszakban az erdélyi történelmi egyházaknak közel 700 iskolát kellett létrehozniuk, ugyanakkor Erdélyben 1920 végétől elkezdődött a közösségi önszerveződés német mintára, ezt a budapesti kormány támogatta, kiépítették a magyarság revíziós politikájának intézményrendszerét, az mindvégig a miniszterelnökség hatáskörébe tartozott, 1921–1944 között Pataky Tibor irányította, háttérintézményként pedig különböző szervezeteket hoztak létre. 1926 után például a Magyarországról Romániába küldött támogatások 90 százalékát kulturális célokra fordították, pontosabban a magyar oktatási rendszer fenntartására, a négy történelmi magyar egyház kezelte a pénzt.
A budapesti kormányzati célok között 1928-tól kezdődően szerepelt egy új kisebbségi elit kinevelése, a legtehetségesebb fiatalokat magyar kormányzati ösztöndíjjal Franciaországba küldték tanulni. Mindezt azért tették, mert a magyar kormányzat úgy tekintett erre a területre, mint amit ideiglenesen csatoltak el.
L. Balogh Béni a második bécsi döntésről (1940. augusztus 30.) beszélt. Mint mondta, a történeti Magyarország megszüntetését jogosan érezték igazságtalannak, Trianon egy vesztett háború következménye. A két világháború között a magyar politikusok tudták, hogy Nagy-Magyarország nem állítható vissza, csak egy részleges, magyarlakta területeket érintő revíziónak lenne realitása. Bethlen István, Gömbös Gyula és Teleki Pál történelmi bűne, hogy nem próbálták reálisan befolyásolni a magyar közvéleményt, hogy ne a mindent vissza elve harsogjon a korabeli sajtóból – mondta. A revíziós törekvésekhez Mussolini támogatása nem volt elég, ám Németországot csak 1940 nyarán sikerült a célnak megnyerni.
Ugyanakkor utalt Barcza György 1938-ban Teleki Pállal folytatott beszélgetésére, amikor Teleki keserűen azt említette, a „magyar közvélemény meg van őrülve”, csak az hallható, mindent vissza, bármi áron. Ennek oka, hogy a korabeli magyar propaganda egész Erdély visszaszerzéséről harsogott, közben a román féllel erről a kérdésről nem tudtak megegyezni, felmerült például a lakosságcsere gondolata is, ám ezt az erdélyi magyarok, különösen a székelyföldiek nem fogadták volna el.
A történész személyes véleménye szerint Teleki komolyan gondolta, végső elkeseredésében fegyverhez nyúl, és megtámadja Romániát, bár tudta, a román haderő felkészültebb a magyarnál. Teleki Pálnak volt ugyanis egy olyan elképzelése, hogy a revíziót vérrel kell megpecsételni, kemény áldozatot kell hozni annak érdekében, hogy a magyar közvélemény jobban becsülje meg. Végül Hitler megosztó szándékkal és taktikázva, saját érdekeit szem előtt tartva hozta meg a második bécsi döntést azzal a szándékkal, hogy Magyarországot és Romániát egyaránt lekötelezze.
A szerződést román részről Mihail Manoilescu külügyminiszter írta alá, aki látva országa veszteségeit, annyira meglepődött Észak-Erdély elvesztésén, hogy fel kellett locsolni. A magyarok számára etnikailag viszonylag igazságos döntés született, de a román közvéleménynek nagy sokkot okozott, elindult a menekülthullám. Miközben az észak-erdélyi magyarok ujjongtak, a második bécsi döntés legnagyobb vesztesei a dél-erdélyi magyarok, számukra ez újabb Trianonnal ért fel. Mások mellett Márton Áron is Dél-Erdélyben maradt, és kilátástalannak érezte az ottani magyarság sorsát. A déliek számára a kölcsönösségi kisebbségpolitika jelentett némi esélyt, ám a lakosság fogyása megindult, például a Zsil-völgyi magyarok száma 70–80 százalékkal csökkent. Az észak-erdélyi magyarság megerősödve került ki a második világháborúból, megszabadultak az idegen elnyomástól. A két történész a csíkszeredai Pro Print Kiadónál megjelent köteteit is ismertette. Bárdi Nándor Otthon és haza, tanulmányok a romániai magyar kisebbség történetéről című monográfiájáról, míg L. Balogh Béni Kiszolgáltatva, a dél-erdélyi magyar kisebbség 1940–1944 között című könyvéről beszélt. Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2014. január 29.
Könyvesboltsirató
Épp a magyar kultúra napján kellett érkeznie a Hiób-postának: úgy néz ki, lehúzza a redőnyt az Ex Libris könyvesbolt, mely néhány éve a Corvina megszűnte miatt keletkezett űr pótlására létesült.
Akkoriban az áruházlánc sepsiszentgyörgyi kivonulását sokan siratták, az otthonias könyves hangulat végleges tovatűnését vetítve előre, elrugaszkodottabbak még a politikumon is számon kérték, miért hagyják a kultúra e szigetét süllyedni. Holott csak annyi történt, hogy a Corvina megelégelte a bolt ráfizetéses működtetését – elvégre a könyvárusítás is alapvetően gazdasági vállalkozás. Hogy azon túl kultúraközvetítő, netán még kultúraszervező szerepe is le(het)ne, azt ismerte fel az Ex Libris alapítója, ki a hasonlóképp családias, de nem csak a könyvek közt való lézengés adta hangulat megteremtéséért kitalálta a helyi szerzőkkel való találkozókat. Heti rendszerességgel egy-egy író, költő beült a kerek asztal mögé beszélni irodalomról, alkotásról, politikáról is, ha kell, vagy csak az életről úgy egyszerűen, mert arról mindig lehet. És beszéltek is, ha volt, kinek, s míg volt, kinek. Úgy féltucatnyi alkalommal – annál többre nem akadt érdeklődő. A helyi szerzők azontúl maguk is csak vásárlókként, ha betértek a boltba. Könyveik viszont maradtak a polcokon, mert az Ex Libris azt a – lehet, nem túl népszerű, de annál nagyobb küldetéstudattal felvértezett – üzleti politikát követte létrejötte pillanatától, miszerint a helyi (háromszéki, erdélyi) írástudók köteteit kell elsősorban hozzáférhetővé tennie. Akkor még a Helyi termék – fontos nekem kampánynak híre sem, hamva sem volt, és amúgy sem lehetne ráerőltetni ezt a könyves világra, mint abroncsot a hordóra – mondják az észt az utcasarkon osztók –, mert a szellemi táplálék ízlés kérdése, az irodalom pedig gourmand-oknak való. Azonkívül egy könyv elolvasásához nem lehet felvenni a legújabb kisestélyit, mert azt nem látja senki. Könyvről nem ildomos vitázni, és nem is lehet róla oly jóízűen értekezni, mint előadás után elegáns vendéglőben a színházról pletykálni. A könyv magányos műfaj, olyannyira, hogy szép lassan az író marad a fehér lappal, mert minek azt teleírni, hiszen kiadó még csak-csak kerül – de könyvet vásárló és azt el is olvasó annál kevésbé. Úgy néz ki, újabb könyvesbolt zár be Sepsiszentgyörgyön. Székelyföld kulturális fővárosában. Valami olyasmit sugall ez, mintha az egész fővárososdi csak külcsín lenne. Be szeretném hinni, hogy nem az!
Váry O. Péter
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),2014. január 29.
Eltűnt barokk, vásárhelyi magyar narancs
Műemlékek, díszítések és urbanisztika Marosvásárhelyen
Marosvásárhely műemléki tipográfiája – e címet viselte az a múlt hét szerdáján szervezett előadássorozat, amelyre a magyar kultúra napja vásárhelyi rendezvénysorozatának részeként került sor a Bolyai Klub Bernády György-termében. A szépszámú közönség jelenlétében Orbán János történész fogadta a megjelenteket és mondta el: a tavaly nyáron indítottak el egy műemlék- inventarizációs projektet a fenti címmel, amelynek célja számba venni azt a marosvásárhelyi épített örökséget, amely még számba vehető. – Vásárhelytől Budapestig tíz szakember foglalkozott a történelmi épületek részletes fotódokumentációjával, történetük kutatásával, további céljuk pedig a műemlékállomány népszerűsítése is volt. A tízből négyen itt vannak ma este, és rövid értekezéseiket a bemutatandó épületek, tematikák kronológiai sorrendjében adják elő – hallottuk Orbán Jánostól, aki az est sorrendben első, vetített képes értekezéséért is felelt.
Mint a XVII. század kutatója, előadásának Az eltűnt barokk nyomában címet adta, és azon vásárhelyi házakat, homlokzatokat ismertette, amelyek jellegzetes barokk díszítése az idők során eltűnt, megváltozott. Ilyen a főtér keleti felének házsora (a régi Divatház és a mellette lévő épületek), amelyeken már csak a szakember látja, hogy egykoron jelentős barokk homlokzattal rendelkeztek. Igaz, az archív fotókon ez még felismerhető. Mint hallottuk, sikerült fontos adatokat találni a levéltárban a főtéri, 58. szám alatt található házra vonatkozóan. 1785- ben német építőmester építette, először a polgármesteri hivatalnak, majd a városi vendégfogadónak adott helyett, bálteremmel rendelkezett. – Az 56. szám alatt található házról (az Inca Casino épülete) eleddig semmit sem tudtunk, igaz, 2003-ban még láthattuk az eredeti nyílászárókat. Most kiderült, Galambos József borbély tulajdona volt, és szintén Paul Schmidt építette, aki a vásárhelyi barokk elterjedésének kulcsembere volt. Ő felelt a Toldalagi-palota építéséért is, a Galambos-ház ez utóbbi homlokzatát imitálja. A polgárok pedig követték a mintát.
Oniga Erika művészettörténész a csizmadiák egykori ipartestületének székházáról szóló előadásának a Nézz fel! címet adta, hiszen érdemes megnézni a homlokzatokat is. – A Csizmadiák Céhe ipartestületté vált, ezen testület építtette a szóban forgó főtéri házat, amelyet 1890-ben fejeztek be. Szinte minden építészeti eleme, nyílászárója eredeti maradt, mindmáig a legfeltűnőbb a két erkélyt tartó herma, azaz emberalak. Kapuja nagyon míves. Emeletén irodahelyiségek, étterem és vendégszobák kaptak helyet, a földszintjén működött egykor a Select mozi, később a Lido kávézó, a kapu, a bejáratok eredetiek – mondta az előadó a különböző díszek, szeráfok vetített képes bemutatásával, elemzésével gazdagított értekezésében.
Kovács Mária a Marosvásárhely főterén látható épületek kovácsolt- és öntöttvas díszeiről beszélt. Válogatását nem stílus vagy korszak szerint állította össze, mindemellett a legtöbb bemutatott épületdísz a XIX. század második felétől a XX. század első feléig tartó időszakban készült. Ezen elemekkel díszítették, illetve egészítették ki az épületek homlokzatait. – Elsősorban a szecesszió új formavilágát követő alkotások maradtak fenn, a díszek igen színvonalas alkotások, a művészi összhang egyedülálló. Az elemek visszaköszönnek a stukkókban, illetve a homlokzat más motívumain, ahogy azt megfigyelhetjük például az egykori Agrárbank, avagy a régi New York szálló – Maros vendéglő – épületén. Az öntöttvas előnyeként felhozható, hogy gazdaságosabb volt a kovácsoltvasnál. A Rózsák tere 22. szám alatt lévő épület például egyszerű lakóháznak épült, mégis gazdagon díszített öntöttvas elemekkel, motívumokkal rendelkezik. A helyiek gyakran választottak a szentkeresztbányai vasöntöde árukészletéből: a megrendelők rajzok alapján választották ki a nekik tetsző öntvényeket.
Karácsony István a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház és környezetének építészeti értékeiről szólt. – A szocializmus korszakával kapcsolatos ellenérzéseink egyértelműek és jogosak. Mindezek mellett a korszak egy árnyaltabb megfigyelésére vállalkoztam. Az épületrombolás kontextusában is vizsgáltam a város főterének legnagyobb horderejű urbanisztikai vállalkozását: a Nemzeti Színház épületének és környezetének felépítését, kialakítását. A kérdés: hogyan viszonyulunk e műalkotáshoz? A színészek például mindmáig színháztechnikai tökéletlenségét nyögik. Másokat mindez nem érdekel, ők csak használják a színházat, előadásokra járnak. Az azonban tény, hogy a kőszínházi lehetőségeket a nagy magyar korszakok mindegyike elodázta. Az első marosvásárhelyi kőszínházat Komor Marcell és Jakab Dezső tervezte, de kitört az első világháború, az építése meghiúsult. Végül 60 év múlva épül fel, egy bukaresti építész, Constantin Savescu tervezésében. Ő a korszak egyik legfoglalkoztatottabb szakembere. Beavatkozásai nem agresszívek, terei diszkrétek, emberiek maradnak. Épületei állnak Mangálián, Nigériában lakónegyedet tervezett. A vásárhelyi színházépület beltere esetében igen kellemes, meleg miliőt teremtett, az épületen érződik a korabeli, nemzetközi architektúrai szemlélet nyoma. És igaz, hogy nem úgy, ahogyan azt elődeink eltervezték, de Vásárhelynek lett kőszínháza. Amolyan magyar narancsként – hiszen színháztechnikai szempontból már építésekor meghaladottnak számított.
Knb.
Népújság (Marosvásárhely),2014. január 29.
Tudor Chiuariu lemondott a szenátusi jogi bizottság éléről
Lemondott a szenátus jogi bizottságának éléről Tudor Chiuariu volt igazságügyi miniszter, akit pénteken jogerősen három és fél év felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek a Román Posta-ügyben.
Chiuariu ugyanakkor mind bizottsági tagságát, mind szenátori mandátumát megtartja.
Chiuariu mellett Nagy Zsolt volt távközlési miniszter is felfüggesztett börtönbüntetést kapott az ügyben, az ő ítélete négy évre szól.
Mindkét volt miniszter ártatlannak vallja magát, és az Európai Emberi Jogi Bírósághoz fognak fordulni.
(Transindex/hotnews.ro)
Nyugati Jelen (Arad),2014. január 29.
.
Későn ébredtek?
Lakótársulat ellenzi az ortodox terjeszkedést Vajdahunyadon
Megállíthatatlannak tűnik az ortodox terjeszkedés Vajdahunyadon. Holott egy lakótársulat írásbeli panaszt nyújtott be az önkormányzatnál egy iskola udvarán, a sportpálya helyén épülő ortodox templom ellen.
Dorel Brândușa, a 33-as lakótársulat nevében nyújtotta be a tiltakozó levelet a tavalyi év végén. A környékbeli lakók által aláírt petíció szerint a tömbházaik tőszomszédságában épülő ortodox templom harangjai megzavarják a lakók nyugalmát.
A városvezetés azonban nem hajlandó figyelembe venni a lakossági panaszlevelet, mivel azt túl későn adták le. A helyi tanács még 2013 áprilisában fogadta el a részletes urbanisztikai tervet, mely szerint a Micro 3-as lakónegyedben, a 8-as számú általános iskola egykori sportpályája helyén ortodox templom épülhet. Akkor semmilyen panasz sem érkezett a lakosság részéről. Sőt, az önkormányzat 2012. február 6. és 20. között közvitát is szervezett 6 új ortodox templom építéséről, s akkor sem érkezett semmilyen lakossági panasz, ismertette a helyzetet Geanina Mantarangiu, az önkormányzat kommunikációs osztályának munkatársa.
2012 májusának végén, még a régi városvezetés idején a vajdahunyadi helyi tanács határozatot fogadott el a 6 ortodox templom építéséről, melyek számára az önkormányzat ingyenes jelleggel biztosít 800 és 1500 négyzetméter közötti telket a dévai és vajdahunyadi ortodox püspökségnek.
Valamennyi templomnak elvileg 2014-ig kellett volna felépülnie az eredeti elképzelés szerint, azonban eddig csupán egynél indult be az építkezés, éppen a Micro 3-asnál.
Egyelőre Vajdahunyad a jelenleg is működő 5 ortodox templommal marad.
Az ortodox terjeszkedést azonban megkérdőjelezik a kohászváros demográfiai adatai. Kétségtelen, amikor a szocializmus idején keletkeztek, a tömbháznegyedekbe nem épültek templomok, hiszen a vallás nem fért be a kommunisták tervébe, akik ateista, agymosott „új embereket” akartak. Csakhogy a kohászváros lakossága folyamatosan csökken: a rendszerváltás idején 89 000 volt, a 2002-es népszámlálásnál már csak 71 000, a 2011-es népszámlálás viszont már csak 60 000 lakost regisztrált, s a csökkenő tendencia minden bizonnyal folytatódik.
Chirmiciu András
Nyugati Jelen (Arad),2014. január 29.
Fáj
Nem vagyok egyedül, aki többször is beleütközött, beleütközik az anyaországiak elutasító viselkedésébe. Azokéba, akik az erőszakosan agitáló balliberális média hatására kinézik az országból a határon túli magyarokat. Mint egyik okozóit anyagi helyzetük romlásának.
Ők még most is „beveszik” a 23 millió román munkavállaló, avagy az ingyenes szociális-egészségügyi ellátás megszűntetőinek meséjét. Korábban tiltakoztam, igyekeztem magyarázkodni nekik. Most már nem, felállok az asztaltól. Belefáradtam ennyi ellenséges rövidlátóval hadakozni.
Viszont fáj az innen elszármazottak egy részének pálfordulása. Konkrét esetek. Egykori pedagóguskollégám 2004-ben, a népszavazáskor nem-mel szavazott a kettős állampolgárság megadására. Még dicsekedett is vele. A határ innenső oldalán maradt egykori kártyapartnerének magyarázta: ne gyertek ide elvenni a nyugdíjamat!
Más. Volt osztálytársam családját annak idején (itt) minden vagyonuktól megfosztották a kommunisták. Ennek ellenére most (odaát) meggyőződéses szocialista szavazó, a posztkommunista párt lelkes híve.
Más. Tíz éve áttelepedett fiatalasszony magyarázza miért nem ért egyet a kettős állampolgársággal járó szavazati joggal: ne Ti (!) mondjátok meg, kik üljenek a Mi (!) parlamentünkben.
Mondják nekünk a néhány éve még velünk együtt itt lebozgorozottak.
Ez a rövid emlékezet számomra fájdalmasabb minden visszautasításnál.
Ujj János
Nyugati Jelen (Arad),2014. január 29.
„Magamat is beleviszem”
Demény Péter esszékötetét mutatták be a Minerva-házban
A lélek trolija című esszékötet hétfő esti bemutatója lehetőséget teremtett a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva-termében egybegyűlteknek arra, hogy az esszéírás felszabadító ereje mellett Demény Péter színházi élményeiről, színpadközeli tapasztalatairól, valamint a Karácsony Benőhöz, Szilágyi Istvánhoz és Király Lászlóhoz való viszonyáról is többet megtudjanak.
A szerzővel, aki bevallása szerint „írva, írás közben jut el a gondolataihoz, és írnia kell, ha valami tetszik neki, különben nem érzi teljesnek az élményt”, Balázs Imre József irodalomtörténész, a kötet szerkesztője és Szabó Réka színikritikus beszélgetett.
Szabadság (Kolozsvár),2014. január 29.
Így látják a Szent Koronát
Hogyan látom a Szent Koronát? címmel nyílt kiállítás Kolozsváron az Unitárius Parókia gyűléstermében működő Korunk Galériában hétfő délután. A tárlaton az Apáczai Csere János Elméleti Líceum képzőművészeti tagozatos diákjainak a Lakiteleki Népfőiskola és a Magyar Országgyűlés pályázatára készült linóleummetszetei tekinthetők meg február 20-ig, munkanapokon 9 és 14 óra között.
Szabadság (Kolozsvár), 2014. január 29.
Létminimum alatt él a dolgozók 20 százaléka
A romániai alkalmazottak közel 20 százalékának nincs annyi alapjövedelme, hogy biztosítani tudja létfenntartását.
Az Európai Bizottság felmérése szerint az EU tagállamai közül hazánkban a legmagasabb ez az arány. Romániát Görögország, Olaszország és Spanyolország követi, és míg Spanyolországban és Olaszországban a gazdasági válság eredményezett ilyen magas létminimum alatt élő lakossági arányt, hazánkban és Görögországban ez a jelenség szerkezeti természetű, mert már a válságot megelőzően is magas volt az alacsony jövedelemmel rendelkezők száma. A 2008–2012-es időszakra érvényes 17%-os arány 2%-os növekedését a munkaajánlatok számának csökkenése, az alacsony bérezés és a családi szerkezet eredményezte. A felmérés rámutat: a részmunkaidőben dolgozók esetében magasabb a létminimum alatt élők száma, mint a teljes munkaidős állással rendelkezőknél, és jellemző az is, hogy átlagban kevesebb munkaórát dolgoznak.
Szabadság (Kolozsvár),2014. január 29.
Fókuszban a magyar oktatás – Szatmáron járt Hoffmann Rózsa
A romániai magyar pedagógusok képviselőivel tanácskozott kedden Szatmárnémetiben Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár.
Sajtótájékoztatóján elmondta: szeretne alaposabban tájékozódni az erdélyi magyar nyelvű oktatás helyzetéről, a fennálló problémákról, mivel az általa képviselt, 2010 óta regnáló magyar kormány kiemelten kezeli a nemzetpolitikát, ezen belül pedig az oktatást, és céljának tekinti olyan intézkedések foganatosítását, melyek hozzásegítik identitásuk megőrzéséhez a magyar nemzet tagjait a világ bármely pontján.
A szatmárnémeti RMDSZ-székházban megtartott találkozón Kereskényi Gábor, a szövetség városi szervezetének elnöke köszöntötte az államtitkárt, aki kifejtette: örömére szolgál, hogy a magyar kormány egyre nagyobb hangsúlyt helyez a nevelési tevékenységre, mely nemcsak az anyaországra, de az egész Kárpát-medencei magyar nyelvű oktatásra kiterjed. Kereskényi fontosnak nevezte azt az anyagi támogatást, melyet az elmúlt hónapok során a nagykárolyi Kalazanczi Szent József Római Katolikus Iskolaközpont épületének felújításához nyújtottak.
Hoffmann Rózsa röviden vázolta a magyarországi oktatási rendszer újjászervezésére irányuló munkásságukat, melynek révén bizonyos mértékben visszatértek a hagyományokhoz, azaz ismét a gyerekek szeretetén, valamint a pedagógusok tekintélyén nyugvó, ezeréves múltra visszatekintő magyar oktatás főbb elemeit keltették életre.
Rámutatott: négy évvel ezelőtt olyan oktatási rendszert vettek át, mely idegen volt az említett bevált módszerektől, és bár egyes szűk csoportok kemény kritikákat fogalmaznak meg tevékenységükkel kapcsolatban, elmondható, hogy mára a magyarországi pedagógustársadalom zöme belátta a bevezetett intézkedések hasznosságát, sőt Európa-szerte egyre nagyobb érdeklődés övezi a régi-új magyar oktatási rendszert.
Hoffmann Rózsa elmondta: céljuk a kötelességtudat kialakítása, valamint a munka becsületének megerősítése volt. Az államtitkár ismertette a köznevelési törvény, illetve a nemzeti alaptanterv főbb elemeit, valamint az elmúlt négy évben kidolgozott pedagógusi életpályamodellt, melynek fő célja az, hogy a tanárok ismét a társadalom elismert tagjaivá válhassanak.
A kormány gazdaságpolitikájának egyik nagy sikereként értékelte, hogy tavaly ősszel lehetőség nyílt az oktatásügyben dolgozók bérének emelésére, illetve azt, hogy évente egyre nagyobb összeg jut a nevelésügyi kezdeményezések támogatására, például a Határtalanul osztálykirándulási programra, illetve a különféle határon átívelő vetélkedőkre, tehetségkutatókra.
Babos Krisztina
Krónika (Kolozsvár),2014. január 29.
Magyarországon az Isten pénze
Dunaújvárosban vendégszerepel a Csíki Játékszín, amely háromszor adja elő az Isten pénze című musicalt.
A csíkszeredai teátrum közlése szerint a Charles Dickens kisregényéből írt, Tolcsvay László, Müller Péter és Müller Péter Sziámi által jegyzett musicalt szerdán, csütörtökön és pénteken láthatja a dunaújvárosi közönség a Bartók Kamaraszínházban.
A magyarországi intézmény 2007-ben kezdeményezett a Csíki Játékszínnel testvérintézményi kapcsolatot egymás munkájának megismerése és vendégjáték-cseremegvalósítása céljából. 2008-ban és 2009-ben a dunaújvárosiak bérletes nézőiknek kínálták a La Mancha lovagja és a Hamlet című csíkszeredai előadásokat, 2011-ben Martin McDonagh Vaknyugat című tragikomédiáját és a Mint a sót című gyerekelőadást láthatta a dunaújvárosi közönség az erdélyi színészek előadásában.
A Bartók Kamaraszínház is vendégjátékokkal viszonozta a csíkiak magyarországi előadásait, így került sor a Svejk, a Párizs ege alatt, a Lúdas Matyi, a Zöldboszorka, Anna (Karenyina) és A szolgálólány című produkciók csíkszeredai bemutatására. Legutóbb 2013 júniusában, a Lurkó Fesztiválon lépett fel a magyarországi társulat Erdős Virág Pimpáré és Vakvarjúcska című mesejátékával – közölte a Csíki Játékszín.
Krónika (Kolozsvár),2014. január 29.
Vádalku
Nem kell kifizetnie Ráduly Istvánnak azt a 15 ezer lej körüli bírságot, amelyet a brassói táblabíróság rótt ki Uzon polgármesterére, aki első felszólításra nem távolíttatta el az általa vezetett intézmény homlokzatáról a székely zászlót. Másodikra levetette, jobb a békesség, s amúgy is: kinek van manapság 15 ezer lejnyi kidobni való pénze?
Aki azonban mindjárt Ráduly István jellemszilárdságán kezdené élezni a nyelvét, annak figyelmébe ajánlom Dumitru Marinescu okfejtését. Kovászna megye prefektusa ugyanis úgy fogalmazott, hogy ő nem üldözi a székely szimbólumokat, ezt az akciót is feljelentésre volt kénytelen kezdeményezni. És nem mulasztotta el hozzátenni, hogy a feljelentő egy uzoni magyar ember volt.
Állítását semmi okunk megkérdőjelezni, mint ahogy azt a változatot sem érdemes elvetni, hogy akadnak olyan magyarok, akiknek a feljelentés erejéig sérti a szemét a kék-arany színkombináció. Az érvelés sokkal inkább azt üzeni, hogy új stratégia mentén folytatja irtóhadjáratát a román államhatalom. Eddig a törvények – ha mégoly sokféleképpen értelmezhetők is – védelme, érvényük biztosítása volt a prefektus bibliája. Mostantól neki személy szerint semmi baja a zászlókkal, de mit tehet, ha mások nem ennyire toleránsak a székely szimbólumrendszerrel? Feljelentők pedig mindig teremnek, ha máshol nem, valamelyik intézményi irodában.
Kulcskérdés hát, mennyire lágyulunk el ilyetén empátiát tapasztalva. Az elsődleges veszély ugyanis abban áll: megőrizzük-e elvi szilárdságunkat, vagy hallgatólagosan belemegyünk a ki nem mondott alkuba? Képesek leszünk-e elkergetni a fejünkben óhatatlanul átsuhanó gondolatot – még jó, hogy nem rosszabb... –, vagy megriaszt a felismerés: tulajdonképpen egyfajta kényszeruralmi rendszert jellemez és legitimál egy ilyen önkéntelen reakció.
Az uzoni községháza előtti zászlós tüntetés e „vádalku" elutasítását jelenti. A helyzet azonban a módszerek esetenkénti finomítása ellenére is fokozódik. Egy friss rendőrségi állásfoglalás szerint a székely szabadság napjának idei megünneplése sem tűnik egyelőre automatizmusnak. Viszont elég lesz, ha „csak" a rendszeresség és törvényszerűség szintjére emeljük.
Csinta Samu
Krónika (Kolozsvár),2014. január 29.
Székedi Ferenc: Palackposta
Nem túl hosszú, de azért néhány hetes adósságot cipelek magammal. Már akkor szerettem volna írni Borbély Ernő több mint négyszáz oldalas, posztumusz kötetéről (Az Enyedi Politikai Főiskola. Politikai foglyok a 80-as évek Romániájában, Státus Kiadó, Csíkszereda, 2013), amikor Szőcs Géza Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán bemutatta, csakhogy a napi médiában túlságosan is gyorsan kavarognak a témák, és ideig-óráig elfödik azt, amit nem kellene elfödniük.
Márpedig amiről Borbély Ernő ír, azt soha nem szabadna eltakarniuk, sőt nem szabadna feledniük a kortársaknak sem, és még inkább meg kellene ismertetni a fiatalokkal, akiknek a szabadság, a bárhová utazás, a bármit elolvasás, a bármit meghallgatás és megnézés annyira természetes, hogy el sem tudják képzelni, mindez, még alig negyedszázada elérhetetlen álomnak tűnt.
A fiatal csíkszeredai filozófiatanárt, Borbély Ernőt 1982-ben tartóztatták le, 1983-ban ítélték el államellenes összeesküvés vádjával, Rahova után 1984-ben került a még az osztrák-magyar monarchia által létrehozott nagyenyedi börtönbe, ahonnan 1987 júniusában szabadult. 1989-ben az őt továbbra is megfigyelés alatt tartó állambiztonságiak “sugallatára” áttelepedett Magyarországra, de az 1989-es romániai változások után azonnal hazatért, és az RMDSZ színeiben parlamenti képviselőként, majd csíki RMDSZ-elnökként és több éven át a Hargita megyei tanács tagjaként vívta küzdelmét a demokratikus átalakulásokért.
Jómagam Borbély Ernővel az 1990-es évek elején találkoztam, ugyancsak RMDSZ-berkekben, és ha jellemzését egyetlen szóban kellene összefoglalnom, akkor biztosan ezt írnám le: ő volt a politikus.
Miközben nagyon sokan a legkülönbözőbb életutak nyomán, ugyancsak változatos gondolkodásmóddal és érzelemvilággal érkeztek a szövetségbe, Borbély Ernő az első pillanattól kezdve olyan politikai és társadalmi fogalomrendszerben beszélt és írt, amelyet mindaddig csak ritkán lehetett hallani. Soha nem volt populista, és soha nem volt érzelgős: minden mondatát a ráció, a logikus érvelés hatotta át, és ezt még akkor sem lehetett megcáfolni, amikor elsősorban nemzeti liberális eszmerendszerét egyesek szerint túlságosan is radikális megoldások kierőszakolása felé fordította.
Jónéhány, ma önmagát polititikusnak nevező tisztségviselőtől eltérően, Borbély Ernő soha nem beszélt úgy, hogy ne mondjon valamit. Amiről ő beszélt, az gondolatilag is, nyelvileg is, mindig kerek egész volt, és nem csupán meg lehetett hallgatni, hanem utána minden szókapcsolatán el lehetett gondolkodni.
Parlamenti képviselőségét követően, de még a közéleti pályán, Borbély Ernő úgy gondolta, tartozik azzal a társadalomnak, hogy mementóként összegyűjtse mindazt, ami vele és nagyenyedi börtöntársaival, a Ceaușescu-korszak politikai ellenállóival történt. “Volt-e értelme, miért csináltuk, mi értelme volt? (…) Évek alatt, sok idő alatt, sok vajúdás alatt a választ megszületett. Ha nem is tettünk többet, de egy társadalom tudatának az ébren tartásához és erkölcsi tartásához hozzájárultunk.(…) Ennyi a tettünk, nem több. Nem hősiesség, nem nagy dolog. De feltehető a költői kérdés: ezek nélkül a tettek nélkül vajon lett volna 89 decembere?” – így fogalmaz a kötetben utolsó helyen szereplő vallomásában. Persze szerzőként is, hiszen az előző interjúk jelentős részét is ő készítette, mikrofonnal, videokamerával, mert nagyobb lélegzetvételű dokumentumfilmben akarta megörökíteni egykori román és magyar politikai fogolytársainak életét, nézeteit, sőt azt is, miként tekintenek az 1989-et követő társadalmi változásokra.
Szándékában felesége, barátai, tévések, szerkesztők, barátok kis csapata segítette, ennek köszönhető, hogy a videószalagra került interjúk, nem kevés munka, szöveges átírások, szakavatott szerkesztés árán hiteles kordokumentumként egy nagy formátumú és ugyancsak olvasmányos kötetbe szerveződtek.
Borbély Ernő nincs már körünkben, az erdélyi magyarság egyik leghitelesebb, mindig szókimondó politikusával túlságosan korán elbánt a könyörtelen betegség. Könyve így amolyan palackposta, a benne rejtőző üzeneteken pedig továbbra is mindannyiunknak és különösképpen a fiataloknak érdemes elgondolkodniuk. Hiszen a diktatúra és a demokrácia küzdelme a legkülönbözőbb formákban tovább tart, és előbb-utóbb azok is szembesülnek vele, akik úgy gondolják, hogy közélettől mentesen is lehet élni.
maszol.ro,2014. január 29.
Népfőiskola épülhet Szovátán
Szinte biztosra vehető, hogy a Lakiteleki Népfőiskola terjedő hálózatának egyik új állomása Szováta lesz, miután annak egyik fő eszmei képviselője, a Magyar Országgyűlés alelnöke, Lezsák Sándor már látogatást tett a leendő helyszínen.
Czakó Gabriella és Nagy Éva Vera iskolanővérek 2005 óta oktatnak gyerekeket a Felső-Nyárádmente és Sóvidék hét településén. Mivel nincs saját ingatlanjuk és folyton be kell kérezkedniük valamelyik iskolába vagy kultúrotthonba, felvetődött egy saját otthon létesítésének gondolata. A Lakiteleki Népfőiskola nagyobb hálózatot szeretne kiépíteni a Kárpát-medencében, így Erdélyben, Felvidéken, Kárpátalján kulturális és lelkiségi központokat hozna létre. A szovátai központú iskolanővéri szolgálat és az általa létrehozott Marosszéki Kodály Zoltán Gyermekkar is intézményesedni szeretne, így a Kodály Zoltán nevét viselő majdani szovátai intézmény ennek a hálózatnak egyik láncszeme lehetne. Ezekben a központokban meghatározó a keresztény alap és a nemzeti kultúra. A népfőiskolákhoz mindig valamilyen szakmai oktatás is kapcsolódik. A szovátai központban a szakmaiság a zenekultúra irányában teljesedne ki, a két nővér a zenepedagógusoknak, kántoroknak, karnagyoknak segítene közeledni a Kodály-módszerhez, de a vidék egyéb intenzív szakmai képzési szükségleteire is reagálna majd.
Mindenki összefogásával valósul meg
A népfőiskola Szovátán a helyiek által Pap dombjának nevezett helyen épülne meg, ezt Köllő Tibor plébános felajánlásával és a Gyulafehérvári Érsekség segítségével kapták meg az alapítók. A több mint egy hektáros területet egy szovátai útja alkalmával Lezsák Sándor is meglátogatta, és megfelelőnek találta a leendő intézmény helyszíneként. A politikus örömét fejezte ki, hogy itt is megfogalmazódott a népfőiskola ötlete, amelyet felkaroltak az iskolanővérek, az egyházak, egyesületek és az önkormányzat, így olyan központ jöhet létre, amelynek van hatókörnyezete és támogatási rendszert is tudnak biztosítani melléje. „Jó ritmusérzékkel készülődik ez a népfőiskola itt Szovátán, mert együtt gondolkodik ebben a politika, egyház, közösség, és minden adott ahhoz, hogy két-három év múlva hírneve legyen a Kodály Zoltán népfőiskolának” – fejtette ki a Magyar Országgyűlés alelnöke.
A pénz lesz a meghatározó tényező
A népfőiskola létrehozása többnyire magyarországi pályázati támogatások révén valósul majd meg, többek között a Bethlen Gábor Alap és az Emberi Erőforrások Minisztériuma is ott van a támogatók sorában, és az egyházak is hozzájárulnak a kivitelezéséhez. Az alapítóknak Böjte Csaba atya saját kapcsolati hálózatát ajánlotta fel, amely szintén nagy segítségnek számít. Az intézmény felépítésének üteme csupán az anyagi forrásokon múlik.
Megéri támogatni
Péter Ferenc polgármester csupa elismerő szavakkal nyilatkozott a Kodály Zoltán Marosszéki Gyermekkórusról és az iskolanővérek munkájáról. Egyrészt mert igen magas szintre jutottak el a gyerekekkel, másrészt mert a nővérek olyan gyerekekkel foglalkoznak, akiket falusi környezetükben soha senki nem fedezett volna fel, de ők olyan közegből hozták elő ezeket a tehetségeket, ahonnan különben sosem indulhattak volna el. És lehetőséget teremtettek ezeknek a gyermekeknek, hogy megmutassák képességeiket nemcsak itthon, hanem a nagyvilágnak is. Már most sok külföldi meghívásuk van, kinyílik előttük a világ – mondta el lapunknak Péter Ferenc, aki szerint ez olyan cél, amely megéri hogy támogassák.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro,2014. január 29.
Hálószövögetés a tehetséggondozásért
Nem először járnak Gyergyószentmiklóson a Bárczi Gusztáv Módszertani Központ kaposvári munkatársai, most is azért jöttek, hogy bemutassák programjaikat, hálót szőjenek erdélyi kollégáikkal. Ezúttal a tehetséggondozásban tapasztaltakat osztották meg a kétnapos találkozón.
A Fogarasy Mihály iskola adott otthont a módszertani központ munkatársai és a gyergyószéki pedagógusok találkozójának. A nyolc szakember harminc pedagógussal osztotta meg tapasztalatát, dolgozott együtt a tehetséggondozás érdekében.
„Az itt dolgozó pedagógus kollégákat, illetve tanácsadókat szólítottuk meg, a szervezésben nagy segítséget nyújtott a megyei tanfelügyelőség, Bartolf Hedvig főtanfelügyelő, illetve Kari Attila tanfelügyelő, aki a rendezvény megnyitóján elmondta, nagyon örül, hogy újra Hargita megyét, Gyergyószéket választottuk, és hogy nem egyszeri a programunk, hanem a folytatásban is gondolkodunk. Három alkalommal vettünk részt Szentmiklóson jótékonysági rendezvényen, nagyon jó kapcsolatot alakítottunk ki az itteni kollégákkal. Lényegesnek tartom és köszönöm, hogy segítik a munkánkat az elöljárók, illetve, hogy fontosnak tartják az itteni kollégák fejlődését a tehetséggondozás terén is” – mondta Benczéne Csorba Margit, a Bárczi Gusztáv Módszertani Központ kaposvári főigazgatója. Beszélt az Európai Unió támogatásával létrejött projektről is, melynek célja az erdélyi pedagógusokkal megismertetni a tehetséggondozási programot, a „Csoda-pókháló” tehetséghálózatot.
Pedagógusok feladata
A Tehetséggondozás óvodától a középiskola befejezéséig című program részeként az előadások mellett műhelymunkákat is tartanak, hogy minél jobban átadhassák a tapasztalataikat. „A tehetséggondozás elsősorban a pedagógusok feladata, nekik kell felismerniük a tehetségeket. Már az óvodában is felismerhető a tehetséges gyerek, ezért örülök, hogy sok óvónő is részt vett az előadásokon. De ugyanolyan fontos az iskolában is figyelni a tehetséges gyerekekre” – hangsúlyozta a főigazgató.
„Nagyon reméljük, hogy a pedagógusok a gyakorlati munkájukban tudják hasznosítani a tapasztaltakat, melyek elsősorban a gyerekek érdekeit fogják szolgálni. A jelmondatunk: Minden gyerek tehetséges valamiben. Lehet, hogy gyengébb matematikából, de kiválóan zongorázik, vagy éppen képzőművészetben tehetséges. A felismerés a nagy felelősségük a kollégáknak, hogy megfigyeljék és a képzésnek köszönhetően tudják segíteni, hogy minél sikeresebbek legyenek a gyerekek” – mondta Kovács Attila, a módszertani központ főigazgató-helyettese.
Közösen a tehetséggondozásért
A program része a hálózat bővítése is. A tehetséggondozás egyik alapvető feladata, hogy minél több gyereket, szakembert, szülőt vonjon be a tevékenységbe. „Azért is jöttünk ide, hogy az erdélyi kollégákat is bevonjuk a hálóba, és a folytatásban gondolkodva majd közösen tudjunk pályázni különböző projektekre. Ha az itteni kollégák is jónak tartják, akár az intézmények is tehetségponttá minősülhetnek, kapcsolódva a magyarországi hálóhoz, a tehetséggondozás folyamatához” – mondta Táskai Erzsébet, az uniós projekt vezetője.
A kedden és szerdán tartott előadásokat műhelymunka követte, ahol a résztvevők gyakorlatban is megismerhették a tehetséggondozási folyamatot. „A kollégák nagy érdeklődéssel fogadták az előadásokat, és nagy örömmel tapasztaltam, hogy ők is közös munkában gondolkodnak. Kérésünk a pedagógusok felé, hogy azt a tapasztalatot, tudást, amit átadtunk nekik, adják tovább a saját intézményeikben, hogy Erdélynek ezen a részén is minél több tehetségpont alakuljon ki, elinduljon egy közös gondolkodás a tehetséggondozásban” – hangsúlyozta a főigazgató.
Baricz Tamás Imola |
Székelyhon.ro,2014. január 29.
Ambrus Attila: Nagy hágó a küszöb
Sokan felkapták a fejüket a hír olvastán, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) indulna az Európai Parlamenti választásokon. Pedig nincs ebben semmi meglepő. Az lenne a furcsa, ha ezúttal sem mérettetné meg magát. A politikai párt létezésének értelme ugyanis a hatalom megszerzése a választók szavazatai révén a konkurens politikai alakulatokkal való versenyben. Ezt sem az EMNP nem tekintheti, sem az RMDSZ nem tarthatja kamikaze-akciónak. Politikai merényletnek is csak akkor, ha az EMNP titkolt vagy bevallott célja mindössze annyi lenne, hogy a riválisát kiüsse a nyeregből, azaz lenyomja a választási küszöb alá.
Az EMNP válaszút elé érkezett. Vagy végleg lemond a politikai küzdelemről, vagy szorítóba lép. Ha már sportnyelven szólunk, meg kell jegyeznünk, hogy a küzdés leginkább pankrációra hasonlít: szerepet kapnak az előre megírt forgatókönyvek, sok a kamu ütés, rúgás és hátraszaltó, a bírók sem pártatlanok, s a közönség egyre nagyobb része is fanatizált.
Elvileg a pankrációban az ellenfelek hirtelen összejátszhatnak. Az EMNP hétvégi torockói találkozóján éppen azt nehezményezték, hogy az RMDSZ a jelek szerint nem hajlandó koalícióra lépni velük. Az igazság ennél is kegyetlenebb. Az RMDSZ szóba sem akar állni az EMNP-vel. Egyrészt azért nem, mert a legutóbbi két választáson ugyancsak elverte az erdélyi magyar kispártokat. Másrészt mert a múlt EP-választáson RMDSZ színekben mandátumot szerzett Tőkés László mindent megtett azért, hogy rontsa az RMDSZ hitelét. Csak részben sikerült. Viszont magánéleti problémái az ő nimbuszát is kissé megtépázták.
Annyira, hogy a jelek szerint a magyarországi kormánykoalíció sem tartja szerencsésnek indítását Fidesz-listán. A keresztény erkölcsöt gyakran nemzetpolitikai szintre emelő jobboldali erők már nem vállalhatják, hogy a politikus lelkész újranősülése, feleségének korai gyerekvárása „senkineksemmiköze” magánügyből „jólelcsámcsogható” támadási felületté váljon. Így aztán szertefoszlani látszik az a jó megoldás, amit néhány politikai orákulum jósolgatott.
Tőkés László azonban nem maradhat EP-mandátum nélkül. Ezért az EMNP ismét alkalmasnak látta tematizálni az EGYSÉGET. Az egységnek a megvalósulása – az eddigi tapasztalatok alapján – kétséges. Az EGYSÉG nem jelent már hívószót sem. Az erdélyi magyar választót ugyanazzal a maszlaggal nem lehet kétszer megetetni.
Ráadásul rosszul taktikázik az EMNP, amikor ultimátummal akarja rávenni az RMDSZ-t a kiegyezésre. Induljunk együtt – mondja az erdélyi magyar szavazók 15 százalékának támogatását elnyert párt a 85 százalékos szavazói bázisú szövetségnek –, és a lista élén legyen a mi jelöltünk! (Aki aztán a mandátuma megszerzése után azonnal folytatja ellenzéki munkáját ellenünk – gondolja az RMDSZ ) Ha nem így lesz, akkor önállóan is indulunk – ijesztgeti az RMDSZ-t az EMNP. Ám a zsarolás nem a kompromisszumkötés katalizátora. Ellenkezőleg.
Alkudni kell annak, aki megegyezésre akar jutni. Például: legyen Tőkés László az összefogás listájának harmadik helyén. Fogadja el, hogy tévedett. Amikor az RMDSZ EP-képviselőjeként az RMDSZ ellen dolgozott. Aztán következzen a mozgósítás, legyünk legalább 419 094-en, mint 2009-ben, jöjjön össze a 8,65 százalék s a három mandátum.
Egy ilyen közös választási ajánlatra rá tudnék bólintani: korrekt!
De elfogadható ez tárgyalási alapnak? Az RMDSZ-nek? Tőkés Lászlónak?
Ha nem, két lehetősége marad az EMNP-nek. Az egyik, hogy saját jelöltlistát indít. Ehhez meg kell szereznie a kétszázezer támogatói aláírást. Ez nem egyszerű, ugyanis a legutóbbi választáson alig valamivel több mint ötvenezer szavazatot gyűjtött. Kétszázezernél is több szavazatra lesz szüksége az 5 százalékhoz.
Nagy hágó ez a küszöb! Egyszerűbb lenne, ha Tőkés László függetlenként indulna, így „mindössze” százezer támogatói aláírásra és mintegy százharmincezer szavazatra lenne szüksége. Alacsonyabb a hágó: 3 százalék. Ám józanul elemezve, ezt is rendkívül nehéz elérni. Egyszer sikerült ugyan, de már Tőkés László sem a régi…
Én arra kaptam fel a fejem, hogy az EMNP-hez közel álló politikai elemző csoport is úgy látja, hogy „az EMNP listájának el kellene érnie az öt százalékos támogatottságot, ami abban az esetben, ha az RMDSZ átlépi a parlamenti küszöböt, szinte teljes bizonyossággal kizárható.”
Nem irigylem az EMNP vezetőit, tanácsadóikat és stratégiai partnereiket! Törököt fogtak, s az most nem enged!
maszol.ro,2014. január 30.
Megfélemlítésre játszanak
Alig kóstoltunk bele az új évbe, jóformán be sem indult az élet, és a román hatalom kisebb-nagyobb székelyföldi helytartói máris munkába lendültek, egyik magyarellenes intézkedésük követi a másikat. Ötleteik tárháza végtelen, mintha külön e célra felbéreltek ötölnék ki, hol, hogyan lehet keresztbe tenni Székelyföld többségi lakosságának.
Felszólítják a magyar pártokat, kötelező módon tegyék ki a román lobogót székházaikra, Uzonban nemcsak leszedetik a székely zászlót a községházáról, de jelentős bírsággal is fenyegetik a polgármestert, s ha mindez nem lenne elég rossz közérzetünk gyarapításához, Marosvásárhelyen is megakadályoznák a Székely Szabadság Napjára tervezett nagygyűlést. Az önkormányzatnak alárendelt helyi rendőrség ügyvezető igazgatója fenyegetően figyelmeztette Izsák Balázst, a Székely Nemzeti Tanács elnökét, hogy ne készüljenek oly nagy igyekezettel a százezresre tervezett megmozdulásra, mert egyáltalán nem biztos, hogy engedélyezik.
Törvényeket emleget, értelmez, bizottságra hivatkozik, amely megvitatja a kérdést, a polgármestert említi, kinek tiszte a végső döntés meghozatala. Tavalyelőtt, az elmúlt évben, mikor még nem számítottak valós tömegre, fel sem merült hasonló igyekezet, s Izsák Balázs is állítja: az engedély szót el kell felejteni, hisz a gyülekezési jog nem kötött jóváhagyáshoz. Megjegyzi azt is: csúszunk vissza a diktatúrához, amikor a hatóságok önkényesen értelmezték a törvényeket.
Mindent megpróbáltak a hatalom képviselői, hogy eljelentéktelenítsék a tavalyi két nagy székely megmozdulást: a márciusi marosvásárhelyi Székely Szabadság Napját és az október végi nagy menetelést. Mélyen alábecsülték a résztvevők számát, pár ezret hazudtak harmincezer helyett, a menetelés 120 ezres tömegét pedig 15 ezerre zsugorították.
A mostani akadékoskodás, a folytatásként tervezett újabb marosvásárhelyi tömegrendezvény meggátolásának szándéka jelzi, pontosan tudják, milyen sokan voltunk, és nagyon tartanak attól, hogy még többen leszünk, egyre jobban erősödik a székelység önrendelkezési harca, mind többen és többen hajlandóak akár száz kilométereket is utazni, hogy egyértelműen kinyilvánítsák a közösségi akaratot.
Egy dologgal, úgy tűnik, nem számolnak: a szellem már kiszabadult a palackból, valami elkezdődött, és ez sem hatósági tiltással, sem fenyegetéssel, sem megfélemlítéssel nem megállítható. Minden levetetett zászló, gyülekezési tiltás csak megerősíti a székelyföldi magyarságban, hogy szabadságát, megmaradását nem szavatolja a román állam, jövőjét, jólétét tehát csak az autonómia biztosíthatja.
Ellenünk dolgoznak, de minket erősítenek.
Farkas Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2014. január 30.
Jó vagy rossz?
Szombaton lép hatályba az új Btk.
Február elsején lép hatályba az új büntető törvénykönyv, amely, a hírek szerint, több ezer elítéltnek hoz idő előtti szabadulást. Az új Btk. enyhébb büntetési tételeteket ír elő egy sor bűncselekménynél, emiatt sok olyan elítélt szabadul hamarabb, aki már letöltötte az adott bűncselekményre kiszabható maximális büntetést, mások pedig a reméltnél hamarabb kérhetik feltételes szabadlábra helyezésüket.
– Melyek a legfontosabb változások az új büntető törvénykönyvben? – kérdeztük Márton Árpád képviselőt, a Btk.-t módosító bizottság tagját.
– Az egyik legfontosabb változás az, hogy egynéhány bűncselekmény kivételével kisebb-nagyobb arányban csökken a börtönbüntetés maximális kiszabható előírása. A másik nagyon fontos változás, hogy a kiskorúak büntetésekor kevés esetben, csupáncsak nagyon súlyos bűncselekmény esetében maradt fenn a zárt intézményben letöltendő börtönbüntetés. Alternatív büntetések vannak, amelyeket részben vagy teljesen szabadlábon kell letöltenie az elítéltnek.
Nagyon fontos, hogy a büntető törvénykönyv és a büntető-eljárási törvénykönyv együtt lép hatályba, ezért a büntetőeljárásban is egy sor új intézkedés van, mert a kettő szorosan összefügg. Ebből kifolyólag például a kiszabható börtönbüntetésekkel kapcsolatban az ideiglenesen szabadlábra helyezett, felfüggesztéses börtönbüntetések alternatívája mellett megjelenik még több más, ilyen félig-meddig szabadlábon letölthető büntetési eljárás vagy azoknak az elhalasztása. Ezekben az esetekben van egy tanácsadói, követői testület, amely eddig is létezett, csak lévén, hogy sokkal kevesebb felfüggesztett ítélet volt, ahol követni kellett az illető személyt, kisebb létszámú volt.
– Bevezettek egy olyan előírást, amely szerint egyes, eddig bűncselekménynek minősülő tettek nem számítanak majd annak. Például a prostituáltak esetében.
– Valóban van néhány lényeges módosulás, hogy bizonyos, eddig bűncselekménynek minősített cselekedetek nem lesznek bűncselekmények. Van olyan, hogy csak a szervezett formája számít annak. Épp most is razzia van az útszéleken, de pár nap múlva már nem lehet bűncselekményért elítélni ezeket a hölgyeket, csak kimondottan a szervezett formáját és azokat, akik tulajdonképpen erre kényszerítik őket, vagy megszervezik az immár úgymond csak erkölcsileg kifogásolható tevékenységeket.
Röviden, kapásból talán ennyit tudok mondani, mert amúgy nagyon sok a módosulás, amely az új büntető törvénykönyvben megjelenik. Még csak egyet említenék: az alkotmány értelmében az államelnököt csupán hazaárulásért (înalta tradare) lehet kivizsgálni, más szempontból szuperimmunitást élvez. Ez a bűncselekmény eddig így nem volt leírva. Most megjelenik a Btk.-ban.
– Ha jól tudom, törölték azt a kitételt, hogy társadalmi veszély.
– Megszűnik az az előírás, amely szerint ahhoz, hogy egy cselekedet bűncselekménynek minősülhessen, kell egy bizonyos társadalmi veszély. Ez eddig így volt, most ez az előírás eltűnt. Eltűnt ugyanakkor az indokolatlan vagyonosodás. Már korábban is megjelent, és megmaradt az érdekütközés, a megvesztegetés, megvesztegetettség intézménye. Az indokolatlan vagyonosodás fogalma, és az, amikor nem lehetett bizonyítani, hogy valaki bűncselekményt követett el, úgy lett átfogalmazva megvesztegetettséggé, hogy minden bőven belefér, az érdekütközés meg pláne.
– Van-e ebben a törvénycsomagban olyan előírás, ami a kisebbségekre vonatkozik, és ami a magyarság szempontjából is érdekes lehet?
– Magyar vonatkozása a büntető törvénykönyvnek nincs. Viszont a büntető- eljárási törvénykönyvnek egynéhány cikkelyébe sikerült bevinni az anyanyelvhasználatot, és a fordítók használatát is egyértelműbben megfogalmazza. Nem sikerült minden, de a módosító javaslatok kb. felét, kétharmadát elfogadták.
Számomra érthetetlen módon nem fogadtak el bizonyos dolgokat: volt például olyan is, amikor elismerték, hogy el kellene fogadni például azt, hogy ahol 20 százalék körüli a nemzeti kisebbség, alkalmazzanak olyan személyeket is ebben a tanácsadói testületben, akik beszélik az illető kisebbség nyelvét. Hiszen a kiskorú bűnözők általában olyan körülmények között élnek, hogy nemigen járnak iskolába. És sokuk nem is tud románul. Ha valóban követni, oktatni, nevelni akarják őket, akkor a követőnek beszélnie kell az illető kiskorú nyelvét. Elismerték, hogy van ebben ráció, de azt mondták, nincs rá pénz.
Tehát a február elsejével hatályba lépő valamit nemcsak büntető törvénykönyvnek kell tekinteni, mert egy törvénycsomagról van szó, kezdve a büntető törvénykönyvtől a büntető- eljárási törvénykönyvig, a büntetés végrehajtásának a törvényéig, egy intézmény létrehozásáig, amely a bíróságok mellett működő kisebb testületből országos testületté alakul, és a szabadlábon letöltendő büntetések különböző formáit követi, irányítja, oktatja a fiataloktól az idősekig mindazokat, akik éppen ilyen helyzetben vannak.
– A büntető-eljárási törvénykönyvben van egy olyan kitétel is, amely bevezeti az emberjogi bíró intézményét. Mi ez pontosabban?
– Ez az a bíró, aki a lehallgatásról, előzetes letartóztatásról, házkutatásról, levélfelbontásról stb. dönt. A törvénykönyv bevezet még egy intézményt, az előzetes törvényességi ellenőrzést elvégző bírót, aki, amikor benyújtják a bűnvádi keresetet valaki ellen, még mielőtt a tárgyaló bírók asztalára kerül az iratcsomó, ellenőrzi, hogy minden rendben van-e, és ha nincs elég bizonyíték vagy másfajta hiányosságot talál, akkor visszaküldi az ügyészségre, hogy komolyabban készítsék elő az anyagot.
– Mindent egybevetve, ez a büntető törvénykönyv rosszabb vagy jobb lesz-e a réginél?
– Mindent egybevetve, ez a törvénykönyv, leszámítva néhány rossz megfogalmazást, pontatlanságot, amit később gyömöszöltek bele, több szempontból is jobb. Azért például, mert egyértelműbb a súlyos és kevésbé súlyos bűncselekmények közötti lényeges büntetéseltérés.
– Kérdés, hogyan fog majd működni…
– Ez valóban kérdés. De például a kiskorúak esetében nem kerül a kiskorú eleve be egy olyan közösségbe, ahol, ahelyett, hogy megjavulna, tulajdonképpen "kioktatják" a bűnözésre. Ha ezek az intézmények valóban működni fognak, és eredményesebbek lesznek, akkor talán a kiskorúbűnözésnek a nagykorú foglalkozásszerű bűnözéssé alakulását vissza tudná szorítani. És nyilvánvalóan a zárt helyen letöltendő büntetések ilyetén alakulása a börtönök túlterheltségét is csökkenti.
Mózes Edith
Népújság (Marosvásárhely)2014. január 30.
Hangosan gondolkodom
Értékmentés
A decemberi könyvbemutatók, a január közepén egymás mellé kerülő képzőművészeti kiállítások minden várakozást felülmúló közönségsikere cáfolja borúlátásomat.
Van még érdeklődés, van még erő az aradi magyarságban arra, hogy megmutassa, igenis fontos számára szellemi értékeink megbecsülése és gondozása. Ha a Kamara Színház esetében már megbízható törzsközönségről beszélhetünk, ha neves hazai és anyaországi meghívottak előadásaira érdeklődők tucatjai töltik meg a termet, ha ismert és népszerű a művész, akkor azok is eljönnek a tárlatra, akik amúgy ritkábban járnak kulturális eseményekre.
Hogy miért teszik?
Aligha csupán csak kíváncsiságból. Még kevésbé pusztán udvariasságból. Talán azért, mert úgy érzik, hogy ott a helyük. A kulturális eseményeknek közösségformáló és -összetartó erejük van. Jó ott lenni, jó találkozni ismerősökkel, barátokkal. Jó megtekinteni, értékelni a szépet, együtt örvendeni a művésszel, az alkotóval, aki lelkiekben gazdagabbá tesz minket. És jó ezt megosztani másokkal is.
És van itt még valami, ami nagyon fontos: fel tudjuk mutatni értékeinket. És aki nemcsak visszapillant, hanem „van szeme” napjaink realitásaihoz is, az a jövőben gondolkodik.
És van is jövője!
Mert akár a Pataky-, akár a Soós- vagy Hajós-retrospektívára, akár Ódry Mária minap megnyitott tárlatára gondolunk, meglepően sokan jelentkeztek, hogy tulajdonukban van egy-egy munka, és szívesen közreadnák, hogy más is megismerhesse.
Ezért tartom dicséretesnek a Kölcsey Egyesület erőfeszítését, hogy ennek az általa is kreált szellemi pezsgésnek az egyik kovásza legyen. Mert olyan értékek felmutatására is vállalkozik, amelyeket sajnálatos módon belepte a feledés homálya. Ha csak a múlt századelőn vagy éppen a két világháború között városukban vagy a környékén alkotó festőművészekre, szobrászokra gondolunk, akkor ismét fel kell „fedeznünk” Albert Andort, Ányos Violát, Balla Frigyest, Beleznay Istvánt, Diószeghy Lászlót, Gyöngyössy Rezsőt, Iritz Sándort, Rubleczky Gézát, Sima Dezsőt, Wolff Károlyt, hogy csak azok nevét említsem, akik hirtelen az eszembe jutottak. Emberemlékezet óta nem láthattuk kiállítva alkotásaikat. Magángyűjteményekből, illetve a múzeum tulajdonából összeállna egy szép és felettébb hasznos retrospektív kiállítás anyaga.
Anyaországi árveréseken jó pénzért kerül egy-egy festményük művészetszerető és persze anyagiakban se szűkölködő emberhez. Mi pedig itthon alig vagy szinte egyáltalán nem ismerjük alkotásaikat. Gyöngyössy festette például Lotz Károly vázlatai alapján a színház egykori mennyezeti freskóit, amelyeket 1890-ben Munkácsy is megcsodált. Stróbl Alajos egyik legjobb tanítványa, Albert Andor pedig Munkácsyt ábrázoló mellszobrával 1900-ban elnyerte a Képzőművészeti Társulat díját. Aradon 14 évig dolgozott. Olvastam valahol, hogy Albert Andor készítette a világháború első hősi emlékművét Magyarországon1921-ben. A Víztorony udvarán álló Teodor Ceontea mellszobron kívül Aradon csak egy magánkézben lévő munkájáról (éppen a díjazott Munkácsy-büsztről) van tudomásom.
Az értékmentés a kultúra egyik örökös feladata.
Örvendhetünk, hogy civilszervezeteink e felismeréstől eljutottak a cselekvésig.
Puskel Péter
Nyugati Jelen (Arad),