udvardy frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti kronológiája 1990-2006
 

találatszám: 6943 találat lapozás: 1-30 ... 5431-5460 | 5461-5490 | 5491-5520 ... 6931-6943 I   II   III  IV   V   VI   VII   VIII   IX   X   XI   XII   

2014. október 26.

Autonómiakonferencia csonka kerekasztallal
Autonómiatervezetek és regionalizmus a politikai képviselőet asztalán címmel szervezett egésznapos nemzetközi konferenciát Marosvásárhelyen az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT)  illetve a Székely Nemzeti Tanács (SZNT). Az MPP távol tartotta magát a rendezvénytől, az RMDSZ képviselői és románok nem voltak a meghívottak között.
A konferencia az SZNT és az RMDSZ autonómiastatútumát, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) csomagtervét, illetve azokat a nyugati autonómiapéldákat vizsgálta, melyek iránytűnek számíthatnak az erdélyi magyarság számára. Ezekből világosan kiderült, hogy az Európai Unió nem csak a központosított nemzetállamok tömörülését, hanem a régiók és a nemzeti közösségek Európáját is fontosnak tartja. Nincs sikeres unió, ha a régiók és az itt élő nemzeti közösségek elnyomottan élnek vagy legalábbis úgy érzik, nincsenek bevonva a politikai és gazdasági integráció folyamatába.
Mivel Romániában az autonómia és a regionalizmus két nemkívánatos, mondhatni tabuszónak számít, mely akár hisztériakeltésre is alkalmas, meg kell értetnünk a románsággal, hogy ne mumusként, hanem a jövő, a fejlődés és a jólét zálogaként kezelje – hangoztatta köszöntőjében a rendezvény házigazdája, Cseh Gábor. Az EMNT marosszéki elnöke ezennel elővetítette a konferencia célját, mely egy párbeszédkísérlet kívánt lenni az amúgy jelen nem lévő román féllel.
Harcolni a ködös kilátások közepette is
Bakk Miklós, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem tanára előadásában a dél-tiroli modellt és az erdélyi autonómiatervezeteket hasonlította össze. A mérlegre került hazai statútumokról és csomagtervekről kiderült, hogy még távol állnak az Olaszországban érvényben lévő jogszabálytól. Különösképpen a nemrég közvitára bocsátott RMDSZ-változat tűnik ködösnek.     
Bodó Barna, a Sapientia kolozsvári tanára egy folyamatban lévő kutatásból mutatott be részleteket. A szakember sorra elemezte a vezető román politikusok az autonómiával kapcsolatos nyilatkozatait, melyekből kiderül, hogy vagy félre akarják vezetni választóikat, vagy egyszerűen nem ismerik a szó pontos fogalmát. „Legyünk jóhiszeműek, és induljunk ki abból, hogy az illetékesek nem ismerik az autonómia fogalmát. Pedig a román alkotmányban is szerepel, mint egyházi vagy egyetemi autonómia. Sőt a kollektív jogok is benne vannak a sztrájkjogban és a kollektív munkaszerződésben” – mutatott rá a politológus. Az elnökválasztás legnagyobb esélyese, Victor Ponta szerint a területi autonómia nem egyezik az uniós elvekkel, egymással szembefordítja a közösségeket, illetve követelői nem tartják tiszteletben az alkotmányt. Mindezt a szociáldemokrata kormányfő azzal a kijelentésével tetézte, miszerint pártja számára az autonómia tabu. Ellenfele, Klaus Johannis is azon a véleményen van, hogy Romániában nem fog megvalósulni a magyarság álma. Annál is inkább, mivel – nyilatkozata szerint –, amennyiben megnyeri az államfőválasztást, ő maga fog gondoskodni a terv elgáncsolásáról. Călin Popescu-Tăriceanu tovább feszíti a húrt: véleménye szerint az autonómia a magyarok számára is káros volna. Az ügyészből lett politikus, a függetlenként induló Monica Macovei azzal vádolja az RMDSZ politikusait, hogy Moszkva ügynökeiként hirdetik az autonómiát.
Európa is adósunk az önrendelkezés ügyében, derült ki több felszólalásból is. „Európa akkor lesz sikeres, ha meg tudja oldani azokat az etnikai, nyelvi vagy vallási különbözőségből fakadó konfliktusokat, amelyek a kontinens természetszerű változatosságából adódóan törésvonalakként jelennek meg a különböző országok és társadalmak életében” – vélekedett Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt államfőjelöltje.
Szokoly Elek marosvásárhelyi politikai elemző szerint nem csak a vezető román politikusok nyilatkozatai illetve az EU passzív magatartása ad okot a borúlátó megközelítésre. Utalva a kelet-ukrajnai helyzetre, szerinte nemzetközi szinten sem élünk túl alkalmas pillanatot. Ráadásul meglátásában a régiók helyett Európa-szerte a nemzetállamiság kap egyre nagyobb hangsúlyt. Szokoly szerint ilyen körülmények között rendkívül nehéz bevinni az autonómia fogalmát a román köztudatba. „Sajnos a magyar-román párbeszéd olyankor sem mélyül el, amikor az RMDSZ a kormányba kerül” – hívta fel a figyelmet az elemző. Szokoly Elek ugyanakkor Magyarország felelősségére és a kettős állampolgárság megadására is kitért. „Kár azt az illúziót kelteni a dupla állampolgársággal, hogy megszerzője egy virtuális Nagy-Magyarországon fog élni, aminek vajmi kevés köze volna Bukaresthez” – vélekedett a vásárhelyi politikai elemző és emberjogvédő, aki szerint mindezek ellenére nem szabad feladni az autonómiáért folytatott harcot.
Ugyanerre biztatta a résztvevőket Andrea Carteny olaszországi történész, a baszk politikai tanácsadó, Eva Bidania Ibargutxi és Rolf Granlund, az Aland-szigetekről érkezett politikus. Utóbbi a Finnországhoz tartozó autonóm szigetcsoporton élő svédekről beszélt és arról a gazdasági jólétről, mely a függetlenség révén jöhetett létre. Granlund arra intette az erdélyi magyarságot, hogy ne engedje, hogy kisebbségként kezeljék saját szülőföldjén.
Csonkára sikeredett kerekasztal
„A tavaly ilyenkor százötvenezer székely vonult fel a térség autonómiáját követelve. Ez népakarat; a politikum dolga pedig az, hogy a népakaratot képviselője. A szakma dolga meg az, hogy tudományosan megalapozza azt, hogy miként lehet érvényt szerezni a népakaratnak” – fejtette ki portálunknak Szilágyi Zsolt, a néppárt elnökjelöltje, aki a képviselőet hatékonyságáról szóló kerekasztal-beszélgetés egyik résztvevője volt. Az EMNP országos alelnöke arra is rámutatott, hogy nem csak a székelység, hanem Erdély szinte teljes lakossága egy jobb életet képzelt el magának. Véleménye szerint a románság is pontosan olyan tisztán látja, hogy kilencven éve Bukarest nem tud hatékony döntéseket hozni, és az a túlzott központosítás, amiben az ország él – történelmi kortól függetlenül – önmagában hordozza a korrupció jelenlétét az állami adminisztrációban. Izsák Balázs arra figyelmeztette a hallgatóságot, hogy az autonómia nem csak a gazdasági fellendülést, hanem a nemzeti közösség identitásmegőrzését szolgálja. „Mi azért akarunk Székelyföldnek autonómiát, hogy a jövőben is megmaradjon székelynek. Azért akarunk autonómiát, hogy úgy fejlődjön, hogy közben a regionális identitása, az arculata ne változzon meg” – szögezte le a Székely Nemzeti Tanács elnöke.
A kerekasztal mellől hiányzott az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt. Míg az előbbi képviselője nem is szerepelt az eredeti felállásban, Biró Zsolt pártvezető egyéb elfoglaltságára hivatkozva nem jelent meg.
Szerződés a nyelvi jogok érvényesítéséért
A konferencia keretében az EMNT csatlakozott az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózathoz (ELEN), melynek képviselőetében Davyth Hicks főtitkár írta alá a szerződést Sándor Krisztinával, a nemzeti tanács ügyvezető elnökével. A lépésről utóbbi elmondta: a mindennapi életben a kisebbségi nyelvjogok érvényesítése sokszor akadályokba ütközik, így szükség van olyan – nemzetközi szinten is elismert – szövetségesekre, akikkel közösen nyomást gyakorolhatnak a hatóságokra, elősegítve a magyar nyelvhasználat megkönnyítését. „Csatlakozásunk az ELEN-hez egy újabb eszköz arra, hogy érvényesítsük nyelvi jogainkat” – vélekedett Sándor Krisztina. A nemzetközi fórum főtitkára üdvözölte az EMNT csatlakozását, ugyanakkor elmondta: „Az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózat őrködni kíván a romániai magyar közösség nyelvi jogainak érvényesülése fölött”.
Szucher Ervin
Székelyhon.ro

2014. október 26.

Emlékmű az ozsdolai „terroristáknak”
Október 25-én, szombaton délelőtt megtört a jég a háromszéki Ozsdolán is: a Kovászna Megyei Volt Politikai Foglyok Szövetsége (KMVPFSZ) egy kőelemre erősített márványtáblával rótta le tiszteletért mindazon ozsdolaiak előtt, akik a kommunista rezsim mártírjai vagy áldozatai voltak.
Az avatóünnepségen – amin meglehetősen kevés helybeli vett részt – jelen voltak a Székely Nemzeti Tanács tagjai, a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom képviselői, az önkormányzatot pedig Csíki Dávid alpolgármester képviselőte.
A jelenlevők számára Tófalvi Zoltán író és történész elevenítette fel a múlt rendszer szörnyűségeit és beszélt azokról a személyekről, akik áldozatául estek a kommunizmus pribékjeinek. A történész szerint a terrorista jelzőt első ízben nem a nagyvilágban, hanem Kézdivásárhelyen és a környékbeli falvakban használták először, így bélyegezve meg többek között a két híres ozsdolai betyárt – Pusztai Ferencet és Dézsi Dénest – akik a rendszer ellen harcoltak, és életüket is adták. Szót ejtett falusfelükről, Szígyártó Domokosról is, akit a szamosújvári börtönben végeztek ki, röpke 15 perces tárgyalás után. A történelem cinizmusa, hogy ahol Szígyártót és társait hóhéraik kivégezték, ma élelmiszerraktár – mondotta keserűen a történész, aki azt is fájlalta, hogy még ma sem lehet az emberhez méltó végtisztességet megadni a kommunizmus áldozatainak, mert továbbra sem férnek hozzá a levéltárak anyagához, így nem tudni, hogy porhüvelyük hol nyugszik. A történész ugyanakkor arra kérte az ozsdolaiakat, hogy legyenek büszkék a néhaiakra, Török József, a KMVPFSZ elnöke pedig a megbékélés emlékművének nevezte a felavatott jelt, amit Jakab-Fancsali Kálmán címzetes esperes, az ozsdolai plébános áldott meg.
A kulturális műsorral tarkított ünnepség koszorúzással ért véget.
Bartos Lóránt
Székelyhon.ro

2014. október 26.

Megállapodást írt alá az RMDSZ és az EPP nőszervezete
Közösen lép fel a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) és az Európai Néppárt (EPP) nőszervezete azért, hogy érvényesüljön a nők és a férfiak közötti esélyegyenlőség a helyi döntéshozatalban.
Erről Doris Pack, az EPP nőszervezetének elnöke és Biró Rozália, az RMDSZ nőszervezetének az elnöke írt alá megállapodást vasárnap Kolozsváron az RMDSZ egy éve alakult nőszervezete második országos küldöttgyűlésén. A felek annak érdekében vállaltak együttműködést, hogy az elkövetkező időszakban minél több romániai önkormányzat aláírja és életbe léptesse a Nők és férfiak közötti esélyegyenlőségről a helyi közéletben című európai chartát.
Horváth Anna, Kolozsvár alpolgármestere, az RMDSZ Nőszervezetének alelnöke házigazdaként köszöntötte az egybegyűlteket, majd beszédében rámutatott, az amit egy évvel ezelőtt a Nőszervezet célként tűzött ki, most, az egyéves mérlegeléskor, pozitívan tud elbírálni. „2014-ben, a második küldöttgyűlésünkkor azt látom, hogy mi nők képesek vagyunk beváltani azokat a reményeket, amelyeket a Szövetség elvárt tőlünk, képesek vagyunk csapatban dolgozni, közösséget építeni. A vállalt programunkban elmondtuk, dolgozni fogunk a nők bátorításáért, lehetőséget adunk azoknak, akik tenni akarnak a közösségükért”.
Doris Packot lenyűgőzte az RMDSZ-es nők elkötelezettsége
Doris Pack, az Európai Néppárt Nőszervezetének elnöke köszöntőbeszédében röviden felidézte a két szervezet közötti eddigi kapcsolatot: „Lenyűgözőnek tartom az RMDSZ Nőszervezet képviselőinek elkötelezettségét. Bár nagyon fiatal a szervezet, nagyon elhivatottak a hölgyek, akik benne tevékenykednek, a közösségért, egy multikulturális környezetben való együttélésért dolgozva. Mi, nők nagyon sok változást tudunk kieszközölni, ha összetartunk, és együtt dolgozunk, és meggyőződésem, hogy a Szövetség, amelynek részei vagytok nagyon büszke az eddigi munkátokra”.
Markó: nincs szükség a „macsó politikára”
Markó Béla szenátor, a Kós Károly Akadémia Alapítvány elnöke hangsúlyozta, Európának, de még Romániának sem a „macsó politikára” van szüksége, meg kell értenie azt, hogy az identitásproblémákat, ennek sajátos kérdéseit kezelnie kell.
A szenátor elmondta azt is: „Már nem kérdőjelezhető meg az Nőszervezet szerepe a Szövetség életében, mostanra már mindannyian tudjuk, hogy az itt egybegyűlt nők olyan más szemléletet hoznak az erdélyi magyarok érdekérvényesítésében, amely a hiányuk nélkül nem lenne terítéken. A vegyes házasságokban is az igazi letéteményesek a nők, ők viszik tovább a nyelvet, az önazonosságot, sokkal inkább feladatuknak érzik ezt, mint a férfiak. Az RMDSZ-nek, nekünk, akiknek a szülőföldünkön való megmaradás a cél, nagy szükségünk van rájuk.”
A folytatásban László Attila szenátor köszöntötte a küldöttgyűlés résztvevőit, a szervezet egy éves múltjára reflektálva: „Tanulságos volt végigkövetni azt a lelkesedést, szakmaiságot és motivációt, amellyel a nők felépítették ezt a szervezetet és, amellyel tevékenykednek, akár az önkormányzatok, akár a társadalomszervezés különböző szegmenseiben. A célkitűzéseik elérésében kívánok számukra a továbbiakban is sok sikert és kitartást, annak érdekében, hogy munkájuk által nemek közti méltó arányok betartása eljusson az erdélyi társadalom minden szintjére”.
Kelemen: a bizalom erősíti a közös munkánkat
„Ebben az időszakban sokszor említettem azt az értéket, amelyre nagy szüksége van a hazai társadalomnak: a bizalmat. Fejlődésünknek ezt a szükséges alapját a nőszervezettel erősítettük meg és tudom, hogy ez a bizalom segíti majd további közös munkánkat. Nehéz volt a nőszervezet életében ez az első év, de a hallgatóság soraiban olyan nők ülnek, akik tudják, hogyan kell egy gyermeket átvezetni a nehéz időszakokon. Ezért bizonyára azokat a lehetőségeket is megtalálják, hogyan tudják még jobban megerősíteni azt, amit közös erővel létrehoztunk: az RMDSZ Nőszervezetét” – hangsúlyozta Kelemen Hunor a Nőszervezet kolozsvári küldöttgyűlésen.
Biró Rozália, a Nőszervezet elnöke: "A kezdeti lendületet, tenni akarást és elszántságot kell megőriznünk, hisz az út, amely előttünk áll egyáltalán nem könnyű, de nem is unalmas. Rengeteg kihívás áll előttünk, akár a közösségépítés, akár a döntéshozatalban való részvétel területén és ahhoz, hogy ezeknek megfeleljünk, hogy könnyen vegyük az akadályokat, mernünk kell tenni, mernünk kell az asztal mellé ülni és elmondani véleményünket."
„Kellett nekünk bicikli, hát akkor most hajtsuk. Hallhattuk ezt többször is, de érezhettük a saját bőrünkön is. Minden szép és nehéz pillanatával együtt ez a mi szervezetünk. Olyan, ahogyan mi alakítjuk és formálgatjuk. Röviden erről szólt a mi elmúlt egy évünk”– értékelt Csóti Emese, a Nőszervezet ügyvezető elnöke. Kiemelte, 2014 legfőbb feladata az előítéletek eloszlatása: a magyar közösséggel szembeni előítéleteket, de a nőkkel szembeni tévhiteket is le kell építeni.
Hegedüs Csilla, a Nőszervezet alelnöke: „A Nőszervezet következő két éve arról kell szóljon, hogy megtanítsuk mindazokat a nőket, akik közéleti szerepeket kívánnak betölteni, hogyan legyenek elfogadva a közösségük részéről. Nagyon sok az olyan nő, aki megkerülhetetlen munkát végez Erdélyben, ha a helyi, akár az országos döntéshozásban is szerepet akar vállalni, nekünk az a feladatunk, hogy hátteret biztosítsunk ahhoz, segítsük, hogy elérjék azt, hogy még komolyabban vegye őket az erdélyi magyar közösség.”
maszol/RMDSZ Nőszervezet

2014. október 26.

A szabadság eszményéről Csicsón Tőkés Lászlóval
Tőkés László erdélyi európai parlamenti képviselő a felvidéki Csicsó református gyülekezetében tett látogatást október 25-én, a presbitérium és Lévai Attila lelkipásztor meghívására.
Csicsó (szlovákul Číčov) község az Alsó-Csallóközben, a történelmi Komárom vármegye nyugati határán, a mai Nyitrai kerület Komáromi járásában található. A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház Pozsonyi Egyházmegyéjében lévő csicsói református anyaegyházközséghez tartozik a kolozsnémai leányegyházközség és a füssi szórványegyházközség is.
Mint a másfél évtizede itt szolgáló lelkész-dékán elmondta: a félezres lélekszámú csicsói gyülekezetnek több éves várakozása lett beteljesítve, hiszen már az ezredfordulón meghívták köreikbe az akkori királyhágómelléki református püspököt, a romániai rendszerváltó forradalom hősét. A gyülekezeti látogatásra csak most, a kelet-közép-európai politikai-társadalmi változások 25. évében kerülhetett sor, de ez szerencsés egybeesés is, hiszen mindennek rendelt ideje van, idézte a Prédikátor könyvét a vendéglátó lelkipásztor, utalva arra, hogy el kell jönniük a találkozások idejének, valamint arra is, hogy meg kell érniük az időknek a változásra. Éppen ez időszerű gondolat mentén tartotta meg előadását Tőkés László EP-képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnök a gyülekezet közössége előtt 25 év múltán – egyházi és nemzetiségi sorskérdéseink értékelése és jövőképe címmel. Mind az általa elmondottak, mind a feltett kérdések megválaszolása révén a közösség megismerkedhetett azokkal a tényekkel és körülményekkel, melyek a negyedszázaddal ezelőtti temesvári események folytán a történelem kitörölhetetlen részévé váltak. A szabadság eszménye a Kárpát-medence térségében is szárnyra kapott, mindennapjaink egyik vezérlő csillaga - tájékoztatta a Felvidék.ma-t Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája. A szép számú hallgatóság örömmel fogadta az előadást és magát az illusztris vendéget, akinek életére és sokrétű, nemzeti és egyházi vonalon álló szolgálatára Tőkés László Isten gazdag áldását kérte.
Felvidék.ma

2014. október 27.

Első erdélyi emlékjel – Főnixmadár Hatolyka szülötteinek
A szentkatolnai egyházközséghez tartozó Hatolykán tegnap tartották az egyházközség búcsú ünnepét. A Mindenszentek tiszteletére épült műemléktemplomban, a ft. Tamás József püspök úr által celebrált szentmise befejezéseként megáldották a hatolykai születésű lelkészeknek és szerzeteseknek állított emlékművet.
A főnixmadárról mintázott kompozíciót Ft. Pakó Benedek nyugalmazott plébános kanonok tervezte és készíttette el, s a témaválasztás nem véletlen: a keresztény irodalomban a feltámadás és az örök élet jelképeként jelenik meg. Az ünnepségen a hatolykai hívek és vendégek mellett részt vettek papok a Kézdi-Orbai főesperesi kerületből, Szentkatolna polgármestere, Tusa Levente, Fejér László RMDSZ-képviselő, Olosz Gergely vállalkozó és más meghívottak.
A megáldás szertartása előtt Pakó Benedek atya elmondta: azért álmodta és készíttette ezt a művet, hogy emléket állítson a volt egyháziaknak, hiszen nagyon könnyen elfelejtik őket – de azért is, hogy a fiatalokban felébressze a vonzalmat az istenes élet elkötelezettségére. A rövid templomi műsor után a hívő sereg az emlékműhöz vonult, amelyet a püspök úr megáldott. A zord idő ellenére mindenki ott volt, aki részt vett a búcsús szentmisén, a szép és fölemelő ünnep a himnusz eléneklésével fejeződött be.
Opra István plébános
Székely Hírmondó
Erdély.ma

2014. október 27.

Antal és Tamás autonómiát kértek a PER-rel folytatott megbeszélésen
Sajtótájékoztató keretében mutatta be Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere és Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke azt a két prezentációt, amelyet amerikai segítséggel szervezett román-magyar kerekasztalokon mutattak be.
Tamás Sándor elmondta, hogy a román-magyar párbeszéd kapcsán, ami a Friends of the Proiect on Ethnic Relations nevezetű amerikai civil szervezet kezdeményezésére jött létre, fontosnak tartják a teljes átláthatóságot, ezért szeretnék bárminemű változtatás nélkül bemutatni mindazt, amit elmondtak és képviselőtek a két korábbi poianai találkozón, melynek egy új román magyar etnikai paktum a célja. Tamás Sándor elmondta, noha a meghívottakat az amerikaiak választották ki, a résztvevők az RMDSZ elnökének tudtával és felhatalmazásával vettek részt a találkozókon.
Az elöljáró beszélt arról, hogy eddig három találkozó jött létre, egy előkészítő megbeszélés, és két kétnapos kerekasztal. A két kerekasztalon székelyföldi magyar politikusok, román parlamenti pártok képviselői, és az amerikai civil szervezetek, valamint az amerikai nagykövetség képviselői vettek részt.
Az első kerekasztalon elhangzottak
A megbeszélés során sor került az elmúlt huszonöt év kisebbségi politikájának áttekintésére, valamint a jelenlegi helyzet összefoglalójára.
Antal Árpád egy prezentáció keretei közt mutatta be Székelyföld politikai autonómiájának történelmét, emlékeztetve arra, hogy 1599-ben Mihai Viteazul megerősítette a székelyek kiváltságait, akik aztán 1918-ban is ígéretet kaptak az autonómia újraalakítására. Beszélt arról is, hogy az autonómia valóság volt a XX században is, amikor 1952 és 1968 között létezett a Maros Magyar Autonóm Tartomány, amikor a magyar a régió hivatalos nyelve volt a román mellett.
A prezentációban szó esett arról is, hogy a kommunizmus alatt a román államhatalom mesterséges eszközökkel próbálta megváltoztatni Székelyföldön az etnikai arányokat, de az elmúlt húsz évben Székelyföldön mégis helyrebillent a demográfiai trend. A polgármester szerint ez azért lehetséges, mert a székelyek szeretik a szülőföldjüket és nem akarnak onnan elmenni máshová.
A polgármester arról is beszélt, hogy noha 1989 után elindult egy párbeszéd, melynek eredményeképpen jelentős nyelvi jogokat sikerült kiharcolni, a román állam „kontroll-kooptációt” alkalmazott a magyar kisebbséggel szemben, beemelték őket a hatalomba, de a székelyföldi követelések nem teljesültek. A polgármester hangsúlyozta, hogy „az utolsó nagy közös román-erdélyi magyar projekt a NATO és az EU csatlakozás volt”, mely során a román állam gesztusokat tett a magyar közösség felé. Ugyanakkor a NATO és az EU integrált egy problémát, amelynek a megoldása most már az ő felelősségük is. Azóta lényegében semmilyen előrelépés nem történt a közösségi jogok terén, sőt, a létező jogokat is igyekszik megnyirbálni a hatalom, nem beszélve arról a román politikában uralkodó, a politikai pártok és a média által gerjesztett magyarellenes hangulatról, mely eddig soha nem látott mértéket öltött.
„Székelyföldön jelenleg az a helyzet, hogy nincsenek fejlesztések, például nem épült egyetlen autópálya sem, az én városomban a legnagyobb állami beruházás egy csendőrlaktanya építése volt. Ugyanakkor a közösségi szimbólumaink és a magyar nyelv folyamatos támadás alatt állnak, úgy az államhatalom, mint a szélsőséges csoportosulások részéről. Azt érezzük, hogy az állam nem véd meg bennünket, ellenkezőleg, hallgatólagosan diszkriminál, hiszen huszonöt év után még mindig nincsenek magyar feliratok a gyógyszereken, és még mindig más régiókból érkező román nemzetiségű emberek dolgoznak a rendőrség, a belügy, a katonaság és az igazságszolgáltatás kötelékében. Kettős mércét alkalmaz velünk szemben a hatalom, hiszen Romániában csak két megye van, melynek nem lehet zászlója és ez a két magyar többségű székely megye.” – foglalta össze Antal Árpád a székelyföldi helyzetet.
A polgármester arra is kitért, hogy Romániában a mai napig nemzetbiztonsági kockázatként tekintenek a magyarokra, különösen a közösség vezetőire, akiket folyamatosan megfigyelnek, lehallgatnak és megpróbálnak megfélemlíteni. Pedig a székelyföldi magyarok nem akarnak mást, csak azt, ami bevett és működő gyakorlat 14 autonóm státussal rendelkező régióban és 12 olyan régióban, ahol az állam nyelve mellett van más hivatalos nyelv is.
„Sokszor szembesülünk azzal, hogy szakadároknak neveznek bennünket, pedig ez nem igaz. Ezt leginkább két érzékletes moldáviai példával tudom a legjobban alátámasztani: Transznisztria szakadár régió, és Gagauzia autonóm terület. Jelentős különbség van a kettő között. Amikor mi azt mondjuk, hogy autonómiát akarunk, nem Transznisztria, hanem Gagauzia, de még inkább Dél-Tirol példáját akarjuk követni.”- tisztázta Antal Árpád, aki hangsúlyozta, hogy véleménye szerint az autonómia létrejötte jelentősen megerősítené a székelyek lojalitását a román állam iránt.
A prezentációban a székelyföldiek tíz pontban foglalták össze a közösségi igényeket:
1. A román mellett a magyar legyen regionális hivatalos nyelv Székelyföldön
2. A székely zászló elfogadása Székelyföld regionális szimbólumaként
3. Székelyföld fejlesztési régió létrehozatalt
4. Székelyföld területi és fiskális autonómiájának a létrehozatala
5. Teljes körű decentralizáció
6. Etnikai arányosság bevezetése az igazságszolgáltatás, a katonaság, a belügyminisztérium, a csendőrség és a rendőrség székelyföldi egységeiben
7. Székelyföld altalaj, ásványi és természeti kincseinek a felügyeleti, kitermelési és koncessziós joga tartozzon a régió kompetenciái közé
8. Jöjjön létre Székelyföldön állami finanszírozású magyar egyetem
9. Az állam finanszírozza a kétnyelvűséget
10. Székelyföldön vezessen át autópálya
Egyébiránt maguk a romániai emberek is úgy vélik egy 2012-es IRES felmérés alapján, hogy a hadügy és a külügy kivételével az összes kormányzati kompetenciának a régiókhoz kellene kerülniük. Ugyanis a túlzottan centralizált román állam valós térképe egy aránytalanul „hatalmas hasú” Bukarestet és vékonydongájú régiókat mutat. Fontos, hogy a romániai megyék között a székely megyék erős középmezőnyben vannak, és nettó befizetők, tehát Székelyföld szegénysége hamis politikai mítosz. Mindenki veszít a jelenleg fennálló fejlesztési régiókkal, a székelyföldi megyék például 600 millió eurót az elkövetkező uniós költségvetési ciklusban. Mindezek alapján fontos, hogy újabb román-magyar párbeszéd alakuljon ki, ahol az egyik fél nem erőből diktál a másik félnek, hanem a méltányosság és az együttműködés jegyében tárgyaljanak Székelyföld autonómiájáról. A második kerekasztalon elhangzottak
A második kerekasztalon bemutatott prezentációban a székelyföldi politikusok hangsúlyozták, hogy a székelyek nem szakadárok, hanem autonomisták. Az előző kerekasztalról készült jegyzőkönyvvel kapcsolatosan, melyet az amerikaiak készítettek, megjegyezték, hogy annak nagyon sok elemével nem értenek egyet, pontosabban nem gondolják azt, hogy a Romániában megvalósult úgynevezett kisebbségi modell pozitív modell lenne. Szerintük a román modell lényege a kisebbségi elitek kontrollkooptációja, és mindaddig, amíg a létező kisebbségi jogok nem valósultak meg a gyakorlatban, a magyar vezetőket zászló és feliratperekkel üldözik, a zsidók és a németek eltűntek Romániából és jelenleg a magyarság asszimilációja zajlik, addig nem lehet egy sikeres román kisebbségi modellről beszélni. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a román állam kisebbségpolitikája azt eredményezte, hogy leginkább a mélyszegénységben élő kisebbségiek száma nő. Beszéltek arról, hogy 2018-ban száz éve lesz annak, hogy Erdély Románia részéve vált és az 1918-ban ígért autonómia még mindig nem valósult meg. Antal Árpád statisztikai adatokkal igazolt azt, hogy a tömbben élő magyarság a romániai átlag alatt fogyott, tehát aki arra számít, hogy a székelység problematikája megoldódik azzal, hogy a magyarság elfogy Erdélyből, az téved.
„Európában vannak a mi szempontunkból releváns kisebbségi modellek, melyeket mi pozitív és negatív modellekként értelmezünk. E tekintetben negatív modellnek tekintjük Koszovót, Kelet-Ukrajnát és bizonyos tekintetben Katalóniát is. Koszovó esetében az autonómia megtagadása egy új államot eredményezett, Kelet-Ukrajnában az új ukrán vezetés kisebbségellenes politikája (pl. a regionális nyelvek betiltása) a jelenlegi belháborúhoz vezetett és azt eredményezte, hogy ma már felajánlották nekik az autonómiát, de az nekik már nem elég. Katalónia esetében is az történt, hogy a katalánok azért kezdtek el függetlenségben gondolkodni, mert a spanyol alkotmánybíróság elutasította a katalán nemzet létét. Az a közös elem ezekben a példákban, hogy a többség némi empátiával meg tudta volna előzni a kialakult patthelyzeteket.” fogalmazott Antal Árpád.
Pozitív modellként értékelték ugyanakkor Skóciát, arra hivatkozva, hogy Skócia esetében a skótoknak lehetőségük volt arra, hogy demokratikus módon nyilvánítsanak véleményt a régiójukról.
A prezentációban szó esett arról is, hogy a térségben kialakult geopolitikai válság teljesen új helyzetet eredményezett. Antal Árpád elmondta, hogy hosszú idő után most van olyan miniszterelnöke Magyarországnak Orbán Viktor személyében, aki támogatja a székelyek törekvéseit, aki odafigyel a székelyekre és képviselői azt, amit azok meg akarnak valósítani.
Antal ugyanakkor figyelmeztetett arra, hogy a térségben nagyon megerősödött az orosz politikai befolyás és hogy az orosz külpolitika fegyverként használja az EU-ban élő kisebbségek frusztrációját a saját expanziós törekvései érdekében. Mivel Románia az Egyesült Államok stratégiai partnere, Romániának és az Egyesült Államoknak egyaránt érdeke az, hogy Székelyföld helyzete megnyugtatóan rendeződjék, a tét ugyanis a térség stabilitása vagy instabilitása. Mindez azért különösen aggasztó, mert egy uniós kisebbségi sztenderd hiánya könnyen instabilitást okozhat. „A kisebbségi kérdést soha nem lehet lezártnak tekinteni. Új generációk nőnek fel, akik esetünkben már demokráciában születtek, akik magától értetődőnek tekintik azt, hogy a több demokrácia több joggal jár. Ezért a kisebbségi ügyeket időnként újra kell tárgyalni úgy, hogy az új generációk elvárásai is helyzet kapjanak benne”- fejtette ki Antal Árpád, aki arra is kitért, hogy nem lehet szembeállítani a gazdasági érdekeket az identitás kérdésével. A kettő egyáltalán nem zárja ki egymást, inkább kiegészíti, és példaként a Financial Times 2012-es adatára hivatkozott, melyből kiderül az, hogy hiába magas a GDP Skóciában, a skótok számára továbbra is fontos az identitás kérdése, olyan annyira, hogy népszavazást szerveztek erről.
A prezentációt Antal azzal folytatta, hogy az autonómiának széles tömegbázisa van Székelyföldön, és mára már megkerülhetetlen kérdés lett az erdélyi politikában. Azt is elmondta, hogy az autonómia lényegi kérdéseiből nem lehet engedni, az nem lehet alku tárgya, ezt az SZNT és az RMDSZ statútumai közötti különbséggel érzékeltette, amikor az RMDSZ autonómia statútumát mérsékeltnek és az SZNT statútumát radikálisabbnak nevezte.
Ahhoz, hogy az autonómia létrejöjjön, alkotmányos reformra van szükség. Fontos, hogy erről a kérdésről egy civilizált társadalmi párbeszéd alakuljon ki és a média ne hisztérikusan viszonyuljon hozzá. Az alkotmányos reform során fontos, hogy a nemzetállam kitétel kikerüljön az alkotmányból, hiszen ez nem tartalmazza a kisebbségeket, akik maguk is államalkotó tényezők Romániában. Továbbá fontos, hogy az alkotmány elismerje a regionális hivatalos nyelvek és a régiók létjogosultságát. Az alkotmány ugyanis hamis koncepciókra támaszkodik, amikor a szuverenitást és az egységet teszi az állam alapjává, a szuverenitás tekintetében nem túl szuverén módon viszonyul a befolyásos nemzetközi szervezetekhez, tehát csak a kisebbségekkel szemben mutatja magát szuverénnek, míg az egység tekintetében sem alkalmaz egyenlő mércét, hiszen vannak megyék Romániában, melyeknek nem lehet saját zászlójuk sem, míg ez más megyék esetében magától értetődő.
Amennyiben Romániában demokrácia van, akkor a kisebbségnek is joga kellene legyen hozzá, hogy a saját jövőjével kapcsolatosan demokratikus módon, referendumon fogalmazza meg az elképzeléseit. Ez azonban nem megengedett, hiszen vagy az alkotmányra hivatkoznak vagy adminisztratív módon akadályozzák azt, hogy a székelyek referendumon nyilvánítsák ki az akaratukat, és ily módon sérül a demokrácia Romániában, arról nem is szólva, hogy a többség arroganciája tartós frusztrációt okoz a kisebbség tagjainak, akik ily módon jelentősen radikalizálódnak. Fontos, hogy a románok ne arrogáns és lekicsinylő visszautasítással kezeljék a székelység autonómiaigényét, hanem érdemben foglalkozzanak azzal. Az a tény, hogy az RMDSZ kormányalkotó tényező volt az elmúlt időszakban, az nem jelenti azt, hogy a székelység problémái megoldódtak. A kormányban való jelenlét azt jelenti, hogy a román állam döntéshozó szerveinek csak egy töredékében van jelen a magyarság. A magyarok nincsenek jelen az igazságszolgáltatásban, az elnöki hivatalban, az ortodox egyházban, a titkosszolgálatokban és a militarizált egységekben sem, tehát nincs is ráhatásuk ezekre a befolyásos állami intézményekre.
Az autonómia lényege pedig röviden a következő: hivatalos magyar regionális nyelv a román mellett, fiskális autonómia, nyelvi arányosság, valamint regionális döntéshozatali felhatalmazás a régiót érintő ügyekben.
A kerekasztal végén a székelyföldi politikusok a következő kérdéseket intézték a román résztvevőkhöz: Az elkövetkező 4 évben
1. Mi az ami lehetséges, mi az ami nem lehetséges kisebbségi ügyekben? 2. Lesz-e olyan alkotmánya Romániának, mely lehetővé teszi a magyar hivatalos regionális nyelvet? 3. Elismerik-e a régiót területi adminisztratív egységként?
4. A székely zászló kérdését meg lehet-e oldani 30 napon belül?
5. Lehetővé teszi-e a román politikai elit egy referendum megszervezését Székelyföld autonómiájáról? 6. A székely politikusok mit mondjanak otthon, hogy lehetséges-e eredményeket elérni demokratikus eszközökkel, vagy a demokratikus eszközök nem elegendőek ehhez?
Közlemény
Erdély.ma

2014. október 27.

’56-os szoborparkot avattak a Bihar megyei Szalacson
Négy helyi születésű, az 1956-os események nyomán meghurcolt személyiségnek állítottak emléket – háromnak szoborral, egynek emléktáblával – október 26-án, vasárnap délben Szalacson. A korábbi piac helyén kialakított ’56-os emlékparkban mindegyik családtagjai részt vettek és koszorúztak.
A reggeli, fagy-körüli hőmérsékletet kellemessé enyhítették a napsugarak, mikor a vasárnap délelőtti istentiszteletet, illetve szentmisét követően az új parkban gyülekeztek a szalacsiak és vendégeik. Az ’56-os emlékparkot egy 2 éve megfogalmazódott ötlet alapján a korábbi piac helyén alakították ki, ahol most a kerítés övezte térségben sétányok, padok, lámpák, szökőkút várja a látogatókat, és, mint elhangzott, tavasztól majd a zöld, és a virágok tarkasága lesz a jellemző.
Az egybegyűlteket Horváth Béla polgármester köszöntötte, ünnepi beszédében úgy fogalmazva, hogy a községközponti piac „betonrengetegét” váltják egy olyan tetszetős zöldövezettel, melynek egyszersmind tartalmat is adnak: Szalacsról eddig a pincék, esetleg a „szalacsi bicskások” jutottak az emberek eszébe, mostantól a község nagy szülöttei előtt is lehet tisztelegni, ők név szerint: Balaskó Vilmos református lelkész, vallástanár, dr.Andrássy Ernő orvos, régész, dr.Szalacsy Rácz Imre író, tanár, illetve Szalacsy Rácz István tanár, festőművész (előbbi háromnak szobrot állítottak, utóbbira testvére szobra alatt emléktáblával emlékeztek).
Kihatással a jövőre
A polgármester után Pitó Lajos tisztelendő, majd Szabó Zsolt tiszteletes mondott imát, és kért áldást szobrokra, és az egész parkra. Szalacson született férfiakra emlékezünk, akik különböző életpályát futottak be, de nem csak a szülőhelyük kapcsolja össze őket, hanem a kor, amiben éltek, ahogyan azokhoz viszonyultak, és az elszenvedett meghurcoltatások is – kezdte beszédét Cseke Attila képviselő. A politikus egyebek mellett kifejtette: mindannyian tudták, hogy „a rendszer” figyeli őket, de azt is, hogy kiállásuknak értelme van, kihatása a jövendőre. Megmutatták, hogyan kell kiállni egy elnyomó rendszer ellen a közösségért, példájukra büszkék lehetnek utódaik, fejezte be beszédét a képviselő.
Emlékezések A továbbiakban a családok képviselői mondtak – a bejelentés szerint – laudációkat, melyek azonban inkább az emlékek felelevenítései, nevezettek életpályájának felvázolásai voltak. Dr.Andrássy Ernőre a kilencedik ikszen túli, de életerősen tevékenykedő fia, Andrássy Péter emlékezett, elmondva, hogy pillanatnyilag „30 főt számláló vérvonallal és 7 fős orvosgenerációval büszkélkedhetnek”. Dr.Szalacsy Rácz Imre író-tanárról, illetve Szalacsy Rácz István tanár-festőművészről előbbi lánya, Szalacsy Rácz Mária mondta el, hogyan harcolt mindegyik a maga eszközeivel a nemzeti öntudat ébrentartásáért, amiért aztán irredentának, árulónak bélyegezték őket. Balaskó Vilmos életrajzi adatait, munkásságának állomásait fia, Balaskó Balázs olvasta fel, azzal zárva gondolatait, hogy a szoborállítással édesapja „lelke végleg hazatalált”.
Összegyűjtötték a címeket
Az Örökzöld asszonykórus énekei után került sor a Szabó István fafaragó alkotásainak megkoszorúzására. Végezetül a polgármester mondott köszönetet azoknak, akik hozzájárultak a park kivitelezéséhez, az ünnepség megszervezéséhez, és külön azért, hogy minden emlékező család képviselőtette magát. Az ünnepség utáni ebédnél a polgármester egy adatbázis „összehozására” is megkérte az említett családtagokat, hogy a továbbiakban rendszeresen informálni tudják őket Szalacs történéseiről, hogy tarthassák a kapcsolatot a szülőfölddel.
Rencz Csaba
erdon.ro
Erdély.ma

2014. október 27.

Emelik a tétet
November 2-án véget ér egy korszak az erdélyi magyar közéletben is. A romániai magyar politikai elit számára ugyanis 1990 óta mostanáig minden elnökválasztás arról szólt, hogy a mindig ugyanannyira esélytelen magyar jelölt indulása révén minél több magyart mozgósítsanak, s e szám alapján a második forduló előtt különféle politikai alkukat kezdeményezzenek.
Nem volt ez másként akkor sem, amikor már pluralizálódott a magyar politikai élet: jóllehet 2008-ban jól szerepelt az önkormányzati választásokon, 2009-ben nem állított államfőjelöltet az MPP, így csak a pálya széléről szemlélte az RMDSZ szereplését. Most azonban másról is szól a voksolás első fordulója: Szilágyi Zsolt indulásával magyar–magyar verseny alakult ki, amelynek tétje jóval nagyobb. Az RMDSZ-nek fokozottan kell összpontosítania, hogy ne veszítsen voksokat, azzal ugyanis rontja tárgyalási pozícióit a második kör előtt, ráadásul, ha nem lesz elég meggyőző Kelemen Hunor fölénye Szilágyi Zsolttal szemben, szertefoszlik a román pártok körében mesterségesen még mindig életben tartott mítosz, miszerint ő a magyarság egyetlen hiteles képviselője.
Tán még ennél is nagyobb a tét az Erdélyi Magyar Néppárt számára. Szilágyi Zsolt indulása ugyanis nem csak a Néppárt legitimitásának megerősítését szolgálja, bár ez sem kevés. De ennél fontosabb, hogy a versenyben felmérheti erejét az RMDSZ-szel szembeni tábor, az úgynevezett erdélyi magyar nemzeti oldal egésze, főként miután a Székely Nemzeti Tanács is teljes mellszélességgel támogatja a Néppárt jelöltjét. Az MPP országos elnöksége ugyan hivatalosan nem foglalt állást sem Kelemen Hunor, sem Szilágyi Zsolt mellett – Bíró Zsolt pártelnök meglehetősen furcsa, demobilizáló jellege miatt már-már antidemokratikusnak minősíthető kijelentése, miszerint nincs tétje az elnökválasztás első fordulójának, inkább a csapdába esett politikus vergődését tükrözi –, de az nem túl valószínű, hogy az alakulat tagsága tömegesen voksol majd az RMDSZ jelöltjére. És ami e magyar–magyar versenyben a legjobb: anélkül nyilváníthatjuk ki véleményünket és kaphatunk reális képet a két tábor magyar közösségen belüli támogatottságáról, hogy fennállna a magyar képviselőet elveszítésének lehetősége, vagy ezen múlna, hogy végül román nemzetiségű államfője lesz Romániának.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. október 27.

Mi kell az autonómiához? (Kerekasztal-beszélgetés Izsák Balázzsal, Szilágyi Zsolttal, Toró T. Tiborral)
Használ-e az autonómiamozgalomnak, hogy az RMDSZ előállt saját statútumával, összefogással vagy értelmes munkamegosztással lehet előbbre vinni az önrendelkezés ügyét, mire van még szükség céljaink eléréséhez? – ezeket a kérdéseket boncolgatta az Autonómiatervezetek és regionalizmus a politikai képviselőet asztalán című marosvásárhelyi konferencia zárásaként zajlott, Farkas Réka, lapunk munkatársa által moderált kerekasztal-beszélgetésen Izsák Balázs, a Székely Nemzeti Tanács elnöke, Toró T. Tibor, az Erdélyi Magyar Néppárt elnöke és Szilágyi Zsolt, az EMNP államfőjelöltje. Az RMDSZ képviselői nem vettek részt az eseményen, és távol maradt a programban még szereplő Bíró Zsolt MPP-elnök is, így aztán parázs vita nem alakult ki a beszélgetés résztvevői között, a leglényegesebb kérdésekben ugyanis egyetértenek.
Azt mindannyian elismerték: előrelépésnek számít, hogy az RMDSZ végre felvállalja a román közvélemény előtt az autonómia ügyét – a tervezetet azonban meglehetősen szkeptikusan fogadták, szerintük az SZNT statútumából kellett volna kiindulni. Izsák Balázs részletekbe menően sorolta az RMDSZ-féle tervezet hibáit, összehasonlítva azt az SZNT statútumával. Az RMDSZ a dél-tiroli statútumot másolta le 75 százalékban, pedig vannak más nemzetközi példák is, például a spanyol vagy az egyesült királyságbeli autonómiák, amelyekkel az SZNT tervezete számol, miközben a székely széki berendezkedés hagyományaira is épít, tévedés tehát azt állítani, hogy elavult lenne a Csapó-féle dokumentum. Hatáskörök tekintetében is eltér a két tervezet, de a cél sem egyértelmű: az SZNT kimondja, hogy a nemzeti közösség megmaradásának, az identitás megőrzésének intézményi garanciáit jelenti a statútum, az RMDSZ azzal érvel, hogy az autonómia jólétet jelent, holott az ahhoz vezető legegyszerűbb út az asszimiláció – érvelt az SZNT elnöke. Toró T. Tibor is jónak ítélte, hogy az RMDSZ foglalkozik a témával, nem volt mindig így, jegyezte meg, majd arra hívta fel a figyelmet: ebben hatalmas érdeme van az SZNT-nek és a Néppártnak is. Szerinte is jobb lett volna az SZNT statútumából kiindulni, egyeztetések után esetleg módosítani azt, és egységes tervezettel előállni. A legnagyobb veszély viszont, hogy az RMDSZ alkotmánymódosításhoz köti az autonómia megvalósítását, a távoli jövőbe helyezi, ezzel pedig veszélyezteti az autonómiaküzdelemben eddig legsikeresebbnek minősíthető mozgalmi hátteret, „hazaküldi az embereket”. Azt sem tartotta kizártnak, hogy ez a célja a tervezetnek: a megerősödött autonómiamozgalom elaltatása.
Szilágyi Zsolt leszögezte: a Néppárt és az RMDSZ között a legfontosabb különbség, hogy előbbi mindig kiáll az autonómiáért, utóbbi esetleg kampányban, bár ez is jó, meg is lepődött a román közvélemény, amikor a szövetség előállt tervezetével. Nem kell félnünk beszélni a román közvélemény előtt is a haladó európai regionalizmusról, a működő autonómiákról – hangsúlyozta a Néppárt államfőjelöltje, európai országokat, erdélyi hagyományokat sorolva, de a román politikatörténetből is idézett önrendelkezésről szóló jogszabályokat.
Arra a kérdésre, hogy az egység vagy az értelmes munkamegosztás a célravezető az erdélyi magyarság törekvéseinek sikerre viteléhez, Izsák Balázs leszögezte: ő egységpárti, de ehhez szilárd elvi alap kell, a célokban egyet kell érteni. A székelyek nagy me­netelése során megvalósult az összefogás az erdélyi magyar pártok és szervezetek között, de ki kell mondani: akkor az RMDSZ nem volt kormányon. Úgy nehéz összefogni, ha nekik folyamatosan egyeztetniük kell koalíciós partnereikkel – vélekedett. Toró T. Tibor szerint a két fogalom voltaképpen szinonima: az már bebizonyosodott, hogy egy szervezeten belül nem lehet egységet is teremteni és a politikai pluralizmust is megjeleníteni, az elvi alapokon nyugvó együttműködésnek azonban van realitása, ehhez azonban valamelyes egyensúly szükséges az erdélyi magyar közéletben, meg kell erősödnie az RMDSZ-en kívüli tábornak – erre jó alkalom a közelgő elnökválasztás is. Szilágyi Zsolt a verseny hasznosságát, de a párbeszéd szükségességét is hangsúlyozta, nehezményezve ugyanakkor, hogy Kelemen Hunor többször is elutasította vitára szóló meghívását.
Az autonómia megvalósításához Izsák Balázs szerint is szükség van a román féllel folytatott tárgyalásokra, ennek kiindulópontja lehet például az alkotmányjogi értelmezések lefolytatása, amire eddig még nem került sor. Toró T. Tibor úgy vélte: fontos eszköz a párbeszéd, de önmagában nem elégséges, miként a parlamenti eszköztár sem elegendő – szükség van a külső nyomásra, a kedvező geopolitikai helyzetre, de a belső nyomásra is: aligha véletlen, hogy éppen a székelyek nagy menetelése után kezdett el érdeklődni Amerika is a székelyföldi magyarság ügye iránt. A békés, demokratikus eszközök is lehetnek erősek és hatékonyak – vélekedett a Néppárt elnöke. Szilágyi Zsolt a föderalizáció esélyeit latolgatva mondta el: tapasztalatai szerint egyre erőteljesebbek a regionalista törekvések a románság soraiban is, várják, hogy hamarosan létrejöjjön egy román regionalista erdélyi párt, amellyel akár koalíciót, regionalista szövetséget is lehetne majd kötni.
Farcádi Botond
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)

2014. október 27.

Antal Árpád: nemzetbiztonsági kockázat Romániában magyarnak lenni
Az amerikaiak által kezdeményezett román-magyar etnikumközi párbeszédek tartalmáról, annak kulisszatitkairól, folytatásáról beszélt Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere, valamint Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke hétfőn. 
A háromszéki és a sepsiszentgyörgyi RMDSZ vezetői bemutatták mindazt az anyagot, amelyet megfogalmaztak, valamint amelyet a korábban szervezett találkozón tárgyaltak az Egyesült Államokban bejegyzett Project on Ethnic Relations (PER) jogvédő szervezet vezetőivel. Tamás Sándor elárulta, hogy ezek alkalmával az amerikaiak kétkedtek abban, hogy azok a magyar kisebbséget érintő problémák, amelyet a meghívott romániai magyar politikusok felvázoltak, valóban széles körű társadalmi réteg igényeit tükrözik. Kitért arra is, hogy az Allen Kassoff, a PER visszavonult vezetője részvételével néhány hete szervezett beszélgetés is egy lépés volt az irányban, hogy bebizonyítsák ennek ellenkezőjét.
A magyar kisebbséget érintő problémák románok és amerikaiak előtt
Antal Árpád elmondta, egy előkészítő megbeszélés, továbbá két találkozó is lezajlott az amerikai PER vezetőivel tavasszal. Ezeken az eseményeken Hargita, Kovászna és Maros megyéből érkeztek magyar politikusok, valamint – egy kivételével – a román parlamenti pártok képviselői is jelen voltak. A polgármester elárulta, hogy az amerikaiak kezdeményezték ezeket a találkozókat, ők is keresték, illetve hívták meg az általuk kiválasztott politikusokat. Az első találkozón magyar kisebbség problémáit abból az érvényben levő kijelentésből kiindulva mutatták be, miszerint Székelyföld nem létezik, majd ezt történelmi eseményekkel, tényekkel cáfolták.
Kihangsúlyozták azt is, hogy bár a román-magyarok együttműködése mindkét fél számára jelent előnyöket, mégis 1993-ban, a Neptun-ügy alkalmával is amerikai, azaz külső szervezésre volt szükség, hogy egyfajta párbeszéd létrejöjjön a két közösség közt. Ezzel kapcsolatban Antal kifejtette, az azt követő időszakban igen, de gyakorlatilag 2007 óta nincsenek nagy közös projektek, hozzáfűzve, hogy tapasztalataik alapján a kisebbségi jogok szélesítését illetően azóta nem is történtek előrelépések. „Székelyföld gazdasági bojkott alatt állt, hiszen nincs autópálya, amely érintené, nincsenek nagy állami intézmények, a nagy vállalkozások Bukarestben fizetik az adót, továbbá az igazságszolgáltatást is folyamatosan arra használják, hogy a kisebbségi jogokat visszaszorítsák, példaként felhozva a zászlópereket” – fejtette ki a városvezető.
„Nemzetbiztonsági kockázat Romániában magyarnak lenni”
„Romániában aki magyarnak születik nemzetbiztonsági kockázatot jelent, hiszen minden magyar úgy ébred fel, hogy ő valamilyen negatív hatással van az országra. Így tekint a román állam minden magyarra, akikre csak akkor van szükség, ha olimpiai érmet szereznek a román zászló alatt” – jelentette ki Antal Árpád, aki hozzátette, az amerikai vezetőknek elmondták a székelység csupán annyit akar, amelyhez hasonlót az Európai Unió területén már megvalósítottak, ezeket pedig az amerikaiaknak is felsorolták.
A találkozókon hangsúlyozták ugyanakkor, hogy Székelyföld zászlóját sosem a román helyére, hanem mellé tűzték ki, ugyanakkor beszéltek arról is, hogy milyen jogokat biztosítanának a románság számára a régióban: a románokat érintő kérdések eldöntésében szabad kezet kapnának, valamint teljes körű kulturális autonómia. Antal Árpád arra is kitért, hogy a Pénzügyminisztérium adatai alapján országos átlag fölött fizet be a Hargita, Kovászna és Maros megye a költségvetésbe. Így ezek nem eltartott megyékként vannak nyilvántartva, a jelenlegi regionális felosztás azonban hátrányt jelent a régiónak – magyarázta a városvezető.
Jegyzőkönyv „kiigazítás” és határidő a kisebbségi kérdések megoldására
A második találkozó egyik témája az elsőn készült jegyzőkönyv volt, ehhez fűztek hozzá megjegyzéseket. Antal Árpád elárulta, abban úgy jelent meg, hogy Románia pozitív modellnek számít a kisebbségi kérdések kezelését illetően, ezzel azonban nem értettek egyet. A PER vezetői az első megbeszélésen ugyanakkor nevetségesnek, és két héten belül megoldódó problémának látták a székely zászlók használatát érintő problémákat, így ezt érintve elmondták: nem oldódott meg, a perek folytatódnak, bár a polgármester hozzátette, nem érkezett komoly érv arra, hogy miért nem tűzhetik ki a lobogót.
Az Székely Nemzeti Tanács, továbbá az RMDSZ által elkészített autonómia statútumról is beszéltek, ugyanakkor a magyar politikusok ismét hangsúlyozták, hogy nem szeparatizmust szeretnének megvalósítani Székelyföldön. Moldova példájával élve pedig bemutatták, mi a különbség a szakadár és autonóm mozgalmak között. Határidőt is megszabtak a romániai magyar kisebbségi problémák megoldásának, Antal megjegyezte, 2018-ban lesz száz éve, hogy Erdély Romániához került, illetve száz éve annak, hogy az ígéreteket nem tartották be. „Ez határidő is egyben, amin belül ezeket a problémákat meg kell oldani, mert száz év hosszú idő, ez idő alatt pedig négy nemzet élete volt nehéz ebben az országban” – tette hozzá a városvezető.
Több érdekcsoport számára is fontos a régió
A geopolitikai helyzetet értelmezve Antal kifejtette, hogy Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke odafigyel és támogatja az erdélyi magyarság akaratát, ugyanakkor beszélt Vlagyimir Putyin oroszországi kormányfőről is. Mint magyarázta Putyin Kelet-Közép európai befolyását próbálja erősíteni, míg a terület jelen pillanatban geopolitikai szempontból több érdekcsoport által is fontos régiónak tekinthető. Oroszország külpolitikájában a kisebbségi jogokra hivatkozva próbálja átszervezni a világot, Székelyföldtől pedig akkor lehet távol tartani, ha az itt élők megkapják, amit akarnak, mivel akkor nem tudják felhasználni terveikhez a román-magyar konfliktust – zárta gondolatmenetét Antal Árpád.
Tamás Sándor arról beszélt, hogy a következő találkozó előreláthatólag februárban lesz, ugyanakkor javasolták, hogy ezt Sepsiszentgyörgyön szervezzék meg, valamint nyilvános fórum megtartását is kezdeményeznék, utóbbit az Európai Unión belüli regionális nyelvhasználat kérdésében. Mint magyarázta ezt úgy képzelik, hogy az adott országok képviselői bemutatnák, ebben a kérdésben milyen jogszabály van érvényben, és gyakorlatban hogyan működnek azok megvalósításai.
Bencze Melinda
Székelyhon.ro

2014. október 27.

Szelvény 43 ezer rászorulónak
Hargita megyében 43 653 hátrányos helyzetű személynek kézbesíti a Román Posta október 30-tól kezdődően azokat a szelvényeket, amelyek felmutatásával a későbbiekben – egyelőre nem tudni, pontosan mikor – átvehetik az uniós élelmiszersegélyt. Az uniós támogatás lebonyolításánál a szelvények bevezetése mellett még más módosításokat is tartalmaz az erre vonatkozó új jogszabály.
A 2014-ből származó 799-es számú kormányhatározat szabályozza a hátrányos helyzetűek uniós támogatási programját a 2014-2020-as periódusra. Az új jogszabály egyrészt kibővítette az élelmiszer-támogatásra jogosultak körét a családi pótlékban részesülőkkel (alocaţie pentru susţinere a familiei), másrészt megvonta az élelmiszersegélyt azoktól a munkanélküliektől, akiknek munkanélküliségi támogatása meghaladja a havi 400 lejt. Szintén újdonság, hogy a jogosultak csak a személyre szóló szelvényekkel vehetik át az élelmiszereket a helyi önkormányzatok által kijelölt helyszíneken.  
Október 30-tól kezdik kézbesíteni
A fent említett kuponokat október 30-tól kezdik el kézbesíteni a postások, tudtuk meg Dombi Józseftől, a Hargita Megyei Postahivatal igazgatójától. Elmondása szerint Hargita megyében 43 653 személy számára juttatják el a szelvényeket. „Hasonlóan járnak el a postások, mint az egészségügyi kártya kézbesítése során: két egymást követő naptári napon keresik fel a címzetteket, amennyiben nem tudják átadni az érintettnek vagy egyik családtagjának, értesítést hagynak hátra, hogy a szelvényeket még tíz naptári napig a postahivatalokban tároljuk, ahonnan átvehetők.”
Kérdések a jogszabállyal kapcsolatosan
Kövér Katalin, Csíkszereda Polgármesteri Hivatala szociális osztályának vezetője az új jogszabály kapcsán elmondta, számos tisztázatlan kérdés felmerült, főként a kiosztással kapcsolatban. „Például azoknak a személyeknek, akik jogosultak lennének a segélyre, de nem egyezik meg a személyazonossági igazolványukon szereplő lakcím a valós tartózkodási címükkel, hogyan juttatják el a szelvényt?” – tette fel a kérdést az osztályvezető. A korábbi években kaptak egy táblázatot a jogosultak névjegyzékével, amit kifüggesztettek a hivatalban, bárki leellenőrizhette, hogy szerepel-e a listán. Ha nem, kérhette a pótlistára való felvételét. Idén azonban nem kapnak névjegyzéket, így enélkül a pótlista összeállítása sem lesz zökkenőmentes, hiszen nem tudják megállapítani, hogy a kérelmező valamilyen okból nem kapta kézhez a kuponját, vagy egyáltalán nem is jár neki.
Ugyanakkor a jogosultak névjegyzéke nélkül azt is nehéz lesz leellenőrizni, hogy ki az, aki annak ellenére is pótlistára iratkozik, hogy már rendelkezik szelvénnyel. A törvény ugyanis nem engedélyezi, hogy duplán kapjon a jogosult támogatást.
Harminc nap alatt kell kiosztani
„A korábbi évek tapasztalatából kiindulva nem egyszerre fogjuk megkapni az élelmiszereket, de ha elveszem a szelvényét, és nem tudom kiadni neki az összes élelmiszert, hogyan tudom követni, ki mikor, mennyi élelmiszert vett át?” – sorolta kérdéseit Kövér Katalin. Az osztályvezető ugyanakkor azt is kifogásolta, hogy a törvény mindössze harminc napot ad az élelmiszerek kiosztására a pótlistásokkal együtt.
„Ez egy kisebb településen nem okozhat gondot, de Csíkszeredában, ahol tavaly is közel háromezer személynek osztottuk ki az élelmiszercsomagokat, nem lesz könnyű ilyen rövid idő alatt teljesíteni.” Szerinte az lett volna a legegyszerűbb, ha szelvények helyett értékjegyet kapnak az érintettek, és azt levásárolhatták volna az üzletekben, így meg lehetett volna spórolni a szállítási, raktározási és személyzeti költségeket, többen is juthattak volna támogatáshoz. „Végül az is kérdés, hogy az élelmiszer-szállítmányokra megkötötték-e már a szerződést, mert tudjuk, hogy a jelenlegi közbeszerzési törvények értelmében ekkora mennyiségű áru megvásárlása a legjobb esetben is két hónap, leszámítva az óvásokat. Az irodánkban már érdeklődtek az emberek, hogy mikor kaphatják meg az élelmiszereket. Érdemben nem tudtunk nekik választ adni, mert még nem kaptunk erre vonatkozóan semmilyen közleményt” – mutatott rá Kövér.
Koordinációs szerep a prefektúráknak
Az elmúlt pár évben a megyei önkormányzatok irányították az élelmiszer-leosztást, azonban az új jogszabály ismét a prefektúrákra ruházta át a támogatási program koordinációs feladatait. Petres Sándor Hargita megyei prefektus érdeklődésünkre elmondta, tudják, hogy nekik kell irányítani a program lebonyolítását, de más konkrét információval egyelőre nem tudnak szolgálni.
Mi lesz a szatyorban?
Az uniós élelmiszer-támogatásra a szociális segélyből élők, a 400 lejnél kevesebbet kapó munkanélküliek (azok is, akik nem részesülnek munkanélküli segélyben, de regisztrálták őket álláskeresőként a munkaerő-elhelyező ügynökségeknél), a 400 lejnél kisebb nyugdíjjal rendelkezők, a súlyos fogyatékkal élők, a hadirokkantak, hadiözvegyek, hadifoglyok, politikai elítéltek és most már a családi pótlékban részesülők is jogosultak. Idén nem kapnak paradicsom- és vegyes-zöldség konzervet, viszont négy liter olaj, négy kilogramm cukor, hat kilogramm liszt, hat kilogramm puliszkaliszt, két tasak 400 grammos száraztészta, nyolc disznókonzerv, hat marhakonzerv és tíz pástétom fog szerepelni az alapélelmiszer-csomagban.
Barabás Hajnal
Székelyhon.ro

2014. október 27.

Kencse: élhető községet kell építeni
Mindhárom településnek, Csíkszentkirálynak, Szentléleknek és Csíkszentimrének is jót tett a tíz évvel ezelőtti szétválás – fogalmazott Kencse Előd, utóbbi község polgármestere. Az elöljáró szerint a kezdeti nehézségek után elindultak ugyan a fejlődés útján, ám még sok a tennivaló ahhoz, hogy igazán élhető község legyen Szentimre.
„A szétválás mellett az első érv az volt, hogy 1968-ig külön község volt Csíkszentimre, a megyésítéskor viszont elveszítette ezt a státust” – emlékezett vissza a kezdeti lépésekre Kencse. Kifejtette, a helyiek mindig is az önállósodás mellett voltak. Ezt fokozta az adminisztratív központ távolisága, hiszen ügyintézésre Csíkszentkirályra kellett utazni, illetve hogy Csíkszentimrén nagyrészt elmaradtak a fejlesztések. „Mi is, Szentlélekhez hasonlóan, mostohagyerekei voltunk a mamutközségnek” – pontosított az elöljáró, majd hozzátette, ezzel együtt az önálló községi státust csupán a harmadik népszavazás után sikerült visszanyerni.
Iroda a gépkocsiban
A többi, hasonló sorsú településhez hasonlóan ebben az esetben is a kezdeti nehézségek a működő adminisztráció hiányában nyilvánultak meg, nulláról kellett kiépíteni azt. „Amikor leváltunk, nem kaptunk segítséget a volt központtól, hogy elindítsuk az adminisztrációt, nem voltak alkalmazottaink, sem használható székhelye a polgármesteri hivatalnak. Az első fél év azzal telt el, hogy beindítsuk a helyi ügyintézést. Egy jegyző és egy pénztáros személyében két, az adminisztrációban tapasztalt embert sikerült a településre vonzani, a többiek mind fiatalok voltunk. Az első irodánk egy gépkocsi volt, mert nem volt épület, ahová bemenni. Egy hét alatt sikerült egy helyiséget rendbe tenni a régi községházán, aztán oda rendezkedtünk be. Székünk és asztalunk sem volt. Utóbbit a közbirtokosságtól kértünk kölcsön, székeket a Gyulafehérvári Caritastól vásároltunk. Az első számítógépet az akkor már működő helyi ifjúsági egyesülettől kölcsönöztük, valamint kaptunk a faluból egy írógépet” – elevenítette fel a tíz évvel ezelőtt történteket a polgármester.
Fontossági sorrend a fejlesztések terén
Kencse elmondta, fontossági sorrendet állítottak fel a fejlesztések terén. Lakhatóvá tették a községházát, majd nekiláttak a legfontosabb középületek rendbetételének. Közben az egyik, óvodának otthont adó épületet vissza kellett szolgáltassák a régi tulajdonosoknak. Próbálkoztak azzal, hogy visszavásárolják az ingatlant, de mivel tucatnyinál is több tulajdonosa volt, nem sikerült nyélbe ütni az üzletet, ezért inkább építettek egy új napközit. Aztán jöttek az infrastrukturális beruházások. 2007-ben pályáztak szennyvízcsatorna-rendszer kiépítésére, ezt a beruházást mostanra 95 százalékban sikerült megvalósítani. Ugyancsak fontos előrelépés volt az új vízhálózat kiépítése, ezt hét év után tudták nyélbe ütni. Többek között a községi utak rendbetétele van hátra, és úgy néz ki, erre a célra is kapnak kormánytámogatást. Szintén pozitívumként könyvelte el az elöljáró, hogy történtek előrelépések a csíkszentimrei Büdösfürdővel kapcsolatos elképzelések terén is: épült egy turisztikai információs központ, illetve egy kezelőközpont, amelyet jövő őszig hozna működésbe az azt bérlő vállalkozás.
Örökös probléma: a tulajdonba helyezés
„A tulajdonba helyezés kérdését tíz év alatt sem sikerült megoldanunk. Ezt a folyamatot több probléma akadályozza” – magyarázta Kencse. Elmondása szerint az egyik ilyen akadály, hogy még a nagyközség idejéből van egy sor jogtalan tulajdonba helyezés, amelyeket nagyon nehéz kiigazítani. Főleg úgy, hogy a megyei földosztó bizottság semmilyen felelősséget nem vállal ezen a téren, inkább akadályozza az ezzel kapcsolatos munkát. „Meghozzuk helyben a szükséges döntéseket, a megyei bizottság viszont nem hagyja jóvá, elutasítja, azt mondván, menjünk bíróságra. Pedig a törvény a bizottsági határozatot is megengedi ebben az esetben, a megyeinél viszont ezekre nem vállalnak felelősséget, de botlasztani az tudnak. Ez úgy kellene működjön, hogy bízzák a helyiekre a probléma megoldását, és ezért vállalják a helyiek a felelősséget. Annak érdekében, hogy rendbe tegyük a dolgokat, több mint száz bírósági eljárást kellene indítanunk. Van egy ördögi kör, amiből nehezen lehet kilépni” – nyomatékosított a községvezető. Újabb nehézségként említette, hogy nincs szakember, aki az ezzel kapcsolatos munkát végezze, hiszen a helyzet kilátástalansága miatt már többen is felmondták állásukat.
Ok a vitára: legeltetés
A polgármester szerint folyamatosan problémát jelent a községben a legeltetés kérdése. Ennek pozitív oldala, hogy folyamatosan nő az állatállomány a településen, több kisebb-nagyobb farm is létrejött az elmúlt időszakban. A gond az, hogy nincs elég kaszáló és legelő, emiatt állandóan konfliktusok vannak. „A törvények sem segítenek a helyzet kézben tartásában. Vannak azért megoldások, több juhtartó gazda más községek területeire megy legeltetni, máshol bérelnek területet.”
Fontos a műemlékvédelem
Csíkszentimrének több legfelsőbb kategóriás műemlék épülete van. Ilyen a Henter-kúria és a hozzá tartozó kapu, a római katolikus templom, a Szent Margit-kápolna, illetve egy temetői kereszt. Mint az elöljáró hangsúlyozta, mindig is kiemelt szerepet kapott a település életében a műemlékvédelem. A kápolnát például sikerült újrafedni, a templomot az egyházközség jól gondozza. A kúria sorsa ellenben bizonytalan: több év után sikerült visszaszerezni a tulajdonjogát, elkészültek a felújítási tervek is, a munkálatok azonban egyelőre váratnak magukra, mivel a Norvég Alaphoz erre a célra benyújtott pályázat nyertes volt ugyan, de várólistára került.
Pályázni kell ahhoz, hogy fejlődjön a község
„Sajnos nem sok pénzük van, nehezen is élünk meg a költségvetésből” – nyugtázta Kencse Előd. Fejlesztésekre kizárólag pályázatokból tudnak pénzt fordítani. „A sok nehézség ellenére úgy érzem, megalapoztunk egy előrelépést, egy fejlődési lehetőséget Csíkszentimrének. Sikerült a fontos középületeket rendbe tenni, és ami nagyon fontos, kiváló közösségi élet van a településen. Sokat kellett dolgozni az elmúlt években, vannak is eredmények, de még mindig sokat kell tenni azért, hogy egy olyan falut építsünk, ahol jó érzés élni, lakni” – értékelt a község első embere.
Lezárják a régi vízvezeték-rendszert Csíkszentimre Polgármesteri Hivatalának tájékoztatása szerint a település új vízhálózata megépült. A régi rendszer már csak október 30-ig fog működni, aztán végleg elzárják azt. Az új hálózatra való csatlakozásokat a jelzett dátumig el kell végezniük a lakosoknak.
Rédai Botond
Székelyhon.ro

2014. október 27.

Hagyományaink művelői
Három és fél évtizede annak, hogy Tankó Albert létrehozta Székelyudvarhelyen a faragóklubot, mely az évek során egyre nagyobb népszerűségnek örvendett, majd megkeresztelkedve az Udvarhelyszéki Népművészek Egyesülete nevet vette fel. A mára több mint százötven tagot tömörítő egyesület munkája beépült az udvarhelyiek életébe: a népművészek portékái nemcsak a hagyományos vásárokról ismertek, hanem otthonaik részét képezik.
Az 1979-ben Tankó Albert, Berci bácsi által létrehozott faragóklubhoz szövő-fonó asszonyok is csatlakoztak, így vált szükségessé a kör átnevezése: az Udvarhelyszéki Népművészek Egyesületének tagjai kiállítással egybekötött konferenciával ünnepelték az egyesület fennállásának harmincöt évét, illetve emlékeztek az alapítóra.
A hagyomány kötelez
A székelyudvarhelyi Városháza dísztermének előterében kaphattak kis ízelítőt a látogatók a szépteremtők munkáiból: tulipános terítők, bútorfestéssel készült naptárak, ládák, tolltartók, faragott használati tárgyak, üzenetet küldő bútorok, a csipkeverés fortélyaival készített kiegészítők, fűzött gyöngyök, a székelykeresztúri népmondát megelevenítő faliszőnyeg, nemezből készített tárgyak és számtalan szőttes sorakozott az asztalokon. „A hagyomány köt és kötelez. Mert mi tarthatna meg minket leginkább székely, magyar mivoltunkban időtállón, mint az a sok szép motívum, szín, forma, melyet kötelesek vagyunk osztani, hogy sokasodjon” – mondta el a tárlat megnyitóján Szakáll Gizella, a népi hímzés kiváló mestere.
Értékelik munkájukat
A jelenlévőket Tifán Irén, az egyesület jelenlegi elnöke köszöntötte, külön kiemelve a Székről, Háromszékről, Csíkszékről és a gyergyói térségből érkezett vendégeket. A megnyitó részeként felszólalt Bunta Levente polgármester is, aki a város támogatásáról biztosította a helyi népművészeket. A városvezető kihangsúlyozta: jelzésértékű, hogy az évfordulós ünnepséget az impozáns Szent István Teremben tartják, hisz a városvezetőség ezúton közvetíti, kiemelten fontosnak tartja, értékeli a hagyományos népi mesterek értékmentő és értékteremtő munkáját.
Az alapító emlékezete
1995-ben fogalmazódott meg az Udvarhelyszéki Népművészek Egyesületén túl a belföldi népi mestereket tömörítő civil szervezet szükségessége, így Tankó Albert közbenjárására megszületett a Romániai Magyar Népművészek Szövetsége, elevenítette fel Szatmári Ferenc, a szövetség jelenlegi elnöke.
„A kezdeményezésen túl az udvarhelyszéki népi mesterek soraiból kerültek ki a szövetség elnökei tíz éven át, Tankó Albert, Szakáll Gizella, Tifán Irén személyében” – sorolta. Az eseményen fotókon elevenítették fel az elmúlt három és fél évtized jeles és hétköznapjait. A szakmai konferencia meghívottja volt Gaál János, a Magyar Néprajzi Múzeum nyugalmazott főrestaurátora, illetve Harangozó Imre néprajzkutató, az Ipolyi Arnold Népfőiskola tanára, valamint a székelyudvarhelyi Ágoston György, aki a Székely Játékokat mutatta be.
Kovács Eszter
Székelyhon.ro

2014. október 27.

Bernády öröksége kötelez"
Főhajtás a húszéves szobornál
A hagyományhoz híven pénteken délelőtt koszorúzással folytatódott a XVII. Bernády Napok rendezvénysorozat, az egybegyűltek a városépítő polgármester nyughelyénél és köztéri szobránál helyezték el az emlékezés virágait. A jelenlevőket Borbély László, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány elnöke köszöntötte.
– Nem véletlen, hogy kisütött a nap. A Fennvaló jónak látta rámosolyogni mindazokra, akik azért gyűltek ma itt össze, hogy tiszteletüket fejezzék ki az iránt a személyiség iránt, aki talán a legtöbbet tette a városért – mondta Borbély László az éppen húsz éve felállított szobornál.
– A szobor avatóünnepségén nem lehetett itt autóval közlekedni, több tízezer ember volt jelen – emlékeztetett az alapítvány elnöke az 1994-es momentumra, majd egy évszázadnyit pergette vissza az időt:
– Amikor Bernádyról beszélünk, egy számvetést készítünk. Hosszú a lista, nem tudjuk most felsorolni mindazt, amit az egykori polgármester Marosvásárhelyért tett. Csak azt emelném ki, hogy az első világháború előtt, 1913–1914-ben ebben a városban volt a legtöbb leaszfaltozott utca Budapest után Nagy-Magyarországon. Még ha a tanácsosokkal veszekednie is kellett emiatt, Bernády nem tett le arról, hogy minden kis utcát aszfaltréteg borítson, mert tudta, hogy ez jelenti a civilizációt.
A továbbiakban Borbély László megköszönte a csütörtöki diákvetélkedőre benevezett diákok munkáját.
– Bernády öröksége kötelez. Úgy tűnik, hogy a jövő generációja megértette, hogy neki is feladata van ebben a városban – tette hozzá az alapítvány elnöke, majd külön köszönetet mondott a Dr. Bernády György Általános Iskola igazgatójának, Moldovan Ioannak gesztusértékű jelenlétéért.
A rendezvény utolsó percei a koszorúzásról és főhajtásról szóltak. A Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa, a Maros megyei és a marosvásárhelyi RMDSZ, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum, a Református Kollégium és a Dr. Bernády György Általános Iskola, a Maros Megyei Ifjúsági Egyeztető Tanács, a szovátai Bernády Közművelődési Egyesület, illetve a Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület képviselői tisztelegtek a szobor előtt.
Nagy Miklós Kund, a Dr. Bernády György Közművelődési Alapítvány alelnöke a megemlékezés végén örömét fejezte ki, amiért évről évre egyre többen jönnek el a hajdani polgármester szobrához, és a főhajtók között egyre több a fiatal, majd így búcsúzott a jelenlevőktől: jövőre ugyanitt találkozunk.
Nagy Székely Ildikó
Népújság (Marosvásárhely)

2014. október 27.

Elhalasztották a tárgyalást a Landman-perben
A Marosvásárhelyi Bíróság pénteken elhalasztotta a tárgyalást abban a perben, amelyet Landman Gábor holland állampolgár indított a helyi rendőrség ellen nyelvi jogai érvényesítésének megakadályozása miatt. A holland–magyar tolmácsként dolgozó Landman Gábor szerint nemcsak hogy nem biztosították számára a magyar nyelvű ügyfélszolgálatot, egy helyi rendőrségi alkalmazott bántalmazta is. Az újabb tárgyalásra november 28-án kerül sor a közigazgatási perben, amelyben a felperes a helyi rendőrség által bemutatott jegyzőkönyv semmissé nyilvánítását kéri. Az ügyben nemcsak közigazgatási, hanem bűnügyi per is folyik, a felperes ezenkívül megtámadta az Országos Diszkriminációellenes Tanács határozatát, illetve feljelentést tett az Európai Bizottságnál.
Landman Gábor tavaly december 24-én a marosvásárhelyi rendőrségen hivatalos holland–magyar fordítóként egy holland rádiósnak próbált tolmácsolni, magyar nyelvű ügyfélszolgálatot igényelve, ám kérésé teljesítése helyett – állítása szerint – megbilincselték, bántalmazták.
– December 24-én szerződéses kötelességemet teljesítettem volna a helyi rendőrségen, egy holland rádiós tolmácsaként, ugyanis hivatalos holland–magyar tolmács vagyok, a holland rendőrségnek dolgozom. Az újságíró a helyi rendőrségtől egy bizonyos ügyben akart kérdéseket feltenni, én a portástól negyedórán keresztül kértem, hogy segítsen valaki, aki magyarul is beszél. Kérésemet angolul, németül, franciául és hollandul is többször megismételtem. Megtagadták a magyar nyelvű ügyfélszolgálatot, végül hirtelen négy ember megrohant, egyvalaki közülük lebilincselt, a folyosón végighúztak, belöktek egy kis szobába, ahol egy padra ültettek, majd levették a bilincset. Kértem, tartsák be a törvényeket, a román alkotmány 120. cikkelyét, megmutattam A jogában áll című törvénykönyvet, és próbáltam felolvasni a román törvényeket. A kiadványt az egyik rendőr megpróbálta kitépni a kezemből, mondván, ne csináljak forradalmat. Utána elsötétítették a szobát, és a mögöttem álló rendőr erősen a hátamra ütött. Ezt követően bejött három ember, egy közülük tudott magyarul, akinek többször – angolul és magyarul is – mondtam, hogy megvertek. A személyi igazolványom láttán egy másik is megszólalt magyarul, felháborodottan azt kérdezte tőlem, hogyhogy ilyen jól tudok magyarul? Ezek után kimentem. Az egész 30 percig tartott, ebből 17 perc hangfelvétel van, ami letölthető az internetről is – nyilatkozta lapunknak Landman Gábor, aki a történtek után a holland nagykövet biztatására feljelentést tett a városi rendőrségen, és ügyvédjén keresztül bűnügyi feljelentést is tett. Landman Gábor szerint a helyi rendőrség úgy védekezett, hogy egy utólag készített jegyzőkönyvet nyújtott be.
– Jegyzőkönyvet hamisítottak, majd kiegészítették a bűnügyi jelentést és nyolc hamis tanúvallomást tettek amellett, hogy létezik ez a jegyzőkönyv – jelentette ki.
Hogy miért csak most kezdődik el a per? Kérdésünkre a holland tolmács elmondta, későn, idén március közepe táján szereztek tudomást a jegyzőkönyvről, mégpedig úgy, hogy azt az Országos Diszkriminációellenes Tanács a hozzá benyújtott panaszlevelükre küldött válaszkeresetükhöz csatolta, ahelyett, hogy a rendőrség közölte volna ki, a törvényes előírásoknak megfelelően, a kiállításától számított 30 napon belül. Keresetet nyújtottak be, amire válaszkeresetet kaptak, majd közbejött a bírósági nyári szünet. Október 24-re tűzték ki az első tárgyalást.
– Hétfőn jelentettük be a bíróságon, hogy 12 órakor tudunk megjelenni a tárgyaláson, mivel én Hollandiából érkezem. A helyi rendőrség képviselője 10 órakor megjelent, de nem volt hajlandó megvárni az általunk objektív okok miatt kért tárgyalási időpontot, ami a kollegialitás elvét is megszegi. Megtehették volna, a hivatalos munkaprogramjuk keretében. Ők helyben vannak, nem kell Hollandiából jöjjenek ide. Arra hivatkozva, hogy nem voltunk jelen, a bíró novemberre halasztotta az ügyet. Akkor valószínűleg megint ide kell jönnöm. Majd reggel 8-ra itt leszünk – nyilatkozta Landman Gábor.
– A közigazgatási perrel párhuzamosan indított bűnügyi perben az ügyfelem kifejtette kártérítési igényét is, valamint az Országos Diszkriminációellenes Tanács határozatát is megtámadta, amely azt mondja, hogy az uniós állampolgároknak nincs joguk a kisebbségi nyelvi jogokat használni Erdélyben – nyilatkozta Landman Gábor ügyvédje, Menyhárt Gabriella Éva. Landman Gábor szerint a rendőrség európai polgári jogait is megsértette.
– Mint holland állampolgár, európai állampolgár vagyok, és alapvető jogom, hogy itt a magyar nyelvet használjam a törvénynek megfelelően. Hollandiában sem korlátozzák a román állampolgárok jogait, sőt az Európai Bíróságnak ezzel kapcsolatban van egy híres ítélete, amely kimondja, hogy egy osztrák ugyanúgy élhet a dél-tiroli német nyelvi jogokkal, mint bármelyik dél-tiroli. Ez az európai jognak és polgárságnak abszolút alapköve. Egyértelműen félrevezetésről van szó, mikor a helyi rendőrség vezetője azt mondja, hogy az anyanyelvhasználat jogát a magyar anyanyelvű román állampolgárok számára kell hogy biztosítsák. Ez a törvény rossz értelmezése, és hihetetlen, hogy ezt elfogadják – tette hozzá.
Landman Gábor az Európai Bizottságnál is feljelentést tett azon a címen, hogy a szabad munka- és szolgáltatásáramlást korlátozza Románia, megakadályozva őt abban, hogy szerződéses munkáját végezze Marosvásárhelyen.
– Képzelje el, milyen lenne, ha egy román kamionvezetőt, Hollandiában fuvarozva, a holland rendőrség kitépne a kamionjából, megbilincselné, utána megkérdezné, hogy van az, hogy kamiont tud vezetni, végül egy hamis jegyzőkönyvet csinálna, nyolc hamis tanúvallomást adna le, a sajtóban félrevezetne és a tárgyalással nem akarná megvárni.
A Népújság megkeresésére Valentin Bretfelean, a marosvásárhelyi rendőrség igazgatója kijelentette, a helyi rendőrség jogásza ott volt a bíróság által kijelölt napon, időpontban a tárgyalóteremben, bemutatta bizonyítékait, a másik fél azonban nem jelent meg, ezért kérték a tárgyalás elhalasztását.
Antalfi Imola
Népújság (Marosvásárhely)

2014. október 27.

Autonómiatervezetek és regionalizmus a politikai képviselőtestületek asztalán
A marosvásárhelyi autonómiakonferencia a tavalyi sepsiszentgyörgyi konferenciának a folytatása, olyan alkalom, amikor a szakértők és a politikusok találkozhatnak, véleményt cserélhetnek. Ugyanakkor az erdélyi magyar közösségre nézve is fontos, hogy időről időre számba vegye, a külföldi példák mennyiben hasznosíthatók itthon. Míg a szentgyörgyi konferencia elsősorban a román–magyar párbeszédre összpontosított, a mostani főleg a külföldi jó példákat próbálta újra bemutatni, azok alapján véleményt cserélni hazai, illetve külföldi szakértőkkel – nyilatkozta lapunknak Sándor Krisztina, az EMNT ügyvezető elnöke az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és a Székely Nemzeti Tanács által október 25-én, Marosvásárhelyen szervezett autonómiakonferencián.
Sándor Krisztina szerint bármennyit is beszélünk általában véve az autonómiáról, fontos, hogy ne távolodjunk el ennek a kérdésnek a szakmai részétől. – Szerencsésnek tartom, ha a politikusok időről időre szakemberekkel találkoznak, mert szélesíteni kell a párbeszédet. A konferenciát eleve magyar, román és angol nyelven szerveztük, pontosan azért, hogy lehetőséget biztosítsunk arra, hogy bárki, románként is, bekapcsolódhasson vagy meghallgathassa az előadásokat, mert a Szentgyörgyön elkezdett magyar–román párbeszédet folytatni kell. Ezzel a területtel elég gyengén álltunk az elmúlt időben, de úgy látom, van rá fogadókészség, bár most, kampányidőszakban jóval nehezebb volt román előadókat beszervezni. Ezért, egy kicsit módosítva az eredeti elképzelést, inkább a külföldi jelenlétre figyeltünk oda, de folytatjuk a román–magyar párbeszédet is.
A szombati konferenciát, amelyen részt vett és előadást tartott Bakk Miklós politológus, egyetemi tanár – A dél-tiroli modell és az erdélyi autonómiatervezetek; Bodó Barna politikus, egyetemi tanár – Politikusok az autonómiáról; Rolf Granlund, EFA vezetőségi tag, Aland’s Framtid Párt – Aland szigetek – közel egy évszázados önkormányzatiság; Szokoly Elek politikai elemző – Autonómiáról a román-magyar viszonyrendszerben; Andrea Carteny, a római La Sapienza egyetem tanára – Autonómia Erdélynek és Székelyföldnek; Fodor Imre, Marosvásárhely volt polgármestere – A román-magyar belső viszony alakulása federális illetve regionális törekvéseink hatására; Smaranda Enache, a PEL társelnöke – Etnikai vagy területi autonómia – az el nem kezdett párbeszéd; Adrian Selmeczi, ActiveWatch – A romániai magyarság mint diszkriminált kisebbség?; Szilágyi Ferenc egyetemi tanár – Integrációs folyamatok és hatásuk a romániai regionalizmusra; Davyth Hicks, ELEN-főtitkár – Autonómia: a legjobb gyakorlat a nyelvi jogok biztosítására – Cseh Gábor, az EMNT Maros megyei elnöke nyitotta meg.
A Népújság azt kérdezte a meghívottaktól, mi a jelentősége a konferenciának, miért éppen Marosvásárhelyen, és miért a választási kampányban tartják?
Izsák Balázs, az SZNT elnöke: – Nagyon szeretném, ha ez a konferencia is hozzásegítene ahhoz, hogy megértessük mindenkivel: igaz ugyan, hogy az autonómiának van pozitív gazdasági hozadéka is, de az autonómia elsősorban egy nemzeti közösség identitásának a védelmét szolgálja. Azért akarunk autonómiát Székelyföldnek, hogy Székelyföld megmaradjon a jövőben is székelynek, megmaradjon magyarnak. Hogy ne változzon meg a regionális identitása, ne változzon meg az arculata, de fejlődjön, legyen egy erőteljes gazdasági fejlődés, és mindeközben változatlanul székely maradjon.
Bakk Miklós politológus: – Azt követően, hogy megjelent az RMDSZ-nek is a Székelyföld-tervezete, és nyilvános vita tárgyává vált, új helyzet állt elő: most már mindegyik magyar politikai formációnak van egy koncepciója Székelyföld autonómiájáról. Az ezzel kapcsolatos vitákban nagyon gyakran megjelenik az, hogy a modellt tulajdonképpen Dél- Tirol szolgáltatta számunkra. Ezért az előadásomban összehasonlítom ezeket a tervezeteket a tulajdonképpeni dél-tiroli modellel: annak a modelljei miképpen vannak jelen ezekben a tervezetekben.
Toró T. Tibor, az EMNP elnöke: – A konferencia szervezője az SZNT és az EMNT, minket meghívtak a rendezvényre. A Néppárt mondanivalójának a lényege az, hogy az autonómia a megoldás, azért is jött létre a párt, hogy az autonómiamozgalmat a maga politikai eszközeivel segítse és gördítse előre. Az nem árt a konferenciának, hogy választási kampány van, sőt, jobban odafigyelnek rá, nemcsak egy szigorú szakmai rendezvény marad, hanem közérdeklődésre tarthat számot.
Bodó Barna politológus: – Az autonómia a mostani kampánynak egyik vezértémája lett, kérdés, használ-e az autonómia ügyének, mert nagyon sok román politikus azért legyint erre a kérdésre, mert azt mondja, kampánytéma, és igazából szavazatszerzésről szól. Én fordítva látom: nem kampánykérdésként kell kezelni, hanem olyanként, amely a hosszú távú célok legfontosabbika. A politikusok autonómiáról szóló beszédmódja árulkodó. A román politikusok beszédéből kiderül, hogy a fogalmat félreértelmezik. Kérdés, hogy tudatosan teszik-e, mert akkor manipuláció, vagy nem értik, akkor viszont az a kérdés, mit keresnek a politikában?
Smaranda Enache, a PEL társelnöke: – Elsősorban azért vagyok itt, mert a Pro Európa Liga sok éven keresztül foglalkozott ezzel a kérdéssel. ’95 óta az Altera folyóiratban nagyon sok tanulmányt adtuk ki a különböző európai autonómiamodellekről, és a Provincia csoportnak is tagjai voltunk. Fontos ez a konferencia, mert egy olyan pillanatban vagyunk, amikor az elnökválasztás után, reméljük, a román alkotmányt módosítják, és a módosításba végre be fog kerülni a decentralizáció, és ezen belül egy külön státus a Székelyföldnek.
Szilágyi Zsolt, az EMNP államelnökjelöltje: – Az erdélyi magyarok régóta készülnek az autonómiára. Egy olyan társadalmi átalakulás, mint az autonómiára való átállás, nemcsak politikai akaratot, de szakmai hozzáértést is igényel. Nemcsak a magyarok, de az erdélyi románok, szászok is azt szeretnék, ha jobban élhetnének és saját régiójuk sorsát irányíthatnák. Éppen ezért egy szakmai konferencia, amely a politikai akarat mellé felsorakoztatja a tudományosság igényével megalapozott jövőképet, mindenképpen üdvözlendő. Ez már a második ilyen konferencia. Jó dolog, hogy a nyugati résztvevőkkel együtt arról tanácskozunk, hogy Székelyföld területi autonómiája vagy a román föderális államszerkezet milyen nyugati minták példáit használhatja fel, milyen orientációs pontok vannak, amelyek hozzásegítenek bennünket ahhoz, hogy egy sajátos erdélyi vagy egy sajátos székely autonómiát, önkormányzást kialakítsunk.
***
A rendezvény szünetében az EMNT csatlakozott az Európai Nyelvi Egyenlőségért Hálózathoz, a végén pedig kerekasztal- beszélgetésre került sor Autonómia és regionalizmus címmel.
(mózes)
Népújság (Marosvásárhely)

2014. október 27.

18. Élőnyelvi Konferencia
A Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép- európai Tanulmányok Karának Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézete, az intézet mellett működő Arany A. László Polgári Társulás és a dunaszerdahelyi székhelyű Gramma Nyelvi Iroda 2014. szeptember 18–20. között Nyitrán szervezte meg a 18. Élőnyelvi Konferenciát.
Hosszú volt az út Marosvásárhelytől a szlovákiai Nyitráig, azonban mindent feledtetett az a környezet, kedvesség, figyelmesség, mellyel a szervezők vártak bennünket. A konferencia 107 résztvevője 15 országból érkezett Nyitrára, a három nap alatt négy szekcióban 76 előadás hangzott el. Az előadásokkal párhuzamosan sor került A bevonódás, együttműködés a társadalmi felelősség avagy a sztenderd kritikai újraértelmezésének empirikus lehetőségei elnevezésű két napos módszertani műhelyre.
Az Élőnyelvi Konferenciák a magyar társadalomnyelvészet s egyben a Kárpát-medencei magyar nyelvészek együttműködésének legfontosabb fórumai.
A 2014-es konferencia központi témája a sztenderd nyelvváltozat volt. A konferencia a következő fő kérdések köré szerveződött:
Mennyiben változott meg maga a sztenderd? Hogyan módosult a státusa, belső rendszere? Milyen kép rajzolódik ki a sztenderd és a többi nyelvváltozat közötti viszonyról?
A szakmai napokat egy-egy plenáris előadás nyitotta meg, így lehetőségünk volt meghallgatni Susan Galt (University of Chicago), aki a Magyar nyelv Európában: szempontok és ideológiák, közelkép távolról c. előadásban a magyar nyelv helyzetét – mint hivatalos nyelv és mint kisebbségi nyelv – többnyelvűségi keretben vizsgálta Európa és más európai nyelvek szempontjából. Lanstyák István (pozsonyi Comenius Egyetem, BTK) A nyelvi standardizáció és a gonosz problémák c. előadásában néhány olyan nyelvi problémát vizsgált meg, amelyre a megoldást a standardizációban szokták látni, s megpróbálta bizonyítani, hogy ezeknek a "gonosz" problémáknak a kategóriájába tartoznak, ebből következően pedig a standardizációtól nem várható, hogy megoldást hoz ezekre, sőt, inkább az várható, hogy újabb problémák keletkeznek. Ilyenek pl. a kisebbségi nyelveknek az "emelkedett funkciókban" való használatával kapcsolatos problémák, továbbá ilyen a nyelvcsere visszafordítása, sőt, ilyen talán még a nyelvi hiánnyal kapcsolatos problémák egy része is. Tolcsvai Nagy Gábor (Eötvös Loránd Tudományegyetem, BTK; Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem, KETK) Folyamatos sztenderdizáció: jelen idejű magyar alakulástörténet c. előadásában a magyar sztenderd nyelvváltozat ezredforduló utáni helyzetét mutatta be több szempont szerint. Megállapításai szerint a magyar sztenderd történetileg változott az elmúlt kétszáz évben, funkciói először szaporodtak, majd korlátozódnak, presztízse növekedett, a 20. század végén csökkent. A jelen folyamatokban a közösségi önalkotás, az egyéni és csoportidentitás, a kreativitás (a dinamikus fogalomalkotás, közös jelentésképzés és a szerkezeti kreativitás), valamint az inter-kulturális hatások a különbözés egységének nyelvi és kulturális tényezőit erősítik.
A plenáris előadásokat követően négy kisebb szekcióban vitattuk meg, ki-ki a szakterületéhez legközelebb álló kutatókkal, legújabb kutatási eredményeinket.
A konferencia keretében bemtatták Borbély Anna Kétnyelvűség című kötetét, valamint a Vanèo Ildikó és Kozmács István szerkesztésében megjelent A kisebbségi magyar nyelvtantanítás kihívásai a 21. század elején c. kötetet.
A program Bajmóc várkastélyának meglátogatását is magába foglalta, mely különleges élmény volt – azt hiszem – minden résztvevőnek, ugyanis a kastélyt a XI. században kezdték el építeni, minden tulajdonosa bővítette, új stílust alakított ki a kastély egyes részeiben, így a látogatónak lehetősége nyílik szinte a teljes stílustörténetet végigkövetni, miközben bejárja a kastély szobáit, s a végén csodás parkban, utána hirtelen a kastély alatti cseppkőbarlangban találja magát.
A konferenciát a Magyar Tudományos Akadémia, a Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány és az OTP Bank támogatta.
Both Csaba Attila
Forrás: a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem tájékoztatója
Népújság (Marosvásárhely)

2014. október 27.

Szent Vendel Magyarkanizsán
Nem azért mentünk Sepsiszentgyörgy Municípium Tanácsának költségén Szerbiába, Magyarkanizsa községbe, hogy megnézzük, mit is keresett a tavaly odalenn, az autonóm területen a mi polgármesterünk, Antal Árpád. Meghívták őt is, nem jöhetett, négyünket küldött a tanács a déli meghívásra. Az ott töltött három nap alatt azonban megtudtuk többek között azt is, hogy polgármesterünk a magyarkanizsai katolikus egyháznak ígért és adott segítséget a templom színes vitrázsának befejezéséhez. Színes üvegmozaikról van szó, mely Szent Vendelt ábrázolja a templom ablakán, ragyogón, a szerzetest, a juhászok védőszentjét.
Érzelemdús, emelkedett prédikáción is köszönetet mondott a plébános úr, majd megszentelte az új vitrázst. Küldött társunk, Incze Sándor nyugalmazott esperes mintegy ötven gyereket számlált össze a hálaadó gyülekezetben az elmúlt vasárnap, és – amint azt beszédében szóvá is tette – ez az aligha jelképes ötven gyerek mintegy záloga is egyben a szerbiai magyar kisebbség megmaradásának. Magyarkanizsa és a hozzá tartozó tizenkét falu túlnyomórészt magyar lakosok szülőföldje. Csak egy szerb többségű falu van ott, a magyar autonóm területen.
Nem politizálni mentünk oda-vissza 1300 kilométert, inkább ismerkedni, ünnepelni vajdasági magyar testvéreinkkel a falunapon; ám – ahogy azt többször leírtam, illetve elmagyaráztam – kisebbségben az is politika, ha egy magyar kisgyerek megszületik. Őrizkedjünk az egykerendszertől, mert az egykével ez a mi népünk búcsút is mondhat Székelyföldnek.
A vajdaságiak megfogalmazták a kérdést, s egyben a fő gondot: mit tehetünk? Öljük egymást? Bajunk az, hogy a nép eljár, elment pénzkeresetre.
Ottlétünkkor szentelték-avatták Szent Vendel gyönyörű szobrát is. Mert ahol a pásztor földbe szúrja a botját, ott van a világ közepe… Részt vettünk a község tanácsának ünnepi ülésén, díjátadáson.
A belenyugvást nem kellene átvennünk tőlük, a román hatalom figyelmét azonban fölhívjuk emitt a türelemre, ami egyáltalán nem jellemző a gőgre, gyűlöletre alapozó kormányokra…
Czegő Zoltán
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)

2014. október 27.

Kinti és benti terepszemle a Farkas utcai templomnál
Időre elkészülnek a felújítási munkálatokkal
Mondhatni félidőhöz érkezett Kolozsvár egyik emblematikus épületének, a Farkas utcai református templomnak a felújítása. Több éves előkészület és várakozás után az uniós pénzből finanszírozott munkálatok idén februárban kezdődhettek el, és jövő júliusban be is fejeződnek. Maksay Ádám, a főtervező M&M Design képviselője megnyugtatott: uniós pénzből finanszírozott munkáról lévén szó, el sem képzelhető, hogy nem készül el időre a felújítás, hiszen ezzel a kifizetések elé gördülnének elháríthatatlan akadályok. Szombaton a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság, az Erdélyi Református Egyházkerület és a Kolozsvár-Belvárosi Református Egyházközség nyílt napot szervezett, hogy betekintést nyújtsanak a munkálatokba: délelőtt szakemberek tartottak előadást a Kolozsvári Református Kollégium dísztermében, délután pedig az építőtelepet lehetett bejárni, és tájékozódni restaurálásról, múlt és jelen kapcsolatáról.
Előadások a munkamenetről
A Farkas utcai református templom felújítási munkálatait bemutató konferencián először Fazekas Zsolt, a Belvárosi Református Egyházközség lelkipásztora köszöntötte a közel száz résztvevőt a Református Kollégium dísztermében. – Ezt az eseményt azért szerveztük meg, mert a munkálatok megkezdése óta, vagyis 2014 februárjától sokan érdeklődtek a felújításról, most pedig a munkálatokat koordináló szakemberektől a lehető legpontosabb válaszokat kaphatják meg. A felújtás nem csak anyagi áldozattal jár, hanem az otthonát ideiglenesen elveszítő gyülekezet áldozatával is, mert nem a megszokott helyen és körülmények között, hanem ebben a teremben tartjuk az istentiszteletet. Hordozzuk imádságunkban a munkálatok ügyét, és álljunk szeretettel azok mellé, akik ezen fáradoznak – összegzett a lelkipásztor.
Horváth Anna alpolgármester üzenetében – amelyet Maksay Ádám olvasott fel – épített örökségünk fontosságáról szólt, hiszen ezeken keresztül határozzuk meg önmagunkat, templomainknak, iskoláinknak megtartó erejük van, akárcsak a Farkas utcai templomnak, amely Erdély emblematikus épülete, az erdélyi identitás meghatározója. Az alpolgármester hasznosnak vélte, hogy ezúttal szakavatott emberek beszámolója és az építőtelep meglátogatása által részeseivé válhatunk a munkafolyamatnak: történelmi pillanat tanúi lehetünk, hiszen a műemlékek eltűnési folyamatát akkor állíthatjuk meg, ha részt vállalunk épített örökségünk megőrzésében. Sok ember összefogása kellett ahhoz, hogy elkezdődhessen a felújítás. A templom felújítása legyen tanúság és követendő példa, hogy összefogással egy ilyen vállalkozás is megvalósítható, továbbá megőrzéséért mindannyian felelősek vagyunk – tudtuk meg.
NAGY-HINTÓS DIANA 
Szabadság (Kolozsvár)

2014. október 27.

Pokoljárás ártatlan verssorok miatt
„Olyan is volt, hogy a hosszú munkanap után másnap hajnalig álltunk sorba a verésért! Le se kellett feküdnünk, mehettünk ismét dolgozni. Katonák, őrök, a teljes elnyomó gépezet azon „dolgozott”, hogy naponta ezer foglyot agyba-főbe verjen” – beszélgetés vitéz Gráma Jánossal, a Maros Megyei Volt Politikai Foglyok Szövetségének titkárával.
– Amint 1401 nap a pokolban című könyvében is leírja, egy ön által tizenhét esztendősen írt, de nem közölt vers miatt tartoztatták le tizenkilenc éves korában, 1959 őszén, és ítélték nyolc év kemény börtönbüntetésre. Egy mai tizenkilenc esztendősnek mindez felfoghatatlannak tűnhet.
– Nemcsak egy mainak, nekem is annak tűnt. Alig kezdtem el a teológiai tanulmányaimat, amikor a visszeres lábamat műteni kellett, így bekerültem a kolozsvári Herbák-kórházba. Ott ismerkedtem meg egy középiskolás, helyes és szintén irodalomkedvelő kislánnyal, akiről kiderült, hogy verseket ír. Miután mindketten meggyógyultunk, arra kért, mutassam meg a költeményeit az irodalmi körünk tagjainak. Úgy ítélvén, hogy alkotásai se nem értékesek, se nem érdekesek, nem foglalkoztam velük. Én sem tartottam magam költőnek, de azért olyasmiket, hogy „bezzeg a Szovjetunióba viszik a búzát” vagy „kopott sarkú cipőben indul reggel korán a munkás dolgozni, hogy megkereshesse a mindennapi kenyerét”, mégsem írtam.
Gráma János
1939. augusztus 19-én született a ma már Szászrégenhez tartozó Radnótfáján. Iskolai tanulmányait Régenben, Nagyváradon és Marosvásárhelyen végezte. 1958-ban bejutott a kolozsvári református teológiára, ahol elsőéves diákként, 1959. március 15-én letartoztatták. Az év augusztus 19-én nyolc év szabadságvesztésre ítélték, majd négy év után kegyelemben részesült.
Fogságáról két könyvet írt, a Játék a szívvel és az 1401 nap a pokolban címűt, ugyanakkor Hangulatok címmel verseskötetet jelentetett meg. 2005-től a Maros Megyei Volt Politikai Foglyok Szövetségének titkára, 2003-ban az 1956-os Vitézi Lovagrend vitézzé avatta. A börtönben tanúsított kiállásáért megkapta a Magyar Köztársaság 1956-os Emlékérmét, a Magyarországi Politikai Foglyok Szövetsége A Hazáért érdemkeresztet adományozta neki.
A lány viszont mindegyre győzködött, sőt nálam nagyobb diákokat is próbált rávenni, hogy verseit juttassák el azoknak, akik véleményezni tudnák. Én szégyelltem megmondani, hogy még olyan kicsi vagyok azon az egyetemen, hogy gólyaként szinte észre se vesznek. Hogy a versei gyengék, végképp nem akartam a szemébe mondani. Egyik idősebb diáktársam a tudtom nélkül kivette a fiókomból, de – amint utólag kiderült – nem az irodalmi körben, hanem az állambiztonsági szerveknél mutatta be.
Ezek után a Szekuritáté házkutatást tartott nálam, és megtalálta az én tizenhétévesen, az ’56-os forradalom hevében írt versemet, ami így kezdődött: Magyar népem, oh, én szép nemzetem… Ezekben a sorokban gyökerezik a letartoztatásom, elítélésem, meghurcoltatásom, megbélyegzésem. Érdekes, hogy egyetlen embernek mutattam meg, ő lemásolta és továbbadta. Ezt az embert tanúként hallgatták ki, a többit velem együtt, börtönbe vetették. Tizenhármunkat a teológiáról és a középiskolás lányt.
– Említette, hogy nem számított a nyolcéves szabadságvesztésről szóló ítéletre. Akkoriban viszont már mindenre lehetett számítani a kommunista államapparátus hatóságok részéről.
– Azért búslakodtam, hogy mire szabadulok, 27 esztendős leszek. Pap már nem lehetek, mihez kezdek, hova megyek? – ilyen és ehhez hasonló kérdések foglalkoztattak. Én akkor is, később is ártatlannak vallottam magam. Mi a bűn néhány, más által írt, roppant gyenge vers megőrzésében? Mi a bűn egy, a saját nemzetedről szóló vers megírásában? De sajnos a rezsim hóhérai nem e logikát követték. Azt kérdezték a vallatóim, miért nem jelentettem. Engem a családban is, a teológián is arra tanítottak, hogy szeressem a felebarátomat, nem azt, hogy besúgjam. Ügyvédnőm hiába kérte a legkisebb büntetést, Macskási Pál, a híres-hírhedt bíró nem volt tekintettel arra, hogy a versemet még kiskorúként írtam; tiltott iratok írása és terjesztése miatt – huszadik születésnapomon, 1959. augusztus 19-én – nyolcéves börtönbüntetésre ítélt.
Ebből végül négyet kellett leülnöm. A Szekuritáté zárkájából a kolozsvári börtönbe vittek át, majd az ítélethirdetés után nyomban Szamosújvárra zártak be. Egy ötször ötös cellában mintegy százan voltunk bezsúfolva, fej-láb pózban ketten egy ágyban, három-három szinten. De még így sem jutott mindenkinek hely, volt, aki a hideg cementen aludt. A zárka egyik sarkában két cseber állt, az egyikben víz volt, a másikba a szükségleteinket végeztük. Még vécépapírt sem adtak. Közben a bedeszkázott ablakokon sem kilátni, sem friss levegőhöz jutni nem lehetett. Hogy bizonygassák hatalmukat, a csebrek kivitelekor az őrök meglökdöstek vagy elakasztottak. Aztán addig ütöttek, amíg a ruhánkkal fel nem töröltük a kifolyt szarlét. Ezt megismételték szintén minden ok nélkül akkor is, amikor napközben berontottak a zárkába.
Egy idő után megengedték, hogy dolgozzak, aminek örültem, hisz amíg a helyi bútorgyárban voltam, mégiscsak szabad levegőn voltam. Éjszakánként egy kezdetleges szalagfűrészen bontásból származó gerendákból kellett fosznideszkát vágnunk. Bizony a fában maradt szegek miatt a szalag gyakran elszakadt, engem meg a munka szabotálásáért időnként jól megvertek. „Sabotezi, banditule, hai cu mine!” (Szabotálsz, bandita, gyere velem!) – üvöltötte az őr, majd lehasaltatva úgy megbotozott, hogy odacsináltam. Egy éjjel azonban már nem a gyárba, hanem az állomásra vittek, és marhavagonokba tuszkoltak.
Amikor a vonat Dédára ért, mintegy 35 kilométerre az én drága szülőfalumtól, Radnótfájától, gondolatban hazarepültem a szüleimhez, drága testvéreimhez és az aranyos nagymamámhoz, aki mielőtt az egyetemre kerültem, azt mondta: „Janika, most látlak utoljára!” Igen, úgy éreztem, meghalni visznek. Nem mondták, hova, de tudtuk: jobb sorsunk nem lesz. Nem is lehetett, hisz a Duna-deltában Stoineşti-en egy olyan, nádból és fűzfaágakból készült, munkatábori akolban laktunk, amelynek se ajtaja, se ablaka nem volt, csak úgy fújt keresztül rajta a szél, és ömlött be az eső. A nyári ruháinkat csak január 19-én válthattuk télire. Egy-egy ásóval, lapáttal és talicskával mindannyiunkat odavezényeltek egy 24 méter széles és 8 méter magas töltést építeni.
Az első nap nem volt gond, de másnaptól kegyetlen normát szabtak ki, és aki nem teljesítette, megverték. Olyan is volt, hogy a hosszú munkanap után másnap hajnalig álltunk sorba a verésért! Le se kellett feküdnünk, mehettünk ismét dolgozni. Katonák, őrök, a teljes elnyomógépezet azon „dolgozott”, hogy naponta ezer foglyot agyba-főbe verjen. A gát öt kilométerre volt a szálláshelyünktől, nekünk pedig naponta kétszer, futólépésben kellett megtennünk ezt a távot. Még a nyolcvanesztendős Balássy Károly bácsit, a zilahi földbirtokost is erre kényszerítették. Aki nem tudott szaladni és lemaradt, botokkal ütötték, és ráuszították a kutyákat. Leírhatatlan élvezettel botoztak, főleg a kiskatonák.
Ez ment egy ideig, aztán kitanultuk, miként lehet csalni és átejteni a brigádost meg a szekus őrmestert. Volt, amikor sikerült, volt, amikor nem. Amikor befejeztük, azt hittük, kész, mehetünk haza. Errefel átvittek a szomszéd lágerbe, a salciai munkatáborba, ahol ugyanaz a bánásmód, ugyanaz a feladat várt ránk. A következő stációm Periprava volt, ahol mezőgazdasági munkára fogtak. Meg voltam győződve, hogy télen majd nádat vágatnak velünk, ami egy nagyon kegyetlen munka, de hál’ Istennek 1963 januárjában szabadultam.
– Addig sosem fordult meg a fejében, hogy szökéssel próbálkozzék?
– A szamosújvári börtönből?! Vagy a Deltából?! Hova? A Szovjetunióba, mint a Scurtu nevű, oroszul kitűnően beszélő, kisportolt fiú, akit elkaptak, és mindannyiunk szeme láttára félholtra vertek? Ennek dacára egyszer mégis rám fogták, hogy meg akartam szökni, és engem is jól elvertek. Az egyik katona odaszólított magához, hogy az ételes edényeit vigyem a teherautójukhoz. Megörültem, tudván, ilyenkor a maradékot ki lehet nyalni. De amint belekezdtem volna, a levegőbe lőtt és kiabálni kezdte, hogy el akartam szökni.
Parancsnoka, a Szováta mellőli Bíró Mihály szidta, mint a bokrot a szégyenteljes gesztusa miatt. De hiába, az őrök engem már megint vertek, a kiskatona meg hazamehetett egy pár napra. A legkegyetlenebb őr Grecu volt, aki sorakozó után azzal szórakozott, hogy előreszólította a betegeket. Aki kilépett a sorból, hasra fektette, és jól megtaposta. Ezután diadalittasan elkiáltotta magát: „Látjátok, nem végeztem orvosi egyetemet, mégis meg tudom gyógyítani az egész társaságot!”
– Ilyen körülmények között hihető volt, hogy négy év után azt mondják: Gráma, mehet haza?
– A verések gyakoriságából ki lehetett hámozni, hogy 1962-re valamelyest enyhültek a körülmények, de a szabadság szele még nem csapott meg. 1963. január 29-én szabadultam. Azelőtt egy nappal, amikor kijöttem a vécéről se szó, se beszéd, megbilincseltek és bezártak. Csak másnap hajnalban mondták meg, hogy kész, mehetünk be Peripravára. Egyesek közülünk már tudták, hogy ez a szabadulást jelenti; nekem valahogy nem jött, hogy higgyem. De mind a húszan elhűlve bámultunk, és nem tudtuk, mit kell tennünk. Az őr kinyitotta a kaput és kitessékelt. Semmi őrség, semmi sorakoztatás.
Derékig érő hóban, szélfújásban a folyam mentén gyalogoltunk be a peripravai börtönbe. Beesteledett, mire odaértünk. Másnap Sulinára, a milíciára küldtek, onnan meg Tulceára. A méteres hóban egy teljes napot gyalogoltunk Sulináig. Ráadásul a szovátai Kelemen Imrét a hátamra kellett vennem, mert egy adott pillanatban összerogyott, és azt mondta, folytassuk az utunkat nélküle, mert neki lebénult a lába. Hogy hagyhattam volna ott a mínusz 20 fokos hidegben? Volt, aki még az ételét is eldobta, hogy könnyebben haladhasson. Csak pár nap után, hajóval, majd vonattal érkeztem haza. Az első utam – kötelező módon – a Szekuritátéra vezetett, hisz így szólt a parancs. Ott azzal kezdték, hogy betessékeltek egy üres szobába, és bezárták az ajtót. De hát én szabad vagyok! – kiáltottam, mire az volt a replika: „Azt majd megmondja a parancsnok!”.
Amikor meghallottam anyámnak a folyosóról beszűrődő hangját, félretéve a félelmet meg a jóérzést, kirúgtam az ajtót. Életem legszebb pillanata volt, amikor drága édesanyám nyakába borulhattam, amikor szeretteimet magamhoz ölelhettem. Hálás vagyok azoknak, akik szívükbe fogadtak, és feledtették velem az átélt szörnyűségeket. Sikerült új életet kezdenem, és kitartásomnak köszönhetően ma már unokáimat is magamhoz ölelhetem. Isten akkor is velem volt, most is velem van; megáldott jókedvvel, bőséggel, és védő kart nyújtott, amikor a legnagyobb szükségem volt rá.
– Könyvében leírja, hogy pap már nem lehetett, örült, hogy utcaseprőnek alkalmazták.
– Szabadulásom után pár hónappal technikusként alkalmaztak Borszéken, az útépítésnél. Három hónap után azonban a káderes kiderítette, hogy a dossziémból hiányzik az önéletrajz. „Minden börtöntöltelék eltitkolja a múltját!” – háborgott az illető, aki egy rosszindulatú, abafáji kommunista volt. Nem rúgtak ki, de vasbeton-szerelői munkára küldtek. A hideg beálltával, amikor a betonozás leállt, kőművessegédet csináltak belőlem. Később odatettek sáncot ásni. Ezután lettem utcaseprő.
A dossziém miatt mindegyre lejjebb és lejjebb ívelt a pályafutásom. Egykori tanárom, Nagy János, akiből időközben rajoni tanfelügyelő lett, fel is tette a kérdést: hogy lehet egy valamikori első tanulót így megalázni? Ekkor tett meg Nagy László, aki a szemeteseknél volt a főnököm, csoportvezetőnek. „Janika, a múltja miatt én nem tudom magát egyéb munkára és nagyobb fizetéssel alkalmazni, de nem kell többé seperje az utcát” – mondta. Aztán még azt is megengedte, hogy ne járjak be dolgozni, üljek otthon és tanuljak. Neki köszönhetően felvételizhettem, és juthattam be az építészeti technikumba.
– Visszatekintve a lágerévekre, hogy érzi, mi tartotta életben?
– A hit. Gyerekkorom óta istenfélő voltam, és az is maradtam a mai napig. Még akkor is, ha nem teljesülhetett az álmom, és nem lehettem pap. Pedig egyszer prédikáltam is – mégpedig a salciai munkatáborban. Egyszer csak szóltak, hogy vasárnap rajtam a sor, nekem kell szolgálnom. Felkészületlennek éreztem magam, hisz alig egy fél esztendőt töltöttem a teológián. A papok és a teológusok mégis egyenlő félként kezeltek. Nagy izgalomban voltam, amit el is meséltem Leánder atyának, Hajdu Gézának, aki megsajnált, mosolygott, és csak annyit mondott, ne aggódjak, mert ő felkészít.
Esténként az ágyban, becsukott szemmel, magamban próbáltam mondani a prédikációt, de mindig megakadtam valamiért. Mondtam is Leánder atyának, hogy fel fogok sülni. Ő azonban csak mosolygott és mosolygott, nyugtatni próbált. Azt tanácsolta, hogy a prédikációt ne kötött beszédként fogjam fel, amit meg kell tanulnom, gondolataim kifejtésére nyugodtan használjam a saját szavaimat. Nem tudom, milyenre sikeredett a szolgálatom, de a nagyobbak gratuláltak. Leánder atyának igaza volt: miután belelendültem, úgy éreztem, mintha ott lebegnék az emberek fölött, és csak úgy ömlenek belőlem a gondolatok és a szépen megfogalmazott mondatok. Mintha nem is én beszéltem volna. Minden szem rajtam csüngött, és engem figyelt. Mégsem zavarodtam bele. Istennek köszönhetően.
– Miként sikerült megélni a hitéletet a vallásellenes kommunista haláltáborban, ráadásul egy olyan helyen, ahol hemzsegtek az idegengyűlölő vasgárdista foglyok?
– A magyarok közt nem volt semmiféle vallási ellentét, minden az ökuménia jegyében zajlott. A gondok valóban a vasgárdistákkal adódtak, annál is inkább, mivel szinte mindenütt ők voltak a cellafelelősök, brigádosok. Szívből utálták a magyarokat. Nem vertek, de nem is tolerálták a magyar nyelvet. „Vorbeşte româneşte!” (Beszélj románul!), már akkor ez volt a sláger.
De visszatérve a kérdésre, sosem felejtem, hogy az egyik karácsonyra Adorjáni Dezső református lelkipásztor énekeket tanított két szólamra. A frissen végzett Péter Miklóssal szopránt énekeltünk – tehetségünkhöz mérten. Csak halkan daloltunk, nehogy az őrség meghallja, mégis kiszűrődött. Kiparancsoltak az udvarra, hasra fektettek a hóba, és ott tartottak egy óra hosszat. Amint megmozdultunk, kaptunk egy nagyot a hátunkra. Már azt hittük, vége a karácsonyi ünneplésnek, de miután behajtottak a szálláshelyünkre, a románok, szintén halkan, kántálni kezdtek. Aztán mi is rázendítettünk. Gyönyörű est volt, amelyen valóban magunk között éreztük a Kisjézust.
– Egyetlen olyan pillanata sem volt, amikor feladta volna a harcot?
– Naponta meghalt valaki közülünk. Akkor vettük észre, amikor azon kaptuk magunkat, hogy valaki hiányzik közülünk. Egy este zárkába kerültem. Mielőtt rám zárta volna az ajtót, az őr figyelmeztetett, hogy nem vagyok egyedül, még van ott valaki. A sötétben megszólítottam, de nem válaszolt. Mellé feküdtem. Csak reggel vettem észre, hogy egy halottal aludtam. Én viszont éreztem, tudtam, hittem, hogy élve fogok hazatérni. Megtanultam, hogy minden eső után szivárvány ragyog fel az égen, és egyszer minden rossz véget ér. Sokan hitetlenül haltak meg közülünk, de aki hitt Istenben, és bízott benne, kiszabadult. Ezért is szoktam mondani, hogy én többet kaptam Istentől, mint amennyit adtam.
– Annyi évtized távlatából, a szekus dossziéja ismeretében csalódott, bánatos, netán gyűlöli a besúgóit és a kínzóit?
– Én akkor sem gyűlöltem senkit, és most sem. De egyvalamire rájöttem: az ember a legrondább állat tud lenni. Akár egy fél tányér ételért is képes a legaljasabb dolgokra.
– Ezek szerint az egykori börtön- és lágerparancsnokok, verőlegények előállítását és elítélését is értelmetlennek tartja?
– Annak. Ezek a ma már kilencven esztendő körüli emberek akkor sem éreztek semmit, most sem éreznek semmit. Láthattuk, hogy nincs egy csöppnyi bűntudatuk, egyáltalán nem tekintik magukat vétkesnek. A legtöbbjük ma is ugyanolyan jó feltételek között, kiváltságos nyugdíjból él, mint hajdanán. De most bezárni őket nem csak fölösleges, hanem kegyetlenség is lenne. Én még akkor megbocsátottam nekik. Aztán hogy az Isten miként viszonyul majd hozzájuk, nem tudhatjuk.
Szucher Ervin |
Krónika (Kolozsvár)
Krónika (Kolozsvár)

lapozás: 1-30 ... 5431-5460 | 5461-5490 | 5491-5520 ... 6931-6943




(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2025
Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék