udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
6943
találat
lapozás: 1-30 ... 6691-6720 | 6721-6750 | 6751-6780 ... 6931-6943
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2014. december 18.
XIV. Betlehemes találkozó Szamosújváron
A szamosújvári Téka Alapítvány decemberi nagyrendezvénye a Betlehemes találkozó, amelyet idén már a 14. alkalommal szerveztek meg, s amelyen a helyi és környékbeli gyerekek nemcsak a karácsonyra készülnek méltó módon, hanem a téli ünnepkörhöz kapcsolódó szokásokat is megismerik.
FODOR EMŐKE
Szabadság (Kolozsvár)2014. december 18.
Öt hivatalos nyelv 2015-ben Kolozsváron
Emil Boc kolozsvári polgármester és Franciaország bukaresti nagykövete tegnap aláírták azt a dokumentumot, miszerint jövőre, amikor városunk lesz Európa Ifjúsági Fővárosa (EIF), a rendezvénysorozat öt hivatalos nyelve lesz: a román, a magyar, az angol, német mellett a francia is szerepel majd.
Ugyanakkor az Európa Ifjúsági Főváros projekt megvalósításában főszerepet játszó Share Föderáció elnöke, Vlad Pop is szentesített kézjegyével egy egyezményt Christophe Gigaudaut-val, a bukaresti Francia Kulturális Intézet igazgatójával közös kulturális események szervezése érdekében.
Boc elmondta: Franciaország bukaresti nagykövetsége volt az első intézmény, amely kérte, hogy a rendezvény egyik hivatalos nyelve a francia legyen. Kolozsváron 30 ezer iskolás és egyetemista tanul franciául, továbbá meghaladja az ezret a kolozsvári egyetemen tanuló francia fiatalok száma. Kolozsváron évtizedek óta működik a Francia Kulturális intézet, amely évente 80 kulturális eseményt szervez, létezik frankofón klub és a városban élő franciák egyesülete is.
NAGY-HINTÓS DIANA
Szabadság (Kolozsvár)2014. december 18.
Paizs Tibor harmadik országban (1946-2014)
Többet dolgozott, közölt vagy nem közölték, mint amennyit tudunk Róla. Az úgynevezett második Forrás-nemzedékben a legelsők között jelent meg verskötete (Keréknyom, 1968), ám az erdélyi magyar csillagjárás irányítását önhatalmúlag föl-, illetve levállalók sosem számították közénk őt. Más szóval: ő sem tartozott a dédelgetettek közé. Szakiskolát, majd tudományegyetemet végzett, sok képesítetlen munkát is előtte és közben, utána is. Magyarpalatka, a Mezőség szülöttje volt, újságíróskodott több helyen. Valamilyen okhalmaz arra kényszergette, hogy Erdélyét elhagyja 1989 januárjában, Magyarországon állapodott meg, nem messze Budapesttől, Pomázon. Ott már a többséghez tartozott családostól, noha gondosan megismerte a pomázi, betelepült későközépkori szerbek, horvátok immár magyar utódait.
Már szerepelt a Lászlóffy Aladár szerkesztette, jó hírű Vitorlaének antológiában. Könyvei közül említsek meg párat: Barlangrajz, versek, A ceruza kalandjai, gyermekversek, Tollbamondás, Bestiarium, A boldog bűn. Utóbbiak már Magyarországon. Építgette-őrizgette a kapcsolatrendszert Erdéllyel, s igen a reményt is önmagában a visszatérésre. Úgy látszott, könnyebb volt a családot elmozdítani, s menni idegenbe, mint visszafelé. Az otthontól távol is azt végezte, amire hivatottnak érezte magát, amihez tehetsége volt. Könyveket írt (vers, dráma, kisregény, esszé) az újságírás mellett.
A ’90-es évek vége felé kért meg egy alkalommal, nyáron, mondván, ő elkalandozik velem az Erdélyi-érchegységben, Szatmár környékén is, én pedig mutassam meg neki Székelyföldet. Még restelkedett is kissé. Nekivágtunk. Két hét mindkét részről a csodákból. Ragyogott a Hargitán, százéves Lada kocsija is megfiatalodott alattunk. Összegezvén tapasztalatait, megírta Erdélyi prikulicsok című nagyszerű élményregényét. Ezt akkor folytatásokban közölte a sepsiszentgyörgyi Háromszék napilap.
Sokévnyi fizikai szenvedés után költözött harmadik, végleges hazájába 2014. december 17-én. Hamvait januárban helyezik szülei mellé Kolozsváron a Házsongárdi temetőben.
Nyugodjék meg immár békességben!
Czegő Zoltán
Paizs Tibor: Erdélyi prikulicsok. Egy honfoglaló garabonciás álomlátása /Timp Kiadó, Budapest, 2008/
Paizs Tibor Magyarpalatka, 1946. február 26.–Pomáz, 2014. december 17.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2014. december 18.
Temesvár 25: Áder és Tőkés a nemzeti összefogást sürgette
Áder János magyar köztársasági elnök és Tőkés László, a temesvári népfelkelés kirobbantásában meghatározó szerepet játszó lelkész a román–magyar összefogásnak és a nemzeti szolidaritásnak a fontosságát hangsúlyozta Temesváron az 1989-es népfelkelésre emlékező jubileumi gálaesten tartott ünnepi beszédében.
Áder János – aki a megemlékezések második napján mondott beszédet – elmondta: 1989 a csodák éve volt, de a magyarok azt is megtanulhatták, hogy „a csodák nem maguktól jönnek el”, tenni kell „a megszabadító csodákért”.
Áder János szerint az egykori temesvári református lelkész szókimondása megmutatta, hogy „a legerősebbnek gondolt birodalom is gyenge, ha hazugságra épül”. A köztársasági elnök úgy vélte, „soha nem beszéltünk eleget” arról a felbuzdulásról, amelyet Magyarországon váltottak ki a temesvári események. Emlékeztetett: a forradalom jelképévé vált, kivágott közepű zászlók az akkoriban még túlnyomó többségben fekete-fehér televíziókon pontosan úgy néztek ki, mint 1956 forradalmának magyar zászlói.
„1989 karácsonya a magyaroknak a maguk forradalmát idézte fel” – jelentette ki Áder János, aki szerint a romániai forradalom, a szabadságukért küzdő magyarok és románok közös harca hatalmas reményeket és várakozást keltett.
„Azt a hitet ébresztette fel mindenkiben, hogy történelmi esély nyílt a korszakokon át kibeszéletlen és megoldatlan nemzeti feszültségek feloldására, hogy a szabadság, a demokrácia és az emberi jogok közösségében a népek sorsközössége is új értelmet nyer” – idézte fel az akkori közhangulatot a köztársasági elnök.
Megállapította: ezt a reményt fejezte ki az a tömeges segíteni akarás, amely minden idők legnagyobb magyar segítségnyújtási akciójában öltött testet. Ezrek és ezrek álltak sorba, hogy küldeményeiket teherautókra rakják és eljuttassák Romániába, nemcsak Erdélybe, nemcsak a magyaroknak, hanem minden nélkülözőnek.
„Hősünk egy város, ahol csodálatos összefogásban talált egymásra sokféle akarat, amelynek egyetlen célja volt: szabaddá lenni. Ez a szabadság az, amely testvérré tett nemzeteket. Ez a szabadság az, amely idehívta a magyarországi magyarok segítségét, ez az, amely felvillantotta az igazi nemzeti megbékélés reményét. Ez a szabadság az, amelyre reményeinket ma is építhetjük” – jelentette ki Áder János. Beszédét a temesváriakhoz intézett köszönetnyilvánítással zárta.
Tőkés László arról beszélt, hogy 25 évvel a romániai forradalom után is az 1989-es nemzeti szolidaritás, vallási ökuménia szellemének a megmentésére, továbbvitelére kell törekedni. Megemlítette, hazugságpropaganda folyik a temesvári népfelkelés kapcsán, amely egyenes folytatása a Securitate német- és magyarellenes ideológiájának. Emlékeztetett arra, hogy a Securitate külön részleget működtetett a vélt „német fasiszták” és a vélt „magyar irredenták” leleplezése céljából.
Áder János – aki a megemlékezések második napján mondott beszédet – elmondta: 1989 a csodák éve volt, de a magyarok azt is megtanulhatták, hogy „a csodák nem maguktól jönnek el”, tenni kell „a megszabadító csodákért”.
Áder János szerint az egykori temesvári református lelkész szókimondása megmutatta, hogy „a legerősebbnek gondolt birodalom is gyenge, ha hazugságra épül”. A köztársasági elnök úgy vélte, „soha nem beszéltünk eleget” arról a felbuzdulásról, amelyet Magyarországon váltottak ki a temesvári események. Emlékeztetett: a forradalom jelképévé vált, kivágott közepű zászlók az akkoriban még túlnyomó többségben fekete-fehér televíziókon pontosan úgy néztek ki, mint 1956 forradalmának magyar zászlói.
„1989 karácsonya a magyaroknak a maguk forradalmát idézte fel” – jelentette ki Áder János, aki szerint a romániai forradalom, a szabadságukért küzdő magyarok és románok közös harca hatalmas reményeket és várakozást keltett.
„Azt a hitet ébresztette fel mindenkiben, hogy történelmi esély nyílt a korszakokon át kibeszéletlen és megoldatlan nemzeti feszültségek feloldására, hogy a szabadság, a demokrácia és az emberi jogok közösségében a népek sorsközössége is új értelmet nyer” – idézte fel az akkori közhangulatot a köztársasági elnök.
Megállapította: ezt a reményt fejezte ki az a tömeges segíteni akarás, amely minden idők legnagyobb magyar segítségnyújtási akciójában öltött testet. Ezrek és ezrek álltak sorba, hogy küldeményeiket teherautókra rakják és eljuttassák Romániába, nemcsak Erdélybe, nemcsak a magyaroknak, hanem minden nélkülözőnek.
„Hősünk egy város, ahol csodálatos összefogásban talált egymásra sokféle akarat, amelynek egyetlen célja volt: szabaddá lenni. Ez a szabadság az, amely testvérré tett nemzeteket. Ez a szabadság az, amely idehívta a magyarországi magyarok segítségét, ez az, amely felvillantotta az igazi nemzeti megbékélés reményét. Ez a szabadság az, amelyre reményeinket ma is építhetjük” – jelentette ki Áder János. Beszédét a temesváriakhoz intézett köszönetnyilvánítással zárta.
Tőkés László arról beszélt, hogy 25 évvel a romániai forradalom után is az 1989-es nemzeti szolidaritás, vallási ökuménia szellemének a megmentésére, továbbvitelére kell törekedni. Megemlítette, hazugságpropaganda folyik a temesvári népfelkelés kapcsán, amely egyenes folytatása a Securitate német- és magyarellenes ideológiájának. Emlékeztetett arra, hogy a Securitate külön részleget működtetett a vélt „német fasiszták” és a vélt „magyar irredenták” leleplezése céljából.
„Sajnos a jelenkori román titkosszolgálat és posztkommunista kormányzat is nemegyszer állambiztonsági kockázatnak tekinti a hiteles ellenzékieket, nem kevésbé a közösségi jogaikért, autonómiájukért küzdő magyarokat” – jelentette ki az európai parlamenti képviselő.
Hangsúlyozta, nem szabad új falakat építeni a régiek helyére, fel kell számolni a nemzeteket megosztó falakat, az előítéletek, a gyűlölet szerteágazó falrendszerét. Emlékeztetett arra, hogy a legutóbbi elnökválasztáson megvalósult román–magyar egység a 25 évvel ezelőtti Temesvár szellemét idézi.
Úgy vélte, az elnökké választott Klaus Johannis újabb esélyt nyújt a romániai rendszerváltozás folytatására, ami az erdélyi magyarság életében is gyökeres változást indíthat.
„Fogadjuk meg, hogy amit 1989 decemberében megszereztünk, sohasem hagyjuk veszendőbe menni” – idézte Románia megválasztott elnökét Tőkés László.
Az est távolról érkezett szónoka Sali Berisha volt albán államfő és miniszterelnök volt, aki arra emlékeztetett, hogy az 1989 nyarán és őszén lezajlott közép-európai változásokban élen jártak a magyarok. E változások csak Romániában és Albániában késtek. Hozzátette, decemberben aztán az albánoknak is az adott erőt a rendszerváltáshoz, hogy „a temesvári parókia legyőzte a bukaresti elnöki palotát”.
„Önök ösztönözték az albánokat és engem is, hogy együtt harcoljunk a szabadságért” – jelentette ki a volt albán elnök kiváltva a hallgatóság elismerését. A temesvári jubileumi gálaműsoron az ünnepi beszédeket a Magyar Állami Népi Együttes ünnepi műsora, a Magyar Rapszódia követte.
A rendezvénysorozat délelőtti programpontjaként az EMNT és a Magyar Ifjúsági Tanács közös alkotópályázatának az eredményhirdetésére is sor került. A forradalom óta eltelt huszonöt év alatt ugyanis felnőtt egy nemzedék, melynek nincsenek közvetlen emlékei a diktatúráról.
Az EMNT és a MIT arra kérte a fiatalokat, hogy két, előre meghatározott téma kapcsán szélesítsék ismereteiket a közelmúltról, valamint fogalmazzák meg saját jövőképüket a kelet-közép-európai térségben. A Családom a kommunizmusban és A jövő elkezdődött – Erdély 25 év múlva témakörökben több tucat pályamű érkezett be, melyek közül a legjobbakat egy háromfős zsűri – Borbély Zsolt Attila politológus, újságíró, Hunyadi Attila Gábor történész, egyetemi tanár és Matka Imre fiatal régész-történész – választotta ki.
Az eredményhirdetésre a Bartók Béla Gimnáziumban került sor, ahol a fiatalok találkozhattak a forradalmi eseményekben vezető szerepet vállalt Tőkés Lászlóval is. A sikeres pályázók pénzjutalomban részesültek, valamint minden kategória első és második helyezettje – az EP-képviselő meghívására – brüsszeli tanulmányúton vehet részt. A forradalom évfordulójára a Bartók Béla Gimnázium saját alkotópályázatot is hirdetett Forradalmi történetek – 1989 a család emlékezetében címmel. A pályázatra 5–8. és 9–12. osztályosoktól vártak írásokat.
1989 decemberében Tőkés László akkori temesvári lelkész, és a mellette kiálló református gyülekezet ellenállása vezetett el a temesvári népfelkeléshez. A lelkész arra kérte híveit, hogy legyenek tanúi a december 15-re tervezett kilakoltatásának.
A hívek, és a hozzájuk csatlakozó – többségükben román – temesváriak szolidaritástüntetése alakult át december 16-án diktatúraellenes népfelkeléssé, mely öt nappal később Erdély nagyvárosaira és Bukarestre is átterjedt, és december 22-én Nicolae Ceaușescu kommunista diktátor meneküléséhez vezetett.
MTI |
Krónika (Kolozsvár)2014. december 18.
A ki nem mondott név
Nem akarták névhez kötni a temesváriak történelmi bátorsága előtt tisztelgő nyilatkozatot, ezért nincs megemlítve benne Tőkés László neve sem.
Így érvelt Kelemen Hunor a marosvásárhelyi SZKT után, a huszonöt évvel ezelőtti eseményekkel kapcsolatos állásfoglalás tartalmát firtató újságírói kérdésre válaszolva.
Az RMDSZ-elnök következetes maradt álláspontjához, a parlamentben mondott szerdai beszédében sem aprózta el a dolgot. Igazi bravúr volt, hiszen roppant nehéz lehetett úgy emlékezni a ’89-es rendszerváltó események kétségbevonhatatlanul őszinte kezdőfejezetére, hogy közben elvonatkoztatunk Tőkés Lászlótól. Az összes elképzelhető szempont figyelembevételével is.
Hiszen ha nincs a szekus beágyazottságú püspökével szembeszálló fiatal lelkész, a temesvári gyülekezet aligha fedezi fel magában a szolidaritás bátorságát. Ha nem fedezi fel, nem vonul a parókia elé némán, gyertyásan, de roppant erőt sugározva. S ha nincsenek ők, minden bizonnyal Zăgănescu és társasága is sokadszor issza bánatosra magát kilátástalanságában a Cina vendéglőben, és nem jut eszükbe néptribünt játszani az áramtalanított villamos ütközőjén.
A dolgot kezelhetnénk a két erdélyi politikai vonulat közötti rivalizálás kicsinyes dimenziójában is, de öreg hiba lenne. Merthogy épp szerdán indított a DIICOT bűnvádi eljárást Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester ellen, aki második „fekete márciust” vizionálva kérte ki a maga és közössége nevében a sűrűsödő székelyföldi kormánybiztosi vegzálásokat.
Ugye, most senki nem akar a szavamba vágva azzal érvelni, hogy na látják, polgártársak, többek között azért kell kormányon lenni, maradni, hogy megakadályozzuk a hasonló visszaéléseket? Mert ez az eset (is) napnál világosabban igazolja, hogy a hasonló bukaresti hatalomgyakorlási technikák igazából a zsarolási arzenál elemei. Amelyekből egyre inkább elege van a hál’istennek még mindig csak korlátozott mértékben balkanizálódott magyarságnak.
Vissza hát a temesvári útra, amelyen Tőkés László azóta is unalmas következetességgel menetel.
Csinta Samu
Krónika (Kolozsvár)2014. december 18.
Felfedni a természet szépségét – Ötven éve hunyt el Szopos Sándor festőművész
„Méltóképpen ápolja az utókor nagyapám emlékét, akinek műveiből több gyűjteményes kiállítást is szerveztek” – mondta el a Krónikának Borbély Gyöngyi, az 50 éve Kolozsváron elhunyt, csíkszeredai születésű Szopos Sándor grafikus, festőművész unokája.
Mint kifejtette, szeretette volna, ha az alkotó különböző múzeumokban – Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Csíkszeredában, Budapesten – található munkáiból gyűjteményes kiállítást is létre lehetett volna hozni az évforduló alkalmából, viszont az alkotások öszszegyűjtése és szállítása sokba kerülne, így sajnos nem valósulhat meg a terv.
Borbély Gyöngyi azt is elmondta, hogy Szopos Sándor emlékére – aki többek közt a kolozsvári Farkas utca 4. szám alatt is alkotott – az épület falán emléktáblát tervez állítani a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság.
„Nagyapám sírját a Házsongárdi temetőben műemlékké nyilvánították a Gergely Erzsébet vezette Házsongárd Alapítványnak köszönhetően. Amikor Szopos Sándor meghalt, díszsírhelyet utalt ki az állam neki és feleségének, a kegyhely viszont már műemlék is, és ennek nagyon örülünk” – tette hozzá a festő unokája.
A realista-idealista művész
„Realista-idealista művész, akárcsak Munkácsy vagy Ferenczy Károly. Nem törődött a jelenkor divatos művészeti megnyilvánulásaival, nem hódolt semmilyen befolyásnak, csak azt festette, amit érzett, látott vagy szívvel felfogott. Művészi hitvallása: felfedni a természet jelenségeinek szépségét az ember előtt. Őszintén és átérezve ábrázolta az embert” – írta a festőről Piskolti Gábor az 1969-ben Marosvásárhelyen szervezett gyűjteményes emlékkiállítás katalógusában.
A székely nemesi származású Szopos Sándor 1881. szeptember 8-án született Csíkszeredában. Középiskolai tanulmányait a Csíksomlyói Római Katolikus Főgimnáziumban végezte 1900-ban, a budapesti Képzőművészeti Főiskolán 1904-ben rajztanári oklevelet szerzett, ahol Székely Bertalan, Hegedűs László, Zemplényi Tivadar, Révész Imre voltak a mesterei.
1905-től Ditróban, Gyergyószentmiklóson tanított. Első önálló kiállítását 1911-ben szervezték Gyergyószentmiklóson. Ebben az időben ismerkedett meg a Békási-szorosban és Gyilkos-tó környékén dolgozó Nagy Istvánnal, akinek szülőföldet ábrázoló festészete mély benyomást tett rá.
1913-ban a nagybányai festőiskolában Réti István irányításával dolgozott, majd 1915-től a dési Állami Főgimnázium rajztanára volt, ott-tartózkodása alatt festőiskolát vezetett. Képzőművészeti írásai jelentek meg a korabeli napilapokban, folyóiratokban, többek között A Hirnök, a Pásztortűz, a Kolozsvári Szemle, az Ellenzék közölte cikkeit.
Erdély több múzeumában is őrzik a hagyatékot
Szopos Sándor 1926-ban tanulmányutat tett Bécsben, Münchenben, Firenzében, Rómában, Assisiben és Velencében is. Az összefogás szép példájaként az 1929-es sepsiszentgyörgyi székely tárlaton Nagy Imrével közösen, támogatásként felajánlott festményeikkel segítették a csíkdelnei Szent János-templom restaurálását.
1934-ben véglegesen Kolozsváron telepedett le, a Piarista Főgimnáziumban, a Marianum polgári iskola tanárképzőjében, az Unitárius Kollégiumban és Tanítóképző Intézetben tanított. 1935-től Tóth Istvánnal közösen festőiskolájuk működött az Unitárius Kollégiumban. 1940-ben Corvin-koszorúval tüntették ki, majd a Madéfalvi veszedelem című festményéért megkapta az Esterházy Pál-díjat.
1942-ben Lármafát gyújtó csíki székelyek című festményével a Lotz Károly-aranyérmet nyerte el. 1946 és 1953 között a kolozsvári Népi Képzőművészeti Iskola önkéntes tanára volt, 1952-ben Nagy Alberttel és Fülöp Antal Andorral a kolozsvári képtár festményeit restaurálta. 1954. december 24-én 73 éves korában hunyt el.
Hagyatékából 22 olajfestmény a Csíki Székely Múzeumban található, 53 grafikai és festészeti alkotás a marosvásárhelyi képtárba került, munkáit őrzik még a kolozsvári és budapesti múzeumok. Tavaly februárban állították ki Önarckép című, nemrég restaurált festményét a kolozsvári Szépművészeti Múzeumban.
Kiss Judit |
Krónika (Kolozsvár)2014. december 18.
Könyv az első tíz esztendőről
Újabb memoár kötettel jelentkezik Varga Gábor, aki ezúttal A cselekvés ideje avagy micsoda tíz esztendő! (1989-1999) címmel közéleti írásokat és dokumentumokat tartalmazó könyvét ajánlja az érdeklődők figyelmébe.
A Várad Kiadó gondozásában megjelent művet december 22-én, hétfőn 18 órakor a nagyváradi Bémer téri Municípiumi Művelődési Ház nagytermében mutatják be a szerkesztő, Szűcs László, a Várad folyóirat főszerkesztője közreműködésével.
Ez a könyv, melynek első írásai a diktatúra utolsó hónapjainak reménytelenségében születtek, az első tíz forró, forradalmi, a konszolidáció felé kátyúkkal teli esztendő krónikája, amely idő alatt Varga Gábor életében meghatározó volt az éppen 25 esztendeje közreműködésével létrejött érdekvédelmi szövetség. Vallomások, visszaemlékezések, levelek, tűnődések – számos értékes dokumentummal, fotóval gazdagon illusztrálva, tisztelegve a negyedszázaddal ezelőtti fordulat ismert és névtelen hősei emléke előtt.
Reggeli Újság (Nagyvárad)2014. december 18.
Az erkölcsi mérce
Jézus markába szöget vertél/Dózsa húsából ebédeltél/Hitler-taktusra meneteltél/Nemet mondani sose mertél – írta a törökszentmiklósi költő, Iluh István, akinek négysorosa sokkal hitelesebb lett volna, ha a hetvenes évek Magyarországán nem a Hitler-taktusra, hanem a Sztálin- vagy Rákosi-indulóra menetelőket ostorozza. Mindazonáltal tagadhatatlan, hogy a költő találó képekben ragadta meg a tekintetét a mindennapok horizontja fölé nem emelő, a közösségért kockázatot nem vállaló, saját anyagi szempontjai által irányított, a szakrális dimenzió által meg nem érintett mindenkori átlagember gyávaságát.
Hogy is fogalmazott Szőcs Géza 1985-ben, kigúnyolva a lapító, sunyító kolozsvári értelmiséget? „Az okos stratégia az, ha nem teszünk semmit/ettől megdöbbennek és megjavulnak/így kell ezt, ahogyan én csinálom/ahogy mi csináljuk/nem szabad tiltakozni, ez a helyes és biztos módszer/és ha szájba rúgnak, legjobb, ha megköszönjük/ha így teszünk, prosperálunk majd mindig/mint Prospero.”
A diktatúrák ezekre az emberekre építenek. Hatalmas történelmi kataklizmákra van szükség, nem ritkán titkosszolgálati rásegítésre, hogy a saját egzisztenciális, érvényesülési érdekeit mindenek elé helyező egyénben győzzön az altruizmus, a közösségi iránti felelősség, legyőzze a rettegést, felvegye a harcot a kilátástalanság ellen. Hősök minden korszakban voltak, de szerencsére is szükség van ahhoz, hogy sorsuk ne úgy alakuljon, mint például Szoboszlay Aladár katolikus papé, akit rendszermegdöntési kísérlete miatt kivégeztek a román kommunista hatóságok.
Temesvári csoda
Negyed évszázada Temesváron kisebb csoda történt, amit egyesek – hibásan – bizonyára besorolnak a titkosszolgálatok által koreografált államcsínyek közé, annál is inkább, mivel a kommunista rezsimek kelet-közép-európai országokban lezajlott dominószerű megdőlése mögött nem nehéz némi KBG-CIA együttműködést látni. Túl egyszerű volna azzal magyarázni az 1989-es esztendőt, hogy a „nagy testvér” támogatásának híján megbuktak a szovjet tankok árnyékában működő helyi kommunista elitek. Minden bizonnyal a külföldi manipulációnak is szerepe volt a rendszerváltás-sorozatban. A nagy különbség az arab tavaszhoz vagy a Majdanhoz képest, hogy Románia esetében a változás akkor is kétségkívül kedvező volt, ha a kommunista rendszert felváltó korrupt balkáni globalokapitalizmus milliókat késztetett az ország elhagyására. A bukaresti hatalomváltás minden bizonnyal koreografált volt, de az annak apropót adó temesvári csoda nem.
Temesváron nemcsak Tőkés László szállt szembe a térség legsötétebb diktatúrájával igaza biztos tudatában és a Fennvaló segítségében bízva, de a presbitérium is lelkésze mellett. Előbb írásban, majd a gyertyás tüntetésen fizikailag is kiálló több száz hívő is legyőzte félelmét, s a megtiport igazság oldalára állt, nem törődve a következményekkel. Sem Tőkés László, sem a mellette állók, sem az egyházi törvénytelenség elleni tiltakozást rendszerellenes népfelkeléssé alakító temesvári vagányok, Daniel Zãgãnescu és társai nem voltak a titkosszolgálat emberei, s nem is tudtak arról, hogy kiállásuk akár a rendszer bukásához is vezethet.
Suszter a kaptafánál?
Sokak számára az lett volna kényelmes, ha szikraszerepének gyümölcseit learatva Tőkés László megmarad életfogytig egyházi vezetőnek, nem „ártja bele magát” a politikába. De Temesvár hőse nemcsak bátorsága és nemzethűsége miatt említhető egy napon Márton Áronnal, hanem azért is, mert vállalta a politizálás ódiumát. Az erdélyi katolicizmus talán legnagyobb alakja memorandumban állt ki Erdély hovatartozásának kérdésében a magyar érdekek mellett, midőn a „legitim képviselet”, a Magyar Népi Szövetség elárulta nemzetét, és implicite Erdély Romániához tartozása mellett tette le a garast.
Hozzá hasonlóan Tőkés László sem nézte tétlenül, hogy az RMDSZ megfélemlített és/vagy megvásárolt vezetői miként prédálják szét a rendszerváltás nyújtotta történelmi lehetőségeket. 1992-ben élére állt az autonómiaprogramot programszinten rögzíteni kívánó „radikálisoknak”, sikerre vitte az ügyet, majd a szervezeten belül mindaddig az autonómia megvalósításáért és tényleges képviseletéért szállt síkra, míg erre bármilyen kis mozgástér volt. Kitartott a szervezet mellett annak ellenére, hogy húsz esztendeje akadt RMDSZ-képviselő, aki beállt a szekusozó román kórusba, útszéli stílusban gyalázta saját tiszteletbeli elnökét egy röpiratban, s a parlamenti frakció közel fele még arra sem volt hajlandó, hogy elhatárolódjon a mocskolódótól. El kellett viselnie a belső cenzúrát. A jéghegy csúcsa az volt, hogy az RMDSZ-tájékoztató, amely hírt adott a szervezet megyei vezetőinek vakondtúrás-avatásairól is, „megfeledkezett” arról, hogy 1999-ben Tőkés László tiszteletbeli elnökként az egyik legjelentősebb magyar állami kitüntetést vehette át. El kellett viselnie, hogy etikai bizottság elé citálják, hogy Nagy Benedek után más ál-kereszténydemokrata politikusok, például a később valódi szekus-ügybe keveredett Szatmári Tibor felmelegítik ellene a besúgórágalmat.
2003-ban az RMDSZ kongresszusi határozattal számolt le a belső választás és a nemzeti kataszter gondolatával, s ez volt az a pont, amikor Tőkés László külön autonomista szervezet létesítésére szánta el magát. A folytatást ismerjük, az EMNT mellett megalakult az SZNT, a Magyar Polgári Szövetségből a Magyar Polgári Párt, amely aztán elnökének foglyává vált. Az alapítók egy része pedig – akik az RMDSZ-es kényszerzubbonyt szűknek érezték – hamar rájött, hogy cseberből vederbe került, így jött létre az Erdélyi Magyar Néppárt.
A „ha” létjogosultsága
Mondják, a történelemben nincs „ha”, de a politikai esszéírásban azért lehet. Okunk van hinni, hogy ha az RMDSZ megmarad a Kolozsvári Nyilatkozat eszmei platformján, a nemzeti önkormányzat építése, a társadalomszervezés és az önazonosság erősítése mellett, nem itt tartanánk. Aligha packáznának velünk a hivatalok, rónának ki bírságot a magyar himnusz énekléséért, folytatnának meg-megújuló támadást a székely szimbólumok ellen, vetnék be – negyed évszázaddal a rendszerváltás után – a bíróságot, mint az etnikai megfélemlítés eszközét.
Ehhez viszont az RMDSZ-t nem azokra kellett volna építeni, akik fejet hajtanak bármikor bárkinek, ha azzal jól járnak, akik saját karrierérdek oltárán bármikor feláldozzák a nemzeti érdekeket. Az erkölcsi-politikai mércének Tőkés Lászlónak kellett volna lennie, nem pedig Hajdu Győző egykori helyettesének.
Borbély Zsolt Attila
Erdélyi Napló (Kolozsvár)2014. december 18.
Az RMDSZ-t várja az élet
Kilépett az RMDSZ a kormányból. A döntést élénk és színes vitát követően, mégis közel egyhangú szavazással hozta meg december 13-i marosvásárhelyi ülésén az RMDSZ parlamentjének tekintett Szövetségi Képviselők Tanácsa. Kelemen Hunor elnök szerint újratervezés következik.
Kívülálló számára elsőre nem tűnt többnek szokványos, „púderfeladatokat” abszolválni készülő ülésnek. A Maros néptáncegyüttes otthonának számító hajdani moziépület előcsarnokában derűs arcú és hasonló alaphangú beszélgetések zajlottak, legfeljebb néhány elejtett félmondat jelezte, hogy azért tétre menő szombaton sereglettek össze a romániai magyarság tulipános küldöttei.
A bemelegítő kávézásnak és szendvicsezésnek részben az előcsarnokba kihallatszó szólítás vetett véget, de még inkább a felcsendülő Himnusz. Amelynek újra plusz jelentőséget és tétet kölcsönzött a háromszéki prefektus által a Magyar Polgári Pártra nemrég kirótt imaéneklési bírság. Ezúttal azonban vélhetően megússzuk az újabb büntetést, mivel a teremben ült Zsigmond Barna Pál, Magyarország csíkszeredai főkonzulja. Feltéve, ha komolyan veszi saját jogi érvelését az éber kormánybiztos.
Újratervezés
Maradni kormányon vagy – az RMDSZ fennállása során először – kilépni? Igazából ez az egyetlen kérdés foglalkoztatta az asszisztenciát, még akkor is, ha sokak szerint a Szövetségi Állandó Tanács előterjesztett döntésének SZKT általi szentesítése nem tekinthető többnek puszta formaságnál. Így aztán hiába volt csak a negyedik napirendi pont az előterjesztés megszavazása, az előzők szinte jelentőségüket veszítették.
A szövetségi elnök politikai beszámolója természetesen kevésbé, de az is jelentős mértékben körözgetett a kormányzati szerepvállalás témája körül. Kelemen Hunor szerint a szövetségnek hűnek kell maradnia a 25 éve képviselt alapértékekhez, de kétségtelenül újra kell terveznie a politikáját. Az RMDSZ elnöke a kormányból való kilépés mellett érvelt, álláspontját azzal is megtámogatva, hogy egy, az államelnök-választás után készített közvélemény-kutatás azt jelezte: drámaian csökkent azon erdélyi magyarok száma, akik értelmét látják a kormányzás folytatásának. A szövetség feladata most az, mondta Kelemen Hunor, hogy erősítse a szövetség mellett kitartók hitét, és visszaadja azokét, akik időközben elpártoltak. „Közben felnőtt egy olyan teljes nemzedék, amelynek mások a viszonyítási alapjai, tagjai a gazdasági válság idején váltak felnőtté. Őket nem vissza kell nyernünk, hanem meg kell nyernünk, meg kell tudnunk szólítani” – fogalmazott Kelemen. Jelzésértékűnek tartotta, hogy a romániai elnökválasztáson több erdélyi magyar szavazott a második fordulóban, pedig a két „döntős” jelölt közül egyiknek sem volt a magyaroknak szánt ajánlata. Szerinte a szövetségnek a hosszú távú célok felé kell fordítania a politikáját, az alapértékekre építő újratervezést tart szükségesnek. „Hitelesnek kell lennünk, politikai értelemben vonzónak, bizalmat ébresztőnek. Innovatívnak a problémák megoldásában, rugalmasnak az eszközök használatában és megértőnek, odafigyelőnek. Nekünk magunknak is változnunk kell, mert a világ is változik körülöttünk” – zárta mondandóját Kelemen Hunor.
Hangok a múltból és a múltnak
Másfél órán át tartó hozzászólássorozat következett, a beszélők többsége a kormányból való kilépést támogatta. Mindössze hárman – Frunda György, Victor Ponta miniszterelnök tanácsadója, Verestóy Attila szenátor és Borbély László, a szövetség politikai alelnöke – érveltek több-kevesebb egyértelműséggel a kormányon maradás mellett. Frunda szabályos kortesbeszédet tartott a miniszterelnök mellett, szerinte kilépésével az RMDSZ nem ellenzékbe, hanem a „senki földjére” készül lépni. Verestóy az újratervezés metaforájánál maradva figyelmeztetett: ilyenre akkor szokott szükség lenni, amikor a GPS-készülék azt észleli, hogy a gépkocsi letért a helyes útról. Az udvarhelyi politikus azt szorgalmazta, hogy folytathassák a munkát az RMDSZ által a különböző kormányhivatalokba juttatott szakemberek, mert a történet vége csakis az lehet, hogy a szövetség újra kormányra kerül. Borbély számára is ez volt az elsődleges, miután szerinte 110 Bukarestben dolgozó magyar szakembernek kell újraterveznie az életét, ha az RMDSZ kilép a kormányból. Ezzel nagyjából ki is merült a maradás melletti érvelések sora, mindenesetre tapintható volt a közhangulat, illetve a Kelemen Hunor által mondottak és a régi „motorosok” álláspontja közötti különbség.
Utána viszont gyakorlatilag egyszólamúság következett esetenként igen hullámzó színvonalon előadva, ami többek között arra is felhívta a figyelmet, hogy egyes SZKT-küldöttektől hatóságilag érdemes lenne megvonni a mikrofonengedélyt. Az ellenkező póluson lévők közül Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere ütötte meg a legjózanabbul kritikus konstruktív hangot. Úgy vélekedett, hogy nem a kormányból való kilépés volt „koraszülés” – utalás Verestóynak a túl korai kilépésre vonatkozó hasonlatára –, hanem a belépéskor „kellett volna védekezni”. A PSD-vel való kormányzás ugyanis a háromszéki politikus szerint beszűkítette az RMDSZ mozgásterét. Antal azt is javasolta, hogy az RMDSZ megelőlegezett bizalommal viszonyuljon Klaus Johannis államelnökhöz. Végezetül felszólította Frundát, hogy figyelmeztesse „főnökét”, Victor Pontát: ha Székelyföldön folytatódik a jelképek és a Himnusz elleni prefektusi hadjárat, az újabb fekete március veszélyével fenyeget.
Kívülálló mondatok
Kelemen Hunor rögtönzött sajtótájékoztatón elmondta: a szövetség ellenzékbe vonul, de lehetnek olyan törvénytervezetek, amelyeket az ellenzék is megszavaz. Abban nem tudott állást foglalni, hogy támogathatják-e a parlamentben a költségvetés tervezetét, mivel még nem ismerik annak tartalmát. Egyértelműsítette: a miniszterelnök döntése, hogy a kilépés után ki marad tisztségben a magyar szakemberek közül. Azt is elmondta, a Kovászna megyei prefektus Himnusz elleni fellépése kétségessé tette, hogy megszavazzák-e a kormány új felállását, már jelezte is a miniszterelnöknek a kérdéssel kapcsolatos elégedetlenségét.
Egyetlen lépés
A felszólalásokra Kelemen Hunor válaszolt, aki – miközben megerősítette a kormányból való kilépés szándékát – több selyemzsinór típusú választ is megfogalmazott. Így üzent Frundának, tételesen cáfolva a Ponta-tanácsadó azon megállapítását, miszerint ciklusról ciklusra csökkent az RMDSZ képviselőinek és elöljáróinak száma. A korábbi szenátort – aki szerint a választónak állandó irányításra van szüksége – arra is figyelmeztette, hogy a pökhendiség és a magabiztosság között egyetlen lépés a távolság, az okos politikusnak pedig meg kell hallania választóinak üzenetét. Hasonló „csomagot” kapott Bunta Levente, Székelyudvarhely polgármestere is, aki felszólalásában az RMDSZ-ben uralkodó zűrzavarra figyelmeztetett. „Abból a távolságból, ahonnan ön szemléli az eseményeket, biztosan zűrzavarnak tűnik. Dolgozni kell, polgármester úr” – hangzott Kelemen nyílt színi minősítése. Bunta az elsők között hagyta el az ülés színhelyét.
A szövetségi vita végén a 113 jelen lévő képviselőből csak a három ellenző szavazott a kormányból való kilépés ellen, heten pedig tartózkodtak a szavazásnál. Az SZKT arról is határozott, hogy az RMDSZ középtávú jövőjét meghatározó további döntéseket a 2015. április 17-18-án, Kolozsváron tartandó tisztújító kongresszusán hozza meg.
Csinta Samu |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)2014. december 18.
A becsületesség és kitartás napjai
Számtalan eset szemlélteti, hogy a történelem sűrűjébe kerülő emberek egy része alig tehet róla, hogy nagy pillanatok nagy tanújává vagy egyenesen alakítójává vált. Gazda Árpád újságíró sem tartja magát hősnek, ám miközben nem tagadja, hogy időnként nagyon félt, ma is jó érzéssel eleveníti fel a becsületesség és kitartás napjait.
„A temesvári események tanulságaként mostanában leginkább az jut eszembe, hogy soha nincs vesztett ügy. Mert ha volt reménytelen helyzet, a temesvári napok egyértelműen azok voltak. Tőkés László és a körülötte lévő néhány ember azonban a lelkiismeretére és a szívére hallgatva, nem pedig előnyöket és hátrányokat mérlegelve ment előre a megkezdett úton, és lám, meglett az eredménye.”
Tháliától rádióig
Hogy ez az út a Ceauşescu-rendszer bukásához vezet, csak akkor tudatosodott a szereplőkben, amikor már bekövetkezett a bukás. Gazda Árpád szerint egyszerűen tisztességes, jó dolgokat akartak csinálni, amit a rendszer nem akart engedni. Számára a reformáció ünnepére 1988 őszén összeállított Dsida-előadással – amelyben a Thália Egyetemi Színpad néhány tagja is részt vett – kezdődött az a történet, amelynek során Tőkés László környezetébe sodródott, majd maradt. Egészen pontosan az előadás adventi megismétlését tartotta megengedhetetlennek a hatalom, a helyzetet pedig Szilágyi Zsolt – Tőkés László mai kabinetfőnöke, az EMNP korábbi államelnökjelöltje – temesvári garzonlakásában összegyűlve tárgyalta meg nyolc tháliás. Az igazi tét az volt, hogy vajon negatívan befolyásolja-e a Thália jövőjét az esetleges engedetlenség. „Demokratikus úton, szavazattal 6:2-arányban határoztunk úgy, hogy lesz második előadás.”
Esti egyetemre járó munkásként, templomba járó emberként ismerkedett meg Gazda Árpád a fiatal Tőkés László lelkésszel. „Hozzá szinte bármikor be lehetett térni, leülni, jókat beszélgetni a világ dolgairól. Nekem, az akkor nemrégen nagyvárosba kerülő, nyiladozó értelmű és érdeklődésű embernek nagyon fontosak voltak ezek a lehetőségek. Egymást vittük oda hozzá, így alakult az a mag, amely László ösztökélésére összerakta ezt a Dsida-előadást.” Az adventi fellépés valóban a Thália időleges betiltásához vezetett, és e botrány kapcsán hangzott el 1989 májusában első ízben Tőkés neve a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című adásában. A meghurcolt diákok védelmezőjeként a lelkész levelet írt Papp László püspöknek, akinek válasza azonban durván elutasító volt, amelyben megrója lelkészét, hogy templomi szereplésre használta fel a diákokat. Elevélváltást olvasták be a rádióba, innen kezdődött Tőkés személyének magyarországi mediatizálása.
A lelkész környezetében lévők természetesen tudtak Tőkés egyéb közéleti szerepvállalásairól is, hiszen az ő temploma igazi közéleti fórumot jelentett. Gazda szerint épp abban rejlett Tőkés forradalmisága, hogy semmiből nem csinált titkot. Az istentiszteletek végén a hirdetések címszó alatt beszámolt a gyülekezet tagjainak arról is, hogy az esperesi ülésen nyilatkozatot fogadtak el a falurombolás ellen, vagy éppen két nappal korábban beidézték a Szekuritátéra, ahol erre és erre próbálták rávenni. A Szekunak minden bizonnyal gondot jelenthetett ez az általános beavatás, hiszen gyakorlatilag lehetetlen volt azonosítani, ki juttatja ki az információkat a Magyar Rádiónak a több száz templomba járó közül. „A nyilvánosság eszközének tudatos alkalmazása mellett sok információt vissza is tartott, bizonyára azért, hogy szélsőséges helyzetben ne sodorjuk bajba sem őt, sem magunkat. Így például nem tudtunk a Panoráma-interjú elkészültéről, de arról sem, milyen módon jutnak ki a vele kapcsolatos információk külföldre. Később, amikor napokon keresztül vertek és vallattak a rendőrségen, majd a börtönben, szinte hálásan gondoltam erre az óvatosságára.”
Egy kilakoltatás tanúi
A temesvári parókiáról való elhelyeztetése után Tőkés László tulajdonképpen illegálisan maradt a gyülekezet lelkésze. Furcsa dolgok következtek, érkezett például az új lelkész istentiszteletet tartani, ám Tőkés öt perccel hamarabb megkezdte azt, már a szószéken állt, amikor utódja belépett a templomba. Felszólították a parókia elhagyására, amit elutasított, ebben az ügyben aztán bírói határozat született a kilakoltatásról, amelynek határidejét 1989. december 15-ében szabták meg. A december 10-i istentiszteleten Tőkés hívta a gyülekezetet, hogy legyen tanúja a kilakoltatásnak.
„December 13-án megfenyegetett a Szekuritáté. Két hete már nem lehetett bejutni Tőkéshez, valaki viszont élelmiszercsomagot akart általam bejuttatni a házba. Sikerült is, de csak nagy konfliktus árán. Ahogy az épülethez értem, az ott parkoló autóban figyelő szekusok visszaráncigáltak az utcára, kiabáltak velem, igazoltattak. Akkor viszont megjelent az ablakban Tőkés Edit, aki velük kezdett kiabálni, hogy hagyjanak békén. Visszaültek a kocsiba, én meg feldobtam a zsákot az ablakba. Megfenyegettek, hogy ezt még megkeserülöm. Másnap, december 14-én a munkahelyemen kerestek, de én az egyetem miatt előzőleg fizetés nélküli szabadnapot vettem ki arra a napra, így nem találtak ott.”
Gazda nem tartozott az elsők közé, akik december 15-én a paplak elé érkeztek. Tőkés időről időre megjelent az ablakban, megköszönte a szolidaritást. A tömegben egyszer csak megjelent másodmagával Temesvár polgármestere, hogy tárgyaljon a lelkésszel. A bent elhangzó mondandók hitelességét igazolandó néhány embert magukkal is vittek a lakásba, közöttük volt Gazda Árpád is. „Tőkés életkörülményei felől érdeklődtek, majd megígérték, hogy beüvegezik az ablakokat, hozatnak fát, orvos láthatja a várandós Tőkésnét. Cserébe azt kérték, hogy László küldje haza az embereket. Mire ő azt válaszolta: a tömeg csak akkor megy el, ha eltekintenek a kilakoltatástól. Estére ugyan kiürült a tér, másnap én már korábban visszamentem, rögtön bementem a lelkészi lakásba, és az egész napot ott töltöttem.”
Börtön után, tévé előtt
A Tőkés melletti szolidaritás december 16-án alakult át rendszerellenes tüntetéssé, a Ceauşescu-ellenes szlogenek azonban aggódással töltötték el a bentlévőket. „Azt hittük, szekusprovokációról van szó, s a kilakoltatási ügy könnyen rendszerellenes izgatási üggyé változhat.”
Éjjel kettő körül határozták el, hogy megpróbálnak pihenni, a Tőkés-házaspár már két napja nem aludt, iszonyú fáradtak voltak. Előtte még megbeszélték, hogy ha megpróbálják rájuk törni az ajtót, felmenekülnek a templomba. „Ahogy elkezdődött az épület ostroma, egy létra segítségével menekültünk fel a sekrestyébe, Lászlóval, a feleségével és a sógorával, de elég hamar betörték a templom ajtaját, és elvittek bennünket. Már a kisbuszban elkezdtek verni, ez folytatódott a Szekuritaténál, ahol néhány katona vert tovább. Meglepően hangozhat, de nem fájt a verés. Ma sem tudom, miért nem: a magas adrenalinszint miatt, vagy a hit segített, hogy igazam van, én állok a jó oldalon. A 19-i nap volt a legnehezebb, akkor tíz órán keresztül vallattak, vertek és fenyegettek, hogy innen kezdve ilyenek lesznek a napjaim. Akkor nagyon féltem, hogy ilyen körülmények között meddig bírom még, elérkezik-e az a pillanat, amikor már olyat is kimondok, amit nem akarok.”
A maratoni vallatás után visszavitték a szobába, közben megkérdezték: mit akarsz, Magyarországra akarsz menni? „Végigfutott rajtam: 18 év börtönbüntetés vagy Magyarországon élni. S akkor azt mondtam, hogy igen, mennék. Visszavittek a szobába, lefeküdtem, s miközben rettegtem a további verésektől, a lelkiismeretemet is bántotta, hogy azt mondtam, ki akarok menni Magyarországra. Én, akit úgy neveltek, hogy itthon kell megtalálnom a boldogulásomat, megfutamodok. Ezt éreztem, és patakzottak a könnyeim...”
December 20-án változott a börtönőrök hangneme, a délutáni órákban már az is elhangzott, hogy talán kiengedik. Este aztán rabszállító autóval harmincas csoportokban kivitték a börtön utcájának végén lévő körforgalomig, s ott szabadon bocsátották őket. „Hazamentem, bekapcsoltam a magyar tévét, épp a Panoráma ment, amelyben Chrudinák Alajos tárcsázott valakit Temesvárról, aki beszámolt a helyzetről. Csalódásként értem meg, hogy még mindig csak Temesváron zajlanak az események. Úgy döntöttem, hazamegyek Kovásznára.”
A vonat 21-én reggel kigördült a temesvári nagyállomásról, majd megállt a kisebbik, déli állomáson. Hét szerelvény vesztegelt ott, tele dorongokkal felfegyverzett oltyánokkal, akiket a temesvári huligánok szétverésére hoztak. „Lehúzták az ablakokat, mi van Temesváron, érdeklődtek, mi meg elmondtuk nekik, hogy szó sincs huligánokról, forradalom van. A Ceauşescu-házaspár elmenekülését már én is otthon, Kovásznán néztem a tévében.”
Csinta Samu
Erdélyi Napló (Kolozsvár)2014. december 18.
Ellenszélben: szembemenni a rendszerrel
Ünnepek közeledtével a könyvkiadók is gyakrabban örvendeztetik meg olvasóikat újdonságokkal. A román forradalom óta eltelt negyed évszázad ismét aktuálissá teszi az emlékezést a letűnt rendszerre, annak minden fonákságára, tragédiájára.
Az utóbbi időben Kolozsváron és Erdély más városaiban bemutatott irodalmi újdonságok közül több is foglakozik a letűntnek és eltűntnek hitt rendszer történéseivel, furcsaságaival. Egyetlen közösség sem léphet előre, míg nem tárja fel múltját – hangzott el minap egy könyvbemutató kapcsán a kincses városban. Ezt a társadalmi igényt próbálja kielégíteni két minap megjelent és bemutatott kötet is: Kántor Lajos szerkesztésben a Titkosan – nyíltan című könyv a szekuritáté működéséről közöl emlékezéseket, tanulmányokat, dokumentumokat, míg Sebők Klára önéletírása, a Komiszkenyér, a művészek sorstragédiájáról számol be a szemtanú hitelességével.
Besúgók, besúgottak
Kántor Lajos Erdély magyar csúcsértelmiségének emlékeit gyűjtötte egy kötetbe. Megkerülhetetlen lett immár ez a kiadvány – vélekedett a szerkesztő – annál is inkább, mert Milan Kunderát idézve „egyetlen hallhatalanságunk a titkosszolgálat irattárában van”. A Titkosan-nyíltan című kötet három nagyobb fejezetre osztható: emlékezések, melyek a Korunk lapjain már megjelentek, megfigyelésekkel és üldözésekkel kapcsolatos dokumentumok, valamint az iratok tudományos feldolgozása. Dávid Gyula irodalomtörténész szerint – akit közel fél évszázadon át megfigyelt a román titkosszolgálat – úgy gondolja, a megfigyelési dokumentunok fele sincs még feldolgozva. Cseke Péter egyetemi tanár is rámutatott, sokan vannak olyanok, akik a megfigyelési aktáikban található lapok alig tíz százalákát vehették kézhez ezidáig.
A kötetben visszaemlékezéseket olvashatunk Szilágyi Domokosról, Páskándi Gézáról, tájékozódhatunk a Ioan Petru Culianu-ügyről, és információkat kapunk Marosi Péter író és Bustya Endre Ady-kutató ügynökmúltjáról.
Mindazonáltal, hogy sok egykori ügynök, besúgó lelepleződött, Tibori Szabó Zoltán publicista úgy véli, „a Szekuritáté győzött”. Hiszen ők azok, akik békés öregkort élveznek, több ezer lejes nyugdíjból „tengődnek”, miközben nem egy generáció életét megkeserítették, emberek tízezreinek karrierjét derékba törték, másokat börtönbe vetettek. A kötetben szereplő szerzők: Kántor Lajos, Markó Béla, Cseke Péter, Gálfalvi György, Visky András, Ilia Mihály, Csapody Miklós, Zelei Miklós, Váradi Nagy Pál, Kovács András Ferenc, Lőrincz György, Buchwald Péter, Gagyi József, Tibori Szabó Zoltán, Győrffy Gábor, Könczey Csongor, Gyarmati György, Cseke Péter Tamás, Kőrössi P. József, László Ferenc, Tófalvi Zoltán, Páskándi Géza, Király István, Király Ibolya, Ambrus Attila, Dávid Gyula és Balon Ruff Zsolt. A Korunk Komp-Press kiadónál megjelent, közel négyszáz oldalas kötet újabb – de még nem elégséges – tégla múltunk feltárásának falában.
Menekülők
Sebők Klára önéletírása sokmindenben összefügg az előbbi kiadvánnyal. Aművésznő, a kolozsvári magyar színház örökös tagja, egy szakácskönyv apropóján emlékezik férjére, Héjja Sándorra, a kolozsvári színház egykori vezető színészére, és a legendás rendezőre, Harag Györgyre. Héjját és családját gyakorlatilag elüldözte Erdélyből a kommunista rendszer, ellehetetlenítve művészi, emberi mivoltát. Harag György a maga lehetőségei szerint szembeszállt a rendszerrel, hiszen burkoltan ugyan, de a zsarnokság ellen emelte fel szavát Sütő korszakos műveinek megrendezésével és egyéb színrevitt darabokkal. Héjja belepusztult az emigrációba, Harag megviselt szervezete sem bírta sokáig a megpróbáltatásokat. Sebők Klára megdöbbentő őszinteséggel ír a szellemi és anyagi nyomorról, amiben egykor legjobb színészeink élték napjaikat úgy, hogy esténként fellépéseikkel a közönséget próbálták szórakoztatni.
Visszaemlékezéseiben Sebők Klára feleleveníti jelentős alakításait a kolozsvári színház színpadán, de a sorsdöntő momentumokat is, amikor férjével, Héjja Sándorral eldöntötték, kisfiúkkal együtt áttelepülnek Magyaraországra.
Sebők Klára Komiszkenyér című, önéletrajzi ihletésű kötete Köllő Katalin szerkesztésében a Korunk Komp-Press Prospero Könyvek sorozatában jelent meg.
Nánó Csaba |
Sebők Klára KomiszkenyérEgy színéstnő emlékszakácskönyve /Komp-Press Kiadó, Kolozsvár, 2014/
Erdélyi Napló (Kolozsvár)2014. december 18.
Forradalom, elektromosság, demokrácia
Azt hihetnénk, a ’89-es forradalom, az elektromosság és a demokrácia közt biztosan nincs összefüggés. Pedig van, csak megfelelő nézőpont szükséges hozzá és a rendszerváltás előtti időszak emlékei.
Koromból fakadóan szerencsére nem sokat érzékeltem a múlt rendszer sajátosságaiból, nehézségeiből. Túl fiatal voltam még ahhoz, hogy felfogjam a körülöttem történő események jelentőségét, értelmét. Ötévesként nem tűnt például megerőltetőnek a gázpalackokért való hosszú sorban állás, mert közben jöhettem-mehettem az ismerősök közt a falu főterén, és a jegyre kapott kenyérrel sem volt semmi problémám. Azt tudtam, hogy a Rama margarin, amit édesanyám hozott – mint később megtudtam, csempészett – Magyarországról, nagy kincs, és emlékeim szerint rettentően tudtam örülni a négercsóknak is. Hogy közvetlenül a román–magyar határ mellett éltünk a kishatárátlépő előnyén túl azt is jelentette, hogy még rozsdás kötőtűvel is foghattuk a magyar adást. Már amikor volt mit, mert azt kisgyerekként is mondtam reflexszerűen, hogy „hétfőn nincs adás”. Máskor viszont volt, ahogy jobb esetben áramszolgáltatás is. Rosszabb esetben viszont ez utóbbi is hiányzott, ilyenkor előkerültek a gyertyák, ezek szolgáltattak némi fényt.
Ma sem szeretem a sötétséget, gyermekkoromban még inkább irtóztam tőle, egyáltalán nem volt ínyemre a viszonylag gyakori és hirtelen sötétség. Kisgyermeki őszinteségemben nem is hagytam szó nélkül a méltatlanságot, és természetesen tudni akartam az okát is. „Miért vették el az áramot?” – kérdeztem, amire azt a választ kaptam, hogy „elvette a »demokrácia«”. Én pedig megjegyeztem az információt, és gyerekfejjel értelmeztem. Mert mégis mi okom lett volna feltételezni, hogy szüleim nem a szó szerinti igazságot mondják? Amúgy sem tudtam, mit jelenthet, attól fogva úgy tartottam, hogy az áramot a demokrácia veszi el. És a „demokrácia” továbbra sem tétlenkedett, gyakran elvette esténként az áramot, így aztán igazán megerősödtem hitemben, hogy ez a fránya valami nekünk cseppet sem jó.
1989 decemberében Nagyváradon lyukas zászlós járműveket láttam. És ahogy nagyon sokszor, akkor is megkérdeztem, hogy „miért”. A válasz igencsak vidáman hangzott a szüleim szájából: „Mert végre itt a demokrácia!”. Kétségbe estem. „Akkor soha többé nem lesz áram?” – kérdeztem vissza. Miután szüleim jót kacagtak a kétségbeesésemen, elmagyarázták, hogy nem úgy kell azt érteni, hanem. De áramszünet esetén ma is változatlanul azt mondjuk: „elvette a demokrácia”.
Dénes Ida |
Erdélyi Napló (Kolozsvár)2014. december 18.
Átadták a Beöthy Ödön-díjakat
Nagyvárad- Szerda este az RMDSZ szervezetésében a nagyváradi városháza dísztermében átadták az idén alapított Beöthy Ödön önkormányzati díjakat, illetve egy róla szóló kiadványt is bemutattak.
Az érdeklődőket Szabó Ödön parlamenti képviselő, az RMDSZ Bihar megyei szervezetének ügyvezető elnöke köszöntötte.
Az ünnepség első felében Süli Attila: Beöthy Ödön erdélyi főkormánybiztos című hiánypótló kötetét mutatták be. A jelen levő szerző, aki egyébként őrnagy, és a Magyar Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársa, arra hívta fel a figyelmet: egy politikus munkásságát nagy mértékben jellemzi, hogy a kortársai vagy az utókor hogyan vélekedik róla, és ennek alapján Beöthy Ödön pozitív megítélését jelzi, hogy úgy emlegették őt, mint „az ősz bihari” (ezen nagyrabecsülés és tisztelet annak is köszönhető, hogy már 1832-ben feltűnt a reformkori országgyűlésben), és „a kis káplár” (1812-1820 közt huszártisztként szolgált, és ez a életszemlélet, a határozottság, a gyors döntéshozatal maradandó tulajdonságoknak bizonyultak az esetében). Elmondható tehát róla, hogy nagy formátumú politikus volt (emiatt irigyei is akadtak, egyeseknek ellenszenves volt), az 1848-49-es szabadságharc és forradalom idején pedig az országos politika elitcsapatához tartozott.
Önkormányzatiság
Dukrét Géza, a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság elnöke a Beöthy Ödön életrajzáról elhangzottakat azzal egészítette ki: 1796. december 2-án született Nagyváradon, fiatalkori éveiben katonáskodott, egészen a főhadnagyi rangig vitte. 1826-ban táblabíró lett, és a liberális eszmék képviselőjeként vált egyre ismertebbé. Megalapította a helyi Szabadelvű Pártot, 1830-től kezdve pedig többször is a megye követének választották. 1841-ben alispán lett, az önkormányzatiság elkötelezett harcosa. A forradalmi kormány 1848-ban főispánná nevezte ki, mely tisztségéről 1849 januárjában lemondott. Ezután Délvidék és Erdély főkormánybiztosává vált, majd követnek nevezték ki Konstantinápolyba. Világos után külföldre menekült, élt Párizsban és Londonban is. 1854. december 7-én, tehát 160 évvel ezelőtt hunyt el Hamburgban, ahol a feleségével akart találkozni.
Tevékenységéből kiemelendő, hogy erdélyi főkormánybiztosi kinevezése után azonnal újraszervezte a közigazgatást, a törvényhatóságok élére megfelelő személyeket nevezett ki, és szigorúan fellépett az önbíráskodás ellen. A kötetben olvashatunk a nemzetiségi politikájáról, honvédelmi és hadsereg szervezői intézkedéseiről, megismerhetjük jobban a személyiségét, valamint kordokumentumokat- rendeleteket, értesítéseket, utasításokat, leveleket, jelentéseket, tudósításokat és felhívásokat- böngészhetünk, szám szerint hatvanötöt. „Olyan emberről szól ez a könyv, aki fél hónap alatt annyit szervezett, és valósított meg, mint mások éveken keresztül”, hangsúlyozta a PBMET vezetője. Ezt követően Szabó Ödön annyit jegyzett meg: a főispánról többet is lehetne még írni, ezért terveik közt szerepel egy munkacsoport felállítása, így akár az is meglehet, hogy a jövő évi díjátadáskor egy bővebb monográfiát is fel tudnak mutatni.
A rendezvény második felében átadták a Beöthy Ödön-díjakat, melyet olyan önkormányzatok és polgármesterek vagy alpolgármesterek kapnak, amelyeknek, akiknek a jövőépítő tevékenysége a köz javát szolgálja, hozzájárul az adott település fejlődéséhez, az általuk kitalált és gyakorlatba ültetett ötlet pedig annyira kiváló, hogy máshoz is alkalmazni kellene, úgynevezett jó gyakorlatként (best practice). Idén ilyen elismerésben részesült Érsemjén önkormányzata és Balázsi József polgármester (Tiszta udvar, rendes ház-program), valamint Nagyszalonta önkormányzata és Török László polgármester (Bocskai-terv).
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro2014. december 18.
Fordítási hibából lett „terrorista” Antal Árpád?
Nagy valószínűséggel Antal Árpád beszédét értelmezte „terrorista fenyegetőzésnek” a Szervezett-bűnözés és Terrorizmus Ellenes Ügyészség (DIICOT), és indított eljárást a Szövetségi Képviselők Tanácsa (SZKT) szombati ülésén elhangzottak miatt.
Ezt a feltételezést erősíti, hogy Bogdan Diaconu képviselő is feljelentette Sepsiszentgyörgy polgármesterét legfőbb ügyészségen az SZKT ülésén mondott beszéde miatt. A nacionalista román politikus a nemzetbiztonság veszélyeztetésével és gyűlöletkeltéssel vádolja a székelyföldi elöljárót.
Akárcsak a DIICOT, Diaconu is Antal Árpád beszédének román fordításából – az Agerpres hírügynökség –tudósításából indult ki. Ez azonban eltorzította a polgármester mondanivalóját. Antal Árpád szó szerint a következőket mondta Marosvásárhelyen:
“Végül pedig Frunda tanácsos úrnak szeretném mondani, hogy kérje meg a főnőkét, a miniszterelnök urat, hogy utasítsa helytartóját, hogy ne provokálja az erdélyi magyarokat. Mert azt, amit Kovászna megye prefektusa tesz, az minősíti a miniszterelnök urat is, és hacsak valakinek nem az az érdeke, hogy a románok és a magyarok Sepsiszentgyörgyön, Háromszéken, Székelyföldön valahol esetleg megint olyan helyzetbe kerüljenek, mint Marosvásárhelyen 90-ben, akkor egy minimális tiszteletet nyújtsanak az irányukban”.
Ehhez képest az Agerpres tudósítója így idézte a polgármestert: „Végül pedig arra kérem Frunda urat, kérje meg a főnőkét, a miniszterelnököt, hogy utasítsa a Kovászna megyei prefektust, hogy hagyja békén a magyarokat. (…) Mert ha nem hagyja békén, ugyanaz megismétlődhet Székelyföldön, ami történt 1990-ben Marosvásárhelyen”.
Antal Árpád beszédének magyar változatát és az Agerpres fordítását Asztalos Csaba, az Országos Diszkriminációellenes Tanács elnöke tette közzé szerda este a Facebook-oldalán.
Cs. P. T.
maszol.ro2014. december 18.
Románia rugalmas hitelvonalat akar az IMF-től
Románia úgynevezett rugalmas hitelkeretet nyitna a Nemzetközi Valutaalapnál (IMF) a jövő évben - ezt Victor Ponta jelentette ki, akit a Reuters idézett szerdán. A kormányfő elmondta, hogy Lengyelország példájára szeretne Románia is rugalmas hitelkeretet.
Ponta reményét fejezte ki, hogy kormánya sikeresen lezárja a jövő évben lejáró elővigyázatossági típusú hitelszerződést. Úgy vélte, hogy Romániának nem lesz szüksége újabb elővigyázatossági hitelmegállapodásra, ezért gondolkodnak más típusú hitelkeretről. A kormány tagjai eddig úgy nyilatkoztak, hogy 2015-től Romániának nem lesz szüksége IMF-hitelmegállapodásra.
Bukarestnek jelenleg 4 milliárd euró értékű elővigyázatossági hitelszerződése van az IMF-el és az Európai Bizottsággal, amelyet a két intézmény fele-fele arányban biztosít. Az IMF által vezetett nemzetközi hitelezői küldöttség várhatóan januárban megy ismét Romániába a soron következő felülvizsgálati látogatásra.
A kormány és a nemzetközi hitelezők között idén nézeteltérés támadt a Ponta-kabinet bizonyos intézkedéseivel kapcsolatban. Bukarest a nemzetközi hitelezők jóváhagyása nélkül csökkentette 5 százalékkal a munkáltatói nyugdíjjárulékot. Emiatt az IMF nyáron a felülvizsgálati látogatás lezárása nélkül távozott Romániából.
MTI
maszol.ro2014. december 19.
Tiltakozás óriászászlóval
Hatalmas, több mint ötezer fős tömeg hallgatta az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Kató Béla áldását, illetve énekelte a magyar himnuszt fúvószenekar kísérete mellett pénteken este, a Kovászna megyei kormányhivatal épülete előtt. A tiltakozó akció folytatódik.
Az eseményen ezúttal egy magyar és egy székely zászlóval vonultak fel a helyi civil szervezetek fiataljai – karöltve a hozzájuk csatlakozókkal –, akik két pontból indultak a belvárosba: a szemerjai református templomtól, illetve az Állomás lakótelepről. A prefektúra előtt felolvasták a magyarok követeléseit tíz pontban megfogalmazó petíciót is magyar, román és angol nyelven. A pontokban kitérnek a magyar-román párbeszéd szorgalmazására, az erdélyi magyarság kulturális autonómiájának megteremtésére, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem magyar karának létrehozására, a magyar nyelv hivatalossá nyilvánítására, valamint olyan törvények kidolgozására, amelyek a magyar és székely szimbólumok megőrzését segítik elő.
„Azért vagyok itt, mert amikor a székely ember Advent időszakában nem otthon vagy a templomban készül az ünnepre, hanem az utcára kényszerül kivonulni, akkor nagy baj van” – mondta Kató Béla, hozzátéve, az erdélyi magyarság „torkig van az elbizakodottak és a gőgösek gyalázatával”. Kató Béla kijelentette, az erdélyi magyarság problémája az, hogy nem egy tömbben éltek a hasonló elveket követő emberek, hanem szétszórva, így pedig sok rágalom, valamint gúnyolódás érte őket. Mint fogalmazott, a megoldás olyankor, amikor túlcsordul a pohár az, hogy vagy feladják, vagy rámegy az egész élete az egyénnek, ugyanakkor a helyesen élő ember nem az embertársai, hanem az Isten előtt panaszkodik. A püspök felszólalását követően a tömeg egymás kezét fogva mondta Isten igéjét, a Miatyánkat.
Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, az RMDSZ háromszéki vezetője kifejtette, vannak politikai kérdések, valamint van nemzetpolitikai ügy, utóbbi esetben pedig elengedhetetlen az összefogás. Szavait követően felhívta Biró Zsoltot, az Magyar Polgári Párt országos vezetőjét, valamint Váncsa Albertet, az Erdélyi Magyar Néppárt tagját a pódiumra. „A magyar közösségnek fáj, hogy a szülőföldjükön másodrendű polgárokként kezelik, továbbá úgy tekintenek rá, mint akinek énekes hangját ötezer lejes bírsággal el lehetne némítani” – hangoztatta Tamás Sándor. A háromszéki önkormányzat vezetője kijelentette, a hatalmon levő többség felelőssége, hogy a kisebbség jól érezze magát az ország állampolgáraként, ezért kérik a román kormányt: tegyen előrelépéseket a többség és kisebbség viszonyának normalizálásában.
Bálint József, az eseményt kezdeményező MPP háromszéki vezetője felszólalásában rámutatott, az elmúlt héten megtapasztalhatta mindenki, milyen érzés összefogni. A tiltakozássorozat folytatódik, felszólalások és szavalat mellett szombaton az Erzsébet parkban található székely zászló szomszédságában éneklik a magyar himnuszt, majd hétfőtől ismét a Kovászna megyei kormányhivatal előtt találkozik az ügyet támogatók csoportja.
Bencze Melinda
Erdély.ma2014. december 19.
Az RMDSZ méltányolja a prefektusok leváltását
Méltányolja a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) a román kormánynak azt a döntését, hogy leváltotta a Kovászna és a Maros megyei prefektusokat – jelentette ki pénteken az MTI-nek Kovács Péter, az RMDSZ főtitkára.
A politikus elmondta, a két megye prefektusával kapcsolatban kifogásokat fogalmaztak meg, amit Victor Ponta miniszterelnöknek is tolmácsoltak. Méltányolják a kormányfő lépését, aki „elfogadva a szövetség érveit cserélte le a prefektusokat”. A Hargita megyei magyar prefektus leváltása és alprefektussá való kinevezése azzal áll összefüggésben – magyarázta –, hogy az RMDSZ ellenzékbe vonult. Kovács Péter szerint az RMDSZ számára elfogadható ez a csere.
Emlékeztetett, hogy jogilag a prefektusok ugyan nem pártpolitikai érdekeket képviselnek, de bejáratott rendszer, hogy az éppen hivatalban lévő kormány nevezi ki őket, így gyakorlatilag politikai funkciónak számít a kormánymegbízotti funkció.
Felidézte, hogy az RMDSZ-nek Marius Popica Kovászna megyei volt prefektussal szemben volt leginkább kifogása. Kovács Péter szerint a legutóbbi kormányülésen prefektussá kinevezett alprefektus csak ideiglenes jelleggel tölti be a funkciót. „Bízunk abban, hogy olyan személy kerül majd erre a posztra, aki ismeri a helyi viszonyokat, a helyi román és magyar közösséget” – mondta a főtitkár.
Az MTI kérdésére elmondta: Vasile Oprea leváltott Maros megyei prefektus személyével szemben két kifogásuk volt. Az egyik az, hogy a Bánffy-örökösök egyik erdő visszaszolgáltatási perének áthelyezését kérte egy nem erdélyi bíróságra. A prefektus arra hivatkozott, hogy a magyarok mint a grófok leszármazottjai, veszélyforrást jelentenek az erdélyi és főként a szászrégeni bíróság függetlenségére. Az RMDSZ számára második, elfogadhatatlan lépése az volt – mondta Kovács Péter –, hogy miután politikai megállapodás született a marosvásárhelyi önkormányzatban a magyar tannyelvű II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium megalapításáról, akadályt gördített ez elé, megtámadva a közigazgatási bíróságon az önkormányzat döntését.
Marius Popica volt Kovászna megyei prefektus megbírságolta a Magyar Polgári Pártot (MPP) amiatt, hogy a június 4-ei trianoni megemlékezés résztvevői csak a magyar himnuszt énekelték el, és a román nem hangzott el. A romániai magyar politikai pártok szerint a prefektusnak nem volt jogalapja kiróni a bírságot. Emellett Kovászna megyében hosszú ideje tart a magyar és a székely szimbólumok használatával kapcsolatos vita a kormánymegbízott és a magyar többségű önkormányzatok között.
MTI
Székelyhon.ro2014. december 19.
Paksot bombázta volna Ceauşescu 1989-ben?
Egy könyv szerint Nicolae Ceauşescu kommunista diktátor 1989 nyarán a paksi atomerőmű elleni rakétatámadást készített elő. Erről Szőczi Árpád újságíró Temesvár – A romániai forradalom kitörésének valódi története című könyv szerzője beszélt, amikor pénteken Temesváron bemutatták a kötetet.
Az MTI beszámolója szerint a romániai diktatúra bukását kutató újságíró a budapesti történeti levéltárban bukkant 2013 novemberében egy olyan magyar hírszerzői jelentésre, amely arról szólt, hogy Nicolae Ceauşescu 1989 nyarán hét rakétát telepített a Kolozsvár melletti szászfenesi katonai egységbe, amelyeket a paksi atomerőműre állíttatott rá.
A rakétákat arab közvetítéssel Kínából vásárolta. A román pártfőtitkár ugyanis attól tartott, hogy a magyarországi reformok Romániába is eljutnak, és őt is elsodorják.
Az újságírónak Németh Miklós akkori magyar miniszterelnök is megerősítette az információt. A volt magyar kormányfő arról is tájékoztatta, hogy a fenyegetés hatására Magyarország az Amerikai Egyesült Államokból és Japánból szerzett be rakétavédelmi rendszert.
Szőczi Árpád elmondta, Németh Miklóstól arról is értesült, hogy a magyar vezetés már 1988 óta együttműködött Victor Athanasie Stănculescu tábornokkal, akit a történészek a Ceauşescu-diktatúra megbuktatása egyik kulcsfigurájának tartanak. A tábornokkal Kárpáti Ferenc akkori magyar honvédelmi miniszter állapodott meg 1988 nyarán arról, hogy együttműködnek, ha zavargások törnek ki Romániában.
Szőczi Árpád Németh Miklóstól szerzett információi szerint a magyar katonai hírszerzés is segített a romániai felkelők oldalára átállt román hadseregnek abban, hogy megtalálják azokat a lőállásokat, ahonnan a Ceauşescu-rezsimhez hű fegyveresek a tömegbe lőttek Temesváron. Azt sem tartotta elképzelhetetlennek, hogy a temesvári hősök temetőjében eltemetett nyolc ismeretlen forradalmár között magyar titkos ügynökök is vannak.
Szőczi elmondta, Victor Athanasie Stănculescu egykori védelmi minisztert is próbálta megkérdezni, de a tábornok elutasította, hogy nyilatkozzon. Az újságíró úgy vélte, a romániai forradalommal kapcsolatos hírszerzői szálak egyáltalán nem jelentik azt, hogy Tőkés Lászlót valamely titkosszolgálat irányította volna ellenállásában. Ő nem tudott a háttérben zajló titkosszolgálatok aktivitásáról.
Krónika
Székelyhon.ro2014. december 19.
Akkor és most
Ott vagyunk, ahol a part szakad, már csak egy rosszindulatú lökést kell kapjunk hátulról, és bele is esünk a szakadékba. Egyes kormányhivatalnokok mindenáron szkanderozni akarnak velünk, romániai magyarokkal. És a legszomorúbb, hogy az ésszerűtlen tusakodáson az ország többsége és a legnagyobb számú kisebbsége huszonöt évet veszíthet.
Huszonöt esztendővel ezelőtt románok és magyarok együtt harcoltak egy olyan rendszer ellen, amely románt és magyart, cigányt és szászt egyaránt megalázott, kizsákmányolt, elnyomott, lenézett. Akkor, nyolcvankilenc decemberében nem számított, hogy ki milyen nyelven beszél, milyen nyelven imádkozik. Csak a közös cél volt fontos: megdönteni a hatalmat. A rendszerváltás utáni hetekben még mindenki hitt abban, hogy egy olyan világ van kibontakozóban, amelyben nem számít a származás, a nyelv. Hittek abban, hogy csak az ember számít.
Huszonöt évvel ezelőtt talán senki nem gondolta volna, hogy 2014 decemberében ennyire rossz lesz a közhangulat. Akkor egy szabad világról álmodozott az egész ország, benne a magyarokkal, ma viszont ott tartunk, hogy a magyar himnusz éneklésével kell jelezzük, nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni.
Az élet fintora, hogy miközben a Kovászna megyei prefektus himnuszénekléses kirohanásai miatt szerdán délután több száz csíki énekelte a magyar és székely himnuszt a csíkszeredai Szabadság téren, aközben a szomszédban lévő Fehér házban székelő hargitai magyar prefektus – hallgatván a magyar himnuszt – épp azt a hivatalos kormányértesítőt olvashatta, amelyben közlik vele, hogy leváltják funkciójából. Jó hír, hogy legalább a balhét okozó Kovászna megyei prefektust is kirúgták.
A romániai magyarságnak nem maradt más hátra, mint összezárni sorait és együtt kérni Európától, az Egyesült Államoktól, hogy figyeljenek már oda erre a, kisebbségekkel jól bánó mintaországra. Európa aztán igazán megtehetné, hogy beszól Bukarestnek, hiszen úton-útfélen aggódik az afrikai bevándorlók, az elnyomott cigányok, a megalázott afgán menekültek sorsa miatt.
Az emlékezések napjait éljük. Huszonöt esztendővel ezelőtt emberek haltak meg azért, hogy ma egy jobb világban élhessünk. Ennek a feltételei adottak, már csak ki kell használni. Legyen az a kiindulópont, hogy nyolcvankilenc decemberéhez képest ma legalább szabadon elmondhatjuk, hogy énekelni szeretnénk a magyar és a székely himnuszt. S közben nem lőnek közénk.
Kozán István
Székelyhon.ro2014. december 19.
Menesztették a székelyföldi prefektusokat
A kormány szerdai ülésén a három székelyföldi megye prefektusának leváltásáról döntött, az intézkedést csak tegnap tették közzé. A Kovászna és a Maros megyei kormánymegbízott az intézményből is távozik, Hargita megyében visszaállították az augusztus előtti állapotot a prefektus-alprefektus cserével.
Marius Popica április óta töltötte be a Kovászna megyei kormánymegbízotti tisztséget, őt a kormány döntése alapján Sebastian Cucu alprefektus váltja. Popica az utóbbi hetekben több, a magyar közösséget sújtó bírságot rótt ki, emiatt feszültté vált a helyzet Háromszéken. Az ügyben Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke Victor Pontával egyeztetett hétfőn, még mielőtt a szövetség úgy döntött, hogy megszavazza a negyedik Ponta-kormányt. Akkor Kelemen úgy nyilatkozott, hogy a kormányfő megígérte, megoldást talál a kovásznai helyzet rendezésére. Vasile Oprea Maros megyei prefektust a szociáldemokraták által támogatott Lucian Goga váltja. Az RMDSZ a héten közölte, hogy feljelentette Opreát az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnál, amiért a Bánffy-örökösök egyik erdő-visszaszolgáltatási perének áthelyezését kérte egy nem erdélyi bíróságra, arra hivatkozva, hogy a magyarok, mint a grófok leszármazottjai, veszélyforrást jelentenek az erdélyi és főként a szászrégeni bíróság függetlenségére. Ugyanakkor Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester egy tegnapi sajtótájékoztatón kijelentette: szerinte Oprea leváltása mögött nem az RMDSZ áll, őt a segesvári polgármester leváltása miatt távolították el. Hargita megyében Petres Sándor volt prefektus helyére Jean Adrian Andreit nevezték ki, aki korábban betöltötte már ezt a funkciót. Petrest idén májusban nevezték ki alprefektusnak, majd augusztusban prefektusnak, ekkor helyet cserélt a korábbi kormánymegbízottal, a szociáldemokrata Jean Adrian Andrei-jel, most pedig a kormány a visszacseréről döntött. Jean Adrian Andrei prefektusként több alkalommal is a székely és magyar jelképek, feliratok eltávolítására szólította fel az elöljárókat.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)