udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
6943
találat
lapozás: 1-30 ... 901-930 | 931-960 | 961-990 ... 6931-6943
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2014. február 21.
A nagy háború
Közeledik annak a szarajevói pisztolylövésnek a századik évfordulója, amely 1914. június 28-án kioltotta Ferenc Ferdinánd trónörökös életét, és néhány héttel később lángba borította előbb Európát, majd az egész világot. A nagy háború – az emberiség történetében a legnagyobb – átalakította a világot, és végzetesen a pusztulása felé fordította az emberiséget. A szarajevói pisztolylövések nyomában támadt négy (meg utána még kitudja hány) éves szenvedést hozó öldöklés végkép elsöpörte azt a klasszikus hagyományokra épült és a reneszánsz óta töretlenül gyarapodó és fejlődő emberi kultúrát, amely teljes szépségében mutatta meg az emberi szellem teremtő hatalmát. A nagy háború óta az emberi közösség újra törzsekre szakadt, évszázada már, hogy bolsevikok és nácik, bankok és pénzoligarchák, önállósodott verőlegények fallansztjai, meg öntörvényű idealista hitszónokok elvadult hívei pusztítják az emberi civilizáció értékeit. Száz év talán elegendő ahhoz, hogy közösségünk legjobbjai végre számba vegyék nemcsak azt, ami a XX. században a nemzetünkkel, a magyarsággal történt, de azt is fölmérjék végre, ami nekünk, a kisebbségi sorsba kényszerítetteknek osztályrészül adatott. Száz év talán megérlelte a legnemesebb elméket az őszinteségre. Ha még van remény az okulásra és a bölcs belátásra, a nagy háború története fölötti elmélkedés meghozhatja közösségi életünk és önrendelkezésünk szabadságát is.
Népünk, a magyarság ellenségei ma is azt hangoztatják, hogy az úri Magyarország bűnei okozták az első világháború kirobbanásához vezető konfliktusok eszkalálódását. Kétségtelen, hogy másként alakult volna az utolsó száz év történelme, ha az 1848–1849-es szabadságharc leverését követően létrejött magyar–osztrák kiegyezés kifuthatta volna magát, és a Kárpát-medencei régióban meglelte volna a társnemzetekkel történő együttműködés lehetőségét. Kérdés azonban, hogy Európának szüksége volt-e egy Kárpát-medencén belüli békére? Ma is döbbenten olvasom Jókai Mór Rudolf trónörökös tragikus halálakor a Magyar Tudományos Akadémia közgyűlésén 1889. május 5-én elmondott gyászbeszédének részleteit. Még öt éve sincs annak, hogy a trónörökös kezdeményezésére, 1885. december elsején útjára indult Az Osztrák–Magyar Monarchia írásban és képben című huszonegy kötetre kiteljesedő, hatalmas mű, amelynek célja a monarchia határain belül lakó minden népfaj történetének, kultúrájának és nemzeti sajátosságainak a megmutatása volt. Ehhez hívta a trónörökös partnernek, tanácsadó társnak a nagy magyar mesemondót. Ha valaki, hát az audenciákon mindennapos Jókai Mór ismerhette a főherceg félelmeit és rettenetes balsejtelmeit. A Habsburg trón várományosa tisztán látta azt a politikai és katonai gépezetet, amely a kontinens militáns indulatait akkor már erőteljesen mozgatta, látta az általános, az egyre fokozódó fegyverkezést, a szövetségek kialakulását, ismerte az európai dinasztiák hódító szándékait. Indulatokkal találkozott mindenhol, ahol diplomáciai feladata akad, és megtapasztalhatta a „minden nemzetbeli chovinismust, a hódítási, terjeszkedési és visszatorlási áramlatokat”. Fenyegetést tapasztalt mindenütt, ahol a békés jövő lehetőségeit kellett volna számba venni. A császári és királyi hatalom várományosa, Rudolf főherceg „tudhatta jól, hogy ha a jelkiáltás elhangzik, feltartóztathatatlanul lángba borul egész Európa – fogalmazott Jókai a gyászbeszédében. – A háború, mely akkor kitör, nem futó vihar lesz, mely végigzajlik, aztán elpihen; hanem vérözön, mely minden országot elborít s hegyláncokon, tengereken meg nem akad. És azt is tudta, hogy a nagyhatalmak fegyveres ármádiáin túl is van még egy tábor, mely beavatkozhat a világháborúba: »a nyomor tábora«. Az a föld alatt haladó áramlat, az a tábor, amelynek nemzete a »Senki« és vallása a »Semmi«. Az apokaliptikus hadjárat nyomában hordja a népjólét pusztulását, a nemzetgazdasági kataklizmát.” Mondotta ezeket a beérkezett, a pályája csúcsán álló Jókai 1889-ben, huszonöt évvel – negyed évszázaddal! – a nagy háború kitörés előtt. Ha megéri, maga is meglepődik, hogy jóslata a legsötétebb árnyalataiban vált valóra. Az úri Magyarországnak egyedül az volt a bűne – és ezt már a másik nagy írótól, Herczeg Ferenctől tudjuk –, hogy nem vette komolyan a fenyegetést, pártharcokkal múlatta drága idejét akkor, amikor a nemzeti érdekek védelmére kellett volna berendezkednie. Eljött tehát az idő, hogy a keserű évforduló alkalmával mindezzel számot vessünk.
Mák Ferenc
Magyar Szó (Újvidék),2014. február 22.
Csoportosan tettek magyar állampolgári esküt csángó magyarok
Csoportosan tettek magyar állampolgári esküt a csíkszeredai főkonzulátuson a lészpedi csángó magyarok. A magyarságuk megtartását segíti az a magyar nyelvi program is, amelyet a kormány indított. Meghatódva léptek ki a teremből a lészpediek kezükben a honosítási okirattal. A csángó magyarok között nagy az érdeklődés, Lészpeden a magyar állampolgárságot kértek száma túllépte a kétszázat – mondta el Márton Attila, lészpedi tanító, aki szerint a moldvai magyarok számíthatnak a magyar oktatókra mind az állampolgári kérvények összeállításában, érvényre juttatásában, mind a regisztrációban.
A csíkszeredai konzulátuson nem csökken az érdeklődés sem a könnyített honosítási kérelmek számát, sem a választói névjegyzékbe való felvételt kérvényezők tekintetében.
hirado.hu – Kossuth Rádió Krónika
Erdély.ma,2014. február 22.
Felvonulásra szólítanak a fiatalok (A székely szabadság napja)
Jogtiprásnak tartja a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT), az Erdélyi Magyar Ifjak (EMI) és a Minta, hogy Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester a székely szabadság napján szervezett rendezvény tavalyi forgatókönyv szerinti megtartását részlegesen betiltja, és a Székely Nemzeti Tanácsot az eredeti elképzelés szerinti szervezés folytatására bátorítják, a résztvevőket pedig a felvonuláson való részvételre szólítják fel – áll a három ifjúsági szervezet tegnap kiadott közös állásfoglalásában.
A Fancsali Barna MIT-elnök, Sorbán Attila Örs EMI-elnök és Tőke Ervin, a Minta elnöke által aláírt állásfoglalásban felháborítónak tartják, hogy Marosvásárhely polgármestere „szántszándékkal és mindenféle más megfontolás nélkül akadályozza a székely szabadság napja alkalmából megszervezett eseményt”. Kifejtik, a hatályos törvények szerint a megemlékező felvonulások nem engedélykötelesek, „ezért arra bátorítunk mindenkit, kiváltképp a szervezőket, hogy tekintsenek el a polgármester aggályoskodásától, és az esemény szervezését az eredeti tervek szerint folytassák”. Megokolásuk szerint „a szabadságért életüket áldozó mártírok, a ’48-as magyar forradalom közelsége, a márciusi ifjak szellemisége kötelez, hogy minden erdélyi magyar és székely szembeszegüljön az ilyenfajta jogtiprással. Nem tűrhetjük, hogy megtagadják alkotmányos jogainkat, a szabad véleménynyilvánítás és a gyülekezés jogát. Nem tűrhetjük, hogy a hatalom megakadályozza a jogos autonómiaigény – felvonulás formájában történő – kinyilvánítását.” Hozzáteszik: a fiatalok szülőföldjükön akarnak jövőt építeni, „szabad és gazdaságilag fejlődő Székelyföldet akarunk, ahol családunk és egész közösségünk boldog jövőjét biztonságban felépíthetjük. Mindennek alapköve Székelyföld területi, gazdasági és közigazgatási önrendelkezése.” Mindezeket figyelembe véve szervezeteik, akárcsak tavaly, idén is részt vesznek a rendezvényen, nemcsak a székely vértanúk emléművénél tartandó megemlékezésen, hanem az azt követő felvonuláson is, és reményüket fejezik ki, hogy „sem a szervezőknek, sem partnereiknek nincs szándékukban fejet hajtani e nyilvánvaló jogtiprásnak”.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),2014. február 22.
Nyelvi jogok papíron
Olyan árnyékjelentést készít az RMDSZ a Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájának alkalmazásáról, amely valósan tükrözi a nyelvi jogok gyakorlati alkalmazását, ezáltal az Európa Tanács is megismeri a romániai kétnyelvűség reális problémáit – ismertette Markó Attila sepsiszentgyörgyi parlamenti képviselő Budapesten az Anyanyelvhasználat külhonban – a jogi lehetőségektől a megvalósításig című konferencián.
A képviselő elmondta, hogy az RMDSZ átfogó és minden területre kiterjedő elemzést végzett a nyelvi jogok érvényesüléséről: az oktatásban, közigazgatásban, igazságszolgáltatásban, médiában, valamint a kulturális, gazdasági és szociális élet és külkapcsolatok területén is. ,,Az elemzés nyomán megbizonyosodtunk, hogy Romániában a legtöbb nyelvi jog csak papíron létezik. Az a kötelességünk, hogy erre felhívjuk az Európa Tanács figyelmét, de emellett a romániai közvélemény figyelmét is. Ugyanakkor olyan programokat kell kezdeményeznünk, amelyek a magyar közösség jogtudatosságát erősítik, hogy éljünk törvényben rögzített jogainkkal” – fogalmazott Markó Attila. Hozzátette: az RMDSZ árnyékjelentése arra törekszik, hogy a román hivatalos jelentésnek valósághű tükre legyen, emellett az Európa Tanács korábbi ajánlásaira is reflektáljon ezen a területen. A Kisebbségi Jogvédő Intézet, az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala és a Nemzetpolitikai Kutatóintézet által szervezett konferencián Markó Attila kitért arra is, hogy az RMDSZ az utóbbi időben számos olyan törvényjavaslatot nyújtott be a parlamentnek, amelyek a nyelvi jogok érvényesülését szolgálják az egészségügy, az igazságszolgáltatás, a Nép Ügyvédjének hivatala működésének területén.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),2014. február 22.
A kisebbségek megismertetéséért
A diákok számára a nemzeti kisebbségek bemutatását célzó programot indított az oktatási minisztérium, amelynek egyik célja, hogy a többségi diákok jobban megismerjék a kisebbségek hagyományait és kultúráját. A február 21-én, az anyanyelv világnapján elindított projektet az oktatási minisztérium kezdeményezte, partnerintézményként az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala (EKH) is részt vesz benne.
Laczikó Enikő államtitkár, az EKH vezetője elmondta, az elképzelés szerint nemzeti kisebbségek anyanyelvén tanuló osztályok vehetik fel egymás között vagy többségi osztályokkal a kapcsolatot, majd közösen kell kitalálniuk, milyen formában mutatják be egymásnak saját kultúrájukat, hagyományaikat: rajzokkal, ábrákkal, kisatlasz- vagy szótárszerű anyagokkal, amelyeket a diákoknak maguknak kell elkészíteniük. A legleleményesebb ötleteket és a legsikeresebb projekteket díjazzák. Az államtitkár elmondta: nem véletlen, hogy az anyanyelv világnapján indították el a kezdeményezést, hiszen a romániai oktatási rendszer egyik hiányossága, hogy nem foglalkozik elég hangsúlyosan az ország társadalmának sokszínűségével. Király András oktatási államtitkár szerint a projekt azért fontos, mert már az iskolapadban megismertethető a diákokkal a másság, és felhívható a figyelmük a romániai társadalom sokszínűségére.
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),2014. február 22.
Hírsaláta
HELYEZKEDIK AZ RMDSZ? A román sajtó szerint az RMDSZ vezetői találkoztak Victor Pontával és Viorel Hrebenciuckal, s állítólag abban egyeztek meg, hogy a parlamentben támogatják a magukra maradt szocialistákat, cserében csak második, harmadik vonalbeli vezető állásokat kérnek.
Crin Antonescu a Gândul szerint különösnek tartja, hogy a miniszterelnök máris támogatókat keres, ami azt jelzi, hogy Pontának nincs szándékában fenntartani a Szociál-Liberális Szövetséget. Ponta természetesen azt válaszolta, nem azért találkozott a magyar és nem magyar kisebbségekkel, hogy azokat felkérje, lépjenek be a kormányba.
INTÉS A VESZÉLYES HULLADÉKLERAKÓK MIATT. Két kötelezettségszegési eljárást is indít Románia ellen az EU környezetvédelmi problémák miatt – jelentette be az Európai Bizottság. A hatóság szerint a korábbi figyelmeztetések ellenére az országban még mindig 19 olyan hulladéklerakó létezik, amely nem felel meg az uniós szabványoknak. Emellett azért is bírálta Romániát az Európai Bizottság, mert nem tisztították ki két moldvai réz- és cinkbánya ülepítőtavait. (Erdély FM)
KIADTAK EGY KISOKOST. A diáktanácsokban való részvételt, az aktívan eltöltött diákéveket népszerűsíti a DT Kisokos címet viselő kiadvány, amelyet az RMDSZ Főtitkárságának Ifjúsági Főosztálya jelentetett meg 1000 példányban. A füzetecske tizenhárom erdélyi megye magyar diáktanácsait ismerteti olvasmányos, közvetlen formában, a DT-vezetők vagy -tagok elbeszélései alapján. (Bukaresti Rádió)
NEMZETBIZTONSÁGI BÉKLYÓBAN. Nem mindennapi teljesítményt vitt véghez az elmúlt két hónapban a román kormány: egy rossz földtörvényt sikerült még jobban elrontania. Ennek következtében Szatmár megye területének túlnyomó többségén csak a nemzetbiztonsági szervek jóváhagyásával lehet majd földet eladni, illetve venni. (Szatmár.ro)
KIUTASÍTOTTÁK MAGYARORSZÁGRÓL. Jogerősen hat év szabadságvesztéssel sújtotta csütörtökön a Szegedi Ítélőtábla azt a magyar nemzetiségű erdélyi férfit, aki 2012 őszén Kiskőrösön összeverte egy ismerősét, életveszélyes sérüléseket okozva neki. A táblabíróság életveszélyt okozó testi sértés bűntettében mondta ki bűnösnek a 26 esztendős Toti Zoltánt, és öt évre kiutasította Magyarország területéről. A vádlott 2012 augusztusa óta élt Magyarországon. Az eset 2012. november 8-án történt: a vádlott egy kocsmai italozás után cserépléccel verte össze a sértettet. A bántalmazott férfi közvetlen életveszélyes sérüléseket szenvedett, életét a gyors és szakszerű orvosi beavatkozás mentette meg. (MTI)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),2014. február 22.
Mosakszik a hóhér (Beszélgetés egy kommunista munkatábor parancsnokával)
Nemrég hozta nyilvánosságra a Kommunizmus Bűneit Vizsgáló és a Román Száműzöttek Emlékét Ápoló Intézet vezetője, Andrei Muraru a harmadik nevet arról a listáról, amelyen 35 olyan, még életben lévő személy szerepel, aki a kommunista rendszer elnyomógépezetéhez tartozott, és bizonyíthatóan emberiesség elleni bűncselekményeket követett el.
A most 87 éves Florian Cormoș a negyedik a listán, és egy nappal ügye nyilvánosságra kerülése előtt nagyváradi otthonában fogadta az egyetlen újságíróstábot, melynek hajlandó volt nyilatkozni életéről, múltjáról: Kálnoky Boriszt, a Die Welt riporterét, Nick Thorpot, a BBC munkatársát, a gyakornokként őket elkísérő Kali Ágnest és a tolmács szerepét vállaló Pap Istvánt. Cormoș 1953 elején mindössze négy hónapig volt a Cernavodă melletti Columbia munkatábor parancsnoka, és a bukaresti intézet kutatásaiból kiderült: az általa elrendelt embertelen bánásmód – erőszak, kínzás, éheztetés, orvosi ellátás megtagadása – miatt ebben az időszakban 115 politikai fogoly vesztette életét, és 400 vált munkaképtelenné. Gyakorlatilag naponta meghalt egy ember Cormoș kivégzőtáborában, és a táborparancsnok kegyetlenségét a kommunista hatóságok sem tűrték el: nem az elkövetett bűnök miatt, hanem azért, mert kitudódott, és felére csökkentette a Duna–Fekete-tenger csatorna építésén dolgozó tábor munkavégző képességét. Cormoș ellen – Sztálin halála után – fegyelmi vizsgálat indult, életfogytiglani kényszermunkára ítélték, de három év múlva, 1957-ben kiengedték, és 1972-ig különböző büntetés-végrehajtó intézetekben dolgozott kiképzőtisztként. A mostani beszélgetés során az idős, beteg ember zavaros, sokszor csapongó és önmagának is ellentmondó válaszaival ártatlanságát próbálta igazolni, mégis kikerekedik egy kép a Duna-csatorna kegyetlen munkatáborairól, az ott szolgálatot teljesítő parancsnokok viszonyulásáról. Ezért tartottuk érdekesnek és közlésre érdemesnek a február 10-én lezajlott beszélgetés Kali Ágnes által szerkesztett változatát.
– Igaz, hogy ön volt a columbiai táborban parancsnok 1952 végétől 1953 tavaszig? Florian Cormoș: Négy hónapig voltam ott, de nem is volt időm megismerni a munkatelepeket. A csatornánál nyolc egység volt. Én annál a kolóniánál találtam magam, ahová az összes, három év munka után legyengült, megbetegedett foglyot irányították. Éjszaka, amikor hozták őket a telepre, már a vonaton is meghalt egy. Hús sem volt már rajta, és ideadták nekem, hogy dolgozzak vele. – Hogyan került ön Cernavodă mellé, egy munkatábor élére? Önként vállalta a feladatot? – Nem, Nagyváradon végeztem a tiszti iskolát, és a milíciához helyeztek. Onnan kerültem át a munkatáborok igazgatóságához, aminek semmi köze nem volt a börtönökhöz. – Csak a tábor egy bizonyos részének volt a parancsnoka, vagy az egésznek? – Én Columbián voltam parancsnok, ott közel 2500–3000 fogoly volt, mindannyian nagyon legyengült állapotban. Behívták a parancsnokokat a Fegyházak Főigazgatóságához, a belügyminiszter, Pavel Ștefan ezt mondta: „elégedetlen vagyok magukkal, nem haladnak a csatorna munkálatai”. Mert az emberek valóban szabotálták a munkálatokat, és jól tették. Hogyan építsenek csatornát lapáttal és talicskával? És akkor Ștefan azt mondta: „elrendelem, hogy mától a fogolynál háromféle élelmiszer-fejadagot kell alkalmazni”. Napi 3200 kalóriából lett négyezer, másoknak 3200 kalóriát kellett volna kapniuk, és voltak, akik 2500 kalóriával maradtak. Azok közül haltak meg a legtöbben, akik 2500 kalóriát kaptak. Én nem ültettem gyakorlatba. Amikor később kérdezte a miniszter, hogy életbe ültettem-e utasítását, elmondtam, hogy nem sikerült, mert három konyhát kellett volna működtetnem, hogy teljesítsem ezeket a normákat. – A vád ön ellen úgy szólt, hogy a foglyok csak száz gramm kenyeret kaptak naponta, és több mint száz ember meghalt ebben a bizonyos táborban négy hónap alatt. – A 3200 kalóriás adagnál 750 gramm volt csak a kenyér. Hozták az egykilós kerek kenyeret, azt négybe vágták, és egy szeletet kivettek belőle. Egy fogoly három szeletet kapott. Kétezer kalóriával nem lehetett dolgozni.
– Volt-e írásos vagy szóbeli parancs Bukarestből vagy Pavel Ștefantól?
– Van jegyzőkönyv egy megbeszélésről a belügyminiszterrel.(egyelőre ilyen jegyzőkönyv nem került elő – szerk. megj.) A gyűlés 1953. január 19-én volt. Ott a parancsnokok feltették a kérdést: miniszter úr, nagyon sok betegünk van a csatornánál, mit tegyünk velük? Nincs orvosságunk, nincs semmink. Az volt a válasz, hogy munkával tegyük egészségessé őket. Vagyis haljanak meg minél hamarabb. Ez volt Pavel Ștefan akkori belügyminiszter rendelete. Később, amikor perbe fogtam a minisztert, az elnök megkérdezte: miniszter úr, önt azért hívtuk ide, mert Cormoș azzal vádolja, hogy törvényellenes rendeleteket adott, és ő ezt mondta: „Ez nem igaz. Minden, amit mondtam, mindaz, amit parancsba adtam, összhangban áll a szocializmus eszméivel.”
– Volt egy büntetőcella a táborban, és ha valaki valami szabályelleneset vétett, bezárták oda tíz, húsz, harminc napra...
– Ez is hazugság. Ezzel is vádoltak, de az egész per komédia volt. Semmi nem igaz. Életfogytiglani kényszermunkára ítéltek, és szabadlábra helyeztek, miután huszonhét napig nem vettem magamhoz ételt. Csont meg bőr voltam. Huszonhat éves voltam akkor. Jilaván töltöttem négy évet. A gyerekemet egy hónapos korában hagytam ott, és négyéves korában láttam viszont.
– Nem is létezett ilyen cella?
– Minden telepen volt zárka, ahol szigorúbbak voltak a büntetések. Én korábban a női tábor parancsnoka voltam. Felvetettem a főigazgatónak, hogy a nők nem képesek a csatornánál dolgozni. Megkérdezte, ki vagyok én, hogy ennyit akadékoskodom. Ott hat hónap alatt egyetlen nő sem halt meg, sőt, az egyik még szült is. Felvetettem, hogy szüntessék meg a tábort, és három hónap után megszüntették a hétszáz fős női telepet.
– Mennyire volt Columbia kegyetlen hely, és ön mennyire felelős azért, hogy ilyen volt? – 1949-ben létesítették a csatornát. Akkor nem haltak meg az emberek, 1950-ben nem haltak meg az emberek, 1951-ben sem, 1952-től kezdtek meghalni, mert nagyon le voltak gyengülve. A legfelháborítóbb rendelet a Pavel Ștefan belügyminiszteré volt.
– Volt-e lelkiismeret-furdalása abban az időben?
– Nem volt. Mint mondtam, Cernavodán nem volt időm az ujjamat sem rátenni semmire, mert látnom kellett az építőtelepeket, utána találkoztam a miniszterrel, sőt, elhívtak Konstancára is egy hónapra, úgyhogy három hónapot sem voltam ott.
– Teljesen ártatlannak érzi magát, és úgy érzi, nem követett el semmit?
– Hát persze hogy nem. Azt az ügyiratot nagyon sok gyűlölettel állították össze.
– Akkor mivel magyarázható, hogy most újra kutatnak?
– Nem tudom, mi fáj nekik. Miért nem nézik meg a jegyzőkönyvet? Tudom, mivel vádolnak, azzal, hogy meghalt tizenkét ember abban az időszakban. De már mondtam: az egyik már akkor meghalt, amikor én még nem is voltam ott. Ha valaki meghalt, akkor a törvényszéki orvos, az ügyész és a néptanács adott ki iratot. Ha én megöltem bárkit is, akkor azokban az iratokban szerepelniük kell. Csak egy ilyen iratot találjanak.
– Azt állítja, nem halt meg 112 ember Columbián ebben a négy hónapban?
– Hát hol voltam én, Auschwitzban?
– Milyen érzés volt önnek látni, hogy az elítéltek szenvednek? Milyen érzés volt, hogy nem tudott ez ellen semmit tenni?
– Mit tehettem volna, álltam volna a főnök elé? Lehet, hogy a kivégzőosztag elé küldött volna.
– De milyen érzés volt ott lenni?
– Csak én tudom. Ahogy az egyik parancsnok mondta: ti, foglyok egyszer kiszabadultok, de mi csak itt maradunk. – Az a háromezer ember, akiknek a parancsnoka volt, munkásemberek, polgárok, tanárok voltak?
– Nem, ott nem voltak politikaiak, csak köztörvényesek: zsebtolvajok, fatolvajok, verekedők. A nők között voltak köztörvényesek és politikai elítéltek is.
– Pedig, ha jól tudom, ezek voltak a kommunizmus legkeményebb évei Sztálin halála előtt. Nagyon sok ellenzője volt a kommunizmusnak?
– Tudják, kik kezdték a csatornát? Oda dugták az ellenséget. Elment Dej (a Román Munkáspárt főtitkára) Sztálinhoz, és megkérdezte: mit tegyünk? Nincs, mit tegyél? Építs egy csatornát, és küldj oda mindenkit, aki nincs veled.
– A Columbián fogva tartott háromezer ember közül voltak, akik ellenezték a kommunizmust? – Hát persze hogy voltak. De mégis bűnösök voltak, mert egy évet adtak nekik, kettőt, hármat, és nem politikai okokból.
– Ön volt párttag, hitt a kommunizmusban?
– Nem is tudtam, mi az. Mikor megkérdeztem apámat, mi az a párt, csak hümmögött.
– Úgy érzi, hogy egyfajta bűnbak volt a kommunizmus legszörnyűbb éveinek bűneiért?
– Én így hiszem.
– Ha jól emlékszem, azt mondta, csak tizenketten haltak meg ebben a négy hónapban. – Ma már nem is tudom. Mi következik most, vizsgálat? A Nagy Nemzetgyűlés határozata kimondja, hogy jelen rendelet alkalmazásának hatása nyomán fent nevezett elítéltek tettei jogilag megszűntnek tekintendők. Törvényes, hogy megint perbe fogjanak azért, amiért már elítéltek egyszer?
Háromszék (Sepsiszentgyörgy),2014. február 22.
Az örök diák hatvanéves
Interjú Lázok János egyetemi tanárral
– A Tanár Úr kalotaszegi. Jól tudom ezt?
– Bánffyhunyadon születtem, de családom betelepedett kalotaszegi. Édesanyám Kolozsvárról, édesapám a Szilágyságból került oda. Kalotaszeget megszerettem, de csak utólag, olvasmányaim vezettek rá, mennyire értékes az a vidék, ami gyermekkoromban és iskoláskoromban csak a természetes és nem tudatos kibontakozásnak, a világba való spontán beilleszkedésnek a helye volt. Érdekes módon meghatározó gyermekkori élményem volt – és innen ered, hogy katolikus család létünkre bennem máig nagyon erős a református vonzás – a bánffyhunyadi református templom, amelyhez közel laktunk. Gyakran segítettem György Dénes tiszteletes úrnak, és ha magyarországi csoport érkezett, néha rám bízta a templom bemutatását. A másik életreszóló emlék az iskola. Bánffyhunyadon ugyanis a hatvanas-hetvenes években életerős magyar tagozat volt, nagyon jó tanári karral. Magyartanáromnak köszönhetően 1972-ben elértem egy teljesen váratlan eredményt, második lettem a magyar irodalmi olimpia megyei szakaszán, s továbbjutottam az ekkor Kolozsváron megtartott országos szakaszra. Ez sorsdöntő volt: az első komoly sikert a magyar irodalom, mint tantárgy adta. Imádtam olvasni, de meglehetősen kaotikusan olvastam. Ettől kezdődően megváltozott az életem, és matektanárom teljesen őszinte kétségbeesésére úgy döntöttem, hogy a kolozsvári magyar szakra fogok felvételizni. A következő évben is eljutottam az országos döntőre, és az ott kötött barátságok, találkozások, kapcsolatok, rendkívül sokat jelentettek a továbbiakban.
1972-ben például az irodalmi olimpia összes résztvevőjét elvitték Páskándi Géza Tornyot választok című Apáczai-drámájának a megtekintésére. Meghatározó élmény volt: ekkor kezdtem Kolozsváron színházba járni, és emiatt döntöttem úgy, hogy szembemegyek nemcsak matektanárom elképzelésével, de édesapám titkos vágyával is, aki az orvosi hivatás folytatását várta tőlem. Mindez akkortájt, főleg szüleim számára nem lehetett túl biztató, mert a 25 egyetemi helyre körülbelül 100-120 jelentkező felvételizett évente a magyar főszakon. De sikerült, és ezt a döntést azóta sem bántam meg.
– Annak idején a viszonylagos nyitás időszakát élték a hetvenes évek első felében. Ám amire 1978-ban elvégezte az egyetemet, addigra ez bezárult.
– Az 1968-ban látványosan demonstrált román "különút", a prágai katonai bevonulás megtagadása teljesen más fényt adott az akkor konszolidálódó Ceausescu-rezsimnek, ami nem csak a magyar kisebbség elitjét tévesztette meg, hanem külföldi, komoly politikai tényezők is azt hitték, hogy ez reális eltávolodás a hivatalos szovjet politikától. A mi esetünkben ez azt jelentette, hogy az egyetemi hallgatók részére Egyetemi Diákszövetség néven a KISZ-szel párhuzamos, de annál sokkal mozgékonyabb ifjúsági tömegszervezetet hoztak létre, amely a diákok kezdeményezései felé elég nyitott volt. Kolozsváron így lehetett lehetett magyar nyelven működő egyetemi diákrádiót működtetni – ez volt a Visszhang, amelynek keretében különböző rendezvényeket, havonta fogadóesteket és kórust lehetett szervezni. 300-400 diák volt a törzsközönség, de a Visszhang- gálaestek megtöltötték az ezer férőhelyes Diákművelődési Házat, s ezt a spontán lelkesedésen kívül semmi sem motiválta a szervezési oldalon. Külön iskola volt az értelmes közösségi cselekvés és a jól átgondolt vezetés formáit megtanulni – máig elismeréssel emlékszem Patrubány Miklósnak és Zsigmond Emesének arra a teljesítményére, ahogyan e rádiót egymást követően vezették, maximálisan kihasználva a szűkös játéktér lehetőségeit. Egyetemi éveim alatt, 1974–1978 között láttam mindhárom Sütő-bemutatót a Kolozsvári Állami Magyar Színházban, Harag György rendezésében. Az egészben az a furcsa, hogy ekkorra már – ahogyan kérdésében is utalt rá – lezárult a liberális engedmények rövid korszaka, s a román külön út szélsőbal fordulattal, Mao és Kim- Ir-Szen szellemében folytatódott. Máig rejtély és kutatnivaló feladat számomra, hogyan tudta az akkori kolozsvári színházvezetés elérni a román "kulturális forradalom" ellenszelében e művek bemutatását és műsoron tartását.
– Ez a három darab a Tanár Úrnak később specialitása lett.
– Igen, engem azok a premierek meggyőztek arról, hogy ha valamivel érdemes foglalkozni, és ha valamiből érdemes államvizsgát írni, akkor ez a trilógia az. Nagy segítséget jelentett, hogy Gyimesi Éva ebben a nem éppen kockázatmentes témaválasztásban támogatott. A dolgozat megvédésekor bizalmáról biztosított: csak húsz év múltán, doktorátusi dolgozatom megvédésekor éreztem úgy, hogy eleget tettem témavezetőm megelőlegezett bizalmának.
– Az államvizsgát követően az ingázás időszaka következett, ekkor költözött Marosvásárhelyre is. Tudom, hogy nem volt a legkellemesebb időszak, de rá kell kérdeznem, mert fontos része az életútnak.
– A kihelyezéskor úgy tettek, mintha lett volna választási lehetőségünk, de a kijelölt helyeket el kellett foglalni. De miután mi végeztünk, jött az, amire már kevesen emlékeznek: a magyar főszakosokat is úgy helyezték ki, hogy a második szakkal kötelező módon Moldva vagy Munténia különböző területeire küldték őket idegen nyelvet tanítani. 1985-ben és ’86-ban ennek ellenálltak a magyar főszakosok. Máig csodálom azt a civil kurázsit, amivel Gyimesi Éva a saját évfolyamán megszervezte a passzívnak tűnő, valójában igazán aktív ellenállást: senki sem ment el a választásra.
1978-ban még annyival jobb volt a helyzet, hogy az évfolyam másodikjaként a Maros megyei legjobb helyet kaptam: a Marosvécs községi Disznajó általános iskoláját. Ez Vásárhelyről napi 100 kilométer oda-vissza ingázást jelentett vonattal, majd negyvenöt percet gyalog a magyarói állomásról, a Maroson át a disznajói iskoláig. A napi négy óra ingázás volt az ára a család együtt maradásának. A feleségem ’82-ben végezte az orvosit, és ha pályakezdőként nem foglalta volna el azt az állást, ahova kihelyezték, akkor vissza kellett volna fizetnie az oktatás költségeit. Ez horribilis összeg lett volna, de három év múltán, a munkanélküliséget is vállalva hazajött, hogy a már megszületett két gyermek ne csak az anyósom és az én nevelésemben, hanem az ő jelenlétében nőjön fel.
– Nem akart a Tanár Úr elvándorolni a nehézségek miatt? Sokan megtették ezt a lépést.
– Igen, de én úgy gondoltam, hogy nem azért mentem magyar főszakra, hogy akkor, amikor a legnagyobb szükség volt arra a tudásra, amit ott összeszedtem, elmenjek. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem fontolgattuk egyáltalán a kitelepedés gondolatát. A csodával határos módon azonban feleségemnek sikerült egy falusi körzetorvosi állást megszereznie Maros megyében. Így végül ’87-ben "összekerültünk". És az, hogy végre együtt vagyunk, és egy irányba, ugyanazzal a vonattal ingázunk, egy ideig feledtette velünk, hogy csak feleségem édesanyjának heroikus helytállása teremtette meg számunkra a családi élet kereteit. Két nagyon közeli barátom teljesen váratlan "megpattanása" viszont egyre kínzóbb élességgel vetette fel a maradás értelmének végiggondolását.
Amikor már teljesen megunta az ember, hogy a barátaival minden alkalommal a beszerzés nehézségeiről beszélget, és minden hónapban új kitelepedett ismerős nevét kell kihúznia a telefonos füzetéből, felmerült az a kérdés, hogy lehet-e valamit tenni ennek ellenében úgy, hogy ne kockáztassuk vele az egzisztenciánkat? Eléggé spontán és többek által egyszerre felvetett elképzelésként jelentkezett, hogy bizonyos gyakorisággal, esetleg havonta jöjjünk össze, és végre ne a nyomorról beszélgessünk, hanem például filozófiáról, esztétikatörténetről, és ilyen teljesen ártalmatlan témák mentén szerveződjék meg valami, ami értelmes cselekvésnek tűnik ebben az ellenséges külvilágban.
– Ebből a körből, ebből a kis társaságból, amelyik a Bolyai utcai lakásukon találkozott, nőtt ki a későbbi RMDSZ?
– Az RMDSZ megalakulását kezdeményező néhány ember valóban ott volt ebben a társaságban Ha azonban minimális sorrendet akarnék tartani, számomra a szellemi túlélésben a legnagyobb segítséget az jelentette, hogy Tóth Sándor, egyetemi filozófiatanárom olyan bizalmat tanúsított irányomban, amellyel iszonyatosan megterhelt, mert olyan felnőttként kezelt, akire rábízhatja magát. Amikor kihelyeztek – és ezt az ember úgy élte meg, mint a kiűzetést Kolozsvárról, az értelmiségi lét minimális lehetőségeiből – ő volt az, aki tartotta bennem a lelket, és szinte terápiás céllal, különböző, nehéz konspirációs feladatokat adott. A legkeményebb "terápiás kezelés" Csőgör Lajosnak a Bolyai egyetem megalapításával kapcsolatos ötvenkét darab dokumentuma volt, amihez Csőgör, az alapító rektor hozzáírta a saját kommentárjait is. Ezt nekem Tóth Sándor úgy adta ide, hogy egy-két embernek megmutathatom, és egy héten belül vissza kell vinnem. Nem mutattam meg senkinek, de mindenképpen azt akartam, hogy megmaradjon az anyag ,hogy gyógyszerként bármikor hozzáférjek ahhoz az elemi erejű életigenléshez, ami szinte sütött belőle.
Olyan emberek, akik a dolgok hétköznapi rendjében a reménytelenséget adottságként tekintették egy vesztes háború végén, a minimális mozgási teret maximálisan kihasználva nekiálltak és – a régiből átmentve a menthető elemeket – megcsináltak egy egyetemet. Hihetetlen mennyiségű munkával, önfeláldozással, szervezőkészséggel és olyan összefogással, amelyben nem számított az, hogy Csőgör kommunista, Venczel József Márton Áronnak a közeli embere, Nagy Géza pedig a református egyház egyik legígéretesebb fiatal tehetsége a világi értelmiségiek közül. Alapvetően e három ember által gyűjtött dokumentumok voltak a kezemben, én pedig vettem a magnót, éjjelente lehoztam a padláson őrzött kéziratcsomagot, és egy hét alatt beolvastam minden anyagot. Amikor elkészültem, visszavittem mindent Kolozsvárra, de semmit nem mertem szólni a magnófelvételről, arról, hogy ilyen durva konspirációs elővigyázatlanságot követtem el. Rá egy fél évre szólt Tóth Sándor, hogy 1985 október elején a Cseke–Gyimesi házaspárnál házkutatást tartott a Securitate, elvitték az egész anyagot, és remény sincs a visszaszerzésére. Ekkor szóltam, hogy egy halvány remény azért van, mert beolvastam magnóra az egészet, iktatási számmal és mindennel együtt, az utolsó bejegyzésig. Nemsokára jelentkezett két ember nálam, a szalagokat átvették, s utólag megtudtam: diplomáciai postával, konzulátusi dobozban kivitték Magyarországra, és elhelyezték az akkori Magyarságkutató Intézetben. Az már egy másik történet, hogyan lett ebből kétkötetes dokumentumgyűjtemény.
– Hogyan fordult érdeklődése a színháztörténet felé?
– Ez nagy valószínűséggel azért történt, mert a nálunk találkozó körnek volt egy állandó előadója, aki kikötötte, hogy politikáról semmiféle beszélgetés nincs, csak esztétika és filozófiatörténet lehet a téma. Mindenki egyetértett vele, hiszen 1987-et írtunk. Ez az előadó Béres András volt. Amikor két év után, szigorúan betartva az önmagunk által felállított korlátozásokat, azt láttuk, hogy mindig ugyanaz a hét-nyolc ember jön össze, és hogy nincs az a besúgó, aki ekkora tortúrát végigcsinálna csak azért, hogy erről a körről valamit is jelenthessen, bizonyossá vált, hogy nincs kályha közöttünk. Így fokozatosan megjelentek a merészebb témák is beszélgetéseinkben. A legártatlanabbnak a környezetvédelem tűnt. Újdonságként hatott, nem volt olyan feketén politikai, mint bármi más, hanem üde zöld. Nyvelt Erik, aki a magyarországi zöld-mozgalomban azóta is komolyan tevékenykedik és barátja, Mester Béla, aki azóta Szilágyi Istvánról és Bretter Györgyről írt monográfiát, ők voltak az első fecskék, hozták előbb a híreket, majd elkezdtek embereket is hozni Magyarországról, és fokozatosan átalakították a társaságot repülő egyetemmé. Híreket hoztak arról, hogyan szerveződik a magyarországi ellenzék, hogy mennyire fontos egy olyan társaság léte, amelyik együtt gondolkodik, és van egy közös elképzelése a bevezetendő változtatásokról. Tudott volt közöttünk, hogy megírtam a Sütő-szakdolgozatomat, és ’84-től bent volt a Kriterionnál egy kötettervem, de akkoriban már a Vidám siratón kívül Sütőnek egyetlen művéről sem lehetett írni.
– Akkor vált kegyvesztetté.
– Igen, és az én kötettervemet is visszadobták, pontosabban semmiféle választ nem kaptam. De ebben a körben tudtak róla, és amikor ’92-ben problémává vált a vásárhelyi színművészeti egyetemen Oláh Tibor bácsinak a közeledő nyugdíjazása, felmerült az én nevem is. Kaptam egy óraadói meghívást, majd egy végleges állást 1994-ben. Engem Sütő András –leginkább drámái révén – egész életemen végigkísért, doktorátusi dolgozatom témája az életmű hetvenes években írt drámáinak értelmezése volt.
Az RMDSZ kezdődő struktúráiban is ott voltam. A mi lakásunk ’89 előtt is jó konspirációs hely volt, mert ingázóként nem voltam szem előtt. Lakásunkban volt egy szoba, ami külön folyosóra nyílt, ahol nem volt telefon, és külön bejárata okán nem volt szem előtt: másfél éven keresztül itt találkozott a beszélgető társaság. Szinte magától adódott, hogy 1989. december 23-án ebben a szobában beszéltük meg, Markó Béla, Gálfalvi György, Béres András és én, hogy lépni kellene, és a következő napon kiket hívunk össze egy ideiglenes intézőbizottság felállítása céljából. 24-én már a karácsonyfa is fel volt díszítve az elszigetelt szobában, de mivel az összehívott hét ember itt gyülekezett, addig nem jöhetett az angyal, amíg a megbeszélés véget nem ért. Ekkor határoztuk el, hogy december 27-re az Igaz Szónak a volt főszerkesztői kerek szobájába összehívjuk azokat, akik az ideiglenes intézőbizottságnak tagjai lesznek. Így kötődik az RMDSZ alapítása mindehhez. Az első 2-3 hónapban tapasztalható lelkesedést nehéz elképzelni, és lehetetlen elfelejteni.
Az RMDSZ első irodája a volt Igaz Szó ( ekkor már Látó ) főszerkesztői és az ezzel összekötött szerkesztői szobájában kapott helyet, február elején pedig megkaptuk a többi párttal együtt az egykori Királyi Tábla emeleti részének a Bolyai tér felé eső szárnyát.
– A Tanár Úr mért szállt ki az RMDSZ-ből?
– Ha az ember jól és elegendő mélységben olvas, igen sokat lehet belőle tanulni. Az első hónap eltelte után már érzékelhetőek voltak a finom hatalmi súrlódások. De hatalmas lelkesedéssel, tömegesen jöttek beiratkozni az egyszerű emberek. Én a beiratkozási részt vezettem, mert ott nem volt mindegy, hogy az ember mit mond, és mennyire talál meg különböző nyelveket az egyszerű és bonyolultabb igények szerint. A leginkább mégis azt tanultam meg, amit a Sütő-drámákból már tudtam, de most már élőben is volt alkalmam látni: a hatalom megosztja az embereket, és egymás ellen fordítanak a különböző érdekek. 1990. február 17-én, a születésnapom előtti napon előkészítettük a megyei RMDSZ első tisztújítását, a végleges struktúra megválasztását, és megkérdezték tőlem: egy megyei alelnöki tisztséget elfogadnék-e. Azt mondtam, hogy nem, inkább visszamegyek tanítani. Jó döntés volt, mert ha nem kiélezettek a helyzetek, akkor alaptermészetem szerint konfliktuskerülő vagyok. Ha nagyon kiélezett a szituáció, akkor felvállalom az ütközéseket, de akkor úgy érzékeltem, hogy nem az én alkatomnak való. Viszont nem egyből kerültem át az egyetemre. 1990. márciusában Sütő üzent, hogy felvennének az Erdélyi Figyelő (az átalakult Új Élet) szerkesztőségébe. Ez ’92-ig viszonylag jól működött, ám akkor megvonták Bukarestből a finanszírozást. Mi még csináltuk kb. 3 évig úgy, hogy csak pályázatokból tartottuk fenn a lapot, és az utolsó évben én voltam az a főszerkesztő, akinek gyakorlatilag el kellett végeznie a csődfelszámolást.
Olyasvalakinek mondom, aki szenvedő alanya volt az én tanítási tevékenységemnek, ezért óvatosan fogalmazok: szeretek tanítani, és szenvedélyesen tanítok. Nem biztos, hogy ez mindenkinek jót tesz, de csak úgy tudok a diákok elé kiállni, hogyha rendkívül fontosnak előfeltételezem azt, amiről beszélek. Pedig tudom, hogy nem színháztörténeti ismeretei okán lesz jó színész vagy bábszínész valaki. A teatrológusok esetében még vannak mentségeim arra, hogy a tanítást csak komolyan tudom venni. Ez a komolyság azonban egészen furcsán összefügg egy életérzéssel – hogy én nem is kerültem ki soha az iskolából. Az egyetem után iskola következett, utána pedig a Köteles utcába jöttem, ahol az órákra való fokozottabb készülés (az egyszerre áldott és átkozott internettel kiegészülve) még jobban fölerősítette bennem az új ismeretek felfedezésének ifjúkori örömét. Már az ötvenedik évemhez közeledtem, amikor rájöttem, hogy ez azért tulajdonképpen munkahely. De csak a szép befejezés kedvéért nem fogom kimondani hogy "az ember az marad, ami volt..."
Küszködő diák marad, aki állandóan azért harcol, hogy meg tudjon felelni a követelményeknek, amelyeket formátumos nagy tanáregyéniségek állítottak mértékül eléje.
Kaáli Nagy Botond
Népújság (Marosvásárhely),2014. február 22.
Józsa Tanár Úr emlékére
(1901. okt. 11 – 1973. febr. 17.)
Immár negyvenegy esztendeje távozott sorainkból a köztiszteletben álló kiváló pedagógus, az érdemes középiskolai és nagy tudású egyetemi tanár, a román-magyar kultúrkapcsolatok fáradhatatlan kutatója és ápolója. Egy fél évszázadon át a román-magyar barátság elmélyítésén fáradozott írásban, szóban és tettben. Nagyon sokat tett e cél megvalósítása érdekében tanári, fordítói, tudományos és tudománynépszerűsítő munkásságával.
A közös együttélés történelmi és irodalmi emlékeit feltáró közleményei, fordításai románról magyarra és magyarról románra – mindez egy magasztos ügy alázatos szolgálatáról vall. E témakörben kb. 180 tanulmányt, ismertetést és tudománynépszerűsítő cikket közölt, 45-50 fordítást a román szépprózából és a magyar irodalomból román nyelven. Imponáló névsort iktathatunk ide: Caragiale, Creanga, Delavrancea, Eftimiu, Gane, Gârleanu, Hodos, Ispirescu, Odobescu, Petrescu, Rebreanu, Slavici, Vlahuta. Magyarról románra fordított Arany János, Gárdonyi Géza, Gyallai Domokos, Herceg Ferenc, Jókai Mór, Mikszáth Kálmán és Nyirő József műveiből. Írásai számos magyar és román folyóirat hasábjain jelentek meg. Közel fél évszázados tanári, publicisztikai, tudományos, kutatói és közművelődési tevékenysége főként Kolozsvárhoz kötődik.
"Hídépítő" szellem volt – írta egykori kedves tanáráról Dávid Gyula. "Hitte – és cselekedett is érte, hogy az ismeretek hiányából, a félreismerésből fakadó meg nem értés higgadt, tényszerű felvilágosítással eloszlatható. Jellemző gesztusa, hogy székely-udvarhelyi tanárként 1932-ben könyvecskét ír és ad ki románul Udvarhely megye történelmi műemlékeiről, ismertetve benne a görög katolikus templom történetét is ..."
Józsa János 1901. október 11-én született a Kolozs megyei Kajántón és 1973. február 17-én halt meg Kolozsváron. A Házsongárdi temetőben nyugszik.
Középiskolai tanulmányait Kolozsváron végezte a Római Katolikus Piarista Főgimnáziumban (1922), majd ugyanitt a Ferdinánd Egyetemen szerzett tanári oklevelet román nyelv és irodalomból és történelemből magna cum laudeval (1927). 1939-ben doktorált, szintén Kolozsvárott.
Tanári pályájának első állomása a nagyenyedi Bethlen Kollégium (1927-1928), majd következik tíz esztendei székelyudvarhelyi tanárkodása a Római Katolikus Főgimnáziumban (1928–1938). 1938-tól 1941-ig a tragikusan korán elhunyt Bitay Árpád örököse, a gyulafehérvári Római Katolikus Teológia tanára lett, románt és történelmet tanított. A bécsi döntés után "hazatért" Kolozsvárra, ahol újabb nagy kihívás előtt állt, a román tanítási nyelvű Koedukációs Gimnázium igazgatójának nevezték ki (1941-1944). Jó szervezőkészséggel, rátermettséggel és hozzáértéssel vezette a rábízott intézetet. Mi sem jellemzőbb Édesapámra, mint a következő nemes gesztusa, melyre naplófeljegyzéseiben bukkantunk. Megtudjuk, hogy 1941 november 15-én ismerkedési délutánt rendeztek a felső tagozat részére. Igazgatói beszédéből idézünk: "Meg vagyok győződve, hogy a román nép ifjai ezúttal is érezhették azt, hogy mi szeretettel akarjuk őket nevelni és oktatni. Megbecsüljük nemzeti műveltségüket, vallási törvényeiket és szokásaikat. Mivel a mai összejövetel (zajos tánccal) böjti időre esett, a két román egyházfőtől írásbeli böjti felmentést kértem az ismerkedési délután idejére. Így az ismerkedési délután a legteljesebb erkölcsi és anyagi sikerrel fejeződött be." Érdemes elgondolkodni e lojális magatartáson. Úgy tudta betölteni igencsak exponált feladatkörét, hogy sem a "négy magyar év" alatt igazgatott román tanítványai, sem azok szülei nem tudtak politikai vádat felhozni ellene.
A rendszerváltás után (1944) derekasan kivette részét a kolozsvári tanügy újjászervezéséből, a román nyelv tanításának tantervi munkálataiból, tankönyvek írásából. Lelkes szervezője és vezetőtanára volt a nyári továbbképző tanfolyamoknak (ICD, IPCD), ahol román nyelvet és a román nyelv tanításának módszertanát adta elő magyar ajkú pedagógusainknak. Ez idő tájt tanított a Magyar Gyakorlógimnáziumban, a Magyar Tanítóképzőben, az Unitárius Kollégiumban és az esti líceumban. Mivel egyre nagyobb volt az igény a román nyelv tudására és ismeretére, román nyelvkurzusokat tartott a különböző intézményekben.
1948-tól a Bolyai Tudományegyetem történelem tanszékén tanított professzori státusban. 1949-ben őt, az egykori piarista szerzetest, majd római katolikus gimnáziumi és teológiai tanárt, megpróbálják rávenni, hogy nyilvánosan határolja el magát Márton Áron püspöktől – akit akkor már letartóztattak és koncepciós pert indítottak ellene – egy elmarasztaló, elítélő cikk formájában. Édesapám válasza határozott ,,nem" volt, s emellett akkor is kitartott, amikor nemsokára mennie kellett "először" az egyetemi katedráról egy időre. Ez utóbbi adat hátterébe bepillantva tárul fel újból emberi tartása és gerincessége.
1951-ben újra visszahívják a Bolyai Tudományegyetemre, a román nyelv tanszék megszervezése végett, valamint a román nyelvű lektorátus felállítása céljából (1954).
Kiváló eredménnyel tanította a román nyelvet. Erről tanúskodnak bíró, ügyész, jogtanácsos és közgazdász tanítványai, akik sikeresen helytálltak a román nyelvű igazságszolgáltatásban és közigazgatásban. Akárcsak román nyelv szakos hallgatói, akik szintén jól bizonyítottak románnyelv-tanárokként a tanügyben, akár más intézményekben tevékenykedve – rádió, sajtó, kiadók berkeiben. Egy idő után becsületessége, egyenessége és gerincessége kezdett kényelmetlen lenni tágasabb környezetében. 1959 júniusában a Farkas utcai Diákház nagygyűlésén – melyet az egyetemek erőszakos egyesítése céljából szerveztek – tudta meg, hogy "menesztették", immár másodszor. "Kinevezték" igazgatónak egykori iskolájába, az akkori 11. sz. líceumba (mai Báthory Líceum). Ezt a megbízatást nem fogadta el, így egyszerű tanárként tért vissza az ősi alma materbe, itt tanított 1963-as nyugdíjazásáig. Derékba tört egy embersors, egy felfelé ívelő karrier. 1966-ban, négy évtizedes fáradhatatlan pedagógiai tevékenységéért "érdemes tanár" címmel tüntették ki. Ez a hivatalos elismerés erkölcsileg és lelkileg valamelyest rehabilitálta.
Nyugdíjas éveiben minden szabadidejét a publicisztikai, kutató és tudományos tevékenységnek szentelte. Napi 6-8 órát dolgozott a Farkas utcai Akadémiai Levéltárban és az egyetemi könyvtárban, több évszázados latin kéziratokat tanulmányozva. Ennek a megszállott munkának lett a hozadéka az a két ismeretlen Pápai Páriz Ferenc-kézirat, amelyeket ő fedezett fel, ismertetett meg a tudományos világgal, barátjával, Victor Mariannal együttműködve, majd ő fordította le magyar nyelvre és később románra is. Öröme és egyben bánata is volt, hogy a Plenitudo vacuit (A légüres tér telítettsége) és a Tyrocinium Philosophiae Verae-t (Az igaz filozófia kezdete) szakfolyóiratokban bemutatták ugyan a tudománytörténet kutatóinak (Studia Universitatis Babes-Bolyai, 1968); Fizikai Szemle, Budapest, 1971/4), de hogy az általuk teljes terjedelmében lefordított művek életében végül is nem jelenhettek meg mind a mai napig. A teljes fordítások kéziratban maradtak.
Mint ahogy kéziratban maradt az ugyancsak Victor Mariannal közösen írt, Pápai Páriz Ferenc kartezianizmusa c., 170 oldalt kitevő monográfiája; Pápai Páriz Ferenc fizikai előadásai a nagyenyedi Bethlen Kollégiumban; Az erdélyi római katolikus iskolák a feudalizmus korában; Erdély régi csillagdái.
Önálló művek szerzőjeként kiemeljük a következő írásait: 1932-ben jelent meg első könyvecskéje – Câteva Monumente din judetul Odorheiu, melyben Udvarhely vármegye történelmi emlékeit, a székely hőskor régi várait és váromladékait ismerteti meg a románsággal Orbán Balázs nyomán; Piaristii si românii pîna la 1918, illetve Erdélyi román piaristák 1918-ig – doktori értekezése, melyben a piarista rend iskoláinak a románokra gyakorolt hatását dolgozta fel; Szellemi párhuzam a XIX. sz. magyar és román irodalma között (A Hírnök, 1936) legigényesebb tanulmánya, mely rövid időn belül románul is megjelent az igencsak rangos Preocupari Literare-ban (1936) azóta is az összehasonlító irodalomtörténet hivatkozási forrása és alaptanulmánya; számos román nyelvtankönyv a magyar iskolák számára 1952-1966 között; Gramatica limbii române pentru clasele VIII-XI, manual pentru scolile maghiare, Ed. didactica si pedagogica, Bucuresti, 1957, Blédy Géza, Józsa János, Gavril Scridon (társszerző).
Józsa Tanár Úr köztiszteletnek, szeretetnek és népszerűségnek örvendett tanítványai körében. Klasszikus műveltségével, nagy tudásával, egyszerű és közvetlen modorával, szerény, kedves lényével és jó humorával a növendékek szívébe lopózott, "Józsa bácsi" a diákok példaképe és kedvenc tanára volt. Óráin a növendékek ezrei ismerkedtek meg a román irodalom történetével és tanultak meg tőle helyesen írni és beszélni románul. Valamilyen "varázslatos" módszerrel tanított. Ízig-vérig Tanár volt.
Élete és hátramaradt munkássága egyaránt megérdemli, hogy ne feledkezzünk meg róla. Emlékezzünk kegyelettel Józsa Tanár Úrra!
Szilágyi Józsa Mária ny. egyet. adjunktus
Népújság (Marosvásárhely),2014. február 22.
Gub Jenő öröksége
Gub Jenő-emlékülést és a Természetismereti Tudástár megnyitóját tartották az elmúlt hétvégén Szovátán, a Teleki Oktatási Központban. A Gub Jenő Természetismereti Tudástár megnyitására az SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar Interaktív Természetismereti Tudástárának és a szegedi székhelyű CSEMETE Természet- és Környezetvédelmi Egyesület kiállítási anyagainak felhasználásával és rendezésében került sor.
A rendezvény az emléküléssel vette kezdetét, melynek a Bíró István-terem biztosított helyet. A résztvevőket a Bernády Közművelődési Egylet elnöke, Mester Zoltán és a Teleki Oktatási Központ oktatási és kulturális igazgatója, Szolláth Hunor köszöntötte. A központban már rég nem került sor olyan eseményre, amely kimondottan szovátaiaknak szól, ezért a szervezők fontosnak tartották az emlékülés megrendezését, hiszen egy olyan emberről emlékeztek meg, aki Szováta értelmiségijei közé tartozott, nyilatkozta Szolláth Hunor. Gub Jenő önéletrajzát a Bernády Közművelődési Egylet elnöke ismertette, majd dr. Ilosvay György, a Szegedi Tudományegyetem oktatója – aki egyben a Csemete Egyesület társelnöke – mutatta be a tudós pedagógus munkásságát. A rendezvény második előadója Fekete Árpád nyugalmazott pedagógus volt, aki Gub Jenővel való baráti és kollegiális kapcsolatáról beszélt a résztvevőknek, olyan személyes emlékek felidézésével, melyeket mások nem ismerhettek. Az emlékülésen részt vett a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének tiszteletbeli elnöke, Lászlófy Pál is, aki beszédében Kányádi Sándor néhány verssorával emlékezett meg a néhai Gub Jenőről: Falak omolhatnak, kövek is váshatnak, magaslik, nem porlad a megtartó példa. – Én azt hiszem, hogy Jenő bácsi ilyen volt, ahogy Kányádi Kós Károlyra emlékező versének néhány sorát idéztem, rá is illik ez – zárta gondolatát Lászlófy Pál. Ezt követően a néhai tudós pedagógus felesége, Gub Rozália is megosztotta gondolatait, férjére emlékezve. A rendezvényt az Intermezzo kamarakórus fellépése színesítette, Fülöp Judit karnagy vezetésével. Az emlékülést egy rövid kémiai kísérlet bemutatásával zárták, ezt követően sor került a Gub Jenő Természetismereti Tudástár megnyitására. A tudástár létrehozása összefüggésben áll azzal a felismeréssel, hogy napjainkban már nyilvánvalóvá vált, a tudományok iránti érdeklődést a lehető legkorábban fel kell kelteni a fiatal korosztályban, továbbá ez folyamatos gondozást és fejlesztést is igényel. A kiállításon az üvegfalú szekrénybe zárt tárgyak, állatok megtekintése mellett valódi, minden érzékszervükre ható élményekkel is gazdagodhatnak a látogatók. Ettől a pillanattól kezdődően a Teleki Oktatási Központban elszállásoltak kiállításként tekinthetik meg a Természetismereti Tudástárat, tudtuk meg az oktatási és kulturális igazgatótól, aki azt is elmondta, hogy a város lakosságát is nagy szeretettel várják a kiállítás megtekintésére egy tárlatvezetés keretében. Ugyanitt interaktív foglalkozásokat is fognak majd tartani, amikor témának megfelelő szaktáborokra kerül sor, azaz biológia-, környezet- vagy természetvédelem-táborra.
Urbán Izabella
Népújság (Marosvásárhely),2014. február 22.
Ébredni kellene
Lokálpatrióta vagyok, de el kell ismernem: a világon rengeteg csodaszép vendégcsalogató vidék található. És a világhírű, de a kevésbé ismert múzeumokban őrzött kincsek nagysága és értéke is messze túlhaladja a mi lehetőségeinket.
Tudom, nem minden turista, világjáró engedheti meg magának, hogy Dubai, Kína (a Sheraton Hotel óriás autógumira hasonlító modern épületét most csodálom) vagy az Indiai-óceán örök nyarú szigetein töltse évi szabadságát. Hogy a Louvre, a Tate vagy a Gugenheim kincseit csodálja. A kispénzeseknek a mi vidékünk is megfelelne. Ha…
Ha olyasmivel tudnánk kirukkolni, ami egyedi, ami csalogató. Legyen az borvízkúra, erdei gyümölcsíz- vagy mézkínálat, magashegyvidéki gyalogtúra (jól működő menedékházakkal), lovas rendezvények, gasztronómiai különlegességek. Mindezek megfelelő színvonalon kínálva. Mert senki sem jön el szívesen oda, ahol az udvar végén van az illemhely (Romániában öt lakosból kettő még így végzi dolgát!), ahol nem a csapból folyik az ivóvíz, lavórban kell mosakodni, ahol a műemlékek olyan állapotban vannak, hogy életveszélyes mellettük eljárni. Ahol a megyei múzeumok kiállításai ugyanazt a még az 1970-es években született nacionalista koncepciót tükrözik. Arról nem is szólva, hogy a turistakalauzokban szándékosan meghamisítják a történelmet.
Illetékes hölgyek, urak. Üssenek már fel néhány prospektust, nyissák már ki a világhálót. A világ elhagy bennünket, mint a japán szupervonat a román Regiotrans kategóriába sorolt vicinálist.
Itthon is ébredni kellene, mert mindenről lekésünk!
Ujj János
Nyugati Jelen (Arad),2014. február 22.
Jancsó Benedekre emlékeztek
A 160 éve született Jancsó Benedekre emlékeztek csütörtökön délután a kolozsvári magyar főkonzulátus rendezvénytermében: a polihisztor munkásságának különböző vonatkozásai a Pusztába kiáltott szó? – Jancsó Benedek breviárium című kötet bemutatója kapcsán elevenedtek meg, a népművelés elmélete és gyakorlata, az oktatásirányítás, a nyelvészet és a kultúrpolitika mellett a kisebbségpolitika és a nemzetiségpolitika területén végzett tevékenységéről is szó esett.
Szabadság (Kolozsvár),2014. február 22.
Ifjúsági konferencia Kolozsváron
Kolozsváron, a Sapientia, Erdélyi Magyar Tudományegyetem Tordai úti épületének Aula Magna termében tartották meg az Intherethnia- Magyarok Európa Ifjúsági Fővárosában című ifjúsági konferenciát.
Az előadók dr. Tonk Márton dékán (Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem). Farkas András- ügyvezető igazgató (SHARE Kolozsvár Föderáció). Répás Zsuzsanna- helyettes államtitkár, (KIM, Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárság). Magdó János főkonzul (Magyarország Főkonzulátusa, Kolozsvár). Bodor László főtitkár- helyettes (RMDSZ). Gergely Balázs- elnök (Kincses Kolozsvár Egyesület). Talpas Botond- regionális elnök (Magyar Ifjúsági Konferencia).
2015-ben Kolozsvár Ifjúsági főváros címe a város számára lehetőségeket, elvárásokat és felelősséget jelent. A teendőkről, programokról, a rendezvény-sorozatok hatékony menedzselésének szükségességéről értekeztek.
Az eseményt megelőző sajtótájékoztató, de magát az ötletbörzéhez hasonlító tárgyalási folyamat nagyon figyelemre méltó, mert egy jól átgondolt cél minél eredményesebb megvalósítására reflektál. A kisebbségben élő polgárt nagyon befolyásolja az a helyzet, melyben neki naponta élnie kell. Ezt az életérzést kell úgy kanalizálnia, hogy számára kellemes, nyugodt mindennapok legyenek. Tehát nem véletlenül jöttek 2014 februárjában Kolozsvárra. Mert egy ilyen rendezvényt megfelelő módon megszervezni több száz intézménnyel, civilszervezettel, vállalkozókkal kell egyeztetni. Az Európa Ifjúsági Fővárosa Program a kolozsváriak ötleteit, kezdeményezéseit és projektjeit jelenti.
Tulajdonképpen egy elfogadható nemzetkép megalkotásának kezdeti szakaszban levő állapotát hivatottak megbeszélni, a követendő útszakaszok különböző állásait. A végcél bemutatni a hajdani Kolozsvár jövőbeli képét. Kolozsvár Erdély legnagyobb városa, több mint 350 ezer lakossal. A 2015-ben megrendezésre kerülő rendezvénysorozatnak olyannak kell lennie, hogy a több százezres látogató olyan élménnyel hagyja el Kolozsvárt, amely pozitívan beivódik emlékeibe.
Felszólalók
Farkas András ügyvezető igazgató elmondta, hogy Kolozsvár megnyerte a pályázatot, 2015-ben Európa Ifjúsági Főváros lesz. A következő időszakban tartalommal kell megtölteni a rendezvény-sorozatot. Olyan programokat szervezzünk, amely nemzetközi, magyar és román jellegű. Fontos az eseménysorozatok megtervezése, kivitelezése, összehangolása.
Répás Zsuzsanna, nemzetpolitikáért felelős államtitkár
hangsúlyozta, Kolozsvár hatalmas szellemi hagyatékkal rendelkezik, önálló egyetemi központ. A „funari örökség” nyomot hagyott, de sikerült túllépni a sérelmeken. Értékesnek tartotta a Kolozsvári Magyar Napok rendezvény-sorozatát, amely során a magyarság meg tudta mutatni a régiónak az értékeit, birtokba vette a Főteret, a várost. Kezdeményezésükben nem maradtak egyedül, magyar és nem magyar testületek, az önkormányzat is felkarolta. Ebből az eseménysorozatból Kelet- Közép Európa is profitált. Mindez megerősíti a kolozsvári magyarság erejét.
Magdó János főkonzul kiemelte, a Főkonzulátus az Ifjúsági Konferencia társrendezője. Úgy gondolták, itt a helyük, segítenek, ahogy tudnak. Segítettek a pályázatnál, a kapcsolatépítésben, Brüsszelben segítettek a város- imázs alakításában. Megkeresték a magyar ifjúsági szervezeteket, hogy esetleg csatlakozzanak a rendezvényhez, lehet közös program is.
A Főkonzulátus, 2015-ben jobban fog összpontosítani az ifjúsági rendezvényekre. Kiállítást szerveznek, melyen a fiatal művészek alkotásai tekinthetők meg. Az Európa Ifjúsági Fővárossal kapcsolatos filmeket vetítenek.
Kolozsvár történetében volt 12 év (Funar korszak), melyre már kevesen gondolnak. Azonban a múlt árnyékai még kísértenek. 2015-ben ezeken az „árnyékokon” túl kell lépni. Az ifjúsági főváros sikere azon múlik, mennyire tudják visszaszorítani az „árnyékokat”.
Horváth Anna alpolgármester felel az ifjúsági projektekért. Az alpolgármester asszony szerint 2015 egyedi és megismételhetetlen lehetőséget jelent a város számára, de hatalmas felelősséget is. Ugyanakkor 2015 jelenti az Európa Kulturális Főváros címre vonatkozó pályázat leadási határidejét. A Kolozsvár- Európa Ifjúsági Főváros projekt sikeres megvalósítása bizonyos mértékben befolyásolhatja, hogy a város elnyerje az Európa Kulturális Főváros címet.
Egyedi lehetőséget jelent a város számára, melynek értékei- a több nemzetiség, a különböző vallások egymás melletti léte- a sokszínűséget mutatják. Az önkormányzatnak kettős viszonyulása van a grandiózus programhoz. Egyrészt koordinálja, megoldást keres, másrészt a civil szervezetek kezébe adja a projekt megvalósítását. Az önkormányzat kétszeresére növelte a kulturális anyagi alapot.
2015. december 28.-a rendezvényzáró nap. A Taizé Találkozót Kolozsváron tartják.
Talpas Botond, regionális elnök szerint a magyar fiatalok nem a repülővel érkeznek Kolozsvárra, hanem vonatjárattal. Ezért a várossal kapcsolatban megfelelő tájékoztatás szükséges. Kolozsváron 15.000 magyar egyetemista , 20.000 magyarul tanuló fiatal van. Mindeniknek meg van a helye. Kapcsolatokat akarnak teremteni a kolozsváriak, az idős és a fiatal nemzedékek között. Hídépítő szerepet szeretnének betölteni.
Gergely Balázs szerint a Kolozsvári Magyar Napok a civil szervezetek közti összefogást teremtette meg. 2016 jelentős év a város számára, mert Kolozsvár 700 éves születés napját ünnepli. Ekkor kapta meg a városi rangot.
Dr. Tonk Márton dékán megjegyezte, hogy az ifjúsági város logójában benne van a sokszínűség és multikulturalizmus. Beszélt a 2015- megvalósulandó programokról, mint például a FFeST Diák-filmfesztivál, ahol az ifjúsági fővárosokkal kapcsolatos filmeket fognak vetíteni. Tudományos diákkonferenciát szerveznek. Lesz Európa Parlament- szimulációs játék.
A jövő év szeptemberében fog lezajlani a Fiatal jogászok nemzetközi konferenciája.
Farkas András felkérte a jelenlevőket, javaslatokat fogalmazzanak meg a rendezvény-sorozat minél sikeresebb megvalósításához. Ötletbörze formájában rendkívül sok, értékes javaslat hangzott el.
A konferencia szervezőinek elemző munkássága következményeként egy jól kontúrozott programajánlat körvonalazódott, mely sikeresem betöltheti a 2015-év majd minden napját.
Csomafáy Ferenc
erdon.ro,2014. február 22.
Visszaélnek 200 ezres adatbázisukkal Tőkés Lászlóék?
Mintegy kétszázezer erdélyi magyar személyes adatait tartalmazó adatbázis áll az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) rendelkezésére az európai parlamenti választások előtt. Ezt az EMNP bármikor a saját jelöltjei, vagy a Tőkés László EMNT-elnök függetlenként indulásához szükséges aláírásgyűjtésre fel tudja használni – állítja Szabó Ödön RMDSZ-es képviselő.
Állításának alapjául az szolgál, hogy az EMNT Erdélyre kiterjedő demokráciaközpont-hálózatának irodái a szervezet ügyvezető elnöke, Sándor Krisztina legutóbbi összesítése szerint több mint 200 ezer embernek segítettek megszerezni az állampolgárságot.
Az eljárásban – például a honosítási kérelem kitöltésében – segítő EMNT-irodák a kérelmező adatait is begyűjtik. Mi több: a honosításban segítséget kérő személy maga igényeli, hogy bekerülhessen a Tőkés László vezette szervezet adatbázisába. Az irodákhoz fordulóknak ugyanis – a hivatalos honosítási kérelem mellett – egy kérvényt kell kitölteniük a következő szöveggel:
A formanyomtatványban szerepel egy külön rubrika is, amelyet a kérvényezőnek kell kitöltenie a személyi adataival. Ide bekerülhet a személyi száma (CNP) is, amelynek elsősorban a választásokhoz szükséges aláírásgyűjtéskor van jelentősége. A kérvény „apróbetűs” részében az EMNT vállalja, hogy a romániai adatvédelmi törvényeknek megfelelően kezeli a birtokába kerülő információkat.
Mint ismert, a választásokon történő induláshoz szükséges aláírásgyűjtési íveken három fontos adatot kell feltüntetniük a pártoknak: a támogató nevét, személyi számát és az aláírását. „A név és a CNP birtokában az EMNP akár tonnaszámra gyárthat aláírásokat saját jelöltjei vagy a független jelölt Tőkés László számára. Igaz, hogy ez hamisítás, de hát vagy lebuknak, vagy nem” – mondta a maszol.ro-nak Szabó Ödön.
A politikus emlékeztetett: a hamisításra már volt precedens 2007-ben, amikor Tőkés László függetlenként indult az EP-választásokon, és a jelöltet támogató aláírási ívekre halottak is felkerültek Szilágy megyében. Az ügyből ügyészségi eljárás, majd bűnvádi per lett, amely nemrégiben kezdődött el a bíróságon.
A Bihar megyei RMDSZ ügyvezető elnöke felhívta a figyelmet arra is, hogy nyilvánvalóak az átfedések az EMNP és az EMNT között, a demokráciaközpont-hálózat irodáinak a Néppárt több politikusa is az alkalmazottja. Szabó név szerint említette Zatykó Gyulát, az EMNP partiumi alelnökét.
„Kérhetnénk CNP-t, de nem kérünk”
Zatykó Gyula szerint az EMNT irodahálózatának jogában áll a kérvényezők személyi számát is tárolni, de ezt nem teszik meg. „Engedélyünk van rá az illetékes román hatóságtól. Ám minket nem érdekel a CNP” – jelentette ki a maszol.ro-nak.
Az EMNP alelnöke elmagyarázta: valóban valamennyi hozzájuk forduló személlyel kérvényt töltetnek ki, amellyel az illető az EMNT-t megbízza a honosítási eljárással kapcsolatos ügyintézéssel. „Mi csak egy megbízási űrlapot íratunk alá, amiben nincs személyi szám, csak az illető elérhetőségei. Ezt éppen azért íratjuk alá, hogy ha hiányzik valamilyen akta a honosítási kérelemhez, akkor tudjuk őt értesíteni” – magyarázta.
Tiboldi László, az EMNT alelnöke és székelyföldi honosítási koordinátora azt mondja: nem tud olyan esetről, hogy a hozzájuk fordulóknak a személyi számát is elkérték volna. Emlékeztetett arra, hogy a honosítási eljárásban a személyi szám nem releváns adat.
Felvetésünkre közölte: a kérelmezőjének valóban csatolnia kell az iratcsomójához a CNP-t is tartalmazó személyi igazolványa és a születési bizonyítványa másolatát, ám ezeket az EMNT irodahálózata nem tartja nyilván. „Ezek az iratok az ügyfélnél maradnak, bekerülnek a személyes mappájába, amelyet aztán benyújt valamelyik diplomáciai képviseletre” – mondta Tiboldi a maszol.ro-nak.
Ha önálló listával indul, az EMNP-nek a törvény szerint 200 ezer aláírást kell összegyűjtenie. Ha Tőkés László független jelölt mögé áll, akkor 100 ezer támogató aláírás szükséges. Az aláírók között nem szerepelhetnek olyan személyek, akik már más párt jelöltjeinek indulásához járultak hozzá kézjegyükkel.
maszol.ro,2014. február 23.
EP-választások: nem állít önálló listát a Néppárt
Az Erdélyi Magyar Néppárt nem állít önálló listát az európai parlamenti választásokra, jelentette be Toró T. Tibor, a párt elnöke a február 22-én Székelyudvarhelyen tartott országos választmányi ülést követően. A Néppárt választmánya ugyanakkor azt javasolja a párt védnökének, Tőkés Lászlónak, hogy fogadja el a Fidesz Magyar Polgári Szövetség felkérését, és annak jelöltlistáján induljon az Európai Parlamenti választásokon.
A Néppárt régóta foglalkozik a jelöltállítás kérdéskörével, sokáig leglogikusabb megoldásnak találván az erdélyi magyar politikai szervezetek pártkoalícióját, fejtette ki a várnap délelőtt tartott sajtótájékoztatón Toró T. Tibor. Az EMNP elnöke elmondta: a párt országos választmánya sajnálattal vette tudomásul, hogy az RMDSZ „elutasította az összefogást biztosító választási koalíciót” a többi magyar politikai szervezettel, és „különutasként” indul a tavaszi európai parlamenti választásokon.
„Hiába szorgalmazták az elmúlt napokban mértékadó közéleti személyiségek nyilvános felhívásukban a koalíciós jelöltlistát, hiába jelzi felmérések sorozata az erdélyi magyarság többségének elvárását a közös fellépésre, az RMDSZ vezetősége döntésével azt bizonyítja: a szövetség számára fontosabb a pártérdek, mint a közakarat” – hangsúlyozta Toró, hozzáfűzvén: a szövetség így kockáztatja, hogy az erdélyi magyar közösség brüsszeli képviselet nélkül marad. „Az Erdélyi Magyar Néppárt a közösség iránt érzett felelősség tudatában nem kíván hasonló módon eljárni, ezért nem állít önálló jelöltlistát az európai parlamenti választásokra” – jelentette ki
Az országos választmány ugyanakkor továbbra is Tőkés Lászlót tartja legalkalmasabbnak az erdélyi magyarság brüsszeli képviseletére, azt szorgalmazván: a párt védnöke fogadja el a Fidesz ajánlatát, és annak csapatában induljon a választásokon. Toró azt is elmondta: a döntést megelőzően hosszas egyeztetés folyt a választmányi ülésen, s bár voltak olyan ellenvélemények, hogy EMNP-nek önálló jelöltlistát kellene állítani az európai parlamenti választásokra, végül konszenzusos döntés született.
A jelöltállítás kérdésköre mellett az elmúlt év tevékenységét értékelték ki a székelyudvarhelyi Művelődési Házban tartott országos választmányi ülésen. Továbbá elfogadtak három stratégiai dokumentumot a Néppárt önkormányzati képviselőinek tevékenységére és támogatására, a párt gazdasági programjára, valamint szervezetépítési stratégiájára vonatkozóan. „Az ülésen értékelésre kerültek az elmúlt időszak belföldi és külföldi eseményei, ezek összegzésére egy zárónyilatkozat született, melyben az ukrajnai feszült helyzet apropóján a Néppárt szolidaritását fejezi ki a kárpátaljai magyarokkal, és felkéri az uniós intézmények és tagállamok vezetőit, hogy a helyzet rendezésére tett próbálkozásaik során fokozott figyelmet fordítsanak a nemzeti kisebbségek védelmére” – számolt be Zakariás Zoltán, az országos választmány elnöke. A zárónyilatkozatban egyébként a romániai alkotmánymódosítási javaslatok kapcsán fejti ki aggályait az EMNP vezetősége, az április 6-ai magyar országgyűlési választások apropóján a szavazati jogukkal való élésre biztatja a külhoni magyarságot, megerősíti további együttműködését az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal, valamint március 10-ei Székely Szabadság Napja kapcsán – a román hatóságok akadálygördítési próbálkozásaink tükrében is – minél nagyobb részvételre buzdítja az erdélyi magyarokat.
Kovács Eszter
Székelyhon.ro,2014. február 23.
Tőkés: még nem született döntés a Fidesz-listán való indulásról
Tőkés László üdvözölte, hogy az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) nem indít saját listát az európai parlamenti (EP-) választáson. Az erdélyi EP-képviselő az MTI-nek vasárnap azt mondta: még nem született végleges döntés, hogy ő maga a Fidesz-KDNP listán induljon-e újabb mandátumért.
Az EMNP azt követően mondott le az EP-választásokon való részvételéről, hogy a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) – az EMNP koalíciós felkérését figyelmen kívül hagyva – szombaton önálló EP-listát tett közzé.
Tőkés László (fotó) úgy fogalmazott, hogy nagy valószínűséggel senki sem jutna be az EP-be az erdélyi magyarság köréből, ha ő önállóan indulna, vagy ha az EMNP saját listát indítana, sőt: szerinte ez a veszély így is fennáll. Mint kifejtette: az erdélyi magyar érdekképviselet kisajátítása által az RMDSZ így is azt kockáztatja, hogy nem éri el az ötszázalékos küszöböt.
„Most sem a verseny nem mozgósít, mint 2007-ben, sem az összefogás nem mozgósít, mint az történt 2009-ben” – vélekedett az EP-képviselő, arra utalva, hogy mind 2007-es függetlenként való indulása alkalmával, mind az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és az RMDSZ 2009-es Magyar Összefogása idején az erdélyi magyarságnak – 6,5 százalékos számarányát jelentősen meghaladó, 9 százalékos részvétellel – három képviselőt sikerült Brüsszelbe juttatnia.
Rámutatott: nem szabad kockáztatni az erdélyi magyarság brüsszeli jelenlétét, ezért üdvözli az EMNP választmányának döntést, és megtisztelőnek tartja, hogy kezdettől fogva ott látják a helyét az EP-ben.
A Fidesz-KDNP listán való indulásának lehetősége többször felmerült, legutóbb ezt kedden Orbán Viktor miniszterelnök is megerősítette – mondta Tőkés László. Az MTI érdeklődésére elmagyarázta: „nyílt titok”, hogy fennáll ez a lehetőség, de Orbán Viktor nem akarta befolyásolni a küszöbön álló döntéseket.
„Amint Kelemen Hunor (az RMDSZ elnöke) is nyilatkozta, semmilyen sugallat nincsen: a Fidesszel mi partneri viszonyban vagyunk. Nem diktál nekünk, hanem számba vesszük a nemzeti érdek szempontjából legjobb lehetőségeket. Emlékeztetek arra, hogy 2007-ben és 2009-ben is Orbán Viktor azt támogatta, hogy minél több magyar jusson be Erdélyből. Most sajnos az RMDSZ korszakos hibát követ el, de ez már az ő felelőssége: mi a kettős kiütés felelősségét nem vállalhatjuk” – szögezte le Tőkés László.
A Fidesz EP-listájára való felkerüléséről szólva hozzátette: további találkozók és egyeztetések szükségesek egy ilyen döntés meghozatalához.
Az EMNP országos választmánya február 22-én, szombaton úgy döntött: nem kockáztatja az erdélyi magyarság EP-képviseletét, ezért a kialakult helyzetben nem indít saját jelöltlistát a májusi EP-választásokon, ugyanakkor azt javasolta a párt védnökének, Tőkés Lászlónak, hogy fogadja el a Fidesz felkérését, és induljon a Fidesz-listán újabb brüsszeli mandátumért.
MTI
Székelyhon.ro,2014. február 23.
Tanulmányi nap Csíksomlyón
Család – Szülőföld – Erdély – Európa címmel rendeztek konferenciát február 22-én Hargita Megye Tanácsának csíksomlyói Multifunkcionális Központjában.
A XII. Tanulmányi nap az egyház társadalmi tanításáról szervezői Robert Schuman szavait választották mottóul, mely szerint „Európának érdekében áll, hogy ura legyen saját sorsának”. A budapesti Márton Áron Társaság és Hargita Megye Tanácsa által szervezett rendezvényen megnyitóbeszédet mondott Soós Károly, a Márton Áron Társaság elnöke. „A család témát azért tartottam fontosnak, mert gyakran azt halljuk, hogy a család válságban van, és fontos, hogy egy jövőkép rajzolódjon ki a számunkra” – mondta köszöntőjében a teológus.
Liviu Jitianu egyetemi adjunktus nyitó előadásában rámutatott arra, hogy napjaink divatszava lett a krízis és a válság, ezzel indokolunk meg mindent, legyen szó munkanélküliségről vagy akár alacsony minimálbérről. „A krízis-mantra beköltözött a területünkre. Nem elsősorban gazdasági válság van, hanem rendszer- és kulturális válság” – hangsúlyozta a BBTE Katolikus Teológia Karának oktatója.
A további előadásokban az erdélyi jövőképről, a magyarországi gazdaság helyzetéről, az elvándorlásról és az itthon maradásról, a család megtartó erejéről értekeztek a meghívott előadók. A záró imádságot Csató Béla csíkszentkirályi római katolikus plébános végezte.
Iochom Zsolt
Székelyhon.ro,2014. február 23.
Udvarhelyszékieket is díjaztak
Az unitárius ifjúság és más felekezetű, szabadelvűen vallásos fiatalok szervezeteként működő Országos Dávid Ferenc Ifjúsági Egylet (ODFIE) február 21–23. között közel száz részvevővel Korondon rendezte meg a 17. ODFIE versmondó és népdaléneklő versenyt. A versmondók közül a homoródszentpáli Dénes Erzsébet 2. díjat, a népdaléneklő versenyen a szintén homoródszentpáli Nagy Szilvia Csilla 3. díjat kapott. A versmondóknál különdíjban részesült a magyarandrásfalvi Nagy Sándor, a szentábrahámi Isztujka Máté és a szentegyházi Kedves Kriszta, a népdalosoknál pedig a bencédi Tamási Tivadar.
„Ez az első alkalom, hogy nem a nagyvárosi forgatagba hívlak meg titeket, hanem a székely hegyek ölére, Korondra, ahol a tyúkok is cserépedényből esznek – fogalmazott Kolozsvári Alida. – Ne félj, itt nem kell lámpalázasnak lenned. Biztonságban vagy, mert egy bölcső. Bölcsője népművészetnek, vendégszeretetnek, vidám néniknek és bácsiknak, akik mosolyogva tekintenek rád, mert a látogatókat szeretik. Daloló rigók és pacsirták köszönnek vissza a cserépvázákról, tulipánok hajolnak föléd, és árnyékukban otthon érzed magad.”
Az idei versenyre negyvenegy fiatal jelentkezett be Erdély különböző településeiről: Bencéd, Dicsőszentmárton, Homoródszentpál, Kénos, Kolozsvár, Magyarandrásfalva, Marosvásárhely, Nagyajta, Olthévíz, Pusztina, Székelyderzs, Székelykeresztúr, Székelyszentmihály, Szentábrahám, Szentegyháza, Szentgerice, Torda képviseletében, valamint a magyarországi Géberjénről. „Otthonos volt, mert első alkalommal egy faluközösség adott helyet a rendezvénynek. A Versmondó- és népdaléneklő verseny legnagyobb erénye, hogy fiatalos és vidám: a verset és a népdalt könnyed módon viszi be a fiatalok életébe” – összegezte kérdésünkre Fülöp Júlia elnök.
A megmérettetés két napját számos program egészítette ki: a pénteki Mesterek társaságában című beszélgető alkalmon vendégük volt Antal D. Csaba székelyudvarhelyi színművész és Sorbán Enikő népdalénekes. A fiatal népdalénekesek, szavalók, szárnyaikat bontogató színészek egy-egy szakmabelihez címezhették kérdéseik, választ kaphattak a felkészülésük során előforduló nehézségek megoldására. Antal Csaba vallja: „A mester nem attól mester, hogy nem követ el hibákat, hanem attól, hogy a problémákat miként kezeli: tud-e előnyt kovácsolni a hátrányból”. Végül Sorbán Enikő vezetésével a Csillagok, csillagok című népdal közös eléneklésével zárták a beszélgetéssort. Az esti táncházat Tőkés Lóránt csókfalvi unitárius lelkész vezette.
Nagy Henrietta áhítata után elkezdődött szombaton a megmérettetés. A délelőtti és délutáni versenyidőt Szász-Mihálykó Mária Bolyongás a rengetegben című kötetének bemutatója színesítette. Fellépett a Korondi Ifjúsági Néptánccsoport, és megtekintették a székelyudvarhelyi diákszínjátszó csoport, a Vitéz Lelkek Oroszlánkirály című előadását.
A gálaműsoron Ilkei Loránd népdalelőadását Fekete Hunor kísérte citerán. Hagyományaikhoz híven a gála keretében átadták a díjakat. „Az igazságosság kedvéért” a bíráló bizottság tagjait is a színpadra állították. Face Today-koncerttel zárult a verseny napja, vasárnap pedig a korondi unitárius templomban Bartha Alpár hatodik éves teológiai hallgató alkalmi szolgálatával adtak hálát a rendezvényért.
Molnár Melinda |
Székelyhon.ro,2014. február 23.
Az ukrán ellenzék nagy része egynyelvűségben érdekelt"
Csernicskó István, a beregszászi főiskola rektorhelyettese arról beszélt a Vasárnapi újságnak, hogy a mostani ukrajnai belpolitikai helyzetben, az utcai összecsapások idején a nyelvi jogok kérdésköre meglehetősen háttérbe szorul.
Románia számos európai kisebbségvédelmi egyezményt, határozatot elfogadott, a többi között a 2007-ben ratifikált Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartáját is. Ez utóbbi írja elő azt is, hogy a közkórházakban és szociális intézményekben biztosítani kell az anyanyelv használatát a kisebbségi nyelvet beszélő betegek, ellátottak számára. Mégis, az erről szóló RMDSZ-es törvénytervezetet a román törvényhozás szenátusa a héten elutasította. Ez csak egy példa a Kárpát-medencei magyar kisebbségi közösségek anyanyelvhasználatát korlátozó nemzetállami törekvések közül. A környező országok többségi társadalmai többnyire túlzó követelésnek, kiváltságnak tekintik a határon túli magyar közösségek azon követeléseit, amelyeket nemzetközi egyezmények elvileg megadnak számukra. Az erre vonatkozó uniós ajánlásokat, normákat sorra elfogadják ugyan, de annak biztos tudatában, hogy betartásuk nem kötelező, az unió szintjén ugyanis nincs átfogó kisebbségvédelmi jogi keret. Erről is szó volt a Nemzetpolitikai Kutatóintézet által szervezett Anyanyelvhasználat külhonban: a jogi lehetőségektől a megvalósításig című budapesti konferencián.
Forrás: Kossuth Rádió, Vasárnapi Újság |
hirado.hu,2014. február 24.
Az EMNP támogatja a Székely szabadság napját
Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) részvételre buzdítja híveit a magyarországi országgyűlési választásokon és a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) által március tizedikére meghirdetett Székely szabadság napján – közölte Zakariás Zoltán, az EMNP országos választmányának elnöke vasárnap a testület Székelyudvarhelyen elfogadott határozatait ismertetve.
Az EMNP aggodalmát fejezi ki amiatt, hogy a román hatóságok akadályokat próbálnak gördíteni a marosvásárhelyi rendezvény útjába. Zakariás rámutatott, az is aggodalomra ad okot, hogy a tervezett alkotmánymódosítás előkészítése során a romániai nemzeti közösségeket érintő javaslatok elbuktak. Ez szerinte annak a jele, hogy a homogén nemzetállami koncepció áthatja a román politikai akaratot.
Az EMNP szerint új alkotmányra és új szövetségre van szükség a közösség és politikai képviselői, valamint az erdélyi magyar politikai szereplők között egyaránt. Elmondta, az EMNP attól tart, hogy az RMDSZ titkos tárgyalásokat folytat a kormányra kerülés érdekében, és ennek áldozatul eshet bármiféle autonómia támogatása.
Az ukrajnai helyzetre reagálva az EMNP szolidaritását fejezte ki a kárpátaljai magyarokkal, és felkérte a nemzetközi intézményeket, hogy fokozott figyelmet fordítsanak a nemzeti kisebbségek védelmére. Az EMNP országos választmánya kiértékelte az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanáccsal (EMNT) való eddigi együttműködést, és a jövőre nézve megerősítette az EMNT-vel kötött stratégiai partnerséget.
Erdély.ma,