udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
7305
találat
lapozás: 1-30 ... 961-990 | 991-1020 | 1021-1050 ... 7291-7305
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2015. február 21.
Lucian Boia: Miért más Románia? (A Koinónia Kiadó könyvajánlója)
Lucian Boia történelmi esszéje, melyből a Háromszék is közöl részleteket, eredetileg románul jelent meg a Humanitas Kiadónál, egy év alatt egy bővített kiadást és negyvenezer eladott példányt ért meg. A kötet a román nemzet moralitástörténet dilemmáiról szól.
Mitől és miért lett más Románia? A számtalan vitát gerjesztő kötet több, mint eszmefuttatás, kiáltó szó egy útvesztett országért. Stefano Bottoni történész szerint Boia könyve a román társadalom torzulásait elemzi, és önvizsgálatra készteti egyre népesebb olvasótáborát. A kötet, melyet Rostás-Péter István fordításában olvashatunk, nagyon jól tükrözi a szakmaiság és az ésszerűség találkozását. Az igényesség, mellyel a könyvben találkozunk, túlmutat a tudományosságon, kerüli a szakszavakat, a túl sok adatot, diákoknak, fiatalabb olvasóknak is emészthető és érdekes olvasmány. Lucian Boia, aki jelenleg az egyik legismertebb román történész, sokféleképpen értelmezi a másságot. Gondolkodóba ejt, újabb szempontokat világít meg. Másként tárgyalja például a kommunista rendszer által uralt történelemszemléletet. Arra is rávilágít, hogy Románia – fejlődéstörténeti szempontból – egyedi helyzetben van, hiszen megkésett folyamatokról és sokféle ellentmondásról beszélhetünk, valamint egy olyan társadalomról, amelyben az elit réteg sajátos módon reagál a különböző történelmi helyzetekre. A kötet mintegy kétezer évet ölel át, váltja az idősíkokat úgy, hogy közben megőrzi az érvelés logikáját, a kronológiát. Felszámolja a történelemszemléleti mítoszokat, és lehetőséget nyújt a román társadalom számára, hogy újraértelmezhesse önmagát. A Koinónia Kiadónál megjelent magyar nyelvű fordítás, immár második kiadásban, azért is vonzó, mert a magyar közösség kedveli az újfajta történelemszemléletet. A szerző kötetei közül – szintén a Koinónia Kiadó gondozásában megjelent – A Nyugat hanyatlása című kötet hasonló műfajú és megközelítésű, a nyugati civilizáció felbomlásának folyamatát kutatja, értelmezi. Ismerkedjenek meg Lucian Boia írásaival, melyek kérdőre vonják a történelemszemléleti mítoszokat, elgondolkodtatnak és új szemléletmódot nyújtanak. A Miért más Románia? megrendelhető a www.konyvter.ro internetes oldalon vagy a 0753 459 413-as telefonszámon.
Sajó Enikő
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2015. február 21.
Vida Árpád – 100
Ma 100 éve, hogy Marosvásárhely egykori nagy tehetsége, Vida Árpád festőművész 31 esztendős korában a budakeszi szanatóriumban elhunyt. Az ottani temetőben helyezték örök nyugalomra. Két esztendő múltával a székesfőváros díszsírhelyet adományozott számára a Kerepesi úti (ma Fiumei út) nemzeti sírkertben, hívei oda költöztették hamvait. 2012 őszén a vásárhelyi Soós Árpád kezdeményezésére lelkes művészetkedvelők felújították, emlékművel jelölték meg a festő pihenőhelyét. A felújítás, emlékműállítás fejleményeit lapunkban nyomon követtük, olvasóink emlékezhetnek rá. Az életművet, a fiatalon eltávozott művész egyéniségét egy rövidesen megjelenő kötet teszi majd még hozzáférhetőbbé. Úgy lett volna a legméltóbb, ha az album éppen a centenárium napján kerülhetett volna az érdeklődőkhöz, de ha kissé megkésve is, a legfontosabb, hogy napvilágot lát egy átfogó katalógus, amelyben jó minőségben elérhetőek lesznek Vida alkotásai.
A festőről többször írt M. Kiss Pál művészettörténész, a marosvásárhelyi Református Kollégium hajdani tanára. Az egyik hosszú évtizedekkel ezelőtt, még a II. világháború előtt a Református Ifjúság kiadásában megjelent kis füzete A közművelődési ház képtárának magyar értékei címmel mutatja be a Kultúrpalota képtárának Bernády- gyűjteményét. A galéria kollekciójába Vida-festmény is bekerült. Íme, hogyan tömörítette néhány sorba a rá vonatkozó tudnivalókat a 2001-ben, 90 éves korában elhunyt művészeti író.
"Vida Árpád (1884-1915): Meteor-szerű feltűnés Vida Árpád művészi pályája, mindössze 31 évet élt, ez az idő elegendő volt azonban arra, hogy aranybetűkkel írja be nevét Marosvásárhely művészeti életébe. Kultúrházi képcsarnokunk egyik legdrágább gyöngye a »szülővárosomnak a szüleim képe«. A szűk kis szülői hajlék belsejébe vezet ez a pompás vízfestmény, ahol anyját és apját látjuk szobai és mégis színben gazdag megvilágításban, ahogy fiuk egyik képében gyönyörködnek. Öreg édesanyja arca alig színezett, bronzzá fakult sárga ruhába öltözve ül, mögötte édesapja tipikus csizmadia- mester, magyaros zsinóros öltözetben. Olyan érett művészet el adja ezt a jelenetet, hogy azt sem tudjuk, mit csodáljunk inkább: a kitűnő jellemfestést, vagy a Whistlerre emlékeztető színhatásokat. Bizony nagy utat tett meg a mi Vidánk a kis vásárhelyi mester hajlékától a budapesti, bécsi, római megállókig. Kiváló tanára és lelkesítője, Gulyás Károly írja róla, hogy érezte, de sohasem éreztette nagy elhivatottságát, művészi öntudatában nem hódolt be soha egyik pillanatnyi hatású, modern felfogásnak sem, haladt biztosan az önmaga-vágta ösvényen, mert tudta, hogy így jut el a művészet egyetlen igazához, az örökszép diadalához."
Népújság (Marosvásárhely)2015. február 21.
Beszélgetés Homolka Ervinnel és Khell Leventével
Mérföldkőnél a közösségépítő sikerkovácsok
Ha figyelmesebben megnéztük az idei megabál, azaz Aradi Farsangi Magyar Bál meghívóit, külső szemlélő számára talán érthetetlen adatokat lehetett felfedezni rajtuk. A jobb felső sarkában 142 LeEr, míg középen 1991–2015, XXV. (10.) adatok voltak feltüntetve. A jelzettek tisztázása érdekében megkerestük a két szervezőt, Homolka Ervint és Khell Leventét.
– Az évszámokból úgy tűnik, ezúttal a 25. Magyar Bált szervezték meg együtt. Ki volt az ötletgazda?
– Nem volt szükség ötletre, hiszen az magától adódott, ugyanis ki akartuk használni a lehetőséget, miszerint a rendszerváltás után szabad volt bálokat szervezni – kezdi Homolka Ervin. Természetesen a két szomszédos RMDSZ szervezet, az arad-gáji és az arad-ségai szervezte, amelyeknek mi voltunk az elnökei – kapcsolódott a beszélgetésbe Khell Levente is. Tulajdonképpen abból az ötletből indult ki a kezdeményezés, hogyan lehetne a két kerületben lakó magyarokat egy mulatós társaságba összehozni.Összeültünk, megvitattuk és a volt UTA munkás-éttermében megszerveztük. Mivel jól sikerült, a többi rendezvény már hozta egymást. A nagy érdeklődés miatt a nagyterem szűkösnek bizonyult, ezért átköltöztünk az Ursului utcában lévő Vagongyár munkás-éttermébe. Az időközben beindult privatizálások, vagyis a tulajdonosváltás miatt egyre szűkültek a terembérlési lehetőségek…
– Ezzel együtt, tudtommal, soha nem volt szükség az újságban népszerűsíteni egy-egy szüreti vagy farsangi bált, mert kialakult egy összetartó közönség, amely a baráti körével megtöltötte a termet. Így volt-e?
– Természetesen, az egész mulatós csapat egy nagy baráti társasággá alakult, melynek tagjai jól érezték magukat a rendezvényeinken, ezért visszajáróknak számítottak. Vannak állandó szervezőink, akik akár 30-80 belépőjegyet is lefoglalnak a baráti társaságuk számára.
– Kezdetben hányan mulattak egy-egy bálon?
– Az UTA étkezdéjében 220 ember fért el, az Ursului utcai étkezde nagytermében már mintegy 250-en mulathattunk.
– Kinek támadt az úgynevezett megabálnak az ötlete?
– 13 évvel ezelőtt jött Bognár Levente az ötlettel: ha már ilyen olajozottan működik a bálozás, meg aztán sokan azért panaszkodnak, hogy nem jutott nekik meghívó, hát terjesszük ki egy akkora mulatságra, hogy az aradi magyarság jelentős része is eljöhessen. Ehhez viszont hatalmas terem kellett, először a sportcsarnokra gondoltunk. A szervező csapat egyes tagjai viszont úgy vélekedtek: nem lehet ilyen sok embert összegyűjteni, ezért első évben elmaradt a megabál. A következő évben is felmerült az ötlet, méghozzá az akkor elkészült Arad-Expo termében, de attól tartottunk, hogy a várostól elég messze lévő helyre nem jönnek el az emberek, ezért akkor sem mertünk belevágni. Harmadik évben viszont eldöntöttük: nem érdekel, hányan jönnek el, ha a gatyánk rámegy is, de megpróbáljuk. Természetesen nem volt annyira veszélyes, hiszen a nagyjából 250 fős csapatra biztosan számítani lehetett. Ezen kívül egy nagyjából 100 fős csapat, helyszűke miatt, rendszeresen kimaradt a buliból, tehát akkor rájuk is számítottunk. Ezelőtt 10 évvel tehát meghirdettük az első megabált, amelynek a sztárvendége Kós János táncdalénekes volt, aki emlékezetes előadást tartott, a közönség remekül szórakozott. Vagyis kedvet kapott a folytatáshoz.
– Azóta Arad Város Tanácsa rendszeresen támogatja a megabált?
– Nem, csupán az utóbbi 3 évben. Azóta, mióta az Erzsébet és Katalin bállal együtt az RMDSZ az Aradi Farsangi Magyar Bált is felvette a hagyományos kulturális programjai közé, a város kulturális alapjából támogatja a rendezvényt.
Tervezni, szervezni csak egyetértésben
– 25 év házasságból is sok, ráadásul egy akkora méretű rendezvény, mint egy-egy bál megszervezése, sok vesződséggel, feszültséggel is jár. Ennek során nem vesztek még össze? Hogy lehet ilyen hosszú ideig, békességben megszervezni egy-egy nagy eseményt?
– Megmondom én – veszi újra át a szót Homolka Ervin –, amikor először szerveztük, 5-5 tagot számláló küldöttség ült össze a szervezési kérdéseket megvitatni Arad-Ségából, illetve Arad-Gájból. Ez viszont 10 embert, ugyanannyi véleményt jelentett, ezért sokat vitatkoztunk. Éppen ezért húzódott három évig a megabál megszervezése is, hiszen mindig kerültek olyanok, akik azt állították: ezt vagy azt nem lehet kivitelezni. A szervezés gördülékenysége végett úgy döntöttünk: ketten vállaljuk. Ez egyben azt is jelenti, elosztottuk magunk között a szervezési feladatokat, egymás munkájába nem igazán szólunk bele.
– Ha nem titok, kinek mi a dolga a szervezésben?
– Eddig Ervin foglalkozott a művészekkel, a sztárvendégekkel való kapcsolattartással, a meghívókkal, a zenekarok lekötésével – veszi vissza a szót Khell Levente –, én viszont a program levezetésével, a forgatókönyv elkészítésével foglakoztam, amit mindig megbeszéltünk.
– Ezek szerint jó barátságban is vannak. Rendszeresen leülnek egy-egy pohár melletti beszélgetésre is?
– Ritkán van alkalmunk a kötetlen beszélgetésre, vagyis, hogy ne tervezzünk valami összejövetelt. A mostani nem véletlenül a 142. közös rendezvényünk, amit a meghívó felső sarkában rögzített, 142 LeEr felirat is jelképez. Kiszámoltuk, hogy a közösen szerevezett 142 rendezvényünkön több mint 43 ezer ember vett részt. Mert a bálokon túlmenően, a mi ötletünk volt a Kaszojális, amit átvett az AMISZ; az Aradi Magyar Majális első két programját is mi szerveztük a váralján; ugyanígy a Szent István-napot is évekig a Lido Vendéglőben szerveztük; ezen kívül, mintegy 10 Székelytalálkozót; több anyák-napi ünnepséget szerveztünk; voltak közös színházlátogatásaink; az UTA étteremben szerveztük meg a rendszerváltás utáni években a Nagymama és a Fekete macska előadásait. Minden október 6-a előtti hét végén kirándulást szervezünk az Arad megyei VI. osztályos diákok számára, akikkel végigjárjuk a szőlősi malom környékét, ahol a fegyverletétel lezajlott, illetve felkeressük a Bohus-kastélyt, ahol a tárgyalások folytak.
– Meddig kívánják még szervezni a megabálokat?
– Részemről az idei nagyon az utolsónak tűnik – jegyzi meg félig tréfásan Homolka Ervin. Az a gond, hogy idősödünk, de az emberek is változnak, meg aztán sok a munka is vele. Csak rá kell nézni Leventére, mennyire sántít a sok munkától…
– Azzal együtt Kukoriként nagyon könnyen felugrott Kotkodára, tojózni…
– Muszáj volt, mert az volt az előadásunk legjobb poénja. Éppen ezért el is próbáltuk néhányszor – fűzi hozzá nevetve Khell Levente. Bárhogy is nézzük, eljárt fölöttünk is az idő, a jelenlegi egy szép, kerek évforduló minden szempontból, ezért meglehet, most kellene abbahagyni. Természetesen nem ültünk le meghozni e döntést, de talán az is benne van a levegőben, hogy most, ilyen gazdag közösségépítő munka után kellene abbahagynunk. Mivel e 25 évi, közös munkával szervezett 142 rendezvényünkön soha, egyetlen vendégünkkel nem voltak fegyelmi gondok, soha nem történt rendbontás vagy botrány, ezúttal is szeretnénk a több mint 43 ezer embernek köszönetet mondani, amiért igényelték az anyanyelvű kultúránkat, megtisztelték a rendezvényeinket, intelligens emberek módjára, igazodtak a közösségi normákhoz. Ugyanakkor megköszönjük a rendezvény támogatóinak is, amiért mindig mellettünk álltak. Külön köszönet jár Bognár Levente aradi alpolgármesternek, megyei RMDSZ elnöknek a mindenkori támogatásért. Velük, értük dolgozni felemelő érzés volt. Ha netalán mi abbahagyjuk, reméljük, mindenképp kerül, aki folytatja, hiszen ezt nem lehet, nem szabad abbahagyni…
– Köszönöm szépen a beszélgetést, egyben az említett több mint 43 ezer ember nevében is megköszönöm az állhatatosságot, a kitartást, amivel 25 éven keresztül szervezőkként, mókamesterekként minden tőlük telhetőt megtettek az aradi magyarság szórakoztatásáért. További sok, sikeres, együtt szervezendő közösségépítő programot kívánok, ami egyben azt is feltételezi: mégsem hagyják abba.
– Köszönjük szépen a jókívánságokat, de még meggondoljuk…
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)2015. február 21.
Ficzay Dénes-emlékkiállítás
Március 2-án, hétfőn 18 órakor Aradon a Csiky Gergely Főgimnázium dísztermében emlékkiállítás nyílik Ficzay Dénes halálának 30. évfordulója alkalmából, amelyen nyilvánosságra eddig nem került dokumentumok, fotók is bemutatásra kerülnek.
A kiállítást az aradi Qult-Ar Egyesület és a Csiky Gergely Főgimnázium szervezi.
Szeretettel várunk minden volt barátot, tanítványt: idézzük fel együtt a Tanár Úr emlékét, a vele kapcsolatos történeteket.
Az alkalomra jelenik meg számozott kiadásban a Ficzay Dénes Emlékalbum, valamint Ficzay Dénesnek a Kölcsey Egyesület Fecskés Könyvek sorozatában eddig megjelent munkáinak digitalizált változata.
Nyugati Jelen (Arad)2015. február 21.
Tisztújító közgyűlés a Kölcsey Egyesületnél
Fokozni a kultúra- és értékmentés hatékonyságát
Február 19-én délután a Csiky Gergely Főgimnázium Tóth Árpád termében került sor az Aradi Kölcsey Egyesület tisztújítással egybekötött közgyűlésére. Fekete Károly alelnök köszöntötte az egybegyűlteket, s a napirend ismertetését követően felkérte évi beszámolójának a megtartására Jankó András elnököt.
Az elnök felsorolta az elmúlt évben az Egyesület által szervezett eseményeket, amelyeket a keddi lapszámban vele közölt interjúban közzétettünk. Tevékenységi beszámolója végén köszönetet mondott az elnökség tagjainak a munkáért, a közönségnek a részvételért, a tagok, valamint az adományozók anyagi támogatásokért.
Az idei tervekről elmondta: kétnyelvű könyvet szándékoznak kiadni az aradi várról, a Kölcsey Egyesület történetét, illetve a Krenner Miklós írásait románul kívánják megjelentetni. Említette az aradi várral kapcsolatos konferencia megszervezését, a minorita kultúrház használati jogának a megszerzését, a Havi Szemle átszervezését, a diákszínpad működtetését, kiállítások, kórustalálkozó megszervezését, a tervek közt szerepelnek a műemlékvédelem, a városnéző séták, az előadások meghívottjai, az Egyesület alapszabályzata, a székhelyhiány kérdései is. Az érintett témák megvitatása a közgyűlésre vár – zárta beszámolóját Jankó András elnök.
Berecz Gábor titkár értékelőjében elmondta: az Egyesületnek 152 tagja van, ami 50%-os növekedés 2011-hez viszonyítva. A tagok 10-11%-a külföldi. 3 éve jól működik a tagok által önként felajánlott, 100-100 lejes évi támogatás, amiből biztosítani tudták a Havi Szemlének a kéthavonta történő megjelenését. Annak azonban a tartalmát át kellene dolgozni, hogy elkerüljék a Szövétnekkel való átfedéseket. A Havi Szemlében az Egyesület jelenlegi életét próbálják tükrözni. Zárszavában köszönetet mondott a Havi Szemle munkatársainak, illetve a tagok anyagi és erkölcsi támogatásáért.
Fekete Károly pénzügyi beszámolójából kiderült: az Egyesület tavaly összesen 55 728 lej támogatást kapott programjaihoz. Ebből 23 683 lej adományokból származik, közülük ki kell emelni Böszörményi Zoltán hathatós támogatását. Ugyanakkor az Aradi Polgármesteri Hivatal is 25 700 lejjel támogatta négy nagy szabású rendezvényüket, de a személyi jövedelemadók 2%-ából is begyűlt 838 lej. A 100 lejes évi felajánlások azonban kifulladófélben vannak, hiszen a 152 tag közül tavaly csupán 50-en fizették be. Ugyanakkor dicséretes a tény, miszerint az Egyesület költségvetése, egyben a tevékenysége is az utóbbi 7 évben megsokszorozódott. Mivel az Egyesület az Arad Európa Kulturális Fővárosa 2021 Egyesületnek is a tagja, nagy lehetőségeket lát a vár civil hasznosításában való közreműködésre.
Bognár Levente RMDSZ megyei elnök kifejtette: az Egyesület igen aktív évet tudhat maga mögött, ami nagyon sok munkát feltételez. A komoly eredmények azonban csakis pályázati támogatásokkal érhetők el. Örömének adott hangot, amiért a vezetőség nemcsak sikeres pályázatokat írt, hanem azokat sikeresen le is bonyolította a programjai megvalósításához. Az Egyesület által a városban kialakított igen pozitív kép nemcsak a magyar, hanem a többségi közönséget is vonzotta, a hozadékát azok is érezték. Ez nagyon fontos az Egyesület, illetve a magyar közösség kulturális életének a számontartásakor. Az egyesületnek igen komoly, ha Aradon nem a legkomolyabb múltja van a kultúra- és értékmentésben, amiért ezúton is köszönetet mondott, további sok sikert kívánt a folytatáshoz, majd távozott.
Új felállásban, hatékonyabban
A beszámolók jóváhagyása után Jankó András elnök egy csokor virággal kedveskedett Vágási Mártának, amiért folyamatosan dolgozott az Egyesületért. Az Egyesület jövőbeli szervezeti átalakítására vonatkozó ismertetője után indult vitában Reicher Éva, Jámbor Ilona, Erdélyi István, Puskel Péter és Márkus János fejtették ki építő jellegű véleményeiket.
A felvázolt új szerkezeti felépítés szerint megtartott tisztújítás során az Egyesület új vezetőtanácsa 9 tagból áll: Jankó András elnök, Juhász Béla, Hadnagy Dénes és Fekete Károly alelnök, Berecz Gábor főtitkár, Márkus János titkár, Nagy Gabriella pénztáros, Oláh Gabriella és Erdélyi István vezetőségi tag megbízást kapott. Minden vezetőtanács tag egy-egy szakbizottságot fog vezetni. Az alapszabályzat-előkészítő, könyvkiadás és pályázatok szakbizottságát Jankó András vezeti. A segítésére felkérik Matekovits Mihályt, aki a kórustalálkozókat, illetve a minoritákkal való kapcsolattartást irányítaná, de szükség van jogászra is, hiszen módosításra vár az alapszabály, de székházra is szükség lenne. A tagnyilvántartás, közművelődés és a Havi Szemle kiadása Berecz Gábor és Márkus János feladata, de az előadások miatt szükség lenne egy magyartanárra is. A művészet és művészettörténet szakbizottságot Fekete Károly vezeti, Siska-Szabó Hajnalka, Ódry Mária és Vasile Andrei támogatásával. A helytörténet, történelem szakbizottságért Erdélyi István felel, Komádi Sándor és Jámbor Ilona közreműködésével. Az ifjúság és a diákszínpad témakörért Juhász Béla felel, akit Szomorú László és felesége, Mária, valamint Gál Zoltán segít. A szórvány, oktatás és média szakbizottságért Hadnagy Dénes felel, akit Bálint Enikő és egy újságíró segít. A szervezési és pénzügyi kérdésekért Nagy Gabriella pénztáros felel, Oláh Gabriella és Vágási Márta támogatásával.
A közgyűlés szeretetvendégséggel, kellemes beszélgetéssel zárult, amelyen a régi-új vezetőségi tagok, a támogatók és a közönség tagjai tovább tervezték az elhangzott elképzeléseket, hogy a komoly tiszteletet kiérdemelt Egyesület kultúra- és értékmentő, jövőépítő hatékonyságát közösen megtarthassák, ha lehet, tovább fokozzák.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)2015. február 21.
Albert Annamária kapja idén a Lya Hubic-díjat
Albert Annamária nyugalmazott operaénekes, a Kolozsvári Magyar Opera örökös tagja veszi át ma este a XX. Operabálon a Lya Hubic-díjat.
A kolozsvári Román Opera volt szólistája, Lya Hubic a Bihar megyei Hegyközpályiban (Paleu) született 1911-ben, és 2006-ban hunyt el Kolozsváron. 1931-1936 között a kolozsvári zeneakadémia ének szakos növendéke volt, majd a Román Opera szólistája lett, ahol főleg a Traviata (Verdi Traviata című operája) és Musette (Puccini Bohémélet című operájában) szerepében nyújtott emlékezetes alakítást. Albert Annamária személyesen is ismerte Lya Hubic operaénekest.
N.-H. D.
Szabadság (Kolozsvár)2015. február 21.
MEETing: megalakul a gyakorló építőmérnökök társasága
A MEETing – Erdélyi Magyar Építőmérnök Társaság bemutatkozó estjén vehettek részt az érdeklődők a Minerva-ház Cs. Gyimesi Éva termében február 17-én, kedden szervezett szakmai találkozón, amelyen az alapító tagok bővebb információval kívántak szolgálni a frissen alakult társaság célkitűzéseiről, programjairól, megalakulásuk szükségességéről.
(dézsi)
Szabadság (Kolozsvár)2015. február 21.
Családi kör – Házasság heti családi nap mindenféle magyarokkal az Országházban
Nyolcszázadmagammal – a Kárpát-medence minden tájáról érkezett magyar családokkal együtt – volt szerencsém életemben először belépni a budapesti parlamentbe a Házasság Hete zárórendezvényén.
Több volt ez szabályos országház-látogatásnál: gyerek- és felnőttprogramokkal mintegy négy órán át belakhattuk a méltóságteljes pompájában is otthonos épületet.
KEREKES EDIT
Szabadság (Kolozsvár)2015. február 21.
Kelemen: oktatási kérdésekben folyamatosan tárgyalunk a kormánnyal
„Fontos tanulsága az elmúlt időszaknak az, hogy nem csak kormányon, de ellenzékben is fenntartsuk a folyamatos párbeszédet azokkal a döntéshozókkal, akik közösségünk jelentős problémáinak megoldásában segíthetnek. Ennek jegyében egyeztettünk nem rég az oktatásügyi miniszterrel az anyanyelvű iskolahálózatról, a beiskolázás és tankönyv-ellátás helyzetéről, az iskolaigazgatókat és aligazgatókat, megyei tanfelügyelőket érintő kérdéséről” – tájékoztatta pénteken Kelemen Hunor az RMDSZ Beszterce megyei szervezetének tagjait.
A miniszterrel való tárgyaláson a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem gyógyszerészképzés is felvetették és körvonalazódik a megoldás a magyar nyelvű szakképzésre vonatkozóan – tette hozzá a szövetségi elnök a besztercei Megyei Képviselők Tanácsának ülésén.
„Fontos tanulsága az elmúlt időszaknak az, hogy nem csak kormányon, de ellenzékben is fenntartsuk a folyamatos párbeszédet azokkal a döntéshozókkal, akik közösségünk jelentős problémáinak megoldásában segíthetnek. Ennek jegyében egyeztettünk nem rég az oktatásügyi miniszterrel az anyanyelvű iskolahálózatról, a beiskolázás és tankönyv-ellátás helyzetéről, az iskolaigazgatókat és aligazgatókat, megyei tanfelügyelőket érintő kérdéséről” – tájékoztatta pénteken Kelemen Hunor az RMDSZ Beszterce megyei szervezetének tagjait.
A miniszterrel való tárgyaláson a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem gyógyszerészképzés is felvetették és körvonalazódik a megoldás a magyar nyelvű szakképzésre vonatkozóan – tette hozzá a szövetségi elnök a besztercei Megyei Képviselők Tanácsának ülésén.
Kelemen Hunor szerint az RMDSZ elmúlt 25 évének elemzésekor az is egyértelmű: a magyar közösség nem térhet vissza oda, ahonnan azokba a kezdeti időkben elindult. Az érdekvédelem következő időszakában pedig a jövőkép megfogalmazásának, a fiatalok szükségleteire való megfelelő válaszok megtalálásának kell elsődleges helyen állniuk.
„Közösségünk azért támogatta az elmúlt két és fél évtizedben a politikai egység megőrzését, mert nem szeretne visszatérni a bizonytalan múltba. Bízom abban, hogy polgármestereink és alpolgármestereink, a történelmi egyházak és civil szervezetek, az ifjúsági és nőszervezet, a kulturális és oktatási szervezetek segítségével továbbra is el tudjuk látni közösségépítő feladatainkat, ugyanakkor köszönetet mondok az eddig végzett munkájukért” – fogalmazott a szövetségi elnök, és hozzátette: a Beszterce-Naszód megyei magyar nyelvű oktatás kérdését folyamatosan napirenden tartja a Szövetség, hiszen a következő időszakban a szórványbeli tanintézmények hatékony működtetésére jövőbe tekintő megoldásokat keres az RMDSZ oktatási főosztálya. „Az ország a folyamatos változások időszakában van, de reméljük, hogy mielőbb stabilizálódik a helyzet és az igazán fontos dolgok is napirendre kerülnek. Tevékenységünkkel mi továbbra is azt szeretnénk egyértelművé tenni, hogy lehet ránk számítani az oktatási kérdések mellett minden olyan téren, amely közvetlenül érinti közösségünket: a munkahelyteremtés és egészségügy, az infrastrukturális és vidékfejlesztési stratégiák tekintetében” – szögezte le Kelemen Hunor Besztercén.
A megye magyar vállalkozóinak szorosabb együttműködését szeretné elősegíteni az RMDSZ Beszterce megyei szervezete, ugyanakkor ősztől tervezik az iskolatáska-program folytatást is, amely révén a magyar osztályba iratkozó gyermekek iskolatáskát kapnak – erről számolt be Décsei Attila, az RMDSZ megyei szervezetének elnöke. Tájékoztatójában azt is elmondta: a múlt évben is RMDSZ-különdíjjal jutalmaztak magyar középiskolás diákokat, és a szervezet támogatja egy önálló magyar nyelvű tanintézmény létrehozását a közeljövőben. A hiteles turisztikai tájékoztatás érdekében ugyanakkor magyar műemlékeket tartalmazó kiadvány publikálását is tervezik. A megyei képviselők tanácsának soros ülésén megvitatták a települések oktatási kérdéseit, és felmerült továbbá egy tájház létesítésének gondolata is, amely a megye magyar közösségének kulturális értékeit mutatná be.
maszol.ro2015. február 21.
Meghalt a bukaresti magyarság kiemelkedő alakja, Czédly József
Életének 88. évében pénteken Bukarestben elhunyt Czédly József. A közgazdász, szerkesztő a maszol.ro-nak és a 7hatar.ro-nak is munkatársa volt.
Czédly József Aradon született 1926. június 7-én, ahol dédapja, Tiszti Lajos az Alföld című újság szerkesztőjeként indította el azt a közadakozásra buzdító felhívást, amelynek eredményeként felállították a sok viszontagságot átélt Szabadság-szobrot – írta szombaton róla a 7hatar.ro.
A kolozsvári Bolyai Tudományegyetem diplomázott, 1948–50 között a Romániai Magyar Népi Szövetség osztályvezetője volt, 1950-ben viszont kényszermunkára vitték a Duna–Fekete-tenger csatornához, ahonnan 1953-ban szabadult – emiatt, saját vallomása szerint 1990-ig persona non gratának számított a romániai magyar sajtóban. 1953-ban a Medgyesi Építési Vállalathoz került, majd 1954-től a romániai fordulatig a Földművelésügyi Minisztérium Talajjavítási Főosztályának munkatársaként dolgozott, többek között ő irányította az Olt felső szakaszának a mederszabályozási tervét és kivitelezését.
Életpályája és áldásos közösségi munkássága végeztével megrendülve hajtunk fejet Czédly József közgazdász, szerkesztő, a hazai jogszabályok avatott ismerője előtt, aki 88 éves korában február 20-án távozott az öröklétbe. Kitartó, igényes szakértői tevékenységének egy időszakát az RMDSZ gazdasági tanácsosaként fejtette ki, 1997-ben – máig példátlan módon – Románia fővárosának magyar alprefektusa volt. Igényessége, munkabírása, több évtizedes fáradhatatlan közösségégi szolgálata példaértékű mindnyájunk számára. Kegyelettel hajtunk fejet mértékadó életpályája előtt!
Áldott legyen az emléke!
KELEMEN HUNOR
szövetségi elnök
1991-es nyugdíjazását követően is az RMDSZ gazdasági tanácsosaként tevékenykedett, 1997-ben Bukarest alprefektusává nevezték ki. A Román Akadémia gondozásában több tanulmánya is megjelent, szerkesztője volt ugyanakkor a Bukaresti Magyar Rádió gazdasági ismertetőjének, és munkatársa a székelyudvarhelyi Pulzus című gazdasági szaklapnak.
Czédly József a halála előtti napon, csütörtökön még dolgozott. A reggeli órákban küldte át utolsó írását a Törvénytár rovatba a maszol.ro szerkesztőségének. Segítségével portálunk olvasói értesülhettek a legfontosabb közérdekű törvénymódosulásokról és az új jogszabályokról. Ismertetőit ritka alapossággal és közérthetően fogalmazta meg. Csodáltuk a korát meghazudtoló dolgozni akarását, a tisztánlátását és a lelkiismeretességét. Nyugodj békében, Jóska bácsi.
1993-ban az ő javaslatára hozták létre a Romániai Magyar Szóban a Törvénytár című mellékletet, amelyet a lap jogutódjaiban, az Új Magyar Szóban, illetve a maszol.ro portálon halála napjáig szerkesztett. Gazdasági szakemberként az Új Magyar Szó 2005-ös újraindításában is aktív szerepet vállalt, a lap gazdasági aligazgatójaként naponta szembesült azzal, milyen gyötrődéssel jár ma Romániában magyar nyelvű sajtót fenntartani.
Czédly József halála napján, pénteken még dolgozott. A reggeli órákban küldte át utolsó írását a Törvénytár rovatba a maszol.ro szerkesztőségének. Segítségével portálunk olvasói értesülhettek a legfontosabb közérdekű törvénymódosulásokról és az új jogszabályokról. Ismertetőit ritka alapossággal és közérthetően fogalmazta meg. Csodáltuk a korát meghazudtoló dolgozni akarását, a tisztánlátását és a lelkiismeretességét. Nyugodj békében, Jóska bácsi.
maszol.ro2015. február 21.
Ágoston Hugó: A jótanácsok kincstárnoka
Induljunk ki a mából, a jelenből – amely számára immár múlt. Két bejegyzése maszol.ro-on megjelent cikkekhez.
„Büszke vagyok rá, hogy Venczel József tanítványa lehettem. Az általa vezetett Statisztikai Tanszéken diplomáztam Kolozsvári életszínvonal című szakdolgozatommal. Elnyertem elismerését, és ennek eredményeképp meghívott az egyetem elvégzése után, legyek a katedra munkatársa. Megköszöntem bizalmát, de más utat választottam, nem tudtam jól románul, és mivel ezt szükségesnek tartottam, Bukarest felé vezetett utam. Most sem tudom, jó választás volt-e ez. Megúsztam börtönbüntetés nélkül, ami biztosan várt volna reám Venczel József munkatársaként, volt Bolyai Diákszövetségi elnökként. "Csak" a Duna–Fekete-tenger csatorna építője lettem, akaratomon kívül, három és fél éven keresztül. Most, az életutam végén, állítom, életem minden szakában, akárhol és akármilyen tisztségben tevékenykedtem, biztos alapot adott a Bolyai Egyetem és annak kíváló tanárai, akik közül kimagaslodott Venczel József. Czédly József”
„Gratulálok Gyula. [Dávid Gyulát az 1956-os magyar szabadságharc évfordulóján 2013-ban tüntették ki a Magyar Érdemrend Középkeresztjével.] Távolról figyelem munkásságodat, és szívből örülök, hogy most is ugyanazzal a fiatalos lelkedéssel végzed a dolgodat, mint akkor tetted, amikor egyetemistaként együtt voltunk a barikádon. Nem találkoztunk kényszer-lakhelyeinken, én a Csatornánál, Te máshol, de sorsunk akkor is nagyon hasonló volt. Adja Isten, hogy még sokáig hallhassak és olvashassak Rólad. Szeretettel ölel, Czédly Jóska”
Büszkék vagyunk rá, hogy Czédly Józsefnek kollégái lehettünk. Elsősorban: nagyon sok mindenért hálával tartozunk neki. Maga volt a tudás, a pontosság, a lelkiismeret, a jóérzés. A szeretetreméltóság. A segítőkészség. Ritkán nem volt jótanácsa, számunkra kilátástalan helyzetekben találta meg a kiutat, a megoldást. Élete pedig maga volt a kaland. Aminek egyik rendszerváltás utáni mozzanataként még alprefektusa is volt a román fővárosnak!
Olvasom a Wikipédián, a Czédly névre keresve: „Czédly Károly (Arad, 1899. júl. 24. – 1954. márc. 19., Arad) – közíró, műfordító. A gimnáziumot szülővárosában végezte, 1920-ban szerzett jogi doktorátust Budapesten. Előbb bankban, majd az aradi cukorgyárban tisztviselő. Közgazdasági cikkei és tudományos fordításai az aradi Vasárnapban jelentek meg. Lefordította Carlo Collodi Pinocchio c. gyermektörténetét (Fajankó, a fából faragott Paprikajancsi tanulságos és vidám históriája, Arad, 1928); több előadást tartott a Kölcsey Egyesületben.” A szócikk megegyezik a Balogh Edgár főszerkesztette 1981-es Romániai magyar irodalmi lexikon szócikkével. [Szépirodalom, közírás, tudományos irodalom, művelődés I. (A–F)] Czédly Károly, Arad nagy szülötte tehát a mi Czédly Józsefünk édesapja volt! Dédapja pedig, Tiszti Lajos – olvasható lapunk első búcsúzó írásában – „az Alföld című újság szerkesztőjeként indította el azt a közadakozásra buzdító felhívást, amelynek eredményeként felállították a sok viszontagságot átélt Szabadság-szobrot.” Az utód, Czédly József pedig az RMDSZ szövetségi elnökének gazdasági tanácsadója, amikor a Szabadság-szobor, a magyarok szabadságvágyának jelképe börtönéből ismét a fényre szabadul...
Legidősebb kollégánkat nem csak ősei folytán lengte körül a történelem szele. Nagy események kereszttüzében lenni adatott meg neki. Legélénkebben arra emlékszem, amit a Groza Péterrel való találkozásáról, kapcsolatukról mesélt. Meg a Csatornáról... De sajtótörténetről is. Nem sokat adomázva, de fantasztikus lényeglátással, az összefüggések megvilágításával. Mondtam neki nem egyszer, naplóban kell ezeket megírni! Most a fiát, Czédly Károlyt feltétlenül meg kell kérdezni, nem írt-e valamilyen visszaemlékezést az édesapja. Reméljük, hogy igen – és akkor azonnal ki kellene adni.
Amilyen aktívan érdeklődött, dolgozott, viszonyult közéletünk, a magyarság dolgai iránt, amilyen fitt volt szellemileg, biztosak voltunk benne, hogy megéri a kilencvenet. Egy év és egy kevés hiányzott hozzá. De így is: élt két életre valót, dolgozott, szeretett és szerették, s becsüljük változatlanul, miután azt a keskeny küszöböt, amelyet mindnyájunknak át kell lépni, átlépte.
Végül még egy maszol-bejegyzése Czédly Józsefnek, a kollegiális egymást kiegészítés és empátia mentén: „Kedves Hugó barátom! Számomra, mint 66 éve bukaresti magyar lakosnak (ha beszámítom a Duna – Fekete-tengeri csatorna és Duna-szigeti kényszer-tartózkodásomat is) nagy örörmömre szolgált a cikked olvasása. Engedd meg, hogy néhány szóval kiegészítsem. A bukaresti magyar kulturális élet második világháború utáni kialakulásában jelentős szerepe volt az itt létrehozott központi magyar napilapnak, még akkor is, ha az a Román Kommunista Párt égisze alatt működő Romániai Magyar Népi Szövetség kezdeményezése volt. Akik létrehozták, azok – állíthatom, mert részese voltam – tisztes szándékkal a romániai magyarság érdekeit tartották szem előtt. Gondoljunk csak a hétfalusi csángó származású Révy Ilonára, aki akkor az RMNSZ kultúráért felelős alelnöke volt. Ezt a napilapot sok kíváló újságíró szerkesztette (ezek névsorát Te sokkal jobban ismered, mint én), de említsünk meg néhányat közülük: Gyarmath János, Kiss Zsuzsa, Cseke Gábor, Sike Lajos, Stanik István, Cseke Péter (a felsorolásnak nincs teljességi igénye), és még sokan mások, újságírói tevékenységükön kívül fontos szerepük volt a bukaresti magyar közéletben. Még valamit, említetted a Bukaresti Magyar Közlöny újramegjelenésének kisérleteit. Ide tartozik, hogy 2001 és 2003 között, a Communitas Alapítvány támogatásával a Romániai Magyar Szó heti mellékleteként jelent meg a Bukaresti Magyar Közlöny, erre büszke vagyok, mert én kezdeményeztem és szerkesztettem is. Szeretttel ölel, öreg barátod, Czédly Jóska bácsi.”
S ha már egy saját lapunkban megjelent saját írásról van szó, szerénytelenül idézném, amit azonnali válaszként írtam a fenti bejegyzésre szeretett barátomnak: „Drága Jóska bácsi! Ha már így levelezünk, volt – és számomra örök – kollégák... Hiszen abból a könyvből [a Vincze Loránt Életeink című negyvenöt részes rádiós sorozatából készült, Bukaresti magyarok című, 2013 végén megjelent kötetről van szó] Tőled is idézhettem volna mint legrégebbi bukarestitől! Ami késik, nem múlik, jó gazdag pályád volt, érdekes dolgokat mondtál – hát még milyen érdekeseket mesélsz, amikor beszélgetünk! Köszönöm a fontos kiegészítést, a Magyar Népi Szövetséghez is volt némi közöm áttételesen gyermekkoromban, de ha már a sajtót, Gyarmath Janót és Cseke Gabit említed, lehetetlen nem gondolnom az Új Magyar Szóra, amelynek első főszerkesztője voltam, és amelynek megszűnte – papíron – kissé még mindig fáj. Volt az ÚMSZ főszerkesztője Salamon Márton László és Vincze Loránt is, utóbbi vezérigazgatója is. És kollégáink között maga a mindenhez értés és a megbízhatóság szobra: Czédly József! Köszönjük, sok egészséget és az eddigihez hasonló csupaszív aktivitást kívánok szeretettel. És örülnék, ha leveleznénk közvetlenebbül is!”
Végül a mindennapi munka lázában, olykor hideglelései közepette „közvetlenebbül” nem leveleztünk. Nem baj, majd beszélgetünk ismét…
maszol.ro2015. február 21.
A pénz anyanyelven beszél! Az "Igen, tessék"-ről és nyelvi jogokról Budapesten
Friss kutatási eredményekről és a kisebbségi magyar közösségek nyelvhasználatának aktuális helyzetéről számoltak be kutatók és civil jogvédő szolgálatok munkatársai egy közös konferencián, Budapesten, a Magyarság Házában.
Az esemény házigazdája a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója, Kántor Zoltán volt, a Nyelv(használat) a gyakorlatban című szakmai fórumot Ferenc Viktória, az intézet munkatársa moderálta. A nyelvi jogok állapotát érdemes időről-időre feltérképezni, és egymástól is inspirálódni, hiszen gyakran csak a nyelvhasználat ösztönzésével válhat a papíron lévő jogból élő jog - hangsúlyozta Kántor Zoltán.
Toró Tibor, a Sapientia EMTE és a Bálványos Intézet kutatója egy februárban zárult kutatás első eredményeiről számolt be, amely a magyar nyelv használatát vizsgálta az erdélyi polgármesteri hivatalokban. 323, 20%-os magyar lakossági arányt elérő településre küldtek közérdekű adatigénylést, és azt próbálták vizsgálni, vannak-e a hivatalban magyar alkalmazottak, lehetséges-e magyar nyelven az ügyfélfogadás, vannak-e magyar űrlapok, feliratok, válaszolnak-e magyar beadványokra stb.
Inkább a két székelyföldi megyéből érkeztek válaszok, és a városokból nagyobb arányban kaptak adatokat, mint falvakból. A kutatást kvalitatív módszerekkel folytatják majd a helyszíneken.
A honlapokat is lokalizálták, amennyiben volt honlap, elemezték annak tartalmát, nyelvi minőségét. A vizsgált honlapok 44%-a csak román nyelven tartalmazott információkat. A két magyar többségű megyében vannak inkább jellemzően magyar verziói is a honlapoknak, ezen a téren az adatok alapján úgy tűnik, az számít döntő tényezőnek, hogy magyar többségű-e a helyi tanács, nem pedig a polgármester etnikuma. Reálisan összességében csupán egynegyedükön elérhető magyar tartalom is. Mindössze 4,8%-uknál találhatóak meg a nyomtatványok magyar nyelven letölthető formában.
A webes jelenlét egyébként még mindig nem prioritás sok polgármesteri hivatal számára: csak a települések felénél frissítik rendszeresen a honlapot, és 14% egyáltalán nem tölt fel frissítéseket. A tanácshatározatokat kevesen töltik fel magyarul is, és a napirend előzetes közlése is csak a közel színmagyar településeken történik meg magyar nyelven.
Ahol a magyarság aránya 50% alá csökkent, jellemzően a magyar tanácsosok nem szólalnak föl magyarul a tanácsüléseken. Magyar formanyomtatványok kapcsán az önkormányzatok 16%-a válaszolta azt, hogy léteznek ilyenek és elérhetők, 37% azt válaszolta, hogy nincsenek, de bármikor, ha valaki igényelné, készítenek. Összegzésként elmondható, hogy 2007 óta kevés előrelépés történt ezen a téren, pl. elenyészően kevés a hivatalokhoz magyar nyelvű beadvánnyal fordulók aránya.
Bethlendi András és Talpas Botond az Igen tessék! mozgalomról és a kolozsvári magyar nyelvhasználatról beszélt a budapesti közönségnek. Közel négyszáz olyan kolozsvári vállalkozás van már, amely magyar nyelven is kiszolgálja a vásárlóit, klienseit. Mivel a felmérések szerint a kolozsvári magyar vásárlók akár hajlandóak kicsit többet fizetni, ha anyanyelvükön kapnak kiszolgálást, az "üzleti alapú" nyelvhasználat-bővítés előtt további lehetőségek állnak: folyamatosan keresik az újabb cégeket, akik az Igen, tessék! matrica kiragasztásával jelzik, hogy magyar nyelven is lehet hozzájuk fordulni.
A mozgalom havilapja 18 ezer magyar háztartásba jut el Kolozsváron és Kisbácsban. Olvasóik között végzett reprezentatív felmérésükből kiderül, ez a csoport, akiknek fontosak a nyelvi jogok fogyasztóként, Románia-viszonylatban jó anyagi helyzetben van, 85% anyanyelvi szinten vagy jól beszél románul (tehát nem azért várna el anyanyelvű kiszolgálást, mert nem boldogul az állam nyelvén), és 92%-nak az is fontos lenne, hogy a hivatalokban használhassa anyanyelvét.
A mozgalom háza táján az egyik utolsó felmérés leendő kolozsvári egyetemistákat célzott Székelyudvarhelyen, Marosvásárhelyen, Szatmárnémetiben, akikkel fókuszcsoportos beszélgetéseket vezettek nyelvhasználati, identitásbeli kérdésekről. Az Igen, tessék! példaként szolgálhat más régióknak, érdemes megfontolni más külhoni magyar közösségekben is az átírt közmondás tanulságát, miszerint "a pénz anyanyelven beszél" - hangzott el a bemutatón.
Zsigmond József a Mikó Imre Jogvédő Szolgálat által felvállalt feladatokat vázolta, illetve a háromszéki hivatali anyanyelvhasználatról beszélt. Minden erdélyi megyében jelen vannak, feladataik közé a monitoring, a figyelemfelkeltés, jogorvoslat tartozik, több mint kétezer címre juttatják el hírlevelüket, melyben a jogsértésekről számolnak be, és az amerikai külügy is jelezte, hogy használni fogja ezeket országjelentéseiben.
Egyik legutóbbi konkrét esetük a börtönökben uralkodó állapotokra világít rá: olyan büntetésvégrehajtó intézetekben is, ahol a raboknak közel fele magyar, nincs semmilyen anyanyelvhasználati joguk, és az a fogoly, aki emiatt panaszt tett, megtorlást kapott. Az oktatás területén egy próbaérettségiző jelezte, hogy a vizsga előtt a tájékoztatót a kamerás felvételről és személyiségi jogaik tiszteletben tartásáról csak románul olvasták fel. Magyar anyanyelvű romák körében pedig olyan kérdőíves felmérést végeztek román kérdezőbiztosok, hogy a kérdőív kizárólag románul volt, az alanyok pedig nem tudtak románul.
A jogvédő szolgálat megkereste a bankokat is, talán ennek is köszönhetően Romániában négy bank készpénzfelvevő automatáinak van most már magyar menüje is. Multikat is megkerestek, és a sepsiszentgyörgyi Lidl esetében pozitív változást tudtak elérni, ugyanis alig pár hét alatt mindent kétnyelvűsítettek a szupermarketben.
21 közintézményben végeztek felmérést Kovászna megyében, ebből csak egyetlen esetében érvényesült a teljes kétnyelvűség (a közegészségügyi hivatalban). Sok intézményvezető nincs is tisztában azzal, hogy mire kötelezi vagy mire ad lehetőséget a törvény, sokan a sajtótájékoztatókat is csak románul tartják – mondta.
Csernicskó István és Tóth Enikő a II. Rákóczi Ferenc főiskola Hodinka Antal Intézete részéről az ukrán nyelvtörvény gyakorlati alkalmazásának helyzetéről számoltak be Kárpátalján. Az ukrán nyelvtörvény ugyanis, bár kevesen tudják, még érvényben van, és 18 nyelv beszélőinek biztosít széleskörű jogokat: 10%-os aránynál bizonyos rendelkezések kötelezőek, van, aminek bevezetéséről a helyi önkormányzatok dönthetnek, illetve a harmadik kategóriába azok a jogok tartoznak, melyekkel a polgár a saját választása alapján élhet (pl. hogy a nevét a személyi igazolványában magyarul, ékezetekkel szeretné-e viszontlátni).
A kutatók vizsgálták, hogy a törvény alkalmazásának elsődleges feltétele, a jogharmonizáció teljesült-e: 33 jogi dokumentum közül 24-et módosítottak a nyelvtörvénynek megfelelően, kettőt nem módosítottak arra hivatkozva, hogy tartalma megegyezik a korábbi verzióval, a többi esetében viszont felemás megoldásokra került sor (pl. a születési anyakönyvi kivonat esetében a polgár nem kérheti, hogy magyarul írják a nevét), vagy a jogharmonizáció elmaradt.
Vizsgálták a földrajzi nevek feltüntetését is a településeken, és azt találták, hogy ahol van két- vagy többnyelvű helységnévtábla, az korábban is megvolt, illetve a vasútállomásokon, megyehatárokon hiányoznak ezek a táblák, legföljebb angolul szerepel az ukrán mellett.
A hivatali ügyintézés terén 73 kárpátaljai települést érint a rendelkezés, melyből 69 falu (ezekben éri el a magyarság aránya a 10%-ot). Telefonos felmérés során negyven önkormányzatot értek el, azt tesztelve, lehet-e magyar nyelven hozzájuk fordulni tájékoztatásért, ahogyan a törvény erre kötelezné ezeket a hivatalokat. Csak 27 önkormányzat válaszolta azt, hogy lehet magyar beadvánnyal fordulni hozzájuk.
Beretka Katinka, a vajdasági Magyar Nemzeti Tanács Végrehajtó Bizottságának tagja a (kissé szerencsétlenül elnevezett) nyelv(rend)őrség kezdeményezésről és az ennek keretében végzett, most zárult terepkutatás tapasztalatairól számolt be. Nevével ellentétben a nyelv(rend)őrség nem büntet, nincs mandátuma bírságolni. Mivel a szerb közvélemény nagyon rosszul fogadta ezt a megnevezést, a továbbiakban a „rend” szó zárójelbe téve, mintegy idézőjelesen fog szerepelni a név – mondta el Beretka. Nyelvi jogvédő iroda létrehozására kaptak támogatást a Bethlen Gábor Alaptól, első feladat az volt, hogy egy nyelvhasználati helyzetképet kapjanak Szerbiában. 271 települést járt végig két fiatal, egyszerű polgárként, volt egy előre meghatározott forgatókönyv, hogy mit kérdeznek, milyen okmányokat szeretnének stb., ugyanakkor megfigyelték, hogy vannak-e az intézményeken külső névtáblák, magyar űrlapok, belső tájékoztatók. Ahol lehetett, fotóztak is.
A helységnévtáblák kapcsán nagyon kaotikus helyzetet tapasztaltak. Még ott is, ahol ki van téve a magyar településnév, az sok esetben a szerb név átírása magyar helyesírással; az intézménynevek feltüntetésénél is gyakoriak a rossz fordítások, vagy a részleges, helytelen megnevezések. Egyedüli intézmény a kincstár volt, amelynek minden településen helyesen tüntették föl a magyar nevét. A kutatás a napokban zárult le a weboldalak felmérésével, készül majd egy dokumentáció és egy honlap tavaszra. Terveik közt szerepel, hogy fordítási segítséget, tanácsadást nyújtanak majd az önkormányzatoknak. Tóth Károly, a Fórum Kisebbségkutató Intézet igazgatója néhány szempontot vázolt a kétnyelvűség és jogérvényesítés a szlovákiai gyakorlatban témához. A Kétnyelvű Dél-Szlovákia Mozgalom igyekezett bevinni a köztudatba a kétnyelvűség kérdését, akcióik voltak, matricákat ragasztottak vagy éppen bemondták magyarul is a vonatok érkezését, közben pedig a háttérben szakmai munka is kezdődött - a Jogsegélyszolgálat működéséről kötet is készült (ennek honlapján be lehet jelenteni a jogsértéseket, tájékozódni lehet az anyanyelvhasználatról, törvényszövegek olvashatóak magyarul stb.) Kidolgozták a kisebbségek jogállásáról szóló törvény tervezetét is, amelyet főleg szlovák fórumokon igyekeznek tematizálni.
Tóth Károly elmondta, a vasút a szlovák államiság fontos kifejezője volt már Csehszlovákia megalakulásától, ez volt az első intézmény, amelyet „csehszlovákosítottak”, ezért nem lehetett kemény munka árán sem áttörést elérni, hogy a kétnyelvűség érvényesüljön az állomásokon. 1918 után még kompakt magyar tömb élt Dél-Szlovákiában, amellyel az új állam kormánya nem tudott kommunikálni, csak magyarul, ám ahogy a deportálások, lakosságcsere, asszimiláció következtében ez a helyzet fokozatosan megváltozott, és ahogyan nőtt a szlovák nyelvtudás a térségben, az anyanyelvhasználati jogok csökkentek. Ma már a magyaroknak is kvázi teher a kisebbségi nyelvhasználat a hivatalokban.
Konklúzió: növelni kell a magyar nyelv presztízsét Dél-Szlovákiában, hogy ne váljon konyhanyelvvé; erre az egyik megoldás az lehet, hogy segítik a vállalkozókat, hivatalokat a kétnyelvűsítésben.
Horony Ákos jogász a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala részéről a szlovákiai hivatali magyar nyelvhasználat helyzetét vázolta a 2010-2014 között végzett felmérések tükrében. Az államnyelvtörvényt „kiegyenlíteni” hivatott kisebbségi nyelvhasználati törvény többek között előírja Szlovákiában, hogy kétévente felmérést kell végezni a magyar nyelv használatáról is, az első ilyen kormányhivatali jelentés 2012-ben készült 512 magyarlakta település hivatalaiban.
Emellett civil szervezet (a Pro Civis) és a Most-Híd is készített felméréseket. A törvény szerint kötelező lenne a magyarlakta településeken a kétnyelvű helységnévtábla, magyar nyelvű tájékoztatás, közokiratok kiadása, ezek elmaradásáért bírság járna, ám mindeddig ezt nem alkalmazták – hívta fel a figyelmet. A tavalyi kormányhivatali felmérés például megállapította, a helységnévtáblát csak 94%-a tette ki az érintett településeknek, kétnyelvű űrlapot csak 52% biztosít, és magyarul csak 96%-uk ad tájékoztatást. A Most-Híd felméréséből pedig az derült ki, a települések 18,5%-a esetében vagy a helységnévtábla, vagy a hivatal épületéről a magyar felirat hiányzik. Tavaly a kormányhivatal jelentése szerint összesen négy magyar beadvány érkezett a hivatalokba (Dunaszerdahelyen), ezekre válaszoltak a hatóságok. Beszédes, hogy senki nem igényelt magyar nyelvű űrlapokat a hivatali ügyintézésben.
A konferencia zárásaként Fodor János történész, a kolozsvári Babes-Bolyai Tudományegyetem doktorandusza megnyitotta azt a kiállítást, amely korábban a kolozsvári főtéren volt látható, és amely korabeli képeslapokon, újsághirdetéseken, fotókon, színházi plakátokon keresztül a város többnyelvűségének különböző korszakait illusztrálja. Amiről nem szól a kiállítás, de történelmileg visszakövethető és jó tudni, hogy különböző korszakokban valamilyen mértékben mindig volt többnyelvűség a városban, de mindig volt egy domináns nyelv – magyarázta Fodor János. A fejedelemség korában a magyar, a Habsburg-időszakban a német és a latin volt a hivatali ügyintézésben használt nyelv, a reformkorban egymással rivalizált a magyar és a német, a levert 48-as forradalomtól a kiegyezésig ismét a német vált uralkodóvá, utána a magyar nyelvet hozták pozícióba. A két világháború közti időszakból maradt fönn a leggazdagabb képeslapgyűjtemény, a város akkor válik kétnyelvűvé (román-magyar), legalábbis az első években. Korábban a román nyelv leginkább a magánszférában, mondjuk a magyar nyelvű képeslapok hátára írt román üzenetben lehetett jelen. 1945 után Romániában ambivalensen viszonyultak a román hatóságok a kétnyelvűséghez, és Kolozsváron, amely nem volt része a kétnyelvű Maros-Magyar Autonóm Tartománynak, a hivatali nyelvhasználatból kikopott a magyar nyelv. A nacionálkommunizmus évei után egy rövid időszakban a magyar közösség még reménykedett a nyelvi jogok érvényesülésének lehetőségében, de ezeket a reményeket az új évezred elejéig tartó „Funar-korszak” drasztikusan cáfolta.
Az Igen, tessék! mozgalom Kincses többnyelvűség című kiállításának a tavalyi holokauszt-emlékévre is készült néhány pannója, az utolsó darabon pedig „a dolgok mai állása”, a kétnyelvű kiszolgálás lehetőségét jelző zöld matricás bolti ajtó is látható. A kiállítás két hétig tekinthető meg a budapesti Magyarság házában (a budai Várban), utána pedig Bukarest látja vendégül.
B. D. T.
Transindex.ro2015. február 21.
Sike Lajos: A mi bukaresti emberünk
Tegnap, február 20-án 88 esztendős korában elhunyt dr. Czédly József közgazdász, a bukaresti magyarság egyik huszadik századi kiemelkedő személyisége. Életútjáról, cselekedeteiről beszéljen az az 1999-es riport, amit Sike Lajos írt róla a Romániai Magyar Szó rendszerváltás utáni sorozata 3000. – ünnepi – lapszámába. Az írás szövegén nem változtattunk, csupán az ünnepi számra vonatkozó befejező mondatot hagytuk el.
Jó két éve a szenzáció erejével hatott, hogy Bukarestbe magyar alprefektust nevezett ki a kormány. Akkor minden valamirevaló lap írt róla, azóta csönd. Czédly József végzi a dolgát. Hogy miként, ez az alábbiakban kiderülhet. Előbb lássuk a pályát, mely őt ide röpítette. Röpítette? Ez is mindjárt tisztázódik. Bevezetésként még annyit: Czédly József, a Duna-csatornát kétszer megjárt magyar jogász és közgazdász nem is olyan rég inkább hitte volna – ha mondják –, hogy a Hawaii-szigetek fővárosában, Honoluluban lesz polgármester, mint Bukarestben alprefektus, vagyis a kormány második képviselője!
Először 48-ért, utána 56-ért vitték… vízre!
A hazai “fényes szellők” nemzedékéhez tartozik. 1948-ban végezte a kolozsvári Bolyai Egyetem jog- és jogtudományi karát. Nem csak ő, sokan hitték akkor, hogy lesz ebben az országban valamilyen demokrácia. Bár már akkor… De ne vágjunk a dolgok elébe. Több kínálat közül Bukarestet választotta, többnyire azzal az indokkal, hogy két- három év alatt itt tökéletesen megtanul románul. Aztán egy életre itt ragadt, leszámítva a kényszerű kitérőket. A Magyar Népi Szövetség dokumentációs osztályát vezette. (Nem akárki, Kacsó Sándor volt akkor a szövetség elnöke). Két év múlva, 1950 nyarán, mint sok magyar értelmiségit, őt is a Duna–Fekete-tenger csatorna építőtelepére hurcolták. Mi volt a bűne? Még egyetemistaként ellenezte, hogy a Bolyait és a Babest egyesítsék. Többen már akkor sejtették: nem lesz az ilyen egyesítéseknek jó vége! És igazuk volt. De meg azt is felrótták neki, hogy a Magyar Népi Szövetségnél az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 100. évfordulóján belejavított az ünnepi irányelvekbe, melynek “fent” megszerkesztett változatában több szó esett a “felszabadító szovjet hadsereg” dicsőítéséről, mint az egész 48- ról, benne Petőfiről, Kossuthról és a többiekről.
– A sors kiszámíthatatlansága, de számomra mégis kedvező alakulása okán három év múlva innen rövidebb időre a szászmedgyesi edénygyárhoz, majd a Földművelésügyi Minisztériumba kerültem!
– Jól értettem: a Duna-csatornától mindjárt fel a minisztériumba? A mélyből a csúcsra? Mit “követett” el?
– Volt a csatornánál egy nagyszerű román- zsidó ember. Haimer Samuila, az építkezések helyettes-főmérnöke, aki felfedezte, hogy nemcsak a lapátoláshoz értek, hanem a munkaszervezéshez is. Megszerveztem és rendszerbe foglaltam a föld elszállítását. Ez annyira tetszett neki, hogy 1953- ban Medgyesről mindjárt felhozott Bukarestbe. Először a Földművelésügyi Minisztérium beruházási, majd a talajjavítási főigazgatóságán dolgoztam. Aztán 56-ban megint zuhantam, ha csak pár hónapra is, ismét vízre kerültem. A minisztériumban is külön gyűlésen kellett elítélni a pesti “ellenforradalmat”. Engem is megkértek, mondjam el véleményemet, hisz magyar vagyok, jobban ismerhetem a dolgokat! El is mondtam, hogy nem éppen úgy zajlottak a dolgok, ahogy a romániai lapok írják, s nem is volt olyan nagyon ellenforradalom! A következmény nem maradt el. Örülhettem, hogy végül csak néhány hónapig kellett dolgoznom a borceai rizstelep építésénél. Az ottani igazgató szintén felismerte, hogy nemcsak a lapátoláshoz értek, és visszahozott Bukarestbe a Földművelésügyi Minisztérium egyik vállalatához, ahonnan 67-ben megint bekerültem a minisztériumhoz. Ott dolgoztam a talajjavítási osztályon egészen 1991-ig, nyugdíjazásomig. Már nyugdíjasként hívtak az RMDSZ gazdasági igazgatóságára. Sokkal többen mondják: “derék magyar”, mint “nyavalyás bozgor”
1992-ben három RMDSZ-képviselő jutott be a 72 tagú bukaresti tanácsba, köztük Czédly József. Valljuk be, ez messze jobb eredmény, mint amennyi a fővárosban élő magyarok számából következne. Mint ahogy az sem csekélység, hogy a “legpénzesebb” posztra, vagyis az önkormányzat pénzügyi bizottságának elnöki székébe Czédly Józsefet emelték. Ez aztán megpecsételte hősünk további sorsát, mert négy év alatt a helyi közigazgatás pénzügyi-gazdasági ügyeinek intézésében olyan tapasztalatra tett szert, hogy 1996 őszén, amikor az RMDSZ a választási eredmények jóvoltából kormányzati tényező lett, és a helyek elosztásánál az is felmerült, hogy legyen Bukarestben is egy magyar alprefektus, egyből rámutattak!
– Hány alprefektusa van a fővárosnak?
– Csak kettő! Én, mondanom sem kell, pénzügyi-gazdasági problémákkal foglalkozom és a földtörvény alkalmazásával.
– Tehát a magyar alprefektus “földet osztogat” Bukarestben! Hogy nyeli ezt le a főváros abszolút többségi lakossága?
– Elég jól elviseli. Mondhatom, sokkal jobban, mint gondoltam volna. Ma már jóval többen mondják nekem, hogy “derék magyar”, mint azt, hogy “nyavalyás bozgor”. Ez utóbbit is mindössze háromszor- négyszer vágták a fejemhez, olyanok, akiknek kérését nem tudtam teljesíteni, mert nem volt törvényes. De többen visszajöttek gratulálni, akiknek már rég elfelejtett ügyét, még 1991-ben vagy 92-ben letett kérvényét kedvezően válaszoltam meg, köztük több korábban elfektetett kérést. Volt, aki nem győzött hálálkodni: tudtam, hogy a magyarok rendes emberek és megoldják az ügyemet… Az igazsághoz tartozik, hogy én bevezettem a számítógépes nyilvántartást, minden adatot, kérvényt, ügyet számítógépre tettem (korábban nem volt ilyen), s ezzel hihetetlenül felgyorsult az ügyvitel és ügyintézés, szerintem mintegy tízszeresére, amit érzékelnek az emberek is. Ez nagyon jó, mert híre ment, hogy előnyösen változtak a dolgok.
– Milyen földek visszaadásáról van szó a fővárosban?
– Azokról a bizonyos beltelkekről, amelyeket önkényesen elvettek tulajdonosaiktól. Ahová blokkot építettek, azt nem adják vissza, hisz az átment azok nevére, akik az állami tömbházat megvásárolták, az egykori telektulajdonos kárpótlásáról egy új törvénynek kell gondoskodnia. Ám a beépítetlen telkek vagy az egykori kertes házak szabad területe visszajár. És vissza is igénylik sokan, köztük azok is, akik évtizedek óta külföldön élnek, de nem mondtak le román állampolgárságukról, hisz Bukarestben egy jobb telek komoly vagyont jelent. Eddig közel 40 ezer telekvisszajuttatási kérvényt írtam alá, bíráltam el kedvezően.
“Én, Kovács Sorin bukaresti születésű lakos…”
– Furdal a kíváncsiság: hány lehet ebből a negyvenezerből a szerencsés magyar? Hisz ismeretes, hogy Bukarestnek jelentős magyar iparos- és kereskedőrétege volt már a századfordulón. A későbbi építők, de még a székely cselédlányok közül is többen letelepedtek, ide nősültek, mentek férjhez és jelentős vagyont hagytak utódaikra!
– Csak következtetni tudok, mert ilyenféle statisztikát már hivatalom miatt sem vezethetek. Többnyire a nevekből következtetek, meg abból is, ahogyan megszólítanak, mert sok bukaresti magyar tudja, ki vagyok, kinek a jóvoltából lettem alprefektus. A Kovács Sorin név – elég sok van ilyen – már csak a származásra utalk, pláne, ha születési helyként a fővárost nevezi meg. De a csíki, háromszéki, brassói, vásárhelyi, szatmári születésű Kovács, Szabó, Szilágyi, Varga már mást is kifejez, kifejezhet. A kérdésre válaszolva, becslésem szerint, a negyvenezer közül 200-250 a szerencsés magyar, aki visszakapta egykor elvett bukaresti telkét.
Ez nem lebecsülendő szám, még akkor sem, ha ezek a visszajuttatott telkek nem a Diadalív környékén, és nem is a történelmi városmagban, hanem inkább a kertes külvárosokban találhatók. Mint minden metropolisban, az ilyen csöndesebb helyek akkor értékelődnek fel igazán, amikor a módosabb polgárok kihúzódnak az egyre zsúfoltabb és lármásabb belvárosból. Kérdésemre az alprefektus úr (domnu subprefect) csökkenő bukaresti magyarságról beszél, jó, ha tízezren vallják még magukat magyarnak. Többen megkeresik ügyes- bajos problémáikkal. Csaknem rendszeresen találkozik velük fogadónapjai alkalmával is. Ha tud, ha erre törvényes lehetőség van, segít rajtuk, úgyis, hogy tanácsot ad, mit ne csináljanak!
– Csakugyan, mit ne csináljanak?
– Az ügyvédek beleviszik őket olyan ügyekbe is, amelyeket még nem lehet a törvény által orvosolni. Például, amint említettem, a blokkal beépített telek nem jár vissza, még kárpótlást sem adnak érte. Mégis egyes ügyvédek jó pénzért vállalják, hogy “visszaszerzik”. Beindítják a pert, aztán nem lesz semmi. Persze, az ilyesmitől mindenkit óvok.
– A magyar vállalkozók, akik Bukarestben szeretnének üzleti kapcsolatot létesíteni, meg- megkeresik?
– Nem sokan, de jönnek páran. A vállalkozással kapcsolatos dolgok inkább a polgármesteri hivatalra tartoznak. Akik benyitnak hozzám, főleg olyanok, akik már Erdélyben ott vannak, de szeretnének Bukarestbe is betörni, azok inkább azzal a szándékkal, hogy “mutassam már” nekik: melyik a polgármester ajtaja!… Szóval, vezessem be őket, mert ugye mifelénk egy kis ismeretség sosem árt!
Még a Ceausescu család is beadvánnyal kereste meg!
Czédly József azt a nagyobb, jelképes ajtót, a román–magyar kapcsolatok ajtaját is igyekszik a maga posztján mind tágasabbra nyitni. Nem kis része van abban, hogy magyar–román–olasz együttműködésben létrejött egy üzlet 100 trolibusz közös (Ikarusz–Ansaldo–Astra) gyártására, Bukarest számára (az összeszerelés Aradon történt). Az elegáns zöld színű trolibuszok már futnak a főváros utcáin. Az első trolit Göncz Árpád indította be a múlt nyáron, bukaresti útja alkalmával, ott volt mellette Czédly József is. További száz darabot az idén és jövőre várnak.
Végül arra kérem az alprefektust (aki az RMSZ- kiadó Transil Részvénytársaság megválasztott főkönyvvizsgálója, de másért is beugrik a szerkesztőségbe), mondjon egy- két történetet, hisz hivatali szobájába sokféle ember bekopog, sokféle kérvényt tesznek asztalára. Nem kell sokat gondolkoznia, hisz több ismert művész, közéleti személyiség, politikus vagy azok hozzátartozói eljutnak hozzá valamilyen módon, pláne, ha telket igényelnek vissza! Több nevet említett, köztük az Adrian Nastaséét, akinek apósa az ő aláírásával kapta meg egykor elvett telkének új birtoklevelét.
Akár a történelem fintorának is vehetjük, hogy a bennünket különösen gyűlölő diktátor-család két tagjának, Ioan Ceausescunk és nővérének Czédly József írta alá a birtokba való helyezéssel kapcsolatos még régebbi beadványát. Törvényesen visszajáró, öröklésből származó telekről volt szó. N.C. megfordulna a sírjában, ha megtudná: minden ellenünk elkövetett tette ellenére maradtunk annyian, hogy még Bukarest egyik fontos posztjára is jusson egy emberünk. (…)
kafe.hhrf.otg 2015. február 21.
Románok és magyarok
Néhány napja a budapesti Román Kulturális Intézetben jártam, hogy bemutassam Farkas Jenő barátom még egy évtizede megjelent (és most román fordításban is olvasható) XIII+I Párbeszéd című interjúkötetét, amely magyar és román írástudókkal készült beszélgetéseit adja közre.
Az interjúalanyok között vannak magyarországi történészek, mint Romsics Ignác, Szász Zoltán, és jómagam, párizsi magyar történettudós, mint Fejtő Ferenc, román írók, mint a jó emlékezetű Ştefan Augustin Doinaş és Cornel Regman, olyan kiváló román történettudós, mint Alexandru Zub, akit fiatal temesvári egyetemistaként hosszú esztendőkre börtönbe zártak az ötvenhatos magyar forradalom iránt kinyilvánított szolidaritása miatt. Vannak nemzetközileg jól ismert francia történelemtudósok, mint Catherine Durandin (aki magyarul is olvasható, mert kiváló, elfogulatlan munkájában dolgozta fel a román nép történetét, határozottan elutasítva a román történetírás oly sok gondot okozó nemzeti mítoszait) vagy a nálunk is tisztelt francia történetíró François Furet és az ugyancsak közismert francia filozófus. Alain Finkielkraut. Valamennyien az európai tudományos élet kiválóságai, akiknek a közép-európai históriáról is mindig megfontolást érdemlő véleményük volt.
Közöttük van régi barátom: Nicolae Balotă is, aki fiatal tudósként több mint egy évtizedet töltött el a bukaresti zsarnokság börtöneiben, majd a hatvanas évek közepétől figyelemreméltó tudományos pályát futott be, majd a nyolcvanas években elhagyta Romániát, német és francia egyetemek megbecsült professzora lett, miközben a mi irodalmunk gondozása körül is feledhetetlen érdemeket szerzett. Így nagy sikerű portrésorozatot adott közre (román nyelven) az erdélyi magyar irodalomnak olyan jeles egyéniségeiről, mint Kós Károly, Áprily Lajos, Kuncz Aladár, Karácsony Benő, Balogh Edgár, Dsida Jenő, Sütő András és mások. Ebben a munkájában a magyar-román irodalmi kapcsolatok, illetve a transzilvánizmus (az „erdélyi gondolat”) történetére is kitért.
Balotă munkásságára, túl azon, hogy igen jó baráti kapcsolatban állottam vele, azért is fel szeretném hívni a hazai közvélemény figyelmét, mert kevés olyan román tudóst ismertem, aki az őhozzá hasonló széleskörű és elmélyült tárgyismerettel, valamint jóindulatú empátiával foglalkozott volna irodalmunk történetével. Scriitori maghiari din România című munkája 1981-ben Bukarestben jelent meg (azóta a marosvásárhelyi Mentor kiadó jóvoltából magyarul is olvasható!). Ez a műve irodalmunk külföldi befogadásának aligha túlértékelhető tényezői közé tartozik.
Nos, a Román Kulturális Központban rendezett könyvbemutatón, amely természetesen két nyelven (románul és magyarul) zajlott, módomban volt felidézni a román írótársadalomban szerzett tapasztalataimat. Részben még az 1989-es bukaresti forradalmat megelőző időkből, midőn akadémiai ösztöndíjjal több alkalommal is Bukarestben, illetve Erdélyben jártam, és számos román és természetesen magyar kollégával kerültem közelebbi kapcsolatba. A magyar és a román tudományos élet (különösen a történettudomány) képviselői között, ez talán eléggé közismert, igen sok kérdésben hiányzik a nézetazonosság (ami, mármint a nézetazonosság magyar-német, magyar-olasz vagy éppen magyar-lengyel tekintetben természetes jelenségnek mondható). Már csak emiatt is különleges figyelmet érdemel egy olyan vállalkozás, vagyis Farkas Jenő interjúkötete, amely a tapasztalt nézetkülönbségek feloldására törekszik, és a közös európai értékek jegyében próbálja egymás közelébe terelni a magyar és a román tudományosság képviselőit.
Erre annál is inkább szükség volna, mert miként azt a Szász Zoltánnal folytatott beszélgetésben olvashatjuk, a magyar és a román történészek dialógusa valójában hagyományosan a „süketek párbeszéde” volt.(Ezt magam is tapasztalhattam még a nyolcvanas évek elején, midőn a Magyar Tudományos Akadémia küldöttségének tagjaként vettem részt egy bukaresti, majd kolozsvári magyar-román történész konferencián.) Szász Zoltán ebben az interjúban valamennyire bizakodó, ugyanakkor valamennyire kételkedő is. Mint mondja: „nem szokatlan e kérdés (tudniillik a „süketek párbeszédének” kérdése) a történész számára, hiszen minden igényes kutató szeretne szabadulni a „süketek párbeszédétől” […] Az idő múlása is segít, a generációváltások is segíthetnek. De nem sokat! Az utóbbi évek kelet-európai fejleményei éppen azt jelzik, hogy az új emberek, új nemzedékek gyorsan kanyarodhatnak a nacionalizmus felé a kiútkereső kapkodásban.”
Hadd hivatkozzam ismét az általam (és Farkas Jenő által is) nagyon tisztelt és szeretett Nicolae Balotăra, aki a vele készült interjú során például a következőkben emlékezik meg gyermekkori magyar kapcsolatairól: „Bennem a román, magyar, német szavak több szálon kötődnek a különféle gondolkodásmódhoz és kultúrához. Otthon a családban vagy a rokonokkal, gyermekkori barátaimmal együtt (a két világháború között) nemcsak egyetértésben éltünk, ami első hallásra talán felszínesnek tűnhet, hanem nyelvi, kulturális, mondhatnám mély lelki közösségben is. Ezt a közösséget soha semmi – a földrész, a világ, a kelet-európai országok >kis< vagy >nagy< történelmében történt változások – sem tudta megtörni bennem és a közeli rokonságomban.”
Majd a következőket olvasom: „jóval később, a börtönéveim alatt, amikor erdélyi református és római katolikus, vagy erdélyi román görög katolikus papokkal találkoztam, a napnál világosabbá vált számomra, hogy a kommunista börtönökben átélt megpróbáltatások alatt, minden felekezeti különbség ellenére, milyen erős szálak fűztek egymáshoz. E kapcsolatok túlmutattak a vallásokon, mert reformátuson és katolikuson kívül találkoztam ott román ortodox vallásúakkal is, - igaz ők kevesebben voltak -, vagy tatár hodzsával. Most az erdélyi közösségről beszélek, olyan lelki közösségről, amelyet gyermekfejjel, vagy jóval később, a nehéz börtönévek alatt megtapasztaltam.”
Az „erdélyi közösségnek” ez a gondolata, amely a Nicolae Balotăval készített beszélgetést átszövi, valójában az egész kötet „leitmotívjának” tekinthető. Farkas Jenő, aki maga is erdélyi származék, és ma is erős szellemi és morális kötelékek fűzik az erdélyi nemzetek (magyarok, románok, németek) kulturális örökségéhez, valójában ezt az örökséget eleveníti fel és állítja a jelenkori érdeklődés homlokterébe az interjú-kötet beszélgetései során. Tudom jól, hogy a magyar-román kapcsolatokról össze lehetne állítani egy – a jelen kötet szellemiségével ellentétes értelmű – másik dokumentum-sorozatot is: a kölcsönös sérelmekről, a gyakori kölcsönös bizalmatlanságról, az egymás ellen feszítő indulatok történelmi kirobbanásairól. A közös európai otthonosság, az erdélyi magyar kisebbség érdekei, tovább megyek: a magyar és a román nemzet érdekei mindazonáltal azt kívánják, hogy mindenekelőtt az ezeréves magyar-román közös múlt biztató törekvéseit és tapasztalatait idézzük fel – ezt teszi Farkas Jenő interjú-sorozata is. (Miközben természetesen nem hallgatja el az erdélyi magyarság szomorú tapasztalatait és jogos követeléseit sem!)
A két nép küzdelemben és olykor egyetértésben eltelt ezeréves története igen sok biztató példát mutat, hogy csak olyan történelmi pillanatokra utaljak, mint amelyek Budai Nagy Antal, Hunyadi János, Bethlen Gábor, II. Rákóczi Ferenc, Kossuth Lajos alakjához, azután Ady Endre és Jászi Oszkár vagy éppen a két világháború között kibontakozó „transzilvánista” szellemi élet irányítóihoz: Kós Károlyhoz, Bánffy Miklóshoz, Tamási Áronhoz fűződnek. A magyar-román közös múlt bőséggel szolgáltat példát a kölcsönös megértésre és együttműködésre. „Rendezni végre közös dolgainkat, ez a mi munkánk; és nem is kevés” – fejezte be A Dunánál című emlékezetes versét József Attila. Ez a tanítás ma is érvényes és időszerű – ezért szeretnék köszönetet mondani Farkas Jenőnek, valamint a Román Kulturális Intézet igazgatóasszonyának: Gabriela Mateinek, hogy alkalmat adtak nekem mindezek elmondására.
Pomogáts Béla
Népszav2015. február 21.
Etnikai magyarok. Etnikai magyarok. Etnikai magyarok
Ezt ismételgetem most néhány perce, mióta – én hülye! – elolvastam Mihancsik Zsófia cikkét.
Ezen a kifejezésen egyébként én most joggal lepődtem meg, vagy általánosan szokás használni a magyar sajtó általam kevésbé látogatott berkeiben? Tényleg nem tudom, segítsetek.
Az írásban arról van szó, hogy az etnikai magyarok ugyanolyan ukrán állampolgárok, mint a nem etnikai magyar ukrán állampolgárok, úgyhogy mars harcolni a diktátor ellen!
Ennek a gondolatnak a mélyelemzésébe egyelőre nem mennék bele, per pillanat úgy érzem, nem vagyok abban az idegállapotban.
A szerző problémája egyébként az, hogy magyar politikusoknak és nem politikusoknak van pofájuk aggódni a kárpátaljai magyarok – izé, etnikai magyarok – sorsa miatt, így külön is.
A kurva anyjukat.
Azzal viszont egyébként mélységesen, mondhatni százszázalékosan egyetértek, hogy nemcsak az etnikai magyar emberéletek fontosak. Nekem legalábbis biztosan nem.
Pokolba a háborús pszichózissal!
Az a helyzet, hogy engem utoljára a 2004-es népszavazási kampány alkalmából idegesített fel a politika úgy istenigazából, és sokáig azt hittem, hogy soha többé nem fog. Tévedtem, nem is kicsit. Hiszen még soha nem utáltam annyira semmit, mint most ezt a háborús pszichózist.
Annyi minden van, ami bosszanthatja az embert – a dugós boroktól a bunkó autóstársakon át az egészségügyi várakozásokig –, hogy a politikára igazán nem érdemes idegszálakat és agysejteket pocsékolni. Orbán Viktor egy majom? Oké, de ha így van, akkor elsősorban megfigyelésünk, és nem rajongásunk vagy gyűlöletünk tárgyának kell lennie. Mondtam már sokszor, én ezekre az emberekre – meg arra, amit tesznek, illetve mondanak – mindenekelőtt kíváncsi vagyok. Ennyi, amit tehetek, és még az, hogy megírom, ha szerintem ostobaságot cselekszenek. Azt is, ha nem, de olyan ritkán fordul elő. Mindenkinek megvan a szerepe, mindenki teszi a dolgát.
Általában. Most viszont különleges időket élünk. Előrebocsátom, némelyek szerint ez hülyeség, minden pont olyan, mint máskor, de én vitatkoznék. Két okom is van rá. Az egyik, hogy amit magam körül látok – hallok, olvasok –, amiből ki tudok indulni, az rendkívülinek mutatja a korszakot. Lehet, hogy ha nem figyelnék a hírekre – vagy ha másmilyen hírforrásokat követnék –, akkor nem lennék ennyire zaklatott, ezen azonban sajátos munkakörömnél fogva sem bírok változtatni. A másik ok a saját érdeklődésem és érzékenységem. Ez a háború egyszerűen túl közel van hozzám. Nem kilométerben, földrajzilag a sok-sok éves délszláv őrület sokkal közelebb volt – de gondolom, értitek ti ezt.
Annak idején a csecsenföldi dolgokat is közelebbinek éreztem – húsz év eltelt, mégis emlékszem, milyen döbbenten néztem az internetet, mikor azt olvastam rajta, hogy megölték Ruszlan Labazanov harctéri parancsnokot, akivel egykor egy szakaszban voltunk katonák –, de Kelet-Ukrajna még inkább rám nehezedik. Egy példát mondok, épp ma délelőtt telefonált anyám, hogy kisgyerekkori legjobb barátom így pár hónappal az 50. születésnapja előtt megkapta a behívót. Azonnal el is húzott nagyon messzire, egy másik országba.
Jól tette. Ez nem az ő háborúja.
Na de mire is akarok kilyukadni?
Arra, hogy a Putyin-látogatás még inkább megmutatta, milyen könnyen-lazán csúsznak bele az emberek ebbe a háborús pszichózisba. Itt, Magyarországon. Akartam már írni erről korábban is, hisz mindig meghökkenek, milyen parázs viták alakulnak ki a keletukrán posztjaim alatt. Nyilván nem a kommentelőimet, azaz benneteket akarlak piszkálni, ez csak példa volt. Ugyanígy, sőt pláne hivatkozhatok a sajtó egészére, a mikroblogszférára és bármire.
Gazda Albert
cink.hu2015. február 21.
Horony Ákos: A hivatali magyar nyelvhasználat a felmérések tükrében
A magyar nyelv megmaradása a mindennapi használaton múlik - emelte ki Kántor Zoltán, a Nemzetpolitikai Kutatóintézet igazgatója csütörtökön a fővárosban, a Magyarság Házában.
Kántor Zoltán a Nyelv(használat) a gyakorlatban címmel rendezett tanácskozáson rámutatott: a nyelv nemcsak az identitás, hanem az autonómia jelentős eleme is. Amíg utóbbi nem születik meg, addig a nyelvhasználat elérése a legfontosabb.
Az igazgató jelezte: ez a hatodik, kifejezetten a nyelvi jogok kiterjesztésével foglalkozó konferenciája az intézetnek. Ugyanakkor nagyon fontos, hogy ösztönzés is legyen a nyelvhasználatra - közölte.
Toró Tibor, a Sapientia Erdélyi Tudományegyetem kutatója arról beszélt, hogy a nyelvhasználat alapvetően a képességen, a lehetőségen és az akaraton, a hajlandóságon múlik.
A kutató az anyanyelv nemzetközi napja alkalmából tartott rendezvényen elmondta: szerették volna feltérképezni a nyelvhasználat helyzetét azokon az erdélyi településeken, ahol a 20 százalékot meghaladja a magyarság aránya.
Az egyes polgármesteri hivataloknál áttekintve a helyzetet, közte a magyar nyelvű beadványokat, honlapokat, rámutatott: a weboldalak 44 százaléka csak román nyelvű volt. Jelezve, hogy a válaszok alapvetően a tömbmegyékből - Hargitából és Kovásznából érkeztek - hozzátette: a többségi településeken és megyékben volt inkább magyar nyelvű honlap. A saját tervezésű honlapok jó eséllyel két nyelven készültek.
A dokumentumokat tekintve 6,6 százalékban jelentek a formanyomtatványok magyarul, eközben azonban 14 százalék egyáltalán nem frissítette a honlapot. Kicsivel több mint a települések felén frissültek rendesen a weboldalak. A válaszadók 46 százaléka legalább egy határozatot, míg 37 százalékuk egyet sem fordított le magyar nyelvre.
Ahol ötven százalék feletti volt a magyarok aránya, ott felszólalnak a tanácsüléseken magyarul, ugyanakkor ez nem a polgármester személyén múlik – állapították meg, és kitért arra is, hogy az ügyfélfogadáson dolgozó magyarok aránya általában leképezi az etnikumot. Megjegyezte: nagyon kevés polgármesteri hivatalhoz érkeznek magyar nyelvű beadványok, azok is inkább a többségi településeken. Bethlendi András és Talpas Botond, az igen tessék! mozgalom képviselői a magyar nyelvhasználatot Kolozsváron tekintették át. Kutatásaik szerint az orvosoknál, illetve az egészségügyben igénylik az emberek leginkább (75,6 százalék) a magyar nyelvű ellátást, ezt követte az ügyvéd, jogász, közjegyző, illetve a piaci árus. Több mint 50 százalék volt az arány a busz, taxiszolgáltatás esetében is.
Arról, hogy mennyire fontos az eladó, árusító nemzetisége, a válaszadók több mint 50 százaléka azt mondta: inkább magyar eladót választana, ha lehetősége volna választani. 92 százalékuk úgy gondolta, hogy hivatalos helyeken fontos lenne a magyar nyelv használatának lehetősége.
A konferencia résztvevőit Grezsa István miniszteri biztos köszöntötte, és témájához kiállítás is kapcsolódik a Magyarság Házában.
Felvidékről Tóth Károly, a Fórum Kisebbségkutató Intézet és Horony Ákos a Szlovákiai Magyarok Kerekasztala mellett működő Jogsegély szolgálat munkatársa adott elő. Az előadás szövegét a későbbiekben portálunk is közli.
Felvidék.ma/MTI
Felvidék.ma2015. február 22.
Az SZNT felhívása Székelyföld 107 önkormányzatához
A Székely Nemzeti Tanács egy éve indította útjára azt a kezdeményezést, hogy az önkormányzatok határozatban fogadjanak el a kormányhoz és a parlamenthez intézett beadványt, amelyben kifejtik elvárásaikat a küszöbön álló közigazgatási átszervezés ügyében. Ennek eddig, tudomásunk szerint 46 önkormányzat tett eleget, az általunk reméltnél kevesebb, de ahhoz mégis elegendő, hogy a nemzetközi szervezetek figyelmét felkeltse, így az Európa Tanács Helyi és Regionális Önkormányzatok Kongresszusa is napirendjére tűzte.
Hargita megye prefektusa a napokban arról tájékoztatta a sajtót, hogy a megye 27 önkormányzata hozta meg a fentiekben jelzett határozatot, de ő ezek mindegyikét megtámadta a bíróságon, és alapfokon minden pert megnyert. Emlékeztetünk arra, hogy tavaly júniusban Kovászna megye prefektusa körlevelet intézett a megye minden polgármesteréhez, amelyben felhívja a figyelmüket, hogy már egy ilyen határozat tervezetének a benyújtása is törvénytelen és alkotmányellenes. Megítélésünk szerint mindkettőjük célja az, hogy eltántorítsa az önkormányzatokat a határozatok elfogadásától, ugyanis a kormány tudatában van annak, hogy a közigazgatási reformterve ellentétes Románia nemzetközi kötelezettségvállalásaival is, ezért kísérleteket tesz arra, hogy a létező népakarat megnyilvánulását megakadályozza.
Ismételten leszögezzük, hogy a kormányhoz intézett kérés határozatba foglalása nem ütközik semmilyen jogszabályba, s az a tény hogy a prefektus mégis pereket nyer csak annak a sajnálatos bizonyítéka, hogy a bíróságok kormányzati befolyás alatt állnak. Meggyőződésünk, hogy ezzel a kormány árt Románia megítélésének azzal, hogy ezeket a pereket erőlteti, ráadásul általuk nem tudja megakadályozni a Kongresszus Monitoring Bizottságát abban, hogy a székely önkormányzatok határozataiba foglalt igényeket megvizsgálja.
Rajtunk múlik ugyanakkor, hogy mennyire tudjuk nyilvánvalóvá tenni, hogy Székelyföld régió létrehozása valóban minden székely szívügye, ezért arra kérjük azokat az önkormányzatokat, amelyek még nem fogadták el a jelzett határozatot, hogy ezt haladéktalanul tegyék meg. A Monitoring Bizottság ülésén Székelyföldet Antal Árpád és Klárik Attila fogja képviselni. Az ő dolgukat nagymértékben megkönnyíti, ha olyan iratcsomót tudnak letenni a bizottság asztalára, amelyben a 153-at minél inkább megközelítő számú határozat másolata szerepel. Kérjük tehát azon települések polgármestereit, ahol a határozat már megszületett, avagy a következő hetekben megszületik, hogy annak másolatát juttassák el nem csak a határozatban rögzített szervezeteknek, hanem a sepsiszentgyörgyi polgármesteri hivatalba is.
Izsák Balázs
A Székely Nemzeti Tanács elnöke
Sepsiszentgyörgy, 2015. február 22.
Erdély.ma2015. február 22.
EMNT: szándékosan torzít Dorin Florea
Kiáll a székely szabadság napja mellett az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT), s tiltakozik Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester azon határozata ellen, mellyel meg akarja akadályozni az idei felvonulást.
A szervezet közleményében leszögezi: Marosvásárhely mára „frontvárosává” vált a magyar jogküzdelmeknek. De, mint rámutatnak, a fekete március 25. évfordulójához közeledve nem lehet számottevő előrelépésről beszámolni sem a városban élő magyar és román közösség viszonyában, sem az erdélyi magyarság helyzetének tekintetében.
Úgy vélik, Florea szándékosan torzít és csúsztat a március 10-ére tervezett rendezvény kapcsán. „Számunkra nyilvánvaló, hogy a székely szabadság napjának idei kimeneteléért elsősorban a többségi városvezetést terheli a felelősség” – szögezik le.
Egyébként a vásárhelyi rendezvénnyel egy időben egy másik eseményt is hirdettek március 10-ére. A Facebook közösségi portálon egy temesvári román fiatalember által kezdeményezett Îmbrăţişează un maghiar!/Ölelj meg egy románt! esemény célja csökkenteni az interetnikus feszültségeket és bemutatni a normalitás példáit.
Toró Tibor, a Sapientia Erdélyi Tudományegyetem kutatója arról beszélt, hogy a nyelvhasználat alapvetően a képességen, a lehetőségen és az akaraton, a hajlandóságon múlik. A kutató az anyanyelv nemzetközi napja alkalmából tartott rendezvényen elmondta: szerették volna feltérképezni a nyelvhasználat helyzetét azokon az erdélyi településeken, ahol a 20 százalékot meghaladja a magyarság aránya. Az egyes polgármesteri hivataloknál áttekintve a helyzetet, közte a magyar nyelvű beadványokat, honlapokat, rámutatott: a weboldalak 44 százaléka csak román nyelvű volt. Jelezve, hogy a válaszok alapvetően a tömbmegyékből – Hargitából és Kovásznából érkeztek – hozzátette: a többségi településeken és megyékben volt inkább magyar nyelvű honlap. A saját tervezésű honlapok jó eséllyel két nyelven készültek.
A dokumentumokat tekintve 6,6 százalékban jelentek a formanyomtatványok magyarul, eközben azonban 14 százalék egyáltalán nem frissítette a honlapot. Kicsivel több mint a települések felén frissültek rendesen a weboldalak. A válaszadók 46 százaléka legalább egy határozatot, míg 37 százalékuk egyet sem fordított le magyar nyelvre.
Ahol ötven százalék feletti volt a magyarok aránya, ott felszólalnak a tanácsüléseken magyarul, ugyanakkor ez nem a polgármester személyén múlik – állapították meg, és kitért arra is, hogy az ügyfélfogadáson dolgozó magyarok aránya általában leképezi az etnikumot. Megjegyezte: nagyon kevés polgármesteri hivatalhoz érkeznek magyar nyelvű beadványok, azok is inkább a többségi településeken.
Bethlendi András és Talpas Botond, az Igen, tessék! mozgalom képviselői a magyar nyelvhasználatot Kolozsváron tekintették át. Kutatásaik szerint az orvosoknál, illetve az egészségügyben igénylik az emberek leginkább (75,6 százalék) a magyar nyelvű ellátást, ezt követte az ügyvéd, jogász, közjegyző, illetve a piaci árus. Több mint 50 százalék volt az arány a busz, taxiszolgáltatás esetében is.
Arról, hogy mennyire fontos az eladó, árusító nemzetisége, a válaszadók több mint 50 százaléka azt mondta: inkább magyar eladót választana, ha lehetősége volna választani. 92 százalékuk úgy gondolta, hogy hivatalos helyeken fontos lenne a magyar nyelv használatának lehetősége.
Székelyhon.ro2015. február 22.
Könyv a sorsfordulók rítusairól
Balázs Lajos Az én első tisztességes napom – párválasztás és lakodalom Csíkszentdomokoson című könyvének bővített kiadását mutatják be A honfoglalás előttől az Európai Unió utánig előadássorozat keretében pénteken délután 6 órától a Csíkszeredai Polgármesteri Hivatal gyűléstermében. A könyv apropóján beszélgettünk a szerzővel.
– A nagy sorsfordulókról szóló könyvsorozata második részének bővített kiadását mutatják be pénteken Csíkszeredában. Melyek ezek az ön által felvonultatott sorsforduló szokások, amelyek tulajdonképpen végigkísérik egy ember életét?
– Nemcsak egy ember életét, hanem az egész társadalom életét is. Ez ragadott és késztetett arra, hogy e kultúra felé forduljak már egyetemista koromban. Hogyan alakultunk és szerveződtünk emberi társadalommá? Ma már csak tudomásul vesszük, hogy van születés, házasság, halál, szokásvilág. De mi kényszerítette az embereket – ne csak a székely-magyarságot – hogy elkezdjen kialakítani maga körül, az élet eseményei körül egy bizonyos rendet, rendszert? Nyilván, ezek utólag neveződtek sorsfordító rítusokká. A magyar néprajz átmeneti szokásoknak tekinti, amivel én annyira nem értek egyet, mert az átmeneti szó a magyarban bizonytalanságot is jelent. Én sorsforduló szokásoknak nevezem, mert a sorsunkat meghatározzák. Mindhármat – a születést, a párválasztást, a halált – ugyanaz a kérdés határozza meg: milyen lesz... Milyen lesz a gyermekem, a párom, és – keresztény gondolkodásban – a túlvilág? Ez a három nagy fordulat, amely a huszonegyedik században is az ember, az egyén, a közösség és az egyetemes emberiség életét megszervezi.
– Ezek nagyon szigorú, a közösség által meghatározott és kontrollált szabályok voltak.
– Persze, mert az egyén kiteljesülése csak a közösségben történhetett. A közösség pedig nem lehetett káosz-állapotban. A közösségnek egy megélési terepet kellett létrehoznia. Az egyén pedig felelősséggel tartozott ezért. Ez egy oda-vissza játék. Megvan a határ, hogy melyik az a normális emberi kor, amikor párosodik az ember. A halálunk óráját nem tudjuk, ismerjük a születésünket, kilenc hónappal kezdődik. Ez a kilenc hónap sajnos a korábbi néprajzkutatók és orvostársadalom számára nem jelentett különösképpen fontos életteret. A könyveimben pontosan arra mutattam rá, hogy ez a kilenc hónap organikus része az ember kialakulásának. Nagyon érdekes, hogy a múlt század közepéig az ember életét a köldökzsinór elvágásától számították. Hogy mi történik az anya méhében a magzattal, azzal nem foglalkoztak.
– Könyvében arra is rámutat, hogy a párválasztás, a házasság nem azzal kezdődik, hogy a fiatal pár elmegy a templomba megesküdni.
– Ha a születés sem a köldökzsinór elvágásával kezdődik, akkor a házasság sem azzal, hogy összeadja őket a pap vagy a polgármester. Már gyermekkorban megjelenik, például a felszorzásokkal vagy a primitív gyermekrajzokkal a falon, aszfalton. A következő szakasza a serdülőkor, a keresés, kiszemelés. Egy következő fázis a döntés, a birtokbavétel, amikor megöleli, a vállára teszi a kezét, majd a közeledés, a vizitába járás, amelynek szintén megvannak a szakaszai. A párkeresés időszakát nyomoztam végig, nem azt, hogyan hívogatják a vendégeket a lakodalomba.
– Mire utal a cím, Az én első tisztességes napom?
– A párválasztásnak kritériumrendszere volt. Létezett egy kialakult értékrend, ami szerint választottak. A házassághoz szerveződő rítusrendszert és kultúrát stratégiai kultúrának nevezem, mert előrelátó. Bizonyos jelekből következett, hogy milyen lesz. A vagyoni helyzet dominál, nem a szerelem. Az is kell, de elsődleges a státus, a vagyoni helyzet. Fontos a fizikai állag, egészségi állapot, a szépség és a munkabírás. A közösség, a település sorsáért való felelősség szintén meghatározó párválasztási szempont. Közösség szempontú elvek érvényesültek, azért, mert ez az egyedüli titka a fennmaradásunknak. Ennek a hiányát isszuk ma. Amit még a felszínre hoztam, az a nő megbecsülése. Ami nem azt jelenti, hogy jó sorsot biztosított a férfi a feleségének. Nem. Nehéz sorsa volt, ma is az. De vannak helyzetek, és ez a lakodalom, amikor a személyiségét kiemeli és felmutatja. Nem örvendtek a leánynak születésekor, mert munkaerőre volt szükség, és van egy apacentrikus szemlélet is, hogy a fiúgyermek az, aki a család, az apa, a nemzetség nevét továbbviszi. A leánygyermek nem volt megvetett, de egyfajta megtűrt állapotban létezett, volt egyfajta lekezelés is vele szemben. De a lakodalma napját úgy nevezik, hogy az ő első tisztességes napja, merthogy társadalmilag felértékelődik. A közösség szempontjából nem veszhet ki, hanem gyermeket kell szüljön. És a házasság napját az ő első tisztességes napjának nevezik, és ez benne van minden rituális szövegben.
Péter Beáta
Székelyhon.ro2015. február 22.
Kulturális programok a Bocskai Napokon
Kulturális programokkal folytatódott szombaton délután a Bocskai Napok rendezvénysorozat Nyárádszeredában.
Az érdeklődőket közönségtalálkozóra hívták, ugyanis a Duna TV Hazajáró című turisztikai-honismereti műsor két „tekergőjét”, Jakab Sándort és Kenyeres Oszkárt látták vendégül a városban. Nemcsak a tavaly januárban Nyárádszeredában forgatott filmrészletet mutatták be a közönségnek, hanem nagy derültséget keltve azokat a bakikat is láthattuk, amelyek a forgatások során előfordultak. A 85. közönségtalálkozón azt is elmondták a szerkesztők, hogy ilyen rövid idő alatt több rangos elismerést kapott a műsor: Magyar Örökség- és Bocskai-díjat is.
A beszélgetés után László János szavalta el Gábor Ferenc Magyarnak lenni című költeményét, majd Nyárádszereda polgármestere, Tóth Sándor hívta színpadra Aszód, Simontornya, Szerencs, Örkény, Hajdúdorog és Mór küldöttségeinek képviselőit, akik a testvértelepülések üdvözleteit, jókívánságait tolmácsolták ajándékaik mellett: Szerencs a híres csokoládéjából, Mór az Ezerjó borából küldött ízelítőt, mások könyvcsomagokat hoztak a városi könyvtár számára, míg Kulcsár István örkényi alpolgármester maga készítette, Bocskait ábrázoló festményt nyújtott át a vendéglátóknak.
„A mi szívünket mindig megmelengeti az, amikor Bocskai István fejedelem emlékét úgy őrzi egy közösség, hogy azt teljesen a sajátjának érzi. Bocskai mindig arra intett bennünket, hogy a közös dolgainkban közösen kell megállapodnunk, egymás kezét nem szabad elengednünk. Azt hiszem, a mai kornak elég sok üzenetet írt az egykori fejedelem, és üzen azoknak az embereknek, akik nem akarják tudomásul venni, nem akarják elfogadni a másságot, a másként gondolkodást, mindazonáltal egy égisz alatt a magyarságtudatot. Mert mi előbb vagyunk magyarok, s utána hajdúdorogiak vagy nyárádszeredaiak. És ez az, ami minket mindenképpen összeköt” – hangsúlyozta felszólalásában a hajdúváros polgármestere, Csige Tamás.
A Bekecs néptáncegyüttes kis- és középcsoportjának fellépése után a főtérre vonultak az ünneplők, ahol a fejedelem 99 éve álló szobránál Székely Szabó Zoltán színművész szavalta el Gyökösi Endre Bocskai szobránál című költeményét, majd az emlékezés koszorúit helyezték el Nyárádszereda és testvérvárosai, a helyi református és unitárius egyházak, a Bocskai István Alapítvány és középiskola, az RMDSZ, MPP és EMI helyi szervezetei és a Hazajáró munkatársai. A díszkivilágítás mellett zajló koszorúzás alatt a református templom falán Bocskai fejedelem képét vetítették ki, míg a záró himnuszok éneklése alatt a magyar és székely lobogók színei világították meg a térből kimagasló tornyot.
Gligor Róbert László
Székelyhon.ro