udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
7649
találat
lapozás: 1-30 ... 1591-1620 | 1621-1650 | 1651-1680 ... 7621-7649
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2017. március 22.
Hírsaláta
SZEGÉNYSÉGBEN ÉLEN. Az Eurostat jelentése szerint Románia az első helyen áll az Európai Unióban, ami a szegénységben élő lakosság arányát illeti – ez 2014-ben meghaladta az összlakosság 40 százalékát. A közigazgatásért és társadalmi politikáért felelős intézet és a szociális munkások országos egyesületének sajtóközleménye szerint a községek több mint egyharmada (35 százaléka) tekinthető a társadalom peremére sodródott közösségnek, ezek közül 535 községben az átlagosnál nagyobb szegénységben élnek. (Agerpres)
TÚL DRÁGA A HEGYIMENTÉS. Április elsejétől megszűnik a törcsvári (Bran) hegyimentő-szolgálat, amely a Bucsecs-hegység északnyugati részét és a Moécs–Fundáta (Moieciu–Fundata) kisrégiót is kiszolgálja. A szolgálatot átiratban értesítették, hogy megszüntetik a finanszírozást. A hegyimentők vezetője, Sorin Măluşelu közölte: panaszt tettek a közigazgatási bíróságon, mert senki nem konzultált velük a döntésről, és a három önkormányzat közül csak Moécs hajlandó fenntartani őket, egyedül azonban nem képes rá. A törvény alapján a sípályákon kötelezően biztosítani kell a hegyimentő-szolgálatok működését, de a hegyen eltévedt, bajba jutott turistáktól naponta több alkalommal is kapnak segélyhívásokat; sok esetben extrém körülmények között kell kimenteniük sérült embereket. Măluşelu szerint a szolgálat költségvetése évi 300 ezer lej, amelyből felszereléseket vásároltak, karbantartották ezeket, és a munkatársak bérét is fedezték. Ennek 60 százalékát Törcsvár önkormányzata, 20–20 százalékát Moécs és Fundáta önkormányzata biztosította. A törcsvári hegyimentő-szolgálat 200 négyzetkilométeres erdős területet és 18 hegyi turistaösvényt fed le. Ezt a térséget évente több százezer turista látogatja, tavaly csak a törcsvári kastélynál 800 ezren jártak, nagyobb részük külföldi. (Agerpres)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. március 22.
„A darabhoz méltóbb helyen még nem játszottuk”
A Tamási Áron születésének 120. évfordulója alkalmából meghirdetett emlékév méltó felvezetése volt a budapesti Nemzeti Színház által az író szülőfalujában, Farkaslakán kedden este bemutatott Vitéz lélek című előadás.
A Nemzeti Színház idén Hadnagy Jolán, a farkaslaki Tamási Áron Egyesület vezetőjének meghívására érkezett a Tamási-darabbal Erdélybe, turnéján Farkaslakán kívül Marosvásárhelyt, Székelyudvarhelyt és Csíkszeredát is érintve. Az író nevét viselő farkaslaki kultúrotthonban telt ház előtt előadott háromfelvonásos darabról rendezője, Vidnyánszky Attila, aki egyben a Nemzeti Színház főigazgatója, azt mondta, Tamási szülőfalujában előadni azt a színház és színészek számára épp olyan fontos volt, ha nem fontosabb, mint a farkaslaki közönségnek. A nagyobb színpadokhoz szokott társulat előadóművészeinek csillogó-könnyes szeme az előadás végén elárulta megilletődöttségüket. Értőbb közönség előtt és a darabhoz méltóbb helyen még nem játszottuk, mondták többen is a színészek közül. Ezen a turnén a Nemzeti Színház igazgatója egyedül a farkaslaki előadáson volt jelen.
Székelyhon.ro2017. március 22.
Most hajtják be az SZNT-től a három évvel ezelőtti tetemes bírságot
MTI - Zárolták a román hatóságok a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) háttérszervezetének, a Siculitas egyesületnek a bankszámláit, hogy behajtsák a 2014-es felvonulás miatt kirótt 12 ezer lejes bírságot, melyet bírósági úton sem sikerült eltöröltetni – közölte szerdán az SZNT.
A tanács emlékeztetett rá, hogy a gyülekezési jogról szóló törvény nem változott az elmúlt években, és 2014 óta több alkalommal tartották meg a március tizedikei marosvásárhelyi megemlékezést és felvonulást, 2016-ban pedig bírósági úton semmisítették meg azokat a büntető jegyzőkönyveket, amelyek ugyanazokat a kifogásokat tartalmazták, mint a 2014-es dokumentum. A törvény tehát nem változik, csak az igazságszolgáltatás gyakorlata. Ezért mérlegeljük, hogy az ügyben a strasbourgi emberjogi bírósághoz fordulunk – idéz az MTI tudósítója az SZNT közleményéből. A tanács szerint a mostani eljárás és végrehajtás ismételten rámutat arra, hogy meg kell teremteni a székelyföldi civil autonómiamozgalom kiszámítható anyagi hátterét. „Arra buzdítunk minden, az autonómiának elkötelezett Kárpát-medencei vállalkozót, Székelyföldön, Erdélyben vagy a nagyvilágban élő polgárt, hogy akár csekély összegű, rendszeresen folyósított adományával segítse a mozgalmat” – fogalmazott közleményében az SZNT. 2014-ben Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester csak a székely vértanúk emlékművénél tartott megemlékezéshez járult hozzá, a tömeg tiltakozó felvonulását nem engedélyezte. Az SZNT a felvonulást is megtartotta arra hivatkozva, hogy a polgármester a bejelentést követő 48 órában nem bocsátott ki a rendezvényt tiltó dokumentumot. A 2016-os és 2017-es felvonulást a polgármesteri hivatal szintén nem engedélyezte, ám 2016 nyarán a bíróság jogerősen megállapította, hogy a szervezők törvényesen jártak el, és a bejelentés tudomásul vételére kötelezte a hivatalt.
Jánosi András 2017. március 22.
Az egyenes út a legnehezebb?
Másodszor napolta el a döntést tegnap az alkotmánybíróság arról a törvényről, amely kimondja, hogy bűncselekmények miatt elítélt személyek nem lehetnek a kormány tagjai. A taláros testület a felmerült jogi kérdések tisztázására hivatkozik, de nemigen hiszi senki, hogy nincs valami hátsó szándék emögött, hiszen az állami szervek iránti bizalmatlanság régen és mélyen meggyökerezett az ország polgáraiban.
Mi lehetne annál természetesebb, hogy akit egyszer – vagy többször – törvényszegésen értek, azt többé ne engedjék a csábítás közelébe, olyan helyre, ahol ismét lehetősége nyílik arra, hogy magának vagy a hozzá közel állóknak – családnak, barátnak, pártnak – illetéktelen hasznot hajtson, pénzt, állást vagy egyéb, végső soron szintén anyagi előnyöket szerezzen, mások, az állam, azaz a tisztességes adófizetők rovására? Sok évszázados bölcsesség, hogy nem szabad kecskére bízni a káposztát, és elég baj, ha már törvényben is ki kell mondani. Még rosszabb, ha ezt a törvényt el akarják törölni.
Nehezen lehet ugyanis másként értelmezni Victor Ciorbea ombudsman kezdeményezését, az állampolgári jogok biztosa bő másfél évtized után fedezte fel, hogy ez a jogszabály nem vonatkozik minden közméltóságra, a törvényhozás tagjaira és az államelnökre. Na igen: a parlamentben, a mentelmi jog árnyékában valóban több elítélt üldögél nyugodtan, és két volt államfő – Ion Iliescu és Traian Băsescu – várja az ítéletet különböző perekben. Csakhogy tudjuk: az ombudsman e lépésére nem a legmagasabb tisztségek megtisztítása, hanem Liviu Dragnea SZDP-elnök érdekében került sor, aki a tavaly decemberi választások győzteseként nem az ország harmadik, hanem a negyedik embere, azaz nem képviselőházi elnök, hanem kormányfő akar lenni – de ebben ez a fránya törvény (amelyet egyébként SZDP-s kormányzás alatt fogadott el a parlament) megakadályozza.
Az alkotmánybíróság – amely korántsem független testület, tagjait a pártok és az államfők nevezik ki, így összetétele a politikai erőviszonyokat tükrözi – döntése előrébb is, hátrább is taszíthatja Romániát. Ha ezt a régóta érvényben levő törvényt alkotmányellenesnek ítélik, Dragnea elfoglalhatja a kormányfői tisztséget – mindaddig, amíg a parlament új törvényben rendezi a kérdést, de ezt aligha fogja elsietni a többséget alkotó koalíció, vagy ha mégis, akkor azért, hogy a maga számára kedvezően rendezze a problémát. Ellenkező esetben az történhet, hogy a rendelkezést kiterjesztik a törvényhozásra is, így pedig Dragnea – és minden priuszos társa – elveszítené képviselői mandátumát is. Ezt a választók igen nagy hányada tartaná igazságosnak, de inkább a mesék világába sorolható megoldás, mikor a szenátusban a korrupciós bűnök megkegyelmezéséről beszélnek. Ott is halasztottak, pedig e téren is napnál világosabb a helyes döntés. A legfelsőbb szinteken azonban ezeknek az íratlan erkölcsi törvényeknek az elfogadása megy a legnehezebben...
Demeter J. Ildikó
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. március 23.
Mind Magyarország, mind az erdélyi magyarság visszautasítja az álcivil szervezetek illetéktelen és ártalmas ügyködését
Az Európai Parlament Emberi Jogi Albizottsága (DROI) 2017. március 22-i ülése kiemelt módon foglalkozott az ún. harmadik országokban működő civil szervezetek helyzetével.
A civil társadalom szűkülő mozgástere: az Unió válasza címen megjelent külpolitikai dokumentum alapján annak egyik szerzője, Richard Youngs politikai szakértő terjesztette elő az ügyet.
Mind maga az előadó, mind az egyik zöld párti európai képviselő szigorúan bírálta azokat az EU-tagországokat – köztük Magyarországot –, amelyek úgymond elnyomják a civil társadalmat. Konkrét módon a magyar hatóságoknak a Nyílt Társadalom Alapítvánnyal szembeni bánásmódját rótta fel az említett képviselő.
Hozzászólásában Tőkés László rámutatott, hogy a magyarországi civil szervezetek százai meg százai teljes szabadságban fejtik ki közérdekű tevékenységüket. Kifogás alá – indokolt módon – legfeljebb azon civil szervezetek esnek, amelyek a Soros-féle alapítványok és szervezetek ún. demokráciaimportjának keretében politikai eszközként szolgálnak a posztkommunista, illetve balliberális politikai erők kezében, és destruktív jellegű, bomlasztó tevékenységükhöz külföldről nyernek jelentős anyagi támogatást.
Erdélyi képviselőnk saját tapasztalataira is kitért ebben a vonatkozásban. Felidézte, hogy a ’90-es években a Project on Ethnic Relations elnevezésű, kétes hátterű és szándékú amerikai szervezet, a nacionálkommunista román hatalommal összejátszva, illetéktelen és avatatlan módon törekedett az erdélyi magyar politika befolyásolására, illetve a magyar autonómiakövetelések letörésére. Egyszer s mindenkorra legyen világos, hogy az erdélyi magyar közösség nem tart igényt ilyen fajta „civil támogatásra”, hanem maga akarja megszabni saját politikáját – jelentette ki az RMDSZ volt tiszteletbeli elnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vezetője.
https://tokeslaszlo.eu/cikk2017. március 23.
Nem kell az ártó szándékú „civil támogatás”
Mind Magyarország, mind az erdélyi magyarság visszautasítja az álcivil szervezetek illetéktelen és ártalmas ügyködését – írja mai közleményének címében Tőkés László EP-képviselő sajtóirodája.
Az Európai Parlament Emberi Jogi Albizottsága március 22-i ülése kiemelt módon foglalkozott az ún. harmadik országokban működő civil szervezetek helyzetével. A civil társadalom szűkülő mozgástere: az Unió válasza címen megjelent külpolitikai dokumentum alapján annak egyik szerzője, Richard Youngs politikai szakértő terjesztette elő az ügyet.
Mind maga az előadó, mind az egyik zöld párti európai képviselő szigorúan bírálta azokat az EU-tagországokat – köztük Magyarországot –, amelyek úgymond elnyomják a civil társadalmat. Konkrét módon a magyar hatóságoknak a Nyílt Társadalom Alapítvánnyal szembeni bánásmódját rótta fel az említett képviselő.
Hozzászólásában Tőkés László rámutatott, hogy a magyarországi civil szervezetek százai meg százai teljes szabadságban fejtik ki közérdekű tevékenységüket. Kifogás alá – indokolt módon – legfeljebb azon civil szervezetek esnek, amelyek a Soros-féle alapítványok és szervezetek ún. demokráciaimportjának keretében politikai eszközként szolgálnak a posztkommunista, illetve balliberális politikai erők kezében, és destruktív jellegű, bomlasztó tevékenységükhöz külföldről nyernek jelentős anyagi támogatást.
Az erdélyi képviselő saját tapasztalataira is kitért ebben a vonatkozásban. Felidézte, hogy a ’90-es években a Project on Ethnic Relations elnevezésű, kétes hátterű és szándékú amerikai szervezet, a nacionálkommunista román hatalommal összejátszva, illetéktelen és avatatlan módon törekedett az erdélyi magyar politika befolyásolására, illetve a magyar autonómiakövetelések letörésére. Egyszer s mindenkorra legyen világos, hogy az erdélyi magyar közösség nem tart igényt ilyen fajta „civil támogatásra”, hanem maga akarja megszabni saját politikáját – jelentette ki az RMDSZ volt tiszteletbeli elnöke, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács vezetője.
https://itthon.ma/karpatmedence2017. március 23.
A fekete március ügyében kért vizsgálatot Biró Zsolt
Biró Zsolt parlamenti képviselő március 22-én iktatta azt a levelet, amelyben az 1990. márciusi véres marosvásárhelyi események ügyének újbóli kivizsgálását kérte Románia főügyészétől.
A Magyar Polgári Párt elnöke Maros megyei képviselői minőségében fordult Augustin Lazăr főügyészhez, beadványában pedig arra kéri, hogy törvényben meghatározott hivatali hatásköréből adódóan indítványozza az 1990-es fekete március néven ismert marosvásárhelyi magyarellenes pogrom esetében a vizsgálat újraindítását. „Március 15-ei beszédemben ígéretet tettem arra, hogy a fekete március évfordulóján kérni fogom a vizsgálat újraindítását, hiszen az ügyben 27 év után sem derült fény a vétkesekre, a felelősöket nem azonosították és nem büntették meg. A fekete március történéseit tisztázni kell, mert amíg nem derül ki a teljes igazság, addig nagyon nehéz a társadalmi béke megteremtése” – mondta lapunknak Biró Zsolt, aki szerint üdvözlendő, hogy az 1989-es forradalom dossziéjának újbóli megnyitása mellett napirenden szerepel az 1990-es bukaresti bányászjárás ügyének újbóli kivizsgálása is. A képviselő megjegyezte, alapos a gyanú, hogy a fekete márciust és a júniusi bányászjárást szervezők mögött ugyanazok a sötét erők sejthetők, a felbujtók ugyanazok lehetnek, ezért arra kérte a főügyészt, hogy kapcsolja össze és vizsgálja együtt a két ügyet. Az MPP-elnök lapunkból értesült arról, hogy az 1990-es márciusi véres marosvásárhelyi események három magyar áldozatának özvegye, valamint a súlyosan megsebesült Sütő András leszármazottai februárban megbízták Menyhárt Gabriella nagyváradi ügyvédet, hogy indítványozza a dosszié újravizsgálását. Az áldozatok hozzátartozóiként az érintettség okán helyesen teszik, hogy szeretnék tudni az igazságot, a két kérés egymást erősíti, és ők hamarabb kaphatnak hivatalos választ – vélte a politikus, aki szintén harminc napon belül várja a főügyész tájékoztatását.
Gáspár Botond
Székelyhon.ro2017. március 23.
Botrány a tanfelügyelőségen
A marosvásárhelyi katolikus iskolába járó diákok szüleinek elegük van a tanfelügyelőség törvénytelenségeiből. Mindenre elszántan keresték fel Ioan Macariét, az újonnan kinevezett főtanfelügyelőt, aki megpróbált elmenekülni előlük, kevés sikerrel. A szülők úgy vélik, időhúzásra játszanak a tanintézet működéséért felelős intézmények, ugyanis csütörtökre ígérte a Maros Megyei Tanfelügyelőség a tavalyi iskolahálózat érvényesítését. Ez mégsem történt meg.
A Maros Megyei Tanfelügyelőségen gyűltek össze a Római Katolikus Teológiai Gimnázium diákjainak szülei csütörtökön, és kitartóan várták, hogy szóba álljon velük az újonnan kinevezett főtanfelügyelő, Ioan Macarie, aki megpróbált elmenekülni a szülők elől. Mivel egy autó elállta az útját, sofőrjének kénytelen volt megállítania az autót, amelyben a főtanfelügyelő ült. Közben a szülők határozottan arra kérték Macariét, hogy szálljon ki, és adjon választ nekik arra a kérdésükre, hogy a tanfelügyelőség miért nem veszi figyelembe, és él az érvényben lévő 2015/33-as tanácsi határozattal, amelynek alapján automatikusan érvénybe léphetne az előző évi iskolahálózat, a katolikus iskolát is magába foglalva önálló tanintézetként. Az elmúlt évben ugyanis a tanfelügyelőségtől a városi tanács megkapta a menetlevelet, és ma is ez a határozat van érvényben az oktatási minisztérium asztalán.
Miután Ioan Macarie hajlandó volt kiszállni az autóból, azzal védekezett a szülők előtt, hogy ő csak három napja van tisztségben, nem ismeri a dokumentumokat, majd visszament az irodájába. Nemsokára megjelent két helyi rendőr is, akiket vélhetően maga Macarie hívott ki, szerinte a szülők agresszíven viszonyultak hozzá. Az elszánt édesanyák azonban csak határozottan kérték őt, hogy álljon szóba velük.
Ezek után Illés Ildikó főtanfelügyelő-helyettest küldte ki az iroda elé a folyosóra, hogy fogadja a szülőket és a sajtó képviselőit. A magyar főtanfelügyelő-helyettes azt nyilatkozta, ő sem érti, hogy mi van az ügy hátterében, és jóllehet, a keddi tárgyaláson többször is elhangzott, hogy érvényes a 33-as tanácsi határozat, ezt senki nem rögzítette írásban. Hozzátette, a tanfelügyelőség alkalmazottai félnek attól, hogy ugyanaz lesz a sorsuk, mint a volt főtanfelügyelőnek, Ștefan Someșannak, illetve Tamási Zsoltnak. „Kaptunk második átiratot is a polgármesteri hivataltól, ami egy magyarázat, és nem a 33-as határozat, amire vártunk. A főnök azt mondta, hogy a jogtanácsosunknak kell értelmeznie ezt előbb. Én is járok a DNA-hoz vádlottként, ezért van eltávolítva Someșan és Tamási. Olvasom a törvényeket, a módszertant, de nem tudom értelmezni” – nyilatkozta Illés Ildikó.
A Civilek a katolikus iskoláért szülői csoport szóvivője, Csíky Csengele határozottan elmagyarázta neki, hogy nem az érvényben lévő 33-as tanácsi határozat miatt vannak felelősségre vonva, és a prefektus kedden jogászaival együtt kijelentette, hogy érvényes a 2015/33-as határozat. Ezek után joggal tették fel a kérdést az elszánt szülők: a tanfelügyelőség milyen alapon írja felül a törvényt? A keddi tárgyalás eredményeként a tanfelügyelőség „kikényszerített” a városi tanácstól egy iratot, amelynek alapján érvényesíthetné a tanfelügyelőség a tavalyi iskolahálózatot, de a tanfelügyelőség vezetői szerint nem azt kapták meg csütörtökön a várostól, amiben megegyeztek kedden, és ők ezért nem tudnak lépni. Ennek ellentmond az a 2016-os novemberi, 5777/31/7 miniszteri rendelet, amelyben az áll, hogy amennyiben a városi tanács nem küld egyéb dokumentumot, a tanfelügyelőségnek automatikusan érvényesnek kell tekintenie az előző évi iskolahálózatot. Azaz a városi tanácsnak a törvény értelmében semmilyen iratot nem kellett volna küldenie a tanfelügyelőségnek ahhoz, hogy az érvényesítse a tavalyi iskolahálózatot.
Gergely Macarie azonban arra hivatkozik, hogy ez az irat nem tartalmazza konkrétan, hogy melyik tanácsi határozat értelmében kell érvényben maradnia a 2017–2018-as iskolahálózatnak, és arra kérte a szülőket, hogy a polgármesteri hivatalt vonják kérdőre emiatt. Teszi mindezt úgy, hogy azelőtt kijelentette a szülőknek, hogy ő csak három napja van tisztségben, és még nem sikerült áttanulmányoznia minden dokumentumot az üggyel kapcsolatban. Ugyanakkor arról beszélt, hogy a tanfelügyelőség vezetőtanácsa hozhat döntést ez ügyben, amelyet csak keddre tud összehívni leghamarabb.
--
Beadványok sorozata A szülők beadvánnyal fordultak a tanfelügyelőséghez a katolikus gimnázium szülői bizottságának, az iskola vezető tanácsának, a szülői közösség, illetve a Civilek a katolikus iskoláért csoport nevében, amelyben felszólítják az intézményt, hogy vonja vissza az iskolájuk ellen hozott törvénytelen döntéseket, és a miniszteri rendelet alapján vegye figyelembe a 2015/33-as tanácsi határozatot az iskolahálózatra vonatkozóan, és azonnali hatállyal léptesse érvénybe, belefoglalva a Római Katolikus Teológiai Gimnáziumot mint önálló jogi személyiséggel rendelkező tanintézetet. „Ameddig nincs vádemelés, csak vizsgálódnak a hatóságok, iskolánkat megilleti az ártatlanság vélelme. Ennek értelmében önök mint működtető intézmény nem vonhatják meg az iskolától a működéshez és fejlődéshez szükséges feltételeket” – írják a beadványban. Fel is sorolják azokat a sorozatos törvénytelenségeket, amelyeket a tanfelügyelőség követett el a katolikus iskola ellen: a helyettes igazgató kinevezésének halasztása, a katolikus iskolát a város iskolahálózatából önkényesen kihagyták, a cikluskezdő osztályok elindításának betiltása. Ugyancsak beadvánnyal fordulnak a szülők tizenöt más intézményhez, köztük az EU oktatásért felelős bizottságához, az Országos Diszkriminációellenes Tanácshoz, az oktatási minisztériumhoz, parlamenthez, amelyeknek részletesen beszámolnak az őket ért törvénytelenségről, a DNA túlkapásairól.
Hajnal Csilla
Székelyhon.ro2017. március 23.
Az sem egyezett bele a per felfüggesztésébe, akit bepereltek
A marosvásárhelyi katolikus iskola mellett kiálló szülők szerdán kérték annak a két pernek a felfüggesztését, amelyet a tanfelügyelőség határozata ellen indítottak az unireás szülők, illetve a polgármesteri hivatal a katolikus iskolának átadott hat osztállyal kapcsolatban. A felperesek nem egyeztek bele, sőt a tanfelügyelőség jogásza is a felfüggesztés ellen volt.
Az Unirea Főgimnázium szülői bizottsága beperelte a Maros Megyei Tanfelügyelőséget, mivel úgy vélik, jogtalanul került át hat osztály a katolikus gimnáziumba 2015 augusztusától, ezért azt szeretnék elérni, hogy a tanfelügyelőség visszavonja az erre vonatkozó 1385-ös határozatát. Akkor négy román szülő kezdeményezte az eljárást, azóta az iskola szülői bizottságának a nevében perelnek. November 29-én ugyanebből az okból kifolyólag a polgármesteri hivatal is beperelte a tanfelügyelőséget – magyarázta Zsigmond Imola, a katolikus iskola egyik diákjának édesanyja, aki januárban szintén beszállt a perbe, hogy kiálljon a tanfelügyelőség határozata mellett. Február 7-én még tíz magyar szülő csatlakozott hozzá, majd február 22-én egy kérelmet tettek le a bíróságon, amelyben az Unirea Főgimnázium mint iskola szintén kérte belépését a perbe a román szülők mellé. Ezek után a bíró a törvényre hivatkozva kötelezte a Római Katolikus Teológiai Gimnáziumot, hogy vegyen részt a közigazgatási perben, és törvény előtt védekezzen. Legutóbb szerdán délután tárgyaltak az ügyben a marosvásárhelyi bíróságon, és bár nem született döntés, érdekes fejleményekről számolt be lapunknak Zsigmond Imola, aki maga is részt vett a tárgyaláson alperesként. „Szerdán a bíróság jóváhagyta annak a tíz szülőnek a belépését, akik kérelmezték február elején, hogy részt vegyenek a perben. Továbbá kértük a per felfüggesztését addig, amíg lejár a Római Katolikus Teológiai Gimnázium ellen indított bűnügyi vizsgálódás, de az unireás szülők ellene voltak, illetve a tanfelügyelőség jogásza sem egyezett bele a per felfüggesztésébe” – nyilatkozta lapunknak Zsigmond Imola a tárgyalás után. Hozzátette, furcsállja a tanfelügyelőség jogászának hozzáállását, hiszen pontosan ellenük indítottak eljárást a román szülők és a polgármesteri hivatal, és mégsem egyezett bele a felfüggesztésbe.
Legközelebb április 12-én tárgyalják újra az ügyet.
Hajnal Csilla
Székelyhon.ro2017. március 23.
Lázár Ede: felelősségteljes szabadságra nevelni az egyetemistákat
A hallgatók elégedettségére szeretne alapozni a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karának új dékánja. Makó Zoltán volt dékán helyét márciustól vette át Lázár Ede egyetemi docens, korábbi dékánhelyettes, akivel jövőbeli terveiről, a tervezett változtatásokról, illetve magánéletéről is beszélgettünk.
– Bár eddig is aktívan részt vett az egyetem vezetésében, a dékáni pozíció újabb kihívásokkal, több felelősséggel jár. Miért döntött úgy, hogy jelentkezik erre a pozícióra? – A motivációm központi eleme a kihívás volt. Az előttünk álló feladatokat személyes kihívásnak tekintettem, és ez elsősorban a közgazdász végzettségemből, és a menedzsment, illetve marketing iránti érdeklődésemből fakadt. A dékáni pozíció egyre inkább egy menedzseri pozíció kell legyen: míg a kezdetekben sokkal több felelősség hárult a helyi vezetőkre, addig mára a szerepük jó értelemben átalakult, és lassan elválik a döntéshozói és az ügyintézői hatáskör. A Kari Tanács és a Szenátus meghozza a fő döntéseket, de sok olyan operatív döntést is meg kell hozni, ami a dékán felelőssége. A választási folyamat egyébként eléggé összetett: önkéntesen lehet jelentkezni a dékáni pozícióra, majd a Kari Tanács tagjai szűrik meg első körben a jelentkezőket. Ez azt jelenti, hogy azok a jelöltek közül választ a rektor, akik megkapják a Kari Tanács szavazatainak többségét.
– Milyen tervei vannak, milyen kihívások előtt áll az egyetem? – Nem a normatív igényeknek, azaz a törvényeknek, szabályoknak, előírásoknak való megfelelést látom most az elsődleges teendőnek, hanem a belső intenzív irányba való fejlesztést. Magyarán jobb oktatási és kutatási tevékenységet szeretnék, és a hallgatói elvárásoknak való megfelelést is fontosnak tartom. A minőségi mutatókat nem előírások mentén, hanem a hallgatók elégedettségére szeretnénk alapozni. Terveink között szerepel egy integráltabb információs rendszer kialakítása, amelynek eleme a hallgatói elégedettség a rájuk vonatkozó adatok és véleményeik összegyűjtése által. A mai kor meghatározó trendje, hogy nem csak a megszokott információforrásokból tájékozódunk, hanem sok egyéb eszköz is olyan adatokat szolgáltat számunkra, amelyek fontosak a döntések szempontjából. Nyilván nem a kontrollfolyamatok erősítéséről van szó, hanem arról, hogy minél több információt gyűjtsünk a hallgatókról, mert ezáltal egyéni igényeket tudunk kielégíteni. Abban a helyzetben vagyunk, hogy ha akarunk, oda tudunk figyelni ezekre az egyéni igényekre, és ez pedagógiai szempontból egy nagy lehetőség. Emellett a kollégák véleményét is hasonló formában szeretném megtudni, hiszen az alkalmazotti elégedettség is nagyon fontos. A döntéshozatal javítása a cél ezáltal, hiszen nehéz olyan döntésről beszélni, amelyhez ne lenne szükség a hallgatók vagy az oktatók véleményére. Az is fontos célkitűzésem, hogy az egyetemre bejutó hallgatók minél nagyobb irányban szerezzenek diplomát, és értékesíteni tudják azt a munkaerőpiacon. A két kar egyesítésének számomra egy váratlan pozitív hatása volt az, hogy a Hallgatói Önkormányzat (HÖK) egyre jobban képviseli a hallgatók érdekeit. Ez nagyon fontos, hiszen a hosszú távú versenyképesség alapja az igényekre való odafigyelés. Hosszútávon számunkra nagyon fontos, hogy a HÖK ismerje a hallgatók jogait, és merje is kifejezni az igényeit. Azt tartom, hogy teljesítményt akkor várjunk el, ha az megfelelő mértékben jutalmazva van. Azok a hallgatók, akik amúgy is szívvel-lélekkel végzik a munkájukat, és a HÖK esetében nyilvánvaló, hogy nem a pénz motiválja őket, jó motiváció lehet, ha az egyetem kifejezi elismerését irányukba egy ösztöndíj formájában.
– Ezen kívül milyen további változásokra van szükség az egyetem életében? – Az elődök nagyon jó alapokat fektettek le, ezért szilárd alapokra építkezhetünk. Misszióként azt tűztem ki, hogy felelősségteljes szabadságra neveljük a hallgatókat, és itt a szabadságon van a hangsúly. Gondolok itt a vállalkozás, az újítás szabadságára, arra, hogy a végzett hallgatók merjék megtalálni helyüket a világban, a vállalkozásban, az üzletben, és ezt felelősségteljesen tegyék. Több menedzsmentet vinnék a mindennapi működésbe, tervezek jobban odafigyelni arra, hogy a szervezet struktúrája megfelelőbb legyen, és az információs rendszer kiépítése is fontos célom. Első nap egy szimbolikus változást is eszközöltem, amikor elvetettem a bejáratnál található elválasztót. Olyan a személyiségem, hogy szeretem megkérdőjelezni mindazt, amit eddig megszoktunk. Néha próbálok úgy tekinteni az egyetemre, mintha most lennék itt először, illetve vendég vagy hallgató lennék, és ilyenkor tűnik fel, hogy felesleges egy-egy térelválasztó, vagy túl sötétek a folyosók. A változtatás nem rossz, és mindenkit arra buzdítok, hogy merjen változtatni. – Véleménye szerint a Sapientia oktató, vagy inkább kutató egyetemnek számít? – Ennek a kettősségnek léteznie kell minden helyszínen, hiszen szervesen összekapcsolódnak. Mesterkéltnek tartom e két dimenzió szembeállítását, bár tény, hogy az elsődleges missziónk az oktatás, azonban az is tény, hogy minőségi oktatást kutatási tevékenység nélkül nem lehet végezni. A működésünk ennek megfelelően működik, minden oktató tanít, és kutat is. Ezen kívül meg kell különböztetnünk a tudományos kutatásokat, amelyeknek a végeredménye egy-egy neves nemzetközi szaklapban való publikálás, és az egyéb gazdaságra és társadalomra vonatkozó kutatásokat. Vannak kollégák, ahol egyik vagy másik jobban érvényesül, de az a cél, hogy a 82 oktató egyensúlyban tartsa az oktatást és a kutatást. – Milyen az egyetem és a város, illetve az egyetem és a középiskolák viszonya? – Próbálunk tenni a kapcsolatok javításáért. Idén jelent meg az Egyetem a város szívében című kiadványunk, amely legalább annyira szól a városról, mint az egyetemről. Szinte minden oktatónk részt vesz valamilyen informális, társadalmi tevékenységben. Sokat professzionalizálódott a külső kommunikációnk, és nyitottunk azok fele, akik nem kifejezetten a mi célcsoportunkhoz tartoznak az Ezüst Akadémia, illetve a Kávéházi előadások által. Nagyon fontosnak tartjuk a társadalmi beágyazódásunkat, és azt, hogy odafigyeljünk a célcsoportunkra, azaz a középiskolás diákokra, akiket szeretnénk meggyőzni arról, hogy itt piacképes felsőoktatásban részesülhetnek. Ezért különböző versenyek és rendezvények formájában, illetve más programok által tartjuk velük a kapcsolatot. A gazdasági szférával nem annyira intenzív a kapcsolat, bár rengeteg potenciál lenne ebben. Arra buzdítom a gazdasági szféra szereplőit, hogy tegyenek próbára minket. A szakmai gyakorlatokra vonatkozóan szerződéseket kötöttünk több intézménnyel, és ez egy eszköz, amely lehetővé teszi a hallgatók könnyebb elhelyezkedését. Jó lenne a duális képzés irányába haladni, keressük ennek a megvalósíthatóságát is.
– Általános probléma a székelyföldi diákok körében a román nyelv hiányos ismerete, és sokan csak a munkavállalás pillanatában szembesülnek ennek hátrányaival. Mit tehet ez ellen az egyetem? – Egyik nagy problémánk ez, amelyet különböző módokon próbálunk orvosolni. Természetesen kitartunk amellett, hogy legjobban anyanyelven lehet elmélyülni egy-egy szakterületben, és rengeteg előnyét látjuk az anyanyelven való oktatásnak. Ennek ellenére a román nyelv ismeretének hiánya egy valós probléma, ezért a legtöbb szakon vannak olyan órák, amelyeket román nyelven tartanak, főleg az olyan tantárgyak esetben, ahol a román szaknyelv a mindennapos gyakorlat része. Ezen kívül román órákat is tartunk, ezek mennyisége szakonként változik, és néha úgy érezzük, hogy ez eredménytelen. Remélem, hogy nagyobb változást hoz az az újítás, hogy az 5-8. osztályosok olyan tankönyvet kapnak, amely megkönnyíti a román nyelv tanulását. Hajdanán a székely fiúk a katonaságban tanultak meg románul, és azt látom igen sok sikeres nálunk végzett hallgatónál, hogy ha olyan munkahelyre került, ahol a helyzet megkövetelte, egy év alatt meg tudtak tanulni románul. Ezért nem vagyok ebben a kérdésben borúlátó. Látom azt, hogy iskolában nem tudnak jól megtanulni románul, ellenben olyan környezetben, ahol rá vannak kényszerülve a használatára, már más a helyzet.
– A szerdai Kari Tanács ülésén választották meg a dékánhelyetteseket. Kik töltik be a jövőben ezeket a pozíciókat? – A kari vezetőtanács a dékánból, két dékánhelyettesből és egy kari kancellárból áll. Ezt a négy személyt úgy választottuk ki, hogy lefedje mind a négy általunk képviselt tudományterületet. Én képviselem a gazdasági szakcsoportot. Az egyik dékánhelyettes a humán szakcsoport képviseletében Pap Levente lett, ő felel a jövőben a kommunikációért, a külső kapcsolatokért, és a marketingért. A másik dékánhelyettes egy fiatal mérnök, Bodor Zsolt lett, akinek elsősorban az épület működtetésével kapcsolatos teendői lesznek. A kari kancellár Telegdy Balázs, a társadalomtudományi szakcsoport egyik oktatója lett. Ő az oktatás szervezéséért, és az információs rendszer kialakításáért felel. Szakmai szempontok alapján választottuk ezeket a személyeket, és nem csak egy címet szerettünk volna adni arra érdemes kollégáknak, hanem operatív vezetőket kerestünk.
-
Az ember a vezető mögött Lázár Ede Nagybányán született, de édesanyja munkájának köszönhetően két éves korától Gyergyószentmiklóson nevelkedett, illetve ott kezdte el tanulmányait a Salamon Ernő Líceumban. Elmondása szerint egész gyerekkorában, pontosabban középiskolai tanulmányainak végéig, 1991-ig jégkorongozott. Érettségi után egy kolozsvári közgazdasági képzésre jelentkezett, de személyek okok miatt egy év után úgy döntött, inkább Magyarországon folytatja tanulmányait. A Budapesti Közgazdasági Egyetemen – amelyet ma Budapesti Corvinus Egyetemként ismerünk – öt évet tanult, ebből az első három mai értelemben alapképzésnek számított, a további kettő pedig szakosodásnak, azaz mesterképzésnek. Meghatározó mozzanat volt egyetemi évei alatt a Széchenyi István Szakkollégiumban való részvétel, amelybe több neves magyarországi politikussal járt, és a kötelező oktatás mellett neves előadókat hallgathattak meg. Egyetem után egy évig a Központi Statisztikai Hivatal ECOSTAT Gazdaságelemző és Informatikai Intézeténél dolgozott, azonban elmondása szerint többre vágyott, hiszen ebben a munkában nem volt elég szakmai kihívás. Ezután a TNS Hungary piackutató cégnél helyezkedett el, és ezáltal rengeteg tapasztalatot szerzett a versenyszférában. A doktori címet is Magyarországon szerezte meg, 2002-ben iratkozott be a gödöllői Szent István Egyetem vezetés és szervezés képzésére. Magyarországon töltött évei alatt házasodott meg, egy szintén erdélyi származású lányt vett feleségül, akivel 2002 nyarán döntöttek úgy, hogy hazaköltöznek. Ezt követően egy ideig távmunkával dolgozott a TNS-nél, majd 2003 nyarán versenyvizsgázott Csíkszeredában a Sapientia üzleti tudományok tanszékén, ahol azóta is főállású oktatóként tanít. 2004-ben tanszékvezető helyettesnek, majd rövidesen Kari Tanács tagnak választották, így hamar belelátott az oktatás és kutatás szervezésének folyamatába. A dékánhelyettesi pozíciót 2013-tól a mostani kinevezésig töltötte be.
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Csíkszeredai Karán csütörtökön sajtótájékoztatón jelentették be a március elsejétől életbe lépett vezetőségváltást: Makó Zoltán volt dékán helyét Lázár Ede korábbi dékánhelyettes vette át.
Iszlai Katalin
Székelyhon.ro2017. március 23.
Elég lesz csak kiabálni?
A pohár félig tele és félig üres részének méricskélésére egyaránt alkalmas a székely szabadság napján rendezett idei marosvásárhelyi megmozdulás. Először jöhet az optimista verzió. Eszerint elmondhatjuk, hogy a Székely Nemzeti Tanács által negyedik alkalommal megszervezett, a Habsburg-ellenes szervezkedés miatt 1854. március 10-én kivégzett székely vértanúkra való megemlékezésen túlmenően autonómiapárti demonstrációvá terebélyesedett rendezvény markáns lenyomata a székelyföldi, erdélyi önrendelkezési törekvéseknek. Hiszen a kora márciusi esős, hűvös időjárás ellenére több ezren gyűltek össze a vásárhelyi Postaréten, hangot adva a magyar közösség jogköveteléseinek. Ha viszont inkább a borúlátás a természetünk, akkor azt emelhetjük ki, hogy – noha tízezreket vártak – idén csupán pár ezren tartották fontosnak kinyilvánítani az autonómiaakaratot a székely szabadság napján. Sőt az igazán pesszimisták akár azt a következtetést is levonhatják, hogy – horribile dictu – kifulladóban az önrendelkezést zászlajára tűző mozgalom Erdélyben.
A romániai magyar közösség számára több mint két és fél évtizede kérdés, mennyit haladtunk előre az autonómia irányába vezető úton. Kiindulópontként és iránytűként egyaránt az 1992. október 25-én elfogadott Kolozsvári Nyilatkozat szolgál, amely kimondja: „igényeljük a romániai magyarság önkormányzatát, amelyhez való jogunkat az erdélyi románságnak saját elhatározásában született Gyulafehérvári Határozataira alapítjuk.” Sokak szerint már az is a romániai magyarság bizonyos fajta autonómiájának a fokmérője, hogy például önálló oktatási intézményekben tanulhatnak anyanyelvükön a magyar diákok azokon a településeken, ahol a magyarság számaránya eléri a húsz százalékot, törvény teszi lehetővé az anyanyelvhasználatot a közigazgatásban, és kétnyelvű helységnévtáblákat is ki lehet függeszteni. Mások viszont úgy vélik, hogy a mintegy három évtized alatt is kevés eredménnyel kecsegtetett az autonómiaharc, hiszen az erdélyi magyarság még mindig nem használhatja szabadon nemzeti szimbólumait, nem rendelkezhet szabadon saját sorsa fölött. „Stratégiaváltásra van szükség, amely Székelyföldet is a modernizációs centrumok közé emelné, ahonnan minták sugároznának ki más, magyarok által lakott erdélyi régiókra is” – vallja Bakk Miklós kolozsvári politológus, a 115 évvel az első Székely Kongresszus után idén áprilisban megrendezendő hasonló elnevezésű konferencia főszervezője. Az SZNT nemzetközi, többek között flamand és baszk partnerei idén is képviseltették magukat a marosvásárhelyi megmozduláson, és hasznos tanácsokkal látták el a székelyeket autonómiavonalon.
Minták, elképzelések, akarat tehát létezik, a kérdés csak az, hogy van-e egyáltalán stratégia az erdélyi, székelyföldi (magyar) önrendelkezés kivívására. Mint tudjuk, ahány magyar szervezet, annyi autonómiastatútum látott napvilágot az elmúlt években, amely kivétel nélkül levezette, hogy a területi autonómia nem sérti Románia alkotmányos rendjét, illetve annak egységes, oszthatatlan és nemzeti jellegét, és arra is magyarázattal szolgált, hogy az önrendelkezés miért jelent intézményes megoldást a kisebbségi kérdésre. A kézzelfogható eredmények azonban továbbra is váratnak magukra, ami nagy vonalakban betudható annak, hogy az autonómia kérdését nem tematizálják eléggé ott, ahol annak a leginkább helye volna: Románia parlamentjében. Bár az RMDSZ és a Magyar Polgári Párt (MPP) közösen dolgozott ki törvénytervezetet a területi önrendelkezésről, annak beterjesztését évek óta halogatják, olyannyira, hogy az autonómiafronton korábban oly harcias MPP-elnök manapság már csak Pató Pál-i válasszal él, ha valaki a statútum beterjesztésének időszerűségét firtatja.
Hát nagyvonalakban így állunk az erdélyi magyar autonómiaküzdelemmel a helyzetteremtő radikálisok sürgetése és a fontolva haladó mérsékeltek halogatása közepette. „Még egy kicsit kiabáljunk, aztán menjünk haza” – biztatta a marosvásárhelyi megemlékezés-felvonulás egyik SZNT-s szervezője a prefektúra elé vonult résztvevőket. Az önrendelkezéshez ennyi tán kevés lesz.
Rostás Szabolcs
Erdélyi Napló (Kolozsvár)2017. március 23.
Beszélgetés Pálfalvi Pál nyugalmazott tanárral – A világ felfedezésének szépségéről
Hetven évet töltött március 4-én Pálfalvi Pál tekerőpataki születésű, Csíkban nevelkedett, székelyudvarhelyi botanikus, vagy ahogyan magamagát szerényen megfogalmazta: átlagon felüli terepbotanikai ismeretekkel rendelkező nyugdíjazott középiskolai tanár. Volt tanárommal Csíkszeredában, egy-két csésze kávé mellett beszélgettünk életéről, növényekről, gyerekekről, gyűjtésről és hivatásról – az elhangzottaknak töredékét közöljük.
– Nem vagyok csíki, de mindenki annak tart. Miért? Édesapám jegyző volt, helyezték egyik helyről a másikra. 1947-ben, Gyergyótekerőpatakon születtem, édesapám Szárhegyen volt magyar királyi jegyző, féléves voltam, amikor Gyimesbükkbe helyezték, kétéves koromban Tusnádfürdőre került, majd Csekefalvára/Csíkszentmártonba, s végül az 1950-es évek elején Csíkszeredába. Csíkszeredában nőttem fel, így én is csíkinak tartom magam.
– Melyik iskolába járt?
– Én elsőtől tizenegy osztályig, az érettségiig, 1965-ig a gimnáziumban jártam. A Fürdő utcában laktunk.
– Milyen városnak látta akkor Csíkszeredát?
– Gyermekek voltunk, város szélén, Lipovánban laktunk. Ha tehettük, az Olt mellett játszottunk, s erdők, hegyek, patakok között. Futball- és hokimeccsekre jártunk. Édesapám rendszeresen elvitt moziba, tudományos filmekre. Ezeknek is szerepe volt az életemben. Jól éreztük magunkat gyermekként, mit tudtuk, hogy mi megy végbe a világban. (…) Negyedikes voltam, amikor azzal kezdtük mindig a hétfőt, hogy a tanítónő megkérdezte, voltunk-e templomban? Hát mi, a ligatiak és a lipovániak közel laktunk a templomhoz, mentünk általában, s olyan is volt, hogy csak melléje, gyermekek lévén. De amikor rájöttünk, hogy amelyikünk felállt, hogy volt templomban, azt megpofozta, akkor, ha nem is voltunk, akkor is felálltunk, a ligatiak is és a lipovániak is, ilyen volt a gyermeki összetartás. Aztán belegondoltam, hogy a tanító néni volt akkor a legnagyobb nyomás alatt, nem volt mit tennie… Eszembe jut, nem is nosztalgia, de gyermeki lélekkel valami szép dolognak láttam, amikor felvonultattak május 1-jén. Rendezettséget sugárzott, most pedig belegondolok abba is, hogy tönkre van téve a munkásság, a szakszervezet... Majális volt, rendszeresen jártunk a családdal vasárnapokként a Szeredai-fürdőhöz, Zsögödbe, ez volt az élet. Egyébként pártista nem voltam soha, s úr sem lettem. Nem vagyok most sem.
– Hogyan talált rá a hivatására?
– Én szerencsésnek tartom magamat, mert a hivatásomat és a biológiát/botanikát is jól rendelte a jó Isten. Szerencse-e vagy a jó Istennek a dolga… Úgy érzem, ilyen szempontból szerencsés találkozás volt a tanárság és a növényismeret. Az iskolában is jól éreztem magam a zsivajgó gyermekek, fiatalok között. De még visszatérve a szerencsére: amikor születtem, akkor a fejemen burok volt. Na, az asszonyok – mert háznál születtem, nagyapámék házánál Tekerőpatakon – siránkoztak, hogy jaj, nincs feje a gyermeknek! A bábasszony szépen a burkot felvágta, s a fejem kibuggyant belőle. Ez szerencsét vagy valami jót jelent édesanyám megfejtésében. A botanika iránti érdeklődés is egy jó adomány volt, mert abban ki lehetett élni a lelkemet – egyébként is szeretetre méltó, kedves tudománynak mondják a botanikát, a füvészetet: scientia amabilis, így nevezik. Édesanyám, az elfogult anyai szeretetéből eredően mesélte, hogy kétéves lehettem, amikor a margarétának a szirmait kiszedtem, s próbáltam visszarakni. Ő ebből azt jósolta, hogy híres, nagy ember leszek. Reálisabb volt édesapám hatása, akinek természetrajzi műveltsége is volt. Ő vette az első könyveket nekem: a Xántus János írta A természet kalendáriumát, a Szárnyas barátainkat, a Dáné Tibor kedves könyvecskéjét, a Vadvirág szelídítőt és a Román Népköztársaság kis növényhatározóját. Hatodik osztálytól természetrajzi naplót írtam, madárfészkelési és fenológiai megfigyeléseket végeztem, kis herbáriumot készítettem. Mindezek együtt indítottak el a természet ösvényein. Talán a magányosság is… És persze a tanáraim is szerepet játszottak a pályaválasztásomban. (...) Elmentem felvételizni 1966-ban. 229-en voltunk, abból 25-öt vettek fel a növénytan szakra... Jó teljesítménnyel bejutottam, végig ösztöndíjam volt, élvezettel tanultam. Az első két év rettentő nehéz volt, mert a román nyelvet nem tudtam, de a tudomány, a tudás ragadt rám. Öt román társsal jó egyetértésben egy szobában laktam. Két évig Kolozsváron a vasútállomáson, a tanulószobán, a hálószobán, az előadótermeken és a magyar színházon kívül máshol nem jártam. Emlékszem: az első éven a 99-es szobában laktam, álltam az ablaknál s néztem kelet felé, hazafelé arra gondolva, hogy Csíkban fogok szolgálni … Diplomadolgozatomat a Tatros forrásvidékének flórájáról-növénytakarójáról írtam szeretett egyetemi mentoraim, Csűrös Káptalan Margit és Csűrös István irányításával.
– Hazatérve egy ideig Csíkszentdomokoson tanított, ugyanakkor kezdett botanikai tárgyú cikkeket is közölni, majd a székelyudvarhelyi tanítóképző tanára lett. Miért döntött így?
– Csíkszentdomokoson nagyon jó éreztem magam, lehetett jól dolgozni. Középkorú és fiatal, lelkes tantestületbe kerültem. Közel volt a Nagyhagymás is… Személyes vonatkozásban is fontos hely Csíkszentdomokos: itt nősültem meg. Feleségem Búzás Zsófia, tanítónő, két leányom – Boróka (1978) és Gyopárka (1980), két fiam – Jácint (1982) és Avar (1985) – édesanyja és öt unokám nagyanyja. Szeretettel, nemes lélekkel és odaadással tartja össze a családot. De 1981-ben meghalt apósom – a feleségem szülei ekkor már Székelyudvarhelyen laktak – és Vinczeffy Endre, a tanítóképző biológiatanára nyugdíjba ment, Fülöp Zoltán tanfelügyelő pedig noszogatott, hogy vállaljam el a helyét. Őszintén megvallom, nehezen vállalkoztam rá. Amikor a versenyvizsgára indultam, néztem ezeket a hegyeket Csíkszereda fölött, s arra gondoltam, hogy nem akarom én ezt elhagyni, de aztán a vizsgán mégsem vallhattam szégyent... Végül mindenféleképpen jobb volt, mert kvártély helyett saját lakásunk lett, értelmes helyre kerültem, érdekes kihívásoknak kellett megfelelnem. Körülbelül kétezer tanítványom volt, többnemzedéknyi tanítót oktattam. Sok volt a pedagyakorlat, sok szép élményt, elégtételt nyújtott a tanítójelöltekkel végzett munka. Beleírattam a biológiafüzetükbe elöl: „Tanulni tisztességesen – becsületesen viselkedni és hitemet gyakorolni küldött ide édesanyám, édesapám.” Alája odaírattam: Copyright Pálfalvi Pál. Aláírtam. Aláírattam a tanítványokkal is, a dátumot és még a másodpercet is. A lányok kacagták. Mondtam, ügyeljetek, tudjátok-e mit írtatok alá? Soha nem hivatkoztam erre, nem gyötörtem ezzel, de jó pedagógiai fogás volt. Munkaszerződés. Nem tanulsz, számon kérhetlek-e? Aláírtad-e? Igen.
– Kedvenc növénye?
– Nehéz megmondani, mindegyik szép… Gyermekkorom szép tavaszi virága a harangvirág/kakukkvirág – kockás liliom (lepelleveleit csemegéztük). A cserevirág – henye boroszlán csábító illatával fogott meg. A Jézus tenyere – fehér pimpó a somlyói búcsúsok szent növénye. Az egyik fontos felfedezésem a Römer-csűdfű (Astragalus roemeri). A Nagyhagymásban találtam 1977-ben. Vagy a fiókás tyúktaréj (Gagea spathacea) a Kalondáról, amelynek a belső erdélyi/székelyföldi előfordulása szintén érdekes adat. Az özönnövény Matild nenyúljhozzám (Impatiens balfouri)-ot jómagam jelzem először az országban (Csíkszentsimon 2005, Farcád 2009), de még lenne jó néhány...
– Mi a kedvenc időtöltése?
– Én azt szeretem, ha kint vagyok a szabad természetben. Vágásban van egy kicsi kertünk, állandóan tatarozom a kerítést, nyáron kétszer-háromszor lekaszálom, gombászunk, gyógynövényeket gyűjtünk. Egy-egy jó filmet is szívesen megnézek. Különleges hobbim nincs. Szeretem olvasni a falusi, a paraszti életrajzokat. Szeretek gyűjteni, terepezni. Egyébként régi vágású, amolyan romantikus füvész volnék, az isteni teremtést – a természetet érzelmileg, alázattal megközelítő, szemlélődő – rácsodálkozó naiv gyermek és tanult, képzett tanár keveréke. Ki tudja… Van olyan öregasszony, akivel három hetet beszéltem összesen… Kedvenc emlékem, este 9 óra felé, nyáron, amikor éppen csak lebukik a Kakukkhegy mögött a nap, Tusnádfalu és Csatószeg között egy keresztnél leülni, imádkozni. Olyan jó nyári, finom illat van, idealizált helyzet, lenyugvás, megnyugvás... Spontánul jön. Járni a hegyeket, be-benézni valamelyik gyimesi patakban egy-egy tudós öregasszonyhoz, megenni egy gombolyag pityókát az üstből túróval. Belelátni abba, hogy mi van a fazékban, az üstben, nem beszélve a lélekről – mert az embernek ilyenkor megnyilatkoznak, ezek is olyan jó, lélekmelegítő dolgok.
– Melyik a kedvenc vidéke, a kedvenc helye?
– A Pogányhavas, a Naskalat, a Szellő, a Bárányhavas, a Hargita tetején az a sok szép virág, jó csend, s nyugodtság a levegőben, egyszóval: szűkebb szülőföldem a Székelyföld legendás vidéke.
– Kedvenc társasága?
– Kedvenc társaságom az volt, amivel terepen jártam/járok. Hátizsák, vonalas füzetlapok terepi jegyzeteknek, egy keményebb lap (amelyen lehet írni), írószer, iránytű, a vidék térképe, fényképezőgép és egy herbárium. A gyűjtőutaknak 85-90 százalékát egyedül jártam be. Kinek lett volna türelme, hogy órákig egy-egy adatközlő öregasszonnyal vagy öregemberrel a beszélgetést végigvárja? Vagy azt, hogy elpepecselek egy-egy vázlatrajzzal, vagy cönológiai felvételezéssel? Vagy vállalja, hogy reggel korán eszik az ember, majd egész nap űzi magát, és esetleg este kerül oda, hogy egyen. Ezt nem kívántam senkitől, hogy megossza velem, de közben kerültek tanítványok, kollégák, akik mellém szegődtek. 1989 előtt nem tartottam medvétől, senkitől, semmitől. 1990 után igen, s egyre jobban. Egy kedves társaságom négy-öt éve alakult ki egy hivatalos tánctábori túra után: Ádám Gyula, Rácz Árpád, Antal Tibor s jómagam minden évben egyszer elmegyünk Gyimes valamelyik patakára, tájára (Rakottyásra, Kostelekre, Háromkútra stb.) fényképezünk, beszélgetünk. Egyébként járunk a feleségemmel is Udvarhelyen a magyar-örmény társaságba. Jól telik ott is. Legalább valahová tartozunk és kimozdulunk a házból.
– Elégedett?
– Minek kell hogy örvendjen az ember? Amit tényleg elvégzett. Nem azt mondom, hogy elégedett volnék, nagyon sok dolog, a legfontosabb dolgok nincsenek megírva, nagyon sok a halogatás részemről, mondván, hogy még egy kicsit ott körülnézek, kiegészítem egyik-másik témát stb. Mindent a tövéről indítok … A mai fiatalok egyből a legaktuálisabb nyugati könyvészettel kezdik, de itt is van felhalmozott tudás Erdélyben, Székelyföldön, amit fel kell tárni, számbavenni... Nem mentem bele olyan dolgokba, amihez képzettségem nincs. Azt mondják, hogy botanikus vagyok, de talán helyesebb megfogalmazás az átlagon felüli terepbotanikai ismeretekkel rendelkező nyugdíjazott középiskolai biológiatanár, a sciencia amabilis kissé elfogult művelője.
– Ha jól értelmeztem, még sok feldolgoznivalója lenne…
– Valóban, hosszan sorolhatnám, hogy mi van félkész állapotban vagy nincs megírva. Csak a legfontosabbakat említem: Felcsík paszulyfajtái (1978–1979: 1250 magpróba, 90-95 tájfajta, 196 népi tájfajta elnevezés); Az alakor (Triticum monococcum) – ősi búzafaj székelyföldi történeti és aktuális termesztése (1994–1995: 21 aktuális termesztési helye, az erdélyi génerózió cáfolata); Gönczi Lajos (1852–1929) herbáriumának leírása, valamint a két legfontosabb gyűjtés: Gyimes etnobotanikája (1981–2000), illetve Csík, Gyimes és Kászon temetőinek flórája (2000–2015) – hogy csak néhányat említsek.
– Úgy tűnik, a tanár úr jobban szeret terepezni, mint írni…
– Van abban szépség, hogy felfedezem a világot... Mindig vonzott a felfedezés öröme, a növények érdekes, változatos és színes, illatos világában való elmerülés. Ez a szenvedélyem ma is éltet…
Daczó Katalin
Hargita Népe (Csíkszereda)2017. március 23.
A befektetett munka meghozta a sikert a néptáncegyesületnek
Civil szervezetek versengtek
Immár 5. éve, hogy a közösség elismeréseképpen a Civilek Háromszékért Szövetség (CIVEK) kiosztja az Év civil szervezete díjat egy arra érdemes, sikeres pályázattal, munkával, tettekkel bizonyító csapatnak. A tegnap a Tein Teaházban tartották a díjkiosztót.
A díjra 11 jelölés futott be a tavalyi év legeredményesebb akcióiból, egyet formai okok miatt nem fogadtak el, a fődíjat a Romániai Magyar Néptánc Egyesület (RMNE) nyerte Mozdulatokba vésett gyökerek nevű projektjével.
Bereczki Kinga CIVEK-elnök tételesen felsorolta a civil szervezetek azon megvalósításait, amelyekkel beneveztek, vagy benevezték őket a díjért: a Salvatore Egyesületet (gyűjtőprogram rászorulóknak), a Kézdivásárhelyi Ifjúsági Szervezetet (Művészeti projekt a város színesebbé tételéért), a Kézdiszékért Egyesületet (Fábián Zoltán-olvasótábor), a László Kálmán Gombászegyesületet (nemzetközi gombásztábor), a Tipe-Tupa Egyesületetet ( Holnemvolt mesefesztivál), a Királypingvin Jégkorongklub Egyesületet (Székely Hokiverbunk), a baróti ZIKE Egyesületet (környezetvédelmi tábor), a Zöld Nap Egyesületet (Zöld Nap suli), a csernátoni Haszmann Pál Közművelődési Egyesületet (Élő múzeum, népfőiskola), végül a Romániai Magyar Néptánc Egyesületet, amely a régi néptáncokat őrző videofelvételek digitalizálását, archiválását végezte el.
A zsűrizést Bereczki Kingán kívül Kotta László, a CIVEK ügyvezető elnöke, Hubbes Kinga, a Caritas helyi fiókszervezetének igazgatója, valamint Tulit Zsombor, az Alpinsport Egyesület képviselője végezte. Az eredményesség volt az első kritérium, amit figyelembe vettek, azaz hány emberre voltak hatással a civilek, de mivel ez nem bizonyult elégségesnek a sorrendfelállításhoz, másodikként a belefektetett időt és energiát értékelték a zsűritagok. A mérlegelésből a néptáncegyesület került ki győztesen, amely a Norvég Alap támogatásával és nagyon-nagyon sok adatközlő, szenvedélyes népdalénekes és -gyűjtő hozzájárulásával több mint 300 órányi fotó-, zene- és táncanyagot gyűjtött be és digitalizált, ugyanakkor azt a www.folkmedia.ro honlapon elérhetővé tette a további kutatás, illetve az érdeklődők számára.
Ahogy a díjat átvevő Imreh-Marton Enikő irodavezető elmondta, legnagyobb pozitívuma e folyamatnak a gyűjtésbe bekapcsolódók szenvedélye volt, amivel „zsákoslag” hordták a feldolgozandó anyagot, míg a legnagyobb negatívuma az elszámolás bürokratikus volta. A projekt ugyanakkor folytatódik, hiszen az RMNE 5 éves fenntarthatósági programot is vállalt, azaz a következő években is elvégzi 30–30 órányi anyag gyűjtését, digitalizálását és archiválását, tehát a szentgyörgyi irodában továbbra is várják azokat, akinek megosztásra váró felvételei vannak.
Bodor Tünde
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2017. március 23.
Behajtották a 2014-ben kirótt bírságokat
Székely szabadság napja
Zárolták a hatóságok a Székely Nemzeti Tanács (SZNT) háttérszervezetének, a Siculitas egyesületnek a bankszámláit, hogy behajtsák a 2014-es felvonulás miatt kirótt 12 ezer lejes bírságot, melyet bírósági úton sem sikerült eltöröltetni – közölte szerdán az SZNT.
A tanács emlékeztetett rá, hogy a gyülekezési jogról szóló törvény nem változott az elmúlt években, és 2014 óta több alkalommal tartották meg a március tizedikei marosvásárhelyi megemlékezést és felvonulást, 2016-ban pedig bírósági úton semmisítették meg azokat a büntető jegyzőkönyveket, amelyek ugyanazokat a kifogásokat tartalmazták, mint a 2014-es dokumentum.
„A törvény tehát nem változik, csak az igazságszolgáltatás gyakorlata. Ezért mérlegeljük, hogy az ügyben a strasbourgi emberjogi bírósághoz fordulunk” – áll az SZNT közleményében.
A tanács szerint a mostani eljárás és végrehajtás ismételten rámutat arra, hogy meg kell teremteni a székelyföldi civil autonómiamozgalom kiszámítható anyagi hátterét. „Arra buzdítunk minden, az autonómiának elkötelezett Kárpát-medencei vállalkozót, Székelyföldön, Erdélyben, vagy a nagyvilágban élő polgárt, hogy akár csekély összegű, rendszeresen folyósított adományával segítse a mozgalmat” – fogalmaznak.
2014-ben Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester csak a székely vértanúk emlékművénél tartott megemlékezéshez járult hozzá, a tömeg tiltakozó felvonulását nem engedélyezte. Az SZNT a felvonulást is megtartotta, arra hivatkozva, hogy a polgármester a bejelentést követő 48 órában nem bocsátott ki a rendezvényt tiltó dokumentumot. A 2016-os és 2017-es felvonulást a polgármesteri hivatal szintén nem engedélyezte, ám 2016 nyarán a bíróság jogerősen megállapította, hogy a szervezők törvényesen jártak el, és a bejelentés tudomásul vételére kötelezte a hivatalt.
Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2017. március 23.
Nagyváradon is megünnepelték a bábszínház világnapját
A Szigligeti Színház Lilliput Társulatának bábszínészei kedden több váradi óvodába ellátogattak egy-egy bábbal, ahol mesét olvastak fel és közösen játszottak a gyerekekkel. A rendezvény 17 órakor különböző gyermekfoglalkozásokkal folytatódott a nagyváradi várban.
Reggeli Újság (Nagyvárad), 2017. március 23.
A Kiss Stúdió születésnapját ünnepelték kedden
Janus Pannonius halálának 545. évfordulója és a stúdió születésnapja alkalmából kedden este ismét előadást tartott a Magyar Örökség-díjas Kiss Stúdió Színház Nagyváradon. A bemutató címe Pannónia küldi a szép dalokat, meghívott előadó Molnár Judit magyartanár, közíró, a fellépők pedig Kiss Törék Ildikó és Meleg Vilmos voltak.
Az előadás előtt Kiss Törék Ildikó elmondta, március 26-án ünnepli fennállásának 23. évét a Kiss Stúdió Színház. Március 27-én a színház világnapját ünnepli a közönség, ebből az alkalomból a stúdió a Szigligeti Színházzal közösen kiállítást nyit, illetve vetítéssel emlékeznek meg Varga Vilmosról, akinek szerepeiből válogatva film készült, melyet tavaly már láthatott a közönség a Lorántffy Zsuzsanna Református Egyházi Központban.
Janus Pannonius – vagy ahogy egyes források jegyzik, Kesincei vagy Csezmicei János (a költő a mai Horvátország területén, Csezmicén született) – életéről Molnár Judit beszélt: bemutatta gyermekkorát, tehetségének kibontakozását. A költő és Nagyvárad kapcsolatának megértése céljából a magyartanár felvázolta az akkori történelmi eseményeket, így szó esett Vitéz János és Mátyás király életéről is.
A színészek a Janus Pannonius életéről szóló előadás közben a költő versei közül olvastak fel néhányat. Először az úgynevezett római típusú epigrammáit, melyekben humorosan megszólja a neki nem tetsző személyeket és tetteket, kritizál, majd a görög stílusú epigrammáit, melyekben több az elmélkedés, általános vagy adott országot érintő problémákat feszeget. A közönség így hallhatta Janus Pannonius Pál pápáról, Aki csak a könyveket szereti, Hunyadi Jánosnak, Mátyás király atyjának sírfelirata, János esztergomi érsekhez, Egy dunántúli mandulafáról és a Búcsú Váradtól című költeményeit is.
Kiss Erzsébet Janka
Reggeli Újság (Nagyvárad), 2017. március 23.
Gyászol a Szigligeti Színház
Újra gyászlobogó leng a Szigligeti Színház művészbejárója fölött. Az erdélyi magyar színjátszás kimagasló egyéniségének elhunytát hirdeti.
Csíky Ibolya színművésznő e világból való eltávozása borított ismét gyászba bennünket, kollégákat, s velünk együtt a színházszerető kedves váradi közönséget. Április 9-én lett volna 72 éves. Nagy fájdalmunkra nem érte meg. A Mindenek Rendezője elszólította rajongásig imádott kedves családja és alázattal szolgált színháza, közönsége köréből.
Életpálya
1969-ben került Nagyváradra, s azóta élete utolsó pillanatáig jelen volt városunk színházi életében. Kolozsváron született szegény munkáscsaládban. Édesanyja egyedül nevelte és taníttatta. A híres Stúdió Színházban ismerkedett meg a színjátszással, mely rabul ejtette. Innen került a marosvásárhelyi főiskolára, majd Nagyváradra. Rövidesen a rendezők, a kollégák és a közönség kedvence lett. Istenáldotta tehetsége, különös szépsége, megjelenése, bársonyos lírai hangja, nőiessége rabul ejtette nemcsak Nagyvárad, de egész Erdély színházszerető közönségét. A televízió révén, amelyben sokat énekelt, oda is eljutott, ahová a színháznak nem sikerült. Országos hírnévre tett szert. Híre nemsokára az anyaországba is eljutott. Tehetsége mellett lenyűgöző egyénisége révén tisztelettel és szeretettel vették körül rajongói, szerettei, kollégái. Színházunknak csak dicsőséget szerzett. A kolozsvári lány rövid időn belül nagyváradivá vált. Jól érezte itt magát, különösen miután családot alapított, s két reményteli gyermekkel ajándékozta meg egyre zsugorodó magyarságunkat.
Több mint 100 szerep
Színpadon szinte mindent eljátszott a magyar és világirodalom drámai és vígjátéki szerepei közül, amit színházunk bemutatott. 48 éves váradi pályája során több mint 100 szerepet játszott. Nem feledkezhetünk meg a szerepek szerepéről sem: Éváról Az ember tragédiájában, amit kedvenc rendezőjétől, Szabó Józseftől kapott, s ami színészi pályájának egyik csúcsa volt.
Elismerés és szeretet
Most már csak az emlékkel maradunk. Csíky Ibolya nem boldogít minket többé brilliáns tehetségével. Művészi nagyságáról kitüntetései tanúskodnak. Elsőként kapta meg Erdélyben a Szentgyörgyi István-díjat, az EMKE kimagasló díját, a Poór Lili-díjat, a magyar állam pedig a Magyar Köztársaság Arany Érdemkeresztjével tisztelte meg a nagyváradi magyar színjátszás 200 éves évfordulója alkalmával.
Számára a legnagyobb díj a közönség szeretete és ragaszkodása volt, amely végigkísérte tüneményes pályáját. Vigasztaljon bennünket, hogy szinte élete végéig köztünk lehetett, elárasztva bennünket anyai szeretetének melegével. Mindnyájan, akik ismertük, akik megperzselődtünk tehetségének kisugárzó lángjában, kedves egyéniségét örökre a szívünk mélyébe zárjuk. Élete, művészete, a színpad és közönség iránti ragaszkodása, szeretete, tisztelete példaként lebeghet előttünk, míg szolgáljuk Thália porlepte, megszaggatott, de mindig újrafoltozott, újramosott aranyköpönyegének varázserejét, isteni géniuszát. A boldog feltámadás reményében kívánunk örök nyugodalmat, drága Ibike!
A Szigligeti Színház egész közössége nevében
Hajdu Géza
erdon.ro2017. március 23.
Csép Sándorra és Kostyák Alpárra emlékeztek Kolozsváron
Színes riportfilmek és portréinterjúk vetítésével emlékeztek Csép Sándor (1938-2013) riporter, rádiós- és televíziós-műsorszerkesztőre és Kostyák Alpár (1957-2016) szerkesztőre, népzenészre a Kolozsvár Társaság Fotó és film Kolozsváron című rendezvénysorozatának záróeseményén.
A civil szervezet főtéri székhelyén kedd este megtartott rendezvényen Buchwald Péter köszöntötte a résztvevőket, majd átadta a szót Katona Zs. Józsefnek, akik a kolozsvári televízió magyar adásának szerkesztőivel, Víg Emesével, Márkus Etelkával és Antal Áronnal beszélgetett.
Víg Emese, a kolozsvári közszolgálati televízió magyar adásának főszerkesztője többek közt kifejtette, Csép Sándorban az volt a nagyszerű, hogy mindenkivel komolyan foglalkozott. Mint részletezte, ő maga bölcsész végzettsége okán kezdetben meglehetősen hosszú kérdéseket tett fel a riportalanyoknak, az első lecke, amelyet Csép Sándortól megtanult, az volt, hogy rövidebben fogalmazza meg kérdéseit. Márkus Etelka a gondolatmenetet folytatva hozzátette, Csép Sándor egyáltalán nem volt sztárvadász, ugyanakkor olyan személyiség volt, aki a kapcsolati tőkéjét is megosztotta kollégáival. „Küldött minket kocsmázni. Ne üljetek az irodában, menjetek az emberek közé” – idézte fel Csép tanácsait.
Antal Áron elmondta, gyakorlatilag együtt nőtt fel Kostyák Alpárral, osztálytársak voltak, a román hadseregben is együtt szolgáltak. „Ráillik az a török kifejezés, hogy „háttestvér”, azaz olyan ember, akinek nyugodt szívvel hátat fordíthat az ember, mert tudja, hogy nem támadja hátba. Joviális volt, szeretett viccelni, de ha baj volt, mindig lehetett rá számítani” – idézte fel Kostyák Alpár egyéniségét Antal Áron.
A beszélgetés közben számos rövidfilmet, illetve filmrészletet is levetítettek, többek közt ízelítőt kaptunk Csép Sándor legismertebb riportfilmjéből, a kalotaszegi „egykézést” bemutató Egyetlenem című alkotásból.
Vászonra került a Kostyák Alpárról szóló film is, amely Kostyák megjegyzésével ért véget: „ennyi elég is volt”. Egy werkfilm erejéig a kolozsvári tévé magyar szerkesztőségének mindennapjaiból, kulisszatitkaiból is ízelítőt kaptunk. Víg Emese a beszélgetés végén úgy fogalmazott: a kolozsvári magyar adás akkor létezik, ha van nézője, egyúttal visszacsatolást is kért hallgatóságától.
Kiss Előd-Gergely
Krónika (Kolozsvár)2017. március 23.
Az írás szolgálata, az olvasás élménye, az élmény megosztása
„Érdemes megosztani a könyvek kínálta élményt.” — mondta Máriás József szatmári könyvbemutatóján, hiszen szellemi arculatunk, etikai és erkölcsi értékrendünk meghatározó eleme az irodalom.
Sokan gyűltek össze Máriás József könyvbemutatójára tegnap délután — a szamári magyar sajtó szolgálatában eltöltött 34 év nem múlt el nyomtalanul, barátok, jó ismerősök s természetesen a munka– és pályatársak köszöntötték örömmel itthon a 77 éves szerzőt, első nyomtatott könyve megjelenése alkalmából. S akár sajtókortörténeti momentumnak is nevezhető az egymás mellett helyet foglaló trió: Máriás József és Veres István, akik bő három évtizeden át jegyezték cikkeiket az akkor még Szatmári Hírlap, majd Szatmári Friss Újság hasábjain (egymás főszerkesztőiként is) — s egyengették jó pár évvel ezelőtt Elek György pályakezdő útját.
„Örvendek, hogy Máriás József tanulmánykötetét itt Szatmárnémetiben mutathatjuk be — ez a kötet az első nyomtatásban megjelent könyve ugyan, de Magyar Elektronikus Könyvtárban ezt megelőzően hat kötetet jelent már meg. Hosszú évtizedeken keresztül, egy napilap napszámosaként megszámlálhatatlanul sok cikket írt ugyan, de tevékenységének maradandó részei ezek a tanulmányok, s nyugdíjba vonulását követően még inkább felfokozta az alkotói tempót. Az írásokon átsüt: Máriás József szívvel–lélekkel át szeretné adni másnak is az élményt, amely akkor éri, amikor valamit olvas — had részesüljön belőle más is. Mélységes emberi hozzáállás ez, mi őt ugyanúgy jellemzi, mint a ‘szívvel–lélekkel’ való írás.” – fogalmazott a „kedves kenyeres pajtás” Veres István. De mikor és hogyan is jegyezte el magát Máriás József az irodalom szolgálatával? „Magyar szakos tanárként egy napilap taposómalmában folyamatos hiányérzetem volt: hiányzott az irodalom. Ezért néha megírtam egy–egy könyvkritikát. Szerencsémre „normán felül” elfogadták ezeket a cikkeket és szintén szerencsémre a ’60–as évek végén szellemi felfrissülés volt Romániába, létrejött a Kriterion kiadó, egymást követve jelentek meg a jobbnál–jobb könyvek — import, azaz Magyarországról érkezett könyvekről nem írhattam, igaz sok nem is volt belőlük — és volt miben válogatni. Hálás feladat volt, aztán a recenziók átalakultak tanulmányokká, az Utunk, a Korunk lehetőséget biztosított bemutatásukra s a közlés öröme mindig új lendületet adott: érdemes foglalkozni vele, érdemes megosztani azt az élményt, amit a könyvek nekem kínáltak.” – pillantott vissza a múltba Máriás József, felidézve azt a pillanatot is, amikor elköteleződött Németh Lászlóval, akinek életműsorozatát szenvedéllyel gyűjtötte s minden itthon megjelent könyvéről azonnal írt, majd egyfajta belső igénynek engedelmeskedve, mind elmélyültebben foglalkozott vele — mígnem Németh László „romániai nagykövetévé” lett.
„Az élet hozza magával, hogy az ember meg kell cáfolja önmagát . Ez történt velem is, Nyíregyházára költöztünk át, távolabb kerültem szülővárosomtól, Felsőbányától, Szatmárnémetitől, a jó barátoktól, de írásaimmal mégis itthon vagyok, hiszen számtalan itthoni folyóiratban jelentek és jelennek meg írásaim — hiszen recenzióim, esszéim, tanulmányaim többsége erdélyi kötődésű szerzőkről/alkotásokról szó. A Magyar Elektronikus Könyvtárban (MEK) nagyon sokan kattintottak rá a Németh Lászlóról szóló kötetemre, erre figyelt fel Serfőző Simon és segített a könyv, első nyomtatott könyvem megjelentetésében. ” – mondta. Az írás: szolgálat című kötet három nagy fejezetre tagolódik, de mind a Klasszikusaink varázskörében, mid az Erdélyi szellemi erőterek, mind az Égtájak találkozása erdélyi dominanciával bír. Kereskényi Sándor muzeológus is a múltba lépett vissza, felidézve első, 1976–os találkozását Máriás Józseffel, aki harminc évvel később főszerkesztője lett a Friss Újságnál. „Azok közé tartozik, aki nagyon komolyan vette ezt a pályát és ritka alaposan ismerte Szatmár minden zegét–zugát. Értékvédő humanizmust képvisel — és mellékes, hogy szocialista a humanizmus vagy konzervatív humanizmus. Csodálatos dolog, ha valaki évtizedeken keresztül megmarad ugyanannak az embernek és az idő visszaigazolja.” – fogalmazott. Maga Máriás József visszanézve a 77 év távlatából próbált mérleget vonni: „Úgy érzem, sok volt az üresjárat, a mulasztás, de hát az ember idős korára lesz bölcs. Remélem lesz időm pótolni ezeket a mulasztásokat, s ha Isten is úgy akarja, lesz folytatása ennek a könyvnek és munkámnak is.”
Szabó Kinga Mária
Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti)2017. március 23.
A Szent László-évre készül Nagyvárad
„Hazatér” nyughelyére Szent László koponyaereklyéje: a győri hermában féltve őrzött kincs a nagyváradi római katolikus püspökség által szervezett, május 14-ei körmenettel érkezik a várba, ahová a lovagkirályt eltemették.
Nagy sürgés-forgás fogadja a betérőt a nagyváradi római katolikus püspökség háza táján, már csak egy kevés van hátra a bazilika külső felújításából, s párhuzamosan bent is munkálatok kezdődtek, épp szerdai ottjártunkkor kezdték meg a váradi egyházmegye két egykori püspöke, Andrea Scolari és Kusalyi Jakcs Dénes síremlékének kiemelését a hátsó bejárat mellől, hogy a felújítást követően méltó helyükre kerüljenek a bazilika Szent László-oltárának két oldalára. A síremlékeket egyébként korábbi ásatások során fedezték fel, állapotuk nem túl jó, több darabból állnak, így restaurálásra szorulnak – mondta el a sajtó érdeklődésére Lakatos Attila, az egyházmegyei vallásturisztikai iroda vezetője.
Az újságírók az egyházmegye által szervezett Szent László-évi események beharangozó sajtótájékoztatójára érkeztek a püspökség székhelyére. Mint ismeretes, a lovagkirály trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából a magyar Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkársága Szent László évének nyilvánította a 2017-es esztendőt. Mivel Szent Lászlót – aki Nagyváradot és az egyházmegyét is megalapította – 1192-ben a nyughelyéül szolgáló nagyváradi várban avatták szentté, egyértelmű, hogy a Körös-parti város az eseménysorozat egyik kiemelt helyszíne.
Az egyházi kötődésű események megszervezését a püspökség vállalta magára, a váradi városházával közösen kiállításokkal, koncertekkel is készülnek megemlékezni az év folyamán Szent Lászlóról. Az eseménysorozat kiemelkedő pontja a május 14-ei Szent László egyházmegyei zarándoknap lesz, amire idén nem csak az egyházmegyéből, hanem az egész Kárpát-medencéből várják a zarándokokat. Mint Böcskei László püspök a sajtótájékoztatón kiemelte, Szent László szentté avatását követően is európai szintű búcsújáró hely volt a váradi vár, alapítója ünnepe pedig nem csak a katolikusoké vagy a váradiaké, hanem a szélesebb körben vett régióé, amibe beletartozik Magyarország mellett Ukrajna, Csehország, Szlovákia, Horvátország vagy Ausztria is.
A zarándoklat további újdonsága, hogy idén nem csak a Schlauch-kertben vonul majd a körmenet, hanem a római katolikus bazilikától a várig zarándokolnak a hívek, és ezúttal nem csak a nagyváradi Szent László-herma kíséri útjukat, hanem a kivételes alkalomra a városba érkezik, vagyis tulajdonképpen „hazatér" a koponyaereklye, amelyet jelenleg Győrben őriznek.
Nem volt ez különben mindig így. Mint Lakatos Attila felidézte, Szent László hermája a törökdúlás miatt került Váradról előbb Gyulafehérvárra, majd Pozsonyba, és végül Győrbe, a veszély elmúltával viszont a váradiak mindhiába próbálták azt visszaszerezni, egy 196 éves pert is lefolytattak, mégsem jártak sikerrel. Végül egy ereklyedarabot kaptak Győrből, ezt őrzi a váradi herma, amit immár hagyományosan kivisznek minden évben a körmenetre.
A zarándoklatra legalább 3000 érdeklődőt várnak, de az eddigi tapasztalatok alapján úgy tűnik, hogy több tízezerre rúg majd azoknak a száma, akik kimondottan azért keresik fel Nagyváradot, mert az emlékév ráirányítja a figyelmet Szent László kultuszára.
Az események népszerűsítésében, finanszírozásában, lebonyolításában különben a városháza is partner, és bevonva a Helyi Közlekedési Vállalatot (NHKV) szerdán a sajtótájékoztató végén – stílusosan a Szent László térről – útjára indították a Szent László-évet hirdető villamost, az első utasok pedig Böcskei László püspök és munkatársai, Florin Birta, a város alpolgármestere, Mihai Jurca, a város idegenforgalmát népszerűsítő egyesület vezetője és a sajtósok voltak. A villamos ezt követően beállt a „sorba", és októberig szállítja a váriadiakat és a turistákat.
Mint ismert, a Szent László-év másik kiemelkedő nagyváradi rendezvénye a Szent László Egyesület által június 19–25. között a várban megszervezett Szent László Napok.
Bálint Eszter
Krónika (Kolozsvár)