udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
7649
találat
lapozás: 1-30 ... 1651-1680 | 1681-1710 | 1711-1740 ... 7621-7649
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2017. március 25.
Nemzetépítő állam — nemzetállam
Szatmárnémetibe látogatott Németh Zsolt, a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke, aki a Szatmár-Németi Református Egyházközség gyülekezeti termében egyházi, politikai és közéleti személyiségekkel, valamint érdeklődőkkel találkozott.
A magas rangú vendéget Sipos Miklós házigazda lelkipásztor köszöntötte, az előadást és a beszélgetést pedig Kereskényi Sándor meghívó, a találkozó szervezője moderálta.
Németh Zsolt Magyarországnak az Európai Unióhoz való viszonyáról beszélt. Felsorolta azokat a vádakat, amelyek Magyarországot érték az elmúlt évek során és azt, hogy mi volt ezekre Magyarország válasza. Az egyik igazán kemény vád az, hogy Magyarország nem támogatja az Európai Unió közösségi hatáskörének a megerősítését, azt a gondolatot, hogy az Unió legyen egy erős intézménye a kontinensnek. A magyarok soha nem mondták azt, hogy az Európai Unió hatásköreit lebontanák és vissza akarnának építeni valamilyen kezdeti dolgokat, a magyarok mindig azt mondják, hogy a közösségi hatásköröket érdemes lenne bővíteni, különösen a biztonságpolitika területén kellene lépéseket tenni, magyarázta a politikus. Az Európai Unió minden évben felveti az európai hadsereg létrehozásának ötletét, erre sok a pró és kontra vélemény, mint ahogyan a digitális Európa létrehozására is. Egy másik vád Magyarország ellen, hogy nem támogatja a többsebességes Európa gondolatát. Amikor elkezdtek néhány hónapja arról tárgyalni, hogy merre kellene Európának haladnia, akkor Jean-Claude Juncker az Európai Bizottság elnöki minőségében megfogalmazta az ő javaslatát, bár erre neki nem volt felhatalmazása, ugyanis az EB a szerződéseknek az őre, nem pedig egy politikai testülete az Európai Uniónak. Utána viszont többen megfogalmazták, a visegrádi országok is, később Versailles-ban megfogalmazta a négy legnagyobb európai ország is (Németország, Franciaország, Olaszország és Spanyolország), és ennek lett a végkonklúziója a többsebességes Európára vonatkozó javaslat. Az EU azzal vádolja Magyarországot, hogy ezt nem támogatja. Ez sem igaz. De mit jelent a sebesség gondolata? Az egy sebesség azt jelentené, hogy mindenki ugyanabban a keretben vesz részt egyenlő jogokkal, egyenlő kötelezettségekkel. A két sebesség az, ami igazán ravasz megfogalmazás, mert ez egy kicsit arra emlékeztet, mint ami régen a centrumnak és a perifériának volt a megkülönböztetése. Az elmúlt években erre vonatkozóan megfogalmazódott a „mag Európa” gondolata. Ez azt jelenti, hogy ha nem megy minden tagállamnak előre a szekere, akkor a magnak kell mennie, ezeknek az országoknak kell együttműködniük. Ez az, amit Magyarország nem támogat. Ezt lehet két sebességnek, de lehet „mag Európának” is hívni. Ha megerősödik a mag, de nem fejlődik a periféria, akkor az a végét jelenti annak az EU-nak, aminek egykor indult. Magyarország azokat a lépéseket támogatja, amelyek az európai integrációt nem gyengítik, hanem erősítik. Ha az Európai Unió vívmányait hangsúlyozni akarjuk, akkor a legfontosabb az egység, az európai egyenjogúság megteremtése. Ha ezt feladjuk, az egy kegyelemdöfés lehet az integráció számára. A franciák például a „mag Európa” gondolatot támogatják, véleményük szerint a lejtő ott indult el, amikor elkezdődött a bővítés, főként akkor, amikor Románia és Bulgária is csatlakozott. Magyarország számára azért volt fontos Románia csatlakozása, hogy a romániai magyarság jobb lehetőségekhez jusson, és Magyarország számára hasonló okok miatt az is fontos, hogy azok az országok, ahol magyarok élnek, csatlakozhassanak az Európai Unióhoz, hiszen a Kárpát-medencei magyarságnak mély európai gyökerei és hagyományai vannak. Ugyancsak sok bírálat éri Magyarországot, mert nem fogadja el a kvótákat a menekültek befogadására vonatkozóan. A magyaroknak az a véleményük, hogy a kvótarendszer bevezetése hosszú távon egész Európának ártana. Elindulna egy olyan folyamat — lásd a legutóbbi londoni merényletet —, aminek nagyon fontos kockázatai vannak.
Nagyon sok vita alakul ki az EU és Magyarország között a nemzet kontra Európa, nemzet kontra európai identitás, nemzeti szuverenitás-európai hatáskör, nemzeti identitás-európai identitás témakörökben. A magyarok azt gondolják, hogy az európai és a nemzeti kötődésnek az egymással való folyamatos ütköztetése és szembeállítása, alá- és fölérendelése egy hiba. Azt a benyomást kelti, hogy a nemzet alacsonyabb rendű, mint az európai identitás. Ha valaki nagyon fejlett, akkor meghaladja a nemzetéhez való kötődést, akkor ő már európai. Ez a nézet nagyon kártékony. A magyarok nem szeretnék lebecsülni az európai kulturális hagyományokat, hiszen abból táplálkoznak a magyarok is, de nem úgy vetődik fel a kérdés, hogy magyarok vagyunk vagy európaiak, hanem mellérendelő módon. A kettő nem jelent konfliktust, nem értékesebb egyik a másiknál, hanem egy szerves egységet alkot a magyar identitásban. A nemzeti identitás és a nemzetállam kérdése egy csónakban eveznek. A magyarságnak sajátos a helyzete, mert Magyarország a nemzetállam, de a nemzet szerteágazik. A magyar több állam területén élő nemzet. A nemzetépítő állam hatáskörének védelme ugyanolyan fontos, mint a nemzetállam hatáskörének a védelme — mutatott rá a Magyar Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöke.
Szatmári Friss Újság (Szatmárnémeti)2017. március 25.
Időkapszulába zárták őrei a Státus-palotákat
Keressen meg – áll az egyik levélben, amelyet a Státus-paloták őrei helyeztek el ma a főtéri templom tornyában ideiglenes otthonra lelt időkapszulában.
2067-be üzennek így az Örökségünk Őrei vetélkedő keretében az Apáczai-líceum kilencedikeseiből álló csapat tagjai, akik mind személyes üzenetet is küldtek a jövőbe. A kulacson háromnyelvű – angol, magyar és román – felirat kéri, hogy csak ötven év múlva bontsák fel megtalálói az időkapszulát, a csapattagok aláírásukkal is ellátták, Státus-palota matricát ragasztottak rá, majd piros viasszal lezárták a kulacs dugóját. Az időkapszulában egy pendrive tartalmazza mindazt az anyagot, amit a paloták októberi örökbefogadása óta a csapat készített, felkutatott: videókat, a Facebook-oldaluk bejegyzéseinek szövegeit, fényképeket, videointerjút Mile Lajos főkonzullal arról, milyennek látná ötven év múlva Kolozsvárt.
A kapszulában levő pendriveon van egy magyar nyelvű Biblia, mintegy 20 perces videó arról, mi történt 2016-ban a világban, 5, 10, 50 banis, 1 lejes, egy gitárpengető, cserkészkitűző, macskaszem nyakék, Könczey Elemér Státus-palotákat ábrázoló rajzának egy harmadikos elemista által kifestett példánya, grafitceruza, egy szál cigaretta és gyufa. Továbbá egy levél, amely leírja és elmagyarázza az időkapszula tartalmát – hiszen, ahogy a diákok elmondták: lehet, hogy már írni sem fognak 2067-ben, csak diktálnak majd tabletjeiknek az emberek. A Státus-paloták őrei szerint a kétkarikás játékok egyik legjelentősebb hozadéka számukra az, hogy megismerhették egymást, csapattá kovácsolódtak egy új osztályközösségben. Bár némi kételyeink támadtak azt illetően, hogy 2067-ben mindannyian megbirkózhatunk a templomtorony számtalan lépcsőfokával, kívánjuk, hogy a csapatból minél többen ott legyenek az időkapszula kibontásánál!
Ilyés Zalán
Szabadság (Kolozsvár)2017. március 25.
Közös panasz
Úgy tűnik, túlértékeltük az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) „összefogásának” jelentőségét. Múlt héten Csoma Botond és Soós Sándor bejelentették, nem hagyják, hogy a csendőrség összeugrassza a magyar szervezeteket, majd közösen kérték számon a belügyminiszteren, amiért a zsandárok megint keresztbe tettek az Erdély-zászlók felvonultatásának a kolozsvári március 15-i rendezvényeken. Voltak, akik reménykedve, mások viszont cinikusan jegyezték meg, hogy no lám, végre Kolozs megyében is sikerült összefogni a közös bánatban, megaláztatásban, de érdekes módon csak kevesen kételkedtek a gesztus őszinteségében.
Nekem hirtelen a drága jó Móricz Zsigmond megjegyzése ugrott be az Erdély-trilógiából, az a fejezet, ahol az író nagy ráérzéssel az erdélyi rendekről beszél, merthogy történelmi dolog ez az összefogás-dilemma. Az erdélyiek olyanok, hogy még panaszkodni is külön járnak az uralkodó elé! – írta. El is szórakoztattam magam egy pillanatig: nocsak, el kellett telnie néhány évszázadnak ahhoz, hogy legalább panaszkodni együtt járjunk Bukarestbe, ha már a közös céloknak, közös érdeknek az istenért se sikerül egy útra, közös útra terelni minket. A Kolozs megyei EMNP csütörtöki közleménye azonban szertefoszlatta ennek az örömteli pillanatnak az emlékét. Hiába a nagy közös bánat, megaláztatás, az EMNP stratégiát váltott. Hősiesen játszotta egy darabig a partnert a megpróbáltatásban, hogy így, meg úgy nem ugrik be a markában röhögő csendőrség diverziójának , de ennek vége. Csak vért akar, na! RMDSZ-vért, ha már talált rést a vértezetükön, nyilvános bocsánatkérést, „amiért szervezési mulasztások miatt nem megfelelő keretek között zajlott le nemzeti ünnepünk.”
Fenntartva álláspontomat, hogy a helyi RMDSZ-nek zászló-ügyben sokkal korábban kellett volna észbe kapnia az előrelátható botrány elkerülése érdekében, visszatetszőnek tartom, ahogy az itteni néppártosok most mégis megpróbálnak politikai tőkét kovácsolni ebből az egész szerencsétlen helyzetből. Arra lennék kíváncsi, hogy ők maguk vajon hány olyan rendezvényt kevertek le az évek során, ahol az Erdély-zászlónak zöld utat adott a kolozsvári csendőrség. Mert ha lenne ilyen, arra most precedensként hivatkozhatnánk. Naivan még olyan forgatókönyvet is el tudtam volna képzelni, hogy maga a néppárt megy a dolgok elébe – hiszen a tavalyi hasonló incidensből ők is levonhatták a következtetéseket – és még időben garanciákat kér, szerez, javasol arra vonatkozóan, hogy az Erdély-zászló felvonultatása nem ütközik akadályokba. Persze, ha elsősorban az lett volna a céljuk.
De nem az volt. Hol maradt volna az EMNP „inputja”, ha minden simán megy? Mondom ezt azzal a kockázattal, hogy megvádolnak: a szervezők felelősségét akarom a néppártiak nyakába varrni. Nem akarom. A bajom csupán az, hogy megint egymás gyilkolászásának van prioritása, miközben az igazi gond mégiscsak az, hogy bármelyik vastagnyakú csendőrparancsnok még mindig azt tehet itt, amit akar. Tudom, hogy a néppárt támogatottságát illetően bajban van Kolozs megyében, Kolozsváron, és kellenek a jó pontok, RMDSZ-skalpok az iroda falára. De csodálkoznék, hogy azok, akik az EMNP-t annak idején létrehozták, ilyen méltatlan balhék során képzelik el a párt népszerűségének növekedését. Arról is meg vagyok győződve, hogy valahol a lelkünk mélyén mindannyian tudják: „nem a muszka van a másik parton” – hogy stílusosan ismét Móricz-idézethez folyamodjak. Nem az RMDSZ, vagy az EMNP az igazi ellenség. Ez a zászlós-ügy most fix az a pillanat, amikor ehhez végre tartani is kellene magukat. Bármennyire is erős legyen az agressziós ösztön…
Székely Kriszta
Szabadság (Kolozsvár)2017. március 25.
Bábkiállítás a Tordai Történeti Múzeumban
A kolozsvári Puck Bábszínház előadásainak ismert szereplőivel találkozhatnak a bábszínház-kedvelő gyerekek a Tordai Történti Múzeumban rendezett kiállításon. A kiállítás mellett a Puck műhelymunkára is invitálja a tordai közönséget.
A Bábok múzeuma címet viselő bábkiállítást március 27-én, délelőtt fél tízkor nyitják meg a Tordai Történeti Múzeumban (Bogdan Petriceicu Hasdeu utca 2 szám), amelyen részt vesz Elena Ilaş, a bábszínház díszlettervezője, a múzeum részéről pedig Carmen Dragomir. A román és magyar nyelvű előadásokból ismert szereplőkkel találkozhatnak az érdeklődők, összesen 36 bábot állítanak ki. A tárlat március 27-e és április 21-e között látogatható.
A Báok múzeuma hagyományos rendezvénye a Puck Bábszínháznak, amelynek célja, hogy a bábszínház-kedvelő gyerekek megismerkedhessenek kedvenc történeteik szereplőivel, a színfalakon kívül is. Tordán találkozhatnak az érdeklődők Ion Creangă A rászedett medvecímű meséjének, a Grimm Testvérek nyomán készült Hansel és Gretel című előadás, valamint Weöres Sándor Búbocska és Holdbéli csónakos című történeteinek szereplőivel.
Emellett Kicsi bábos címmel szerveznek bábkészítő műhelyeket is, március 27-e és 30-a között, amelyen a Puck bábosainak segítségével készíthetik el a legkisebbek is saját szereplőiket, különböző érdekes anyagok felhasználásával. A rendezvény célja, hogy megyei szintű együttműködés valósuljon meg, a legkisebbeket pedig arra bíztatja, hogy játszva ismerjék meg a bábszínházak varázslatos világát.
Szabadság (Kolozsvár)2017. március 25.
Goțiu: Ionuț Țene „szabadidejében” folytatott gyalázkodásai Boc-ra és a tanácsra is rossz fényt vetnek
Újabb nyílt levél Kolozsvár polgármesteréhez
Emil Boc polgármesterhez intézett nyílt levelet tett közzé ma Mihai Goțiu, a Menstük meg Romániát (USR) Kolozs megye szenátora is, amelyben felszólítja a városvezetőt: álljon el attól a szándékától, hogy a polgármesteri hivatal alkalmazottját, a szélsőségesen nacionalista nézeteiről ismert Ionuț Goțiu t a hivatal művelődési, vallási, sport és társadalmi kérdésekkel foglalkozó igazgatóságának élére nevezze ki.
Hétfőn Kolozsváron aláírásgyűjtés indult ebben az ügyben, a kezdeményező Szakáts István, az AltART alapítvány elnöke. Ő hívta fel a figyelmet arra, hogy polgármesterünk egy hírhedt vasgárda-szimpatizánst akar a nemsokára megüresedő vezető tisztségébe helyezni, akinek gyűlöletkeltő, az etnikai, vallási és nemi kisebbségek irányába tanúsított sértő magatartása összeegyeztethetetlen közalkalmazotti státusával. Értesülések szerint a petíciót aláírók száma máris több száz.
Mihai Goțiu levelében kifejti: a történelem során, de az elmúlt évtizedekben is nagyon sok feszültség terhelte a helyi nemzeti és vallási közösségek viszonyát, amelyet a várost vezető elitek rendszerint mesterségesen gerjesztettek és tartottak fenn. „Úgy tűnt, hogy az utóbbi időszak a békét és nyugalmat hozta el városunkba, önnek megadatott az a történelmi lehetőség, hogy irányítása alatt létrejöjjön a különböző helyi közösségek közti megbékélés” – fogalmaz a szenátus alelnöke, aki szerint ez aligha valósulhat meg, ha olyan személyek kerülnek vezető pozícióba, Țene, aki mind Boc-ra, mind a városi tanácsra rossz fényt vet, még akkor is, ha úgymond magánemberként, szabadidejében fejti ki ilyen irányú tevékenységét. Goțiu emlékeztet: Țene cikkeiben kifejtett véleményét több civil szervezet, köztük az APADOR-CH is elítélte, amikor az Országos Diszkriminációellenes tanácsi tagságot megpályázta.
Kedden a Főtér arról tájékoztatott, hogy Hans Hedrich civil aktivista, a Neuer Weg Egyesület alelnöke panaszokat nyújtott be az egyesület nevében több intézménynél Ionuţ Ţene, a kolozsvári városháza oktatási, kulturális, egyházi és sportügyekkel foglalkozó szakosztályának felügyelője, valamint Emil Boc polgármester ellen. A Főtér által megszerzett öt panasztevés kiindulópontja az, ahogy az ultranacionalista napocanews.ro portál – amelynek Ţene alapító kiadója és vezető publicistája – egyértelműen gyűlöletkeltő és magyarellenes szándékkal tájékoztatott a 2016-os Kolozsvári Magyar Napok Beatrice-koncertjéről. A portál jóval az után is – szeptemberben – ferdítve írt a koncertről, hogy kiderült: a közszolgálati televízió (TVR) augusztusi manipulatív riportja előre eltervezett manipuláció – idézi a dokumentumot a kolozsvári hírportál.
Szabadság (Kolozsvár)2017. március 25.
Selmeczi György: csak az életről lehet zenét írni
Operakomponálásáról, a közönség és a kortárs zene közti kapcsolatról, az egyházi zene „modernizálásáról” beszélgetett Selmeczi György Erkel-díjas zeneszerzővel, operarendezővel Jakabffy Tamás a Györkös Mányi Emlékház márciusi ZeneSzó rendezvényén.
– Amikor 1990-ben felhívott Simon Gábor, a Kolozsvári Magyar Opera akkori igazgatója, és megkért, hogy állítsam színre Vermesy Péter Ördögváltozás Csíkban című operáját, a sírás kerülgetett, természetesen az örömtől. Örömet szerzett, hogy abban az operában dolgozhatok, ahova úgymond beleszülettem –mondta a beszélgetés elején Selmeczi György.
Az ismert zeneszerző esetében az operához való kötődés szorosan összefügg a családi háttérrel: édesapja, id. Selmeczi János az opera karmestere volt, akit történelmi és politikai okokból sérelmek értek, ezt követően pedig Selmeczi Györgyben az édesapjáért való helytállás éltette azt a késztetést, hogy a Kolozsvári Magyar Operával együttműködjön. Selmeczi azt is felelevenítette, hogy „János vitézben verhetetlen”, mivel kisgyerekkorától számtalanszor látta a darabot.
Mint a későbbiekben kiderült, Selmeczi György azért nem választotta a zongoraművészi karriert, mert akkoriban Magyarországon olyan versenytársakkal kellett volna „megküzdenie”, mint Ránki Dezső, Schiff András, Kocsis Zoltán, és ez a tény is hozzájárult ahhoz, hogy érdeklődése az opera műfaja fele forduljon. Amúgy lelkileg nem tartotta magát alkalmasnak arra a feladatra, hogy zongoraművészként egy-egy versenyművet rövid időn belül többször előadjon.
Karrierjének alakulásában, a siker kibontakozásában nagy szerepet játszott, hogy 1975-ös budapesti letelepedése után filmzeneírással vált gyorsan országos hírűvé: tizenöt év alatt 56 magyar nagyjátékfilm zenéjét komponálta.
Az operakomponálásra az is ösztönözte, hogy átélhette „az élet nagy kalandját”, amikor egy-egy irodalmi élményt a zene nyelvére fordított le, és ezzel megteremtette a különböző művészi dimenziók közti átjárást.
– Az operaíráshoz tehát sok indíték létezik, amit az ember begyűjt, és archetípussá változtathat. A lényeg az, hogy a szerző és a közönség között létrejöjjön egy gesztusközösség, azaz a közönség tudjon azonosulni a művel. Az 1980-as évek második felében az európai zeneszerzők egy részének azzal kellett szembesülnie, hogy a közönség elfordult tőle. Erre lehetett ugyan magyarázatot találni, de amikor az előadók is elfordultak a kortárs zeneszerzőktől, akkor nem lehetett azt felhozni indokként, hogy az előadók nem tudnak a korral haladni. A korral való haladást én álságosnak is tartom, mert a progresszió kártékony is lehet. Visszatérve az operakomponáláshoz: mindenféle operatípust ki akartam próbálni, ezért operáim nagyon különböznek egymástól. Érdekelt, hogyan lehet történelmi operát, mélylélektani drámát és vígoperát írni – magyarázta Selmeczi György, aki vígoperája bemutatójára is készül.
– Azt kell írni, amit az ember tud és akar. Budapesti nagy sikereim annak köszönhetőek, hogy azt írtam, amit kértek, azaz tudtam azt írni, amit kértek – vélekedett a meghívott, aki szerint a mai szerzőnek meg kell valósítania az egyensúlyt a barokk és a romantikus operaszerző-típus között. A barokk operaszerző ugyanis rendelésre írt, és az opera szempontjából elhanyagolható volt a személye, míg a romantikus szerző hérosszá, „önálló intézménnyé” változott, aki „megírta azt, ami belülről fakadt”. Selmeczi kifejtette: nincs abban semmi pejoratív, ha egy zeneszerző megrendelésre dolgozik, mivel a megrendelés erős impulzus, ami ösztönzi az embert. Azt sem hallgatta el, hogy szerzői sikeréhez szükséges alapos zenei felkészültségét kolozsvári és bukaresti tanárainak köszönheti.
Szimfonikus kompozícióiról a szerző elmondta: ebben a műfajban is az élet adta élményekből ihletődik. – Csak az élet számít. Csak az életről lehet zenét írni – tette hozzá.
Az egyházzenei művek kapcsán Selmeczi hangsúlyozta: nem tartja jónak, hogy nincs kapcsolat az egyházak és a kortárs egyházi művek között. – A második világháború után Közép- és Kelet-Európában az egyházakat a művészekkel megkötött hagyományos szövetség felbontására kényszerítették. Megszűntek az egyházi kórusok, zenekarok. Megszűntek azok a pénzügyi lehetőségek, amelyek biztosították a templom zenei életét. Ez a katasztrófa Magyarországon a kodályi zeneoktatás miatt kevésbé volt érzékelhető. A rendszerváltás után szenzációs zeneművek keletkeztek, de a magyar zeneszerzők esetében az egyházzenei forma kimaradt. Pedig az egyházzene teremtette meg azt a lehetőséget, hogy a maradiság vádja nélkül lehetett muzikális zenét írni. A probléma az, hogy a kortárs egyházzenei repertoár alig tud „bejutni” a templomba, és csak koncerttermekben hallgathatjuk meg ezeket a műveket – mondta Selmeczi György, ám később ellenpéldával is szolgált: nyolcadik miséjét két Budapest melletti vidéki településen, Pilisborosjenőn és Ürömben mutatják be húsvétkor.
Zárszóként filmzenéjének egy részét énekelte el Selmeczi, saját magát kísérve a zongorán.
Nagy-Hintós Diana
Szabadság (Kolozsvár)2017. március 25.
Visky Ferenc gyűjtő volt a könyvtár meghívottja
Szól a rádió, szól a rádió
Amint azt tegnapi lapszámunkban is olvashatták, az aradi rádiózás és a rádiógyártás múltjáról zajlott érdekes előadás csütörtökön délben, az Arad Megyei A. D. Xenopol Könyvtár Concordia Termében.
Florin Didilescu igazgató néhány évvel ezelőtt indította útnak az Aradi személyiségekcímen népszerűvé vált rendezvénysorozatot, melynek keretén belül havonta egy-egy olyan ismert aradit mutatnak be a nagyközönségnek, aki munkásságával, életútjával hozzájárult a város kultúrájának, szellemi örökségének a megőrzéséhez, ápolásához. Legutóbbi vendégként Visky Ferenc mérnök, szenvedélyes gyűjtő, rádióamatőr és lokálpatrióta mutatkozott be a közönség előtt. A régi, ún. nosztalgia rádiók, illetve általában a rádióelektronika iránt már kicsi kora óta nagy érdeklődést mutató mérnök az aradi rádiógyártás szinte egész történetét felölelte és szemléltető eszközökkel illusztrálta. A jelenlevőknek alkalmuk nyílt megtekinteni féltve őrzött gyűjteményének néhány becses darabját is, köztük az első, Aradon gyártott IRON rádió-készüléket vagy az Aradi Műszaki Üzemekben gyártott izzólámpákat.
A nagyszalontai születésű Visky Ferenc kalandos ifjúkori emlékeinek felelevenítésével kezdte vetítéssel egybekötött mondandóját – heten voltak testvérek –, diplomáját a temesvári Műszaki Egyetem Elektrotechnikai Fakultásán szerezte. Tanulmányainak befejezése után, kiváló eredményeire tekintettel 1974-ben került az Aradi Vagongyárba, ahol hosszú évekig kutatási-fejlesztési munkát végzett az elektronika területén.
1989-től vállalkozóként tevékenykedik, egy műanyag termékekkel dolgozó cég sorsát egyengeti. Elsőként alapította meg 2007-ben a „Pro Radio Antic” Egyesületet, melyet a romániai rádiógyűjtők számára hozott létre, és amellyel többek között az amatőr gyűjtőket igyekszik közelebb hozni a szakmához. Ezenkívül a Román Akadémiával is együttműködik, rendszeresen közöl műszaki cikkeket, továbbá az Admira Rádióklub Arad elnöke (fedőneve: YO2MHF).
Visky Ferenc nagy álma egy rádiómúzeum megnyitása Aradon. Ezt az ötletét annak idején egyébként az Arad Európa Kulturális Fővárosa – 2021 Egyesületnek is bemutatták, de mivel a kulturális főváros projekt csúfosan megbukott Aradon, a múzeum terve is feledésbe merült. A mérnök szerint azóta sem foglalkoztak a témával, javaslatát egyetlen városvezető sem karolta fel, és sok más örökségmegőrző kezdeményezéshez hasonlóan, ezt se veszi senki komolyan. A Concordia Teremben megtartott előadáson a jelenlevők megtudhatták többek között milyen híres rádió és elektrotechnikai eszközöket gyártó cég (Flesch, Geller, Hirschmann, Kalmár, Koch, Rosenfeld, Vértes stb.) működött Aradon 1924–1944 között. Az első volt az Atelier Flesch Arad (AFA), az egyetlen cég, mely az alkatrészeket szinte teljes egészében Aradon állította elő.
Visky Ferenc pontos címekkel támasztotta alá, hogy Arad mely utcáiban nyíltak meg ezek a vállalatok, és kiábrándultan jegyezte meg, hogy a város elöljárói nem voltak képesek legalább egy-egy emléktáblát kihelyezni az egykori forgalmazóknak helyet adó, ma még megtalálható épületeikre. Megtudtuk, például, hogy az AFA Admira készüléket Aradon szerelték össze, továbbá, hogy az első, rádió- és elektrotechnikai készülékeket gyártó vállalat, az IRON gyár 1936-ban létesült a Radnai úton. Ennek egyik készülékét ki is állították a könyvárban.
Visky Ferenc elmondta, abban az időben a rádió óriási népszerűségnek örvendett, az emberek ki voltak éhezve a friss hírekre, a készülékek pedig az egyetlen biztos összeköttetést jelentették a külvilággal.
Kár, hogy az előadást csak kevesen látták, azok is zömmel a vendég ismerősei, rádióamatőrök, az idősebb generáció képviselői. Florin Didilescu igazgató szerint azért választották a déli 1 órát az Aradi személyiségek rendezvénynek, mert úgy gondolták, ez egy alkalmas időpont az iskolákból hazatérő fiataloknak. Mert elsősorban őket szerették volna megérinteni. A visszajelzések alapján azonban ez nem sikerült. Néhány szervezett csoporton kívül ugyanis a déli rendezvényeket – melyek meghívottjaitól nagyon sokat tanulhatnának – fiatalok ritkán látogatják. A 30-40-50-es korosztály pedig abban az időpontban javában dolgozik. Nem ártana talán átgondolni a szervezést, hiszen nagy kár, hogy az ilyen és ehhez hasonló előadások tartalma, üzenete nem jut el azokhoz, akikért tulajdonképpen mindezt szervezik.
Visky Ferencről még sokat lehetne írni – talán majd egy másik cikkben –, addig is, írásait megtalálhatják többek között az általa kiadott Pro Radio Antic folyóiratban, továbbá a www.proradioantic.ro honlapon.
A könyvtárban megtartott előadás végén Didilescu igazgató a rendezvény hagyományaként egy oklevelet nyújtott át a meghívottnak.
Sólya Emília
Nyugati Jelen (Arad)2017. március 25.
Példaértékű tájház-felújítás Kisiratoson
Amikor Kisiratoson nagy izgalmak közepette vártuk Borbás Marcsinak és csapatának a látogatását, elbeszélgettünk az igen ízlésesesen felújított, komoly anyagi ráfordítással tájházzá varázsolt parasztház tulajdonosának, Misik Endrének az édesapjával, Misik Józseffel. Ő a gang végébe épített kemencében, vacsorát készített a Szalbek vegyes kórus tagjainak. Amint elmondta, sertés-oldalast, -csülköt és -tarját sütött, főtt, majd ugyancsak kemencében meg is sütött burgonyakörítéssel, savanyú káposztával tálalják majd fel a kóruspróba után a tagoknak. Misik Józsefnek mindkét fia hivatásos szakács, de maga is ért a főzéshez, ugyanis nyaranta a battonyai strandon szokott dolgozni. A kemence villanyfűtéssel működik, a sülés közben keletkezett füstöt, ventillátor fújja ki hátul.
Ami a házat illeti, az 100 évesnél is öregebb, néhai Korpa Józsefé és családjáé volt. A felújítás során meghagyták az eredetileg 80 centi vastag, döngölt földből készült falakat, a nagyszobában a kuckóval ellátott, búbos kemencét, amit viszont villanyfűtésre állítottak át. Eredeti, faragott támlájú falusi székekkel, bútorokkal szerelték fel az egész házat, amelynek a középső szobájában korszerű, női, illetve férfi illemhelyt alakítottak ki. A konyha is szebb, mint valaha lehetett, hiszen lakkozott deszkából gőzelszívó, szépen faragott, régi divatú konyhabútorba építve, korszerű gáztűzhely áll a háziasszony rendelkezésére. Mivel a tájházat egyre többen igénylik családi rendezvények számára, amikor a helyszínen jártunk, a végéhez a kertbe, gyalult fából készülő, ugyancsak szemrevaló nyitott terasz épült.
Amint Misik Endre feleségétől, Tímeától megtudtuk, a házat romos állapotban, ingyen kapták. A férje nagyon sokat dolgozott rajta, illetve költött rá, de szerinte megérte a befektetést, mert nem csak maguk, hanem a vendégeik is nagyon élvezik az ódon épület hangulatát, a szépségeit. Bárcsak minden régi házat a szóban forgóhoz hasonló műgonddal, hozzáértéssel mentenének meg az utókor számára.
Balta János
Nyugati Jelen (Arad)2017. március 25.
Hatvan éve történet – Szomorú emlék (2.)
Egy iskolaigazgató halála – előzmények – következmények
Ha volt egyáltalán ennek a hányatott sorsú iskolának a XX. században „aranykora” akkor annak gyökerei a „Schön-korszakhoz” is kötődtek.
Akkor miért váltották le az 1957-es szeptemberi tanévkezdés előtt?
Hol keressük a jegyzőkönyveket? Nincsen már senki, akit szóra bírhatnánk.
Ugyanakkor megváltak a másik magyar gimnázium, a 4-es számú középiskola talpra esett fiatal igazgatójától, Schmidt Máriától is.
Mi latolgattunk, kombináltunk.
Az elbukott magyar forradalom és szabadságharc erdélyi utórezgéseivel hoztuk kapcsolatba a két magyar iskola igazgatójának a menesztését. A példastatuálás hatásos lépését láttuk a hatóságok intézkedésében. Mindezt kapcsolatba hoztuk a békéscsabai magyar gimnázium 1955. október 6-ai aradi látogatásával, amelynek fogadásában a két iskola lelkesen vett részt.
Közszájon forgott egy történet, miszerint Schőn igazgató úr (elvtárs) oda mondogatott az iskolájába látogató pártaktivistának. A vita zárásaként állítólag elhangzott a következő mondat is:
– Ha legközelebb belép az irodámba, illik levennie a sapkáját.
Kovách Géza több alkalommal is bizonygatta nekem, hogy a két igazgató együttes leváltásának prózaibb oka volt: véget akartak vetni a két magyar iskola rivalizálásának, az igazgatók közötti vitáknak.
Így volt-e vagy másként?
Bizonyos vagyok abban, hogy a súlyosan szívbeteg Schön István halálát nem a hat év igazgatói munka siettette. Kedvére való volt a vezetői munkakör, örömét lelte benne, eredményeket ért el.
Sokkal inkább a leváltásában végződő méltatlan eljárás, a tanári státuszba való visszahelyezése viselte meg.
Ebben a vonatkozásban már nem a szóbeszédre, hanem saját tapasztalataimra építve fogalmazom meg véleményemet.
Az újonnan kinevezett igazgatót, Kristóf Ilonát a 4-es középiskolából importálták a 3-ba. A tanárkodást (francia nyelv és irodalom) 1930-ban kezdte, leányiskolákban (tanítóképzőkben) működött. Felkészült, olvasott, művelt oktató volt, de már nem rendelkezett annyi rugalmassággal, hogy a meglehetősen zavaros helyzeten úrrá legyen. Az igazgatói munkát erőszakkal tukmálták rá. Nem lévén más választása, elhagyta Aradot, visszament Kolozsvárra a húgával, Sárival együtt. Az aligazgatóként mellé rendelt Mózer István elszegődött újságírónak, s csak félkatedrás tanárként maradt az iskolában.
A 4-es középiskola is új igazgatót kapott az orosz szakos, holokauszt túlélő, Berger Margit személyében, akit elsősorban kedvessége miatt hamar elfogadtunk. Ezt elősegítette a leváltott igazgatónk, Schmidt Mária nagyvonalú, sérelmektől mentes viselkedése is.
Azokban a napokban, amikor Kristóf Ilus menekülésszerű távozása miatt a 3-as középiskola ismét igazgató nélkül maradt, Berger Margit a következő kérdést tette fel nekem:
– Nem gondoltál még arra, hogy kérjed felvételedet a pártba?
Gyorsan és meggondolatlanul válaszoltam:
– Nézd Margó, én mindennel egyetértek, csak az osztályharc túlkapásait nem fogadom el. Én maradnék egyelőre csak a KISZ-ben.
Akkor még nem tudtam, hogy ezt a tapogatódzó kérdést a hatóságok utasítására tette fel nekem. Abban is biztos vagyok, hogy válaszomat nem az általam megfogalmazott formában továbbította, mert néhány nap múlva kézhez kaptam írásos igazgatói kinevezésemet a 3-as iskolába. Csak évek múlva tudtam meg, kiknek „köszönhettem”, hogy rám, a más városból jött, ismeretlen kezdő tanárra esett a választás. Határozott nemet mondtam, s ezért a Városi Pártbizottság propagandatitkára elé citáltak. Ő kiszámolta, hogy a négy egyetemi évem alatt összesen mennyit költött rám az állam. Figyelmeztetett, itt azt ideje, hogy törlesszek.
– Megy igazgatónak a 3-asba, vagy úgy rúgom fenéken, hogy a városból is repül.
Megijedtem! Bár sejtettem mi vár rám, mentem igazgatónak a 3-as számú középiskolába. Így pottyantam bele, akaratom ellenére, egy olyan helyzetbe, amit huszonhat évesen, tapasztalatlanul és felkészületlenül nagyon nehezen tudtam kezelni.
Jelen írásom szempontjából nincs jelentősége annak, hogy mint friss diplomás miért vállaltam vegyészi állást 1954 nyarán az aradi vagongyárban. Mindennel elégedett voltam, talán a gyár futballcsapatába is beverekedhettem volna magamat, jó volt a fizetésem, mégis szeptemberben az iskola felé vettem az irányt.
Okmányokkal felszerelve megjelentem Bognár Gergely tanfelügyelő előtt, aki egy cédulával a 3-as iskola igazgatójához, Schön Istvánhoz irányított, mint frissen kinevezett kémia–fizikatanárt.
Az igazgató úr közölte a katedrám összetételét: matematika, orosz nyelv és fizika az estiben.
A matematikára és a fizikára bólintottam, az orosz nyelv ellen tiltakoztam. Kértem néhány óra kémiát, jeleztem, hogy latinórákat is vállalok, de oroszt nem tudok tanítani.
– Én ismerem a maga feleségét, tanítottam. Maga örülhet, hogy egy ilyen nagy iskolába került. Ezek a lehetőségei.
Ez határozottan, megfellebbezhetetlenül hangzott.
Ma is sajnálom, magamtól is szégyellem azt a mondatot, amit az iskola méreteire és igazgatójának emberi nagyságára építve fogalmaztam meg.
Döntöttem: egyelőre marad a vagongyár. Elköszöntem. Illendőségből visszakerékpároztam Bognár Gergely tanfelügyelő irodájához.
Nem jutottam szóhoz, végighallgattam egy a sorsomat érintő telefonbeszélgetést s egy újabb cédulával a zsebemben a másik magyar középiskola felé karikáztam.
Akkor még nem tudtam, hogy tanári pályafutásomnak legszebb, legboldogabb három éve vette kezdetét. Olyan lehetőségek nyíltak meg előttem, hogy rövidesen akár imáimba is foglalhattam volna Schön István igazgató urat, amiért elfogadhatatlan feltételeket állított elém. Ebből az időből való két osztály, sok szép emlékem forrása, május 13-án tartja 60 éves érettségi találkozóját.
Beismerem, nincs miért szégyenkeznem miatta, szorosan felzárkóztam a Schmidt Mária-Czédly Károly igazgatói kettőshöz, s hatékony támaszuk lettem a másik magyar iskolával folytatott rivalizálásban. Annak, hogy milyen eredményeket mutattunk fel a testvériskolával folytatott „versengésben”, ma már nincs jelentősége.
A 3-asból való „kiebrudalásom” története ismert volt a magyar tanügyi berkekben, a következő beszélgetésről azonban kevesen tudtak.
Az 1954/55-ös tanévet követő nyári vakációban az iskolában dolgoztam. Az egyik teremben amfiteátrumszerű kémia–fizika előadót építettünk. Meglepetésemre az udvaron, az egyik deszkarakáson Schön igazgató urat pillantottam meg. Egyedüli tanárként voltam akkor jelen az iskolában. Odamentem, köszöntöttem. Maga mellé ültetett.
– Fiatalember! Hagyja itt a nőket! Jöjjön át hozzám!
– Igazgató úr! Ott voltam, nem kellettem.
– Rosszul informáltak.
Nem tudom, miért látogatott el a nyári vakáció közepén az ellenlábas igazgató iskolájába.
Két év múlva, 1957 novemberében, egy nyirkos őszi napon, a Kálvin utcai református templom falához támaszkodó, erős légszomjtól gyötört Schön tanár urat kísérhettem haza. Kísérhettem? Vittem, szinte a két karomban. Mentőt hívtunk. Semmi másról nem beszéltünk, csak a betegségéről.
Nem tudom, hogyan gondolt rám, csak sejtem mi volt a véleménye rólam. Egyszer nem sokkal a halála előtt, visszajutott hozzám egy megjegyzése:
– Annak a fiatalembernek legalább van modora.
Ilyen előzmények után, Fábián György és Gnandt János aligazgatóktól megtámogatva jött létre a 3-as iskola „Igazgatóság”-a. Ez az elnevezés Ficzay Dénesnek, iróniától csepegő szellemes tréfálkozásra is alkalmat adott. Három kihangsúlyozottan rendpártivezető fogott hozzá az iskola kormányzásához.
Eltekintve néhány idősebb, a katolikus gimnáziumból visszamaradt tanártól, a fiatalok, a „Schön-pártiak” meglehetősen tartózkodva fogadtak. Tartottak attól, hogy a korábban részben visszaszorított (?) „régi” tanárok törleszteni fognak a leváltott igazgatóval és híveivel szemben.
Urbán Jóska nagyváradi iskola- és kolozsvári egyetemi társam figyelmeztetett is:
–Jóskám! Csak arra vigyázz, ne te legyél az ököl, amivel mások ütnek.
Tapasztalatlanságomat, hiányosságaimat figyelembe véve is, ilyen célra engem senki sem használhatott volna fel. Azt hiszem igazgató társaimat sem vezette ilyen szándék. Az egyik tanári értekezleten, szigorúbb igazgató kollégám részéről mégis elhangzott egy megjegyzés.
– A szolgálatos tanárnak nem elég csak panyókára vetett kabáttal végigsétálni az első emeleti folyosón. Van az iskolának második emelete, földszintje, sőt udvara is.
Nyílván nem csak az erősen szívbeteg Schön tanár úrnak szólt ez a megjegyzés, de ő magára vette.
Magyarázkodásra nem kerülhetett sor, mert néhány nap múlva a leváltott igazgató egy szívrohamot követően elhunyt.
– Megöltétek az igazgatót!
Ezt Kovách Géza mondta. Nem a kocsmában, nem az utcasarkon, hanem a tanári szobában.
Innen kellett folytatnunk.
Nem lelkesedésből, inkább kényszerből, úrrá lett rajtam a bizonyítási vágy. Meg akartam felelni. Két mérce állt előttem: Schön István és két utolsó nagyváradi diákévem igazgatója, Péter Sándor.
A Csiky Gergely Főgimnázium épületének első emeleti folyosóján Schön Istvánnak emléktáblája van, néhány egykori „Schön-párti” és „ellenzéki” tanárkolléga márványlapja között.
Az 1957 decemberében történtek jelentősége 1959 szeptemberére – az iskola tagozattá minősült – szertefoszlott.
Ma, 60 év után is csak az emlékezésnek van jelentősége.
Azért is munkálkodtam ezzel az írásommal, hogy ne csak a nyolcvanasok és a hetvenesek tisztelegjenek az egykori Igazgató – Schön István – emléke előtt, tudjanak róla a fiatalabbak is.
Réhon József
Nyugati Jelen (Arad)2017. március 25.
Sabin Gherman: Mióta tiltott Romániában Erdély zászlója?
A tényállás a következő: fejenként 500 lejre büntettek néhány fiatalt, mert egy engedélyezett rendezvényen Erdély történelmi zászlójával vonultak fel. A csendőr a jegyzőkönyvben azzal indokolta a bírságot, hogy „Erdély 1918 előtti zászlója volt náluk”. Az utcákon haladó menetoszlopokban jelen volt az Európai Unió, Románia és Magyarország zászlója – az esemény Kolozsváron zajlott, március 15-én, a magyarok napján. A megbírságolt fiatalok azt mondják, maguk a szervezők hívták oda a csendőröket, a szervezők megijedtek, és azt állítják, hogy nem egészen így történt: a csendőrség arra hívta fel a figyelmüket, hogy drasztikusan felelősségre vonják majd őket a hatóságok, ha a menetoszlopokban megjelenik az az erdélyi zászló – tehát mit tehettek volna?
Nézzük meg a dolgot alaposan. 2015. november 28-án, Gura Humorului-on leleplezik III. (Nagy) István (Ştefan cel Mare) szobrát, és azóta Bukovina történelmi zászlója is az árbócon lobog. 2014. május 19-én Victor Ponta kormányfő Moldva történelmi zászlaját kapja ajándékba az SZDP megyei szervezeteitől. 2008. május 29-én, az akkori kormányfő, Tăriceanu tiszteleg a Nagybányán felvont máramarosi zászlónak, méghozzá egy hivatalos ceremónián. 2012. október 4-én Gorj megye akkori kormánymegbízottja bejelenti, hogy a térségbeli idegenforgalom népszerűsítése érdekében Victor Ponta kormányfő jelenlétében felvonja a Păpuşa-csúcsra a megye zászlóját. Ez év március 21-étől kezdve megünneplik Olténia napját – talán a művelődési minisztérium így tudomást szerez majd az összeomlás határán lévő olténiai bástyákról.
Bukovinában „szabad”. Olténiában és Moldvában szintén – egyeseknél – lassan mondom, hogy értsék – még az „1918 előttieket” is.
Mi lehet Erdély zászlajában, ami ennyire megijeszti őket? A színek ugyanazok, mint a román zászlón, de sárga–piros–kék sorrendben. Az, hogy 1918 előtti? Vagyis Erdélyben 1918-ig nem volt élet? December 1-jén örökbe vettek minket, és muszáj befognunk a szánkat, amikor az örökbefogadó szülők egy tálnyival kevesebb híg levest adnak nekünk, mint a többieknek? Egyaránt kapunk a tarkónkra a magyar és a román zsandártól is? Hékások, térjetek észhez, mert a történelem néha olyan, mint egy ostoba tehén, amely nekiront a fejeteknek… Erdély zászlójának színei egy híres per, a nagyszebeni kokárdaper ürügyéül szolgáltak – 1894. május 27-én a memorandisták perében érintett román hazafiak egy csoportja visszatérőben volt a szülővárosába, a helybéliek pedig háromszínű kokárdát viselve fogadták őket. A nagyszebeni tudósítókkal rendelkező hegyen túli újságok arról számoltak be, hogy a vádlottak és főleg öt fiatal lány közül senki sem hátrált meg a bíró előtt, és kiállt identitásához való joga mellett. És az 1895. február 13–25-ei bukaresti Universul literarból megtudhatjuk a fiatal román lányok érvelését: „A bíró kérdésére, hogy ismerték-e azt a törvényi rendelkezést, amely tiltotta ezen színek viselését, azt válaszolja, tudomása volt arról, hogy a törvény tiltja idegen színek viselését, de a sárga-piros-kék trikolór nem idegen trikolór, hiszen ezek a színek a mieink, románoké, ennek az országnak az őshonos lakóié, azon kívül pedig Erdély színei is. (…) Nem tartja úgy, hogy tettével bármilyen, törvény által tiltott bűncselekményt követett volna el, mert ezen ünnepi alkalomból csak jó románi érzését akarta kifejezni.” A nagyszebeni románok védője Erdély egyik ragyogó ügyvédje, dr. Amos Frâncu volt, akit az Erdélyi Szigethegység Tribunusának is neveztek – arról az Amos Frâncuról van szó, aki dr. Ioan Raţiut, a Román Nemzeti Párt vezetőjét védte a memorandisták perében, akiket azért helyeztek vád alá, mert a külföldi sajtóban ítélték el az erdélyi románok elnyomását. „A sárga-piros-kék trikolór azonban nem idegen trikolór, mert ezek a mi színeink, a románoké.” Most, a XXI. században oda jutottunk, hogy identitásunk miatt bírságolnak meg minket, mint hajdanán, de ezúttal a román csendőrök? Bármit viselni lehet Erdélyben az olasz vendéglőre kitűzött zászlótól egy cég vagy egy labdarúgócsapat zászlajáig – csak az erdélyiek zászlóját nem? Újra visszatérünk Brătianu ostobaságához, az „Erdély kell nekem, de erdélyiek nélkül”-höz? Ha Románia egy nagy család, akkor Erdély miért az a gyermek, akit bezárnak a pincébe, miközben a rokonság lagzin mulatozik? Hogyhogy nem ismered el az identitásomat? A te félelmeidtől függ az én létezésem? Ha erdélyi vagyok, ha Ionnak, vagy Jánosnak, vagy Johannak neveznek, akkor nem vagyok román állampolgár, ugyanolyan jogokkal, mint a bukovinai vagy a moldvai? Talán méltányolnunk kellene, hogy János és Johann is elfogadta Ion jelképét, a sárga-piros-kék zászlót – a közös értékek közös jelképét. Sem a politikusoknak, sem a csendőrségnek nincs honnan tudniuk (sic!), hogy az erdélyi románok ezt a zászlót vitték 1918. december 1-jén Gyulafehérvárra is, és hogy aztán 1968-tól kezdődően a Magazin Istoricban és minden ezt követő tanulmányban a zászló színeit vörös-sárga-kék sorrendbe helyezték, hogy jól mutasson a nemzeti egységi termelési versenyben. (Egyes vélemények szerint a fekete-fehér képeken egy ortokromáziának nevezett jelenség okozza a látszólagos sorrendváltást, bár ez még nem magyarázza meg, hogy az 1918-as zászlók miért vízszintes sávozásúak és nem függőlegesek, mint a mai román zászló – a szerk.). A forradalom után tisztséggel jól kibélelt történészek egész hordája termett, azok a Vatra Românească-bérletesek, akik tovább vitték azt az ostobaságot, hogy a románok Erdélyben csak gyermekgyártó szolgák voltak. Egyrészről a nemzetség vitézségéről áradoznak, másrészről a falu nyomorúságáról beszélnek. Most egyes nacionalisták Petőfi-verseket tanulnak meg kívülről, hogy jól fésült előadásokon szavalják el őket, miközben annak a „sajtónak” adnak interjúkat, amely azért pánikol, mert a magyarok el akarják lopni tőlünk Erdélyt. De ők sohasem tesznek majd említést a mócokról szóló 1996/33-as törvényről, például, amely már 21 éve létezik, és szintén 21 éve nem alkalmazzák – a mócok csak választási kampányban jók, nem igaz? Akárcsak Erdély. Én, az erdélyi román, miközben azt látom, hogy Románia és Magyarország zászlója szabadon loboghat, míg Erdély zászlója (félig-meddig) be van tiltva, a következőt gondolom: Erdély még mindig rettegést okoz Romániának, ahogy a múltban Magyarországnak is, évszázadokon keresztül. Bukarest sem érti, mint ahogy Budapest sem értette, hogy ennek a térségnek az identitása a „bună ziua, jó napot, guten tag”-ból született, hogy minden kultúra egyenlő, és mindegyik beleadott és kapott is ezt-azt az erőforrásaiból. Bukarest és Budapest sem fogja fel, hogy Erdély legnagyobb kincsét az aranyon, ezüstön, földgázon túl az emberek jelentik, akik éjfélkor és éjjel egykor is bontanak szilveszteri pezsgőt, akik két húsvétnak örvendenek, akik nem szoktak hozzá olyanféle breaking news-okhoz, hogy itt a tél és üres a kamra – itt nem a csendőröknek s bakáknak kell kenyérrel, hússal és lapáttal érkezniük a saját portánk körüli hó eltakarításához. És talán meg kellene emészteniük – a politikusoknak, zsandároknak és más félősöknek –, hogy elvihetik az aranyat, az ezüstöt, a gázt, a szénát a jászolból és a kotlós tyúkot a fészekből, de nem vehetik el tőlünk „a jó románi érzelem kifejezésének szándékát”. Miért kellene ezt megemészteniük? Mert a történelem néha úgy viselkedik, mint egy tehén. (România Liberă)
A Háromszék megjegyzése:
Legalább a saját tehenünket ismerhetnénk
Megbízható történészek szerint a három színt a lobogón úgy összegabalyították az egyre groteszkebbé és nevetségesebbé váló zászló- s felségjelcsatákban, hogy hiába fogadja el román is, magyar is, ma már sem rendőr, sem finánc ne tudja, miért is szabjon ki bírságot, ha nagyúri kedvében éppen büntetni akar. Mert akar.
Nem az Erdély-zászló miatt büntették meg Soós Sándort
A kézhez kapott jegyzőkönyv szerint az EMNP Kolozs megyei elnökét azért bírságolták meg március 15-én, mert ellenszegült a szervezők felkérésének, és nem hagyta el az ünneplő menetet. A szervezők felszólítása ellenére sem hagyta el a március 15-ei kolozsvári felvonulás helyszínét, és ezzel megsértette az 1991/60-as törvény 26. cikkely első bekezdésének f. pontját – áll a Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) Kolozs megyei elnöke büntetésének jegyzőkönyvében.
A március 23-án kézbesített, 500 lejes bírság jegyzőkönyve úgy hivatkozik Czirmay Zoltánra, a kolozsvári RMDSZ ügyvezető elnökére, mint arra a szervezőre, aki kezdeményezte a megbüntetett, illetve figyelmeztetésben részesített személyek eltávolítását a menetből. A büntetés meg sem említi az Erdély-zászlót mint kifogásolt jelképet.
Az EMNP Kolozs megyei szervezete közleményében azt írja: nem kételkedik abban, hogy a csendőrség akarattal szított feszültséget a szervezők és a résztvevők között, ezért a jegyzőkönyvek elleni fellebbezést követően beperli a csendőrséget.
A helyzet tisztázása érekében azonban felszólítják az RMDSZ-t, hogy
mutassa be a március 14-én a csendőrséggel tartott egyeztető gyűlés jegyzőkönyvét, amelyben a csendőrség felszólítja az RMDSZ-t az Erdély-zászló használatának tiltására;
mutassa be a március 15-e után leadott tiltakozását a csendőrség felé, amelyben a csendőrséget hazugsággal vádolja;
adja törvényszékre a csendőrséget, amiért megsértette az ünneplők jogait;
kérjen nyilvánosan bocsánatot a kolozsvári magyarságtól, amiért szervezési mulasztások miatt nem megfelelő keretek között zajlott le a nemzeti ünnep. (Forrás: Főtér)
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. március 25.
A Deák házaspár életmű-kiállítása
Erdélyi művészeti központ
Deák M. Ria és Deák Barna képzőművészek közös tárlata nyílt meg tegnap délután a sepsiszentgyörgyi Erdélyi Művészeti Központban (EMÜK). A kiállításon a művész házaspár egész életműve követhető, grafikák, festmények, drótlenyomatok, installációk, textilművészeti alkotások tekinthetők meg.
Otthon felforgattuk a házukat, mindent átnéztünk, életükben mindketten rengeteget dolgoztak, ebből született ez a kiállítás – köszöntötte a művészeket Vécsi Nagy Zoltán, az EMÜK vezetője, a kiállítás kurátora. Verset mondott Debreczi Kálmán színművész, a kiállítást Kányádi Iréne művészettörténész, a Partiumi Keresztény Egyetem előadótanára nyitotta meg. Elhangzott: Deák Barna és Deák M. Ria már a rendszerváltás előtt a sepsiszentgyörgyi, háromszéki művészeti szcéna jeles képviselői, két olyan művész, akik következetesen folytatták saját munkájukat, de ki is egészítették egymást. Kányádi Iréne szerint Deák Barna munkásságát, életét nagyban meghatározta a kommunista meghurcoltatás, ez is magyarázza erőteljes, szimbolikus töltetű motívumvilágát. „Munkáin főként állatfigurák láthatóak: kutyák, vaddisznók, sárkányok, madarak. Ezeket a motívumokat átvitt értelemben használja, és főként a társadalomban, a politikai életben való erőszak és hatalom önkényességét, irracionalitását fejezi ki velük. Ebben az értelemben joggal mondhatjuk, hogy erős társadalomkritikai üzenetet hordoznak magukban. Nem törekszik figuratív kifejezésmódra, alkotásai inkább a szimbolikus-expresszív kategóriába illeszkednek bele.” Deák Barna lázadó, erőteljes hangvitelű munkáival organikus egységet alkotnak Deák Ria kiegyensúlyozott, melegséget sugárzó alkotásai – hangsúlyozta Kányádi Iréne. Régebbi, főként földszínű síktextil munkái igényesen kivitelezett alkotások, színösszetételükben és domborulatainak megformálásában erős plasztikai hatásokkal. „Drasztikus mozzanat Deák M. Ria életművében a műalkotások síkból való kilépése, ezáltal meghatározva a körülötte levő teret. A horgolás technikával készült és izgalmas formaelemeket felhasználó alkotások inkább hasonlítanak speciális szobrokra, mint a dekoratív értelemben vett textilmunkákra.” „A kiállítás anyaga Deák Barna és Deák Ria álmaiba, vágyaiba egyaránt bepillantást enged. Egy olyan művész házaspár világába, akik egy belső tűztől, kényszertől hajtva az élet bármilyen zord körülménye között is az élet igazi tartalma, az alkotás mellett tették le voksukat” – összegezett Kányádi Iréne.
Mózes László
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. március 25.
Újabb reformkísérlet
Az 1989. utáni huszonnegyedik oktatási miniszter eltökélt szándéka, hogy amit az előtte járók elbaltáztak, rendbe tegye. Ezzel egyetért a miniszterelnök is, aki úgy gondolja, itt az ideje, hogy egy asztalhoz üljenek az érdekelt felek, és egy átlátható, működőképes törvényt alkossanak, amely legalább 2030-ig érvényes.
Pavel Năstase tárcavezető és Sorin Grindeanu egyetértésben értekezett erről minap a fővárosi közgazdasági egyetemen a felsőoktatás egyes kérdéseiről szóló ülésen. Az oktatási miniszter közölte: őszig felmérik a hazai oktatás helyzetét, év végéig megállapítják az oktatás prioritásait, jövő év elején elkészítik az új törvénytervezetet, amit májusig közvitára bocsátanak, júniustól szeptemberig a törvényhozásban elemzik a jogszabályt. Mint mondta, a 2011. januártól érvényes oktatási törvény háromszázhatvanöt cikkelyéből eddig százötvenkettőt módosítottak. Úgy beszéltek arról, hogy működőképes törvényt kell alkotni, mintha ez újdonság lenne, mintha az 1989. december utolsó napjaiban kinevezett Mihai Şora tárcavezető és az őt követő huszonkét miniszter is mind nem ezt szajkózta volna, de amint látjuk, nem igazán sikerült.
A fordulat utáni első új törvény, a 84-es a Văcăroiu-kabinet idején lépett érvénybe 1995-ben, de Liviu Maior tárcavezető már korábban megváltoztatta az 1989. előtti tanterveket, és világbanki kölcsönből megkezdődtek az igazi nagy beruházások, egyeseket azóta sem fejeztek be. Két év múlva már más miniszterelnök és tárcavezető ült a bársonyszékekben, a Victor Ciorbea és Virgil Petrescu páros arról döntött, hogy bebiztosítja a pedagógusok jogállását, és megszületett a 128-as törvény. Még abban az esztendőben színre lépett Andrei Marga, bevezette a nyolcadikosok egységes felmérőjét, alternatív tankönyvek jelentek meg elemiben, az önkormányzatok alárendeltségébe utalták az óvodákat, iskolákat – azt hittük, a reform szele fújdogál. Azóta többször változtatták a záróvizsgákat, a tankönyvek közül még a kötelező kiadványokat sem kapják meg mind a gyermekek, az önkormányzatok többsége csak a túlélésre tud pénzt adni az iskoláknak, a régi törvény elavult, a 2011-es Funeriu-féle jogszabályból már alig maradt valami, és azt sem tartják be. A változtatásokhoz Ecaterina Andronescu is jócskán hozzájárult, három rendben ült a tárcavezetői székben, de sok jót nem hozott az oktatás számára.
Jó lenne végre állandóságot teremteni a jövő szempontjából legfontosabb ágazatban, ahol a fejetlen változtatások miatt mára az is eltűnt a rendszerből, ami valamikor jól működött. Nem prókátorokra, hanem felelős vezetőkre van szükség, akik nem azért lépnek tízet, mert a másik kilencet lépett, hanem azért, hogy haladjanak.
Fekete Réka
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. március 25.
Kolozsvár Jancsó Miklós szemével és tollával (Könyvbemutató Sepsiszentgyörgyön )
Jancsó Miklós Volt egyszer egy Kolozsvár… című, a magyarországi Jancsó Alapítvány gondozásában 2016-ban megjelent könyvét mutatták be tegnap délután Sepsiszentgyörgyön a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében.
A házigazda Szonda Szabolcs könyvtárigazgató köszöntője után Jancsó Antal, a Jancsó Alapítvány elnöke elmondta, családjuk Háromszék egyik nevezetes famíliája, szervezetük elsősorban Jancsó Benedek történész életművét gondozza. A könyvet – melyet szerzője úgy határozott meg, mint „vidám-szomorú útikalauz az elmúlt idők színészeiről, polgárairól, kocsmáiról és sok más érdekességről” – Jancsó András szerkesztette. A tegnapi bemutatón ő faggatta Jancsó Miklóst: hogyan lett egy színészből író, miként születtek az írások, és kérte, meséljen néhány anekdotát. A szerző elmondta, nem volt sikeres színész, és az írásba meg a tanításba menekült a színházból. Azt ír, amit akar, és úgy, ahogy akarja, itt nincs rendező, aki elbizonytalanítaná. Rövid prózát ír, mert arra törekszik, hogy olvasmányos legyen, ne untasson. Az 1960-es, 70-es és 80-es évek nagy kolozsvári színésznemzedékéről emlékezett meg anekdotákban, kedves színpadi történetekben, de nemcsak művészekről, hanem a kisegítő személyzetről és a szomszédos kocsmáról is. Az anekdoták egyik színfoltja a színházi fodrászról, Gézáról szól, aki Mihály király borbélya volt, és – beszámolója szerint – rendre utasította az uralkodót.
Szekeres Attila
Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. március 25.
Kelemen: Románia látványos eszközöket használ a kisebbségi jogfosztáshoz
Jól működő magyar–magyar kapcsolatra és biztos román–magyar állami viszonyra van szükség – jelentette ki pénteken Kelemen Hunor a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) budapesti ülésén.
„Be kell látnunk, hogy olyan látványos eszközöket használ ma Románia a kisebbségi jogfosztáshoz, amelyekre nem voltunk felkészülve: az igazságszolgáltatásban, ügyészségi eljárások során, bírósági döntéseken keresztül. Az RMDSZ feladata az, hogy a magyar közösséget ért jogtiprásokról minden romániai és nemzetközi szervezetet tájékoztasson” – mutatott rá Kelemen Hunor RMDSZ-elnök március 24-én, pénteken a KMKF budapesti ülésén.
A szövetségi elnök bejelentette: kidolgoztak egy törvénytervezetet is a nyelvi jogok bővítésére, amelyet hamarosan a parlament elé terjesztenek. Kelemen Hunor felszólalásában – mérlegelve az elmúlt év két romániai választását – úgy vélekedett: ezek egyértelmű győztese a romániai magyar közösség, amely az önkormányzati választáson megerősítette képviseletét, az addigi két megyei önkormányzati elnöki tisztség helyett most ötöt birtokol.
A Kárpát-medencei Képviselők Fórumán Kelemen Hunor szövetségi elnök mellett jelen voltak az RMDSZ parlamenti frakciói, európai parlamenti képviselői, az ülésen részt vett továbbá Vincze Lóránt, az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniójának (FUEN) elnöke is. A KMKF mai plenáris ülésének résztvevői állásfoglalásban rögzítették aggodalmukat az erdélyi magyar közösséget ért jogsértések miatt.
Közlemény
Erdély.ma2017. március 26.
Partiumi honismereti találkozó
Lezajlott Nagyváradon az idei Partiumi honismereti találkozó. Március 25-én a Partiumi Keresztény Egyetemen tartották a rendezvényt, a helyszínen Dukrét Géza kérdéseinkre elmondta: az esemény a Honismereti nap része.
Minden évben március 24-én tartják ezt, és ahhoz a legközelebb eső időpontban az ezzel kapcsolatos találkozót. 1996-tól évente tartanak ilyen eseményt, a szervező a Partiumi és Bánsági Műemlékvédő és Emlékhely Társaság. A 38 részvevő mellett 7 vendég érkezett Isaszegről. Szatmártól Temesvárig több településről jöttek az érdeklődők, a tematika pedig kettős volt: az I. világháború, valamint nagy magyar személyiségek bemutatása. Szeptemberben egyébként konferenciát is tartanak, most viszont a közgyűlésre kerítettek sort. Ezt megelőzően több érdekes előadás hangzott el, változatos témakörökben. Így szó esett Váradról, a királyok városáról, Arany János szalontai éveiről, Bunyitay Vincze püspökről, de ismertették Dsida Jenő pályáját, nemkülönben az I. világháború eseményeit, a román történészek nyomán, sőt a valaha volt borosjenői török mecsetről.
Emlékoklevelek
Emlékoklevelet kaptak a kilencven év fölöttiek, így Antal Béla, Újvárosi Tibor, Dánielisz Endre és Nagy László. A közgyűlésen megszavazták, hogy ezúttal a kolozsvári Gaál György és az aradi Berecz Gábor kapja a Fényes Elek-díjat. Arról is szó esett, hogy együttműködési szerződést kötnek a PKE-vel, ezt várhatóan pár nap múlva alá is írják, illetve ők szervezik meg a reformáció ötszáz éves évfordulójával kapcsolatos rendezvényt, május huszadikán. A 23. honismereti konferencia pedig szeptember 1–3. között lesz, Váradon.
erdon.ro2017. március 26.
Nyilvánosan bocsánatot kért kollégájától Horváth Anna
Horváth Anna, az RMDSZ kolozsvári elnöke nyilvánosan bocsánatot kért kollégájától, Czirmay Zoltán ügyvezető elnöktől mindazokért a támadásokért, amelyeket az elmúlt napokban kellett elszenvednie az Erdély-zászló ügyében.
„Tíz napja gyűrűzik Kolozsváron a március 15-i ünnepségen kirobbant zászló-botrány. Bár a főszervező-Kolozsvári RMDSZ elnöke vagyok, mindeddig annak reményében nem szólaltam meg, hogy a forrófejűek lehiggadnak, a szitkozódás elül és sikerül - nem egymás ellen acsarkodva, hanem egységesen fellépni a román állam visszaéléseivel szemben. Közös nyilatkozat, TV interjúk, tájékoztatás, parlamenti interpelláció volt bőven elég ahhoz, hogy a jóhiszeműen hozzáállók tisztán láthassanak ebben a kérdésben: ki mit tett, mit nem tett, ki hol hibázott vagy szegett törvényt” – fogalmaz Horváth Anna.
Mint korábban írtuk, a március 15-i ünnepségek alkalmával az Erdélyi Magyar Nemzeti Párt delegációja Erdély történelmi zászlójával jelent meg, amiket a csendőrség közveavatkozására be kellett vonnia. Ezt követően egymásra mutogatás kezdődött a felek - RMDSZ, EMNP és csendőrség - között a történtek miatt.
maszol. ro2017. március 26.
Az életért emelték fel szavukat
Szombat délután szép napsütésben A Családért-koalíció szervezésében azért tüntettek a Szent László téren: változzon meg az alkotmány 48. cikkelyének 1. bekezdése. Referendumot akarnak.
A Szent László téren szombat délután két nyelven zajlott több ezres népi gyűlést más entitásokkal összefogva annak érdekében hívta össze A Családért-koalíció nevű civil szervezet, hogy erőt és összefogást demonstrálva arra vonatkozó követelésüket demonstrálják: változzon meg Románia alkotmányának 48. cikkelyének 1. bekezdése úgy, hogy alaptörvényileg le legyen szögezve az, hogy a házasság kizárólag egy férfi és egy nő között lehetséges. A rendezvényen a pünkösdista – mint fő mozgatórugó –, az ortodox, a római katolikus, a református, az evangélikus-lutheránus, a baptista és az adventista egyház is képviseltette magát, valamint a Messiás-hívők közösségének rabbija is jelen volt. Ugyanakkor nem csupán a váradi négy püspök (Sofronie Drincec, Böcskei László, Csűry István és Virgil Bercea) szólalt fel, hanem politikusok is, a liberális Cornel Popa, a szociáldemokrata Ioan Mang és az ALDE-s Traian Bodea.
Paul Negruţ prédikátor, az Emanuel Egyetem rektora hangsúlyozta: az ötletadó mozgalomnak civil gyökerei vannak, hiszen felekezetektől és nemzetiségektől függetlenül A családért-koalíció nevű csoport összegyűjtött több mint 3 millió érvényes aláírást az imént felvázolt cél érdekében, és azt szeretné, ha április 23-án lenne a referendum.
Az élet feletti öröm
Exc. Böcskei László római katolikus megyés püspök arra hívta fel a figyelmet: a március 25-i Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepe az élet feletti öröm kisugárzását állítja elénk. „Jézus édesanyjának méhében fogadja el legelső szállását itt közöttünk, és mi is olykor az élet értékét hirdetjük ilyen formában is a köztereken. Köszönöm mindenkinek ezt a helytállást, és a kiállást. Arra bátorítok mindenkit, hogy ne ijesszenek meg bennünket olyan eszmék, melyek a fejlődés címe alatt egy leépült társadalom kialakulásához vezetnek. Ne bátortalanodjunk el megvédeni hitünk igazságait. Vállaljuk inkább az élet szolgálatát, és a Teremtő által akart család megvédelmezését, az Ő segítsége legyen velünk, mindannyiunkkal” – buzdított a főpásztor.
Csűry István, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke úgy fogalmazott: áldott az, aki azért nem nősül meg vagy megy férjhez, mert Istennek szenteli magát, és áldott az, ha egy férfi és egy nő házasságra lép, és gyermeket vállal, vagyis Isten akarata szerint él. Minden más kapcsolat paráznaság, nincs rajta áldás, és azt jelenti, hogy Isten gyermeke elhatárolódik az Úrtól, a KREK ezért ragaszkodik az Isten akarata szerinti házasság legitimálásához Románia alkotmányában.
A népi gyűlésen közreműködött egy fúvószenekar és egy ortodox kórus, majd fehér léggömböknek a felengedése után menet indult az ortodox katedrális érintésével a szülészethez.
Ciucur Losonczi Antonius
erdon.ro2017. március 26.
25 éve tették le az alapkövet
Az ünnepen kicsinek bizonyult a szászfalusi Gyümölcsoltó Boldogasszony-kápolna, amely három évig épült, és amelyet 1995-ben Jakubinyi György érsek szentelt fel. A kápolna körül több mint kétszerannyian hallgatták a szentmisét – Tamás József püspök igehirdetését – mind ahányan befértek a kis templomba.
Huszonöt éve, Bakos Sándor plébános szolgálatának idején tették le Gyergyócsomafalván, Szászfaluban a Gyömölcsoltó Boldogasszony-kápolna alapkövét. Szombaton a búcsús szentmise keretében emlékeztek az alapkőletételre, imádkoztak Bakos Sándor pápai prelátusért, aki 2009 nyarán életének 86. és papságának 52. évében tért meg Teremtőjéhez. Ferencz Antal helyi plébános amint fogalmazott, hármas ünnep volt a szombati, negyed évszázaddal ezelőtt álmodta meg a kápolnát, majd vezette le az építését Bakos Sándor akkori plébános, aki 1980 júliusától 1998 áprilisáig szolgált Csomafalván, továbbá 450 évvel ezelőtti a legrégebbi írásos dokumentum, az a pápai regestrum, melyben említést tesznek a településről, és 20 éve tesz eleget a püspöki szolgálatnak Tamás József.
Arra kérte a híveket a szentmise elején Tamás József püspök, hogy imádkozzanak azért, hogy a kis templomot minél többen szeressék. A szentbeszédben hallhattuk, hogy az ünnepnek szereplője az Úrjézus, aki lejött közénk a földre, testet öltve magára, szereplője a Szentlélek Úristen, akinek megtermékenyítő erején keresztül öltött testet az Úrjézus, és szereplője a Boldogságos Szűzanya, aki annak ellenére, hogy nem tudta, mi vár rá, ki tudta mondani: legyen nékem a te szavaid szerint. Ezért az ünnepet mindhármuk ünnepének nevezhetjük. „Jézus megtestesülése által Isten tervének tett eleget, engedelmeskedve a mennyei atyának elfogadta azt a tervét, hogy az emberiség bűneiért engesztelő áldozat legyen. Akkor vagyunk igazán gyermekei Istennek, ha úgy élünk itt a földi életben, ahogyan azt a Jóisten elvárja tőlünk. Jézus megtestesülésének a ténye arra tanít és ösztönöz minket, amit Szent Pál apostol így fogalmazott meg: öltsétek magatokra Jézus Krisztust. Keresztény életünknek ez lenne az igazi lényege. Jézusnak az erényeit és erényes életét kellene mi magunk is megélnünk. Jézus Krisztust kellene hordozzuk a mi szívünkben, a mi szánkon és a mi gondolatainkban. Ha az ember önmagát, a bűnös emberi természetét hordozza, akkor boldogtalan. A megtestesült Jézus Krisztus üzenete az a mi számunkra: Jézus Krisztus lelkületét hordozzuk magunkban, az ő lelkületével éljük a mindennapi életünket” – hallhattuk a prédikációban.
A szentmise végén Ferencz Antal helyi plébános köszöntötte az erre az alkalomra hazalátogató elszármazott csomafalviakat. Köszönetét fejezte ki mindazoknak, akik segítettek az ünnep megszervezésében, háláját fejezte ki a hívek szeretetéért, imáikért. A szentmisét követően a búcsúfiának is volt keletje, fogyott a mézeskalács, amit e napon ajándéknak szántak a búcsújárók azoknak, akik nem vehettek részt az ünnepen.
Tamás Gyopár
Székelyhon.ro2017. március 26.
Megnyitották Szépvízen a Szent László-emlékévet
Ünnepi szentmise keretében nyitotta meg Tamás József római katolikus püspök a Szent László-emlékévet Szépvízen vasárnap délután. Szentbeszédében arra kérte a híveket, hogy – akárcsak a nagy lovagkirály – hitüket sziklaszilárdan éljék meg.
Magyarország nemzetpolitikai államtitkársága a 2017-es évet Szent László-emlékévnek nyilvánította, a lovagkirály trónra lépésének 940., szentté avatásának 825. évfordulója alkalmából – a Báthory-Bem Hagyományőrző Egyesület és az Emberi Méltóság Tanácsa kezdeményezésére. A Szent László-emlékévbe kapcsolódott be Szépvíz is, Szent László ugyanis a szépvízi egyházközség védőszentje. „Ezt az egyházközséget és minden erdélyi egyházközséget – hiszen Erdély fővédőszentje Szent László – őneki ajánljuk ebben a szentmisében, hogy járjon közben értünk, és mi tudjunk őseink hitében megerősödni” – fogalmazott Tamás József a szentmise elején. Rámutatott, minden olyan rendezvény, amely az emlékév keretében zajlik, azt célozza meg, hogy a nagy király lelkületét, tanítását, példáját megértsük és kövessük.
Szent László a hit megélésében sziklaszilárddá vált. És nem csak ő maga élte meg ezt a hitet, hanem terjesztette is, hogy az ő népe is részesedjen benne, és megerősödjön benne az a mag, amit elhintett Szent István királyunk, hogy kicsirázzon, szárba szökkenjen és termést hozzon. – fejtette ki.
A püspök beszédében hangsúlyozta, hogy Szent László példa arra, hogy mi is lovagjai legyünk a nemzetünknek, de lovagjai legyünk a mi hitünknek is. „Számunkra a Szent László-év különleges. Igen nagy felelősséget ró ránk, mert úgy érdemes nekünk is - ahogy érdemes volt Szent István királyunknak és Szent László királyunknak is -, védenünk a hazát és a hitünket. Éppen ezért járjon közben értünk nagy királyunk, hogy valóban ez az emlékév elmélyítse bennünk Szent László lelkületét, és tudjunk mi is úgy élni ezért a népért, a mi népünkért, és úgy tudjunk élni a mi hitünkért, egyházunkért, ahogy ő tette.”
A szentmise után Sebestyén Péter szépvízi születésű, marosvásárhelyi plébános a Gyergyószentmiklóson szolgáló, szintén a falu szülötte Gál Hunor örmény katolikus plébános Múltba rejtett örökség című, a falu múltját felelevenítő kötetét mutatta be.
Péter Beáta
Székelyhon.ro2017. március 27.
Tőkés: Merre fordul hát az RMDSZ?
Tőkés László EP-képviselő, ENMNT elnök mai nagyváradi sajtótájékoztatóján egy közlemény is kiadott a képviselői sajtóiroda, amely a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának múlt heti budapesti üléséről ad kiegészítést.
A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának 2017. március 24-i, budapesti plenáris ülésén Kövér László házelnök a nemzetállamok demokratikus legitimitása mellett foglalt állást. Ugyanakkor Szijjártó Péter külügyminiszterrel együtt a szomszédos nemzetállamokkal való, valamennyi fél érdekeit szolgáló, szoros együttműködést támogatták. A KMKF plenáris ülésének zárónyilatkozata ezzel együtt kifejezte azon meggyőződését, hogy a szülőföldön való megmaradás, gyarapodás biztosítéka a különböző autonómiaformák megvalósításával érhető el, ennek érdekében támogatja az erdélyi magyarság ez irányú törekvéseit mind a kulturális autonómia terén, mind a Székelyföld területi autonómiája tekintetében, és ezt illetően a párbeszédet tartja az egyetlen útnak.
Az elhangzottakkal és a leírtakkal összhangban Európa jövőjének útját, illetve az Európai Unió jelenlegi válságából kivezető utat nem az identitásvesztő globalizmus és a nemzetidegen internacionalizmus, hanem a szuverén és önálló nemzetek Európájának útján és együttműködésével kell keresni. Ebben az Európában a nemzetállamok mellett és azokkal együtt a kisebbségi nemzeti közösségeknek is teljes létjogosultságot kell biztosítani.
A KMKF alkalmával elhangzott felszólalásában Tőkés László európai képviselő a magyar–magyar összefogás kulcskérdésének nevezte az autonómiát. Erdélyi viszonylatban mindaddig nem beszélhetünk igazi összefogásról, amíg nem térünk vissza a huszonöt éve elfogadott Kolozsvári Nyilatkozat autonómiaprogramjához – melyre egyébként a jelen lévő Verestóy Attila szenátor és kortársai is a kolozsvári Szent Mihály-templomban felesküdtek. Az erdélyi magyar közösség önrendelkezésének a kivívása egyet jelentene bonyolult és megoldatlan kisebbségi létünk „gordiuszi csomójának” az átvágásával – jelentette ki az erdélyi képviselő.
Tőkés László ugyanakkor elismerését fejezte ki az RMDSZ jelen lévő elnökének és parlamenti képviselőtársainak a legutóbbi – 2016. decemberi – országos választások alkalmával történt „pálfordulásukért”, nevezetesen azért, hogy a magyarországi „politikai ciánszennyezés” egykori vádjától, valamint a nemzeti politikai irányvonalat relativizáló „egyenlő távolság elvétől” végre eljutottak a Fidesz-KDNP kormány által megtestesített nemzeti együttműködés vállalásáig. Reményét fejezte ki, hogy a – Fidesz-KDNP hathatós támogatásával, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) bölcs félreállításával – megválasztott új magyar bukaresti képviselet kitart ezen az úton. Fenntartásait sem hallgatva el, bizakodással terjesztette elő azon javaslatát, hogy az RMDSZ mihamarabb kezdeményezzen tárgyalásokat román parlamenti szövetségeseivel a magyar, székely autonómiáról.
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, valamint az Erdélyi Magyar Néppárt és a Székely Nemzeti Tanács kezdettől fogva, mindmáig következetesen tartja magát a kolozsvári autonómianyilatkozathoz, és megalkuvás nélkül kiáll az erdélyi magyarság önrendelkezési követelései mellett – mondotta képviselőnk, aki egyben a Kárpát-medencei Magyar Autonómiatanács (KMAT) küszöbön álló brüsszeli kihelyezett ülésére is meghívta a tagszervezeteket.
A KMKF záró részében Szili Katalin miniszterelnöki megbízott örömmel értékelte az autonómia ügyében megvalósult tavalyi együttműködést, külön is kitérve a KMAT ezen a téren végzett munkájára. Mindazáltal annak a meggyőződésének adott hangot, hogy versenyfutás helyett együttműködésre van szükség, és ameddig versengő autonómiakoncepciók állnak egymással szemben, addig igen nehéz melléjük állni. Éppen ezért minden esetben egy-egy egységesen támogatott, közösen vállalt autonómiafelfogás jelentheti a megoldást – mondotta a politikus.
A magyar kormány föltétlen támogatásával egy olyan európai jövőben bízik, és ezért cselekszik az EMNT, amelyben a szomszédos országokba szakadt nemzeti közösségeink is otthonra találnak. Ennek előfeltétele viszont egyedül az autonómia lehet. Amint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes legutóbb is kifejtette: „az autonómiaköveteléseket soha sem szabad feladni (…), jár ez nekünk, hiszen a magyarság soha nem kért olyat, amire az Unióban ne lenne precedens, és amit nem tudnánk alátámasztani”.
itthon.ma/karpatmedence