udvardy
frigyes
A romániai magyar kisebbség történeti
kronológiája 1990-2006
találatszám:
7649
találat
lapozás: 1-30 ... 2071-2100 | 2101-2130 | 2131-2160 ... 7621-7649
I II III IV V VI VII VIII IX X XI XII 2017. április 12.
Szemlélődés közben Tudoran Klára tárlatán
Textilmontázsok és színes grafikák álomvilágába hívogatnak Tudoran Klára alkotásai a Minerva-házban megnyílt Spirituális kapuk című tárlatán. Csalogató cím, hiszen ki az, aki nem szeretné, hogy serkentő és pihentető, komoly és játékos vágyak festői panorámájában rátaláljon saját emlékeire s bennük rejtett titkaira beváltásuk ígéretében? Szerintem, eme rátalálás reményében lépte át a kiállítás jóreménység-kapuját a tárlatra igyekvők színe-java az április 4-i megnyitón.
Ám vigyázat! A belépés varázslattal kezdődik. Az átviteli mágia hatalmát idéző varázslat ez: megálmodni vágyaink teljesülését azon a bizonyos eszme- és érzelemtársító mezsgyén, a senki földjén, ami nincs is, és mégis van, ami a metaforák csábító világába vezet. Erre a varázslatra elsősorban azok hivatottak, akik alvás közben (vagy helyette) álmodni is merni tudnak, akik gyermekkoruk hitével együtt megőrizték emlékeiket, sőt máig gazdagították őket. Mert azok számára, akik az álmok világát nem értékelik, akik elfelejtették gyermekkoruk csodáit, és akiknek nincs amire emlékezniük – azok számára az álomhajó csábító hívogatása rövidre záródik. Picasso mondotta, minden gyermek művésznek születik, a kérdés az, hogy mit tegyünk, hogy annak is maradjon öregkoráig.
Csendes kíváncsiságukat nem szívesen törtem meg a szokásos előmagyarázatokkal. Ilyenkor, úgy érzem, őket is, magamat is megfosztom a felfedezés örömétől. Emiatt csak egy-két alkotás befogadásának bensőséges örömét áldozom fel az értelmezés mágiáján, amolyan félig-meddig vezetett megértéssel, a többit érintetlenül a nagyérdemű birtokbavételére bízva.
El kell mondanom, hogy Tudoran Klára saját műfajt dolgozott ki magának alkotásai életre keltéséhez: a textilmontázst. Kertészeti hasonlattal élve, akár a melegágy a palántáknak, a műfaj is szülőágya a műformának. A textilmontázs sajátosan egyéni műfaj. Kelmék, vásznak, selymek, s még sok más textília anyagából alakul ki, beleértve az anyagok eleve adott színét, kitapinthatóságát, visszfényét. Térbeliségében a festészet és szobrászat homogén közegei között húzódik meg. Szerénységében nem méri össze magát a dombormű évezredes vonásaival. Nem kő, nem fa, se nem metál, hanem emberi öltözék lenge anyagaiból származik. És összerakottságában kiválóan alkalmas a benne születő alkotás üzenetének felöltöztetésére, és rögtöni továbbítására. Ám eredetében magával hozza forrása szinesztéziás érzékelhetőségét. Ránézve valóságosan látjuk fénylő színeit vagy tompán jelentkező árnyékait és érzékszerveink kölcsönös kapcsolatai révén „halljuk” suhanását, ujjaink begyével „kitapintjuk, megsimogatjuk” hajlékonyságát, mozgékonyságát, egyszóval, eleve nagyon közel érezzük magunkhoz. Persze, ennek az anyagnak, ahhoz hogy az ihletben fogant üzenetet közvetítse, műformává kell válnia. Ilyen műformákba alkotta érzékivé Tudoran Klára jelen kiállításán bemutatott alkotásait.
Legutóbb, a hídelvei református templom dísztermében Nagy Annamária iparművész üvegbe komponált alkotásaival közös tárlaton jelentkezett Klára asszony textíliáival. Az előbbiek a fény, az utóbbiak a szín világából valók. Kifejezésbeli hasonlóságaikat és különbségeiket egy retorikai megfordításban foglaltam össze. Az üvegkompozíciók a fény színeit, a textilkollázsok a szín fényeit sugározzák nézőik elé, hol gyengéd szerénységgel, hol önző gazdagsággal.
Mostani kiállításán pedig, belépve a Szellemi kapukon a szemközti falon máris hívogat dagadó vitorláival az álomhajó útrakészen. Mellette az Imago sorozatból az első Világ képe (Imago mundi) borítékolt levélüzenetekkel teli virágkelyhével vár a nézőre. Sajátos varázzsal ruházza fel imágoit alkotója. Mint képek, valamennyien elvárják, hogy elidőzzünk mellettük. Felületükön apró nyitásokkal sejtetik a mögöttük húzódó rejtekutak talányait. Ha álomtekintetünkkel belehelyezkedünk fókuszpontjaikba másképpen látjuk ébrenlétünk világát és íme, éppen erre tanítanak. Tanításuk pedig érvényes a többi kép megértésében is. Így, a sorjában, rákövetkező Genézis szemlélésében, amely hegyek, völgyek, városok és az élővilág teremtésének biblikus motívumait foglalja össze számunkra. Meg aztán itt van a Kapu, a kiállítás címerképe tárva-nyitva előttünk fehér kendők látszatába takart felénk integető élményeivel. Körutunkon rövidesen elénk áll a Városvédők megindító kompozíciója, amint a várost madártávlatból szemlélődve nézik őrzőangyalaik, a várvédő emberek, akik – így a kép üzenete – bármikor hősökké válnának megmentéséért. Nagyon is tudatos ez a felszólító üzenet számunkra. Éppen azért hangsúlyozottan megismétlődik. A termet körbejárva nem léphetünk ki anélkül, hogy az ajtó melletti részt egyedül birtokoló tablót, az Európa megmentését az álomséta végén kellő áhítattal ne fogadnók be. Mert a jelképes alakok végig az előtérben rendezik soraikat, akár Giotto trecento kori ikonjain, a jelent vigyázva annyiszor megpróbáltatott jó öreg földrészünk megmentésére szólítanak. Mégpedig a categoricus imperativus hangvételében. Nincs mit kérdeznünk tőlük, mert nem szóra, hanem magatartásra intenek. Ha nem lenne időszerű felszólításuk, higgyük el, mementójuk nem került volna vászonra…
Mielőtt álszerénykedve abbahagynám a beavatások szertartását, a többi kép szemlélését érintetlenül a nézőkre hárítva, visszatérek aműfaj és műforma dinamikus kapcsolatához. A műfaj, létrehozza palántáit, a műformákat. Ezek jól érzik magukat benne, mindaddig, amíg a műfaj óvó jelenléte nélkülözhetetlen számukra. Aztán meghaladják saját műfajukat és újat kanyarítanak maguk köré. Közben elfelejtik, hogy az új műfaj előbb-utóbb új műformákat nemz, amelyek föléjük emelkednek. Bizony, ez zajlik a vívódó alkotás formális hátterében. Tudoran Klára kollázs-műfaja is új műformákkal vemhes. Három éve már egy sajátos színes grafikával kísérletezik. És a kezdeti kísérleteken túl, a mai kiállításon, gyönyörű példákkal bizonyította jogosultságukat. Az üveg mögé rendezett rajzainak technológiája is egyéni, amint a megteremtett montázsé is az volt. Grafikái végső formájukat fényképezés- és számítógép-technikák révén érik el. Mondanivalójukban ránk mosolyognak, akár a csendes szépség övezetében neszező eszme, ám üzeneteiket még nehezen árulják el. Titkolódznak. Akár művésznőjük, aki végül is a több mint húsz kiállított grafikából nekem is csak kettő programját árulta el: a Piros-Zöld varázslóét és a Kiment a ház az ablakon címűét. Feladatunk tehát, velemmel együtt, rákáresni a többiek jelentésére is.
E rátalálás reményében kívánom, hogy jövő évben újabb tárlattal lepjen meg mindannyiunkat Klára képzőművésznőnk csodaszép, hasonló élményekben, szépségben és szeretőn óvó üzenetekben gazdag alkotásokkal. Ha sikerül, akkor kettős évfordulós kiállítás lesz ez a jövő évbeli. Mert Tudoran Klára kora ifjúságában kezdte el képzőművészeti kísérleteit. Első kiállítását Máramarosszigeten rendezte 1988-ban. Amennyiben a mai tárlat sorjában a kilencedik, a jövőbeni a tizedik lenne. Számításaim szerint tehát alkotó munkásságának 30 éves évfordulóját ünnepelhetnők tizedik egyéni kiállításával. Úgy legyen. Addig pedig, minden kommentár nélkül fogadja el krónikása megelőlegező ajándékát, egyik kedvenc költeményét az álmok világából ébredő áprilisról, Radnóti Miklós tollából:
Ragyogó rügyre ült le most a nap/ s nevetve szamárfület mutogat./ Madárfi erre eltátja csőrét,/ hunyorg feléje a nevető rét/ s a bárány is csodálkozik. Csoda,/ hogy nem billen ki száján fogsora.
Ragyogó rügyön álldogál a nap,/ indulni kész, arany fején kalap./ Fiatal felhő bontja fönt övét/ s langyos kis esőt csorgat szerteszét,/ a rügy kibomlik tőle és a nap/ pörögve hull le és továbbszalad.
ANGI ISTVÁN / Szabadság (Kolozsvár)2017. április 12.
Felszíntől az alapig
Fontos, hogy a parlament megszavazta az anyanyelvhasználatot lehetővé tevő törvénymódosítást az egészségügyben. Olyan előrelépés a kisebbségi jogok bővítése terén, ami megerősíti, hogy az RMDSZ és a kormánykoalíció együttműködési megállapodása működőképes. Már néhány éve nem ment át a parlamenten törvénykezdeményezés, amely lényegesen bővítette volna a kisebbségi jogokat. Ez jelzés volt arra, hogy Románia lezárt egy fejezetet, és megoldottnak tekinti a kisebbségi kérdést.
A tegnapi lépéssel felébredt ismét annak a reménye, hogy nem jutottunk el az út végére, van még tovább, nem lehetetlen ismét megnyitni a kisebbségi jogok bővítése felé vezető utat, amit a román állam szinte valamennyi párt egyetértésével lezártnak tekintett, és azt a hamis illúziót keltette, hogy Románia a nemzeti kisebbségek Kánaánja. Mi tudtuk, hogy ez nincs így, és az elmúlt időszak nemzetközi lobbitevékenysége remélhetőleg az európai kancelláriákban és a tengeren túlon is lassan szétforgácsolja a hamis propagandaképet, amit Románia szeretne magáról elhitetni.
Az eddigi tapasztalat szerint azonban nem lehet karba tett kézzel ülni és a sikernek örvendezni, mert minden törvény annyit ér, amennyit betartanak belőle, vagy amennyire érvényt szereznek neki. Ez hatványozottan igaz Romániára, amely cseppet sem a törvények betartásáról híres, főleg, ha a nemzeti kisebbségek jogairól van szó. Számos kisebbségi jog biztosítva van már papíron, de ezeknek mai napig nem sikerült érvényt szerezni az etnikailag sokszor elfogult állami intézmények mulasztása miatt. Az egészségügyben az anyanyelvhasználat lehetőségének már az európai nyelvi chartán keresztül biztosítva kellett volna lennie, ha Románia komolyan vette volna nemzetközi vállalásait, de nem tette, ezért fordulhatott elő az olaszteleki lány kolozsvári esete, ezért volt szükség a mostani törvénymódosításra.
Borbély István / Szabadság (Kolozsvár)2017. április 12.
A X. Simonyi Imre Szavalóverseny sikere
Ügyes versmondók éltették a hagyományt
Április 7-én délután családias hangulatú szavalóversenyre került sor Simonyifalván. Már tizedik alkalommal rendeztük meg a Simonyi Imre költőről elnevezett versenyt. Arad megye magyar iskoláiból, a Csiky Gergely Főgimnáziumból, Zimándújfaluról, Erdőhegyről, Ágyáról, Zerindről, Vadászról, Kisiratosról és Simonyifalváról érkezett az a 49 szavaló, aki szabadon választott verssel lépett a zsűri elé, négy kategóriába osztva. Az alsó tagozatosok az iskolában szavaltak, a felsősök pedig a kultúrházban. A zsűri elnöke Fekete Réka volt, az Aradi Kamaraszínház művészeti titkára, továbbá Brittich Erzsébet, Szivós László, Kiss Anna, Farkas Olga és Kovács-Finta Katalin értékelték a szavalókat. Nagyon sok díjat kiosztottak, hiszen a támogatóknak köszönhetően sok értékes jutalom állt a szervezők rendelkezésére. Ezúton szeretnénk köszönetet mondani Gyula város Polgármesteri Hivatalának, a békéscsabai nyomdának és a Frabeiro Egyesületnek az anyagi támogatásért. Helyhiány miatt nem tudunk minden díjazottat megemlíteni, de mindenki ügyesen és bátran szerepelt, a zsűri szerint minden évben emelkedik a verseny színvonala. Az izgalmas eredményhirdetés után együtt elfogyasztották a simonyifalvi pedagógusok által készített finom töltött káposztát. A szavalóverseny hagyománya él, nekünk az a dolgunk, hogy tovább ápoljuk. Jövő áprilisban mindenkit szeretettel várunk vissza!
Péter Dalma, a Simonyi Imre Általános Iskola igazgatója / Nyugati Jelen (Arad)2017. április 12.
Marosvásárhelyen a vándorkiállítás
A protestáns oktatás ötszáz éves története
A megyei múzeum várbeli épületében két hétig látható a Protestáns iskolatörténeti mozaik című vándorkiállítás, amely a reformáció 500. évfordulójára ez év végéig 15 helyszínen mutatja be a Kárpát-medencei protestáns felekezeti iskolák történetét, értékteremtő munkáját, neves oktatóit és hírnevet szerzett diákjait. Megvalósítója a Református Tehetséggondozó Alapítvány az iskolák számára kiírt
Rejtőzködő kincseink pályázat révén.
A nagyalakú színes molinók képeken és rövid szövegeken át érzékeltetik a reformáció hatását az oktatásra. Azt a folyamatot, ahogy a nemzeti nyelvű prédikáció, nyomda és az iskola a társadalmi megújulás eszközeivé váltak, és „a reformáció a nemzeti kultúrák kibontakozásának a táplálója lett”. A molinók közötti térképeken a 16. század végétől kezdve minden században a közép- és felsőfokú protestáns – református, evangélikus, unitárius – iskolák eloszlását láthatjuk a korabeli Magyarországon.
Az április 8-i nyitóünnepség igei köszöntőjét Jakab István, a Maros-Mezőségi Református Egyházmegye esperese és Kecskés Csaba, a Marosi Egyházkör unitárius esperese mondta.
„Fel kell mutatnunk a múltunkat, a jelenünket a kibontakozni látszó jövő reményében. Sőt, ennél is többet, mert mi tudjuk azt, hogy protestáns hívőnek lenni nem tiltakozást jelent, hanem azt, hogy valaki, valami mellett kiállunk, tanúskodunk. Aki Isten igazsága mellé áll, önmaga is világosság lesz, és továbbadja az igazi fényt, amit maga is kapott kegyelemből – hangzott el Jakab István igei köszöntőjében. A kősziklára épített ház példázatából kiindulva Kecskés Csaba hangsúlyozta, hogy a felekezeti iskolák is kősziklára épített házak voltak. A hit, a tudomány, az erkölcsi tartás, az anyanyelv nemzeti kultúrkincsünk megőrzésének várai és bástyái, és azoknak kell lenniük a mában és a jövendőben is. Sok mindenért lehetünk hálásak az előttünk járóknak, a reformátoroknak, fejedelmeknek, nagyszerű tanároknak, diákoknak, akik az örökséget, amit a kiállítás bemutat számunkra, megőrizték. Ezt az örökséget kell tovább éltetni, megharcolni érte, ha kell, nap mint nap, hiszen sokan próbálják megfojtani azt, ami újra él.
Novák Csaba Zoltán RMDSZ-szenátor Péter Ferenc megyei tanácselnök üdvözletét tolmácsolta, majd Illyés Gyula verséből (A reformáció genfi emlékműve előtt) kiindulva igennel erősítette meg a költői kérdést, hogy szükség volt-e a reformációra. Amint a kiállítás pannói igazolják, az anyanyelvű oktatás alappilléreit, a felekezeti iskolákat adta, a bibliafordításokat és az ösztönzést a katolikus egyház megújulására és egy újabb felekezeti iskolahálózat kialakulására, amelyért ma nehéz küzdelmet vívunk Marosvásárhelyen.
Dr. Papp Kornél, a Református Tehetséggondozó Alapítvány kuratóriumának titkára beszámolt arról, hogy Marosvásárhely a vándorkiállítás nyolcadik helyszíne a Kárpát-medencében.
Az 500 esztendő 15 nemzedék munkásságának mozaikszerű bemutatását öleli fel. Teszi ezt 37 molinóval, hét térképpel, régi oktatási segédeszközökkel, fotófallal, felpróbálható tógával, a peregrinációt, a diákok külföldi egyetemre járását bemutató rajzfilmmel, érintőképernyőn megtekinthető adatokkal, játékkal, hogy élményt jelenthessen a látogatók számára.
A kiállítás választ ad az 1990-es évek óta gyakran elhangzó kérdésre, hogy miért foglalkozik az egyház a nevelő-oktató munkával. A protestáns, keresztyén értékadó köznevelés fél évezredes hagyománya mögött szilárd nevelési tapasztalatok állnak. A protestáns iskola nem egy reformpedagógia a sok közül. Ötszáz év alatt sikeresen integrálta Comeniusnak a 17. században újszerűnek ható pedagógiai elveit, a 18. századtól bevezette a természettudományos oktatást, majd a tehetséggondozás és a nőnevelés referenciaiskolájává vált a 20. század első felében. Az 1920-as évektől az államosításig, ahogy az újraindulástól napjainkig, a hagyományos és az újonnan fellelt értékek felmutatása és megtartása a magyar protestáns iskola célja, függetlenül attól, hogy mely állam területén végzi szolgálatát. Erkölcsi útmutatást ad egy erkölcsvesztett világban, ezért áll a támadások kereszttüzében – mondta dr. Papp Kornél, majd hozzátette: ha Isten velünk, ki lehet ellenünk? Bizonnyal senki, itt, Marosvásárhelyen sem.
Beszéde végén köszönetet mondott mindazoknak, akik nélkül nem jöhetett volna létre a kiállítás. A pannókon olvasható szöveg nagy része a bemutatott iskoláktól származik, Ősz Sándor Előd az erdélyi anyag összeállításában nyújtott segítséget. Gáborjáni Szabó Botond debreceni gyűjteményi igazgató egységes szemléletre fűzte fel a protestáns oktatás fél évezredéről szóló háttéranyagot. A történeti tartalomhoz szervesen kapcsolódó térképek Nagy Károly Zsolt, az MTA tudományos kutatójának munkáját dicsérik, a kiállítás anyagát Czenthe Miklós, az evangélikus levéltár igazgatója lektorálta. A kiállítás a Református Emlékbizottság anyagi támogatásával jött létre. Rajtuk kívül dr. Papp Kornél köszönetet mondott a megyei múzeumnak, amiért helyet adott a kiállításnak.
Végül Benedek Zsolt történelemtanár, a marosvásárhelyi Református Kollégium igazgatója beszélt erdélyi szemmel a kiállításról, amely a reformáció kezdetétől századokra felbontva mutatja be az iskolák megjelenését. Számunkra azért is fontos a tárlat, mert a református iskolákról szólva már tíz jut eszünkbe Erdélyben, és a többi közül csak néhányról van tudomásunk. A tárlatot bejárva tudatosul bennünk az is, hogy nemcsak Marosvásárhelyen, Kolozsváron, Szatmáron, Nagyenyeden stb. voltak református intézmények, hanem olyan városokban is, mint például Nyíregyháza vagy Mezőtúr, s ez utóbbit korábban alapították, mint például a debrecenit. Érdemes végigolvasni a molinókon levő szövegeket, amelyek a rövid iskolatörténet mellett felsorolják az adott intézményekben végzett híres személyiségeket, és érdekes mozzanatokat emelnek ki a felekezeti iskolák történetéből. Akinek nem volt türelme végigolvasni a pannókon levő szöveget, gazdag, szép színes prospektust kapott ajándékba, amelyben a kiállításon szereplő minden információ megtalálható.
A beszédek közötti szünetekben a marosvásárhelyi Református Kollégium kisebb és nagyobb diákjainak műsora hangzott el Enyedi Csaba lelkész vezényletével.
Szép, tartalmas kiállítás érkezett az elmúlt hét végén Marosvásárhelyre, és csak sajnálni tudjuk, hogy kettő kivételével az erdélyi református kollégiumok, amelyek a magyarság jelentős személyiségeit nevelték, nem szerepelnek közöttük.
BODOLAI GYÖNGYI / Népújság (Marosvásárhely)2017. április 12.
...olyan nem jó emlékezni ezekre…
Minden vagyonukat elvették, házukból elűzték; iskolába nem vették fel, édesapját koncepciós perben elítélték; élete első fele, a fiatalkora nélkülözéssel, megaláztatással telt – és mégsem lett megkeseredett ember. Incze – született Balázsy – Ilona túl a nyolcvanadik évén derűs nyugalommal szemléli az életet. Csak amikor emlékezni kell, akkor futja el szemét a könny.
A Balázsy család utolsó két generációjának sorsát a kommunista rendszer visszaélései határozták meg. Balázsy Károly Pál (Ica néni édesapja) a partiumi Érszentkirályon született 1912-ben, legkisebb fiúgyermekként ő maradt a családi házban. Nagy birtokon gazdálkodott, talán ez lehetett az oka, hogy teológiára és földrajz–történelem szakra is csak két-két évet járt. Annak ellenére, hogy egyetemet nem végzett, a vidéki értelmiséghez tartozott, szülőfaluja és még két szomszédos település jegyzője volt a tasnádi járásban. Legnagyobb lánya, Ilona születésekor a saját öröksége és a felesége hozományaként kapott mellé vásárolt még ötven hold földet – bizonyítékaként annak, hogy hosszú távra tervez. A sors azonban nem úgy akarta. Előbb a Groza-kormány agrárreformjának esett áldozatul birtoka java, majd 1949-ben, március 3-án éjszaka megjelentek az elvtársak lakásán… A Balázsy család vergődését, olykor kétségbeesett harcát a túlélésért annak a vészterhes kornak még élő tanúja, Ica néni meséli el.
Édesanyám csak jajgatott
– Nem tudom, hány száz hold földünk volt, édesapámnak is, édesanyámnak is sok volt. 1947-ben nagy részét elvették, csak 64 hektárt hagytak meg, ennyit tudtunk igazolni 1990 után, mikor visszaigényeltük a házat és a földet. Aztán 1949-ben azt is elvették. Éjjel mentek – mi, a nagyobbik húgommal akkor nem voltunk otthon –, tizenkét óra után, több ember körbevette a házat, hogy nehogy megszökjenek, felzörgették édesapámékat, és felszólították, vagy a vagyonáról, vagy az életéről mondjon le. Édesapámmal íratták meg a saját kilakoltatási kérésüket, mert az elvtársak nem nagyon értettek a betűvetéshez. Szüleim nem tudtak csomagolni sem, a helybeli emberekből, aki jobbindulatú volt, az pakolt fel ezt-azt. Az egyik a tiszti csizmát rakta egy zsákba, édesapám rászólt, ne tedd bele, mert tönkreteszed a szárát, hát az volt a szerencse, hogy nem hallgatott édesapámra, felcsomagolta a csizmát. Édesanyám csak jajgatott, jajgatott.
Mikor vitték el édesapámékat, a lovak nem akartak elindulni. Az egyik az a ló volt, amelyiket még csikókorában az anyjával elvittek a németek a háborúba, de visszajött, mert még kicsi korában megszoktatta a kocsis, reggelente kockacukrot tett a tornácra, minden nap ott ropogtatta, mi gyermekként nagyon élveztük. Ez a csikó közben nagy ló lett, ezt fogta be Victor bácsi – román ember volt – a futószekér elé, mert volt kocsink is, ilyen sárga, de annak ott kellett maradnia. Valamelyik elvtárs akarta kivezetni a szekeret, de a ló nem mozdult. Akkor édesapám átvette a gyeplőt, úgy mentek el Tasnádra, mert oda tartoztunk járásilag. És amikor oda elvitték, azt mondták, hogy minél messzebb, legalább kétszáz kilométerre menjenek a falutól. Nekünk minden rokonságunk a környéken élt és Budapesten, de már akkor le volt zárva a határ, édesapámék nem mehettek Magyarország felé. Nagyapát börtönbe tették, mert nem tudta fizetni a kvótát, amivel ők meg voltak róva, sőt, édesapámnak a testvérét is, és a másikat is, mind börtönbe zárták, mivel nem tudták teljesíteni a beszolgáltatást, elvették tőlük is a házat, aztán később visszaadták üresen. És akkor édesapámék ide jöttek, Háromszékre, mert a lelkészünk, Dénes Dezső idevaló volt, az édesapja, Dénes János bácsi Illyefalván volt lelkész. Szerencse, hogy a másik fia, az orvos, otthon volt, édesanyám és a kisebbik húgom – három éves volt akkor – nagybetegek voltak, mert nyitott vagonban kellett utazniuk, és hideg volt akkor, március 3-án, 1949-ben.
Mindenki félt tőlünk
Édesapám, bár jegyző volt, semmit sem sejtett arról, hogy mi fog velük történni. Mikor kezdtek jönni ezek az elvtársak, őt már mellőzték. Mi, a nagyobbik húgommal iskolában voltunk Királydarócon, egy özvegyasszonynál laktunk egy nagy szobában egy tanárnővel, ő már tudta. Hogy honnan? Csak mondta a néninek, és mi is hallottuk, na, éjjel elviszik Kaisleréket, Szúnyogékat, de Balázsyt nem említette. Reggel a cselédleányunk kihívott engem, s mondta, hogy a tekintetes úrékat elvitték az éjjel. Én egyet ordítottam, mert nagyon anyás voltam. Na és akkor minket elbújtattak egy faluban, hogy minket is ne vigyenek el, de persze aztán mi is idejöttünk, mert tizenkét évesen mihez kezdtem volna? Olyan nem jó… Nem nagyon szoktam emberek előtt beszélni, ha kérdeznek, egy tőmondatban valamit… Olyan nem jó emlékezni ezekre… Illyefalván nagyon jó volt Dénes János bácsinál, a papnál, a falubeliek is sokat segítettek. De onnan is el kellett menni. Szentgyörgyön egy kamrában laktunk a Kossuth Lajos utcában évekig (a házat, melynek udvarán állott az a kamra, az 1980-as évek elején lebontották, helyére tömbházat építettek – szerk. megj.), egy ágy volt benne, egy kicsi asztal és egy vaskályha. Mikor a kabátot fel akartuk venni, kimentünk az ajtó elé. A házinéni megengedte, hogy mi, gyermekek, ott aludjunk náluk. Este bementünk, reggel megint vissza a kamrába. Előbb minden éjjel, aztán hetenként kétszer édesanyámékat felzörgették a milicisták, hogy ott vannak-e, nem hagyták-e el a várost. A buletinjukban (személyazonossági igazolvány – szerk. megj.) benne volt a D. O. (domiciliu obligatoriu – kényszerlakhely). Mi, gyermekek, szabadon járhattunk, de szüleinknek minden reggel kellett jelentkezniük hét órakor a milícián, és ott nem is kell mondjam, hogy beszéltek velük. Sok nyomorúság és megaláztatás ért minket. Mindenki félt tőlünk, még köszönni is, a templomban is úgy húzódtak el tőlünk. Benne voltam az iskola tánccsoportjában, abból is kirúgtak, mert az voltam, aki.
Az Úristen mindig kirendelte
Volt olyan nap, hogy azt kérdezte édesanyám: mit főzzek, mivel mosom ki a ruhátokat? Nem volt semmink, mert nem engedték dolgozni őket, csak napszámba. És akkor jött a postás, és hozta a szelvényt. Azok az egyszerű falusi román és magyar emberek küldték a csomagot otthonról, azokból a falvakból, lisztet, a lisztbe beletéve a tojást, szalonnát, házi szappant. Az Úristen mindig úgy kirendelte, hogy épp akkor jött a csomag, amikor legnagyobb szükség volt rá, és nem egyszer. Volt, hogy egy hétig csak krumplit ettünk, de akármilyen nyomorúságban is volt részünk, édesanyám soha senkitől kölcsön nem kért. Foltozott cipőben jártunk, szombaton a kartonruhánkat megmostuk, reggel kivasaltuk, tizenegy órakor úgy mentünk a templomba. De soha ezért mi nem zúgolódtunk, nem békételenkedtünk, nem irigyeltük azt sem, hogy az elvtársnőnek a leánya szép selyemruhában meg mindenben járt. Csak a kisebbik húgom nem értette, ő nagyon jó tanuló, osztályelső volt, akkor avatták a pionírokat, és őt nem vették fel. Úgy el volt keseredve, annyit sírt az a gyermek! Akkor aztán kezdték magyarázni édesanyámék, hogy miért nem kapott piros nyakkendőt. Én tudtam is, értettem is, hiszen innen is, onnan is kitettek, kultúrműsorból, tánccsoportból, mindenből, de Editke olyan kicsike volt még, nem tudta megérteni és nem tudta elfogadni, hogy ő ilyen.
Aztán megengedték két vagy három év után, hogy hazamehessünk, meglátogassuk nagymamát, édesanyámnak az édesanyját, de arról jobb nem is beszélni. Sok a jóérzésű ember, de volt olyan is, aki…
Édesapámnak nem lévén fiúgyermeke, azt akarta, hogy a nagyobbik húgommal együtt gyógyszerészek legyünk, és akkor felírhattuk volna: Balázsy gyógyszertár, hogy a név maradjon meg. Sikerült a felvételink, de mikor meglátták a papírjainkat, azt mondták, hogy sajnálják. Végül aztán elmentünk Nagykárolyba, az állategészségügyi technikumba, mert először azt hittük, hogy tanítónők leszünk, de hát azonnal kirúgtak a képzőből is, az állategészségügyi volt az utolsó, azt mondta ott egy nagyon kedves titkárnő, drága gyermekeim, ti ezzel a papírral ne menjetek sehova felvételizni, mert titeket nem vesznek fel sehova sem. Ami úgy is volt. Végül elvégeztem a nővérképző iskolát, volt egy illyefalvi kislány, azt kitették, engem megsajnáltak, meghagytak. Az Úristen mindig megsegített, mindenben. Az internátusban volt egy angyalosi lány, az mondta, a kulákoknak még csak az ivadékának is ki kell csavarni a nyakát – a két kezével mutatta, hogyan – és összetaposni. Egy másik lány, Irmuska, azt mondja, te, nem szégyelled magad, jól tudod, hogy Balázsy Ica kicsoda, és te így beszélsz. Aztán elhallgatott. Csűry István – akinek a fia most püspök Nagyváradon –, ő udvarolt nekem, de én azt mondtam, nem megyek paphoz férjhez, mert a családban elég pap van, és én városon akarok élni. A húgom meg azt mondta, ő falura szeretne kerülni. Na, ő került városra, én pedig falura, jó messzire, Szolokmába. Mert mégiscsak paphoz mentem férjhez, s hál’ Istennek, jól. (folytatjuk)
Váry O. Péter / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. április 12.
Bekérették a román nagykövetet
A nemzetközi környezetvédelmi normák betartására kérte Romániát Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára – közölte a tárca tegnap.
A gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkár az Aranyos folyó szennyezésével kapcsolatban tájékoztatta a román diplomatát, hogy miután április 3-án hatmillió liter kénsavas szürke iszap ömlött a Tisza vízgyűjtő területéhez tartozó Aranyos folyóba, a román hatóságok az eset után négy nappal, április 7-én tájékoztatták először hivatalosan a magyar felet. Hangsúlyozták: Románia ezzel elhanyagolta a hasonló környezeti veszélyhelyzetekről való azonnali tájékoztatásra vonatkozó nemzetközi kötelezettségeit, amit a magyar kormány elfogadhatatlannak tart. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. április 12.
Hírbörze
Nők a gazdaságban
Hozzáadott érték – Nők a kelet-közép-európai gazdaságért címmel szervezett konferenciát Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériuma, valamint Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa Csíkszeredában, azzal a céllal, hogy a gazdasági szereplők közötti tudásátadásra, tudásbázis építésére és horizontális kapcsolatrendszer kialakítására biztosítson lehetőséget. A részt vevő előadók arra keresték a választ, hogy mit tehetnek a régió növekedése érdekében a gazdaság női szereplői. A rendezvényen a Magyar Nemzeti Kereskedőház sepsiszentgyörgyi irodájának szervezésében húsz Kovászna megyei női vállalkozó vett részt, Rácz Lilla (Daniel Kastély Szálló) és Grubisics Csaga (Csagasa Visual Communication) panelbeszélgetésben mutatta be tevékenységét.
Csökkent az átlagkereset
A januárinál kevesebb volt a nettó átlagbér februárban, amikor 7,5 százalékkal nőtt a közigazgatásban dolgozók és 2,5 százalékkal a tanügyi alkalmazottak fizetése, de 1,2 százalékkal visszaesett az egészségügyben és a szociális ellátásban dolgozók bére. A csökkenés oka, hogy az előző hónapokban különböző alkalmi prémiumokat vagy ajándékokat kapott az alkalmazottak egy része – közölte az országos statisztikai intézet. A bruttó átlagfizetés februárban 3108 lej volt, 1,9 százalékkal kevesebb, mint egy hónappal korábban; a nettó átlag 2236 lej volt, ami 2,8 százalékkal, vagyis 64 lejjel kevesebb, mint januárban. A februári bér reálértékben 4,7 százalékkal marad el a januáritól. Tavaly februárhoz képest 14,7 százalékkal nőtt az átlagbér. A legjobban az IT-szektorban keresnek az alkalmazottak, ott havi 5631 lej a nettó átlagbér, a legrosszabban a vendéglátásban fizetnek, ott 1351 lejt visznek haza a munkavállalók. Ahogy jött, el is ment
Átlagosan, háztartásonként havi 2700 lejt tettek ki a tavalyi év utolsó negyedében a lakossági kiadások, ami egy főre több mint 1000 lejt jelent, és a bevételek 87,2 százalékát teszi ki – derül ki az országos statisztikai intézet által nyilvánosságra hozott adatsorokból. Az átlagos havi bevételek eközben háztartásonként 3085 lejt tettek ki, ami egy főre 1168 lejt jelent. Ebből az összegből 2735 lej volt pénzbeni jövedelem (1035 lej/fő), amihez még 350 lejnyi (132 lej/fő) természetbeni jövedelem adódott hozzá. A háztartások bevételeinek 58,4 százalékát a fizetések és az ahhoz kapcsolódó pénzösszegek jelentették, 22,5 százalék érkezett szociális segélyből, 2,2 százalékot a mezőgazdasági jövedelmek tettek ki, a nem mezőgazdasági tevékenységből származó egyéni bevételek 2,4 százalékra rúgtak, különféle javak értékesítéséből a bevételek 1,5 százaléka származott. Jelentős arányt, 11,3 százalékot tesznek ki a természetbeni jövedelmek is, ebből 9,9 százalékot a saját termelésű mezőgazdasági termékek. A kiadások java része élelmiszerekre és nem élelmiszer jellegű fogyasztási cikkekre ment el, majd az adók és különféle hozzájárulások, illetve a háztartással kapcsolatos kiadások következnek. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. április 12.
Teljesíthetetlen célokat tűztek ki? (Vitát szül a bértörvény)
A szakszervezetek és a pénzügyi elemzők is elégedetlenek a koalíció egységes bértörvény-tervezetével, amelyet az SZDP hétfőn hozott nyilvánosságra. A közigazgatási szakszervezetek sztrájkkal fenyegetőznek, ha a közepes rangú hivatalnokok béreit nem emelik a többihez hasonló arányban, a pénzügyi szakemberek pedig a görögországihoz hasonló gazdasági összeomlástól tartanak. A Hotnews hírportál arról tudósít, hogy már jövőtől gyökeresen megváltozik az adórendszer.
Középen kimaradtak
A közigazgatásban dolgozó szakszervezeteket tömörítő szövetség képviselői szerint csak a helyi választottak és a polgármesterek részesülnek jelentős fizetésemelésben, a közepes rangú hivatalnokok nem, így a következő időszakban előfordulhat, hogy leáll a munka a polgármesteri és adóhivatalokban. A kormány egyértelmű rosszindulatot mutat a helyi közigazgatás iránt, amely nagyszabású, országos tiltakozásokra készül, a helyi adóhivatalokban dolgozók pedig fontolgatják az adó- és illetékbegyűjtés bojkottját – közölte Pompiliu Buzduga, a közigazgatásban dolgozó szakszervezeteket tömörítő szövetség alelnöke, aki úgy véli: a törvénytervezet kidolgozói csak saját szenátori, képviselői, polgármesteri és alpolgármesteri béreiket emelték, a szakszervezeteknek pedig a megkereséseire sem válaszoltak. Óriási lehet a deficit
Éppen a kétszerese a bérezési törvénynek a költségvetésre gyakorolt hatása, mint amennyit a kormány állít, 2018-ban a hiány meghaladhatja a bruttó hazai termék (GDP) 5,7 százalékát – nyilatkozta tegnap a Pénzügyi Tanács elnöke. Ionuţ Dumitru szerint eddig azt mondták, hogy négy év alatt 30 milliárd lej körül alakul a bértörvény költségvetésre gyakorolt hatása, de már most látszik, hogy ennek csaknem a kétszerese, 50–60 milliárd lesz. „Jelenleg nem áll rendelkezésünkre minden adat a pontosabb számításhoz. 2018-ban viszont óriási lesz a hatás. Az orvosok és asszisztensek béremelését teljes egészében jövőre ültetik gyakorlatba, ami helyenként akár 150 százalékos is lesz. Az oktatásban 50 százalékos lesz az emelés a 2017-es szinthez képest, máshol 25 százalékos. 2018. január elsejétől a közszférában átlagosan 40–50 százalékkal magasabbak lesznek a fizetések, mint 2017-ben. 2018-ban az intézkedés költségvetésre gyakorolt hatása 25 milliárd körül alakulhat, ami a GDP 1,8 százaléka” – fejtette ki. Ionuţ Dumitru szerint nehéz lenne azonosítani azokat az intézkedéseket, amelyekkel csökkenteni lehetne a költségvetési hiányt. „A számok maguktól beszélnek, és minden képzeletet felülmúlnak. Az Európai Bizottság 2018-ra 3,9 százalékos deficitet vetített előre béremelések nélkül, még hozzá kell adnunk az 1,8 százalékot, s ez csak a bérezési törvény” – figyelmeztetett Dumitru.
Gyökeres adóreform jön
Várhatóan már 2018. január elsejétől gyökeresen módosulna az adórendszer Romániában: az erről szóló tárgyalások megkezdődtek a pénzügyminisztériumban – tudta meg a HotNews. A portál minisztériumi forrásokból arról értesült, hogy a kormány az üzleti szféra képviselőivel és az adószakértőkkel konzultál az egységes adókulcs eltörléséről, a progresszív adózás és a családi adókedvezmények bevezetéséről. Az egyik legfontosabb újdonság az lenne, hogy az egyéni adóbevallást a családi vagy háztartásonkénti adóbevallás váltaná fel. Az új rendszerben adót az adott család egy főre jutó jövedelme alapján számolják ki, a családok pedig bizonyos költségeket le is írhatnak az adóalapból. A családi adókedvezményeket egyébként Magyarországon is alkalmazzák – írja a Maszol. A tervek szerint Románia január elsejétől váltaná progresszív adózási rendszerre az egységes, 16 százalékos adókulcsot: a 2000 lej alatti jövedelmek adómentesek lennének, a 2000 fölöttiek adója 10 százalékos lesz, a nagy jövedelmekről még nincs döntés. A progresszív adó 2018-tól történő bevezetése az SZDP kormányprogramjában is szerepel. Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. április 12.
A német modell és a magyarság
Románia még mindig nem jutott el oda, hogy az 1995-ben aláírt Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Chartájában foglaltak vállalásait teljesítse – hívta fel a figyelmet Korodi Attila, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője, miután az alsóházban tegnap elfogadták azt a törvénytervezetet, amely garantálja a magyar nyelv használatát az egészségügyi és különféle szociális ellátást biztosító intézményekben azokon a településeken, ahol a magyarság számaránya eléri a 20 százalékot vagy az ötezer főt.
Huszonkét évet kellett várni tehát, hogy Románia egyik nemzetközi dokumentumban is rögzített vállalását teljesítse, s még mindig nem tudjuk, miként működik majd a gyakorlatban ez az amúgy rendkívül fontos jogszabályi előírás. Fontos megjegyezni, hogy ezúttal nem valamiféle szimbolikus töltetű, történelmi-kulturális vetülettel, dimenzióval is bíró intézkedésről van szó, hanem egy nagyon is gyakorlati, mélységesen emberi dologról: arról, hogy a beteg saját anyanyelvén tudja elpanaszolni baját az őt ellátó orvosnak, egészségügyi-szociális személyzetnek. A legvadabb, legelvakultabb román nacionalisták is nehezen tudnák ebbe belemagyarázni, hogy miként sérülne a román állam tekintélye, nagysága, egysége, területi épsége vagy jövője azzal, ha egy beteg, gondozásra szoruló egyén nagyobb esélyt kap a megfelelő ellátásra, a gyógyulásra azáltal, hogy anyanyelvén kommunikálhat. Mégis: 22 évet kellett várni erre csak a Charta aláírásától – ha az 1989-es változástól számolunk, akkor majdnem 28 esztendőről beszélhetünk. Felmerül hát a kérdés: ha két és fél évtized kellett egy ilyen alapvető, jobb helyeken természetesnek számító intézkedés törvénybe foglalásához, mennyi idő szükségeltetik, hogy a többi jogos elvárásunkat teljesítsék? Hogy mondjuk szabadon használhassuk jelképeinket, hivatalos regionális nyelvvé nyilvánítsák a magyart, horribile dictu: a gyulafehérvári nyilatkozat szellemében autonómiát biztosítsanak számunkra? Mennyire felháborító, mélységesen cinikus mindezek tükrében Klaus Iohannis államelnök legújabb nyilatkozata, melyben újfent azt ecseteli, milyen csodálatos, modellértékű a román állam kisebbségpolitikája! Szinte hihetetlen is, amint Románia elnöke a példás román–német együttélésről zeng ódákat, miközben maga is azon nemzeti kisebbség tagja, amely a nemzeti homogenizációra törekvő román állampolitikai törekvések áldozatává lett, s pár évtized alatt gyakorlatilag eltűnt az országból. Ez tehát a példaértékű modell végeredménye? A kisebbségben élő nemzeti közösségek felszámolása? Ezt a modellt ajánlja mindenki figyelmébe a szász származású román államelnök? És nem dől össze a világ, és nincs, aki tiltakozna, nincs, aki cáfolná szavait...
Farcádi Botond / Háromszék (Sepsiszentgyörgy)2017. április 13.
Sajtó elé állt Benedek Zakariás parlamenti képviselő
Az udvarhelyi polgármesteri hivatalban nyit irodát a szórványvidéket is képviselő Benedek Zakariás szebeni RMDSZ-es parlamenti képviselő, aki Udvarhelyszéken nyert mandátumot. Azt ígéri, személyesen is fel fogja keresni az udvarhelyszéki önkormányzatokat, hogy tájékozódjon a problémákról. Eddigi tapasztalatai szerint az utak rendbetétele a legsűrgősebb probléma a régióban. A csütörtöki beszélgetésen arra is kitért, hogy támogatja az udvarhelyi városvezetés törekvéseit.
Jövő hónapban nyitja meg parlamenti képviselői irodáját az udvarhelyi polgármesteri hivatal legfelső emletén Benedek Zakariás, aki kollágájával, Sebestyén Csabával, illetve Verestóy Attila szenátorral osztozik majd a helyiségeken – derült ki egy csütörtöki sajtóbeszélgetésen. Mint mondta, jelenleg is felújítás alatt állnak a termek, azért nem tudott hamarabb beköltözni. Irodája vezetésével Szigeti Marikát bízta meg, aki fogadja a beérkező panaszokat, javaslatokat, és heti egy alkalommal fogadóórát is tart. Ezenkívül havi két alkalommal maga a képviselő is itt lesz, ebből havonta egyszer fogadóórát tart. Benedek hasznosabbnak látja, ha személyesen keresi fel az udvarhelyszéki közösségeket, hiszen ekkor könnyebben megnyílnak az emberek, jobb rálátása lehet a problémákra. Ennek érdekében szívesen részt vesz a vidéken szervezett fórumokon. Eddig Zetelakára, Homoródszentmártonba, Galambfalvára, Felsőboldogfalvára, Máréfalvára és Varságra látogatott el.
A polgármesterekkel találkozva azt tapasztaltam, hogy mindenki szeretné fejleszteni községét, mindenhol négy-öt nagyobb tervről tájékoztattak. Mindannyian pályáznak is megvalósításaik érdekében állami vagy európai uniós pénzekért – fogalmazott. Varságon például eddig 29 kilométeren aszfaltoztak, ami egyötöde az ott lévő utaknak. A polgármester folytatná a korszerűsítést, ugyanakkor megoldaná a közvilágítást, és a vízhálózatot is bővítené. Különösen tetszett a képviselőnek Nagygalambfalván az, hogy a hivatal és a református egyház minden évben tábort rendez a gyerekeknek, és nagyon sok önkéntes vállal részt a munkában. A polgármester egyebek mellett azt tervezi, hogy befejezi az utcák leaszfaltozását – ebben kért segítséget a képviselőtől. Máréfalván a csatornahálózat és a járdák kiépítése élvez prioritást.
Benedek kijelentette, a polgármesterek elvárják a támogatást, hiszen a kampányidőszakban ők is megtettek mindent a jó választási eredményekért. Ennek ő úgy tud eleget tenni, hogy lobbizik a kormányon lévő pártoknál a községi elöljárók által leadott pályázatok finanszírozása érdekében. Fontosnak tartja, hogy minden településről legalább egy pályázat elnyerje a megvalósításhoz szükséges forrást. Eddig háromszor is találkozott az udvarhelyi városvezetéssel Benedek, azt mondja, jó viszonyt ápolnak. Itt is azt látom, hogy akarják fejleszteni a várost, vannak terveik. Emellé pedig mi is odaállunk – fogalmazott. Arra is kitért, hogy pártszínezettől függetlenül támogatják az itteni elképzeléseket. Parlamenti munkájáról A kisebbséggel kapcsolatos problémák megoldását minden RMDSZ-es és MPP-s képviselő felvállalta, ezek mellett mindenki részt vesz valamelyik szakbizottság munkájában – fejtette ki Benedek Zakariás. Ő a szállítással és infrastruktúrával foglalkozó bizottság tagja, amit megfelelőnek tart, hiszen építészként ezen a területen szerzett több tapasztalatot.
Jövőre lesz százéves az 1918-as gyulafehérvári kiáltvány, ezért a képviselő arra számít, hogy megszaporodnak a magyarság jogait sértő törvényjavaslatok. Éppen ezért különösen ébereknek kell lenniük a magyar honatyáknak, akiknek célkitűzésük, hogy betartassák a románsággal a gyulafehérvári szerződésben foglaltakat. Benedek fontosnak tartja a kisebbségi szimbólumok használatát, ezért azt szeretné, ha a magyarságon kívül más nemzetiségek képviselői is hallatnák hangjukat a parlamentben hasonló kérdésekben. A magyarság szempontjából össze sem lehet hasonlítani a szórványban élők és az udvarhelyszékiek helyzetét – jelentette ki Benedek Zakariás. „Udvarhelyszéken nem az a gondjuk a szülőknek, hogy magyar iskolába adják gyereküket, hanem hogy melyikbe. Itt fel sem merül az, hogy egy gyerek teljesen asszimilálódik a román közösségbe. Nálunk teljesen más a helyzet, hiszen ha a gyerek bekerül egy román társaságba, akkor magyarsága fellazulhat. A szórványban mindennapos küzdelmet kell vívni a magyarság megmaradásáért, hiszen az emberek csak a családban és a templomban használják anyanyelvüket” – magyarázta. Hozzátette, Szeben megyében nagyjából száz településen kb. 11 800 magyar él. Ezért különösen fontosnak tartja a magyarság összefogását különböző rendezvények, programok szervezésével.
Fülöp-Székely Botond / Székelyhon.ro2017. április 13.
Nemzeti Színház: Kolozsváron is remekelt a Tóth Ilonka
A szovjet elvtársaknak természetesen nem kell felállniuk – hangzik el többször is Tóth Ilonka kirakatperének tárgyalása során a budapesti Nemzeti Színház előadásában. Aki részt vett bírósági tárgyalásokon vagy filmekben látott ilyent, talán hihetetlennek tartja, hogy ez megtörténhetett. Pedig nem fikció ez, hanem valóság: az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc véres megtorlásának néhány epizódja elevenedik meg Szilágyi Andor művében Vidnyászky Attila rendezésében.
Nehéz erről az előadásról elfogulatlanul írni, hiszen rég nem látott színházi ünnep volt Kolozsváron. 2016 októberében hasonló fergeteges siker övezte a darab ősbemutatóját Varsóban, a Teatr Polskiban, a Magyar–Lengyel Szolidaritás Évében. A számos méltató lengyel kritika közül álljon itt egy rövid mondat: „a politikai gyilkosság áldozatává lett fiatal, mélyen hívő, ártatlan Tóth Ilona a magyarok számára a megalázás, majd az elhallgattatás évei után újra felfedezett hősnő”.
A főszerepet játszó Waskovics Andrea maga is utolsóéves budapesti színis hallgató, akárcsak a 24 éves Tóth Ilonka, akit orvostanhallgatóként egy fővárosi kórház részlegvezetőjévé neveznek ki. A darab alaphangulatából és a forgószínpadnak megépített díszletből már az előadás első perceiben kiderül, hogy rendhagyó koncepciós per kellős közepébe csöppen a néző. Tökéletes korrajz ez a kommunizmusról, olyannyira hogy Moszkvától Berlinig bármelyik volt kelet-európai fővárosban játszódhatna. A szovjet elvtársak árgus szemei alatt készülődő perirat tartozékai – vallatás, jegyzőkönyvek és zsarolás céljából a hozzátartozó családtagok fogvatartása – annyira emberellenes körülmények között születnek, hogy még a magyar vallatótiszteknek is van némi lelkiismeret-furdalása, de ezen a rendszer kegyetlensége és abszurditása hamar átsegíti őket. Tóth Ilonkának, a 24 éves medikának az alapbűne az, hogy részt vett a forradalomban, gyógyítja a sebesülteket, majd később menedéket nyújt a felkelőknek azzal, hogy a kórházba utalja be őket. Erre épült tehát a koncepciós per, amely azt „bizonyítja”, hogy a fiatal orvosnő embert ölt a rendszer egyik felderítő tisztjének személyében. Innen már egyenes út vezet a megtorló Kádár-rendszer közismert tézisének kimondásához, hogy Budapest utcáin nem ártatlan és lelkes fiatalok harcoltak az ország szabadságáért, hanem köztörvényes bűnözök gyilkoltak kommunistákat. Nemcsak a karrierjét, hanem az életét is kockáztató védőügyvéd gigászi harca ellenére Tóth Ilonkát végül felakasztják.
A tömegjelenetekben dúskáló, a történelmi hűséget óraműpontossággal bemutató darab végkifejleteként a nézők a vártnál is többet kapnak. A Nemzeti Színház nagy öregjei – Bodrogi Gyula, Csurka László, Dózsa László, Mécs Károly és Voith Ági – nem csak a színészi mivoltukban alakítanak maradandót, hanem néhány gondolat erejéig megosztják a nézővel 1956-os élményeiket is. A legtöbben személyesen is részesei voltak a magyar szabadságharcnak, Voith Ági pedig színész édesanyjáról mesélt, aki 10 év hallgatással tiltakozott a Kádár-rendszer megtorlásai ellen.
Az előadás létrejöttét támogató Magyarország kormánya nevében Trócsányi László igazságügyi miniszter köszöntötte a kolozsvári közönséget.
Makkay József / Erdélyi Napló (Kolozsvár)2017. április 13.
A székely himnusz eléneklésével ünnepelt az U18-as jégkorong-válogatott
székely himnusz eléneklésével ünnepelték Dél-Koreában a negyedik vonalnak megfelelő divízió 2/A világbajnokság megnyerését – így a harmadosztályba (1/B) való feljutást – az U18-as jégkorong-válogatott tagjai. A román sajtó botrányt emleget.
A román címeres mezt viselő jégkorongozók himnuszéneklését egyikük tette közzé szerda hajnalban az egyik közösségi portálon, amire a román sportsajtó is felfigyelt. A gsp.ro oldal a jégkorongozók által készített felvételt is bemutatta. A felvételen az látható, amint a fiatal hokisok kört alkotva kézről kézre adták a székely himnusz éneklését rögzítő mobiltelefont, hogy valamennyien jól láthatóak legyenek.
A gsp.ro arról is beszámolt, hogy a himnuszéneklős ünneplésben a válogatott szakmai stábja és négy román tagja nem vett részt. Ők a közösségi portálon tett bejegyzéseikben értetlenségüknek adtak hangot. A kétharmad részben székelyföldi játékosokból álló U18-as román jégkorong-válogatott a dél-koreai világbajnokságon Horvátországot 7–1-re verte, majd hosszabbításban 4–3-ra kikapott Litvániától. Ezt követően 4–0-ra győzött Észtország, 4–2-re Nagy-Britannia és 2–1-re Dél-Korea ellen. itthon.ma2017. április 13.
A világban erőszak van, a versben béke
A kolozsvári János Zsigmond Unitárius Kollégium és a Phoenix könyvesbolt 17. alkalommal szervezte meg az Atlantisz harangoz című országos versmondó vetélkedőt. A megmérettetést április 7-én tartották, központi gondolata a béke volt.
Idén az ország tíz megyéjéből és húsz iskolájából 53 líceumi diák jelentkezett, végül 47-en mondták el a verseket. Mint minden alkalommal, a tematikát ezúttal is a rendezők határozták meg. A választás – nem véletlenül – a Béke van a szívemben címet viselte. A szervezők elsősorban azt szerették volna megragadni, hogy a világban körülöttünk zajló békétlen, olykor embertelen, erőszakos eseményekhez és értékválsághoz hogyan lehet úgy viszonyulni, hogy lelki békénkben önazonosak maradjunk. A versenyre ezúttal is két kategóriában – a 9–10. és a 11–12. osztályosok – jelentkezhettek a diákok. Kötelező versként Radnóti Miklós Himnusz a békéről című költeményével kellett készülni. A szabadon választott vers magyar vagy világirodalmi alkotás lehetett, amely a témához illeszkedett.
Az ezredfordulón szervezték meg első alkalommal az Atlantisz harangoz országos versmondó vetélkedőt, amelynek szervezője a János Zsigmond Unitárius Kollégium, illetve a Phoenix könyvesbolt volt. Az ötletgazdák Reményik-verscímet választottak a verseny nevéül, amely azért „harangoz” minden évben, hogy a szórványban élő magyar nyelvet fenntartsa és megmentse az elsüllyedéstől. „Tulajdonképpen Magyari Eszter, a Phoenix könyvesbolt tulajdonosa kért meg arra, hogy adjunk helyet egy szavalóversenynek” – emlékszik vissza Solymosi Zsolt, a kollégium jelenlegi aligazgatója, az Atlantisz főszervezője, egyben szíve, lelke és motorja. Ők sem gondolták, hogy 17 év elteltével mekkora múltra tekint majd vissza a verseny. „Azt szerettük volna, ha minden középiskolából eljöhet az a szavaló, akinek fontos, hogy szépen és jól mondjon verset, szeretné egy országos versenyen képviselni iskoláját” – magyarázza az aligazgató. Nem az elitet vagy a kiválasztottakat szólítják meg: a szervezők mindig arra figyelnek, hogy Erdély minden régiójából jelentkezzenek versenyzők, ellentétben azokkal a versenyekkel, ahol feltétlenül azt kell bizonyítani, az egyik jobb a másiknál. Az Atlantisz azért szép, mert a teremben ülő diákok meghallgatják a többi szavalatát is.
„Természetesen nem vagyunk egyformák, mindenki másképp mond verset, de ez nem gond, hiszen egymástól tanulhatnak a gyerekek” – fogalmaz Solymosi Zsolt. A rendezvény sajátossága, hogy verseny után mindenki együtt mondja el a kötelező verset – ettől talán kicsit egy hullámhosszra kerülnek az addig egymással versengő diákok. A kellő színvonal minden évben biztosított, hiszen annak ellenére, hogy a versmondás a középiskolások körében kihalófélben lévő műfaj, minden évben 50–60 jelentkező van. „Az Atlantisz hangulata megkövetel bizonyos színvonalat. Jó látni, hogy egy megváltozott világban, ahol immár a szervezés is közösségi oldalakon történik, és az önkénteseket két perc alatt a helyükre lehet állítani, nem tapasztalom a verseny elsatnyulását, és az őszinte versmondás folytatódik” – véli a főszervező. A verseny tematikája évről évre változik. A szervezők minden alkalommal azt keresik, hogy éppen mi az, ami releváns a világban, és ami miatt vershez kell nyúlni. Voltak esztendők, amikor a szerelem volt a téma, hiszen ez elválaszthatatlan a kamaszkortól, máskor a lázadás. Solymosi szerint az elmúlt időszakban nagymértékben elharapózott az erőszak, a gonoszság a világban, és ezt a tizenéveseknek is fel kell dolgozniuk. A béke megélése és megéneklése talán az ifjú lelkeket is megerősíti, ezért esett az idén erre a választás.
A román oktatási minisztérium hivatalosan elismeri a versenyt: oklevelekkel támogatja, de anyagilag nem. Az utóbbit pályázatok útján szerzik be. A verseny különleges esemény a kollégium életében, hiszen Erdély magyar iskoláinak diákjait hozzák össze a költemények: barátságok szövődnek és élnek tovább.
Az esemény színvonalát emelte Szabó Balázsnak és bandájának koncertje, valamint a marosvásárhelyi Artsy M Theatre Troup verses-zenés előadása.
Idén a zsűri elnöke dr. Nagy Éva oktatási minisztériumi kabinetigazgató volt, tagjai pedig Kali Andrea színművész, Kocsis Tünde rendező, Daróczi Klarissza színis hallgató és Nánó Csaba újságíró.
Nánó Csaba / Erdélyi Napló (Kolozsvár)2017. április 13.
A kolozsvári kórházakban is lesz magyar nyelvű kiszolgálás
kérdezett: Kertész Melinda
2017. április 13. 14:54, utolsó frissítés: 14:54
Az anyanyelven történő egészségügyi ellátásra vonatkozó kerettörvény hatására több magyarul beszélő orvost is alkalmazhatnak. Korodi Attilát kérdeztük.
házként megszavazta a képviselőház kedden azt az RMDSZ által benyújtott törvénytervezetet, amely garantálja az anyanyelv használatát az egészségügyben és a szociális ellátást biztosító intézményekben azokon a településeken, ahol a magyarok számaránya eléri a húsz százalékot vagy az 5000 főt. A törvény részleteiről Korodi Attila képviselőt, az RMDSZ alsóházi frakciójának vezetőjét kérdeztük.
- Kedden fogadtok el az egészségügyben az anyanyelv-használattal foglalkozó törvényt. Milyen lépések vezettek el a törvénytervezet elfogadásáig?
Korodi Attila: – Az elmúlt hetekben politikai egyeztetések sorozatát folytattuk le, nem volt könnyű meggyőzni a parlamenti pártokat a törvény fontosságáról. Kedden a plénumban már biztosnak látszott a tervezet megszavazása, viszont a szakbizottságokban a vitáink bonyolultak voltak. Szerencsére érvényben van a kormánykoalícióval a parlamenti megállapodásunk, ennek köszönhetően tudtuk ezt az anyanyelv-használatra vonatkozó tervezetet napirenden tartani, és a döntés szintjére vinni. De a végső hajrában, a keddi plenáris ülésen már a többi, ellenzéki párt is támogatta, addig viszont nem volt egyértelmű, hogy megszavazzák.
- Melyek voltak a kifogásaik a bizottságokban a kollégáknak?
- A parlamentben még most is ódzkodnak dönteni, lépni olyan ügyekben, amelyek bővítik vagy egyértelműsítik a nemzeti kisebbségek jogait. Ez a hangulat benne van a levegőben, noha az első ülésszak plenáris ülésein nem igazán fejezték ki. Azonban a bizottsági üléseken eléggé erőteljesen megjelennek ezek a vélemények, amelyeket pártvezetői és frakcióvezetői szinteken folytatott egyeztetéseken lehet ellensúlyozni. Most sikerült megszavaztatni ezt a törvényt, amit még az államelnöknek kell ellenjegyeznie. Azt gondolom, hogy az államelnök alá fogja írni ezt a törvényt, mert a parlament egyöntetűen megszavazta.
- Mikor lép érvénybe a törvény, mikor lesz érezhető a hatása?
– Ennek a törvénynek az érvényessége automatikus, viszont kezdődik egy másfajta politikai és érdekérvényesítő küzdelem. Egyfelől a minisztériumi szabályzókban le kell tisztázni, hogy ezt a törvényt hogyan kell működtetni. Megmondom őszintén, hogy itt még sok dolgunk lesz, mert a bukaresti minisztériumok nem arról híresek, hogy önszántukból és önkéntesen, nyitottan kezeljék ezeket a kérdéseket. Másfelől szükség lesz minden egyes helyi önkormányzati struktúra, helyi magyar közösségi politikai vezetés, vagy civil társadalmi csoport fellépésére azért, hogy a helybeli egészségügyi és szociális intézményekben is érvényesíteni lehessen ezt a törvényt. Nagyon komplex folyamat következik, tehát megvan a keret, de ebbe a keretbe be kell vinni a tartalmat. Ez legalább ugyanolyan nehéz lesz, mint amilyen nehéz volt a törvény elfogadtatása itt, a parlamentben.
- Ha egy kicsit gyakorlatiasabb szintre visszük le a kérdést, a tervezet megalkotása előtt felmérték, hogy hány intézményt érintene ez a törvény, ahova akár új orvosi, személyzeti állásokat kell kiírni?
– Őszintén fogalmazok: intézményi szinten, darabszámra nem lehet ezt mérni. Viszont a települések, lényeges helyszínek szempontjából mértük: gondoljunk a Szilágyságra, Kolozs, Arad, Temes, Fehér, Brassó megyére, Bihar megye néhány régiójára, ahol vannak olyan közösségek, ahol a magyarság számaránya nem éri el a 20%-ot. Éppen ezért a törvénybe a 20%-os küszöb mellett beiktattuk – egyébként első alkalommal – az 5000 fős alternatív küszöböt is. Ez azért fontos, mert kizárja annak a lehetőségét, hogy ezt a törvényt valaki ne alkalmazza például Kolozsváron. Kolozsváron a számok, százalékok mögé bújtak nemegyszer, gondoljunk csak a helységnévtábla ügyére. Az 5000 fős küszöb azért fontos, mert ettől kezdve Konstancán is ugyanúgy kell működtetni a törvényt a török-tatár kisebbség esetében, mint Kolozsváron, a magyar közösség esetében. Ennek a törvénynek érvényt szerezni nem lesz feltétlenül konfliktusmentes törekvés, szerintem ellenállásra is lehet számítani, de a törvény számbeli előírásainak megfelelő nemzeti kisebbségek tagjai számára anyanyelven is elérhetővé kell tenni az egészségügyi és szociális szolgáltatásokat. Ha nem akad minden esetben az illető páciens anyanyelvén beszélő orvos, garantálni kell azt, hogy a beteg megfelelően tudjon értekezni az orvossal, és az intézményes szociális védelmi rendszerben levő személyek is haszonélvezői legyenek ennek a törvénynek.
- Ez a törvény az egészségügyben új állásokat is jelentene, ahova olyan orvosok, szakemberek kerülhetnek, akik beszélnek magyarul, illetve az adott kisebbség nyelvén?
– Én remélem is, hogy jelent. Rengeteg minisztériumi egyeztetésnek kell végbemennie, ahol lemodellezzük a szükséges orvosok és szakemberek számát. A legrosszabb forgatókönyv az lenne, ha fordítókkal próbálnák rendezni az anyanyelven történő kommunikálást, hiszen a törvény szelleme nem erről szól, hanem arról, hogy anyanyelvén is ki kell tudni szolgálni a betegeket, vagy a szociális intézmények szolgáltatásaira szorulókat. Úgyhogy remélem, hogy ez összességében azt is jelenti, hogy magyar orvosok azért is találnak majd állást a vegyes etnikumú vidékeken, mert magyar anyanyelvűek, és ugyanez érvényes a szociális intézményekben dolgozókra is.
- Egy kórház esetében kiválthatja a magyarul beszélő orvos hiányát az, ha az egészségügyi személyzet valamely tagja beszél magyarul, vagy az adott kisebbség nyelvén?
- – Ha a hippokratészi esküt vesszük figyelembe, szélsőséges esetben kiválthatja. Fontos az, hogy egy-egy komplikált orvosi szakágban lehessen anyanyelven értekezni a beteggel. De biztos, hogy lesznek olyan helyzetek, amikor ezt megpróbálják megspórolni.
- Azt meg lehet becsülni, hogy versenyvizsgákat mikor írhatnak ki az új orvosi helyekre?
– Erről korai beszélni. Most létezik a törvény, van kötelezettség, így országos és helyi szinten kell kidolgozni annak módját, hogy ezeket a rendelkezéseket gyakorlatba ültethessük. Gondoljunk bele, az egyetemi, regionális kórházakat leszámítva, helyi szinten a megyei önkormányzatok az egészségügyi intézmények fenntartói. Ezáltal nagyon komoly szerep hárul az önkormányzati képviseletekre, a helyi szintű párbeszédre, hogy ezt a törvény adta lehetőséget úgy alkalmazzák, hogy az tényleg működjön. Szerintem lesznek erre jó példák, amelyekből kialakulhat egy egységes alkalmazási módszertan.
- Költségvetési kiegészítést kapnak erre a célra az egészségügyi és szociális intézményeket fenntartó önkormányzatok?
– Szerintem erre nem lesz szükség. Nézzük meg, hogy hány kórházban, hány egészségügyi poszt van jelen pillanatban lefedve, legtöbb esetben orvoshiány van. Tehát most arra kell koncentrálni, hogy az orvosok létszámát magyar orvosokkal is növeljék. Az orvosok bérezése hathatósan jó irányba változott, és az új bérezési törvény is legrövidebb távon elsősorban az orvosi béreknek kedvez. Így vonzó lehet az orvosi állások betöltése, és könnyebb lesz eleget tenni az egészségügyi anyanyelvtörvény előírásainak. Transindex.ro2017. április 13.
Történelmi konkolyvetés
Úgy gondolom, igazságérzetemmel csücsülvén és emlékezvén Európa történelmi szemétdombján, hogy az emberiség sorsában aligha van példátlan eset. Ezekben az órákban, napokban 70 éve, hogy a „csehszlovákiai”, a felvidéki magyarság ottani őshazájából való kitakarítása sem volt példátlan. Amerikában egyszerűen kiirtották az őslakosokat. Csehszlovákia a „győztes hatalmak” közé sorolta önmagát a második világháborús rettenet után. Az ottani, a felvidéki magyarság százezreit telepítették át 1947-ben halálba, Dunába, hogy tiszta legyen a tér, az ország ama része a magyarságtól. Hadd pontosítsak! A háború után három évvel már tárgyalgattak a felvidéki magyartalanításáról. Egyedül a Szovjetunió (megint egy unió!) volt az a győztes hatalom, amely erre rábólintott. És elindult a harc a háború után, ugyanúgy, ahogy Romániában is.
Példát nem a kenguruk, hanem a civilizált emberiség életéből rezzenthetünk föl; hogy meg ne sértenénk ugyebár a Benes-dekrétumot, mely ma is érvényes amott. Át a határon a magyarokat, át hidakon! S átmenekültek bizony tutajon, csónakokon a Dunán az életre-halálra ítélt magyarok – azzal a 30 kilogrammal, amit elhozhattak a házukból, a bennvalóból a cseh meg szlovák sürgetési állapotban. Száztízezer, mások szerint 140 ezer magyar lélek menekült a saját földjéről, házából. Ne hárítanánk mindent a szlovákok, a tótok nyakába: a csehek rabszolgákként fogadták az odatelepített, átrabolt magyarokat, rabmunka-táborokban alkalmazták.
Azt sem feledhetjük ezen az évfordulón, hogy a „győztesek közötti” szlovákok – akár Románia – az elsők között támogatták Hitlert. És 70 esztendő után is szelíden beszélnek lakosságcseréről amott és másutt is, a békés egymás mellett élés érdekében. Hazacserélés volt, hazarablás. Az 1947-ben uralgó Csehszlovákia fűt-fát ígért a Magyarországon békésen élő tótoknak. És azokból csak néhány ezer ment át a Felvidéken „megürült” remek házakba, birtokokra, mint honfoglalók. Zelenyánszki Andrásék el se mozdultak Békéscsabáról, a hazából…
Szó sincs fölhánytorgatásról. Nem egyedi mindaz, amit el kell viselnünk máig e boldog békeidőben. Aki nem emlékeztet, a konkoly sötét vetését terjeszti.
Czegő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2017. április 13.
„Bővültek a nyelvi jogok, és senki nem követett el harakirit” – Kelemen Hunort kérdeztük
Fontos üzenetnek tartja az RMDSZ elnöke, hogy a bukaresti parlament hosszú évek után elfogadott egy nyelvi jogokat bővítő törvényt. Kelemen Hunor a Maszolnak elmondta, a szavazás előtt a kormánypártokkal és az ellenzékkel is egyeztettek a jogszabály támogatásáról. Szerinte megfelelő tárgyalásokkal a közigazgatási törvény módosítására is lehet olyan megoldást találni, amely elfogadnak a román pártok.
Az ellenzéki és a kormánypárti frakciókkal is egyeztetett az RMDSZ, így sikerült elérni, hogy a képviselőház elsöprő többséggel szavazta meg kedden azt a tervezetet, amely kötelezővé teszi az egészségügyi és szociális szolgáltatásokat nyújtó intézményekben a magyar nyelv használatát – tudtuk meg Kelemen Hunor szövetségi elnöktől.
Mint ismert, a kihirdetés előtt álló jogszabály azokra a településekre vonatkozik, ahol a magyarok számaránya eléri a húsz százalékot vagy a legkevesebb 5000 főt. Az RMDSZ becslései szerint a törvény a romániai magyarok 87 százalékát érinti, és megközelítőleg 330 közigazgatási egységben kell majd alkalmazni.
Kelemen Hunor elmondta, a tervezetről szóló szavazást úgy igyekezett előkészíteni az RMDSZ, hogy meglegyen a parlamenti támogatásához szükséges többség. A szavazást többször is elhalasztották, és az eredmény kedvező lett.
A politikus kiemelte: sok év után ez az első olyan, a nyelvi jogok bővítésére vonatkozó törvénytervezet, amelyet elfogadott a parlament. „E szerint az ellenzék és a kormányoldal ma már nem látja ezt a kérdést egy olyan ügynek, amiért harakirit kell a parlamentben elkövetni ahhoz, hogy megakadályozzák a megszavazását. Ez fontos üzenet” – jelentette ki.
Kelemen Hunor emlékeztetett, hogy Románia ratifikálta ugyan a kisebbségi nyelvek európai chartáját, de van jó néhány olyan terület, ahol az előírásait nem ültették gyakorlatba, az egészségügy pedig az egyik ilyen terület.
"A pluszkiadás nem lehet kifogás"
Kérdésünkre az RMDSZ elnöke elmondta, a kedden elfogadott törvény alkalmazása pluszkiadásokat jelent majd a román államnak, de ezek nem „milliárdos költségek”, amelyeket ne lehetne a büdzsébe foglalni. Ha a parlament a jogszabályt megszavazta, meg kell találni rá a költségvetési megoldást is.
„A kisebbség jogait, akár oktatásról, akár kultúráról beszélünk, anyagi ráfordítással lehet érvényesíteni. Ez a világ legtermészetesebb dolga kell hogy legyen. El kell fogadnia mindenkinek, akár a tankönyvekről, akár a kulturális intézményekről, akár az igazságszolgáltatásról beszélünk” – fogalmazott Kelemen Hunor.
A politikus emlékeztetett arra, hogy jelenleg az igazságszolgáltatásban nem biztosított az anyanyelvhasználat. Az igazságügyi minisztérium arra hivatkozik, hogy nincs tolmácsuk, nincs szakértőjük. „Ez nem lehet kifogás” – tette hozzá.
Elkészült az újabb tervezet is
Mint ismert, az RMDSZ a nyelvi jogokat bővítő, a közigazgatási törvényt módosító újabb tervezet parlamenti beterjesztésére készül. Ez a jogszabály már elkészült, és Kelemen Hunor tájékoztatása szerint a nyelvhasználati küszöb csökkentésétől és alternatív nyelvhasználati küszöbök bevezetésétől az utcanévtáblák és közlekedési táblák feliratainak szabályozásáig sok mindenre kiterjed.
„Az elmúlt évek gyakorlatából kiderült, hogy a nyelvi jogok alkalmazása félreértésekre vagy félreértelmezhetőségre adott okot. A törvényeket hol így, hol úgy alkalmazták, illetve az igazságszolgáltatatás döntései is eltérőek voltak. A tervezet a nyelvi jogok alkalmazását egyértelműsítené” – mondta a szövetségi elnök. Hozzátette, a húsvéti ünnepek után egyeztetnek róla a kormánypártokkal.
„Nem akarok elkiabálni semmit”
Arra a kérdésünkre, hogy az egészségügyben történő anyanyelvhasználatról szóló törvény elfogadása ad-e okot bizakodásra a koalícióval való tárgyalások előtt, Kelemen Hunor úgy fogalmazott: rég leszokott arról, hogy optimista legyen.
„A kormánykoalícióval való eddig együttműködésünk ilyen tekintetben bizakodásra ad okot, de nem akarok elkiabálni semmit. Azt is látom, hogy a nagyon megosztott ellenzékben ezek a kérdések most nem váltottak ki nacionalista indulatokat. Ha megfelelő módon tárgyalunk, akkor tudunk olyan megoldást találni a közigazgatási törvény módosítására is, ami elfogadható mindenki számára. Ez nem lesz egyszerű” – fogalmazott az RMDSZ elnöke.
Cseke Péter Tamás / maszol.ro2017. április 13.
A magyar vers ünnepe
Költők találkoztak
Szonda Szabolcs könyvtárigazgató meghívására válaszolva Kézdivásárhelyről, Kolozsvárról és Székelyudvarhelyről érkezett fiatal költők tisztelték meg jelenlétükkel kedden a sepsiszentgyörgyi Tein teaházat, hogy a magyar költészet napja alkalmából felolvasóestet tartsanak. Bogdán László személyében ugyanakkor a megyeszékhely, illetve az idősebb korosztály is képviseltette magát a József Attila születésnapján (április 11-én) immár nálunk is hagyományossá vált eseményen.
Az ünnepi estet annak házigazdája a jelenlévő költők bemutatásával indította. Így megtudhattuk, hogy a Székelyudvarhelyen 1985-ben született Bálint Tamás saját bevallása szerint már gyermekkorában kacérkodott az irodalommal, ennek ellenére azonban közgazdaságtant végzett, mert el akarta kerülni, hogy honoráriumért írjon. Eddig megjelent három verseskötete (A pap leánya, birtokostul 2007; Visszaút a fekete folyón 2011; Láv sztori 2015) pedig azt bizonyítja, ez sikerült neki. Mármint a versírás. A sepsiszentgyörgyi illetőségű, és itt 1948-ban világra jött Bogdán Lászlót nem kellett különösebben bemutatni, hiszen neve nemcsak újságíróként, hanem több mint negyven próza- és verskötet szerzőjeként vált ismertté a háromszéki olvasók körében és a magyar nyelvterületen. József Attila-díjas költő, író, műfordító, a Magyar Művészeti Akadémia tagja.
Lapunk vezető szerkesztője, Dimény H. Árpád Kézdivásárhelyen látta meg a napvilágot 1977-ben, és a Babeş-Bolyai Tudományegyetem néprajz szakán diplomázott. Eddig két önálló verseskötete jelent meg: Apatológia (2014); Levelek a szomszéd szobába (2016). Karácsonyi Zsolt költő, műfordító, színház és irodalomkritikus némiképp kilóg a sorból, ugyanis születése révén (Arad, 1977) nem tartozik a székely tollforgatók közé, szereplése viszont teljesebbé tette a jelenleg Erdélyben művelt versfaragásról alkotható képet. Annál is inkább, hogy személyében a kolozsvári Helikon irodalmi folyóirat főszerkesztőjét és az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnökét is üdvözölhettük. Eddig hét verseskötete és egy tanulmánya látott nyomdafestéket.
Serestély Zalán szintén Kézdivásárhelyen született 1988-ban, diplomát pedig a kolozsvári BBTE BTK magyar-finn szakpárosításán szerzett. Jelenleg a BBTE BTK Magyar Irodalomtudományi Intézetének a munkatársa Kolozsváron. Egy verseskötete jelent meg Feltételes átkelés címmel, 2014-ben.
Első körben a poéták mély érzelmeket, valamint súlyos gondolatokat sűrítő, éppen ezért nehéz fajsúlyú költeményeket olvastak fel anélkül, hogy ez előzetesen megbeszélték volna. Az elhangzásukat követő pillanatnyi döbbenetes csend, majd a felcsattanó taps pedig azt bizonyította, szavaik a közönség soraiban értő fülekre találtak.
A továbbiakban a költészet napjára, az első József Attila-élményükre, a versekhez fűződő viszonyukra, valamint a vers szerepére vonatkozó kérdések hangzottak el a házigazda részéről, melyekre ki-ki a maga módján válaszolt. Bogdán László például egy-egy költeménye megszólaltatásával, Karácsony Zsolt pedig helyben szült verssel. Az ünnepi est további felolvasásokkal ért véget.
Bedő Zoltán / Székely Hírmondó (Kézdivásárhely)2017. április 13.
Idén is megrendezik a Lugosi Mihály-szépolvasó versenyt
A Constantin Şerban Elméleti Líceum mint főszervező és a helyi pártfogók – Castrum Egyesület, Élesdi Református Egyházközség, a polgármesteri hivatal – hagyományteremtő szándékkal szépolvasó versenyt szervezett az elmúlt esztendőkben, melyen a Sebes-Körös-menti magyar tannyelvű, szórványnak számító, alsós osztályokban tanuló gyermekek mellett Bihar és Szilágy megye számos, illetve az anyaország néhány településén tanuló diákja vett részt. A nyolc év alatt összesen 1247 gyermek csatlakozott kezdeményezésünkhöz, a saját tanintézetben versenyzőkkel és élesdi döntősökkel együtt.
A szervezők idén ismét felhívják a III. és IV. osztályos diákok szüleinek és az őket tanítóknak a figyelmét az idei „könyves játékra”, mely tisztelegni kíván néhai Lugosi Mihály élesdi református lelkipásztor emléke előtt, aki oly sokat áldozott az élesdi magyar tanulók meglévő nyelvi tudásának továbbfejlesztéséért, érdeklődésük és kíváncsiságuk ébrentartásáért, és jelképes képviselője a tudásnak mint értéknek. A IX. Lugosi Mihály Szépolvasó Verseny fővédnöke dr. Pető Csilla szaktanfelügyelő, egyetemi tanár.
A versenyen egy otthonról hozott fél oldalas szöveget kell felolvasniuk a diákoknak, majd egy újabb szöveget hangos, kifejező, helyes olvasással első látásra. A megmérettetésre a jelentkezési határidő május 5., péntek. A verseny döntője május 31., szerda, a „Másféle iskola” hetében, helyszíne az élesdi Constantin Şerban Általános Iskola (a Líceum udvarában lévő iskolaépület). A verseny román idő szerint 10 órakor kezdődik és várhatóan 14 óráig tart a versenyzői létszámtól függően.
Jelentkezni, információkat és dokumentációt kérni a [email protected] e-mail címen lehet vagy a 0726/843-616-os számon. Reggeli Újság (Nagyvárad)2017. április 13.
Erdély-zászló-ügy: válaszolt a csendőrség
Válaszolt a csendőrség arra a beadványra, amelyben Soós Sándor, az Erdélyi Magyar Néppárt Kolozs megyei elnöke és Csoma Botond, az RMDSZ Kolozs megyei elnöke arra kértek választ, hogy a március 15-ei csendőri intézkedések az Erdély-zászló ügyében jogszerűek voltak-e, valamint e szimbólum nyilvános használata illegális-e Romániában.
A petíciót a belügyminisztériumhoz intézték a politikusok, de a minisztérium a csendőrségre ruházta át a válaszadás jogát – tájékoztatott közleményében az EMNP megyei elnöke. Mivel a csendőrség levelében nem tértek ki az Erdély-zászló használatára, Soós Sándor azt állapította meg, hogy a lobogó használata nem ütközik semmiféle törvénybe, hiszen „amit nem tiltanak, azt szabad”.
A hatóságok levelükben továbbra is a szervezőkre – az RMDSZ helyi szervezetére és annak ügyvezetőjére, Czirmay Zoltánra – hivatkoznak az Erdély-zászló miatt négy személy esetében kirótt büntetések kapcsán. A néppárt képviselői – mint ismeretes – mind a négy esetben bírósági úton támadták meg a jegyzőkönyveket, s az ügy tisztázása érdekében arra kérik az illetékes hatóságokat, hogy mindkét felet – a szervezőket és a csendőrség érintettjeit is – idézzék be szembesítésre, hogy mihamarabb kiderüljön, pontosan mi történt az idei kolozsvári nemzeti ünnepen – olvasható a Soós Sándor által aláírt közleményben. Krónika (Kolozsvár)2017. április 13.
Örökségünk őrei: továbbfejlesztik a vetélkedőt
Véget ért az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket elnevezésű mozgalom és vetélkedő idei tanévre meghirdetett kiadása.
„Akkor van jövőnk Erdélyben, ha a fiatalok hisznek abban, hogy az övék itt a tér. Bíznunk kell bennük, segítenünk kell nekik, hogy megmutathassák: ismerik értékeinket és felelősséget vállalnak értük. A diákok 5 év alatt olyan mozgalommá tették a kezdeményezést, amelyet ma már európai sikersztoriként emlegetnek” – mondta Hegedüs Csilla, a program kezdeményezője, az RMDSZ kultúráért felelős ügyvezető alelnöke.
Hozzátette, a mozgalom az utóbbi időszak legsikeresebb, ifjúságnak szóló örökségvédelmi kezdeményezése, mert eddig 7 megyében több mint 1400 diák vett részt a programban. „»Sosem gondoltam volna, hogy lehet ennyi jókedvvel, fantáziával, lelkesedéssel védeni épített örökségünket« – mondta az egyik kolozsvári tanár. Emiatt úgy döntöttünk Winkler Gyula európai parlamenti képviselővel, a verseny társszervezőjével, hogy jövőtől ismét lépünk egyet előre, továbbfejlesztjük a vetélkedőt. Fontosnak tartjuk, hogy Erdélyben és a Kárpát-medencében is megismerjék azt az értékes munkát, amelyet a diákok az épített örökségvédelem területén végeznek” – részletezte a kulturális szakember.
A 2016–2017-es tanévre meghirdetett versenyben 26 csapat, azaz több mint 400 diák vett részt. Kiválasztottak egy-egy műemléket, és fél éven keresztül az volt a feladatuk, hogy felfedezzék és másokkal is megismertessék azokat az értékeket, történeteket, különleges eseményeket, amelyek egyedivé teszik az épületet. A versenyben nemcsak a diákcsapatok vettek részt, hanem bevonták a szakembereket, diáktársaikat, szüleiket, barátaikat.
Az Örökségünk őrei – Fogadj örökbe egy műemléket vetélkedő győztesei a Hunyad megyei Nagyboldogasszony ferences templom és kolostor felett őrködő csapat, a brassói Áprily Lajos Főgimnázium főépületét népszerűsítő X. A osztály, valamint a kolozsvári Református Kollégium csapata, azaz a Purjesz–Óváry-ház őre. Ők Winkler Gyula EP-képviselő jóvoltából brüsszeli tanulmányúton vesznek részt. A programban részt vevő 9 döntős csapat elmehet az Örökségünk őrei nyári táborába, valamint Electric Castle-, Double Rise- és Vibe fesztiválbelépőt és számos más díjat is nyertek a versenyzők.
Bede Laura / Krónika (Kolozsvár)